Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)
1984-10-27 / 296. szám
21 Dunántúlt Tlaplo 1984. október 27., szombat Az Elnöki Tanács ülése Pénteken ülést tartott a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. Kádár János tájékoztatta a testületet Francois Mitterrand- nak, a Francia Köztársaság elnökének meghívására október 15—16-án Franciaországban tett hivatalos látogatásáról. Az Elnöki Tanács a tájékoztatót egyetértéssel tudomásul vette. A találkozó jelentőségét nagyra értékelve, megállapította, hogy a látogatás és a tárgyalások — a feszült nemzetközi helyzetben — jól szolgálták a helsinki záróokmány szellemének érvényesülését, segítették a magyar és a francia nép közötti megértést, valamint a jó politikai, kulturális és qazdasá- gi kapcsolatok további erősödését, szélesítését. Losonczi Pál tájékoztatást adott dr. Rudolf Kirchschlöger- rel, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnökével október 2-án Sopronban, illetve Eisenstadt- ban folytatott megbeszéléseiről. Az Elnöki Tanács a tájékoztatóval egyetértett, s megállapította, hogy hazánk és Ausztria között a kapcsolatok folyamatosan fejlődnek. A találkozó alkalmat adott a két szomszédos orszáa számára a fennálló jó együttműködés maaas szintű ápolására és továbbfejlesztésére. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet hozott a Magyar Népköztársaságban és az Osztrák Köztársaságban kialakított érettséqi bizonyítványok kölcsönös elismeréséről kötött szerződés kihirdetéséről. A jövőben — az új rendelkezés értelmében — az egyetemi felvételeknél a két ország területén kiállított középiskolai érettségi bizonyítványokat egyenértékűnek kell tekinteni. A gazdaságirányítási rendszer továbbfeilesztése keretében több jogszabályt alkotott az Elnöki Tanács. Módosította az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény egyes rendelkezéseit. A módosítás új vállalat- vezetési formákat hoz létre; a jövőben a vállalatok többsége vállalati tanács, a dolgozók közgyűlése és küldöttgyűlése általános vezetésével fog működni. A vállalatoknál a jelenlegi vállalat-felügyelet helyett a sző. vetkezetekhez, a gazdasági társulásokhoz és az egyesületek felügyeletéhez hasonlóan, törvényességi felügyeletet gyakorolnak. A felelősségi rendszer fejlesztése érdekében az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a gazdálkodó szervezeteknek meghatározott gazdasági tevékenységre történő utasításáról. Az új jogszabály kimondja, az utasításért felelős szerv kártalanítási kötelezettségét és a kárigény bíróság előtti érvényesítésének lehetőségét. Az új vállalatvezetési formák bevezetésével összefüggésben az Elnöki Tanács módosította a Munka Törvénykönyvének az igazgató és a vezetésben részt vevő kollektívák együttműködésére vonatkozó rendelkezéseit. Az Elnöki Tanács módosította az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény, valamint a Magyar Nemzeti Bankról szóló 1967. évi 36. számú törvény- erejű rendelet egyes rendelkezéseit. A szabályozós célja, hogy növekedjék a pénz- és hitelpolitika súlya a gazdaság irányításában, fokozódjék az MNB szerepe a gazdaságpolitika és a népgazdasági tervek kialakításában, egyidejűleg erősödjön a bankrendszer egészének önállósága. Módosította az Elnöki Tanács a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény, valamint a büntetőeljárás egyes szabályait, valamint a büntetések és intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. számú törvényerejű rendelet egyes rendelkezéseit. Határozott az Elnöki Tanács a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából adománvozandó kitüntetésekről, valamint személyi kérdésekben felmentésekről és kinevezésről döntött, majd a továbbiakban bírákat mentett fel és választott. Az Elnöki Tanács Rabi Béla és Juhász Ádám ipari minisztériumi államtitkárokat — érdemeik elismerése mellett — e tisztségükből 1984. október 31. napiával felmentette. Az Elnöki Tanács Horváth Ferencet 1984. november 1. napjával ipari minisztériumi államtitkárrá kinevezte. fl Hazafias Népfront országos elnökségének ülése Pozsgay Imre főtitkár elnökletével pénteken ülést tartott a Hazafias Népfront országos elnöksége. Az ülésen részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője. A testület Pozsgay Imre előterjesztésében tájékoztatót hallgatott meg az MSZMP KB október 9-i üléséről és állást foglalt a népfront-mozgalom ezzel kapcsolatos feladatairól. . Az elnökség ezután személyi kérdésben döntött; Garamvöl- gyi Józsefet megválasztotta a Hazafias Népfront Országos Tanácsa titkárának. Hazaérkezett Berlinből a magyar belügyi delegáció Az NDK állambiztonsági minisztériumában és belügyminisztériumában hivatalos baráti látogatást tett október 23. és 26. között Horváth István belügyminiszter, aki Erich Mielké- nek, az NDK állambiztonsági miniszterének meghívására küldöttség élén tartózkodott Berlinben. Horváth Istvánt fogadta Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke. A találkozón jelen volt Egon Krenz, az NSZEP KB PB tagja, a KB titkára, Erich Miel- ke, valamint Friedrich Dickel belügyminiszter is. A magyar belügyi delegáció pénteken hazaérkezett Budapesetre. Kommentar Egy héttel az október 19-i emberrablás után a lengyel hatóságok már tudják,, kik is vitték el ismeretlen helyre Jerzy Popieluszko harminchét éves katolikus papot, Varsó egyik plébániatemplomának káplánját. A nyilvánosság eddig még nem értesült arról, hogy milyen indítékai voltak a három letartóztatott emberrablónak, akiknek egyike a varsói belügyminisztérium tisztviselője volt. A nyomozás szerint az ő szolgálati gépkocsiját használták fel a bűntényhez, annak csomagtartójában szállították Popielusz- kót, s abból vetette ki magát a pap megbilincselt sofőrje. Jelzi az ügy súlyát, hogy a nyomozást maga a belügyminiszter irányítja. Jerzy Popieluszko a lengyel politikai színtér perifériájának ismert alakja, szocialistaellenes fellépéséről, uszító ÓRA A NAGYVILÁGBAN Elutazott hazánkból a jugoszláv parlamenti küldöttség Befejezte magyarországi hivatalos, baráti látogatását a jugoszláv parlamenti küldöttség, amely az országgyűlés meghívására október 22. és 26. között tartózkodott hazánkban. A delegációt Dusán Alimpics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi nemzetgyűlésének elnöke vezette. A küldöttség magyarországi tartózkodása során megbeszélést folytatott Apró Antallal, az országgyűlés elnökével a két ország törvényhozó testületéinek tevékenységéről, áttekintették parlamentjeik együttműködését, a kapcsolatok továbbfejlődésének lehetőségeit. Dusán Alimpicset fogadta Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Szűrös Mátyás, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának titkára. A jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés elnöke és kísérete látogatást tett Szépvölgyi Zoltánnál, a Fővárosi Tanács elnökénél. A delegáció Budapesten megkoszorúzta a magyar hősök emlékművét, felkereste a Csepel Autógyárat, majd Pécsett találkozott Baranya megye vezetőivel, és ellátogatott a szalóntai Hunyadi Mezőgazdasági Termelő- szövetkezetbe. A jugoszláv küldöttség pénteken elutazott Budapestről. A delegációt a Keleti pályaudvaron Apró Antal búcsúztatta, jelen volt Milovan Zidar, Jugoszlávia budapesti nagykövete. ílllllj 11« '■»ii.ii! ff--: H t. Jr-> VMM Nicaragua sandinista vezetését támogató választási nagygyűlés a fővárosban, Managuában ♦ BUDAPEST: Issam Naib, a Szíriái Arab Köztársaság külügyminiszter-helyettese október 23-27. között hivatalos látogatást tett Magyarországon. Fogadta őt Várkonyi Péter külügyminiszter és Horn Gyula, az MSZMP KB külügyi osztályának vezetője. Issam Naib konzultációs megbeszéléseket folytatott Garai Róbert külügyminiszter-helyettessel a nemzetközi helyzet és a magyar—Szíriái kapcsolatok időszerű kérdéseiről. Fogadás Ausztria nemzeti ünnepén Arthur Agstner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a rezidenciáján. A fogadáson részt vett Cservenka Fe- rencné, az országgyűlés alelnö- ke, Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese, Várkonyi Péter külügyminiszter, Schultheisz Emil egészségügyi miniszter, Kovács Antal államtitkár, az Országos Vízügyi Hivatal elnöke, valamint a politikai, a gazdasági, a kulturális élet sok más képviselője. Ott volt a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője és tagja. Rómában tárgyal Leopold Gratz osztrák külügyminiszter (balra). A képen olasz kollégájával, Giulio Andreotti külügyminiszterrel. Hazugságvizsgáló gép A lengyel kriminalisztika éppen húsz éve használ különleges esetekben hazugságvizsgáló gépet. Elsőként az úgynevezett olsztyni perben, egy gyilkossági ügyben támaszkodott a bíróság a hazugságvizsgáló berendezés — a poligráf — bizonyítékaira is. A poligráfot már használták Lengyelországban a két világháború közötti időszakban is, de nem a bűnüldözésben. Ma a legtöbb esetben fegyverlopási és gyilkossági ügyekben alkalmazzák. A berendezést bevetették például az úgynevezett sziléziai vámpír utáni nyomozásban is. Lengyelországban négy egyetem kriminalisztikai intézete rendelkezik poligráf- fal, a bíróságok legtöbbször hozzájuk fordulnak a vizsgálat megejtése céljából. A hazugságvizsgáló gépet azonban minden esetben csak a kihallgatandó személy hozzájárulásával alkalmazhatják. ♦ SAN FRANCISCO: San Franciscóban csütörtökön letartóztattak egy férfit, aki azt állítja magáról, hogy ő Robin Hood. Az ügy önmagában nem érdemelne említést. A letartóztatott férfi azonban azzal fenyegette meg Geraldine Ferrarót, az amerikai Demokrata Párt alelnökjelöltjét, hogy nyillal végez vele. Földrengés Görögországban Erős földrengés rázta meg csütörtökön Görögország két körzetét. Az ország délnyugati részén lévő Pylosz kikötővárosban és környékén a rengések erőssége elérte a 12 fokozatú Richter-skála szerinti 5,2 fokot. A városban nyolc lakóház súlyosan megrongálódott, emberéletben — a jelentések szerint — nem esett kár. Hasonló erejű földmozgásokat észleltek az észak-görögországi Makedónia nyugati részén. Békenagygyűlés Budapesten (Folytatás az 1. oldalról) béke-váltóra, illetve e mostani, hangulatában és tartalmában is felemelő politikai demonstrációra.- Meggyőződésem, hogy konferenciánkon olyan programot fogadunk majd el, amely mindannyiunk számára lehetőséget teremt a béke ügyének előmozdítására — hangoztatta Barabás Miklós. Kiemelte- munkája során a magyar bé- kemozqalom eqyesíteni kívánja a fiatalok dinamizmusát az idősebb nemzedékek tapasztalatával. Ezután neves művészek szórakoztatták a béke-megmozdulás csaknem százezres közönségét. Végül a jelenlévők hatalmas kórusa csendült fel: a Himnusz eléneklésével fejeződött be a nagygyűlés. Miniszterelnökböl bandavezér? Az egyik legfrissebb amerikai szenzáció; bűnbanda vezére lett Dél-Vietnam egykori miniszterelnöke. Legalábbis ez hangzott el szerdán egy különleges körülmények között megtartott tanúkihallgatáson. Ezekben a hetekben az Egyesült Államokban egy elnöki különbizottság vizsgálja a szervezett bűnözés egyre növekvő problémáját, és ezen belül az ázsiai származású lakosok közötti bűnözést. A bizottság már megállapította, hoqy a szervezett inpán bűnözők, a jakuzák bandái az Eqyesült Államokban is tevékenykednek, legújabban pedig azt vizsgálja, hogy milyen arányú a bűnözés a dél-vietnami származású — többnyire a felszabadító erők elől elmenekült — lakosok körében. A csütörtöki nap meglepő megál- laDÍtássa! zárult: egy tanú szerint a dél-vietnami bűnbandák vezére nem más, mint Nquyen Cao Kv, Dél-Vietnamnak Washington zsoldiában állt egykori miniszterelnöke. A "bizottság megállapítása szerint a dél-vietnami bandák, amelyeknek együttvéve mintegy ezer felfeqyverzett tagjuk van, már 13 államban működnek, fő tevékenységi területük Los Angeles, San Francisco, Chicago és a texasi Houston.-„Profiljukba” elsősorban erőszakos bűn- cselekmények: rablások, qyil- kossáqok, feayveres zsarolások tartoznak, de a kábítószer- csempészésből is kezdik kivenni részüket. Ky, akinek italárukereskedése van Kaliforniában, természetesen tagadja, hogy bandavezér lenne. Bár neve mór több bűnüggyel kapcsolatban felmerült, eddig még nem indítottak eljárást ellene — talán „politikai múltja” miatt. Az igazságüqy- minisztérium állítólag egyelőre nem rendelkezik megfelelő bizonyítékokkal. A paprablás prédikációiról ismert. Nyilvánosságot, kétes értékű „népszerűséget" biztosított neki a nyugati sajtó, a lengyel nyelven sugárzó diverziós rádiók. Popieluszko ellen nyomozás is folyt, mivel lakásán nagy mennyiségű ellenséges röpcédulát, uszító kiadványokat és lőszert találtak. Az eljárást a júliusi amnesztiatörvény szüntette meg. Az elrabolt papot azok közé a katolikus lelkészek közé sorolják, akik a szocialista állam és a befolyásos katolikus egyház közötti párbeszédet akadályozták, s egyfajta hátországot biztosítottak a visszaszorulóban lévő politikai ellenzéknek. Az emberrablás olyan ügy, ami indulatokat korbácsolt fel, s nyilvánvalóan kárt okoz a Lengyel Egyesült Munkáspárt politikai vonalának, a lengyel kormányzat törekvéseinek. Ezért is nevezhette Urbán szóvivő az ügyet egyértelműen „politikai provokációnak, amely árt a szocialista megújulásnak, és kárt okoz a kormánynak, a belügyi szerveknek". A kormányzat — mondotta a szóvivő — határozottan elhatárolja magát a banditizmus ilyen megnyilvánulásaitól, „függetlenül attól, milyen politikai megfontolások is motiválták az elkövetőket". Ez a megfogalmazás, a nyo- ,mozás intenzitása és viszonylagos nyilvánossága magáért beszél. Ez a megállapítás egyértelmű utalás arra is, hogy a lengyel vezetés nem hagyja magát befolyásolni, s továbbra is a pártkongresszus vonalának, a társadalom széles rétegeivel való párbeszédnek, a közmegegyezés politikájának megvalósítását folvtatja. Miklós Gábor A Pannónia Műszaki-Fejlesztő Agrárinnovációs Közös Vállalat Boksa, Rákóczi út 2. termelésirányítót keres FELTÉTELEK: felsőfokú végzettség és legalább 10 éves mezőgazdasági vagy ipari termelésirányítói gyakorlat. JELENTKEZÉS SZEMÉLYESEN A KÖZÖS VALLALAT KÖZPONTJÁBAN, Baksa, Rákóczi út 2. Telefon: 72-013, 72-057. t