Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-31 / 300. szám
6 Dunántúlt napló 1984. október 31., szerda Múzeum Kiscellben Az Óbudát szegélyező dombok egyik teraszán a pompás barokk épületben lévő múzeumban őrzik a Budapesti Történeti rendkívül gazdag új és leg- újabbkori gyűjteményeit. Grafikákat, festményeket, szobrokat, fotókat, térképeket, ipartörténeti emlékeket, különböző műtárgyakat és dokumentumokat 1686-tól napjainkig. A Kiscelli Múzeumban van Budapest egyik leggazdagabb képzőművészeti gyűjteménye. Bár a Fővárosi Képtár anyagának zöme 1957-ben a Nemzeti Galériába került, egy részét, a várostörténeti témájú műveket visszakapta a Budapesti Történeti Múzeum, s azóta is jelentős vásárlásokkal bővült, alakult ki a mai gyűjtemény. A mai kollekció csaknem száz év gyűjtőmunkájának eredménye. A múlt század utolsó harmadában alakultak ugyanis Európa-szerte a várostörténeti múzeumok. A Fővárosi Múzeum létesítésének szükségességét — o gondolatot először Römer Fló- ris vetette fel —, a Fővárosi Tanács 1885-ben hozott határozatával ismerte el. De csak másfél év múlva, 1887 novemberében Krammermayer Károly polgármester elnöklete alatt tárgyalták meg az előterjesztést és rendelték el a Vórostörténeti Múzeum megszervezését. 1899-ben a főváros közgyűlése — az ezredévi kiállításon bemutatott várostörténeti anyag együtt-tartása mellett döntött. A kiállítás zömét értékes makettek (a királyi palota terve, városrészletek, Bazilika) tervrajzok, térképek és néhány képző- művészeti alkotás (Benczúr Gyula: Buda visszafoglalása) adta. Ekkor ajándékozta Toldy László főlevéltárnok 291 darabos fényképgyűjteményét a múzeumnak, megalapozva a fényképtárat. Az alakuló várostörténeti anyagot az 1885-ös Országos Kiállítás Stefánia (Népstadion) úti Képzőművészeti Pavilonjában gyűjtötték. A nagyközönség számára 1907. ben itt nyílt meg a Fővárosi Múzeum kiállítása. Adományok, hagyatékok, vásárlások bővítették az anyagot. Weiszberger Miklós hagyatéka 818 metszetet, városképet tartalmazott. Vajda Adolf műgyűjtő ajándékai között 414 metszet és Alt Rudolf látképsorozata volt. Blaha Lujza 1913-ban kétezernél több ereklyetárgyat juttatott a múzeumnak. Csak 1938-ban költözött a múzeum mai helyére, Óbudára, az egykori trinitárius kolostorba, amelyet Schmidt Miksa, bécsi bútorgyáros hagyományozott a fővárosra. A gyűjteményben legkorábbi ábrázolások az 1600—1700-as évekből származó metszetek, grafikák. Törzsanyagát a Lan- franconi Enea 332 lapos városképgyűjteménye adja, s amelyet a múzeum alapításakor adományozott a fővárosnak az olasz származású mérnök. A legrégibb vízfestmény, az 1550-es évek végén készült és egy török követnek Budán tett látogatását ábrázolja. A grafikai gyűjtemény őrzi Buda legelső rajzos megjelenítését, Wolgemut famete- szetét, amely 1493-ban jelent meg Schedel Világkrónikájában. A 10 ezres nagyságrendű metszettár egésze az egyedi grafikai és akvarellgyűjtemény 70 százaléka helytörténeti jellegű. Az I. világháború idején vásárolták meg Procopius Béla 1368 darabos éremkollekcióját. A Buda visszafoglalásától 1914- ig, a főváros életének minden területére adatokat szolgáltató gyűjtemény az alapja a mai éremtárnak. czúr Gyula, Madarász Viktor, Than Mór művei sorakoznak a falakon. Lotz Károly freskótervei és színvázlatai (az Operához, a Vígadó-étteremhez), Zala György millenneumi emlékművének, Ligeti Antal Anonymus- szobrának kisméretű változatai. Paál László, Munkácsy Mihály, Szinyei Merse Pál, Zichy Mihály néhány műve tetőzi be a 19. századi mesterek parádés felvonulását. A 19. századtól a dokumentáció szerepét a képzőművészetektől a fotó veszi át. A 60 ezer fényképet számláló fotótár várostörténeti szempontból értékes Az egyik leghangulatosabb teremben az 1713-ból való budavári Szentháromság szoborcsoport alakjait helyezték el. Épületdíszítő Szent László-szo- bor, 18. századi oltárkép a Mátyás-templomból, a Martinelli- nek az Invalidus-palotát ábrázoló festményével kezdődik a Pest-Buda művészeti emlékei a 18—19. századból című képző- művészeti kiállítás. Amely a barokk jeles és korfestő ábrázolásaitól kezdődően vezet el napjaink művészetéig, a Budapest művészete a 19—20. században című kiállítás terméig. Osztrák, népiét mesterek ve- dutái, korabeli pest-budai városképei, portréi, szoboralakjai sorakoznak a barokk művészetet reprezentáló termekben. A Budán megtelepedett Binder és a Pesten működő Donát képei a hazai művészet kezdeteit jelzik. Az épület egyik alapítójának, Zichy Miklósnak díszes síremlékéről való dombormű — Bebó Károlynak, a Zichy-család udvari szobrászának alkotása. Ez az egykori trinitárius templom egyetlen, a helyszínen megőrzött emléke. Idősebb Markó Károly, Tele- py, Brodszky, Borsos, Barabás remek portréi és tájképei a nemzeti művészet kialakulásának tanúi. Történeti festészetünk jelentős kompozícióinak vázlatai — Székely Bertalan, Benépületek, életképek topográfiai rendben sorakozó gyűjteménye. Az 1850—60-as évekből származó feltételek eredeti nagyságú másolatai, a Klösz-féle műintézetben készült lemezek. Erdélyi, Goszleth fényképei pótolhatatlan értékek. Különösen gazdag a múzeum fotótára a Tanács- köztársaságot, az I. és II. világháború budapesti eseményeit, az újjáépítést megörökítő felvételekben; A múzeum legújabbkori képzőművészeti szerzeményezésében elsősorban a művészi értékekre koncentrál. Képviselve van a századforduló és a 20. század minden jelentős művészeti kezdeményezése. A szecesszió, a nyolcak és az aktivisták, a Gre- sham-kör, a Szentendreiek és az európai iskola, a szür-natu- ralizmus, a realizmus, vagy a 60-as évek grafikai törekvései mind megtalálhatók. Olyan nevekkel jelezve, mint Ferenczy Károly, Mednyánszky, Rippl-Ró- nai, Tihanyi, Uitz, Szőnyi, Der- kovits, Egry, Désy-Huber, Czó- bel, Aba-Novák, Ámos Imre, Vajda Lajos, Barcsay, Kondor, — hogy csak néhányat említsünk. Kádár Márta Laki János könyve „Iskola a Búza téren” Az Egyetem utcai Általános Iskola krónikája (1913-1948) Pécs szabad királyi város Köztörvényhatósági Bizottságának 1913. november 27—29-i közgyűlésen határozták el, hogy az Irányi Dániel téren, a Rákóczi út északi vonala mentén létesült városi bérház közelében tervezett új állami elemi iskola elhelyezésére 1 ka- tasztrális hold és 82 négyszögöl telket a város az állam- kincstár részére átad. Tíz évre rá, 1923. november 17-én — igaz, hogy még nem iskolaként, hanem a Pécsre települt Erzsébet Tudományegyetem fiúhallgatóit elhelyező Nagy Lajos Kollégiumként — az átadás megtörtént. Végre, az 1931/32-es csonka tanévvel megkezdődhetett az elemi iskolai oktatás az épületben. Laki János, a mai iskola történelemtanára és helytörténész vállalkozott a feladatra, hogy az iskola történetét megírja, és mindnyájunk örömére az olvasóközönség rendelkezésére bocsássa. A kötet eleji köszöntőben Bokrétás György igazgató nem kis büszkeséggel állapítja meg, hogy a 60 éves iskola mind a múltban, mind a jelenben otthont adott a tanulni vágyó ifjúságnak, a volt tanítványok ma is sok szállal kötődnek a régi iskolához. A könyv a város történetébe beépítve tárgyalja az épület és az iskola történetét, sort kerít a korabeli városkép, a tanügyi helyzet tárgyalására is. A Búza tér kialakulása és rövid története Az első részben a szerző ennek a térnek a történetét eleveníti fel. Nagy tárgyi tudással, a szakirodalom pontos ismeretével mutatja be ennek a mind fontosabbá váló helynek a múltját, a 14. századi első nyomoktól kezdődően, a török uralom és az azutáni időkön át a huszadik századig. Tolla nyomán magunk előtt látjuk a századelő kavargó világát, az 1918-as katonalázadás és az 1944-es felszabadulás eseményeit. Az iskola alapítása A szerző végigköveti azt a folyamatot, amely az említett 1913-as eseményektől az 1923- as átadásig történt, csatolva a korabeli dokumentumok leírását. A kezdeményezésben Ember János tanfelügyelőnek, a megvalósításban Pilch Andor műépítésznek és Szieberth Róbert felügyelő igazgatónak volt nagy szerepe. A terveket Lauber Dezső készítette. Természetesen nem maradhat ki az első világháború és az antant—szerb megszállás helyi eseményeinek felidézése sem. Iskolaépítés (1922-1931) A viharos idők — a világháború, a megszállás, a nyomorúság, a gazdasági élet pangása — után 1923 januárjában kezdődött el az iskola építése, a novemberi átadás után azonT ban a Pozsonyból idetelepült egyetem fiúkollégiumát szerelték fel. A kollégiumi évek alatt történt meg az épület végleges kialakítása. Közben 1929-ben megépült a szomszédban a Fém- és Faipari Szakiskola is. Végre 1931 decemberében mód nyílt arra, hogy az épület sok olyan szegény külvárosi gyereknek az otthona lehessen, akik nemcsak oktatást, hanem szeretetet, ellátást is kaptak az iskola falai között. A tanévek krónikája (1931-1948) Kiderül a dokumentumokból, hogy az első igazgatónak, Csáky Istvánnak sem helyettese, sem órakedvezménye nincs, ráadásul osztályfőnök is. 1933-tól Sperg Lajos az igazgató, aki néhány hónap után távozik, és az utódja Somssich Sándor lesz, akinek 1942-ig terjedő vezetői tevékenységének sokat köszönhet az iskola. Jelentős a szociális tevékenység, sok tanuló kap ingyen reggelit, ebédet. Az iskola igazgatását 1946-ig Várbíró Béla veszi át, kidolgozzák a légoltalmi terveket. A háborús évek alatt sok a hiányzó, többször szállásolnak el katonákat, még németeket is, erősödik a kaszárnyajelleg. A város felszabadulása után csak 1945. január 11-én indul meg a tanítás, úi élet kezdődik. Az 1946. november 3-i igazqató- ielölő értekezlet eredményeként Merkle József lesz az iaaz- gató, az ó nevéhez fűződik az iskola felfejlesztése. oktatói, tanulmányi munkáiénak kiterjesztése. Kialakítják a napközit, megalakul a szülői munka- közösséa, az úttörőcsapat. Laki János több éves kutatómunkájának eredménye ez a könyv. A szakirodalom tanulmányozásával, az átfogó, sokrétű levéltári kutatást követően olyan munka született, amely a tudományos értékű iskola- történet első, reméljük követésre találó darabja. Az ízléses könyv külső formájának, belső tipográfiájának tervét Borsy Károly készítette, amelyet a Szikra Nyomda nagy műgonddal, szépen valósított meg. Az értékes képdokumentumok emelik a munka értékét. Vargha Dezső Márta kirátyn&Mi^^ Kiállítás a Nemzeti Múzeumban Micsoda történelmi nyomozásra adhat okot egyetlen ruha! Ki hordta, mikor viselte, milyen anyagból van, hogyan maradt meg? Csak ezekre a kérdésekre adott válaszokból is regény kerekedhetne. Mint ahogyan a budapesti Nemzeti Múzeum látogatói gazdag történeti anyag kíséretében tekinthetik meg Habsburg Máriának, II. Lajos magyar király feleségének — talán menyegzői — ruháját. A terem közepén magas, üveges tárlóban áll a világoszöld damaszt ruha, arany övvel, nyaklánccal, alatta ezüst hímzéses, fehér lenből szőtt, „patyolat"-inggel. Körben a teremben pedig felsorakozik a korszak: Mária életéről, II. Lajos tragédiájáról tudósítanak a képek és írások (Mária 1505-ben született, 1522-ben ment férjhez, és 1526-ban, a mohácsi csata idején vesztette el II. Lajost, aki a Csele patak vizébe fulladt). Helyet kapott itt a ruha kapcsán a kor divatja, az ékszerviselettől a damaszt előállításának módszeréig, láthatjuk az öltözék szabásmintáját, s a textilrestaurálás folyamatát bemutató fotókat. A dokumentatív erejű képi érvekre szükség is van: a ruha, amelyet a mariazelli búcsújáróhely kincstárában őriztek 1928-ig, csak ezek segítségével bizonyíthatja hovatartozását. A restaurálási munka alatt széles körű divattörténeti feltárás is készült, ennek segítségével állapították meg a ruha elkészülésének idejét, például az anyagok, minták, szabásvonalak alapján. Mária 17 éves korában ment férjhez, 21 éves korában maradt özvegyen. Portréja szép, szomorú fiatal nőt mutat be. Bár még hosszú ideig élt — 25 évig volt Németalföld kormányzónője — soha nem feledte „vidám, kedves urát”. Végrendeletében azt a kis arany szívet, amelyet férje viselt, majd ő hordott, „beolvasztani és a szegények közt elosztani” rendelte. A kor szokása volt, hogy jelentős nagyúri ruhákat egy-egy búcsújáróhelynek, templomnak adományoztak, kegyes célra, hogy templomi ruhát készítsenek belőlük. Valószínűleg így maradt meg az öltözék Mariazell kincstárában. (Szerencsére nem alakították át egyházi ruhává.) Ez a ruha egyébként a világon a második legrégebben megmaradt darab. (A legrégebbit Uppsala dómjában őrzik.) A ruhának azonban párja is van: egy aranyszállal átszőtt férfiköpeny a hozzátartozó inggel, ez is — még restaurálatlanul — Nemzeti Múzeumunk birtokában. Ha a szép, egyszerű és nemes szabásvonalú női ruha után a férfiköpeny is elkészül, tudósítani fog két emberről, akik — Mária királynő végrendeletének szavaival — „az életben, szeretetben és hajlamban soha elválasztva nem voltak.” Torday Aiiz Mária királyné ruhája Tollseprű Csak takarékosan! Takarékosság mindenütt, mindenben, mindenkor! Ez most a jelszó, amely visszhangzik a sajtóban, a rádióban éppúgy, mint a tévében. A takarékosságra mindig szükség volt. és jelenleg is szükséges. Egyik eszköze: a pénzzel való tudnibánás. Mielőtt ezzel foglalkoznánk, szólnunk kell a pénzszerzés lehetőségéről. Erre vonatkozólag minden népnek más és más kifejezési formája van. Lássunk néhányat! A régi rómaiaknál például az anyagi javakat „ki kellett érdemelni” (pecuniam deme- rere), de lehetett pénzt csinálni is (facéré), akárcsak manapság az angolok teszik (to make money). A franciák és még néhány nép „nyeri” a pénzt, míg a németek, a svédek és a dánok megszolgálják (verdienen). A szláv népeknél a pénz előteremtésének módja: a munka, amelyért „megdolgoznak”. A burjátok és a mongolok „találják” a költőpénzt. (Jó volna egy kis tapasztalatcsere velük!) Mi, magyarok — közismerten — „keressük” a pénzt! „Szép keresete van, jól keres” — szoktuk mondogatni. A takarékosság azonban nemcsak ezekre vonatkozik. Mi is hát valójában a takarékosság? A hivatalos meghatározás szerint olyan magatartás, tevékenység, amely valamilyen anyaggal, energiával való észszerű gazdálkodásra, ezeknek legcélszerűbb felhasználására irányul. A takarékos ember tehát csak feltétlenül szükséges mértékben vesz igénybe, vagy használ fel valamit, s a fennmaradó részt tartalékolja, félre teszi, „bankba rakja”. Közmondásaink gyakran figyelmeztetnek bennünket a pénz megbecsülésére: Az becsüli a pénzt, kinek körme kopik utána. Ember pénz nélkül — vak bot nélkül. — A pénz beszél, a kutya ugat. - Pénzedet, pipádat, paripádat ne bízd másra. — Ettél tegnap, egyél holnap! És egy érdekes skót közmondás: „Ne nősülj pénzért; olcsóbb, ha kölcsönt veszel tel!" Régi szólásmondásunk: Élére rakja a garast! — azoknak az időknek az emlékét idézi, amikor még nem voltak sem bankok, sem takarékpénztárak. Mivel a papírpénzt sem ismerték még, a takarékos emberek összegyűjtötték pénzüket, hogy a ládikóban elférjen, élére állítgatták. Ez a folyamat állandó szókapcsolattá alakult át, és azokra az emberekre vonatkoztatják, akik takarékosan, minden fillért beosztva élnek. De beszélünk takaros és takarékos (tetszetős, csinos, szemrevaló) menyecskéről, takarékos (egyszerű, nem fényűző) ebédről. Van, aki nemcsak a pénzét osztja be, hanem takarékoskodik az árammal, a gázzal, az idővel, az erejével stb. Szóval, beszéddel is lehet takarékoskodni. Néha a felesleges betűk kitételével is. Az egyik buszállomáson kihelyezett falragaszokon olvastam: VASÚTTÖR- TÉNETI ÉS MODELL KIÁLLITTÁS — az utolsó szó végén két f! A goromba sajtóhibát sokan észrevették, és a felesleges T-t ceruzával kihúzták. Az azonban már nem tűnt fel senkinek sem, hogy a két szóba írt modellkiállitás szót egybe kellett volna írni, mert a két egyszerű szóból álló ösz- szetett szót mindig egybeírjuk, akárhány szótagú is. Tóth István
