Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-24 / 323. szám
Bosnyók Mihály: Villon-illusztráció GÁLÁM BOSI LÁSZLÓ Barátok Kullervo Järvinennek Tavak! Tavak! Tavak! Harangokból kéken konduló szavak keringnek köröttem. Megyek kövekkel szobrozott fényben, opálos csuhaként lobogó esőben. Tampere hegyéről fenyők bocskorát csókoló habokra látok. Fákkal koszorúzott hullám-órán szigetek a számok. Ilkka és Kullervo . mutatja, hogy mekkorára bámult egy estébe vénülő sziklaház kalapja. o Jörvinen szobájában írók, barátok. Beszélgetünk hazáról, költészetről, dalról; finnről és magyarról. Vendégel sirályröptű feleség. Tölti borát d gazda. Iszunk szépre, igazra. Méz patakzik kenyérre, vajra. Tárulkozik, tárja hófehér szárnyát az ének. Kedve kerekedik az apáktól örökölt kanteléknek. Jörvinen hajlékában írók, barátok. Nem váltják meg, de keblűkre „ vonják a Világot. o Tavak) Tavak! Tavak! Harangokból kéken konduló szavak keringenek köröttem. Barangolok kövekkel szobrozott fényben, opálos csuhaként lobogó esőben. Tampere, 1984. szept. 25. MAKAY IDA A hetedik szoba Kastélyt emelt az alkonyat. Sarkig kitárta énnekem: Sétáljak át a végtelen, tündöklő-tükrös termeken. Mert vár a hetedik szoba. Bíborral, éjjel ékes. Elérek végül majd oda. Az arcom holdfehér lesz. I gyekezett, hogy ő érjen haza elsőnek, de a mellében már ott volt a szorítás, amit az első névtelen levél olvasása óta érzett. Kinyitotta a postaládát, és az újság, s egy OTP értesítés mellett tényleg ott volt megint a fehér boríték, mint az előző napokban. A lakásban felbontotta, és olyan fájdalmat okozott neki, amit olvasott, hogy könnybelá- badt a szeme. Az ismeretlen levélíró most helyet és időpontot is közölt, hol találja meg a feleségét azzal a férfival, akivel hónapok óta csalja. Az első levelet még meg akarta mutatni a feleségének, és megkérdezni tőle, ki l°het ennvire ellensége, hogy ilyen levelet fogalmaz. Azt írta, azért nem nevezi meg magát, mert nem akar kellemetlenségeket, de elhallgatni sem tudja, ami a szeme előtt játszódik le egy ideie. Tudja, mennyire szereti a feleségét, és sajnálja, amiért az asszony így bolonddá teszi őt. Soha nem tételezte fel Juditról ezt. Ha egyszer beleszeretne másba, megmondaná nyíltan, vele beszélné meg, és nem vezetné az orránál fogva. Hiszen ilyesmiben meg is egyeztek a házasságuk elején. Ki tudja, mégis milyen gyanú késztette arra, hogy hallgasson. Magába fojtotta fájdalmát, és igyekezett elfogulatlannak látszani az asszony előtt — már amennyire sikerült. Végső szorultságában fejfájásra panaszkodott, s így nem kellett mosolyokat erőltetnie, ha egyszer nem volt kedve hozzá. Judit fájdalomcsillapítót adott neki, amit Tamás eldobott. Keveset beszélgettek ezekben a napokban. A legutóbbi levél szerint Judit szerelme egy munkatársa, akihez hetente kétszer feljár, mindig akkor, amikor Tamásnak angol órája van. Egy kislányuk volt, hétéves. Ha elmentek valahová, mindig a nagymamánál hagyták. Néha ott is aludt a gyerek. A férfi meg volt győződve arról, hogy míg ő a nyelvtanfolyamra jár, felesége és kislánya otthon vannak. Most elhatározta, megkérdezi a gyereket, kedden és csütörtökön az anyjával szokott-e lenni, vagy a nagyanyjánál? A levelet összehajtogatta, és belecsúsztatta zakója belső zsebébe. Céltalanul ténfergett kicsit a lakásban, míg Judit és a kislány megérkeztek.- Te is most jöttél? — kérdezte az asszony, és fürkészve nézte Tamás arcát. Sápadtnak látta és rosszkedvűnek. — Két perce — hazudta a férfi. — Miért? — Mert elmosogathattad volna azt a pár edényt. Olyan rossz hazajönni úgy, hogy az embert mindjárt valami munka várja. — Nem volt időm, mondom, hogy az előbb értem haza! — mondta a férfi ingerülten. — Jól van, ne idegeskedj! Ma sem vagy jól? — Hogyhogy nem vagyok jól? — Napok óta fáj a fejed, most is olyan furcsa vagy. El kellene menned orvoshoz. Tamás bement a szobába, ahol a. kislány a tanszereit pakolta ki a táskájából. A gyerek Juditra hasonlított, de valahogy jobban vonzódott az apjához. Most is hadarni kezdett valamit az iskoláról, a számtanóráról, és nem vette észre, hogy apja szórakozottan kibámul az ablakon. — Eljössz velem csavarogni egy kicsit? — kérdezte. — Most? El hát! — felelte a kislány. - Veszel fagyit? — Persze! Na gyere! Beszóltak a konyhába, hogy lemennek kicsit, aztán versenyt futottak a lépcsőn. — Fáj a fejed? — kérdezte lent az utcán a gyerek. — Fáj. A levegő jót tesz talán. Egy darabig szótlanul sétáltak a parkon át a presszó felé, aztán a férfi hirtelen megkérdezte: — Csütörtökön voltál a nagymamánál? — Csütörtökön? Nem emlékszem. Ja, voltam. Anyu mondta, hogy valami elintéznivalója van, menjek át a nagyihoz. Aztán értem jött, és együtt mentünk haza. Tamás megint érezte a szörnyű szorítást, alig kapott levegőt. — Hová mész? — kérdezte a kislány és megállt. A férfi meghökkenve nézett rá, mire észrevette, hogy mór elhagyták a presszó bejáratát. Megpróbált mosolyogni, de csak egy ferde grimasz lett belőle. Bementek a kávé- és cigarettafüst szagú helyiségbe. A gyerek szívesebben ette a fagylaltot pohárból, hát Tamás keresett egy üres asztalt. Magának fél barackot kért. Előkotorta a cigarettáját, kicsit megnyugodva figyelte, milyen jóízűen kanalazgatja a kislány a fagylaltot. — Hát kedden? - kérdezte tőle. — Mi van kedden? — Kedden is a nagymamánál voltál? A gyerek gondolkodott. Lenyalogatta az édes csokoládéfagylaltot a kanálról. — Igen — szólalt meg —, kedden is ott voltam. Nem emlékszel? Akkor kaptam nagyitól a pöttyös ruhát. Te is láttad, mert este megmutattam. A férfi hallgatott, felhajtotta a pálinkát, és másik cigarettára gyújtott. Hazafelé megeredt a kislány nyelve, megint az iskoláról beszélt, az új osztályfőnökről, gyerekekről, de az apja alig hallotta. Este nagy erőfeszítésébe került, hogy beszélgessen a feleségével. Teljesen elvetette a gondolatot, hogy megmutatja neki a leveleket. Ez szerdán történt. Másnap munka után egyenesen arra a címre ment, melyet a legutolsó levél megjelölt. Ácsorgott kicsit a régi, emeletes ház előtt, aztán arra gondolt, Judit még nem érhetett ide, legjobb lesz, ha nem mutogatja magát. Átment a túloldalra, és behúzódott egy kapu alá. Tíz percet, ha várt, amikor meglátta Juditot a ház felé sietni. Fodrásztól jöhetett, nagyon csinos volt. Barna haja lágy hullámokban borult a vállára. Bement a kapun, melyet Tamás figyelt. Nem tudta, utánamenjen-e, vagy hazafelé induljon, amikor véletlenül felpillantott az első emeleti ablaksorra, és meglátta feleségét kihajolni az egyiken. Végignézett az utcán, aztán hátralépett, becsukta az ablakot. Tehát ilyen otthonos itt. Mintha a saját lakásában lenne. Elgondolta, hogy bemegy a házmesterhez, megkérdezi, kié az az ablak, közvetlenül a kapu fölött? Aztán felmegy, és becsenget. Rágyújtott. Gondolta, vár addig, amíg ezt a cigarettát elszívja. Reszketett a keze, és nyugtalanul dobolt a szíve. Miután a csikket ledobta, és rálépett, határozottan elindult a ház felé. Egy udvari lakásban találta meg a házmesteréket, csak az asszony volt otthon. Igyekezett nyugalmat erőltetni magára, az öregasszony mégis gyanakodva sandított rá, amikor megérdeklődte, kié az az ablak: — Miért akarja tudni? Bán Zsuzsa LEVELEK — Ha nem válaszol, felmegyek, és megtudom magam — indult Tamás. — Megmondhatom. Lakatos Győző lakása. Ismeri? A férfi nem válaszolt. Latolgatta a nevet magában, és megindult a lépcső felé, de egyszercsak megtorpant Nem volt ereje tettenérni Juditot. Félt attól, amit felindulásában tenne talán. Kiment az utcára, és bolyongott egy ideig anélkül, hogy tudta volna, merre jár. Nem emlékezett, hogy hallotta volna ezt a nevet. Lakatos Győző. Bement egy csemegeüzletbe, és vett egy hétdecis rumot. Táska nem volt nála, nyakánál fogva vitte a selyempapírba göngyölt üveget. Most már biztos volt abban, hogy a levelek igazat mondanak. Hullámokban tört rá a fájdalom, nyomorultul érezte magát. A város szélén vasúti- töltéshez ért, de akkorra már besötétedett. Leült a sínek mellé, kibontotta az üveget és ivott. Végiggondolta az éveket, amelyeket együtt töltöttek Judittal, és minden emlék újabb fájdalmat okozott. — Hazugság volt az egész. Sose szeretett — gondolta, A rum átmelegítette, egymás után szívta a cigarettákat, és az emlékektől elhomályosult a tekintete. Minden közül az fájt a legjobban, hogy Judit becsapta, hazudott neki. Ügy érezte, nélküle nem bírja tovább. Értelmetlenné válik minden, ha Judit nem szereti már. Messziről vonatfütty szállt az estében, és Tamás beljebb húzódott, a sínek közé. — Legalább nem kell hazudnia — suttogta — megkönnyíteni neki. Az utolsó percben gurult félre, hirtelen kijózanodott. A vonat hatalmas dübörgéssel száguldott el mellette. Éjféltéit került haza. Ezegy- szer tényleg fájt a feje, és a sötétben nem tudta, milyen poros, piszkos a ruhája. Judit olvasott a szobában, ijedten nézett végig rajta, amikor be- léoett. — Mi történt veled? Berúgtál és elestél valahol? Tamás lerogyott az áqy szélére, és nem válaszolt. Az asz- szonv lefejtette róla a zakót, és ki akarta vezetni őt a fürdőszobába, de Tamás eltolta magától. — Vórj! — mondta — előbb el szeretnék mondani valamit. Én ma este kis híián önayil- kos lettem. Nem tudom, mi tartott vissza az utolsó pillanatban. Most itt vaqyok, és válaszolnod kell valamire. " Judit sáoadtan állt fölötte, úgy látszott, semmit nem ért. — Ki az a Lakatos Győző? — kérdezte a férfi, és a szőnyeget bámulta. — Szóvá] megtudtad. Az asszony leereszkedett melléje. az ágyra. — Bocsáss meg, hoav nem szóltam — mondta. Tamás még mindig a szőnyeget nézte. — Kitől tudtad meg? — kérdezte Judit. — A zakóm belső zsebében találsz néhány levelet. — A férfi elfordult, nem akarta látni Judit arcát, amikor olvas. Meglepetten összerándult, amikor váratlanul megérezte az asszony kezét a vállán. Felnézett, és látta, hogy Judit sír. — Borzalmas — suttogta az asszony —, hogy lehet ilyen gonosz és aljas valaki? Tudod, mit csinálok kedden és csütörtökön Lakatos Győző lakásában? Takarítok. Havi ezer forintért. Nem mertem megmondani neked, mert nem engedted volna. Pedig kell a pénz. Nem tudja senki, hogy ezt csinálom, de valaki kileste, hogy odajárok. Győző ugyanis fél évre külföldre ment és a felesége beteg. Ételt is a hóz- mesterné hord neki. Akár holnap fel mehetünk, megkérdezheted. Leereszkedett férje mellé az áayra és átkarolta. A levelek ott hevertek előttük az asztalon. Hallgattak kicsit, aztán Judit megtörölte a szemét. — Akárki írta, most ennél is jobban fáj, hogy te ... Tamás megfogta a vállán nyugvó kezet, és nem mert az asszony szemébe nézni. HÉTVÉGE 9.
