Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-07 / 307. szám
IO Dunántúli napló 1984. november 7., szerda „Kiruccantam egy kicsit a történelembe, de ma már itthon vagyok..." Az „ Ungurec” Pataki László hetvenéves elmúlt, a kor nem igen látszik rajta. Vidám, kemény kötésű ember, s ha az érszűkület nem kínozná néha, egy szava se volna. — A cigaretta, Laci bácsi. . . Rázza a fejét. Nem sokat dohányzik, különben is akkor szokik le róla, amikor akar. Most nem látja a felesége, így egy Symphoniát megengedhet magának. — Tudja, hogy van ez? — kérdi kacsintva. Ezen aztán jót derül. Pataki László a 001144-es sorszámú igazolvány alapján a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének tagja, volt spanyolos — harcolt a Franco- csapatok ellen —, élt mint partizán Ukrajna erdeiben, volt tszszervező, pártmunkás. — Azokat az időket többet senki se élje át! Nekem se hiányoznak ... Peterden lakik, de a fiánál, Bogádmindszenten érjük el: szüret van, segíteni kell. Beülünk a nagyszobába, s a lebilincselő történet, amely ezután következik, feledteti az idő múlását, kitágítia a falakat, s elvisz egy kis kirándulásra — a történelembe. Előre bocsátja: — Dokumentumokkal mindent nem tudok igazolni, volt amit évekig nem is tudtam. De így volt. Amíg nem hittek nekem, nagyon fájt, aztán, hogy Nyikolaj Piszarenko, a partizán- egység parancsnoka „igazolt", 1972-ben felvettek a Partizánszövetségbe. Mozgalmi múltamat 1935-től elismerik, megváltozott a levegő körülöttem . . . — Tudja, hogy hívtak engem? — Csornij Csortnak, azaz Fekete ördögnek. Fekete zakóm volt, fekete nadrágom, s egy óriási karimás-kalapom, a közepén ötágú vörös csillaggal. Mesélni kezd ... A partizánegység le-lejárt a falvakba, az ukrán lakosság támogatását élvezték. Egyszer egy vajúdó asz- szonyhoz hívták az egység orvosát, aki levezette a szülést. Gvünyörű fiúgyermek sírta magát a világra. — Persze, hogy jó kedvünk volt, megittunk vagy két liter pálinkát, s a fiút Ivánnak kereszteltük. No. nem mi, hanem a aóoa ... Felemelő élmény, mi több, abban a háborús helyzetben az élet híradása volt ez a fiúcska. Eszünkbe juttatta szeretteinket — feleségemnek otthon már karonülő gyermeke volt —, s az öröm könnyeket csalt a szemekbe . .. Pór hét múlva, egy német különítmény fésülte át Csernót. Az asszonyt is meaölték, fölvágták a hasát, beletették a kisavermek levágott feiét, s odaírták: Ez a partizánok műve! Uiiaival idegesen kopog az asztal lapján: — Akkor megvadultunk. Mea bizony. Hoay a ióistenbe ne! Pár köz.séaael utóbb elértük a különítményt, s nem hiszem, hoay élve valaki meaúszta. Lőttünk, amía a tár birta. Pataki László Felvidéken született, Léva mellett. Édesapja uradalmi cseléd, s 19-es vöröskatona. Ez egy életre szóió indíttatás, különösen, hogy az apát évekig nem látták, — a kommünn bukása után bújkált, majd internálták, Laci bácsi sem akart cseléd maradni. A szlovák nyelvtudás is vitte, így jutott ki Szovjetunióba. A gyárban — ahol munkát kapott — 1936-ban önkénteseket toboroztak a spanyol köztársaságiak védelmére. Ő is jelentkezett. Harcolt, halálraítélték. Az ítélettől úgy szabadult, hogy aláírt 5 évet a francia idegenlégióhoz, de útközben megszökött, hazatért, kitört a világháború, a volt spanyolos számára alig maradt élettér. Rendőri felügyelet alatt állt, a mozgalommal is szakítania kellett. Félt. Ez a félelem vitte vissza a Felvidékre, s a cél már világos: visszajutni a Szovjetunióba, esetleg a oartizánok közé. De honvan. Belépett a cseh hadseregbe önként, kikerült n frontra, majd néhány társával átszökött a partizánok közé. — Eleinte közös bevetésre vittek bennünket, míg meggyőződtek róla, nem üavnökök vagyunk. Amíg Ukrajnában dúltak a harcok, az eavség feladata a németek utánpótlásának zavarása, elfogása volt. Főleg hidakat, vasúti csomópontokat robbantottunk. — Laci bácsinak milyen fegyvere volt? — Eleinte dobtáros, aztán egv rövidnvelű, német fegyver. Tudja, a dobtárasnól, ha egy kicsit dolgozott vele az ember, a cső kitágult, lötyögött benne a lőszer, s aztán pontosan lőni nem lehetett. — A partizónélet? — Cigányélet. Azt ettünk, amit a lakosság adott, s az már ió nap volt, ha kétszer jutott. Volt egy idő, amikor két hétig nem láttunk kenyeret. Tisztálkodási lehetőség a patakban, alvás a szabad én alatt. Ma azt mondanák: romantikus... Megigazítja vastag dioptriás szemüvegét: — Tényleg romantikus volt. Csillogó szemmel mesél egy emlékezetes akcióról, amit ő vezetett. A kisaki vasúti góc fel- robbantásával bízták meg, többször is kísérleteztek vele, de igen erős volt az őrizet. Kieszelt egy trükköt: a szomszéd faluban állomásozó német egység ellen színlelt támadást készített elő — ez az erők egy részét az állomástól elvonta. S akkor támadták ők. — Az őröket „félretettük”, aztán nagymennyiségű robbanóanyaggal használhatatlanná romboltuk a csomópontot. Többet helyre sem tudták hozni . . . Az alakulat a 4. Ukrán Fronttal ment a német határig, ott aztán az internacionalistákat nem vitték tovább. Ki tudja, miért? Ő tovább akart menni, jelentkezett a 11. ezrednél és egy T—34-re került mesterlövésznek. — Azt mondták, ha látok egy kutyát, lőjem le. Ugyanis a németek kitalálták, hogy idomított kutyák hasa alá robbanóanyagot kötöttek, azok meg a tankok alá szaladtak. — És lőtt? — Egyet. Többet nem is láttam .. . A Reichstag mellett 80 méterre állt Laci bácsi T—34-ese, amikor vége lett a háborúnak. Hurráztak, ropogtak a géppisztolyok, s a birodalmi épület romjain lobogott a sarló-kalapácsos zászló. — Tudia. akkor megint csak eszembe jutott a csernói eset. . . Kiveszi belső zsebéből kopott levéltárcáját, s az iratok közül egyet a kezembe nyom. Igazolás arról, hogy „Az 1941—45-ös évek nagy honvédő háborújában aratott győzelem 30. évfordulója” emlékérem birtokosa Pataki László. Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségétől kapta 1975-ben. — A felszabadulás után? — Akkor is viharos volt az életem. Párttagként a zengő- várkonyi földosztó bizottságnál jelentkeztem, kaptam 10 hold földet. Negyvennyolcban községi párttitkár lettem, szerveztem a termelőszövetkezeteket, iskolába küldtek, hogy majd tsz-elnök leszek. Végül ;s — az akkori időknek, meg talán a nagy számnak is köszönhetően —. 1953-ban kizártak a párt- bóL A bánvába mentem. ötvenhatban fegyvert fogott a munkáshatalom védelmére, ott van a pécsváradi rendőrőrsön .. , S pécsváradi rendőrként ment nyugdíjba 1973-ban. — Az életem végül is szerencsésen alakult — mondja. — öt gyermeket neveltem föl, szakmát adtam a kezükbe, a helyüket megállják. Rendes, becsületes emberek. Ernő fiam egy fővárosi számítástechnikai intézet kutatója, most éppen Ausztriában dolgozik. Erzsébet boltvezető, Józsi kőműves, Ilonka a baromfifeldolgozóhan meós Pécsett, Laci az NDK-bao dolgozik. Gyönyörű unokáim vannak. Béke van. Keil-e ennél több? A minap egy ukrán újságot kapott szovjet barátaitól, a „Novje Zsittja" július 13-i számát. A lap megemlékezik Ro- koszovszkij marsall egységeihez tartozó partizánbrigádról, mely a kelet-szlovákiai hegyekben harcolt. A marsall nevét viselő partizáncsapat parancsnoka, Litvin elesett, s helyére Piszaren- kót állították. Az ő helyettese lett egy magyar internacionalista, az „Ungurec”, Pataki László. — Laci bácsi osztagparancs- nok-helyettes volt? — Igen. S huncut mosolyában ott lappang valahol: „Hja, fiatal barátom, kiruccantam egy kicsit a történelembe, de ma már itthon vagyok . ..” Kozma Ferenc Moldavai napok Budapesten A Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság Kereskedelmi és Iparkamarája — együttműködve a Magyar Kereskedelmi Kamarával — november 12. és 17. között gazdasági és műszaki napokat szervez Budapesten. A rendezvénysorozat viszonzása lesz a tavaly novemberi kisi- nyovi magyar gazdasági és műszaki napoknak, amelyen vállalataink mutatkoztak be a moldovaiaknak. A Szovjet Kultúra és Tudomány Házában kiállításon adnak számot munkájukról, sikereikről a moldavai vállalatok. Bemutatják a magyar partnereikkel folytatott együttműködésük eredményeit és lehetőségük nyílik üzleti megbeszélésekre is. A moldavai szakemberek előadásokat tartanak a Szovjetunió gazdasági fejlődéséről, köztársaságuk gazdasági és tudományos életéről, és szó lesz néhány olyan speciális szakmai kérdésről is, mint például a villamosság felhasználásának új megoldásai. A Volga Szálló éttermében gasztronómiai hetet rendeznek, s a programot a Moldavai Népi Együttes vendégszereplése színesíti. „Attól egy vezetőnek nem lesz kisebb a hatalma, ha adott területen a beosztottaknak is ad" Innovációs bizottság nővérek között Minden egyes problémát, javaslatot komolyan vettek Szokatlan kórházi folyosón festményeket látni. A POTE I. sz. Belgyógyászati Klinikáján azonban nemcsak a folyosók, a kórtermek falának sivárságát is képek törik meg, sőt a sugárosztályon zöld növények teszik barátságosabbá a folyosó pihenőrészét. Mint kiderül, ez egészen újszerű munkahelyi, illetve vezetői kezdeményezésnek a következménye, mint ahogyan sok más, látszólag apró, ámde beteg és nővér közérzetét javító változás. Kimondták, a kórház nem börtön. Épp eléggé szorong betegsége miatt az, aki hosszabb időre kénytelen kórházba feküdni. Miért ne lehetne ezt a szorongást valamelyest a lehetőségekhez képest oldani? Itt próbálkoztak az országban először az önkéntes ápolónőkkel is, akik — diákok, vöröskeresztes aktívák — vállalták segítenek a betegeknek, úgy ahogy tudnak, vagy ahogy a betegek kérik. A beteg közérzete azonban mégis csak legnagyobb részt attól függ, hogy bánnak vele. Mivel a legtöbbet a nővérekkel találkoznak, ezért nem mindegy, hogy azok hogyan végzik a munkájukat, nemcsak szakmailag, emberileg is. És ismét egy újításról, pontosabban kísérletről kaptunk hírt: az I. sz. Belklinikán a nővérek között innovációs bizottságot hoztak létre. Dr. Jávor Tibor professzort, az intézet vezetőjét kértük, mondja el, miről van szó. — A betegellátás két alapvető szolgáltatásból áll, a gyógyításból és ápolásból. A gyógyítás sikere nagymértékben függ az ápolás minőségétől. A nővér a kórházi hierarchia legalján áll. Helyzetük speciális. Munkájukat erős szakmai bezártság jellemzi. Ellentétben az orvosokkal, csak ápolótevékenységet végeznek, nem olvasnak szakirodalmat, nem vesznek részt kutatómunkában, képzési, továbbképzési lehetőségük minimális. Előrelépés, perspektíva nem sok. Kilencven százalékuk ugyanolyan beosztásból megy nyugdíjba, mint amivel kezdte. Az intézet dolgaiba sokkal kevesebb beleszólási joguk van, mint egy üzem dolgozóinak. A társadalmi megítélés sem adózik kellő elismeréssel munkájukban. Akik ilyen helyzetben vannak, azok előbb-utóbb közömbösek lesznek. Elvégzik amit kell, amit parancsolnak nekik, de különösebb lelkesedés, érdek nélkül. — A nővéri munka színvonalának javítására, e hivatás presztízsének emelésére a klinika lehetőségei (pl. bér, szervezeti változtatás) korlátozottak. Ezért más módszerrel próbálkoztunk. Megmondom őszintén, a fiam javaslatára — aki szociológus —, innovációs bizottságot hoztunk létre a nővérek között. Mégpedig azzal a céllal, hogy ennek a bizottságnak a tagjai, akik félévenként cserélődnek, rendszeresen számoljanak be problémáikról, munkahelyi gondjaikról, mondják el észrevételeiket, javaslataikat. Az első időben ez bizony nehezen indult. Meg kellett tanítani őket arra, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel, mondják el, mi gátolja, vagy mi segíti a munkájukat, ne legyenek közönyösek. Természetesen ehhez az kellett, hogy nekünk vezetőknek, minden egyes problémát, még az aprókat is, komolyan kellett venni, és azt megoldani. Nem szabad látszatintézkedésekkel napirendre térni felette. A lassú beindulás után most ott Pintér Lajosné osztályvezető nővér és Bonyár Józsefné mun ka közben. Fotó: Läufer László tartunk, hogy számtalan újítás született a klinikán. Sok olyanra derült fény, amire az orvos soha nem gondolt volna. Érdekes, az első időben egyéni érdek volt előtérben (panaszkodtak a munkaruha miatt, kérték a munkarend módosítását), azonban rövidesen olyan dolgok megoldását sürgették, ami a betegek érdekeit szolgálja. — Melyek azok a változások, amelyek az innovációs csoportoknak köszönhetők? — Például az egyik osztályon már beszerelték a korszerű ágytálmosót, a többit majd folyamatosan ezután. Eddig az éjszakás nővér kötelessége volt minden beteg reggeli hőmérőzése. A nővérek javasolták, miért ébresszék fel emiatt öt órakor a betegeket. Felesleges. Azóta csak a súlyos, lázas betegeket mérik reggel, igy a többiek hét óráig alhat- nak. Az ő javaslatukra szereltünk fel minden ágyhoz pohártartót, és ebben tárolják mindenkinek a hőmérőjét külön. (Eddig közös pohárból osztották ki, az egyik beteg után még jóformán ki sem hűlt, már dugták a másik hóna alá.) Az eddigi fürdőkádakat fokozatosan kicseréljük zuhanyzókra. Sem annak idején a tervezőknek, sem az orvosoknak nem jutott eszébe, amire most a nővérek hívták fel a figyelmet: a nehezen mozgó, idős nem tud a kádba be- és kilépni, mint ahogy a WC-be, fürdőkbe kapaszkodókat is nővérjavaslatra szereltünk fel. Ők kérték, hogy minden osztályon legyen centrifuga és hajszárító, ami szintén a betegek kényelmét szolgálja. (Rengeteg a változás, kérés, valamennyit felsorolni lehetetlen.) ötvennyolc, részben megoldott, részben megoldásra váró javaslatot, kérést nyújtottak be írásban. — A listát nézve, ha valamennyit szándékában áll megoldani, ez rendkívüli többletmunkát jelent önnek. — Csak úgy tűnik, hogy több a munkám, valójában nem. Természetesen én egymagám nem lennék képes mindent elintézni, megosztom a feladatokat, és ha ettől jobban mennek a dolgok, akkor ez az én munkámat is köny- nyíti. Az egésznek a lényege, hogy mindent a nővérek kérjenek, akarjanak. Én felülről nem rendelek el semmit. A nővérek jobban is tudják, mint én, mi az, amire szükségük van. Ök követeljenek. Például több olyan jogkörrel ruháztam fel őket, ami eddig nem volt. Attól egy vezetőnek sem lesz kisebb a hatalma, ha adott területen a beosztottaknak is ad, sőt, ettől még nő. Mennél többet követelnek tőlem,‘'én annál inkább örülök, mert ez azt jelenti, jól végzik a munkájukat, nem közömbösek. Ha javaslataikat megoldva látják, ez sikerélményt ad. és ez a munkavégzésre visszahat. Hogy a nővérek ettől boldogabbak-e, nem tudom, de hogy jobban mennek a dolgok, az biztos. * Orbán Zoltánná vezető főnővér elmondta, nagyon örül az innovációs bizottságnak. Az ő munkáját rendkívüli módon segíti. Amióta nem csak az osztályvezető nővérek, hanem mindenki beleszólhat a dolgokba, nagyon sok jó újítás, javaslat született. Pintér Lajosné (35 éve nővér), Vidák Gyuláné (1970 óta dolgozik itt) és Flotár Magdolna (egy éve végzett) az innovációs bizottság tagjai egybehangzóan állítják, nagyon jó légkört teremtett pusztán az a tény, hogy elmondhatják bajaikat, az ötleteiket meghallgatják, sőt meg is valósítják. Mint mondták, számukra ez nagy biztonságot ad. Igazuk lehet a szociológusoknak, akik azt mondják: „A bizalom légkörének létrehozása javítja az emberi kapcsolatokat. A munkakörülmények és munkavégzés gyorsabb javulását eredményezheti”. (McGregor) „Egészen más a hatása annak, amit együtt dolgoznak ki, mintha ugyanez felülről jön utasítás formájában". (Likert) Az I. sz. Belklinikán évekig 20—25 százalékos volt a fluktuáció, mindig voltak betöltetlen állások. A nővérek általában nem szeretik a belgyógyászati osztályokat, sok az öreg, a súlyos beteg, sok az ágy melletti munka. Az utolsó három évben, amióta az innovációs bizottság működik, a fluktuáció 10 százalékra esett visz- sza, ennek egy része is szülés vagy férjhezmenés miatt. Betöltetlen nővérállás pedig jelenleg ezen a klinikán nincs. Sarok Zsuzsa
