Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-06 / 275. szám
Környezetvédelmi szakmérnök a béke ügyéről Sugár György, az országos békekonferencia siklósi küldötte S zeptemberben megyeszerte megválasztották az október végén Budapesten megrendezendő X. Országos Békekonferencia baranyai küldötteit. Siklós egyik küldötte Sugár György, a Kőfaragó- és Épületszobrász Vállalat siklósi lapüzemének üzemvezetője. Az ifjabb korosztályhoz tartozik még, hiszen 1947-ben született. Két általános iskolás korú gyermek apja. Családjával Siklóson él több mint egy évtizede. A KISZ Siklós városi Bizottsága agitációs és propaganda munkabizottságának és a Hazafias Népfront Siklós városi Bizottsága mellett működő környezet- védelmi munkabizottságnak a vezetője. Gazdasági funkciójában új embernek számit, hiszen ez év januárjában került a lapüzem élére. A Tenkes-hegy gerincén található üzem dolgozói kollektíváinak létszáma alig haladja meg a hetven főt, de gyártmányaik — a siklósi 'sárga és zöld természetes, valamint műmá^/ány lapok — országosain ismertek és keresettek. Megrendelés van bőven. Csak néhány nevezetesebb hely, ahol építkezésnél felhasználják a siklósi márványlapokat: szentendrei katonai főiskola, o budapesti metró, a Magyar Televízió székházának, a pesti Vörösmarty Cukrászda felújítása, valamint a Dunai Vasmű főbejáratának díszítése. A felsorolást lehetne még folytatni, és Sugár György hangján érződik, szívesen említene újabb és újabb példákat az üzem szép és meglehetősen nehéz munkájáról. — Mindig is gyakorlati ember voltam, ezért is választottam ezt a szakmát, ezt a pályát, noha az utóbbi évtizedben más jellegű feladafaim voltak — mondja, még mielőtt életrajzi adatai felvázolásába kezdene. Budapesten született, de már kétéves korában Baranyába került. Három testvére van. Édesanyja pedagógus, s hosz- szú-hosszú ideig igazi mozgalmi ember volt a közművelődésben. A három idősebbik gyermekét, köztük Sugár Györgyöt, egyedül nevelte fel. Sugár György középiskolai tanulmányait Pécsett végezte a Vegyigépipari Technikumban. — Miénk volt az első évfolyam. Még az iskola építésében is részt vettünk — szúr. ja közbe. A Miskolci Nehézipari Egyetemen szerzett szilikátipari gépészmérnöki diplomát. Tevékenyen részt vett az ifjúsági mozgalomban, s egyetemi évei alatt lett párttag. A BCM ösztöndíjasa volt, itt is kezdte a munkát. 1971-től 1974-ig a BCM-ben művezetőként, majd programozóként dolgozott. Ezután került az MSZMP Siklós városi Bizottságának apparátusába: itt ismerkedett meg igazából a propagandamunkával, amely két évig a reszortig is volt. Utána öt évig gazdaság-politikai feladatokkal foglalkozott. 1981-től a Siklós városi Tanács termelési és ellátási osztályának vezetőjeként dolgozott egészen ez év elejéig. Közben megszerezte a környezetvédelmi szakmérnöki diplomát, s új társadalmi megbízatásként beválasztották a Hazafias Népfront Siklós városi Bizottságába. — Mindenütt jó szívvel és lelkesedéssel dolgoztam, hiszen érdekéit a feladat, de a szivem végül is visszahúzott a szakmámhoz — kommentálja üzemvezetői kinevezését. Szeptemberben a városi népfrontbizottság javaslatára a X. Országos Békekonferencia küldöttének választották. Mint környezetvédelmi szakmérnök sajátságoson tekinti a béke ügyének mai kérdéseit: — Végeredményben ez is környezetvédelmi kérdés, csak- hooy ez egész világunkra vonatkoztatva. Nem is annyira ma dúló helyi háborúk, hanem egy újabb minden eddiginél pusztítóbb világégés potenciális veszélye szennyezi ma az emberiséget lelkileg és fizikailag egyoránt. Szerintem a kilábolás ebből a helyzetből a kölcsönös bizalmon múlik. Ügy vélem, ha az eddiginél is hangsúlyosabban szólunk gondjainkról, örömeinkről, szándékainkról, reményeinkről, álláspontunk érthetőbbé, szimpatikusabbá válik a nyu"- aati tömb békemozgalmai előtt és segít eloszlatni a bizalmatlanságot. Remélem, hogy ebben az értelemben is sikeres lesz az országos békekonferenciánk. D. I. Fontos az idegen nyelv Elsőévesek Von, aki első próbálkozásra, van, aki másodszorra vagy harmadszorra kerül be az egyetemre. De ha már fölvették, okkor, azt hiszem, kevés boldogabb ember van, mint újdonsült elsőéves. Tele vannak tervekkel, elképzelésekkel, akárcsak az a négy elsőéves tanárjelölt, akikkel nem sokkal a tanév kezdete után beszélgettem. Közülük ketten magyar—angol szakosok, Horváth József és Körösi Katalin, ketten pedig magyar irodalmat és magyar nyelvészetet hallgatnak, Cuzsván Zsuzsa és Németh Csilla. Horváth József még 1977- ben érettségizett, s egy évig a szekszárdi tanítóképzőbe járt, pedagógia—rajz szakkollégiumra, mojd öt évet dolgozott, s minthogy megtudta, Pécsett indul egyetemi szak is, sikerrel felvételizett a magyar —angol szakra. — Miért éppen erre? — Gimnáziumban tonultam angolul, utána pedig magánúton. Úgy éreztem, ha ezt végzem el, sokkal többet tudnék nyújtani a tanári pályán, s ezenkívül az is vonzott, hogy jóvol többrétegübb itt a képzés. Választásomban nagyon fontos szerepet töltött be az idegen nyelv, nem pusztán azért, mert előny, ha valaki beszél anyanyelvén kívül más. hogy is, honem mert ez kiváló eszköze annak, hogy egy másik nép gondolkodásmódját megismerjük, s ezt izgalmasnak is tartom. Ezenkívül persze gyakorlati haszna is van: kitekintést nyújt a világba. Mindemellett én úgy érzem, hogy az emberek jó részét igen nehéz rábírni, hogy megtanuljanak egy nyelvet. — Nagyon jó, ha valakit már óvodás korban kezdenek el idegen nyelvre tanítani, ekkor még, játékkal összekötve, szerintem könnyebben meg lehet szerettetni — teszi hozzá a témához Guzsván Zsuzsa, aki mint nem idegen nyelv szakos, így látja. Ő korábban tanult németül, s ezt szeretné is folytatni. Mohácson járt gimnáziumba, -eqyébként du- naszekcsői, s számára a tanári pálya szinte természetes volt: szülei pedagógusok, s innen a példa. A tanári pályán belül eavetlen vágya volt: magyart tanulni és tanítani. Körösi Katalin vájosztása először az angol nyelvre esett. Kaposvárról jött ide, s az angol mellett szeretne még több nyelvet is megtanulni. Ami ebben a pillanatban a legjobban izgatja: egészen kis gyerekeket tanítani angolra. (Arról itt most nem szólunk, hogy a szakemberek véleménye megoszlik arról, melyik a legideálisabb életkor az idegen nyelv oktatásának elkezdésére.) — Humán tantárgyat, pontosabbon irodalmat pedig azért szeretnék tanítani, mert úgy érzem, ez föloldja, legalábbis részben, az emberek szorongásait. Németh Csilla ehhez a gondolathoz kapcsolódik: — Én mindenképpen tanítani akarok, s éppen az a célom, hogy a humán tárgyakat megszerettessem. Ehhez persze a jövőben valamilyen saját tanítási koncepciót szeretnék kitalálni, olyasmit, hogy azt érjem el: az emberek érezzék, az irodalom létszükséglet. Jó lenne, ha jövendő tanítványaim nem azt gondolnák, „na, most beülünk az irodalom órára", hanem, hogy ezen az órán biztosan jó beszélgetés lesz. Németh Csilla egyébként szintén kaposvári, 1982-ben érettségizett a Táncsics Mihály Gimnáziumban, s akkor nem is jelentkezett, kihagyott egy évet, a felkészülésre. Beszélgetés közben egyébként kis vita alakult ki az idegen nyelvek oktatásáról, kinek-kinek más volt a véleménye arról, hogy miért beszélnek nálunk kevesen valamilyen nyelvet. Volt, aki a módszerben látto az okot. volt, aki szerint kevés a nyelvtanár, volt, aki szerint az emberek — felnőttek — nehezen szánják rá magúkét. S azután, mint ahogy elkerülhetetlen tanárok és leendő tanárok között, szóba került a tanári pálya presztízs- vesztése. Abban valamennyien egyetértettek, hogy az egész társadalom szemléletének kellene megváltoznia, hiszen manapság csak azoknak a dolgoknak van tekintélye, bármi legyen is. mi a pénzzel van összefüggésben. Pedig, s ez nem új dolog igen sok múlik a tanárokon, hiszen nagy-' részt tőlük függ, milyen lesz a következő generáció. És, amint a példák mutatják, akadnak még olyanok, okik tényleg hivatásnak tekintik ezt a pálvát, s ezért megjár nekik minden tisztelet és elismerés. Diicső Csilla Horváth József Guzsván Zsuzsanna Németh-Csilla Ormos Mária A nemzeti tudat aktualitása S zigetváron konferenciát rendeztek Nemzeti tudat és történelemtanítás címmel. Ebből az alkalomból közöljük Ormos Mária egyetemi tanár előadásának részletét. Az előadó bevezetőjében a második világháború utáni Európában kialakult helyzettel foglalkozik, az itt olvasható részlet után pedig a munkásosztálynak a nacionalizmushoz fűződő megváltozott viszonyáról szól. A történettudomány számára minden aktuális, ami a történelemben valahol felmerült. Zömmel mégsem a történész kénye-kedve vagy ízlése dönti el, hogy milyen kérdés felé fordul a sok lehetséges közül. A nemzeti kérdés napjainkban úgyszólván kikényszerítette, hogy elkezdjenek foglalkozni vele, méghozzá nemcsak történészek, de szociológusok és politológusok is. E kényszerérzetnek nem az az oka, hogy a nacionalizmus összefoglaló titulusa alá napjainkban több vagy erősebb jelenség lenne besorolható, mint — teszem azt — a két világháború között. Az ok abban rejlik, hogy a világ nemzetei, nemzetiségei és etnikumai másként viselkednek, mint ahogyan korunk nagy ideológiái elvárták tőlük. A nemzeti kérdés újraaktualizálódott. Hibás lenne azonban ebből arra a következtetésre jutni, hogy visszakanyarodás történt egy korábbi állapot felé. Ez nem történt meg, és ilyesmi láthatóan nem fenyeget. Világméretekben azonban a helyzet átszerkesztődött. Egy olyan nagyhatalmi nacionalizmus került vezető szerepbe, amely nacionalizmusát jól- rossrul még mindig leplezi. Az európai nacionalizmusok hagyományos formája eltűnt, in- ternacionalizálódás helyett azonban a nemzettudatok új terrénumok felé mozdultak el. A nemzeti kérdést tehát sem az erős polgári iparosodás, sem a szocializmus építése és az elnyomó osztályok megszüntetése útján nem sikerült túlhaladni. Az erre vonatkozó jóslatok és elvárások minden oldalon elhamarkodottak voltak. E jelenségcsokrot kiegészíti a jelenlegi világképben az az erős nemzeti töltés, sőt sokszor kifejezett nacionalizmus, amely az ígynevezett harmadik világ elmaradott egységei számára szolgál eszközül, helyzetük és a világban elfoglalt helyük javítására. Ha azt mondottuk, hogy az amerikai in- ternacionalizálósi elképzelés Európában megbukott, úgy ehhez hozzátehetjük, hogy sokszorosan megbuktak az ilyesfajta törekvések a harmadik világban. Ez a jelenség azon- bn az élesebb szemű megfigyelők és elemzők, mondhatnák azt is, hogy az elmélyedt marxisták számára aligha lehetett meglepetés. Túlságosan is merész, megalapozatlan gondolat volt, hogy az európai civilizáció több évszázados útját nem ismerő, technikai téren járatlan, más erkölcsi kategóriákban gondolkodó népeket rövid éveken vagy évtizedeken belül be lehet vonni egy számukra idegen munkaerkölcsbe, gondolatvilágba, életritmusba E kísérleteknek e népek ellenálltak, majd a függetlenségi küzdelmük során kimunkálódott törzsi, nemzeti stb. önbecsülésükbe kapaszkodva elkezdtek harcolni azért a joqért, hogy felemelkedésük formáját maguk szabhassák meg. Az esetek többségében a formát egyelőre inkább csak keresik, Meahatá- rozó viszont az a kinyilatkoztatásuk, hogy a maguk útját kívánják járni. A történészek és más társadalomtudósok számára a kérdést elméletileg elsősorban az teszi aktuálissá és aktuálisan vizsgálandóvá, hogy a nemzet mint olyan, fontosabb, tartó- sabb, szilárdabb társadalmi létezőnek mutatkozik, mint amilyennek még nemrében is feltételeztük. Ami az etnikumot illeti, arra valóban áll, hogy azonos a nyelve, közös tradicionális kultúrával rendelkezik, ennek megfelelően kialakul sajátos pszichológiai habitusa, de egyáltalán nem biztos, hogy gazdasági egységben él, sőt még csak az sem, hoav egyáltalán együtt él. A nemret tagjai viszont beszélhetnek esetleg különböző nyelveket, eredettudatuk és mélykultúrájuk lehet eltérő, biztos azonban, hogy valóban gazdasági egységet alkotnak és azonos településterületen élnek együtt. Véletlenszerű és rendkívül ritka, amikor az etnikum és nemzet egybeesik. E kivételes esetek egyike a mai magyar nemzet, amely zömmel magyar etnikum, jóllehet a magyar etnikum jókora része nem tartozik a magyar nemzethez. A magyar etnikum egy része beletagolódott más nemzetekbe, más része viszont sehová sem tagolódott be, hanem olyan nemzetiséget alkot, amely gyakorlatilag nemzet nélküli. Sokszorosan kevert, más-más múltú, gyökerű, habitusú etnikai elemekből állt össze az amerikai nemzet, s ha mostanában több etnikuma hangsúlyozza is sajátosságait, amerikai mivoltát nem vonja kétségbe. Hiába beszélnek a svájciak három különféle nyelvet, svájci nemzeti mivoltukat nem engedik kétségbe vonni. Másfelől viszont ugyancsak hiába beszél három állam lakossáqa egyazon nyelvet, érdekelkülönültségük lehetetlenné teszi, hogy az osztrákok a német nemzet tagjainak tekintsék magukat, és már kétséges ez a két, nemrégen még azonos államban élő Németország lakóinak esetében is. Az irodalom létszükséglet legyen
