Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-07 / 307. szám
1984. november 7., szerdo Dunántúlt napló 5 ELISMERÉS a KIVÁLÓ ItflUMKAERT Munka Érdemrend arany fokozat Csicsvári István Erős dioptriás szemüvegét megigazítja, s mintegy magyarázatképpen hozzáteszi: — Erősen romlik a látásom. Ezért is kellett idő előtt nyugdíjba menni . .. Csicsvári István 59 éves, az idei szeptember az első tanévnyitót hozta, melyen már mint kívülálló szemlélte az eseményeket. Igaz, még óraadó, de ez már nem olyan, mint régen. Tizenkilenc évet tanított az MSZMP Baranya megyei Oktatási Igazgatóságán, s a munkakönyvi bejeqyzés szerint a politikai gazdaságtan tanszékének tanáraként. Ű azonban nem tanárnak, oktatónak, hanem pártmunkásnak vallja magát. — Sajátos filozófiám, aki egyszer arra vállalkozott, hogy pártmunkás legyen, annak a népet kell szolgálnia, s aki szolgál, az nem uralkodik ... Evvel közelítettem az emberekhez, a diákokhoz, akik szintén egyenrangú társak, pártmunkások ott az Oktatási Igazgatóságon. Mondom: szeretni kell az embereket, az erényeikkel, a gyengéikkel együtt. Hogy sikerült-e ezt az élet- filozófiát mindig betartani? Csicsvári István megpróbálta. Édesapja felvidéki származású, zsellérgyerek, a felszabadulás után a borsodi Lenin Kohászati Műveknél dolgozott. Csicsvári István szintén napszámosként kezdte, majd bekapcsolódott a pártmunkába, s 1949-től már a járási bizottságokon dolgozott. A pécsi járásban volt titkár, másodtitkár, s 1964-től tanít. Diákjai szerették. — A politikai gazdaságtan — amit tanítottam — mindig életközeiben lévő téma. A tan marxista alaptételei örökérvé- nyűek, de akár a kapitalizmus, akár a szocializmus gazdaságát nézzük, mindig akadnak jócskán olyan kísérőjelenségek, amelyek bővebb magyarázatra szorulnak, amelyek látszólag ellenkeznek az alaptörvényekkel. Megpróbáltam a tantárgy élethűbb, valósághűbb magyarázatát adni. Mondják, ha az élet bonyolult, az adandó válaszok is bonyolultabbak. Hogy sikerül-e mindig? Van egy régi közmondás, a „vásár után okosabb a paraszt" ... Én év közben követeltem többet, s mire véget ért egy-egy szemeszter, már megítéltem a hallgatót. A vizsga már csak formaság volt. A nyugdíjazás nem érintette váratlanul — ő kérte —, de mégis hirtelen szakadt rá. A feszítettebb életritmus után a „többnyire ráérek” életritmus nehezen szokható. Olyan ez, mint amikor a katona obsitot kap, s csak feszeng a civil ruhában. — Több időm jut az olvasásra, a szőlőre, a horgászásra, s szenvedélyes természetjáró vagyok. Tervem, hogy végre beutazzam Magyarországot, s amit csak a rohanó autóból láttam, most megszemlélhessem, ráérősen... Amikor elválunk megkér, körültekintően fogalmazzak, nem igen szereti a nyilvánosságot, s legszívesebben azt kívánta volna, hogy az ő bemutatására ne kerüljön sor. Hiszen hallgatóival' is azt próbálja-próbálta megértetni, hogy azért nem jár köszönet, ha valaki tesz valamit az ügyért. Hiszen azt vállalta. K. F. Munka Érdemrend ezüst fokozat Alacsony, halk szavú, szerény ember. Gyakran mosolyog, és ez alighanem sok nehéz helyzeten átsegítette. Hiszen az egy híján 35 évből, amit munkával töltött, 23 évig felelős tanácsi vezető poszton állt: Mohács város Tanácsa művelődésügyi osztályának élén. Az egyik legkényesebb területen ... Hat testvére volt, baranyai falvakban gyerekeskedett. Érettségi után, a Nagy Lajos Gimnáziumból az ELTE-n magyar- történelem szakon végzett. Mindenképp hazai tájakra szeretett volna kerülni, így szívesen kezdte a pályát általános iskolában, Szászváron. Mór diákkorában vonzódott a néptánchoz, s akkortájt kedvére kiélhette ilyen ambícióit. Ez volt a „néptánc-korszak”, az ötvenes évek eleje. Ma is szívesen emlékszik erre a munkásságára. Csoportokat tanított, vezetett, főleg, amikor rövidesen Mohácsra hívták, ahol 9 évig tanított a gimnáziumban. Ezalatt is néptánc- csoportokat szervezett és vezetett az iskolájában, a selyemgyárban, az öntödében, a határőrségnél és több helyütt vidéken is. Volt, hogy a hét minden napjára jutott egy-egy csoport. Az esték ezzel teltek az idő tájt. Lelkes népművelőként járta a falvakat. Kerékpárral, alkalmi gépkocsival, mikor mivel, mint a járás néptáncos szakreferense. Ez volt az egyik, ami nagyon hiányzott a további évtizedekben. A másik a gyerekekkel, tanítványaival való meleg, közvetlen kapcsolat. Nagyon fájó szívvel hagyta ott az iskolát, amikor többszöri hívás után 1961 őszén tanácsi szolgálatba szegődött: népművelési felügyelőnek, majd alig fél év múlva a művelődési osztály vezetőjének. Sajnos... — tette mosolyogva hozzá beszélgetésünkön. Nem mintha nem csinálta volna szívesen! Ám, ha népművelő marad — ma is úgy érzi —, többet használhatott volna, mint íróasztal mellett, hivatalnokként. Ahol egyébként éppen 23 évet töltött el, s az alighanem rekordnak, legalábbis nagy ritkaságnak számít azon a helyen. Nem bánta meg, bár eleinte csak 5-6 évre gondolt. Azután maradt. S abban, hogy Mohácson sok minden az utóbbi csaknem negyedszázadban valósult meg, nyilvánvalóan benne van a vezetői irányítás folytonossága is. Az ő vezetése idején sikerült közüggyé tenni a busójárást (24 éve rendezték meg az elsőt); óvodák, iskolák épültek, új filmszínház, könyvtár létesült, s nagy küzdelmek eredményeként emlékhely, a csata 450. évfordulóján. Minderre jólesik visszagondolni, most, amikor augusztustól megkezdte nyugdíjas időszakát. Délelőttönként egyelőre visszajár az osztályra. Segít a tanácsülési témák előkészítésében; s nemzetiségi ügyekben is, mint a bizottság titkárát, sok minden odaköti. Megnövekedett szabad idejét pedig felszabadult olvasással tölti — végre!... Volt munkatársai ezután is számítanak a segítségére. Érdekli a helytörténet. A busójárások újkori történetét szeretné feldolgozni a 25. évfordulóra. „Az egyetlen iqazi hobbim a munkám volt, talán ezután is az lesz ..." — mondja szerényen elmosolyodva. S mintegy végszóra, megszólal a lakás csengője. Egy ismerőse érkezik, írógéppel a kezében. A gépet szeretné megvásárolni, hisz ezután már erre is szüksége lesz ... W. E. Munka Érdemrend bronz fokozat Volt „minden”: jóllehet, mezőgazdászként kezdte mindjárt SZIT-titkárságát követően, de módja volt — a hatvanas évek legelején — a tanácsi munkában is gyakorlatot szerezni. így Dékány István megjárta fél Baranyát, hol beosztott agronó- musként, hol tsz-elnökként, hol járási tanácsi termelőszövetkezeti csoportvezetőként, hol — és ez bizonyult véglegesnek — községi tanácselnökként. De akkorra — 1965-re, amikor Bicsér- den az utóbbi pozícióba került — az egészsége diktált: súlyos betegség támadta meg, kénytelen volt munkaterületet váltani, „kikészültek az idegeim” — mondja. Akkor kezdett el őszülni is, alia neawenévesen. Termete emlékeztet még fiatalságára: most is erőteljes, magas. — A tanácselnöki munka sem tartozik a legnyugalmasabbak közé. Elég, ha az igényeket és a fejlesztési lehetőségeket vetiük össze. — Tény, ám nekünk van egy „adunk”: az itteni .„Aranymező" Termelőszövetkezet. Jól gazdálkodnak, s segítik a tanácsot. Iqy forrásunk a mezőgazdasági nagyüzem, átengedik a tanácsnak beruházási hányaduk egy részét fejlesztési célokra. Az új iskola építéséhez például kétmillió forinttal járultak hozzá, tavaly a tornateremhez 800 000-rel, s úiabb mO000-rel a felszereléséhez. Más esetben közös beruházásba fonunk, ilven az idén kezdett művelődési központ — három év nlatt készül el —, másfél milliót a tanács, 10,5 milliót a tsz nd erre a célra. Dékánv István jövőre nyuq- díiba meav. Azt mondja: nem marad. Lehet ennek oka az is, hoav 19 éve ..kiiárá” Pécsről. — Az utóbbi években némileg csökkent Bicsérd lakóinak száma — érezhető az elvándorlásig kedv. Nem lett volna „illő dolog", hogy a tanácselnök itt telepedjen le? — Felvetődött, de végül is családi körülményeink Pécs melletti maradásra bírtak bennünket. Másrészt Bicsérd a megyeszékhelytől 14 kilométerre van, alig lakom messzebb, mint aki a Kertvárosból jár dolgozni Pécsbányára. Harmad- sorban a tsz-elnök is pécsi volt, személyes jó barátság alakult ki közöttünk, együtt jártunk ki és haza, ha öt óra volt, ha éjfél. Néha kerékpárral . .. — Kellemes feladat ezekben az években tanácselnöknek lenni? — Talán nem is annyira a tanácselnökséget, mint inkább a közügyekkel való foglalkozást szoktam meg hosszú évek alatt. Nekem alapelvem — és ha egy fiatalember megkérdezne, ezt is tanácsolnám neki —, hogy elsődleges a közügy, a magánérdek ellenében is. így soha nem éreztem: kellemetlenséggel is járhat a faluért dolgozni. M. A. Kiváló Pártmunkáért emlékplakett — A kommunisták nem különb emberek, mint mások, de annyiban igen, hogy arra nagyon kell ügyelniük: a kölcsönös tisztelet, megbecsülés járjon ki mindenkinek — beszélgetésünket ezzel kezdi Tóth B. János, az ÉPFU Vállalat pécsi üzemegységének fődiszpécsere, a pártvezetőség titkára. Aztán kiderül, hogy az a bizonyos kölcsönös tisztelet és megbecsülés többet tartalmaz, mint amit mindennapjainkban érteni szoktunk alatta, s azt jelenti, demokrácia. Demokrácia az is, ha munkásnak előbb épül öltöző, mosdó, étterem, orvosi rendelő, mint a vezetőknek iroda, s demokrácia az is, ha rendszeresen összehívják a hangadókat, akiket máshol talán hőzöngőknek neveznének, hogy mondják el, mit, hogyan látnak. S mondják, s már nemcsak a kifogásokat, de azt is, ők hogyan oldanák meg azt, amit szóvá tettek. — A tisztességes munka nyomán bekövetkező eredmény az, aminek örülni tudok — mondja a párttitkár, jól tudván, kétes értékű az az eredmény, ami munka nélkül hull az ölbe. szánalmas az a munka, aminek nincs meg az eredménye. — 1957-ben kerültem a céghez, voltam szakaszvezető és voltam vezérkari tiszt — mondja a párttitkór, aki hasonlatát múltjából vette a Borsodból származó „parasztgyerek" Pécsett vonult be katonának, 'innen jelentkezett katonai akadémiára, majd az itteni egykori tiszti iskolán mago is tanított. S 1958-ban az ÉPFU-nál már pártvezetőségi tag, s 1971 óta titkár. Van hát tapasztalata: — Legfontosabb tapasztalatom, hogy ismerni kell az embereket, akikkel együtt dolgozunk, De azt 'is ám, hogy otthon milyen gondja van: a teljes embert kell látni, ismerni, nemcsak a munkavállalót. S gondjain segíteni, még akkor is, ha lehet, ha azok nem üzemi gondok. Jóra nem fizethet senki rosszal — meggyőződésem, hogy az emberek ezekért is támogatnak bennünket a gazdasági és a politikai munkában — mondja az ÉPFU párttitkára, mert tudja, nemcsak játszani kell az üzemi demokráciát, hanem élni kell vele, mert tudja: az őszinte szó, az igazmondás a legjobb segítségszerző. (gy valóban mindenki politikai munkás is egyúttal, s nemcsak szakember, a sofőrtől az igazgatóig. S tudja Tóth B. János, hogy a demokrácia hatalom is, erőszakos hatalom is, ha kell: az ittasságot, a jogtalan fuvart és a lopást nem tűrik senkitől — és ebben is segítséget kapnak az eredményre törő, tisztességes munkát végzőktől. B. L. Kiváló Pártmunkáért emlékplakett Nagy Béla A tanítóképzőt 1949-ben végezte; két évig tanított az iván- battyáni iskolában, azután kinevezték a villányi iskola élére, melyet azóta is vezet Nagy Béla. Mozgalmi tevékenységének kezde'e i£'ú 'korába nyúlik visz- sza, a pályakezdés óta tevékeny részese a pedagógusok szakszervezete munkájának, a pártnak pedig Villányba kerülése óta tagja. A hatvanas években beválasztják az akkori járási pártbizottságba, s annak végrehajtó bizottságába, ezzel egyidőben a járási tanács tagja is lett. A oárt-végrehajtóbi- zottság egykori legfiatalabb tagjából a mai testület, a siklósi pártbizottság végrehajtó bizottsága — legtapasztaltabb- ja lett. Nagy Béla nem vehette át az ünnepségen sok éves munkát elismerő emlékplakettet, mert a füredi szanatórium lakója lett néhány napja, de ha a szív akadozik is néha, konkrétan és átvitt értelmében is, mindig hű motorja volt pedagógusi, pártmunkás! tevékenységének. — Nem lenne jó, ha megfeledkeznénk arról az alaptételről, — mondja —, hogy az ember ugyan társadalomba születik, de nem magától lesz társadalmi lénnyé. Különösen fontos erre gondolnunk akkor, amikor tapasztalható a befelé- fordulás is. — Az ötvenes évek elején inkább a társadalom életének alakulása, az osztályok, rétegek helyzete, szerepe volt a fő kérdés számomra — mondjá Nagy Béla —, ma pedig inkább az, hogy mi az az életünkben megjelenő jelenségek, dolgok között, ami egyeztethető a szocialista társadalom kritériumaival, s mi ellen kell küz- denünk. A propagandatevékenységben, a pártoktatásban pedig a korai közlő, magyarázó módot háttérbe szorította, s nagyon helyesen, a demokratikusabb tudásátadó forma: a hallgató aktivitására építő, élénk vitaszellem. Hozzáteszi, ma, amikor a lehetőségek megnövekedtek, különös hangsúlyt kell adni a lehetőségekkel való okos élésnek. Pedagógusi és pártoktatói minőségében is erre neveli hallgatóit, diákjait. — Ilyen hosszú idő alatt a vezetőt becsontosod ás fenyegetné, ha nem igényelné nap mint nap kollégái véleményét, ha nem figyelne az új napok új jelenségeire. Ma sokat beszélnek demokráciáról, de arról nem beszélni kell, hanem gyakorolni, s nemcsak annak intézményesített formái között Ha van siker az életemben, s minden formája a munka elismerésének az, akkor az nemcsak az én sikerem, hanem a kollektíváé, melynek tagja lehetek, vagy éppen az élén állhatok. B. L. Gábor Péter Dékány István Tóth B. János
