Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)

1984-11-03 / 303. szám

* Kiállítás a Jakab-hegy régészeti emlékeiből A Jakab-hegy régészeti em­lékei címmel időszaki kiállítás nyílt a Jonus Pannonius Mú­zeum régészeti osztályán, ahol most együtt szemlélhetjük mindazokat a leleteket, ame­lyek a Jakab-hegyen felszínre kerültek a régészeti kutatások révén. A Keleti-Mecsek legmaga­sabb csúcsa nemcsak párat­lan természeti szépségei, ha­nem a múltnak ember alkot­ta emlékei révén is érdemes arra, hogy felkeressük. Kora vaskori földvár emelkedik me­redek lejtői felett, ez alatt ké­ső bronzkori telep nyomait ta­lálták meg. Mintegy ezer év­vel később itt talált otthonra az egyetlen magyar alapítású szerzetesközösség, a pálosok rendje. Az őskor emlékeit Maráz Borbála, a Janus Pan­nonius Múzeum régészeti osz­tályának vezetője, a pálos ko­lostort és környékét Kárpáti Gábor, a múzeum régésze ku­tatja 1976 óta. A leletekből megrendezett kiállítás és az idei régészeti szezon vége jó alkalom arra, hogy mindkettő­jüktől összefoglalót kérjünk a feltárások jelenlegi állásáról. — Először a késő bronzkori településről kell beszámolnunk, — kezdi Maráz Borbála, hiszen bárhol is kutatjuk a hegytetőt, a Petőc felé vezető út mellet­ti részt vagy a hegytetőn a tisztást, a humusz feletti legré­gebbi rétegek mindenütt egy késő bronzkori népről adnak hírt számunkra. Az időszámí­tásunk előtti 12—10. század között létezett a hegytetőn ez a nagy kiterjedésű magaslati település, amelynek még nem volt erődítése. Ízelítőt adunk a kiállításon a bronzkori leletek­ből, egy bronzműves ott elrej­tett kincseiből, sok bronztöre­dékből, házikerámiából. Ahol kisebb volt az erózió, ott 60—■ 50 centiméter mélyen bukkan­tak elő ezek a leletek. A bronzkori telep pusztulása után eltelik néhány száz év, majd az időszámításunk előt­ti 8. században városias jelle­gű település, erődített, falak­kal körülvett város bontakozik kj a hegytetőn. — Tavaly és idén ennek az erődített településnek a kuta­tását végeztük és sikerült is tisztázni néhány alapvető kér­dést. Azt például, hogy miként védték a várost a sáncokkal körülvett terepalakulatok. a mesterségesen kialakított tera­szok a lezúduló eső rombolá­sától. Hatalmas kőtömbök vé­delmezték az egyes teraszokat, és közük a víznek horhosokat alakítottak ki. Mindez ma is látható, és az idei nagy zá­porok idején nemegyszer lát­tuk magunk is, miként vezetik el ezek a rendszerek a vizet ma is a földvár területéről. A sáncokat, teraszokat az odalátogató ma is körüljárhat­ja a Jakab-hegy csúcsán, Rit- kás erdő borítja itt a terepet, és a laikus szem is észreveszi az itt emelt monumentális építmény körvonalait. A ré­gész által átvágott sáncon jól szemlélhető a vaskor emberé­nek tudatos várépítő tevékeny­sége, amellyel maximálisan ki­Üjabb leletek a vaskori földvár és a páloskolostor területén Képünkön kora vaskori földvár sáncának egy metszete a Jakab­hegyen használta a terepadta lehe­tőségeket. A sáncot a külső és a belső lábánál is sziklákkal, nagy kődarabokkal fogták meg, majd földet hordtak fel, és en­nek borítását is kődarabok­kal oldották meg. Ahol a hegy­oldal igen meredek, ott keve­sebbet kellett építeniük, ahol viszont könnyebben megköze­líthető a terep, így a keleti és a nyugati oldalon, ott erődsze­rűen magas védművet emeltek, így hozták létre a 8—10 méter magas lenyűgöző védművet, amely külső oldalán 10, a bel­sőn pedig 4 méter magas. — Idézzük fel újra, milyen nép élt a Jakab-hegy kora vaskori földvárában? — A korai holstatti kultúra népeinek ismerjük őket Euró- pa-szerte. Névadó lelőhelyük Ausztriában található, de meg­töltötték a Kárpát-medencét a mai Csehszlovákiát, Jugoszlá­viát a Morava és a Vardas- völgyéig, Kelet- és Nyugat- Németország nagyobbik felét és Lengyelország déli részét Indoeruópai nyelvet beszéltek, és körükben már megkezdő­dött az egyes nyelvek kialaku­lása. Homérosz korában éltek, az Iliász és az Odüsszeia szüle­tése idején, a görög költő azonban még nem említi őket, nyilván nem tudott létezésük­ről. Am ha elolvassuk az Iliász­ban a Hektor temetéséről szó­ló részt, ott ugyancsak a te­metési rítusnak leírását talál­hatjuk, mint amiről a Jakab- hegy halomsírjai is tanúskod­nak: elhamvasztották a ha­lottat, tárgyakat tettek mellé­je a sírba, kőből épített sír­kamrát emeltek föléje, és azt földdel borították be. — Ez az a nép, amelynek révén először jelenik meg a vas a Kárpát-medence terüle­tén. Ritka fémnek számít ek­kor, értéke az arannyal vete­kedik és mint a női sírok le­letei mutatják, vasgyöngyök formájában, ékszerként hasz­nálták. Általuk jelenik meq az üveg is a Kárpát-medencében. Száz. kétszáz évvel később en­nek a népnek a leszármazot- tait nevezik illíreknek, panno­noknak ... — Miből élt ez a nép? — A vasművesség mellett, ahogy a régészeti adatok ta­núsítják, lótenyésztéssel, lóke­reskedelemmel foglalkoztak, és az Adria partjára, a vénét vi­dékekre szállították a lovakat, hogy cserébe lószerszámot hoz­zanak, illetve c Földközi-tenger menti népek kultúrájának ja­vait. — Hogyan szűnik meq a halstatti kultúra Jakab-hegyi központja? — A katonai arisztokrácia székhelye volt ez a város és valószínű, hogy egy másik arisztokrata család fölénybe kerülésével, illetve az itteniek hanyatlásával veszti el jelen­tőségét Jakab-hegy, és kerül előtérbe egy későbbi központ Sopron környékén. Hasonló módon, mint ahogy azt a gö­rög mitológia is megőrizte szá­munkra a mükénéi uralkodó­család történetében. — Mi az, ami régészeti szempontból ezután tisztázásra vár? — A város lakott területét, a lakóépületeket, a közösségi épületeket, vallási centrumo­kat, műhelyeket, egyszóval ma­gát a város felépítését szeret­ném feltárni a következő évek­ben. Az adatok további fino­mítása pedig valószínűleg még sok régészgenerációnak fel­adata lesz a későbbiekben. Kelták lakják később a Ja- kab-hegyet a római hódítás idejéig, hogy ezután az ittla- kók is beolvadjanak az új centrum, Sopianae polgárai közé. Ezer—ezerkétszáz évig lakatlan ezután a Jakab-hegy csúcsa, benövi az erdő ... A magyar középkor virág­zása idején, II. András uralko­dása alatt elevenedik meg új­ra a hegycsúcs, amikor Ber­talan pécsi püspök a patacsi birtokán lévő hegy tetején Szent Jakab tiszteletére kolos­tort emeltet. Ez az egyetlen magyar alapítású szerzetes­rend, a pálosok megalakulá­sának ideje, 1225. Kárpáti Gá­bor így mutatja be az idei ré­gészeti szezon tanúságait a Ja- keb-hegyi pálos kolostor kuta­tása alapján: — Bertalan püspök olyan helyen gyűjtötte össze a Me­csekben élő remetéket, ahol már volt eqy igen korai, 12. századi kis román templom. Az ott talált férfi, női és gyermek­sírok arra utalnak, hogy a templom körül település is lé­tezett. Arra kell gondolnunk, hogy o kolostor eleve lakott településre, egy faluba tele­pül, és az ottlakók átalakul­nak olyan közösséggé, amely voltaképp a kolostorból él. Ma­ga a pálos rend igen közéi állt a néphez, rendtagjaikat is laikusokból válogatták és így valószínű, hogy a falut is eb­ben az összefüqqésben kell szemlélnünk. — E felismeréseken túl az idei évben bontakozott ki tel­jességében a karthauzi rend­szerű első kolostorépület, és így a kolostor első időszakát sikerült teljesen körülhatárol­nunk. Ez az alapítás utáni időszak, amikor szerzeteslaká­sok, templom és kápolna ta­lálható az épületegyüttesben. Igen gazdag, összefüggő ezüstdénárlelet került elő az egyik sírban ebből az időből, Friesach karintiai püspök dé­nárjai, amelyeket bemutatunk a kiállításon is. A feltárások középkori emlé­keit, a 13 századi faragott kö­veket. kőtagozatokat is bemu­tatja a kiállítás, majd a ké­sőbbi időből igen gazdag cserép. . és üvegedény kollek­ciót, egy török porcelánkészle­tet egy könyv bronz sarokve­retét. egv gótikus kulcsot. A 14—16. században a kolostor már a jellegzetes zárt tömböt mutatja, külső épületek öve­zik. A török hódoltsáq idején 150 évig elhagyatottan áll minden, és csak a 18. század­ban építenek újra, immár eme­letes kolostorépületet. Ez azonban nem él sokáig, mi­vel II. Józsefhez feljelentés ér­kezik arról, hogy a pálosok szerzeteshez méltatlan életet élnek mire a „kalapos király" méa a rendek általános fel­számolása előtt szélnek eresz­ti a Jakab-hegyi pálosokat. Az évszázadok kultúrtörténe­tét bemutató Jakab-hegyi ki­állítás tavaszig lesz látható a múzeumban. A területen to­vább folynak majd a régésze­ti kutatások az egész egység rekonstrukciós tervén pedig már dolgozik Szilágyi Domo­kos építész, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola adjunktusa. A rendezés megvalósulásával minden bizonnyal egyedül ál­ló értékkel qazdagodik majd Baranya, olyan tájegységgel, amely pazar bőséggel tárja elénk a természet szépségeit és mindazt, amit az ember ott létrehozott az évszázadok fo­lyamán. Gáltos Orsolya Mélyrepülés és landolás Csordás Gábor verseiről (Előkészület) A nyíltan vál­lalt lírai arckép fájdalmas kor­kép is egyszerre, úgy, ahogy megszoktuk a rezignáció éllo­vasaitól. Paradoxonok jelzőtáb­lái, ahol a költészet nyomait is betemették. Ez már elfogadha­tatlan, tehát komolyan veendő. A költő egyedül marad, úgy, ahogy illik, de a költészetet nem lehet kitagadni. Meg kell teremteni, ha kell álarcokat húzva, cserélgetve a szerepeket és formákat. A helyzet vérre megy, úgy, ahogy az elvárha­tó. A lényeg variálódik: nincs remény. A költészet abszurd egyértelműség, félreérthetetlen drasztikum. NE DŰLJÖN HÁT­RA ÉDES ÚR. (Intonáció I.) A szél már nem „fényesít”, csak fúj, fellebbent- ve a drapériát, meglobogtatva a zászlókat, lesöpörve a „száj­padlásokat", hol erősebben, hol alábbhagyva, a csillagos ég alatt betemetve a „fiúcska­arcokat". Az „árulás térképei” kirajzolják a tehetetlen szelíd­ség arcéleit, a behavazott re­mények vörös szalagjait, az el­rugaszkodások kékfoltjait. A szél tizedeli az erdő fáit („T. l.-t ki adja vissza nekem”), fel­erősíti a menetelés monotóniá­ját, a lendület startköveit föld­dé csiszolja, s betemeti a kéz­fogások ösvényeit („nézzetek egymás szemébe"). Közben a „túlélési gyakorlat" fájdalmas fintorai („ki voltam itt kunsztol velem”), a visszatekintés fá­radtan ironikus kézlegyintései („tekintsünk el a részletektől"). Nincs vihar, csak szél („a belső harc is elbukott"), s alacsony repülésben a „szabadságkölte­mény”. SZAVAM NEM TART­HATOM. (Intonáció II.) A nyírfák haj­lott lombjai görgetik Hamlet visszhangját („a költő a sza­badságról beszél / a hazáról”), nagy szárnyú madarak suhintá­sai rácsot rajzolnak az égre, lesöpörve a cselek színpadjait / „induljunk már hív a haza”). A faltól falig kifeszített váro­sokban („e lezárt szemű törté­nelemben") a költő bemozdult önarcképe Gorgonok szemtük­rében, de a varázslat ezúttal el­marad (ó, „fényes babona"). Sima parolák kereszttüzében halványulnak az imperativusok („felnőttünk hazuggá"), kérdő­jelek kardélei barázdálják az érfalakat („álmokba húzódik a szabadság”). Polonius a hátunk mögött, s e „gyengéden szított egyensúlyban", mint lábnyom a tóban, „eltűnnek a megváltók éjszaka” (,,.. . nézd meg jól a járdát / vérem nem hullik-e"). Az alászállás homokszínű vers­sorai alvók nyugalmát mozdít­ják a fényre („miért nem olt? / miért nem menekül?”), lassú csuszamlás szakadékaiban szo­nettek gótikája késlelteti a zu­hanást („nincs semmi csak hó hull a hóra”). Földszagú him­nuszok kaszabolják indulók összevarrt ütemeit. FÖLD ALÁ BÚJTAK VERSEIM. cinke-haiku ágprizmán mocskatorés elmondtam mindent (Csordás Gábor) (összkar) A falu vastag hó alatt pihen („óvatosan köze­ledjünk a házhoz”), álljunk meg a fahídon, mely az ország­úiról a faluba vezet és nézzünk fel a semmibe. Aztán induljunk el szállást keresni („emeljük fel a jobbkezünket úgy csenges­sünk”), majd dúdoljuk ezt: „egyre csak érkezem hoz­zád ...”. Ne törődjünk az alvó parasztokkal, fáradt szemünk­kel még egy ideig fürkésszük őket („a félrebillent képkeretet sem kell megigazítani / itt min­den ideiglenes”), majd dúdol­juk ezt: „fiúcska-arcom haló­vá ny ...". Ne hagyjuk magun­kat tartósan megfélemlíteni, éppen csak beleborzongani egy kicsit, ennyi az egész („a postás nem számít a díjbesze­dő sem”), majd dúdoljuk ezt: „alig moccantam megütött...". Néhány múlhatatlanul szüksé­ges szót a vendéglőssel, majd („terítsünk a földre egy pap­lanbetétet") dúdoljuk ezt: „egy életcél egy életcél..Ha éj­szaka feltűnik a falon egy sö- *•* tét keretes, sötét arckép, egy körülbelül ötvenes férfi mellké­pe, ne veszítsük el a nyugal­munkat („ne hagyjunk a mos­dóban hajszálakat"), majd dú­doljuk ezt: „csak egy bejárata van ...”. Reggel — egy kis haj­landóságot keltve magunk iránt — veregessük meg a ven­déglős arcát („távozás előtt minden esetben / csapjuk le a biztosítékot") és dúdoljuk ezt: „tudom a fekete sínadrág meg­ment...”. Ha találkozunk egy puha, még szinte pihés arcú le­génykével legyünk kedvesek, nehogy elűzzük arcáról a mo­solyt („a lakosság rokonszenvé- re szükségünk lehet még"), majd dúdoljuk ezt: „erotikus szubsztancia erotikus szubsz­tancia .. .". Ha a ragyogó le­vegőben meglátjuk fönt a kas­télyt, amint szabadon és köny- m nyedén emelkedik a magasba, ne türelmetlenkedjünk („meg­könnyíti a várakozást / ha meghatározott napirendhez tartjuk magunkat") és dúdoljuk ezt: „egy menetes vasrúd van átvezetve a mellkasomon ...". Ha kiderül, hogy a kastély se ódon lovagvár, se pazar újsü­tetű palota, csupán nyomorú­ságos városka („ne / nevetgél­jünk") dúdoljuk ezt: „miféle fura figurák...". Ha megkér­deznék tőlünk, hogy idegenek vagyunk-e, ne mondjunk olyas­mit, ami nem lenne helyénvaló („összpontosítsunk képzeljünk magunk elé"), majd dúdoljuk ezt: „meghaltál szeretlek...". Ha a nagyharang elhallgat s egy gyönge, cingár hangú ha­rangocska szólal meg helyette, ne bizonytalankodjunk („bizo­nyos kérdésekre ne várjunk választ”), szorítsuk össze foga­inkat és mondjuk: „átszaladunk a piroson”, majd énekeljük együtt: DE ÉLEK MÉG NA­GYON (Csordás Gábor: Kupié az előcsarnokban, Magvető). Papp István Uszoda S. Gábor 4. c. Uszodában voltam. Először megvettem a jegyet. Utána be­mentem az uszodába. Bent az öltözőben levetettem a ruhámat és bementem a fürdőbe. Talál­koztam az Antival, ő is hozott búvárszemüveget, találtam egy húszfillérest a vízben, beledob­tuk a vízbe és utána megkeres­tük, aztán beledobtuk a vízbe aztán megint megkerestük. Le­telt az óra. Mehettünk haza. Hazamentem, otthon elmesél­tem, hogy mit csináltam. P. Patricia 4. c. Eqyszer a barátnőm azt mond­ta, hogy menjek vele uszodába. Jól van, mondtam. De hol az uszoda? Gyere utánam! Oda-, értünk. Gyorsan átöltöztünk. Aztán a vízbe ugrottunk. Az volt a kár, hogy a barátnőm nem tudott úszni és kinn kellett vele ma­radni. De egyszer beszöktem a mélyvízbe, amikor kijöttem azt mondta a barátnőm, nem va­gyok a barátod. Nem gondol­tam, hogy ilyen vékony cérnán múlik a barátság. VARIÁCIÓK B. Zsuzsanna 4. c. Kedd délután az uszodába megyünk. Nagyon várom ezt a napot. Elképzelem, hogy milyen lehet az új uszodában. Lehet lubic­kolni, úszni és még sok min­dent. Mikor rá gondolok, hogy iskolába kell mennem, elmegy mindentől a kedvem. Eljött a várva várt nap, négy órakor mentünk az uszodába. Egy órára tíz forintot kell fizetni. Nagyon jól éreztem magam. Ti is menjetek el az uszodába! T. János 4. c. Uszodában voltam. Az egyik napon uszodában voltam az egérrel. Majdnem belefulladtam a vízbe, de sze­rencsére az Egér kihúzott. Mint a mesében. Gombaszezon Z. Antal Levente 4. c. Gombázni voltam. 1984. október 12-én, péntek délután apával felmentünk a Mecsekre, mert apukámnak ott van a munkahelye. Amíg apa dolgozott, addig én gombát szedtem. Vittem magammal ket­tő gombás könyvet, egyik az ősgombás, a másik egy rendes. Az ősgombást azért vittem el, mert reménykedtem benne, hogy ősgombát találok. Talál­tam is. Az első gomba, ami az utamba akadt, egy szabályta­lan óriásgomba a Kambrium korban élt. M. Szabolcs 4. c. Egyszer a testvéremmel gom­bázni mentünk. Egy fa alatt szép csiperke­gombát találtam. A testvérem egyszer felkiált: — Szabolcs! Odanézz mennyi őzlábgomba! És tényleg tizenhárom gomba volt. . Ahogy mendegélünk, egyszer egy nagy fához érünk. Ott volt egy nagy odú, az az adu telis­teli volt fagombával. És légy­ölő galócát is láttunk. Mikor befejeztük a gombázást, ösz­szesen nyolc kiló gombát szed­tünk. Egyszer ti is menjetek el! P. Gabriella 4. c. Elmentünk egyszer a család­dal kirándulni. Ahogy mentünk, betértünk egy erdőbe és ott egy kosárra való gombát találtunk. Azt el­vittük a gombavizsgálóhoz. Ott megnézték a gombákat és azt mondták: — Egyik se rossz. Ez evésre alkalmas. Hazavittük és megfőztük. Még mindig a számban van az íze. Névtelen szerző 4. c. Elmentem gombázni. Egyszer egy púpos földkupa­cot találtam és a tetején egy bomba volt, méghozzá a má­sodik világháborúból. — .Hű, az áldóját! Ennek a fele se tré­fa! Óvatosan a földkupac fölé hajoltam és akkor tudtam meg, hogy mégsem bomba, hanem egy pöfeteg gomba. Ahogy föl­csíptem a bőrét, csak úgy füs­tölt belőle a sok haragos spóra. összeállította: Pongrácz Éva tanárnő Név. Közp. III. iskola Csordás Gábor Hazatérés tanúsítja e papír gyerekkorunkat rendben visszahozzuk beleértve a kokszolható játékbabákat a sötétben vacsoráit krumplit az eső mely telesirja fülkénk üvegét s a veszteglő ellenvonatot kifényesíti Villányban szőlőt szemelget gyönggyel veri a mandula kabátját s a lepusztult falvakhoz kristálykápolnát ragaszt szerelmem ez már Magyarország folyók korbácsa suhog felhasitva lüktet a térkép a talajszelvényben vesztes néptörzsek dideregnek avarok kunok magyarok lángban az idő tornyai szomorúságunkat alávetjük a vámkezelésnek v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom