Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-10 / 309. szám
/ Kiállítási napló Képünkön Jochen Fiedler állatkerti plakátja a lipcsei Gruppe PLUS-grafikuscsoport kiállításán, a Pécsi Galériában. Cseri László felvétele Műemlékfotók, népművészet, plakátok Panyik /sfvónnak szerencséje ven, hogy kenyérkereső foglalkozása és legkedvesebb elfoglaltsága — a fotózás — egybeesik. Az IH Galériában ezúttal baranyai műemlékeket láthattunk fotóin, a dél-dunántúli népművészeti hét alkalmából s ismételten az volt a benyomásunk, Panyik fotói talán szebbek, mint amit ábrázolnak, S ami a legjellegzetesebb; megyénk műemlékeinek bemutatásakor nem az idillt keresi, hanem a harmóniát mutatja föl kompozícióin, s a fényekkel azt a derűt, ami annyira hiányzik manapság mindennapjainkból. (Talán aktuális lenne a sikeres Pécs-könyv után egy Baranya fotóalbum kiadása is a Panyik—Sellei. szerzőpárostól.) Kár, hogy a magyarlukafai néprajzi műhely kiállítását jobbára csak szakmai közönség látta, azaz a népművészeti hét meghívottai. Nagyobb hírverést, nagyobb közönséget érdemelt volna a Mozgalmi Háznak ez a bemutatója, amely fellazulóban lévő népművészeti ízlésünket lett volna hivatott helyreállítani. Divatos cserép- és kézművesvásáraink, kézimunkakiállításaink sokszor a ..csicsás", a túldíszített „népművészet" pozícióit erősítik. A Magyarlukafai Néprajzi Műhely közössége az esztétikai puritanizmus szellemében munkálkodik. A faragott szék, a tiszta formájú étkezési kerámiák, nemesen egyszerű bőrmunkák és megeitően szűkszavú szépségű szövött női ruhák, s a kisázsiai nomádok sátorkultúráiát idéző nemezszőnyegek a funkció és a forma szerencsés találkozásának a néoművészet romlatlan továbbélésének bizonyítékai. Kiváltságos helyzetben vannak a Pécsi Galéria látogatói, hiszen egy éven belül a világ három legjobb reklámgrafikai műhelyének munkásságával ismerkedhetnek meg. A pálmát minden bizonnyal a japán Nippon Design Center év eleji plakátkiállítása kapná dekora- tivitása, szuggesztív érzelemgazdagsága, színorgiája, káprázatos nyomdai színvonala okán. Ez az a szint legalábbis, ahova európai szemeink eljutni képesek: a könnyed elegancia, a tévedhetetlen ízlés észleléséig. Szinte felfoghatatlan számunkra, hogy a japán művész a mai napig a klasz- szikus törvények és kánonok figyelembevételével, a természet „akaratát" követve dolgozik, ami az in és vo elv, az ég-föld- ember törvény mélyértelmű hagyománya mellett olyan dolgokat is megszab, hogy például az ecsetvonást mely ábrázolási pontról kell indítani. Mégis a japánok ezt o merev hagyományrendszert a legkorszerűbb ni, bebizonyítva, hogy a törtéeszközökkel és témákkal is zökkenőmentesen tudják egyeztet- nelmileg kikristályosodott értékeket célravezetőbb továbbfejleszteni, mint mindenestül megtagadni. A francia Grapus- csoport harsogóan színes, vidám, friss plakátjai arról adtak leckét magyar társaiknak, hogy a történelmi eseményekre emlékeztető, társadalmi kérdésekre figyelmeztető politikai plakátok is lehetnek ötletesek, élhetnek merész képzettársításokkal, a szimbólumok új ösz- szefüggésbe helyezésével. Figyelemfelkeltés, az európai vizuális közhelyek elutasítása jellemzi a Pécsi Galériában jelenleg látható Gruppe PLUS- csoport munkáit is. Az NDK plakátművészete a hetvenes évek közepétől kezdett fölemelkedni a szocialista országok lengyelek vezette élvonalába. A három grafikus csoportosulása nem annyira gyakorlati, mint Grapuséké, ahol minden egyes plakátot közösen jegyeznek, inkább elvi, stílusbeli összetartozásról, barátságról van szó. A kiállítás egységes benyomását nem egyfajta hangulat adja, inkább az elsődlegesen racionális, irodal- mias stílus. Hangsúlyos vizuális jelekbe tömörített információtömbök helyett a téma körülírása, szertelenség, meghök- kentés helyett fegyelmezett ki- számítottság, humor helyett mértéktartás, szín helye't rafinálton kidolgozott formák jellemzik eszköztárukat. Az utca emberét nem érzelmei felől, inkább intellektusa oldaláról akarják megközelíteni. Kevés színt, sok betűt használnak, a német ember a legrészletesebb, legpontosabb információt várja. Bár a témáknak megfelelően sokféle stílusban dolgoznak, sokféle betűtípust használnak — a kézzel írott betű szabálytalanságában rejlő közvetlen megszólító erővel ritkán élnek. Meglepő ezért, hogy éppen a politikai plakátok légköre meghittebb, közvetlenebb. Jochen Fiedler Engels-plakátja, Dann-Fiedler Rosa Luxemburgra, Clara Zetkinre emlékező plakátja a fejekben élő posz- tamensen ágáló hőst helyezi az emberközelség melegébe. Kulturális plakátjaik igyekeznek a propagálandó eseményről minél pontosabb és lényegesebb információkat közölni, egy ábrába sűríteni minden meghatározó sajátosságot. így aztán gyakran esik áldozatul a tömörséggel a figyelemfelkeltés is, mivel távolról a részletek szellemessége nem élvezhető. Míg Fiedlerre a szatirikus él, a groteszk jelenségek kiaknázása jellemző, állatkerti sorozata a gyerekrajzok bájos bumfordiságáig merészkedik, Jutta Damm-Fiedler a kemény, sokszor geometrizáló fogalmazást kedveli, vállalva akár ag üres dekorativitást is, mint zenei plakátjai esetében, Frank Neubauer éppen az esztétikai hatásokat aknázza ki, látványélménnyel előlegzi meg a hirdetett esemény karakterét. Különösen szépek azok az üvegművészeti kiállításokhoz készített plakátjai, amelyeken raszteres fotóeljárás hatásait fokozza optikai trükkökkel, s szemet gyönyörködtető, üvegcsillogást utánzó élményeket hoz létre. Nemzeti tradíciók, egyéni tehetség, és sok más mellett a plakát közvetítő-befolyásoló funkciója miatt fontos szerep jut a megrendelőknek is egy- egy ország plakátarcának kialakításában. A plakátgyűjtés divatja mellett ez az ok is sok ilyen tanulságos tárlatot kíván. Húsz Mária Pécsi résztvevő a gyermekszínjátszás moszkvai konferenciáján c/ Sólyom Katalin színművész személyében pécsi résztvevője is volt az ASSITEJ (a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Nemzetközi Szövetsége) nemrég Moszkvában lezajlott nyolcadik közgyűlésének. A pécsi művész, aki egyébként az ASSITEJ magyar központjának egyik alelnöke, így számolt be a hazai színházak számára is fontos nemzetközi konferenciáról: — Negyvenegy tagországot számlál az ASSITEJ, és ezek Ausztráliától, Japántól kezdve, Európa országain ót, az Amerikai Egyesült Államokig mind képviseltették magukat Moszk8. HÉTVÉGE vában. Egyedül Svájc és Norvégia képviselői maradtak távol. Gyemicsev, a szovjet kulturális miniszter nyitotta meg a közgyűlést a Moszkvai Zenés Gyermekszínhózban, és a találkozót levélben üdvözölte Konsztantyin Csernyenko. — Mi volt a résztvevők benyomása a szovjet főváros gyér- mekszinházairól, a gyermekszin- játszás ottani helyzetéről? — Moszkva igen nagy súlyt helyezett erre a találkozóra. A szovjet fővárosban összesen öt gyermek-, illetve ifjúsági színház működik, köztük két bábszínház, két prózai és egy zenés színház. Ez utóbbi csak operát és balettet játszik a gyerekeknek. Sok előadást láttunk esténként, a Szovjetunió különböző gyermekszínházainak bemutatásában. A közgyűlés számunkra is érdekes tanulságait Sólyom Katalin végül így összegezte: — Kiderült, mennyire fontos, hogy tagjai vagyunk ennek a szövetségnek. Az ASSITEJ magyar központja javasolta, hogy jövőre hazánkban rendezzenek szemináriumot dramaturgok számára, hogy megismerhessék a nálunk játszott gyermekdarabokat, hiszen a jó darabot mindenütt keresik. A Moszkvában megjelent kilenc szocialista ország képviselői pedig abban egyeztek meg, hogy aktívabban bekapcsolódnak az ASSITEJ munkájába, amely valódi lehetőségeket kínál az ifjúsági és gyermekszínjátszás számára. Gállos Orsolya Gregor Maritól Orpheuszig Nem maradhat tudomány nélkül a sci-fi Beszélgetés Zsoldos Péterrel a tudományos-fantasztikus irodalomról A közelmúltban Pécsett találkozott olvasóival Zsoldos Péter író, a hazai tudományos-fantasztikus irodalom egyik kitűnő művelője, aki egy helyen azt írja, hogy a zene és az irodalom kettős vonzásában él. Tán ezért sem szól eddigi egyetlen zenei tárgyú — Muszorgszkij utolsó napjait bemutató — regényéről a sci-fi író, s lehet, hogy a Rádió zenei szerkesztőjeként a sci-firől nem beszél? Tavalyelőtt a rádióban egy különös vita hangzott el a sci-firől: vádlók vitatkoztak a védelem távollétében, s a szavaikból sugárzott az elutasítás. A pécsi találkozón pedig azt mondta Zsoldos Péter, hogy szerinte „az író ott kezdődik, hogy olvas, nem pedig, hogy ir, ezért fenekednek a sci-fi ellen is, mert nem olvassák, ezért nem is értik . . — Viszont sok tízezren vannak, akik értik, szeretik és szívesen olvassák, a megjelenési példányszám is ezt tükrözi — kezdtük a beszélgetést az íróval, s az első kérdésünk ez volt: — Mi a nagy népszerűség magyarázata? — A magyar irodalom kezdettől fogva politizálóbb volt a többi európai nemzet irodalmánál, s ebben a sajátos irodalmi közegben idegen testnek tűnt a tudományos-fantasztikus momentum. Ezzel magyarázom, hogy a mi agrórbeállítottságú hazánkban a 30-as években még nem is lehetett volna olvasótábora, holott a nálunk fejlettebb országokban akkor már nagy divatja volt ennek. Aztán az ipari robbanás, ami megkésve ugvan, de felhúzott minket, legalábbis az európai középmezőnybe, létrehozott egy olyan társadalmi réteget, amely már Igényli ezt az irodalmat is. És egyre többen igénylik! — Mivel magyarázza a hagyományos irodalom művelőinek az elutasító magatartását? — Azzal, hogy a felszabadulás utáni évtizedek magyar irodalma olyan súlyos I kérdések tömegével volt terhes, annyi mindent kellett vállalnia, megemésztenie, tisztáznia és feloldania, hogy a sci-fi irodalom szükségképpen háttérbe szorult. Az írók idegenkednek tőle, a tudományos-fantasztikus irodalom művelőinek a fejéhez vágják, hogy miért nem foglalkozunk igazán komoly témákkal s miért játszunk űrhaiókkal, meg más ilyesmikkel. Szerintem „játszanunk” kell ezekkel, hiszen itt vannak körülöttünk és mindinkább itt lesznek. Ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül akkor sem, ha tudjuk, hogy ez a műfaj egy erősen politizáló irodalomba tévedt be. Én nem vagyok amiatt kétségbeesve, hogv sok írónk ellenséges a sci-fivel szemben, hogy viták, nézeteltérések vannak körülötte, s hoay támadiák — leaalább beszélnek róla. Egyébként pedig a sci-fi sem tér el az átlagos irodalmi kéolettől: 80 százaléka szemétrevaló, s csak a 20 százaléka igazán iá. — ön, illetve a műfaj más magyar művelői tagjai-e az Irószövetséqnek ? — Néhánvan igen. .Például jCsernai Zoltán, Szentmihá- lyi-Szahó Péter, jómagam ... — A hozzánk eljutó nyugati sci-fi irodalom olyan érzetet kelt, mintha az írók nem' vennék tudomásul, hogy a társadalom állandóan változik, mozgásban van, ezért a mai társadalmi viszonyokat örökéletűnek ábrázolják. Nem kelt ez hamis jövőképet a hazai olvasóban? — A hamis jövőkép nem ezen a néhány regényen múlik. De hadd kérdezzek visz- sza: a „nagy" irodalom művelői közül hányán adnak tökéletes és jó társadalmi körképet; hányán, hogyan — és vajon jól-e — ábrázolják a jpvőt? Különben a sci-fi nem utópia — nekem eszembe sem jut beleütni az orromat, mert az utópia műfaját csak hallatlanul felkészült ember művelheti. Nos, az utópiánál számon lehet kérni a jövőképet, de rajtunk, átlagos írókon ezt ne kérjék számon. — Hol tart ma a nemzetközi sci-fi irodalom? — A közelmúltban hallottam Cossatónak, ennek a ieles olasz sci-fi fordítónak és kiadónak a nyilatkozatát. Szerinte: miután az írók rájöttek, hogy az olvasók nem szeretik azt a faita tudományostechnikai ballasztot, amivel nehezítik a regényeket, az új irányzat elment teljesen a fantasztikum és a misztikum felé, a tudományról már nincs is szó. Én ezt károsnak tartom és féltem tőle a műfajt. Bár az is iaaz, hogy az utóbbi évtizedekben olyan óriásit fejlődött a tudomány, hogy ma már egyszerűen képtelen egv író befogni az egészet. A tudomány megelőzte az irodalmat! Amikor én kezdtem, még fordítva volt, a tudományt én is leelőzhettem. A Viking visszatér című'regényemben „feltalálhattam” egy általam szupergraviméternek nevezett műszert, ami a gravitációs anomáliákból következtetett arra, hogy az űrhajó szárazföld vagy tenger fölött van. Azóta —.mint tudós barátaimtól értesültem róla, — sok műhold pályáját ilyen műszer korrigálja. Most tehát tudomásul kell venni: ha nem akariuk, hogy a sci-fi üres fantáziajáték legyen, be kell építeni a regényekbe annyi tudományt, amennyit csak lehet. — A sci-fi ma már nemcsak az irodalomban, hanem a zenében is létezik. — Nekem komoly fenntartásaim vannak a különböző, ún. űrzenékkel szemben. Az, hogy szintetizátorokkal füty- ♦vöngetünk, visongatunk — lehet, hogy a 35 éves zenei múltammal elfogult vagyok —. de ez nem zenei sci-fi. A leghagyobb „kozmikus” zeneszerző Bach volt, tessék csak meghallaatni a Wohltemperiertes Klawier bármely tételét, az maga a kozmosz. S az utolsó „kozmikus” zeneszerző Bartók volt. Ha nekem valamiről az űr és az űrrepülés jut az eszembe, az a „Zene húros, ütőhangszerekre és celestára" című művének a 2. és 3. tétele. — Hogyan lett a zenész író, sci-fi iró? — Nem tudom, ha nem a Zeneakadémiát végzem, lett volna-e belőlem író? Nálunk nincs íróképzés, viszont engem az Akadémián olyan emberek tanítottak „írni” mint Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence, Bartha Dénes, akik a zenei formatanba való elmélyülést igen komolyan vették, s ez olyan formaérzéket adott, amiért én mindörökre hálás leszek nekik írói munkásságomban. A sci-fi pedig? Gyermekkoromban Kulin György: A távcső világa és Szentiványi Jenő: A kőbaltás ember (máig a legjobb magyar tudománvos-fantasztikus regénv!) című könyve, majd később, amikor a Rádióhoz kerültem, Lem és Jefremov terelgetett a műfaj felé. — Melyik művét tartja a legkedvesebbnek? — Nem tudok, de nem is akarok különbséget tenni. Van hat fiam és hat regényem, és ahogy egyformán szeretem a fiaimat, ugyanolyan egyformán szeretem a regényeimet is. Most már — vélhetőleg, hiszen 54 éves múltam — több fiam nem lesz, de regényt még akarok írni, van még mondanivalóm. — A Viking és a Távoli tűz kapcsán olvastam, hogy a kettő talán kiegészül egyszer trilógiává. Lehetséges? — Nincs olyan könyvem, ami ne kívánna folytatást, mert valójában egyik sem heppiendes, korrekt lezárású regény. A Vikinget pl. szervesen követi a Távoli tűz, de ebből hiányzik még Gregor Mannak néhány esztendeje. Az agyagtáblák befalazásakor 64 éves ... most még nem tudom magamat beleképzelni a helyzetébe s kitalálni a halólót. Másrészt egy sereg szereplő kiöregedett, viszonylag kevés fiatalt hoztam be, tehát újakat kellene kitalálni, szinte egy teljes generációváltást . . . — Most min dolgozik? — Rulgáriába készülök, mégpedig azért, mert évek i> óta — legalább hat esztende- j ie! — dédelgetem maaam- j ban, hogy Orpheuszról írjak [ regényt, aki az ókori életnek j talán a legizgalmasabb figu- j rója volt. Egy zseniális mu- I zsikus, aki úgy pengette a húrokat, mint senki más, de akitől egy hang nem maradt- [ fenn. Orpheusz trák volt, a nyuaati, Rodooe hegységben született, állítólag ott is halt j meg. Nos, nekem a nyugati Rodopét látnom kell! Hársfai István
