Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)
1984-12-31 / 358. szám
Dunántúli napló 1984. december 31., hétfő Kulka János és Oláh Zsuzsa Fotó: Cseri László Szciiinlciifetettek / James Joyce drámája a Kamaraszínházban Akik James Joyce-nak és főművének, az U/ysses-nek jobbára csak a hírét hallották, okkal csodálkoznak a Számkivetettek láttán. A hírét — mondom —, mert Joyce azok közé a huszadik századi írók közé tartozik, akikről beszélünk, akikről tudunk, de — nem olvassuk. A jelenség, a zseniális „szövegtermelő” író típusa ma már nálunk sem ismeretlen, ezért a Joyce-jelenséget se kell bővebben magyarázni. Innét erednek a megítélés szélsőségei is: vannak, akik a modern prózairodalom atyját, az avant- garde irányzatok forrását, a különféle művészeti újítások kezdeményezőjét tisztelik benne, mások legyintenek nevének hallatára, s az Ulysses-t értelmetlenségek halmazának, tótágast állított világnak tartják. Szerb Antal szerint például: „most már talán sohasem szabad bevallani, hogy blöff volt az egész.” S Pilinszky János se vélekedett másképp: „Arról, hogy mi is a nyelv, Dosztojevszkij sokkalta többet tudott, mint Joyce. Ahogy arról is, hogy mi a lét és mi az ember." Mondom: akik nagyjában ennyit hallottak James Joyce- ról, hökkenten ülnek a Számkivetettek előadásán. Mert Joyce darabját egy realista drámaíró, akár Ibsen vagy a Kék róka szerzője, egy angol (a magyar írónál persze sokkal műveltebb, nagyobb lélektani ismerettel és írói érzékenységgel felvértezett) Herczeg Ferenc is írhatta volna. Sehol semmi formabontás, avantgarde színház, elidegenítő hatások ... Helyette hagyományos kompozíciós elvek, a hármas egység törvénye, a cselekmény, szereplők és színhely azonossága, önéletrajzi motívumok, aprólékosan kimunkált jellemek, gondos lélekrajz, naturalista cigarettafüst, reális környezet, egy-egy jelképes tartalmú mondat... Nem véletlenül említettem Herczeg Ferenc nevét. Még a két mű, a Kék róka és a Számkivetettek keletkezési ideje is nagyjában egybeesik: a tízes évek, az első világháború ideje. Nem azért hivatkozom .er- re, mert azt gyanítanám, hogy bármelyikük is ismerte volna a másik művét. Nem. Mégis a témának, a szereplőknek, a kompoziciónak, a miliőnek, a motívumoknak olyan kísérteties egybeesései lepnek meg, amelyeket lehetetlen nem észrevenni. A polgári család válsága ... A szerelmi három-, illetve négyszög rajza ... Angol bútorok, zongoraszó, a kertben madár dalol ... Herczeg Ferenc művének alapkérdése, a „Járt-e Cecile a Török utcában?" humoros felhangokat kap a Kék róká-ban. Joyce filozófikusabban, önkínzóan, nagyszerű pszichológiai érzékkel bontja ki a négy ember drámáját. Richard Rowan író (némiképp James Joyce alteregója) nemrég tért haza feleségével, Berthával és nyolcéves kisfiával hosszabb külföldi tartózkodásból. Csakhamar az asz- szony életében hódítóként fölbukkan egy újságíró, Robert Hand. Richard viszont Robert unokahúgához, Beatrice Justi- ce-hoz vonzódik. A jelent az emlékek, a kilenc évvel korábbi közös múlt színezi át. Ezzel kész az alaphelyzet fölvázolása, most már csak a négy gombolyagot kell eldobni, a szálak „maguktól” összekúszá- lódnak, a történet három hosszú fölvonáson át alakul, csörgedezik, bonyolódik. Robert a darab egyik helyén azt mondja: könyvet akart írni a házasság válságáról... Nos, ezt a könyvet nem Robert, hanem — Miskolczi Miklós írta meg, a Gyorsuló idő sorozatban, Színlelni boldog szeretőt címmel. Ezzel az újabb képzettársítással, a Számkivetettek „hazai vonatkozásával” megint nem kisebbíteni akarjuk Joyce művét. Ellenkezőleg: azt szeretnénk érzékeltetni, hogy az angol író Oláh Zsuzsa kereken hetvenéves műve menynyire időszerű, mennyire ma is eleven gondokat érint. Joyce körülbelül így fogalmazza meg a maga kérdéseit: Van-e teljes szabadság a szerelemben és a házasságban? (Ma ezt így mondják: Van-e „nyitott házasság”?) Hol van az őszinteség és a kegyetlenség határa? Mi az: megcsalni és megcsa- latni? Mi a különbség barátság és szerelem között? Lehet-e tartós emberi kapcsolatot hazugságra építeni? — A szenvedélyes, már-már mazochista önelemzés és élveboncolás elé- gikus hangon ér véget: „sebesülten", kétellyel a szívben is élni kell... Sem a képzelt szabadság, sem a gyanú nem ad megnyugvást... Bizalom és irgalom kell... A „sebesültek" szeretik igazán egymást... Szegvári Menyhért elmélyült és igényes rendezésében a mű realista vonásai kapnak hangsúlyt: az alakok között áttekinthető rendet teremt, gondos pszichológiai rajzot ad, a helyszínt és az időt pontosan jelzi, a szavak és a tettek lélektani motivációját igyekszik föltárni. Minden színházi előadás alapkérdését - mi indokolja a mű előadását? — nem felejtette el: az előadás nem irodalomtörténeti illusztráció, nem színházi kuriózum, nem valamiféle elsőség hajhászá- sa. (A darabot először Herold Pinter rendezte meg Londonban 1970 őszén. A pécsi előadás magyarországi bemutató, s a drámát Czimer József fordította remekül a pécsi színház számára.) Az aprólékosan kidolgozott előadás nem tapad a színpadhoz, a gondolatok eljutnak a széksorok közé, a nézőt töprengésre, tűnődésre, állásfoglalásra sarkallják. A konvencionális szépasszony szerepből Oláh Zsuzsa valódi Balikó Tamás emberi sorsot, sokrétű és bonyolult jellemet formál. Berthá- ja sokoldalú, színes, gazdag, meleg, tartalmas egyéniség, ahol megjelenik, túlfűtött légkört teremt maga körül. Gazdag mozgás- és hangkultúrájának fokozatai, modulációi vannak. Képes titkos gondolatait is jelezni, belső érzelmi változásait hitelesen tolmácsolni. Fokozatosan, belülről kifelé haladva építi föl az alakot. Az egységes értelmezésen és játékstíluson belül is kiütközik eleven és vonzó játékmódja, gazdag, realista eszköztára. A két ellentétes életszemléletet hordozó férfit, az írót és az újságírót Kulka János (Richard) és Balikó Tamás (Robert) alakítja. Mindketten plasztikusan megmintázott alakot állítanak elénk. Richard elve a „teljes szabadság” („szabad vagy, dönts magad” — mondja feleségének); Robert szellemes, gátlástalan férfi, „a cél szentesíti az eszközt” elvét vallja. Ebben a különbségben és szembenállásban, melyet a két színész remekül hangsúlyoz, Richard eleinte csaknem pipo- gyának, Robert törtető, sikeres szélhámosnak látszik. Azonban mindkét színész képes a harmadik óra végéig a jellem teljes átalakulását megéreztetni: Richard tragikumát (saját elveinek a kelepcéjébe kerül) és Robert kudarcát (nincs boldog szerető). Kulka János számos mozdulat- és hangsúlyismétlődéssel (a leejtett vállak- kal, a behúzott nyakkal, a szavak végén fölkapott, kissé modoros hangsúllyal), az alak esendőségét hangsúlyozza. Balikó Tamás elevenebb, harsányabb színekkel, élesebb gesztusokkal formálja meg hősét. Molnár Ildikó (Beatrice) az a színész, aki a szürke színből is árnyalatokat tud kikeverni. Gábor András (Archie) megtanult szerepét mondja föl kedvesen, bájosan és sután. (Egy nyolcéves kisfiú mi mást tehetne a felnőttek között, a színpadon?) Bódis Irén (Brigid, az öreg cseléd szerepében) kulturáltan és tartózkodóan illeszkedik az előadás egységes légkörébe. Ha a Számkivetettek pécsi bemutatója nem is dönti el (nem is vállalkozhatott ró) a James Joyce megítélésé körüli vitákat, arra mindenképpen alkalmas, hogy egy „másik” Joyce-t, az Ulysses és a Finnegans Wake írójától nagymértékben elütő olkotót megmutasson. Egy századeleji, realista, a hagyományokhoz igazodó, azokat továbbfejlesztő, nagy lélektani ismerettel és emberábrázoló művészettel rendelkező írót, akinek napjainkhoz, mai morális gondjainkhoz szóló szellemi inspirációi is vannak. Tüskés Tibor CSORBA GYŐZŐ Vonzó iszonyban Eddig mert nem tudtam még kezdeni most meg — mert lassan el kell veszteni Az örömmel fura viszonyban voltam s vagyok vonzó iszonyban Annyi annyi a bűvölő látvány a folyton bővülő Nil egy madár csőrét begyére nő hajtja arcát gyermekére ágakat táncoltat erős szél felhők találkáznak az ősznél s nil... Vétkeztem minden s mindenki ellen ülnék le már hogy mit se késlekedjem hisz akik egy sorsot viselnek bölcsebb ha társason nevetnek és van miért és van rakásra s ezerszer több mint gubbadásra GALAMBOSI LÁSZLÓ Melengető Jégboglyát púpositó, vadak szőrbekecsét hóval habosító December, kristálybakancsú Apó, úgy várlak, mint madárgyógyitó öregapámat. Jön az erdőből, bánatát korhadó tuskókban hagyta, gallyakat ringat, domborul fenyőillatú zsákkal. Letekint a völgybe, hol kerteket szagoló házak hevernek, akár kövéren vizslató komondorok. Dalol a szél, bölcs bokrok tarisznyáiból manók mosolyognak. A hold keféje fényesre súrolja az eget, ha a felhők matatása véget ér. Iparkodó szán, • varjakat riasztó, szalmasubájú szekér bakjáról magasba imbolyog a hajtó bozontos árnya. Tornyot éoit a nyugalom: fogadj be Uram, üdvözlégy Máriái Ballagó vándor markában ezüsthomlokú lángocskát gömbölyít a zúzmarát bámuló lámpa. Bátyám gyorsröptű arkangyalra bólint, hálálkodik fohásszal-teli fuvolája. Harang szólít a hegyről, melengető bunda veri pirkadat-rózsától pirosló sarkam. Hallom a pásztoroló fák kisded-köszöntő énekét. Szironv pillog a csengőkre figyelő fagyban. Kondul a Világ, a csillagtól földig, földtől csillaaig buzgólkodó Béke muzsikál. Jászolhoz borulva batyuját megoldja három kántáló király. Pákolitz István A szóbeli képesítővizsgán Módszertanból egy számtanára levezetését kellett fölvázolnom az elemi iskola VI. osztályában. Gyakorlati vizekre eveztem, úgymint piaci és bolti bevásárlás; állandó ellenőrzés: nem csaptak-e be; csomag- és pénzfeladásnál a szelvény pontos kitöltése. Ismételten hangsúlyoztam a gyakorlati tudnivalók fontosságát, valamint azt, hogy állandóan kontrolláljuk az árust, a kereskedőt, de ezenközben mi se próbáljunk csalni, pláne lopni. Egyszeribe eszembejutott Vajda Jánosnak egy négysorosa, ami ugyan jobb lett volna hangulatkeltésnek, mintnem „hangulatzó- rás”-nak: „Tanulj korán számot vetni; De ha majd egyszer szived ver, Hallgass rá! — a zérusoknál Valamivel több az ember.” Nem lehetett nem észreven- nem: az elnök-vizsgabiztos odahajolt igazgatómhoz, de hogy mit sertepertéltek, azt csak sejthettem az elnök úr szavaiból. — Kedves kolléga, köszönöm magának ezt a humánus gondolkodást. Másik hadviselésem egy ténylegesen gyakorlati órán zajlott, méghozzá németül. Az osztályból öten-hatan meg akartuk szerezni a képesítést német tannyelvű iskolai tanításra is, jobbadán azok, akik von Haus tudtak valamit gagyarászni, ha nem is „hoch deutsch”-ul de legalább svábul. Ha már leventeoktatói meg kántori oklevelünk lesz a tanítói mellett, mért ne szerezzük meg a német tannyelvű oskolai oktatásra szolgáló képesítést is? Gyakorlati órámon a többi öt társam lett a „német osztály”. Közülük a Gotthilf Bálint lakótársam is volt, s jó- előre röhögött rajtam; de tisztességére legyen mondva, nemhogy nem akadályozott az oklevélszerzésben, de ahogy tudott, jelbeszéddel, pislogással, már-már pimasz súgással működött közre sikerem érdekében. Tanítási egységként a Hühnerhof (A baromfiudvar) szerepelt műsoromon. A baromÚTRAVALÓ
