Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-19 / 348. szám

II pálya széléről Bírók és bíróik „Ne ítélj, hogy ne ítéltes­sél!” - int a józan meggondo­lásra az emberi kultúra alap­könyve. Csakhogy, amilyen ész­szerű azt elméletben elfogad­ni, annál nehezebb azt gya­korlatban, mindennapjainkban betartani. Vonatkozik ez a sportmozgalom valamennyi te­rületére. Különben mi értelme lett volna kiírni a sportszerű- ségi versenyeket szinte minden sportágban, amelyek értékelé­sekor azon kevés esetek és emberek vetélkednek egymás­sal, amelyeknek természetes­nek kellene lenni . . . Az utóbbi hónapokban ug­rásszerűen megnőtt a külön­böző sportágakban a fegyelmi eljárások száma. A Népsport felmérése szerint magasan a játékvezetők megsértése vezet a durva játék és a sportszerűt­len magatartás előtt. Tény, hogy versenysportunkban c minden körülmények közötti győzni akarás egyre inkább magával vonja a mindenáron való küzdelmet. A megdöbben­tő ebben az, hogy megnyilvá­nulásaikkal a szabályokat sér­tő túlkapásokra éppen néhány edző és sportvezető ösztönzi a sportolókat. Megfeledkezve nemcsak a sportszerűségről, de arról is, hogy éppen nekik kel­lene példát mutatni a fiata­loknak.. Az egyik népszerű sportág országos fegyelmi bizottságá­nak naaytekintélyű vezetője a következőket mondta: az „új irányzat” rákfenéje, hogy az edzők, vezetők fegyelmezetlen és sportszerűtlen magatartása kihat a sportolók, sőt a szur­kolók viselkedésére is! Sajnos, még egyesületi elnök ellen is érkezett feljelentés a játékve­zető sértegetése miatt!. . . (Megjelent a Népsport hétfői számában.) Az MTSH is érzé­kelte ezen bírók és edzők, il­letve sportvezetők között kiala­kult tarthatatlan viszonyt, ezért kezdeményezte több sportág­ban — legutóbb hétfőn a ko­sárlabdázóknál — működő ed­zők és játékvezetők közös megbeszélését. A találkozóra készülve — kollégáim hallva, hogy hova indulok — óva in­tettek- tűz és víz soha nem köt barátságot! Nos, valóban nem borultak „bűnbánóan" egymás nyakába a megjelentek. S jóllehet a beszélgetésben terítékre kerül­tek olyan fogalmak mögötti magatartások, mint a pártat­lanság, humánum, elkötelezett­ség, tévedhetetlenség, elfogult- sáa, edzők büntetése, de ki bünteti a bírókat?, partneri vi­szony stb., végül is megegye­zés született: rendszeressé kell tenni a szövetségbeli megbe­széléseket edzők, bírók és sportvezetők között. Az olvasóban felötlik: miért került ez most ide? Lapunk közelmúltban megjelent szá­maiban két sportágban tör­tént sportszerűtlen jelenségről is olvashattak. A javító szán­dék felől közelítve adtunk han­got mindkettőnek. Igaz, az ökölvívó NB III. baranyai rang­adóján a pécsi sportvezető által kifogásolt személy nem pontozó, hanem mérkőzésveze­tő volt, míg az óvást a ver­senybíróság utasította el, csak­hogy ettől a vád és az óvás megmaradt. Igaz, hogy egy másik sportágban történt edző kontra játékvezető vitában csak az egyik felet kérdeztük meg. A Magyar Kosárlabda Szövetség és a pécsi sportkör - az ügy rájuk tartozott -, pél­dás gyorsasággal és szigorral lerendezte az ügyet, amint ar­ról lapunkban is beszámol­tunk. Tudjuk: „A pokol országútja is jószándékkal van kikövez­ve!”. Tehát az is okozhat kárt, bajt, akit a legjobb szándék vezet, ezért elsősorban nem a szándék, hanem az eredmény alapján kell a tetteket, a cse­lekedeteket megítélni. Mi ehhez tartjuk magunkat. A tükör előtt a helyes testtartást gyakorolják a PMSC női tornászai. Képünkön balról Meszler Lászlóné edző, Mostbacher Zsuzsanna, Kozmann Judit, Tóth Zita és Kordé Emese. Maletics László felvétele Sikeres évet zártak a PMSC női versenyzői Minden várakozást felülmúltak A pécsi női tornasport ered-, ményekben gazdag hagyomá­nyokkal rendelkezik. Olimpiko­nok, magyar válogatottak egész serege került ki Pécsről. Tass Olga, Csicskár Mária, Horváth Leona, Dévai Edit, Ke- lényi Éva, Bács-Berger Györ­gyi, Tolnai Márta eredményei gazdagították, öregbítették a város tornasportjának jó hír­nevét. A PMSC női tornászai a Molnár—Pozsgai edző páros irányításával ebben az évben siker; sikerre halmoztak, min­den várakozást felülmúlva sze­repeltek. A régi nagy verseny­zők nyomdokaiba léptek. Ki volt Baranya legjobb sportolója? A hajrájához érkezett a „Ki volt Baranya legjobb sportolója 1984-ben?” pá­lyázatunk, lapunkban már csak egyszer, holnap jele­nik meg a szelvény, amely- lyel szavazni lehet. Pályá­zatunkon csak azokat a szelvényeket vesszük figye­lembe, amelyek december 22-ig beérkeznek szerkesz­tőségünkbe. A férfiak mezőnyében ed­dig nagy fölénnyel vezet Róth Antal, a PMSC labda­rúgója. A dobogós helye­kért Kelemen János, a PVSK tájfutója, és a két pécsi kézidabdázó, Takács Ferenc és Kedves László küzd a legjobb eséllyel. Ők kapták eddig a legtöbb szavazatot. Természetesen másokra is esett olvasóink választása, így Martina Ti­bor, Raus Károly, és Alföl­di Csaba atléták, Mészá­ros Ferenc labdarúgó, Lé- nárt Ferenc súlyemelő ne­ve is szerepel több szava­zócédulán. A nőknél az eddigi állás szerint Tóth Zitától, a tor­násztól nehéz lesz elvenni az elsőséget, annyian sza­vaztak rá. Herrné Kiss Éva sportlövő, Hollós Anna és Sztojkovics Éva kosárlab­dázók, a Bosnyák—Novák evezőkettős pályázik a leg- : nagyobb eséllyel a 2—3. j helyre, de többen voksoltak Kovács Judit úszóra, Szalon- tai Eszter tornászra, Mausz Éva asztaliteniszező­re is. Rakétaként tűnt fe1 a ma­gyar női tornasport egén a 15 éves Tóth Zita, a mesterfokú bajnokságon az összetett egyé­ni versenyben maga mögé uta­sította az egész mezőnyt. Ez még egyetlen pécsi tornásznő­nek sem sikerült. Bravúros sze­replésére a szecenkénti ver­senyben az ugrásban kiharcolt első helyével tette fel a koro­nát. Molnár Ferenc, a szakosz­tály vezető edzője mértéktar­tóan, szerényen beszélt az eredményekről. 35 olimpiai • pontot terveztek és 37-et sze­reztek. öt I. osztályú és hat aranyjelvényes ifjúsági verseny­zőjük van, az aranyjelvényesek közül kettő még a TASI spor­tolója. A felnőtt női I. osztályú csapat hatodik volt. A női ifjú­sági I. osztályú együttes a ne­gyedik helyen végzett. A ser­dülő I. osztályú csapat ezüst­érmet szerzett, a serdülő II. osztályú pedig negyedik helyen zárta az évet. A szakvezetés elképzelése megvalósult. Minden korosz­tályban megfelelően képzett versenyzőkkel rendelkeznek. Tóth Zita mellett Kordé Emese is tagja a válogatott keretnek. Szalontai Eszter pedig az ifjú­sági válogatottban szerepelt. Szalontai az országos ifjúsági összetett bajnokságon második lett, talajon bajnokságot nyert. A serdülők között akadnak so­kat ígérő tehetségek. Solt Zsu­zsa és Czukker Gabriella jó eredményekkel hívták fel ma­gukra a figyelmet. A PMSC női tornászai nemcsak a hazai nagy erőpróbákon, de külföldi versenyeken is öregbítették a város tornasportjának hírne­vét. Eljutottak Egyiptomba, Ja­pánba, versenyeztek Bulgáriá­ban, Franciaországban, az NSZK-ban, a Szovjetunióban. Az IBV-n nemzetközi ponthoz jutottak. Az elmúlt évben a szakosztályok rangsorában he­tedik hely jutott a pécsieknek, az idén még nem hozták nyil­vánosságra a rangsort, de az biztos, hogy a PMSC lányok az első hat között végeztek. A szakosztály B-kategóriás besorolású, az eredményei, tár­gyi, személyi feltételei az idén megközelítették az A-kategó- riás szakosztályok követelmé­nyeit. A PMSC szakosztályai közül ebben az évben a leg­dinamikusabb fejlődést a női tornászok mutatták. A szakosztály vezetőit a si­kerek nem kápráztatták el. Jól tudják, az idei eredményeket csak megfeszített munkával, az edzők és versenyzők közös erő­feszítésével ismételhetik meg. Nem volt könnyű feljutni a csúcsra, de ott maradni még nehezebb lesz. A gyerekek szülei eddig is sokat segítet­tek, az ő hozzáállásuk a jövő­ben is meghatározó lehet a versenyzők továbbfejlődésének és a szakosztály eredményessé­gének. Hegyi István A Pécs! Bútorgyár bemutatja termékeit PÉCS, SOMOGYI BÉLA U. 6. SZ. ALATTI MINTATERMÉBEN. Nagy választékban szekrénysorok, — szóló szekrények, — felnőtt és gyermekheverök, — étkezőasztalok és székek. A megvásárolt termékeket díjtalanul házhoz szállítjuk Pécsett és 10 kilométeres körzetben. NYITVATARTÁSI IOŐ: hétfőtől péntekig 8 órától 17 óráig, szombaton 8 órától 12 óráig. OTP-ügyintézés helyben. Jó tanulók — jó sportolók Az Universitas PEAC évről évre megrendezi a Jó tanuló - jó sportoló versenyt. Az idei verseny győztese a lányoknál Preiszinger Andrea röplabdázó, az Orvostudományi Egyetem II. évfolyamos hallgatója lett. Má­sodik az ugyancsak röplabdá­zó Csefe Erika, a JPTE Tanár­képző Kar biológia—testnevelés szakos IV. évfolyamos hallga­tója. Harmadik Kovács Zsu­zsanna tornász, a JPTE Tanár­képző Kar matematika—testne­velés szakos, IV. évfolyamos hallgatója. A férfiaknál Kovács László kosárlabdázó, JPTE Ta­nárképző Kar orosz-testnevelés szakos III. évfolyamos hallga­tója lett a győztes. Második Csontos Csaba kézilabdázó, az Orvostudományi Egyetem III. évfolyamának hallgatója. Harmadik lánovics László, szintén kosárlabdázó, a JPTE Közgazdasági Kar IV. évfolya­mának hallgatója. Portisch a rekorder Az év legjobbjai Labdarúgásban: első Róth Antal Az MTI sportrovata a szak- szövetségek véleménye alapján 1964-től folyamatosan minden esztendő végén közzéteszi, hogy az egyes sportágakban kik vol­tak az év legjobbjai. 1984. legjobbjai az egyes sportágakban: Asztalitenisz: Vámossyné Oláh Zsuzsa (Statisztika), Kriston Zsolt (Bp. Spartacus). Atlétika: Siska Xénia (Vasas), Bakos György (Ú. Dózsa). Autó: Kiss Dezső (Volán), gyorsasági, Hidegh János (Ka­posvári Volán Surján SE) ra'llye. Birkózás: Gáspár Tamás (Fe- rencváron) — először. Cselgáncs: Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti SC). Ejtőernyőzés: Pákozd Marian­na (MHSZ BHG ejtőernyős klub). Evezés: Ambrus Mariann (MTK-VM). Gyeplabda: Hercze Andor (Budai Pedagógus). Hegymászás: Major Irén (OSC), dr. Bocsák Béla (BSE). íjászat: Kovács Judit (Bp. Spartacus), Nagy Béla (Tipográ­fia). Jégkorong: Kovalcsik Péter (Álba Volán). Kajak-kenu: Kőbán Rita (Cse­pel), Sarusi Kis János (MTK- VM). Kerékpározás: Somogyi Miklós (Tipoqráfia). Kézilabda: Nyári Zsuzsa (Ba­kony Vegyész), dr. Hoffmann László (Tatabánya). Korcsolyázás: Hunyadi* Eme­se (MTK-VM), gyorskorcsolya, Engi Klára, Tóth Attila (Bp. Spartacus). Kosárlabda: Németh Ágnes (BSE), Szűcs József (Zalaeger­szegi TE). Könnyűbúvár: Tóth Katalin (MHSZ Murena Szeged). Labdarúaás: Róth Antal (Pécsi MSC). Lovassport: Juhász László (Kiskunfélegyházái Lenin Tsz SK). Modellezés: Sólyom István (MHSZ Debreceni MK), hajó­modellező, Szegedi Sándor (MHSZ Gyulai MK), repülőmo­dellező, ifj. Rúzsa József (MHSZ MOM MK) autómodellező. Motor: Adorján Zoltán (Deb­receni Volán). Motorcsónak: Volontér László (Bajai Spartacus Vízügy SE). Ciprusi labdarúgó­győzelem A vasárnapi, Hollandia ellen sorra kerülő labdarúgó világ- bajnoki selejtező mérkőzésre készülő ciprusi válogatott 1-0 (0-0) arányban győzött Nico­siában Luxemburg ellen. A mindössze 1000 néző előtt le­zajlott barátságos találkozó egyetlen gólját Cikosz szerez­te az 52. percben, fejesből. A ciprusi válogatott hazai pályán 1975-ben győzött utol­jára, akkor Görögországot ver­te 1-0-ra. Műugrás: Kelemen Ildikó (BVSC), Némedi Károly (OSC). Ökölvívás: Alvics Gyula (Bp. Hpnvéd). Öttusa: Fábián László (Bp. Honvéd). Rádiósport: Fent Marianne (MHSZ Videoton RK) rádió­amatőr. Repülés: Borosnyai Károly (MHSZ Szabolcs m.-i RK), vitor­lázórepülő, Bessenyei Péter (MHSZ MALÉV RK) motoros műrepülő, Kiss Ferenc (MHSZ Műegyetemi RK), sárkányrepü­lő, Horváth Ferenc (MHSZ Köz­gáz HK), hőlégballon. Röplabda: Torma Ágnes (Tungsram), Grózer György (Tungsram). Sakk: Verőci Zsuzsa (Vasút­építő Törekvés), Portisch Lajos (MTK-VM). Sí: Apjok Ildikó (OSC), Mayer Gábor (Bp. Honvéd). Sportlövészet: Fórián Éva (Bp. Honvéd), Bodnár Tibor (0. Dó­zsa). Súlyemelés: Szanyi Andor (Olefin SC). Tájékozódási futás: Rostás Irén (Hódmezővásárhelyi VSE), Lantos Zoltán (BEAC). Teke: Vidács Györgyné (SZEOL AK), Csányi Béla (Fe­rencváros). Tenisz: Temesvári Andrea (Bp. Spartacus), Taróczy Balázs (TC Fürth). Tollaslabda: Vigh Ildikó (Hon­véd Zrínyi SE), Vörös György (Honvéd Zrínyi SE). Torna: Csányi Erika (Bp. Hon­véd), Guczoghy György (Bp. Honvéd), Túrák Zsuzsa (Szolgál­tató Spartacus) RSG. Úszás: Ormos Edit (Vasas), Vermes Albán (Ú. Dózsa). Vitorlázás: Detre Szabolcs (Bp. Spartacus), Detre Zsolt (Bp. Spartacus). Vívás: Jánosi Zsuzsa (Bp. Honvéd), Gedővári Imre (Ú. Dó­zsa). Vízilabda: Nemes Gábor (Vasas). mmcintuli napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 K. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom