Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-21 / 350. szám

Dunántúlt napló 1984. december 21., péntek iilililliiiM Családim törzsfája A honismereti pályázat győztesei A Baranya megyei Tanács a Dcktcr Sándor—Zsolnay Műve­lődési Központtal közösen pá­lyázatot hirdetett Doktor Sán- dc.nak, a munkásmozgalom és művelődés kiemelkedő alakjá­nak tiszteletére. A megye kö­zépiskoláiból, szakmunkáskép­ző intézeteiből érkeztek a pá­lyaművek. A diákok a javasolt témák közül inkább szülőfalu­juk, városuk felszabadulását vagy családjuk, családtagjaik életének bemutatását vállal­ták. A Széchenyi Gimnázium két elsős tanulóját kerestük meg, akik ezen a pályázaton első, illetve harmadik díjat nyertek. Kövy Csaba híradástechnikai műszerésznek készül. Mindig érdekelte a történelem, ezért jelentkezett erre a pályázatra.- A felvételi lapomhoz csa­tolták a kiírást. Érdekesnek ta­láltam a megadott témaköröket és kiválasztottam közülük a „Városom felszabadulása szem­tanúk elbeszélése, korabeli fel­jegyzések vagy írásbeli vissza­emlékezések alapján” címűt. Pécsi vagyok, ezért elsősorban a városban folyt harcok és azok előzményei érdekeltek. Dolgo­zatomban igyekeztem hűen áb­rázolni az 1944. november 27— 29-én lejátszódott eseménye­ket. Sok érdekeset találtam a felszabadulás napjaiból fenn­maradt naplórészietekben és más forrásmunkákban. Például egy nemrég megtalált napló- töredékben egy háziasszony — iparos feleség. — a következő­ket jegyezte be: „November 27. — az oroszok lövik már a várost... nagyon sok az ágyúzás. Már tüzet sem gyújtunk. Az ablakok nyitva, a pincébe megyünk. Egész éjjel lövöldöztek. Itt az orosz. No­vember 28. kedd: öt orosz volt itt reggelizni. Nagyon ágyúz­nak, nem merünk tüzet rakni. November 29. szerda: Rendet csináltam, a szuterinban főzök. Erős ágyúzás van.” A részlet külön érdekessége, hogy írója a Zsinkó utca 6-ban lakott, alig 50—100 méterre egy német védő állástól, amely a Rákóczi út és Felsőmalom utca sarkán volt. Természetesen a németek kiűzéséhez, erőikhez mérten a Dél-Dunántúlon harcoló parti­zánok is hozzájárultak vonat­robbantó akcióikkal, így a ná­cik kénytelenek voltak feladni a várost, mert nem kaptak utánpótlást. Sokáig beszélgettünk a dol­gozat megírásának történeté­ről is, arról, hogy mi újat je­lentett neki ez a fajta munka. Többek között elmondta, hogy gycrsan kellett megírnia a dol­gozatot, mert egy kicsit kifutott az időből, amíg az anyagot gyűjtötte és a megírásra mind­össze néhány napja maradt. Először járt a megyei könyv­tárban is, meri eddig inkább az otthoni vagy a városi könyv­tárból hozott ki olvasnivalót. A kistermetű, szőke középiskolás azt is őszintén bevallotta, hogy Guth Endre azért is vállalkozott a dolgozat megírására, mert úgy érzi, hogy könnyebben be tud illesz­kedni a középiskolás életbe és a tanárai is hamarabb megis­merik. Másik beszélgető partnerem Guth Endre. Kamionvezetőnek készül, ezért választotta az au­tószerelői szakmát. Családjá­nak történetét mutatja be pá­lyaművében több generáción keresztül, eredeti dokumentu­mok, nagyszülői és szülői elbe­szélések alapján. Története Ju­goszláviában kezdődik és Nagymányokon ér véget, Tolna megye nemzetiségiek lakta te­lepülésén. — A pályázat ajánlott témái közül azért választottam ezt, mert a családom törzsfáján bemutatható újabbkori törté­nelmünk szinte valamennyi lé­nyeges változása — kezdte el­beszélését Guth Endre. — A családfa egyes ágain nyomon- követhető a paraszti sorból ipari munkássá való átmenet, a kétlakiság, az értelmiségivé válás, ki- és betelepítések, kö­telező beszolgáltatás és még sokáig sorolhatnám. A vörös hajú, szeplős arcú elsős fiú komolyan, szinte fel- nőttesen vall családjáról, an­nak életéről. Drámaian, sokszí­nűén ábrázolja közvetlen kör­nyezetének életét, az átélt borzalmakat, örömöket.- Őseim apai ágon a XIII. században a kézművesek bete­lepítésével kerültek Magyaror­szágra, tisztán német nemzeti­ségűek voltak. Anyám apja horvát tanítónő és magyar őr­mester gyermekeként született. Nagyanyám azonban Pécsett a mcstani Leöwey Gimnáziumba járt és kitanulta a fényképész Kövy Csaba mesterséget. A család a bács­kai telepesekkel együtt került Nagymányokra, ahol új életet kezdtek. Ebben a Tolna me­gyei faluban élték át az újjá­építést, az ellenforradalmat. Nagymányokot nem rombolták le a németek a második világ­háborúban, de elvitték a lakos­ság minden ingóságát, jószá­gát. 1947—48-ban megkezdő­dött a be- és kitelepítés. A né­met ajkú lakosság kétharmadát kitelepítették és a helyükre er­délyiek, bácskaiak, valamint cseh és szlovák nemzetiségűek kerültek. A többféle nép soká­ig nem jött ki egymással, gyak­ran veszekedtek, verekedtek, sokszor mindez a bicskázásig is elfajult. Az elkülönülés hét- nyclc évig tartott, aztán meg­kötötték az első vegyes házas­ságot. — Őseim az utóbbi századig kétkezi munkások voltak, zömé­ben parasztok, kisebb számban ipari munkások. Nagyapám bátyja volt az első értelmiségi, aki Nagymányokon főjegyző lett. Apám vájáriskolában kezd­te, innen a tanárai a pécsi Cséti Ottó Bányaipari Aknász­képző Technikumba küldték, majd a Műszaki Egyetemre ke­rült. — Én nem készülök értelmi­ségi pályára, de a történelmet mindig szeretni fogom. Szíve­sen írtam a dolgozatomat is, mert a szüleimtől, nagyszüleim- től sok újdonságot hallottam Magyarország történetéből. A Széchenyi Gimnázium és Szjkközépiskola két elsős ta­nulója közül Guth Endre első díjat, Kövy Csaba pedig har­madik díjat nyert dolgozatával. Szalai Kornélia Karácsonyihaitgtem&z ízléses borítóval (tervezők: Keresztes Dóra és Orosz Ist­ván) jelent meg, JELES NA­POK főcímmel (folytatást sejtetve!) és Karácsonyi ma­gyar népdalok alcímmel a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat BRAVO elnevezésű hanglemeze. A lemezen elhangzó nép­dalok szövegét és zenéjét az a Cserepes Károly dolgozta fel, aki nemrég szerzett ének-zene tanári diplomát a pécsi Tanárképző Főiskolán. Cserepes Károly népzene iránti mély szeretete már fő­iskolás korában megnyilvá­nult. Akkoriban kitűnő duda­játékával színesítette me­gyénk 'népzenei rendezvé­nyeit. A lemez dallamanyaga gondosan válogatott és ér­dekesen szerkesztett. Két röpke zenei anyag nyitja (Si­ralmas a világ) és zárja (Betlehem kis falucskában) a dalok sorát. Két neves énekes, Sebes­tyén Márta és Szörényi Le­vente mellett hét, 8—10 év közötti kislány és kisfiú fújja még az énekeket. A külön­böző összeállítású, a szinte mindvégig meccanico-típus- ban írt kíséreteket tíz muzsi­kus szólaltatja meg; a fel­dolgozó Cserepes Károlyon kívül olyan ismert zenészek, mint if/. Csoóri Sándor, Mandel Róbert és Szörényi Szabolcs, aki egyben a le­mez zenei rendezője is. A dalok egy része szokás­dal. Számomra az okozott örömet a lemez, hallgatása­kor, hogy ezekből „kihallha­tó" maradt, amit Réső Ensel Sándor, az első önálló ma­gyar népszokás-gyűjtemény összeállítója és részben gyűjtője mondott a múlt század közepén: „A nemzeti szokások mindannyi dísz­lombok; sok jó, hasznos és szép gondolat rejlik is való­ban azokban." V. F. Zenei krónika Pécsett indult a Cziffra Alapítvány koncertkörútja Az elmúlt héten ismét halla­tott magáról a Muzsikáló Ká­véház, pontosabban: a Pécsi Szimfonikusok nyolc fuvósmű- vésze a Nádorban egy Mo­zart- és egy Beethoven-oktettet játszott. A kávéházi sorozat harmadik évében, önmagában is bizo­nyítéka Pécs zenéje és muzsi­kusai életrevalóságának, sok­színűségének, amellyel kapcso­latban két momentum feltétlen kiemelésre kívánkozik. Az egyik: Kircsi László, a sorozat egvik menedzsere újólag bizo­nyította, hogy a verbalitás, a szóbeliség a zene hatását nem csökkenti, hanem fokozza, ha megfelelően, tapintattal, jól előkészítve alkalmazzák. Érde­mes lenne ezen elgondolkozni más, naavobb létszámú együt­tesek fellépésekor is. A másik figyelemre méltó körülmény, hogy . a Kircsi László, Szabó Gyula (oboa), Horváth Győző, Arnóth Zoltán (klarinét), Csajági Györgyné, Véqh Csaba (kürt), Zseni Nán­dor, Herpay Ágnes (fagott) összeállítású csapat új együt­tesként, először lépett a nyil­vánosság elé. Bemutatkozásuk jól sikerült: Mozart zenetörté­neti ielentőségű c-moll szere­nádját kiválóan adták elő, meggyőzően bizonyítva, hogy a zenekari játék fafuvós-szóla- mr:t, valamint az egészen be­lüli egyénítés lehetőségeit az operaműfajra is tekintve pró­báló zeneszerző ebben is re­mekművet alkotott. A Beetho- ven-mű előadása kevésbé si­került; megszólaltatása még pontosabb összjátékot, még jelentékenyebb hangsúlyokat, még világosabb és egyértel­műbb kifejtést és értelmezést kívánt volna. Emlékezetes hangversennyel mutatkoztak be péntek este az orvoseavetem auláiéban — ha- ’ai kőrútjuk első állomásán — a Cziffra Alapítvány ösztöndí­jasai. Közülük elsősorban a ha­zai pálya előnyeit élvező Sze- csőc/v Ferenc (hegedű) és Iván Ildikó (ének) bemutatkozását tekinthetjük sikeresnek, de a fuvolán, illetve hárfán játszó lean Ferrandis és Anne-Lau- rence Savin is igazolták, hogy az ösztöndíj az idén is tehet­séges, nagyra hivatott művé­szek pályáját segíti. Szecsődy Ferencnek, a Sze­gedi Szimfonikusok szólistájá­nak játékában mindenekelőtt a megszólalás könnyedsége, természetessége ragadott meg — elsősorban technikai érte­lemben, mert tisztán a zenei kifejezés árnyaltságát, benső- ségességét jobbára csak De­bussy meghökkentő fénnyel és erővel megformált Holdlényé- ből lehetett igazán lemérni. A debreceni operatársulat­nál dolqozó Iván Ildikó szop­rániának talán még nagyobb -ikere volt - és méltán. A fia­tal énekesnő hangja éppoly erőteljes, mint amennyire egyé­nien különös árnyalatú és ki- feiező. Muzikalitása alapos, "élyről fakad: formálása, úgy tűnt, mindvégig egy szigorúan, belsőleg végiggondolt hang­záskép szolgálatában áll, ezért tudott olyan távol eső „szélső­ségeket” hitelesen tolmácsolni, mint egy Brahms- és egy De- bussy-dal, illetve egy Verdi- és Rossini-ária. Varga J. Ezüstkötél mm Nyár, szellős, kényelmes vá­roskörnyéki dácsa, diplomata­környék, telefon, vécé az ud­var végén. Alekszej N. Kazan- cev színműve az „ és el­szakad az ezüstkötél" két nap története. Kellemes darab, ha­lállal, szerelemmel, számvetés­sel és moralizálással — az egész fölött pedig valami könnyű, ezüstös ragyogás. Három nemzedék képviselői verődnek össze a dácsa falai között, s ez a hétvége valami­képpen mindőjük életében meghatározó. Kazancev egy­más mellett ábrázolja a kis­kamaszt, bátyját, a fiatal, ám szépreményű fizikust, s a .nagypapát, az idős, sikeres írót. Elmennek, reménytele­nül elmennek egymás mellett, érintkeznek a jól bejáratott családi klisék szerint, nem ér­zéketlenek, tudják, hogy ez kevés, ám kísérleteik, hogy valóban megszólítsák egymást, rendre kudarcba fulladnak. Talán a késztetés sem túl erős. El vannak foglalva ma­gukkal, a múltjukkal, a jövő­jükkel. A középpontban az if­jú fizikus, Andrej figurája áll és véletlenül felszedett alkal­mi barátnője, Inna. A lány, „ki tudja, honnan jött”, „ki tudja, hova tart”, egzaltált, „elvarázsolt" teremtés. Ő az, aki megmozgatja a családi állóvizet, a kapcsolatok, be­idegződések állóvizét. De ép- penhogy csak megmozgatja. Neki panaszkodik, neki önti ki a szívét Andrej is, a nagy­papa is, ő a messziről jött ember, aki még mindenkit meghallgat és nem kéri cse­rébe rögtön a másik figyel­mét. és türelmét. Andrej előt­te próbál az lenni, aki önma­ga előtt is szeretne; őszinte, természetes, romlatlan, olyan, amilyen talán volt is, mielőtt gyengeségből?, „józan meg­fontolásból"? belement az intézeti pozícióharcokba, kar­riercsatákba. Barátjával, Mar- kusevvel ugyanis idejük túl­nyomó részét azzal töltik, hogy kifúrjanak állásából egy bizonyos Usakov akadémi­kust — az erősek, a tehetsé­gesek nevében az élet farkas­törvényei szerint. Voltaképp szánalmasak, józanságuk már- már infantilizmus s kölcsönzött vagy saját cinizmusuk sovány­ka önigazolás. A nagypapa, az idős író halál előtti szám­vetése mélyebb, hitelesebb, jóval emberibb. Ki tudja, há­nyadik öregember-figuráját rakja össze (itt Déry Kedves Booperéből kölcsönöz hozzá legtöbbet) Páger Antal ugyan­olyan szeretettel. bölcsesség­gel, a legnemesebb rutinnal. „Egész életemben csak öniga­zolást írtam, de mi marad utánam?” — kesereg az öreg, nyilván jobb híján egyik uno­kájától a másikig fordul két­ségeivel, akik mindegy is, hogy lerázzák, vagy sem, fi­gyelni, igazán figyelni képte­lenek rá. Az író hajdani sze­relmét várja, talán egyetlen iqazán fénylő emlékét a múlt­ból. Mígnem „elszakad az ezüstkötél”, rosszul lesz és anélkül, hogy a várt talál­kozás létrejönne, meghal. In­na, miután futó kapcsolatuk­ból, furcsa viszonyukból sze­relem lesz, otthagyja Andrejt, otthagyja a városban maradt feleségének. Kazancev darab­jában minden lezárul, „meg­oldódik", de semmi sem feje­ződik be. Végül is mindenki elmondja, ami a szívét nyom­ja, mindenkit megismerünk és belátjuk, ha el nem is fo­gadjuk, hogy kinek-kinek ön­maga a leqfontosabb, nem önzésből, kifejezett rosszaka­ratból, hanem mert valami­féle kényelem, józanság így rendezte be az emberi kap­csolatokat, melyeket át lehet törni egy-egy kivételes pilla­natra, de kitörni belőlük lehe­tetlen. Nemere László jó tévé­játékot rendezett a hálás anyagból, jó színészekkel, kik közül talán Hernádi Judit ad­ta a legtöbbet, élő, hús-vér fi­gurát teremtett, kicsit közön­ségest, kicsit szomorút, ha megjelent, nem lehetett nem rá figyelni. Parti Nagy Lajos Mérlegen az egyesületi munka A népművelők közgyűlése Az év vége a személyes és a szakmai számvetések, ösz- szegzések időszaka is. A Ma­gyar Népművelők Egyesülete Baranya megyei területi szer­vezete is az elmúlt héten tar­totta ez évi közgyűlését, ahol beszámoltak a végzett mun­kákról és javaslatokat tettek 1985 feladataira. A területi szervezet elnöke Petőh Sándor összegezte g szervezetet érintő főbb ese­ményeket. Elsőként a népmű­velők Pécsett megrendezett or­szágos vándorgyűlését emelte ki, illetve az MNE elnökségé­nek októberi noszvaji ülését, ahol a vándorgyűlést is érté­kelték. Szakmai szempontból nagyon hasznos, jó hangulatú volt a vándorgyűlés, élénk szekcióviták bontakoztak ki. visszatérő probléma viszont, hogy nagyobb fontosságot kell tulajdonítani az egyesületi álláspont kialakításának és a szekcióvezetők feladatának, nevezetesen, hogy a plenáris ülésen elhangzó összegezések­ben valóban az elfogadott kö­zös álláspont hangozzék el, és ne a szekcióvezetők egyéni véleménye. A jövőben konkrét vitakérdéseket is kiadnak a szekcióknak. A Baranya megyei területi szervezet munkájával kapcso­latban Petőh Sándor a kap­csolatok bővítését és a külön­böző előadásokat emelte ki. Egyelőre nem jött létre a nép­művelők klubja. Jövőre c szomszédos megyék területi szervezeteivel is szeretnének találkozni, kicserélni a tapasz­talatokat. A résztvevők közül többen is felszólaltak és hiá­nyolták, hogy a népművelők körében nem alakult még ki az igazi „mi-tudat”. Szóltak a kvalifikáció és a társadalmi folyamatok jobb figyelemmel kísérésének szükségességéről. Az MNE elnöksége kérdő­ívet juttatott el a területi szervezetekhez, megtudakolni, a tagok mit Is várnak az el­nökségtől. A többség a jobb érdekképviseletet és a szakmai képzéseket, továbbképzéseket helyezte előtérbe. Megtárgyalták a területi szervezeten belüli négy szek­ció helyzetét és néhány új ve­zetőségi tagot is választottak. B. A. 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom