Dunántúli Napló, 1984. november (41. évfolyam, 301-329. szám)
1984-11-21 / 320. szám
A pálya széléről M fért maradt el a hokimérkőzés? Kurtán-furcsán adta tudtul a hír: elmarad a múlt szombatra meghirdetett OB ll-es jégkorongmérkőzés a pécsi műjégpályán. A hoki itteni szerelmesei jeges program nélkül maradtak a hét véqén. Miért? — szegeztük a kérdést Káplán Jánosnak, a Pécsi Vörös Meteor jégkorong szakosztálya elnökének: — Mivel a Kisstadionban nem volt jég, a szombati ellenfelünk, a Vertikál nem tudott edzeni. Ezért az utolsó pillanatban, csütörtökön este lemondta a találkozót. Erre a mérkőzésre most szombaton kerül sor fél 2-kor Pécsett. Eredetileg ebben a november 24-i fordulóban a Pomáz jött volna hozzánk, de hát most. borul az egész menetrend. Mi Maretics György, a friss edzői diplomával rendelkező fiatal szakember vezetésével október eleje óta edzünk jégen. Nekünk az lett volna a kedvezőbb, ha addig találkozunk a Vertikállal, amíg az nincs igazi formában. De h'ft ha már így történt, akkor sincs semmi baj. Annyi az újság még a pécsi hokizók háza táján, hogy egy volt magyar serdülő válogatott, a dunaújvárosi Takács átigazolását szorgalmazták, ám a iéakoronaozó iiqyében még nincs döntés. Elképzelhető. hogy kölcsönjátékosként_ szerepel majd a Pécsi VM szí-, neiben. Labdarúgó vb-selejtezők Még hét labdarúgó-világbajnoki selejtező mérkőzést játszanak Európában ebben az esztendőben. A soron következő találkozót az európai 4. csoportban Franciaország és Bulgária vívja szerda este a Pare des Princes stadionban, ahol júniusban az Európa-baj- nokság döntője is volt. Michel Hidalgo „örököse”, Henri Michel első komoly erőpróbája előtt áll, amióta átvette a szövetségi kapitány tisztségét. A francia válogatott, amely legutóbbi tíz mérkőzését megnyerte (24-4-es gólkülönbséggel), egy vb-selejtezőn van már túl: október 13-án Luxemburgban győzött 4-0-ra. Az EB-győztes csapatból különböző okok miatt hiányzik Battis- ton, Le Roux, Giresse és La- combe. Bulgária is egy vb-selejtező mérkőzést játszott eddig, szeptember 29-én Belgrádban, a csoport jelenlegi éllovasa, Jugoszlávia ellen ért el meglepő, 0-0-ás döntetlent. Sportlövészet Hazaérkezett kínai túrájáról a magyar sportlövő küldöttség, a Kínai Sportlövő Szövetség meghívására három hetet töltött a távol-keleti országban. Rövid pihenő után, december elején találkozik a válogatott-keret, s szokásainknak megfelelően Mátraházán fizikai alapozó edzőtáborozással kezdjük meg a felkészülést a következő idényre. Maratoni asztalitenisz Jean-Marc Sins francia ápoló különleges világcsúcsot állított fel asztaliteniszezésben. Húsz ellenfelével 150 óra 14 perc 53 másodpercen keresztül játszott, így a régi rekordot közel 3 órával javította meg. Mai sportműsor Labdarúgás. NB I.: Eger— PMSC, Eger, 13.00. Junior-bajnokság : Eger—PMSC, Eger, 11.00. várja Önt is a Csemege új ABC-áruháza Pécs kertvárosában! 3200 cikk, gyors, kényelmes vásárlási lehetőség, PÉCSETT A HAJDÚ GYULA U. 24. SZÁM ALATTI élelmiszeráruházban. Brezniczky: „Győzni megyünk Egerbe" Lutz újra a kezdő csapatban A célegyenesbe fordult a labdarúgó NB I. mezőnye, s a finisben nagyobb sebességre kapcsolnak a csapatok: két hét alatt négy mérkőzést játszanak, szerda, szombat, szombat, szerda az őszi szezon utolsó négy fordulójának gyorsított menetrendje. A pályák a végjátékra alaposan eláztak, most már nem mindig lehet a zöld füvön a labdával mindazt véghezvinni, amit előre elgondoltak a futballisták. Az őszi bajnoki hajrá ma a 12. fordulóval kezdődik. Az idény meglepetéscsapata, a Debrecen a gondokkal küszködő Ferencvárost fogadja, Békéscsabára a ZTE, Egerbe a PMSC látogat. Ezek a mérkőzések 13 órakor lesznek. A délutáni villanyfényes programban a Fáy utcában két, tartósan gyengélkedő együttes, a Vasas és a Szeged találkozik, a további „reflektoros” párosítás: Csepel—Honvéd, Ú. Dózsa—MTK-VM, Videoton—Tatabánya, Rába ETO—Haladás. * A PMSC az újonc Eger otthonában próbál szerencsét. Az esélyekről két pécsi fiút kérdeztünk. Lőrinci: — Legalább egy pontot akarunk elhozni Egerből. A csapat kiheverte az idegi fáradalmakat, ez sokat jelent. Ami engem illet: a DMVSC ellen nem ment úgy a játék, mint ahogy szerettem volna. Azóta leadtam két kilót, emiatt mozgékonyabb leszek. Brezniczky: - Pótolnunk kell a Debrecen ellen váratlanul elveszített két pontot. Ki merem jelenteni: győzni megyünk Egerbe! Legutóbb első NB I- es gólomat lőttem, jó lenne most is betalálni. Eddig nem volt elég önbizalmam, az ellenfél 16-osa környékén mindig leadtam a labdát, nem mertem egyéni akciókra vállalkozni. Ha már egyszer odakerülök, megcélzóm azt a kaput, hátha sikerül. A védőkre amúgy sem figyelnek annyira, meg aztán, ha a csatáraink nem rúgnak gólt, megpróbálkozunk a góllövéssel mi is, akik időnként felzárkózunk a támadásokhoz. A PMSC kezdő tizenegyében egyetlen egy kérdőjel van: Czérna vagy Gallai? A csapat: Kollár — Schulteisz, Torna, Róth, Brezniczky — Lutz, Dár- daj, Czérna vagy Gallai — Mészáros, Dobány, Lőrincz. Magyarázatként annyit, hogy Kollár most kötélidegzetűnek tűFókusz A számok tükrében A 9. Eger—-Pécs találkozó. Át eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szemszögéből: 8 4 2 2 15-9 10 Csak Egerben: ^ 4 2 1 1 6-4 5 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1967: 1-1, 1969: 1-0, 1971/72 : 0-1, 1976/77 : 4-2. A Pécs az utolsó győzelmét (4-2) 1977. június 19-én a következő ösz- szeállításban érte eJ: Katzirz — Ivá- nyi, Torna, Schulteisz (Dárdai L.), Kincses II. — Kiss S. (Zsolt), Dárdai P., Lőrincz — Nagy, Kardos, Dobány. A gólokat Kardos, Dobány, Dárdai P. és Nagy szerezték. A következő játékosok voltak eredményesek Egerben: Török, Bércesi, Kardos, Dárdai P., Dobány és Nagy. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Eger (otthon): Haladás VSE 2-1, Vasas 0-0, Rába ETO 2-2, Zalaegerszeg 0-4, Csepel 1-0. PMSC (idegenben): Vasas 2-0, Békéscsaba 1-2, MTK-VM 1-3, FTC 1-0, Tatabánya 1-3. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: Az Eger jelenlegi hazai mérlege: 5 2 2 1 5-7 6 A Pécs jelenlegi idegenbeli mérlege: 5 2 — 3 6-8 4 Lehel lenőné nik, ezért esett rá Rónai István edző választása. Lutz hosszú idő után lép ismét kezdőként pályára. A bal oldali középpályás személyét illetően a szakvezető még nem döntött, vok- sát a mérkőzés előtt teszi le a két jelölt valamelyikére. * H. L. Mi történt 1934 novemberében? Fejezetek Pécs sporttörténetéből Természetesen ötven éve más volt az egyesületek propagandatevékenysége, mint manapság. Mivel akkor még nem ismertek munkaidőkedvezményt, ^Jiszta amatőrök fociztak, megesett az, ami 1934. november 4- én történt. A pécsi sajtóban a PVSK értesítette játékosait, hogy a második csapat mérkőzése 10 óra 15-kor kezdődik, ’ s fölkéri játékosait, hogy 3/4 10- kor az öltözőben jelenjenek meg! Egyben közölte az első csapattal, hogy mérkőzésük 1/4 3-kor lesz, s ekkor adták meg az összeállítást. A vasutascsapat Szarka — Turmann, Sánta, Testnevelési óra a pécsi Karikás Frigyes úti Általános Iskolában, a 6. c-seknél.- Fotó: Lauer Györgyi Sakkolimpia Biztató a férficsapat helyzete, a nők vesztettek Szalonikiben, a 26. sakkolimpián hétfőn a késő éjszakai órákban fejezték be a függőjátszmák egy részét. A magyar férfiak közül Portisch Lajos volt érdekelt, a folytatásban a két sakkozó ismét függőben hagyta a partit, de ezt követően Saed feladta a küzdelmet. Ezzel a magyar csapat 4-0 arányban győzött az Egyesült Arab Emírségek válogatottba ellen. Ivánka Mária osztrák ellenfele folytatás nélkül feladta a küzdelmet, így a magyar csapat 2.5-0.5 arányban győzött Ausztria ellen. Kedden a második forduló mérkőzéseire került sor. Amint a játszmák mutatták, a magyaroknak nehé; helyzetük volt, a férfiak a svájciak ellen 0,5-0,5 (3)-ra állnak, de a függőjátszmákban jók a kilátások, remény van a győzelemre. A nők csalódást okoztak. A hollandok ellen sem Ivánka, sem Mádl nem tudott eredményt elérni, mind a két partit elvesztették. így, ha Verőci megnyeri a függőjátszmát — amire gyalogelőnye révén esélye van —, akkor is csak szépíteni sikerül. Eredmények: férfiak: Magyar- ország—Svájc 0,5-0,5 (3). Ribli—Húg döntetlen, Zueger —Adorján függő, Sax—Tranzo- ni függő, Gobet—Pintér függő. Nők: Hollandia—Magyarország 2-1 (1). De Greef—Ivánka 1-0, Mádl —Belle 0-1, Van der Mije—Verőci függő. A függőjátszmák lapzártakor még tartottak, szerdán a harmadik fordulóra kerül sor. Teke. P. Gázmű—Magyar Viscosa 6-2. NB II. férfimérkőzés. Labdarúgás. Megyei II. o.: Kémes—Szabadszentkirály, 1-0 (1-0). Kosárlabda. Győri Volán- Komló 51-67 (31-29), NB II. nők. Torna. A TASI serdülő tornásznői az országos bajnokságon csapatban ezüstérmet szereztek. A csapat tagjai: Vajcsy Katalin, Tárnái Adrienn, Kis Viktória, Czukker Gabriella, Solt Zsuzsa, Fay Krisztina. Edzők: Somorán Dénes és Szá- zuj Ágnes. A szerenkénti döntőben Solt korláton bronzérmet szerzett, míg Fay a 4. helyen végzett. A serdülők is jól szerepeltek, összesen 12 olimpiai pontot gyűjtöttek. Kézilabda. Mindössze egy gólon múlt, hogy a Baromfifeldolgozó női csapata nem tudta kiharcolni az NB ll-be jutást az osztályozón. A pécsiek a Vegyépszert 20-16-ra verték, a Csurgóval 11-11, a Püspökladánnyal 19-19 arányú döntetlent játszottak, a Gázműtől viszont 17-14-re kikaptak. A sorsdöntő találkozójukon, a Püspökladány ellen 20 perccei a befejezés előtt már 7 góllal vezettek, de mégsem tudtak nyerni. így csak a 3. helyen végeztek. Az első kettő jutott tovább. Muskát — Sándor, Várfalvi — Darányi, Lichtenstein, Bendeko- vits, Járcsi, Puszpán összeállítású. A november 4-i forduló a favoritok fekete napját hozta, ugyanis mind g négy éllovas kikapott! A Nagymányoki SE 3-2- re győzött a PVSK ellen, a vasutasok a PVSK-ból 2 játékost kiállítottak! A hosszú idő utáni első győzelmét a pécsbányate- lepi DPAC a bajnok SBTC ellen aratta 2-1 arányban. A kaposvári KPAC a PÁC otthonában 1-1-re végzett. A DVAC csak az első játékrészben tartotta jól magát, a szünet után a naqykanizsai NZTE két qólt lőtt. Nem járt jobban g PEAC sem: a szekszárdi TSE 2-0-ra legyőzte úgy, hogy már az első félidőben eldőlt a találkozó sorsa. így az él- és a középmezőny nagyon közel került egymáshoz az akkori tabellán ... Az őszi végeredmény már 18- án kialakult: eddigi hullámzó teljesítménye után a PEAC, a Tüzér utcában Csík vezetése mellett 2-1-re győzött az SBTC ellen. A csapat ekkor erősített a fedezetsorban a BTSE volt játékosával, Stengeivel. aki addig Kölnben játszott. Az egyetemi csapat már 2-0-ra vezetett, s a szépítés után nagy harc folyt gól nélkül. A TSE és a PVSK 2-2-re végzett, a KPAC pediq 2-1-re verte az NTE csapatát. A következő hétre már csak az utolsó hely elkerüléséért folyt a harc: a DPAC 3-2-es győzelmével (az NSE ellen) a KTSE lett a sereghajtó. A másodosztály őszi elsőségét a PBTC szerezte meg. A PEAC 15, a PVSK és a KPAC 14—14. az NZTE 13, a DVAC és az NTE 12-12, a TSE, a PÁC, az NSE 10—J 0, az SBTC 9, a DPAC 7, a KTSE 6 pontot gyűjtött ősszel. A délnyuqati I. osztály tehát ezzel tért pihenőre.. . Más soortok sem szüneteltek ekkor, bár inkább a teremsportokat űzték. A Pécsi Sport Club 18-án tartotta havi meghívásos asztalitenisz-háziversenyét. A téli sportokat is elkezdték: a műjégpályán már ekkor folytak az edzések. A birkózó olimpiai keret összeállításánál Sziijt, a PÁC sportolóiét is fiqyelembe vették. Az atlétika hívei most sem maradtak esemény nélkül: 18- án a városon keresztül a te- metőiq futották le az ún. „Kegyeleti stafétát”, 10x400 m-es távon. A 13 csaoat közül a PEAC A. nvert. a Zrínyi Reál A. és a határőrök B. csapata előtt. Varga Dezső levéltáros Taróczy- búcsú az első fordulóban A toulouse-i Volvo Grand Prix teniszverseny első fordulójában a svéd Svensson 6-4, 7-6 arányban ■ győzött Taróczy Balázs ellen. A szoros találkozón a svéd teniszező a második játszmában 6-6 után a rövidítést 7-4-re nyerte. Nemzetközi kosárlabda-mérkőzés A PVSK férficsapata november 22-én, csütörtökön nemzetközi mérkőzést játszik a lengyel Stalbobrek Bytom együttesével. A lengyel csapat a bajnokság élcsoportjához tartozik, a harmadik helyen állnak. A mérkőzés 17.00 órakor kezdődik. Duncmtull napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lopja Főszerkesztő: Mitzkl Ervin Pőszerkesziő-helyettesek: Baling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei ' Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó:Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 760T Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os qépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető • hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007