Dunántúli Napló, 1984. december (41. évfolyam, 330-358. szám)

1984-12-01 / 330. szám

2 Dunántúlt ílaplo 1964. december 1., szombat Ünnepség Szegeden (Folytatás az 1. oldalról) nép iránt baráti érzésekkel vi­seltető hatalom verte le kezünk­ről az idegen elnyomás súlyos bilincseit. — A felszabadulás történel­mi folyamatának két kiemelke­dően fontos eseménye volt: 1944. december 23-án Szege­den megalakult a Magyar Nem­zeti Függetlenségi Front. 1944. december 21—22-én pedig Debrecenben az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány — folytatta Kállai Gyula, majd a szegedi zászlóbontás körülményeiről szólva hangsúlyozta: — A Füg­getlenségi Front alakuló ülése a Magyar Kommunista Párt hi­tet és erőt sugárzó jelszavának jegyében jött össze: Lesz ma­gyar újjászületés! Nagy szük­ség volt akkor az ilyen reményt és erőt sugárzó jelszavakra. A dermedtség, a fásultság és re­ménytelenség napjai közepette akadtak, akik bizakodva és ha­tározottan hirdették, hogy lesz, lennie kell a magyarság életé­ben egy felemelő új korszak­nak. És nemcsak beszéltek er­ről, hanem tettek és cseleked­tek is érte, munkára, s az or­szág újjáépítésére mozgósítot­tak. A magyar kommunisták ja­vaslatára a nemzeti újjászüle­tésnek ezt az átfogó, valóban a népet és a nemzetet felemelő országépítő tervét hirdette meg a Magyar Nemzeti Függetlensé­gi Front Szegeden elfogadott programnyilatkozata, amely a koalíciós pártok közös célkitű­zése lett. A szegedi zászlóbontásból levonható tanulságokat példáz­va kiemelte a szónok: a ma­gyar kommunisták harca orszá­gunk szabadságának és füg­getlenségének, új társadalmi rendjének kivívásáért, népünk demokratikus, majd szocialis­ta egységének megteremté­séért nem volt hiábavaló. Be- bizonvosodott, hogv a nemzeti összefogás, a demokratikus nemzeti egységfront, a nép- frontoolitika, amelyet akkor meghirdettünk, nem alkalmi jellegű, nem taktikai manőver, hanem politikánk elidegeníthe­tetlen része, a nárt szövetségi politikájának alapján egész további fejlődésünknek nagy előrelendítő ereje lett, nemcsak a romok eltakarításának ide­jén, hanem az építő munka minden szakaszában. Az ünnepi beszéd elhangzá­sa után a korabeli szervezők nevében Foraács István nyu­galmazott dramaturg szólalt fel. A mai fiatalok nevében Szőni Etelka, a Szegedi Textilművek munkásnője, a gyár KISZ-bi- zottságának szervező titkára köszöntötte a hősi korszak aktív résztvevőit. Az ünnepség a Szózat hang­jaival ért véget. A baranyai MÉSZÖV küldöttgyűlése Eredményesen fejlődtek a takarékszövetkezetek Másfél milliárdos ^ ^ betétállomány-szolgáltatások 1/ özei három évtizede, hogy 1956. október 14-én megalakult az ország első takarékszövetkezete Dunaföldváron. Bara­nyában az első hasonló pénzintézet Dunaszekcsőn létesült a kö­vetkező év februárjában. Az azóta eltelt idő egyértelműen bizo­nyította a „falusi bankok” életrevalóságát, fejlődőképességét — többek között — ez derült ki a MÉSZÖV tegnapi küldöttgyűlésén, ahol fő napirendként tárgyalták a megye takarékszövetkezetei­nek munkáját. Baranya összes betétállomá­nyából 21,6 százalékot kezel­nek a takarékszövetkezetek, az arány jóval meghaladja az országos átlagot. A betétgyűj­tés és a kölcsönfolyósítás mel­lett azonban különböző pénz­ügyi és egyéb szolgáltatások ellátására is vállalkoznak. Kö­zel másfél évtizede foglalkoz­nak biztosítási díjak beszedé­sével, üzletkötéssel, kisebb ká­rok kifizetésével. Jelentős a takarékszövetkezetek idegen- forgalmi szervező tevékenysé­ge és néhány helyen elfogad­nak megbízást áramdíjbesze­désre, a felvásárolt állatok és termények ellenértékének ki­fizetésére is. A szolgáltatások körének bővülését jelenti, hogy a ba­ranyai pénzintézmények fog­lalkoznak valutavásárlással, -eladással; totó-, lottó- és bo­rítékos sorsjegy értékesítéssel, valamint Autóklub tagtobor­zással. Az eltelt 27 év során területileg is bővült, a 70-es évek közepére Pécs, Sásd és Komló kivételével szinte az egész megye területére kiter­jedt a hatáskörük. Napjaink­ban pedig már a városok sem számítanak fehér foltnak, hi­szen a Mecsekvidéke Takarék- szövetkezet előbb Hirden, majd az ugyancsak Pécshez tartozó Vasas ll-n nyitott ki- rendeltséget. A mágocsi Hegy­hátvidéke Takarékszövetkezet pedig Komlóra terjesztette ki működési területét és létesített kirendeltséget a városban. A takarékszövetkezetek kez­dettől törekedtek arra, hogy pénzügyi szolgáltatásaikkal minél közelebb kerüljenek tag­jaikhoz, és így jelentős szere­pet vállaltak a falvak megtar­tó szerepének erősítésében. Az 1976-os egyesülések után a korábbi 19 helyett 9 pénzinté­zet működött tovább. A köz­pontok 65 kirendeltséggel és 12 begyűjtő pénztárral álltak a tagság és a lakosság ren­delkezésére. Az idei esztendő különösen eredményesnek ígérkezik. A takarékszövetkezetek betét- állománya 5,1 százalékkal — 78 millió forinttal — több, mint az előző évben, azaz megha­ladja a másfél milliárd forin­tot. A biztosítási ügyekből 50 millió, az utaztatásból 3,5 mil­lió, a valutakezelésből pedig 4 millió forint bevételt köny­velhetnek el a baranyai taka­rékszövetkezetek. Számos új kezdeményezés szerepel a jövő évi elképze­lések között. A szövetkezeti pénzintézetek ennek alapján foglalkoznak kötvények kibo­csátásával és kezelésével, a tagsági kapcsolatok erősítésé­vel, a részjegyalap növelésé­vel, az idegenforgalom és kü­lönösen a falusi turizmus fej­lesztésével. F. D. Honvédelmi nevelés Aj. iskolai honvédelmi neve­lés és oktatás időszerű kérdé­seiről a hajdúszoboszlói polgá­ri védelmi kiképző bázison ren­dezett háromnapos szakmai ta­nácskozás pénteken befejező­dött. Az országos pedagógiai intézet által összehívott konfe­rencián a megyei tanácsok mű­velődési osztályainak a honvé­delmi oktatással foglalkozó munkatársai, valamint a hon­védség, a rendőrség, az MHSZ, a polgári védelem és a Vörös- kereszt képviselői vettek részt. A tanácskozáson hangsúlyoz­ták, hogy az iskolai hazafias nevelés és honvédelmi oktatás csak akkor lehet hatékony, ha »» Misi presszó „új köntösben ZENÉS - TÁNCOS - MOPRESSZÓ JELLEGGEL. Eperjesi—Sánta-duó 10 év után ismét Magyarországon A MISI PRESSZÓBAN szórakoztatja vendégeit. Nyitvatartás: 10—02-ig, pénteken, szombaton: 03-ig. SZERETETTEL VARJUK KEDVES VENDÉGEINKET. szervesen beépül az iskolai munka teljes folyamatába. Ezt a célt szolgálja az új, honvé­delmi ismeretek című tankönyv is, amelyet szerzői a hajdúszo­boszlói konferencián mutattak be első ízben. Mint mondották, a tankönyv elkészítése jelentős állomása az 1981—82-es tan­évben bevezetett új tantervű középiskolai honvédelmi okta­tásnak, s úgy készült, hogy fi­gyelembe vette az eddigi gya­korlati tapasztalatokat. A honvédelmi ismeretek tan­könyv ennek megfelelően egy­ségesen tartalmazza a gimná­ziumok és a szakközépiskolák 4 éves,- valamint a szakmunkás- képző intézetek hároméves tan­anyagát. Az új oktatási segéd­anyag az iskolatípusok mellett nemek szerint is differenciál: egyértelmű jelölésekkel utal a fiúknak és a lányoknak szánt tudnivalókra. Termelő-gazdálkodó kisdiákok C* Dr. Szaszkó László, a SZOVOSZ főosztályvezetője (képünkön bal­ról) adta át a kitüntető oklevelet Szalai Lajosnak, az iskolaszö­vetkezet elnökének. Fotó.: Läufer László Kiemelt nagydíjat kapott a szentlőrinci iskolaszövetkezet A Szentlörinci 1. számú Általános Iskola iskolaszövetkezeti csoportja a „Legjobb iskolaszövetkezeti csoport” címért folyó versenyben ez évben kiemelt nagydíjban részesült. A SZÖ- VOSZ, az Úttörőszövetség, a Művelődési Minisztérium, az Állami Ifjúsági Bizottság együttesen minősítette országosan kiemelkedő­nek az iskolaszövetkezet munkáját. A díj átadására pénteken délután került sor Szentlőrincen. Az iskolaszövetkezet 1980-as megalakulásának jó tízéves előzménye volt. Az iskola 1969- től kísérleti jelleggel működik. A pedagógusok egyéves elő­készítése után kezdték el a többi iskolától igencsak elté­rő oktatási módszerek alkal­mazását. Csökkentett óra­számban (heti 24 óra) folyik a tanítás. Osztályzat helyett mi­nősítik a tanulókat a három blokkba tömörülő komplex tan­tárgyakból. Az oktatáson-ne- velésen túl az iskolában egy úgynevezett minigazdaság min­táján a tanulókat megismerte­tik a gyakorlati munkával. Az ipari tevékenységet a faipari műhelyben, a nyomdában, a kötészetben; a kereskedelmit az iskolaboltban; a mezőgaz­daságit a háromholdas kerté­szetben gyakorolhatják a kis­diákok. A tízéves tapasztalatokra épülő iskolaszövetkezetkénti működés jogi lehetőségeket te­remtett a létrehozott értékek felosztására. 1980 áprilisától át­lagosan 320 diák és 40 felnőtt tagja van a szövetkezetnek. Ter­melés-gazdálkodás folyik itt. Ma már teljesen önállóak, a bevételből fedezik a dolgozók bérét, a diákok jutalmát, vala­mint a gépek-eszközök fenn­tartási és egyéb költségeit. A faipari műhelyben gyárt­ják a saját ötletű és fejlesztésű várépítő játék elemeit, melyből hetedik éve átlagosan 2500 da­rabot rendel a TRIAL. Az új já­tékokat a játékstúdióban ki­próbálják a gyerekek, megvi­tatják — így alakul ki a kész játék. Jelenleg a szentlőrinciek két játéka vár az ÁIB minősí­tésére: az egyik egy újabb épí­tőjáték, a másik pedig kártya­játék (1x1 egyszerű), mely a matematikai összefüggések fel­ismerésére szórakoztató módon juttatja a kisdiákokat. Kötészeti munkát vállalnak megrendelésre és a több mint 30 ezres kötetű iskolakönyvtár részére a könyvfelújításokat is itt végzik. Éremtartókat, díszdo­bozokat készítenek még. A nyomdában a játéktájé­koztatókat, a negyedévenként megjelenő iskolaújságot nyom­tatják, valamint minden saját és külső igény alapján külön­böző nyomtatványokat készí­tenek (az áfész, a tsz, a tanács, a szakközépiskola megrendelé­sére). Az iskolabolt évi forgalma meghaladja a százezer forin­tot. A szünetekben működő büfében hatodikosok állnak a pult mögött. Aki kedvet érez, az hatodik után is tovább ke­reskedhet. A kertészet mezőgazdasági gépekkel jól felszerelt, öntözött terület. Itt főleg zöldségfélét termesztenek, egyrészt az isko­lai konyha, másrészt a község zöldségellátása érdekében. A terményeket az áfész zöldség­boltja vásárolja fel. Emellett rendszeresen zöldség-, papri­ka-, paradicsomvásárokat és különböző akciókat tartanak, „nevezetes” névnapok előtt vi­rágvásárt rendeznek — mindig nagy sikerrel. Ez évben december 15-én lesz a nagy karácsonyi vásár, amikor a szülők-gyerekek által készített játékokat és ajándék- tárgyakat — a vásári bizottság beárazása alapján — értékesí­tenek. A gyerekek közérzete jó eb­ben az iskolában. Egyenran­gúak tanulásban és munká­ban. Lehet véleményük, dönt­hetnek, alkothatnak. A kísérlet sikerült, az iskola már modell­ként szolgál. L. Cs. K. ÓRA A NAGYVILÁGBAN + MOSZKVA: Andrej Gromi- ko, az SZKP KB PB tagja, a Minisztertanács elnökének első helyettese, külügyminiszter pén­teken Moszkvában fogadta a japán nagykövetet. A találko­zót a diplomata kérte. + BONN: A nyugatnémet szövetségi gyűlés (Bundestag) pénteken a keresztény uniópár­tok és a Szabaddemokrata Pórt képviselőinek szavazatával elfogadta az NSZK 1985-ös költségvetését. A 259,3 milliár­dos költségvetés fedezéséhez a kormánynak 25 millárd márkcf hitelt kell felvennie, ami 5 mil- liárddal kevesebb az 1984-es hitelfelvételnél. A költségvetés­ben tovább csökkennek a munka- és szociális jellegű, és nőnek a katonai jellegű kiadá­sok. Az előbbiek 56,8 milliárd márkát, az utóbbiak 49 milliár- dot tesznek ki. A korábbi hitel- felvételek kamataira 33,1 mil- liárdot kell fordítani 1985-ben. ♦ VARSÓ: A varsói ellenzé­ki katolikus pap elrablásának és meggyilkolásának ügyében a nyomozás tulajdonképpen végéhez érkezett — jelentette ki Lengyelország főügyésze a Ha­zafias Nemzeti Újjászületési Mozgalom Országos Tanácsá­nak végrehajtó bizottsága előtt. Az eddig összegyűjtött bizonyí­tékok és a 3 gyanúsított vallo­mása alapján kétségtelen, hogy a lengyel belügyminisztérium három tisztje volt a bűntény közvetlen elkövetője. Az ügy negyedik letartóztatottja a bel­ügyminisztérium egyik csoport­főnök-helyettese, aki ellen lel- bujtás a vád. ♦ MOSZKVA: Moszkvában pénteken délután véget ért a nukleáris fegyverek elterjedé­sének megakadályozásáról tar­tott szovjet-amerikai konzultá­ciósorozat újabb fordulója. A szerdán kezdődött megbeszélé­sen a két küldöttséget Andro- nyik Petroszjanc, a Szovjet­unió Atomenergia Állami Bi­zottságának elnöke és Richard Kennedy különleges megbíza­tású nagykövet vezette. Mint Vlagyimir Lomejko, a Szovjetunió külügyminisztériu­ma sajtóosztályának vezetője péntek délután tartott tájékoz­tatóján elmondta, a háromna­pos konzultáción a két küldött­ség nagyon sok olyan kérdést tekintett át, amely összefügg azzal, hoqy eleiét lehessen venni úiabb, nukleáris fegyver­rel rendelkező államok megje­lenésének. ♦ WASHINGTON: Megkap­ta a hőn óhajtott sört csütörtö­kön a világ második műszivese, William Schroeder. Bár az or­vosok csak néhány kortyot ja­vasoltak neki, egyhuzamra vég­zett a dobozos sör háromne­gyedével. Schroeder az orvo­sok segítségével csütörtökön már felkelt ágyából és néhány percet egy fotelben töltött. A hét végére már a járással is megpróbálkozhat, bár változat­lanul a kritikus állapotban le­vő betegek listáján szerepel, és csütörtökön kisebb problémák is felmerültek nála. A tüdőzavar okát az orvosok nem ismertet­ték, de azt mondották, hogy az jelentéktelen volt. és rövid idő alatt megszüntették. December 1-től kedvezőbb vámszabályok A BARANYA MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT központi pénztárába — lehetőleg gyakorlattal rendelkező pénztáros-adminisztrátort keres JELENTKEZÉS: PÉCS, MEGYERI ÚT 66., MUNKAÜGYI OSZTÁLY. December 6-tői módosult az utas- és ajándékforgalom­ra vonatkozó vámelőírás. Az utasforgalomban behoz­ható egy gépjármű vámtétele 60 százalékról 50 százalékra csökkent. Minden más behoz­ható áru eddigi vámtétele - ha a saját használatra történő behozatal további, az e köz­leményben ismertetett kedvez­mény nem vonatkozik rá — 40-rő! 30 százalékra mérsék­lődött. A személyenkénti 5000 fo­rintos vámkeret 6000 forintra nőtt. További kedvezmény, hogy az együtt utazó család­tagok — legfeljebb három fő — lehetőséget kapnak az egyéni értékkeret összevonására, vagy­is ily módon vámmentes kere­tük összesen 18 000 forint. Az ajándékforgalomban is változatlanul csak egy gépjár­mű vámkezelhető, ugyancsak csökkentett, 50 százalékos vámtétellel. Egyéb áruknál — ha az ajándékküldemény tel­jes értéke a 2000 forintot nem haladja meg — nem kell vá­mot fizetni. E kedvezmény fel­ső határa eddig 500 forint volt. A 2000 és 5000 forint kö­zötti együttes értékű ajándék­küldemények vámtételei mint­egy negyedrészükkel csök­kentek. 5000 forint érték felett a vám 60-ról 45 százalékra mérséklődött. A fiatal háza­sok részére, a házasságkötést követő egy éven belül vám­mentesen küldhető csomagok értékhatára 5000 forintról 6000 forintra emelkedett. Az új vámelőírások - az utas- és az ajándékforgalom­ban egyaránt —'“módot nyúj­tanak egyes tartós műszaki cikkek vámkedvezményes be­hozatalára, ha azt belföldön állandó lakhellyel rendelkező magyar állampolgárok saját használatukra vásárolják, vagy kapják ajándékba. Ebbe a ter­mékcsoportba tartoznak a sze­mélyi számítógépek, meghatá­rozott teljesítményig, ezek ki­egészítő- és részegységei, tar­tozékai és alkatrészei, vala­mint a VHS-rendszerű videó- berendezések és részegysé­geik, tartozékaik, alkatrészeik. Ezeknél 15 százalékos vámot kell fizetni. Kivétel ez alól az ajándékforgalomban beérkező és az 5000 forint értéket meg­haladó ilyen jellegű külde­mény, amely után 22,5 száza­lékos vám fizetendő. A ked­vezményesen vámkezelt áruköt éven belül csak az utas-, vagy az ajándék vámtarifában elő­írt, illetve a kedvezményes vám különbözetének megfize­tése után adhatók, el. Az új szabályokat a Magyar Közlöny a közeljövőben meg­jelenő 1984/52. száma tartal­mazza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom