Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-01 / 270. szám

'tenisz DK Olajbányász-Dunaújváros 3-1 (1-0) Nagykanizsa, 2000 néző. V.: Sze­mes. Nagykanizsa: Csáki - Fodor, Szőke, Kormos, Müller — Hegedűs (Balogh a 33. percben), László, Hozbor — Lukács, Simon (Martinko- vics, a 79. percben), Szirják. Edző: Szőcs János. Dunaújváros: Holló — Keller (Németh, a 9. percben), Bol- dcczki, Tóth, Miskovicz — Ress, Gróf, Menyhért — Csikesz, Tatár (Horváth Cs. a 46. percben), Törő. Edző: Kovács András. 10. perc: Szirják kapott lab­dát a 16-oson, első lövése a védőkről visszapattant, majd a második a jobbra elmozdult Holló mellett a bal sarokban kötött ki (1-0). 76. perc: Törő egyéni játék­kal verekedte be magát a ka­pu előterébe és a kifutó kapus mellett gurított az üres kapuba (M). 77. perc: villámgyors táma­dás végén Lukács adta be a labdát, amelyet László 14 mé­terről lőtt a jobb alsó sarok­ba (2-1). 79. perc: Szirják húzott el a bal oldalon, labdáját Lukács továbbította Martinkovics elé, aki éles szögből a jobb alsó sarokba lőtt (3-1). Nagy küzdelmet hozott a változa­tos, kemény mérkőzés. 75 percen át kiegyenlített volt a játék s közben négy nagy helyzetet hagytak ki a ka­nizsaiak, majd 1-1 után feljavultak és akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna a hajrában össze­roppant vendégek ellen. Jók: Lász­ló, Szőke, Lukács, Müller, Fodor, ill. Baldóczki, Menyhárt, Németh. Balogh Antal Bauxitbányász-Baja 1-0 (1-0) Tapolca, 1000 néző. V.: Radics. Bauxitbányász: Petrovics — Kozma, Bencze, Farkas, Markán — Kovács, Ormai, Glázer (Mészárqs, a 60. percben) — Németh, Bánhalmi, Szíjgyártó. Edző: Mészáros Imre. Ba­ja: Farkas — Varga, Szabó, Prikidá- novics, Popp — Andreidesz, Szőcs, Harsányi (Morvái, a 46. percben) — Pekker, Pécsi (Kottesz, a 72. percben), Janicsák. Edző: Rónai Sándor. 4. perc: Németh elől szög­letre mentettek a bajai védők. Ormai beadását Bencze 5 mé­terről a kapuba fejelte. (1-0). Hamar vezetést szereztek a ha­zaiak, utána azonban csak mezőny­játék folyt a pályán, mindkét rész­ről sok átadási hibával. A tapolcai csapat a félidő hajrájában erősített ugyan, de kevés lehetőségét nem tudta kihasználni. Szünet után ért­hetetlenül kapkodni kezdtek a ha­zaiak, s támadásaikat már csírájá­ban elfolytotta a bajai védelem. Összességében a végig közepes színvonalú, de időnként kemény bele- menésekkel tarkított, küzdelmes mérkőzésen a tapolcaiak rászolgál­tak a minimális győzelemre. Jók: Kozma, Bencze, Markán, illetve Far­kas, Szőcs, Varga. D. Kinizsi-Keszthely 2-0 (1-0) Debrecen, 2000 néző. V.: Szekeres. Debrecen: Vadon — Vajda, Takács, Puskás, Maxin — Magyar Á., Far­kas, Magyar L. — Fehér, László, Sebők. Edző: Makray Balázs. Keszt­hely: Hajba — Kovács, Kanász, Németh I., Halápi — Pál, Nikit- scher, Sebestyén (Major, a szünet­ben) — Halász, Rácz, Csepregi (Horváth Z., a 69. percben). Edző: dr. Dunai János. 45. perc: Vajda beadása több védő felett átszállt, a labda a kapu torkában várakozó László­hoz került, aki a háló közepébe fejelt. (1-0). 55. perc: A keszthelyi kaputól 20 méterre szabadrúgáshoz ju­tott a Kinizsi. Yehér lövése mintha zsinóron húzták volna, vágódott a bal alsó sarokba. (2-0). Szolnok-Szekszárd 3-0 (1-0) Szolnok, 3000 néző. V.: Makó I. Szolnok: Boros — Kiss, Ágh, (Baran, a 67. percben), Repka, Rózsavölgyi — Rostás, Katona, Sugár — Csathó, Tóth., (Kántor a szünetben), László. Edző: Lódi László. Szekszárd: Huj- ber — Szabó, Varga, Somodi, Ko­vács B. — Megyeri, Dienes, (Tóth a 67. percben). Nagy — Lauer, (Hor­váth L., a 80. percben), Weitner I., Magyar. Edző: Kovács István. 28. perc: Sugár jobbról be­ívelt szöglete után kavarodás támadt a szekszárdi kapu előtt, a labda Repkához került, ő kö­zelről a hálóba főtt. (1-0). 63. perc: Kovács B. felvágta Kántort, s miután előzőleg már sárga lappal figyelmeztette Ma­kó, a játékvezető kiállította a játékost. KERÉKPÁR. Szolnokon, a Jászkun Kupa országúti csapatversenyen (98 km) a PMSC Vámos, Kovacsics, Ló­ki, Biró összetételű együttese 2:08.06 órás kitűnő idővel nyert, megelőzve a Halász testvérekkel fel­álló szekszárdiakat. Budapesten a Millenárison Vámos (PMSC) 5:07.67 perces I. osztályú idővel első lett a Melba Kupa 4000 m-es egyéni üldö­zőversenyén. Az Olimpiai Reménysé­gek Versenye elnevezésű 3 fordu­lós küzdelemsorozat összesített vég­eredménye. Ifjúságiak. 2000 m és 10 km: 1. Kovacsics (PMSC). TEKE. NB II. nők: Csepel—PBTC 6-2 (2214-2036), férfiak: Pécsi Gáz­mű-Pápai E. Nyíl 4-4 (2532-2486), Bakony Vegyész—Pécsi Gázmű 5-3 (2501-2456). Erdősi Kupa: P. Kesz­tyűgyár— Szentlőrinc 4-2, PMSC—P. Spartacus 3-3, P. Gázmű—PBTC (nők) 5-1, P. Gázmű—P. Spartacus 3-3, Szentlőrinc—PBTC (nők) 5-1, P. Spartacus—P. Kesztyűgyár 4-2, P. Gázmű—Szentlőrinc 4-2, PBTC (nők) - PMSC 3-3. A péntek délig beérkezett szelvények tulajdonosai közül senki nem találta el a 3-2-es, hazai győzelemmel végződött PMSC—Haladás mérkőzés végeredményét. Ezért az e heti nyeremény, a jövő heti alapot gazdagítja, amikor is 200 forintos vásárlási utalványt sorsolunk ki a helyes megfejtők között. Pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, a beküldési határidő péntek, déli 12 óra. Szerkesztőségünk címe: Pécs, Hunyadi út 11., 7601. Főmérkőzés: MTK-VM-PMSC: ..................................................... Pótmérkőzés: Baja—Siófok: ............................................................. A pályázó neve: ......................................................................... A pályázó lakcíme: ......................................................................... 72. perc: egy kapura tartó lövést Vajda vetődve, kézzel hárított. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Kanász rúgta. Vadon előtt kiütötte, majd elcsípte a labdát. Az első negyedórában kiegyenlített játék folyt. Később a debreceniek mezőnyfölénybe kerültek, s rövid időn belül négy szögletet értek el. A keszthelyieknek is akadt két hely­zetük, de ezeket Pál elpuskázta. Fordulás után valamennyire élénkült a játék, de újabb sorozatos sza­bálytalanságok, belemenések szét­tördelték és csökkentették a színvo­nalat. A keszthelyiek támadásai nem voltak veszélyesek, még a 11-est sem értékesítették. Az egységesebb Kinizsi biztosan nyert, az elég szét- esően játszó Keszthely ellen. Jók: Vadon, Takács, Maxin, Magyar L., László, illetve Kanász, Halász, Csep­regi. A szabadrúgást Rózsavölgyi ívelte a kapu elé, és Rostás éle­sen a jobb felső sarokba fejel­te a labdát. (2-0). 81. perc: a kapura törő Su- gárt a 16-oson belül akasztot­ták. A 11-est Baran a bal sarok­ba lőtte, (3-0). A Szekszárd nem állt le véde­kezni, bátran támadott, sőt a veze­tést iís megszerezhette volna. Az első félidőben a Szolnok nehezen tu­dott kibontakozni. Szünet után a hazaiak nagyobb sebességre kap­csoltak, de a Szekszárd átvette a ritmust. Heves küzdelemben, nyílt volt a mérkőzés, a kiállítás azon­ban visszavetette a vendégeket. A Szolnok átvette az irányítást, s igen küzdelmes csatában megszerezte a két pontot. Jók: Boros, Ágh, Rózsa­völgyi, Sugár, ill. Szabó, Megyeri, Dienes. Az NB II. további eredményei Nyíregyháza—Salgótarján 1-0 (1-0). Nyíregyháza, 8000 néző. V.: Kálmán I. Gólfövő: Moldván. Mindvégig változatos iram, a hazaiak több helyzetet is ki­hagytak, összességében megér­demelten győztek. Diósgyőr—Bakony Vegyész 2-0 (1-0). Diósgyőr, 2500 néző. V.: Kovács II'. L. Góllövők: Dzur- ják, Szemere. A vasgyáriak a helyzetek jobb kihasználásával szerezték meg az újabb két bajnoki pontot. Sopron—Volán 1-0 (1-0). Czabán Samu tér, 1800 néző. V.: Horváth Gy. Góllövő: Fehér. A lelkes Sopron nagyobb arány­ban is győzhetett volna, a kapu előtt tehetetlen és 11-est is hi­bázó Volán ellen. Hódgép-Metripond—Vác 1-1 (1-0). Hódmezővásárhely, 3000 néző. V.: Szeles. Góllövők: Adorján, ill. Kovalik. A végig hatalmas iramot diktáló Vác megérdemelten jutott az egyik ponthoz. Ózd-Kazincbarcika 0-0. Ózd, 4500 néző. V,: Pintér. Az ala­csony színvonalú mérkőzésen egyik csapat sem szolgált rá a két pontra. AZ NB II. ALLASA 1. Vác 10 2. Volán 10 3. Szolnok 10 4. Debr. Kinizsi 10 5. Siófok 6. Ózd 7. Nyiregyh.* 8. Salgótarján 9. Hódgép-M. 10. Nagykanizsa 11. Diósgyőr* 12. Keszthely 13. Dunaújváros 14. Sopron 15. Kazincbarc. 16. 22. sz. Volán 10 17. Szekszárd 10 18. Bakony V. 10 19. Tapolca 10 20. Baja 10 2 24- 9 15 2 22-11 15 2 23-10 14 2 17-12 13 3 19-16 13 2 17-14 12 2 20-10 11 2 11- 7 11 3 11-10 10 3 16-16 10 3 22-13 9 5 15-12 4 9-14 4 10-14 5 10-17 6 18-30 6 10-22 6 6-20 7 9-19 7 6-19 * A Nyíregyházától és a Diós­győrtől 4—4 büntetőpont levonva. Ismét nem sikerült 1981, óta megszakítás nélkül negyedszer került a magyar te­niszválogatott a Davis Kupa európai „B” zónájának döntő­jébe, de negyedszer sem sike­rült innen a Világcsoportba jut­ni. Mindez azok után vált bizo­nyossá, hogy a szombaton meg­szerzett 2-1-es vendégvezetés után, vasárnap Taróczy Balázs viszonylag simán elveszítette a nap első egyesét, a világ rang­lista 232. helyén álló Sergio Casal ellen. Mintha a nézők is megérezték volna, hogy ezen a napon már nem sok babér te­remhet a magyar együttesnek, mert csak kétezren látogattak ki a Budapesti Sportcsarnokba. Sergio Casal—Taróczy Ba­lázs 6-3, 9-7, 6-4. Két óra 2 per­cig tartott a találkozó, s tulaj­donképpen csak a második játszmában játszott valódi tu­dásához méltóan a pénteken Aguilera ellen remekelő magyar éljátékos. A befejező egyes a vártnál nagyobb küzdelmet hozott az egyes szakaszokban önmagát felülmúló Kiss jóvoltából. Mind­ez azonban nem volt eleqendő a bravúrhoz, luan Aguilera— Kiss Sándor 10-8, 6-4. Ezzel Spanyolország 4-1 arányban megnyerte az európai B-zóna döntőjét, s bejutott a világcsoportba. Veszélyes BTC támadást hárít a geresdlakiak kapusa Pécsi BTC—Geresdlak 3-0 (1-0). Bőrgyári pálya, 150 néző. V.: Vavika, Stájer „parádés” góljaival megérdemelt győzel­met aratott a PBTC. G.: Stájer (3). P. Kesztyűgyár—Villány 2-1 1-0). Villány, 200 néző. V.: dr, Rákóczi. A vendégcsapat sze­rencsés győzelmet aratott. G.: Szabina, Palotás, ill. Biró. Steinmetz SE—Harkány 2-0 (1-0). Harkány, 200 néző. V.: Kulcsár. Érettebb játékával biz­tosan nyert a Steinmetz. G.: Matoricz (2). A megyei 1. osztály állása 1. P. Zsolnay 8 5 1 2 22-12 11 2. PBTC 7 5 1 1 13- 4 11 3. Somberek 7 4 3 — 10- 2 11 4. U. PEAC 6 5 1 — 11- 4 11 5. P. Kinizsi 7 3 3 1 11- 6 9 6. Steinmetz SE 7 3 3 2 17- 7 8 7. P. Kesztyűgy. 7 3 2 2 7-12 8 8. Harkány 7 3 1 3 11-11 7 9. Villány 7 3 1 3 8- 9 7 10. Vasasi Bány. 7 3 — 4 16-16 6 11. Beremend 7 2 2 3 8- 9 6 12. P. Gázmű 8 3 — 5 10-13 6 13. Drávátok 7 2 1 4 10-12 5 14. P. Postás 7 2 1 4 7- 9 5 15. Szentegát 6 2 1 3 9-15 5 16. Bükkösd 7 — 4 3 9-14 4 17. Geresdlak 7 1 2 4 6-16 4 18. Dunaszekcső 7 1 — 6 9-23 2 Területi bajnokság Megbotlott a Rákóczi Sellye—Kaposvári Rákóczi 3-1 (2-0). Sellye, 700 néző. V.: Dravecz. Sellye: Pál — Schmidt, Vass. Pandur, Golubics — Kuti, (Keresztes), Tóth, Baumgartner — Császár, Szabó (Borbély), Szalóky. Edző: Berkecz József. Rákóczi: Sándorfi — Kurdi, Gulyás, Pető, Orbán — Pruck- ner, Gilitsch, Varga — Cza- buia, Bocz (Balázs), Gyurics (Kila). Edző: Bözsöny János. A régi hagyományokhoz hí­ven, most sem tudott nyerni a Rákóczi Sellyén. A hazaiak kezdeti rohamai két gólos ve­zetést eredményeztek. Szünet után rövid időre fellángolt a Kaposvár, de hamarosan ismét a Sellye vette át az irányítást. Ezután a vendégek idegesked­ni kezdtek, melynek a követ­kezménye két kiállítás lett. Az izgalmas, jó iramú találkozón a Sellye minden tekintetben nevesebb ellenfele fölé nőtt. Kiállítva; Kurdi a 61. perc­ben, a játékvezető megsérté­séért. Gilitsch 75. percben utánrúgás miatt. G.: Császár, Tóth, Pandur (11-esből), ill. Varga. Bonyhád—Szigetvár 2-0 (1-0). Szigetvár, 600 néző. V.: Laskai. Bonyhád: Mucska — Balázs, A HUNOR Pécsi Kesztyű- és Bőrruházati Vállalat Központi Gyára felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: 0 közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel műszaki gyakornokot, 0 gépi, kézi díszítésre, 0 gépi kesztyűvarrásra, valamint 0 egymüszakos befejezőnek női munkaerőket várunk. Jelentkezés: Pécs, Sörház n. 36.1/104. Palkó, Bajtai, Joó (Pfeifer) — Kovács, Zircher. Hüber — György, Bulla, Beke. Edző: Tornyi Barnabás. Szigetvár: Győ­ri — Révész, Tapaszti, Iványi, Bódoq (Herbst) — Szállási, Ul­rich (Lengyeltóti), Kardos — Szilágyi. Bodó, Palotai. Edző: Csaba Gábor. A vendég Bony- hádnak még közepes játékkal sem jelentett gondot a szét- esően játszó hazai csapat le­győzése. G.: Joó, Zircher. Mázaszászvár—Nagyatád 3-1 (1-1). Mázaszászvár, 800 néző. V.: László. Mázaszászvár: Bálint — Czár, Kólya, Maglódi, Komáromi — Agócsi, Guth, Csoboth, Hódosi (Róth II.) — Beke. Dunai (Róth I.). Edző: Róth Antal. Nagyatád: Zsob- rák — Vidák, Savanyú, Hoff­mann, Utasi — Dekanics, Szi­geti, Kiss — Ágoston, Nagy, Mohácsi (Kivanics). Edző: Vá- radi Lajos. Nagy iramú, élve­zetes mérkőzés a vendég Nagy­atád 70 percig kétségessé tette a hazaiak győzelmét. G.: Beke (2), Agócsi, ill. Ágoston. Csurgó—PVSK 0-0. Csurgó, 700 néző. V.: Dörnyei. Csurgó: Kótai — Liviczki, Czár, Kovács J., Novak — Kiss (Mód), Bó- dis, Krénusz — Takács (Eleki), Deme, Bélák. Edző: Papp Ist­ván. PVSK: Bank — Miklós, Há­mori L„ Hergenrőder, Lajtai (Sipos), — Fábián, Kaszás, Barcsa (Gergics) — Ábrahám, Balogh, Radics. Edző: Meggyes Lajos. Változatos és a hazai csapat jóvoltából jó iramú mér­kőzést vívott a két csapat. Szü­net előtt a pécsieknek voltak gólhelyzetei, szünet után a csur­góiaknak akik kapufát is lőt­tek. Paks—Újpetre 4-1 (2-0). Paks, 900 néző. V.: Pálfi. Paks: Tóth — Agócs, Kiss, Blatt, Hé- regi — Izsák, Bencsik, Vörös — Balogh, Porga. Juhász. Edző: Vábró József. Újpetre: Horváth I. — Czipl. Kófiás, Riegl, Szabó (Kurucsai), — Hofmann, Kohl­mann O. Kohlmann J., Csupák — Bánovics, Kiss. Edző: Kuru­csai László A paksiak szinte egy kapura játszottak, nagyobb különbségű győzelmüket a kitű­nően védő Horváth I. akadá­lyozta meg. G.: Vörös, Blatt, Bencsik, Balogh, ill. Kiss. A területi bajnokság állása 1. Siklós 7 6 1 — 18-11 13 2. K. Rákóczi 7 5 — 2 17- 9 10 3. PVSK 7 3 3 1 11- 4 9 4. Mohácsi TE 7 3 3 1 10- 4 9 5. Komló 7 3 2 2 15- 7 8 6. Bonyhád 7 3 2 2 12- 7 8 7. Paks 7 4 — 3 15-11 8 8. Mázaszászvár 7 3 1 3 14-12 7 9. Csurgó 7 2 3 2 14-16 7 10. Táncsics SE 7 2 2 3 8-10 6 11. Szigetvár 7 3 — 4 10-16 6 12. Sellye 7 3 — 4 7-13 6 13. Kisdorog 7 2 1 4 9-12 5 14. Boly 7 1 2 4 11-16 4 15. Nagyatád 7 1 2 4 10-19 4 16. Üjpetre 7 1 — 6 8-22 2 1. Hamburg—Kaiserslautern 3-2 1 2. Düsseldorf—Bremen 3-2 1 3. Mannheim—Uerdingen 2-1 1 4. Darmstadt—Oberhausen 2-1 1 5. Homburg-Aachen 3-4 2 6. Solingen-Wattenscheid 1-0 1 7. Ulm-Bürstadt 4-1 1 8. Hertha BSC-Blau Weiss 90 2-0 1 9. Ataianta-Roma 0-0 x 10. Avellino—Juventus 0-0 x 11. Como—Fiorentina 0-0 x 12. Lazio—Internazionaie 1-1 x 13. Torino-Napoli 3-0 1 +1 14. Padova-Genoa 1-1 x «l)>üi»üljele*l héttői Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja * Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000, 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécs! Szikra Nyomda Pécs, Enqel János u. 3. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti n Maqynr Posta Előfizethető hírlapkézbesitő oostahivntaloknál és a kézbesítőknél Előfizetési dij: egy hóra 9,50 Ft neqyed évre 28,50 Ft fél évre 57,—* Ft egy évre 114,— Ft. Indexszám: 25054 ISSN 0133-2007

Next

/
Oldalképek
Tartalom