Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-08 / 247. szám
Heti jegyzetünk Csúszókorong és egyebek Olvasom, hgy Kecskeméten, a főtéren tartott bemutatót egy osztrák csúszókorong-csapat, és a Bács-Kiskun megyei MHSZ be is fogadta szakosztályai közé az új jövevényt. De mi is az a csúszókorong? Eredeti neve stockschiessen, és az Alpok tövében lakó parasztok „találták fel”. A középkorban már népszerű játék volt a 7 és fél kilós nyeles korongokkal célbalőni a befagyott tavak tükörsima jegén. A mai csúszókorongot 33 méter hosszú pályán játsszák. Ha nincs jégpálya, hát megfelel a célnak a műanyag, vagy a sima beton is. A négyévenként megrendezett világbajnokságokat azonban mindig jégen rendezik. A távdobás, vagy inkább távcsúsztatás pedig másutt nem is képzelhető el. Ennek a világrekordja egyébként 450 méter. Ilyen versenyt már a televízióban is láthattunk, amikor a csúszó korong előtt a segítők szapora mozdulatokkal seperték tisztára a jeget, hogy ezzel is értékes métereket, vagy éppen centimétereket nyerjenek. A bemutatót tartó osztrák csapat a felszerelést Kecskeméten hagyta, abban a reményben, hogy hamarosan nemcsak bemutatón, hanem nemzetközi verseny - keretében is találkozhatnak az alföldi város közönségével. Ezt szeretné egyébként a kecskeméti MHSZ is. Meghonosítani ezt ar érdekes játékot, mint kiegészítő és versenysportot az egész szövetségben elterjeszteni. Kell nekünk ez a játék? Igen, kellene. Mert bár versenysportként is jó lehetőségekkel kecsegtet, még inkább ígéretes lehetne a tömegsport célokra való hasznosítása. Ugyanolyan jó szórakozást nyújthatna a mai lakótelepek emberének, mint amilyent nyújtott a középkorban az alpesi tavak mellett lakó parasztoknak. Legfeljebb akkor még nem volt olyan lét- fontosságú a tömegsport, mint napjainkban. Azt persze tudom, hogy nem leszünk máról-holnapra a csúszókorong országává. Talán nincs is szükség ilyesmire. Hiszen a tömegek szórakoztató sportját aligha lehetne pusztán erre alapozni. De mindenesetre hasznosabbnak ítélem egy ilyen pálya megépítését, mint egy játékautomatákkal telezsúfolt teremét. Sikerélményt is szerezhet, aki megpróbálkozik a hét és félkilós korongok haji- gálásával, és talán az „üzemeltető” bevétele sem lenne kevesebb, mint az automatákkal. Azám, a bevétel! Az is kell. Az ilyenfajta játékok beszerzése, fenntartása pénzbe kerül. Ingyen nem lehet teniszezni sem, de a kocogás sem ingyenes, hacsak nem mezítláb kíván valaki futkosni. A felépült luxusszállók tekepályáin sem veheti kézbe senki ingyen a nagy lyukas golyókat. Igaz, Jiögy a tömegeknek eszébe sem jut, hogy a Hotel Novotelbe hívják meg egymást korsó sörbe játszani. A tömegek inkább elkugliznának egy kertvendéglőben, fagolyókkal. Ha léteznének még ilyen kuglipályák. De legtöbbjének már csak az emléke él. Faluhelyt is. Pécsett is. Ha bőviben lennénk eme kuglipályáknak, talán eszünkbé sem jutna a csúszókorong ... — K — Gyermektorna A Jókai utcai Általános Iskolában 4—6 éves korú fiúk és lányok részére gyermojrtor- na-tanfolyam indul. Jelentkezés: szeptember 10—11-én 17 —18 óra között az iskolában. :talitenis Edzenek a szövetkezeti lányok a szombat újabb mérkőzésére A bennmaradás nem lesz könnyű Fotó: .Proksza Régen volt már, hogy a sportszaklap, a Népsport megemlékezett egy pécsi asztaliteniszcsapatról. Most ez történt, a P. Spartacus NB l-es női együttesének legutóbbi, első győztes mérkőzése, ha rövid, de mégis figyelmet érdemlő méltatást közölt az újság a pécsiekről. — Jól jött a győzelem, önbizalmat adott a lányoknak. Még legalább nyolc pont kellene a bennmaradáshoz. Mert mondanom sem kell, nekünk nem lehet más célunk, mint hogy ne essünk ki. Elsősorban anyagi okai vannak annak, hogy nem igazoltunk a rajt előtt senkit. Ugyanazok álln'ak most is rendelkezésre, akik az NB ll-t végigjátszották. ^aját erőből, a kipróbált és bevált játékosokkal próbálunk bennmaradni — mondja Andi István, a szövetkezetiek edzője. A pár évvel ezelőtti NB l-es gárdából hírmondónak Mausz, Eszényi és Raffai maradt meg, a többiek újak. A keret 10-es létszámú (Mausz, Raffai, Eszényi, Soós, Auguszt, Polák, Horváth, Mohi, Bokor, Tóth). Eddig, a két találkozón — amelyen A Spartacus-lányok az NB l-ben egyszer nyertek, egyszer veszítettek — nem mindenki jutott még szóhoz, de az edző a későbbiekben játéklehetőséget akar adni az eddig nem sze- repeltetteknek is. — Ez a gárda nem jobb, mint amelyik korábban kiesett az NB I-bői, de jobb lehet —folytatja az edző. — Tudják a lányok, hogy a bennmaradás nem lesz könnyű. Már az is nagy szó, hogy lelket verve beléjük, sikerült elhitetnem velük: megtudnak verni másokat az asztalnál. A támadójáték jellemzi a csapatot, különben is ezé a stílusé a jövő. Riválisaink a 31-es sz. Építők, a Borsodi Építők és a MEDOSZ ÉRDÉRT. Ezek az együttesek eddig, két forduló után győzelem nélkül állnak a tabellán, de eddig erősebb ellenfeleket kaptak. Szereplésünk idáig reális, a lányok közül Mausz és Soós játszott átlagon felül. A szövetkezetiek minden nap edzenek, de naponta csak 2— 2,5 órát. Ez kevés, legalább 4 órás foglalkozásokra lenne szükség. Csakhogy „befogadó- juk”-nál, a Testvérvárosok terei iskolában több ütögetésre egyelőre nincs módjuk. Bíznak viszont e tanintézet vezetésének jóindulatában. Ha még jobban magukhoz tudják majd édesgetni az ottani „vezérkart", akkor talán változik a helyzet a pingpongosok előnyére. Ugyanis ilyen kevés edzéssel igencsak nehéz lesz magúszni a kiesést. Sokat várnak a jövőben is a P. Spartacusnál attól a segítségtől, amit a Pécsi Kesztyűs és Bőrdíszműipari Szövetkezet nyújt az egyesületnek. Ez a cég vállalta a szakosztály pat- ronálását (a terembért is fizeti). Korai lenne még dicshimnuszokat zengeni a szövetkezetiek asztaliteniszezőiről, annyi azonban már most is bizonyos: a lányok mindent megtesznek a bennmaradásért. Aki nem hiszi, járjon utána, vagyis nézze meg őket. Például ma, az újabb hazai mérkőzésükön. H. L. A hétvége sportműsora SZEPTEMBER 8., SZOMBAT LABDARÚGÁS. Megyebajnokság: P. Zsolnay—Steinmetz SE, Porcelángyár-pálya, 11.00. P. Gázmű—Va- sasi B., Gázmű-pálya, 10.30. P. Postás—U. PEAC, Postás-pálya, 17.00: P. Kesztyűgyár—Beremend, Pécsbányatelep, 17.00. NB-s ifjúsági bajnokság: PMSC—Bakony Vegyész, Pécsújhegy, 11.00. KOSÁRLABDA. Duna Kupa női mérkőzés: PVSK—Kassa, városi sport- csarnok, 17.00. KÉZILABDA. NB 1. B. nők: PBTC— Nyíregyházi Volán, Bőrgyár-pálya, 10.00. NB I. B. férfiak: Tapolca— Komló, Tapolca, 16.00. NB II. férfiak : P. Kesztyűgyár-----Környe, P ostás-pálya, 16.00. NB II. nők: Tamási—P. Kesztyűgyár, Tamási, 11.30. SZÉLLOVAGLÁS. IBUSZ Kupa országos verseny, Pécsi tó, 10.00. ASZTALITENISZ. NB I. nők: P. Spartacus—Postás SE, Testvérvárosok terei iskola, 11.00. AUTÓSPORT. Mecsek Hegyi verseny, OB 3. futam, Abaligeti út, 10.30. SZEPTEMBER 9., VASÁRNAP LABDARÚGÁS. NB I.: Vasa*— PMSC, Fáy utca, 19.00. Juniorbajnokság: Vasas—PMSC, Fáy utca, 17.00. Területi bajnokság: K. Rákóczi— Boly, Kaposvár, 16.00, Szigetvár— Mázaszászvár, Szigetvár, 16.00, Siklós—Paks, Siklós, 16.00, Kisdorog— Komló, Kisdorog, 16.00, Újpetre— Sellye, Újpetre, 16.00, PVSK—Mohács, PVSK-pálya, 16.00. Megyebajnokság: Geresdlak—Harkány, Ge- resdlak, 17.00. Bükkösd—ViMány, Bükkösd, 17.00, Dunaszekcső—PBTC, Dunaszekcső, "17.00, Drávafok—P. Kinizsi, Drávafok, 17.00, Somberek— Szentegát, Somberek, 17.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC- HÓDIKÖT, városi sportcsarnok, 11.00. NB I. B. nők: PMSC—Ózd, városi sportcsarnok, 9.15. NB II. férfiak: Boly—Ajka, Boly, 15.00. SZÉLLOVAGLÁS. IBUSZ Kupa országos verseny, Pécsi tó, 10.00. KOSÁRLABDA. Durva Kupa női mérkőzés: PVSK—Pozsony, városi sportcsarnok, 17.00. TÁJFUTÁS. Megyei egyéni nappali bajnokság, Zobákpuszta, 10.30. TÖMEGSPORT. XII. megyei olimpiai sportnap, Ifjúsági stadion, 8.00,. Jegyelővétel A szeptember 12-i, szerdai PMSC—ZTE NB l-es labdarúgó mérkőzésre jegyek elővételben vásárolhatók a Baráti Kör Teréz utcai irodájában hétfőn és kedden 10—12 és 14—17 óra között, valamint szerdán 10-től 13 óráig. vásárlók kényelmét szolgálja az új Ruházati és divatárubolt a KOSSUTH L. U. ÉS SORHÁZ U. SARKAN, ahol az őszi divatcikkek Ízléses választékát találja. ÍZELÍTŐ A VÁLASZTÉKBÓL: O női és férfi kötöttáruk, • különleges import pulóverek, • frottír férfi fürdőköpenyek, • plüss női köntösök, • és még sok egyéb. SZÍVESEN LATJUK, SZÍVESEN VARJUK ONT IS. Pécs-Scfmrerfn lövésztalálkozó Immár hároméves múltra tekint vissza az MHSZ Baranya megyei vezetősége és NDK- . beli testvérszervezete, a GST Schwerin megyei szervezete közötti kapcsolat. Ennek újabb állomásaként ez évtől a lövészsportban is sor került a kapcsolatfelvételre, meynek indulásaként júniusban járt egy 8 fős lövészküldöttség Schwerin- ben, amelyet most viszonzott az NDK-beli szervezet. A két testvérmegye lövészkapcsólatának eredményessé tétele érdekében Baranya megye Tanácsa elnöke egy díszes vándorserleget alapított erre az alkalomra. A bányásznap alkalmából rendezett Petőfi Sándor-emlék- vérseny keretében találkoztak egymással a pécsi és schwerini lövészek. Rajtuk kívül Kaposvár, Marcali, Dunaújváros, Szeged, Békéscsaba és Hódmezővásárhely legobb MHSZ-lövői is tüzelőállásba álltak. A pécsiek közül három kiemelkedő eredmény született a versenyen. Herrné Kiss Éva a felnőtt nők 40 lövéses légpuskás számában 378 kört, Budai László a junior fiúk 60 lövéses légpuskás számában 552 kört, Lábadi Róbert a felnőtt férfiak 2x3Ö lövéses gyorstüzelő pisztoly számában 592 kört ért el, valamennyi I. osztályú szinteredmény. A két testvérmegye lővészta- lálkozója a pécsiek sikerét hozta. Versenyszámonként 2—2 induló volt, legtöbb esetben csak a helyezések kérdésébe szólhattak bele az NDK-sok. Eredmények: légpuska, 40 lövés - ifj. lány: 1. Rácz 372 kör, 2. Is- tókovics 356, 3. Kopitski 344, 4. Rosenbaum 302. Csapatban: 1. Pécs 728, 2. Schwerin 646. Ifjúsági fiú: Horváth 366, 2. Bakos 348, 3. Rettschlag 331, 4. Klemptner 326. Csapatban: 1. Pécs 714, 2. Schwerin 657. Standardpuska, 60 lövés, fekvő — ifjúsági lány: 1. Rácz 583, 2. Kopitzki 553, 3. Rosenbaum 553, 4. Istókovics 550. Csapatban: 1. Pécs 1133, 2. Schwerin 1106. Ifjúsági fiú: 1. Puskás 580, 2. Bakos 578, 3. Klemptner 556, 4. Rettschlag 555. Csapatban: 1. Pécs 1158, 2. Schwerin 1111. Standardpuska, 3X20 lövés, összetett — ifjúsági lány: 1. Rácz 540, 2. Istókovics 51.1, 3. Rosenbaum 506, 4. Kopitzki 484. Csapatban: 1. Pécs 1051, 2. Schwerin 990. Ifjúsági fiú: 1. Puskás 550, 2. Bakos 539, 3. Rettschlag 519, 4. Klemptner 499. Csapatban: 1. Pécs 1089, 2. Schwerin 1018. Légpisztoly, 40 lövés — ifjúsági fiú: 1. Károly 370. 2. Pufahl 354, 3. Balogh 353, 4. Wolf 333. Csapatban: 1. Pécs 901, 2. Schwerin 864. Kisöbű pisztoly, 60 lövés — ifjúsági fiú: 1. Balogh 520, 2. Károly 515, 3. Pufahl 502, 4. Wolf 448. Csapatban: 1. Pécs 1035, 2. Schwerin 950. ösz- szesítésben a pécsi Petőfi Sándor lövészklub 7809-7342 kör arányban bizonyult jobbnak vendégénél. Ezzel a Baranya megyei Tanács elnökének vándorserlege Pécsett maradt. Bosznay Pál Szanyi támadása a 400 kiló ellen A magyar súlyemelők hétfőn indulnak a várnai nagy nemzetközi versenyre, s bármilyen furcsán is hangzik, ez lesz a kétszeres ifjúsági világbajnok, Szanyi Andor első igazi fellépése a sportág felnőtt csillagai között. — valami mindig közbejött, pedig már második éve jelölt vagyok — mondotta Szanyi. — Az elmúlt évben néhány nappal a moszkvai VB—EB előtt megsérültem. Az idén a vitoriai EB-t kihagytam, mert inkább az olaszországi ifjúsági világbajnokságra készültem, címem megvédésére. Most, Várnában végre egy rangos felnőtt versenyen a sportág legkiválóbb- jaival is összemérhetem az erőmet. Versenyem a 100 .kilós súlycsoportban egy hét múlva, szombaton következik. Remélem, addig nem jön közbe semmi . .. Szanyit nemcsak a „mélyvíz" izgatja, hanem az is, hogy milyen eredménnyel rukkol ki. A hírek szerint súlycsoportjában nem kisebb csillagok, mint a Temesvári elbúcsúzott A New York-i amerikai nemzetközi teniszbajnokságon Temesvári Andrea az egyéni és a női páros után befejezte szereplését a vegyespárosban is. Taróczy Balázs megszokott párjával, a svájci Heinz Günt- hardttal az oldalán a harmadik fordulóban a Fairbank, Dowdesvyell (dél-afrikai, brit) kettőssel került szembe a Bp. Spartacus kiválósága, és 3-6, 6-1, 6-2 arányú vereséget szenvedett. Jégkorong Szenzációs svéd győzelem Kanada három városában folytatódott a Kanada Kupa nemzetközi jégkorongtorna. A Szovjetunió már harmadik ösz- szecsapását nyerte meg, továbbra is százszázalékos. Eredmények: Svédország— Kanada 4-2 (1-1, 2-0, 1-1), Szovjetunió-—NSZK 8-1 (0-0, 3-0, 5-1), Egyesült Államok— Csehszlovákia 3-2 (1-1 2-0, 0-1). A Kanada Kupa állása a 3. forduló után: 1. Szovjetunió 6, 2. Egyesült Államok 5, 3. Kanada 3, 4. Svédország 2, 5. Csehszlovákia 1, 6. NSZK 1. világbajnok és világcsúcstartó szovjet Zaharevics és Pavel Kuz- nyecov is rajthoz áll. — Rajtuk kívül mástól nem akarok kikapni, pedig lesz ellenfél a bolgároktól, csehszlovákoktól és a lengyelektől is — mondotta Szanyi. — Aztán ellenfelem a jelenlegi 390 kilós országos felnőtt és ifjúsági csúcsom. Legutóbb Leninvárosban a 178 kilós, versenyen kívüli szakítással és a 217,5-ös lökéssel lényegében 395-ig is eljutottam. A 400-zal már a 90 kilós testsúllyal is álmodoztam, hiszen az olaszországi ifi-vb előtt szakításban, a 180 és lökésben a 220 is ment. Várnában remélem sikerül. A magyar súlyemelés jelenlegi legrangosabb képviselője (1983. és 1984. évi félnehézsúlyú világbajnok, két súlycsoport felnőtt és ifjúsági csúcstartója, félnehézben 380, 172,5 és 210,5. kisnehézben pedig 390 és 217,5) a leninvárosi Olefin SC sportolóia. Hirtelen váltott súlycsoportot. — Még az ifjúsági világbajnokságon is 90 kilóban versenyeztem, de úgy láttuk, a 4—5 kiló leadása mutatkozik eredményeimben és sérülésveszély- lyel is jár — mondotta Szanyi. — A 100 kilóra nem kell fogyasztani, inkább felvenni még. néhány kilót, hiszen 96 kiló körül járok. Biztos vagyok abban, hogy ez a váltás az eredményekben is gyorsan kamatozik. Az . a tény, hogy első versenyemen a 100 kilósok között mindjárt orszáaos csúcsokat javítottam, a döntés helyességét igazolja. Álmom Várnára most a 400 kiló, aztán jövőre tovább, tovább ... ' Dunantüii napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Baling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó :Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar iPosta Előfizethető hírliapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Indexszám: 25 054 fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Előfizetési díj egy hónapra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft ISSN 0133-2007