Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-23 / 322. szám
Sakkolimpia Szovjetunió- Magyar- ország 4-0 Egyetlen pont megszerzése nélkül zárta szereplését Szalo- nikiben, a sakkolimpia 3. fordulójában a magyar férfiválogatott. Igaz, az ellenfél a bajnoki címre pályázó nagy esélyes Szovjetunió volt. Mint arról a szerda esti híradások már szóltak, Ribli Polugajevszkijtől, Adorján Vaganyantól, végül Sax Juszupovtól szenvedett vereséget, míg a sötéttel játszó Portisch Lajos játszmája Bel- javszkij ellen függőben maradt. A szovjet sakkozó előnyösebb helyzetből folytathatta, s meg is nyerte mérkőzését, így a rangadónak beillő találkozót a Szovjetunió simán, 4-0-ra nyerHof lemondása Erich Hof osítrák labdarúgó szövetségi kapitány szerdai bejelentése, hogy lemond tisztségéről, óriási visszhangot váltott ki a szomszédos ország sportéletében, és a sajtóban is. Ismeretes, az ügy még nem zárult le, mert Beppo Mauhart, a szövetség elnöke külföldön tartózkodik, s csak a visszaérkezése után találkozik a kapitánynyal. Mauhartot azonban elérték külföldi tartózkodásának színhelyén, s amint az APA hírügynökség jelenti, meglepetéssel fogadta a lemondást, mert december elsejére volt megbeszélése Hof kapitánnyal. Mauhart ezt mondta: — Ha egy szövetségi kapitány lemond, akkor egy elnöknek nincs más lehetősége, minthogy azt elfogadja... Hof egyébként lemondásakor azt is említette, hogy Mauhart még a hollandok elleni mérkőzés előtt „tájékozódott” más szakemberek körében, mintha már előre kereste volna az utódot. Az osztrák válogatott tagjait is meglepte kapitányuk visszalépése, Herbert Prohaska, az Austria kitűnősége hangsúlyozta: nagyon fontos lenne, ha Hof maradna. „Egy új kapitány min- / dent másként csinálna, nem ahogy már megszoktuk..." — nyilatkozta Prohaska. Friedl Koncília, Ausztria válogatottjának a kapusa is meglepődött a hír hallatán, fontosnak tartaná, hogy Hof maradjon, s érdeklődéssel várja a szövetség döntését. te. A hírügynökségek a 3. forduló eseményeit értékelve szenzációként említik a tartalékos szovjet válogatott elsöprő győzelmét Magyarország ellen. A vesztes férfi együttes csütörtöki ellenfele Puerto Rico, míg a női csapat az iNSZK legjobbjaival szemben ült asztalhoz. * A sakkolimpia csütörtöki 4. fordulójában a magyar férfi válogatott némileg feledtette a Szovjetunió elleni kisiklást, mert mind a négy pontot megszerezte. A nők viszont kemény csatában álltak a nyugatnémetekkel. Eredmények. Nők: Magyar- ország—NSZK 1-1 (1), Verőd— B. Hund döntetlen, Vokra- lowa—Ivánka 'döntetlen, Kas— Feustel függő. Férfiak: Magyarország—Puerto Rico 4-0, Portisch—Frevre 1-0, Santa Torre—Ribli 0-1, Pintér—Falcon 1-0, Torres—Grószpéter 0-1. A nők rangadóján, a bolgár-kínai mérkőzésen mindhárom játszma függőben maradt, de Lakó László szerint a bolgárok állnak előnyösebben. A férfiaknál a Szovjetunió—Hollandia összecsapáson Beljav- srkij simán verte Timmant. További három mérkőzés függőben maradt. Fókusz A számok tükrében 54. PMSC-Bp. Honvéd találkozó. Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 53 5 21 27 38-93 31 Csak Pécsett: 26 3 18 5 16-18 24 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1978—79: 1-1, 1979— 80: 0-0, 1980-81: 1-1, 1981-82: 1-1, 1982-83; 1-3, 1983-84: 1-1. Pécs az utolsó győzelmét (2-0), 1974. május 19-én a következő ösz- szeállitásban érte el: Rapp — Kincses II., Kocsis, Maurer, Tóth I. — Bálint, Konrád I., Zombori — Kardos, Juhász, Bencsik (Cserneczki). Góllövők: Juhász és Bálint. A következő játékosok lőttek gólt hazai pályán a Bp. Honvéd kapujába. 2 gólos: Máté, 1 gólos: Lehel, Brada, Opova, Horváth, Dunai, dr. Dunai II., Vári, Juhász, Bálint, Dárdai P., Dohány, Róth, Vigh és Nagy J. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Pécs (otthon): Ú. Dózsa 1-0, ZTE 0-0, Haladás 3-2, SZEOL AK 3-0, Rába ETO 1-1, DMVSC 1-2. Bp. Honvéd (idegenben): SZEOL AK 1-0, Rába ETO 0-1, ZTE 3-0, U. Dózsa 0-0, DMVSC 0-1, Csepel 0-0. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A PMSC jelenlegi hazai mérlege: 6 3 2 1 9-5 9 A Bp. Honvéd jelenlegi idegenbeli mérlege: 6 2 2 2 4-2 6 Lehel Jenőné Torna Tóth Zita bravúrja Simán legyőzte rutinos ellenfelét Utazás Japánba, a Csunicsi Kupára Néhány figyelemre méltó őszi eredmény alapján a szakemberek úgy vélekedtek a mesterfokú tornászbajnokság előtt, hogy Tóth Zita, a PMSC sportolója a bajnokság egyik esélyese. Nos, ezúttal a jóslatból valóság lett. a pécsi tornászlány megnyerte az összetett versenyt, első lett ugrásban, második helyet szerzett talajon és felemáskorláton, csupán a gerendán nem sikerült érmet nyernie. Tavaly számos bírálat érte a tornászok mesterfokú bajnokságát, nem alaptalanul, mert közvetlenül a budapesti világ- bajnokság után a mezőny legtöbb tagja adós maradt a jó teljesítménnyel. Az idei debreceni mesterfokú viszont feledtetett mindent, a mostanihoz hasonló színvonalas, anyagerejében tartalmas küzdelemre kevesen emlékeznek. Ez a tény tovább növeli Tóth Zita eredményeinek értékét. A PMSC mesterfokú bajnoka 1976 óta tornászik. A Sportiskolában kezdett és első edzői a Tolnai testvérek, valamint Mesz- lerné Pozsgai Judit voltak. Utóbbi jelenleg is edzője Tóth Zitának. Az elmúlt években elért jó eredményei alapján nem véletlenül lett tagja a magyar válogatott keretnek az 1984-es esztendőben. Az idei országos bajnokságon a juniorok mezőnyében összetettben harmadik helyen végzett, a szerenkénti döntőben sérülése miatt nem ért el helyezést. Júliusban az IBV-n tagja a hatodik helyen végzett magyar együttesnek. Néhány hónappal később Egyiptomban egy nemzetközi versenyen összetettben hetedik, ugrásban döntős. Az olasz- magyar válogatott viadalon összetettben ötödik, felemáskorláton első.- A mesterfokú bajnokságra az országos bajnokságon elért harmadik helyezése alapján hívták meg Zitát — mondja a PMSC női torna szakosztályának vezető edzője, Molnár Ferenc, aki a bajnok edzéseinek is egyik irányítója. — A csapat- bajnokságon 9,6-os átlagot teljesített és ez alapján abban reménykedtünk, hogy ott lehet a dobogón. Szombaton az összetett versenyben az ugrás és a felemáskorlát után azt mondtam Pozsgai Juditnak, hogy most már az első helyre is van esély. Zitának erről nem szóltunk, hiszen á gerenda gyakorlata következett, és ezt amolyan vízválasztónak tekintettük, hiszen itt a riválisok sorra rontottak. Zita nagyon figyelt, hibátlan volt a gyakorlata és a befejező számban a talajon már elegendő volt egy biztonsági gyakorlat is a győzelemhez. Másnap a már megszerzett egy aranyérem mellé került még egy és két ezüst is. Sajnos pont gerendán hibázott, mert ha megismétli az egy nappal azelőtti teljesítményt, akkor itt is érmes. A mesterfokú bajnokságot követően Lukács József, a női válogatott szakvezetője arról szólt, már régóta tudják tornászberkekben, hogy Pécsett kiváló munka folyik, de hogy a 14 esztendős Tóth Zita ennyire simán győzi le a nála sokkal ismertebb és rutinosabb Csá- nyit, arra aligha gondolt volna valaki. Tóthra ugyanaz igaz, mint a ’férfi mezőnyben Gu- czoghyra: nemcsak egy szerre összpontosít, egyforma anyagerővel, elszántsággal készül mind a négyen. Tóth Zita ebben az évben fejezte be az általános iskolát a TÁSI-ban és jelenleg a Komarov szakközépiskola magántanulója. A napi két edzés miatt kellett választania ezt a tanulási formát. A napokban újabb feladat vár rá: klubtársával, Szalontai Eszterrel - ő tizedik lett a mesterfokú bajnokságon — Franciaországba utaznak nemzetközi versenyre. Lázár Lajos A hétvége kiemelkedő nemzetközi tornászeseménye a nagyjai Csunicsi Kupa viadal, amelyet Tokióban szerenkénti gála követ. A magyar színeket Paprika Jenő a Dunaújváros, valamint Tóth Zita, a PMSC tornásza képviseli. Utóbbi a rangos szereplést az elmúlt hétvégi mesterfokú bajnokságon érdemelte ki, nagyszerű eredményeivel. A két tornásszal együtt utazhatott Japánba mesterük, Pap Zoltán, illetve Mól nár Ferenc. A magyar szövetség értesü lései szerint idén 14 nemze kiválóságai vonulnak fel a ja pán gálán, így az olimpic bajnok japán Gushiken, a vi lóg kupa első kínai Li Ning, a olimpiai és világbajnol' aranyérmes román Szabó Kata lin, míg a szovjet színeket Ba labanov, Marcinkiv és Susu nova képviseli. Felszabadulási csillagtűra TOVÁBBRA IS SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET a Véndiófa vendéglőben Eljegyzések, esküvők, brigád és családi összejövetelek megrendezését vállaljuk. SZILVESZTERI ASZTALFOGLALÁST MÉG KORLÁTOZOTT SZÁMBAN ELFOGADUNK. Pécs, Előre u. 4. Telefon: 11-149. Szünnap: vasárnap—hétfő Bödő József vendéglős November 25-én, vasárnap, Pécs város felszabadulásának 40. évfordulója alkalmából nyílt csillagtúra lesz, melynek végcélja a Felszabadulási emlékmű. Találkozási helyek: Hősök tere-Tettye-Remeterét, mindhárom helyen 9.00 óra. A felsorolt helyekről túravezetők vezetik a csoportokat a Kardos úti menedékházhoz, majd innen közösen mennek az emlékműhöz a résztvevők. * Az edzettség megőrzése és a túrázói minősítés megszerzése céljából november 24-én, szombaton 16 kilométeres hosszútávú túra indul. Útvonal: Hosszúhetény-Püspökszent- lászló—Réka kunyhó—Kisújbá - nya-Cigányhegy— Diós kút— Hosszúhetény. Találkozás 8.45 órakor a pécsi autóbuszpályaudvaron, a szekszárdi járatnál. A TEMAFORG VÁLLALAT TOLNANÉMEDI ÜZEMÉBEN fehér és szfnes géptisztíté gyapot termelői áron raktárkészlet erejéig, 1984. december 20-ig árusításra kerül szerződésen kívüli vevők részére is az alábbi egységárakban: ♦ fehér gt. .gyapot 16.80,— Ft/kg ♦ színes gt. gyapot 8,— Ft/kg A hétvége sporteseményei Legördül a függöny az alsóbb osztályú labdarúgópályákon Szőnyegre lépnek a birkózók Mégis megrendezik a jégkorongmérkőzést Hajrájához érkezett a labdarúgó NB I. mezőnye. A hét végén sorrakerülő mérkőzések sorában kiemelkedik — s mert a televízió is közvetíti — nemcsak a pécsi szurkolók számára a Budapesti Honvéd pécsi vendégszereplése. A televíziós közvetítéssel függ össze azon információ is, amely a szurkolóknak szól: a serdülők összecsapására ugyanis Pécsújhegyen kerül sor, s hogy az oda kilátogatok is időben elérhessenek az -újmecsekaljai stadionba, a mérkőzést fél 9-kor kezdik és a szurkolókat külön autóbuszok szállítják át a város másik végébe, hogy ott lehessenek az NB l-es rangadón. Az NB I. további párosítása : ZTE—Videoton, Haladás—Vasas, Újpest —Békéscsaba, Eger—Debrecen, Rába ETO—Csepel, Szeged— MTK-VM, Tatabánya—Ferencváros. A csattanó valóban a végére maradt a területi bajnokság őszi szezonjának utolsó fordulójára. A sorsolás szeszélye folytán egymás ellen kell pályára lépnie a négy baranyai város együttesének. Annak a négy együttesnek, amelyek — egyetlen somogyi gárdával, a Kaposvári Rákóczival — az első öt helyet foglalják el a tabellán. A listavezető Siklós a Mohácsot fogadja, míg az élre törő Komló a szezon közepétől mind kiegyensúlyozottabbá vált Szigetvár otthonába látogat. Siklóson nagy várakozás előzi meg a Duna-partiak vendégjátékát. A két csapatnak az előző években egymás ellen elért mérkőzésein ugyanis rendszeresen döntetlen született. A Tenkes-aljaiak vezetői szerint azonban most csak győzelemmel tarthatják meg a 4. forduló óta birtokukban lévő első helyet. Éppen ezért mindent megtesznek azért, hogy megszakadjon a hazai döntetlenek sorozata a Mohács ellen. Nagy gondban van a mohácsiak edzője, Dárdai Ferenc: — Nem a legjobb előjelekkel indulunk Siklósra, Pirkhoffer és Hámori sérült. Berki influenzás, míg Markovics begyűjtötte a harmadik sárga lapját. Ráadásul szervezési hibák miatt elmaradt a hétközi edzőmérkőzésünk is. Mit mondhatok mindezek után? Tiszteljük a siklósiak nagyszerű őszi szereplését, ám ha a betervezett 20 pontunkat el kívánjuk érni, akkor legalább egy pontot kell szereznünk. A szigetváriak edzője, Csaba Gábor a következőket mondta a Komló-várásról: — Tisztában vagyunk, hogy jelenleg a Bányász a legjobb csapat osztályunkban. Mivel nálunk egységessé vált a gárda és a Komló idegenbeli szereplésében vannak szépséghibák, azt reméljük, hogy legalább annyi esélyünk van ellenük hazai pályán, mint nekik. Vagyis szeretnénk felnőni a feladathoz és kellemes élményt szerezni közönségünknek. A komlóiak mestere, Csordás István a következőket tippeli: — Rendkívül fontosnak tartjuk a mérkőzést. Annál is inkább, mivel a sorsolás szeszélye folytán esetleg éppen az utolsó fordulóban kerülhetünk így láttam Az Egerben lejátszott Eger— PMSC találkozón a pécsi játékosok teljesítményét Fazekas István, a Népsport tudósítója a következőképpen értékelte: Kollár (6) — Schulteisz (5), Torna (6), Róth (6), Brezniczky (4) — Lutz (5), Gallai (5), Dárdai (5), Lőrincz (4) — Mészáros (6), Dobány (4). az élre. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem számítjuk be: a Szigetvár egységes csapat, különben nem állhatna az 5. helyen. A területi bajnokság további találkozóin a Mázaszászvári Bányásznak esélye van pontjainak szaporítására a paksiak ellen, a Bolynak bizony kapaszkodnia kell a Csurgóval játszandó mérkőzésén. A Sellye és a PVSK legfeljebb tisztes helytállásban bizakodhat a Bonyhád, illetve a Nagyatád otthonában, míg Kisdorogon az Újpetre próbál szerencsét. A megyebajnokságban a Pécsi Kinizsi—PBTC pécsi rangadó ígéri az igazi izgalmat, de nem lesz sétagalopp az Universitas PEAC—Villány, a Somberek—Steinmetz SE és a Pécsi Postás—Harkány mérkőzés sem. * Ritkán láthatnak Pécsett egy napon, egy helyen olyan izgalmas küzdelmeket a birkózást kedvelők, mint szombaton reggeltől a Tüzér utcai csarnokban. Az OB ll-es csapatbajnoki fordulóban együtt láthatják majd 10 egyesület sportolóit. A tíz csapat: Kecskeméti SC, Baja, Debreceni MVSC, Dunaújváros, Szombathely, BVSC, Debreceni Bocskay, Csepel Autó, valamint a két pécsi együttes, a PMSC és a Pécsi Kinizsi * Gazdag lesz a hétvéqe tömegsportja is. A hazánk fel- szabadulásának évfordulója jegyében rendezett tömegversenyek már ma elkezdődnek Mohácson. Baranya elsőként felszabadult városában Mohácsi Mini Maratoni címmel hirdettek nyílt futóversenyt. Pécsett második fordulóiát játsszák szóm. baton és vasárnap a felszabadulási teremlabdarúgó-tornának. A 35 csaoat részvételével indított bajnokság mérkőzéseit a Testvérvárosok terén lévő általános iskola tornatermében játsszák. »•« Az elmúlt héten a vendégcsapat Vertikál lemondta az OB ll-es bajnoki mérkőzését, mivel a Kisstadion jéghiánya miatt nem tudtak edzeni. A pécsi csapat így több eséllyel léphet a jégre szombaton fél 2-kor a fővárosiak ellen. A mérkőzés zavartalan lebonyolítása miatt a jégpálya délután 2 és 4 között nem fogad korcsolyázókat, 5 órától azonban már ismét a vendégek rendelkezésére áll. DunqntüU Tűnni» Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen ' Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírl:apkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007