Dunántúli Napló, 1984. október (41. évfolyam, 270-300. szám)

1984-10-01 / 270. szám

Előkerült a pécsi egyetem címere? Ánjou-liliomok, kereszt és kulcsok Állami és egyházi szimbólum az ásatásból előkerült emléken A pécsi székesegyház mögött a feltételezett első — Nagy Lajos királyunk alapította — magyar egyetem minden ása­tási idényben szolgáltat megle­petést. Két éve például a pá­ratlanul gazdag, festett szobor­lelet, tavaly az Aranyos Mária kápolna, idén pedig — egy cí­mer. Az évekkel ezelőtt feltárt magna aula — a 19 méter hosszú nagyterem — idén foly­tatott részletkutatásai során személy, akkor az állami jelkép jelenléte indokolatlan. — A címer korát még nem is kérdeztük ... — Azt hiszem, az Anjou-lili- omok ezt egyértelműsítik. Ezért is vélekedünk úgy, hogy egy ilyen szimbolikájú címernek kö­ze lehetett a Nagy Lajos által alapított első magyar egye­temhez. H. I. Pályaválasztás jellegű tájékoztató Ismerkedés a bányamunkával Pécsett, a Déryné utcai Bányászati Múzeum történeti dokumentumaival, gyűjtemé­nyével a mecseki bányászko­dás múltjáról és a bányászat életéről ad tájékoztatást. Számos fénykép és tárgyi emlék a fejlődés legfonto­sabb állomásait is bemutat­ja a látogatóinak. A múze­um eddigi információt most újabbakkal kívánja bő­víteni, azzal a céllal, hogy a látogatókat — elsősorban általános és középiskolás fiatalokat — hozzásegítse a bányamunka jobb megisme­réséhez. Ennek érdekében a szénbányák szakszervezeti bizottságának támogatásával olyan bemutatóterem kialakí­tását tervezi, amely lehetősé­get nyújt a bányászattal és a bányamunkával kapcsola­tos előadások megtartására is, ugyanakkor filmvetítéssel a mai bányászok életéről, a bányában hasznosítható egyéb szakmákról ad infor­mációt. Pécsi hangszerész-dinasztia egy világos színű kőlapra bukkantak. Körülásása és ki­emelése után derült fény a szenzációra. Ugyanis a kőlap alul volt része egy hibátlan kö­zépkori címerpajzs, amelynek a szimbolikája valószínűleg vá­lasz lehet az ásatás legfonto­sabb kérdésére. Milyen is a címer? A kb. 30x 30 cm-es nagyságú, alul csúcs­ban záródó pajzs szegély nél­küli mezejében egy álló ke­reszt, a szárak találkozásánál pedig keresztbe rakott két kulcs van. A kereszt szárainak a vé­génél egy-egy Anjou-liliom ta­lálható. A lelettel kapcsolatos érdeklődésünkre dr. Sándor Mária régész, az ásatás veze­tője a következőket mondta: — Minden címer tartalmaz szimbolikus jelzéseket. Ez is. Ebben két fontos szimbólum is van: a korabeli államé és az egyházé. Az Anjou-liliom az akkori magyar államiságot jel­képezheti, a kulcsok pedig mindenképpen a Szentszéket jelentik. ■— Lehet, hogy ez az egyetem címere? — A középkori egyetemi cí­merekben a XV. századtól a könyv szerepel szimbólumként, de akkor már hol volt a pécsi egyetem? Több címertani össze­hasonlító vizsgálatra lesz még szükség ugyanebből a korból, a dolog tisztázására. Természe­tesen már most felvet a címer egy nagyon lényeges kérdést: ha nem az egyetemé, akkor kié, mié? Máshonnan sem hozhat­ták ide, mert ez a címer mit kereshetett volna másutt az akkori Pécsen. — Szóba jöhetnek-e szemé­lyek? — Ha világi személy, akkor mit keres a címeren a szent­széki szimbólum, ha egyházi hétfői □ Mesterség ami közel áll a művészethez Zenéről beszélni tulajdonképpen önmagában való képtelenség. Minden hasonlat sántít, hiszen a zene éppen annak a kifejezésére szolgál, amihez már a szavak elégtelenek. Pécsett, a Kossuth Lajos ut­ca 52. alatt létezik egy hang­szerész műhely. Valamikor No- vákovics Istváné volt, majd a felesége özvegyi jogon 1962-ig folytatta a tevékenységet. Ek­kor vette át az üzletet Boczán Béla hangszerész mester. Ma már 68 éves, s a fiával, ifjabb Boczán Bélával együtt dolgo­zik a műhelyben. A fiú édes­apja műhelyében tanulta a mesterséget, s ezzel folytató­dott a családi hagyomány, s 1980-ban, 23 évesen, a szak­mában legfiatalabbként tett mestervizsgát. — Édesapám egészen fiata­lon muzsikusként kezdte, de már akkor készített magának tamburákat. Később teljesen a hangszerész mesterségre adta a fejét. Zentán 1908-ban ala­pította meg műhelyét, majd később Belgrádban is volt egy fióküzlete. Akkor már mi is, mind a négy fia együtt dol­goztunk vele. Sőt hatan vol­tunk, mert édesanyám fényez­te a hangszereket — meséli Boczán Béla. A négy testvér közül időköz­ben egyet elcsábított a búto­ros szakma, a legidősebb aty­ja örökébe lépve folytatja a mesterséget Zentán, a harma­dik haláláig a szegedi hang­szergyár minőségi ellenőre volt. A legifjabb testvér, Bo­czán Béla pályája egy időre elkanyarodott a hangszerész- ségtől: zeneakadémiát végzett énekszakon Szegeden, nyolc évig a Pécsi Nemzeti Színház kórusában énekelt, míg végre hozzájuthatott ehhez a mű­helyhez. — Már apán idejében is úgy volt, hogy egy város nem tud­ta eltartani, munkamegbízá­sokkal ellátni a hangszerészt. Ahhoz legalább egy ország kell. Különösen most, hogy a házimuzsikálás szinte teljesen megszűnt — mondja az idős mester sajnálkozva. Valamikor a hegedűkészítés volt a szívé-vágya, de az ol­csó gyári termékek a minimum­ra csökkentették a keresletet. A műhelyben most húszféle hangszert javítanak. Az idős mester pedig a tamburakészí- tésre specializálódott: a hang­szer testének új formáját ala­kította ki. A tamburajátékosok között országszerte ismert a neve, s az általa készített hangszerek. De hát a hangsze­res népzene művelése iránti lelkesedés is lanyhulóban van. Az érdeklődés pangására panaszkodik saját speciális szakterületével kapcsolatban ifjabb Boczán Béla is. Ö a re­neszánsz hangszerek szerelme­se. Készített már viola da gom­bát a Tinódi együttesnek, kü­lönféle lantokat — Benkő Dá­niel Bakkfark-lemezének borí­tóján a közreműködők közé so­rolták a nevét — s olyan külön­legességet is, mint az orpha- rion, a 17. század divatos pen­getés hangszere, amelyből ezen kívül csak egy — megszó- líthatatlan — múzeumi darab akad Magyarországon. — Másból is meg lehetne élni, és sokkal jobban, mint ebből. De azt az örömöt, gyö­nyörűséget, amit egy általam készített hangszer megszóla­lása jelent, nem lehet megfi­zetni — mondja ifjabb Boczán Béla. Édesapja pedig így fo­galmazta meg mesterségének ars peoticáját: — Úgy készíte­ni el, úgy javítani meg egy hangszert, hogy annak hangja még szebb muzsikálásra ösztö­nözze a rajta játszót. Az természetes, hogy mind­ketten zeneértő zenerajongók. Úgy tartják, hogy a muzsika a lelki műveltség folytonos gyarapításának legfontosabb eszköze. D. I. Házaspár a dolinában A Mecsekben nem ritkaság a cseppköves barlang. Zalán Béla és felesége tavasszal tán a legszebbet fedezte fel Bü- döskút és Cigányhegy között a 31 méteres zsombolyban. A 15—20 négyzetméternyi terem­ben csodálatos cseppkővilág található. Különlegességüket a Duó névvel illették. A meny- nyezeti képződmények jégcsa­pokra, lefelé csüngő lobogá- sukban megmerevedett zászlók­ra emlékeztetnek. Másutt zu­hanás közben örökre megállt a cseppkő-vízesés. Kőtuskók és arasznyi kristálygyertyák között botorkál az ember. A felületi kristálylapok színesek, az ural­kodó sárqa és barna mellett meqielenik a vörös, zöld, sőt a kékes fény. — öröm az újat feltárni — mondja a 29 éves Zalán Béla, a Baranya megyei Vízmű Vál­lalat dolgozója, akinek 1977 óta hobbija a barlangkutatás — felvillanyoznak a föld alatti romantika izgalmai. Feleségem­mel, amikor csak tehetjük, fel­kerekedünk barlangtúrára ten. kési otthonunkból. Furcsa szenvedély. Baranyá­ban nincs más barlangász há­zaspár. Az utóbbi évben több mint 20 barlangot tártak fel, kettesben a Nyugat-Mecsek karsztfelületén. Ott, ahol leg­alább 10 ezer dolina található és mindeqvik a felfedezés úiabb leh^tőséaét reiti maqá- ban. Mindketten a kőzetekbe, kövületekbe is szerelmesek. Gazdag gyűjteményt alakítottak ki. Őriznek fogasra, sündisznó­ra, virágra hasonlító görbe Zalánék pihenés közben, a Duó cseppkőbarlang nagytermében. (Felvétel: Rónaki László.) cseppköveket. Az aragonit-kép- ződmények a kúszás, fonott nö- vényindaformáikkal a meleg­vizes barlangok jellegzetes hír­nökei. Legcsodálatosabb a barlangi qvöngy, ami meden­cében keletkezik, ahová béké­sen hull alá a víz, hoqy a kőáqvba bequrult kőzetszem­csét évmilliók alatt gyöngyhöz hasonlító gömböcskévé for­málja. Csuti J. Rákok, csigák, bogarak A Keleti-Mecsek változatos élővilága A Keleti-Mecsek Dél-Dunán- túl egyetlen olyan területe, amelyet eddig legkevésbé ér­tek az emberi civilizáció káros hatásai. A hegyeket-völgye- ket borító erdőségek nagy se­gítséget nyújtanak a közvetlen bioszféra eredeti arculatának megőrzéséhez és élőhelyül szol­gálnak számos ritka rovarnak, állatfajnak. A vidék turistaút- jait felkereső látogató aligha sejti, hogv az élőlények milyen sokszínű gazdagsága veszi kö­rül. A Mecsek-hegységben 120 csigafaj él, köztük nem egy olyan, amely már a jégkorszak­ban is ott volt. A kövek alatt, a kőgörgeteges hegycsúcsokon, a sziklákon, a mohapárnákon lelhető fel a sokfoqú csiga. Ez az állat melegkedvelő, míg más nagy szaporasággal elő­forduló fajok a bokros, árnyé­kos helveken. erdőkben a le­hullott lombok alatt tanyáznak. A vizek környékén különféle rákok élnek. Az evezőlábú rá­kok például a csendes folyású források iszapját kedvelik, ahol minden élő és élettelen szer­ves anyagot elfogyasztanak. A vak bolharákok a barlangok lakói. Azt tartják róluk, hogy tengeri fajok leszármazottai és,^ őseik az egykor a Mecseket mo-j só tengerparti talajvizekből ke-| rültek be a felszín alatti édes.' vizekbe. A vizek élőlényei közül azon­ban a legjelentősebb a bo-1 garak csoportja. Szép számmal * él ezen a vidéken barázdás víztaposó, különféle csíkbogár és csíborok is. A terület jelleg­zetes élőlénye például a szőrös csíkbogár, amely már lárva. ' korában ragadozó. A Keleti-Mecsek élővilágáról szóló, jóval részletesebb tudni­valókat Fazekas Imre komlói :> tanár és tudományos kutató gyűjtötte kötetbe. Az alig száz oldalas könyvecskét — soroza­tának ötödik köteteként — az Országos Környezet- és Termé­szetvédelmi Hivatal jelentette meg. A dolog egyedüli szép­séghibája, hogy a kiadvány nem került könyvesbolti forga­lomba jelenlea egyedül a Pin­térkertben, később pedig a, Máré-vári természettudományi kiállítás helyszínén kapható. Ferenci D. “ÍZ““!-—-————— Egy fán négyfajta gyümölcs Almacsokrok. Harmincat számoltam meg egy-egy ág végén. Piros cirmos, apró pöttyös, zöldessárga fürtök. Roskadozik a fa. Alsó ágain Jonathán piroslik, középütt téli alma, a teteje pedig üres már, leszüretelték a nyári almát Soós Lajos nyug­díjas bányász apró idilli kertjében az Aknász utcai portán. — Száztíz kilót szedtünk le a felső ágakról, a téliből is számítok úgy 120 kilóra, ebből a Jonathánból pedig 20 kilóra — így a házigazda. Közben a hátsó kisudvaron pompázó körtefa húzza ma­gához a szememet. Az egyik gyümölcs apró sárga, óriási zöld a másik. A harmadik barna-pöttyös. — Négyfajta terem a fán — mutatja Soós Lajos. — Nyári Vajonc, aztán a kisebb Nyári Kálmán, az ott már a Kobak, ez a vékonyhéjú pe­dig a Papkörte, csak decem­berre érik. Amott újabb látvány: a nyusziólból is körtefa nőtt ki. Az óltetőn csüngnek az érett gyümölcsök, körben tömött szőlőfürtök, muskotályos ízű Irsai, Olivér, Saszla, lent a lugasban Pannónia kincse, Zala gyöngye, Favorit. A tő­kék között eperágyás zöldell és óriási zellerek, paprika, paradicsom pirul, rózsák ra- gyoknak. Tenyérnyi föld sincs üresen, minden helyet kihasz­náltak. A ház mellett lugas ké­szül, de nem szőlőből, hanem körtefákból! A vékony ágacs­kák egymásba kapaszkodva futnak fel a kifeszített dró­ton. Két éve szemezték, idén fordul termőre, két-három fajta is van egy-egy fán. A másik oldalon szilvafa-cse- meték. Besztercei szilvát, kaj­szit és ringlót termők. — Ez lett a hozományom — meséli Soós Lajos —, semmink sem volt, amikor összekerültünk feleségemmel, Annuskával. — Ne bánkód­jál — mondtam neki —■, ha nincs is iskolám, előállítom neked azt, amit sok tanult ember nem tudna. Nem volt nekem szakkönyvem, Annus- ka nagynénjétől lestem el a tudományt, aki kertésznél szolgált Pesten. Néztem, ho­gyan bűvészkedik a kertben s én is nekiálltam. Több mint 20 éve ápoljuk ezt a kertet, neveljük a fákat. — A metszést is gondosan kell elvégezni. Ha nem gon­dozzák a fát, olyan lesz, mint a söprű. A gallyakat vi­rágbimbóig szükséges vissza­vágni. És a fagyveszély! Egy­szer, évekkel ezelőtt, május­ban mínusz két fokra hűlt le a levegő, nem tudtam alud­ni, — mit tegyek? Felkeltem hajnalban, kétség besetten megragadtam a tömlőt és öntöztem, öntöztem, amíg a Nap felkelt. Először meg­ijedtem, jéggyümölcsök lóg­tak a fákon! De amikor ki­sütött a Nap, leolvadt a jég, megmaradt a termés. Soósék nem járnak piacra. Maguk fogyasztják el a gyü­mölcsöt. A zárt kert idilli zárt világ! De itt is lehet még álmodozni: — Egy fügefáról. De talpalatnyi hely sincs már. Marton Gyöngyi Szenvedélyük a barlangkutatás

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom