Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)
1984-09-20 / 259. szám
1984. szeptember 20., csütörtök Dunántúli napló 3 Ű| vezetők ts tudományegyetemen Rektorhelyettes: dr. Szotáczky Mihály Harmincegy éve tanít az egyetemen, amelynek előzőleg öt évig diákja volt. Végzős joghallgatóként választotta a pályát, a tanítást s a tudományos munkát. Ma az államtudományi tanszék vezető professzora, az idei tanévtől: rektorhelyettes. , A 48-as téri épület zajos professzori szobájában váltottunk szót dr. Szotáczky Mihállyal, kezdetként a harminc év előtti döntés okairól, körülményeiről. — Arról, hogy itt maradtam . . .? Először is, szerettem az oktatást, ösztönösen is, tudatosan is vágyódtam utána. Mindig szerettem a vitát, álltam is a vitát, s ha bármiről ismereteket szereztem, azt igyekeztem átadni másoknak is. Mondhatnám azt, hogy kicsit pedagógusnak születtem. Jó professzoraim voltak, jól adtak elő, logikus felépítésben, meggyőző érveléssel alátámasztva tárgyaikat. Vizsgán például kezdettől arra neveltek, késztettek bennünket, hogy ha az ember egy tételt kihúzott, azonnal vagy egy-két perces gondolkodás után kiselőadást tartson a témáról. Hallatlanul jó dolog volt ez, s rendkívül károsnak tartom, hogy ma megszűnt a kollokviumokon, szigorlatokon a beszámolásnak ez a formája. A mi szakmánkban ugyanis elengedhetetlen, hogy logikus felépítésben beszéljünk, tudjunk érvelni, az érvelésünk legyen meggyőző, s retorikailag is lehetőleg kifogástalan. Kauser Lipót professzor mondta egy alkalommal államvizsgák után: felemelő érzés volt vizsgáztatni, mert tegnap kitűnő előadások egész sorát hallgattam végig. Szóval: ezt várták tőlünk, de erre is neveltek bennünket. — Az oktatás mellett professzor úr melyik tudományterületet választotta publikációs témájául? — Igények és személyes adottságok örvendetes találkozásával magyarázom, hogy én egy olyan stúdiumot választottam, amely filozófiailag a jog legalapvetőbb elméleti kérdéseit tárgyalja. Ma ez a tudományág eléggé elismert az állam- és jogtudományi életben, holott nagyon kevesen vagyunk művelői. Minden tudományággal kapcsolatban létezik egy tudományos közvélemény, és ez szinte évről évre rangsorolja az értékeket: ebben a magyar állam- és jogelméletnek vitathatalanul első helye van. A marxista jogelmélet kibontakozásának kezdeti szakaszában erősen kötődött - érthető okokból - a klasszikusok munkáiban található idézetekhez. Ök azonban nem az állam- és jogelmélet művelői voltak, csupán az államra és jogra vonatkozó helyes felfedezéseket, megállapításokat tettek. Ezt kellett volna tovább kibontani. Ha a személyi kultusz, a dogmatizmus légkörére gondolok, er a politikai miliő az állam- és jogtudomány, sőt az egész társadalomtudományi terület művelőit egyfajta cita- tológia irányába taszította. Senki nem kockáztatott, nem távolodott el a citátumoktól, mert ha a konkrét kutatások alapján vont le általánosított következtetéseket, akkor ennek megvolt a maga kockázata. Nos, ebben az én személyes érdemem, hogy nekimentem olyan dogmává merevített tételnek, hogy a jog az uralkodó osztály akarata vagy annak kifejeződése. — Próbáltam megmagyarázni, hogy jelentkezik ez a gyakorlatban, s az elmélet számára hogyan kell ezt értelmezni. A témakört én alaposan feldolgoztam, s ehhez kapcsolódott az érdek problematikája: hogyan tükröződik egy állam jogrendszerében az egyéni érdek, ósztályérdek, továbbá a különféle osztályok érdekének egybeesése, különbsége, ellentéte; hogyan nyomja rá a bélyegét a jogi követelmények tartalmi alakulására. Másik témaköröm a jogi és a társadalmi változások összefüggésének vizsgálata. — Talán első voltam a hazai, s úgy tűnik, a szocialista jogelméleti irodalomban is, aki kifejtettem, hogy a szocialista jogrendszer nem csupán a diszkontinuitás, tehát a múlttal való szakításnak a mozzanatát hordozza magában, hanem a folytonosságot is. Újabb témám az értékprobléma, axiológiai szempontok bevitele a jogtudományba s általában a társadalomtudományba. — Két lő munkaterülete — az oktatás s a tudományos terület művelése — mellett közismerten mindig közéleti ember volt. Korábban a jogi kar dékánja, s most a háromkarú eayetem rektorhelyettese. Mint állami vezető, mit szeretne elérni megbízatásának időszaka alatt? — Jelenleg hozzám tartozik az oktatási-tanulmányi terület, a tudományos kutatás és tervezés. lényegében a tudományos élet irányítását gondozom, továbbá az ifjúságpolitikát és a •■porttevékenységet, s bizonyos értelemben — a döntéselőkészítés szempontjából — a tudományos élettel összefüggő nemzetközi kapcsolatokat. Célul tűztük ki a tananyagok világszínvonalhoz közelítő oktatását, az idegen nyelven tartott előadások bevezetését, Százegyedik évadnyitó társulati ülését tartotta meg szerdán a Magyar Állami Operaház társulata. Az újjávarázsolt 100 esztendős Operaház nézőterén helyet foglaló művészeket. valamint a vendégeket — közöttük a rekonstrukcióban részt vett magyar és külföldi vállalatok képviselőit — Szirtes György igazgató köszöntötte. Ezt követően Mihály András főigazgató emelkedett szólásra. Köszönetét mondott azért a megfeszített munkáért, amelynek eredményeként 100. születésnapján ismét közönséget fogadhat a fővpros legjelentősebb zenei intézménye. A továbbiakban elmondta: a dalszínház — a hagyományokat követve — műsorait úqv igyekszik alakítani, hogy a komolyzene barátainak mind szélesebb köre ismerkedhessen meg a zeneirodalom remekműveivel. A dalszínház művészeinek új rendszeresítését mindhárom karon, s ugyanakkor a jövőben lehetőség lesz diákjaink számára az „áthallgatás" a karok különböző stúdiumaira. A szellemi teljesítmények megőrzése végett nagyon lényeges a hallgatók s az oktatók számára egyaránt, hogy egészségileg jó kondícióban legyenek. Én azt hiszem, hogy ifjúságunk jelentős része úgy él, mintha már eleve nyugdíjasnak született volna. E „fiatal öregek” kényelmessége ellen propagandahadjáratot kell indítanunk a jövőben. Cs. J. színházi idénye ma este a Hunyadi László című opera színre- vitelével kezdődik meg az Erkel Színházban. A megfiatalított Operaházban elsőként az építők tiszteletére rendeznek műsort szeptember 25-én. A dalszínház megnyitásának 100. évfordulóján, szeptember 27-én díszelőadást tartanak, o nagy- közönség számára pedig két nap múlva rendezik az évadnyitó előadást. Mindhárom est programja azonos: Erkel Hunyadi Lászlójának nyitánya, a Bánk bán 1. felvonásának 1. képe. Bartók—Seregi A fából faragott királyfi című táncjátéka, valamint Kodály „Psalmus Hungaricus”-a, Mihály András végezetül em. lékolaketteket és -lopokat nyújtott át a nyugdíjasoknak, valamint a húsz évnél régebbi társulati tagoknak és operaházi dolgozóknak. Évadnyitó az Operában Gyilkolni könnyű Nem lehet könnyű Agatha Christie-írást filmre vinni. Mindenekelőtt kötelez a név, egy rossz Agatha Christie-film mindenképp a rendező lelkén szárad. ha meg jó a film, ki emlékszik o rendezőre, kit érdekel, hogy mit tett hozzá, menynyi a része a sikerben, az érdem csakis az írónőé, hiszen „agátakriszti" nagyon jó. Nehéz továbbá, mert történeteiben semmi „látványos", nem folyik a vér patakokban, nem lövöldöznek furton-furt, pedig a jámbor és szelíd tévénéző ehhez szokott, még pontosabban: így szoktatták. Némi ma- szatolás az elején, zene, utcarészlet, aztán gyors expozíció, azaz hulla, akit a rendőrség gyanúsít, az biztos ártatlan, de tud valamit, igen gyötrődik, mert ez premier plánban jól hat, a közepén a néző rég megmondja ki a gyilkos, aztán ahogy az idő szorít (ötven perc), úgy szorul a hurok, és jön az autósüldözés, majd a hangár, vagy elhagyott gyárudvar (ha erre lehet tippelni), végül kevéske lövöldözés, bilincs, Sie sahen, betűreklám. És kövér izzadtságcsöppek a képernyőn. Nos, épp azért lehet nehéz Agatha Christie-t filmre vinni, mert nem ilyen. Nagyon nem ilyen. Mert köny- nyed és derűs, s mert egy istennek se árulja el, melyik az a pici részlet, amelyből kiindulva a rejtvény megfejthető. Így hát minden részlet mindvégig fontos. Nem lehet ma- szatolni, ha az a váza, az a tőr, az a macska nem pont olyan és nem pont ott van, akkor nincs film, összedűl a logika gyönyörű építménye. A rendező, ha nem akar eleve leégni, rákényszerül az aggályos pontosságra. £$ fontos minden egyes szereplő, mert mindenki gyanús. És ezek a szereplők „élnek”, kidolgozottak, jellemük összetett, merthogy a tett ebből következik és ebből fejthető meg. Ezeket a figurákat nem lehet sematizálni, meg kell csinálni a szerepeket a legutolsó fintorig, kézmozdulatig. Szóval, „hakniból" nemigen lehet Agatha Christie-t rendezni. Claude Whatham, a péntek esti amerikai tévéfilm rendezője pontosan érezhette a feladat nehézségét, s alighanem el is bíbelődött a filmmel jó darabig, hogy ennyire ki- és eltalálta. A Gyilkolni könnyű ugyanis kivételesen jó krimi volt. ül a néző, kigúvadt szemekkel figyel, tippel, gyanúsít, aztán elveti a gyanút. Játszik. Részt vesz. Együtt gondolkodik az ifjú komputerszakértővel, csak akkor lesz rá dühös, mikor az a film közepén ténvleq betáolálja egy komputerbe az adatokat és a gyanúsítottak nevét. Mert ha o gép „kidobja” a gyilkost, akkor nincs film. Szerencsére kiderül, hogy az egész betáplálás csak cselfogás. A szabályokat méq egy komputer sem rúghatja fel. Ám o gép kijelzőjén mégiscsak megjelenik egy név, Bridgeté, főhősünk igazán szép és kedves szerelméé. Aki tényleg gyanús. De lehet-e ez a lány őrült gyilkos? Újabb izgalom, hogy ne ő legyen. De akkor ki? Nyilván aki a legkevésbé gyanús, az angyali öreg hölgy, hősünk bizalmasa és fő adatközlője. S utólaq mar minden logikus, pofonegyszerű. A történetet idővel a néző elfelejti, de sokáig megmarad, hogy „volt egv jó krimi", egy izgalmas este. S milyen sok is az a kevés, ami ehhez kell; műgond, hiszen enélkül nincs igényes szórakoztatás, egy rendező, aki, ha érdemes, lelép a futószalagról és elidőzik egy jelenetén, egy beállításon, jó színészek és persze, a derűs, furfangos királynő, Agatha Christie. Parti Nagy Lajos A BNV-rőI jelentjük A külföld arca Milyen a külföldi jelenlét az őszi Budapesti Nemzetközi Vásáron? Nagyjából olyan, mint tavaly vagy tavaly előtt. A számok tükrében: a kiállítók egyötöde külföldi, a terület egyhe- tedét foglalják el. Ez bizony szerény részvételnek mondható egy nemzetközinek kikiáltott vásáron. Az okok? A tőkés cégek távolmaradásának magyarázata nyilvánvalóan az, hogy tisztában vannak a magyar felvevőpiac beszűkülésével, devizaszegénységünkkel. Valószínűleg bejótszik az is, hogy a budapestivel nagyjából egyidőben számos más európai városban zajlik vásár, így például Bécs- ben, Zágrábban, Bariban, Bol- zanóban, Genfben, Thesszalo- nikiben. Ami pedig a szocialista országok részvételét illeti, ezúttal is tisztes kirakatot tárnak elénk, ám itt kikerülhetetlen a fonákja-kérdés, vajon a kiállított újdonságokat illetően mennyire szállítóképesek? Ezekután menjünk közelebb a külföldiek standjához, térjünk be az útunkba elsőként eső D- pavilonba, ahol többségében a fejlődő országok fogyasztási cikkei láthatók. Tanulságos, mi több, a magyar gazdaság számára a szorongató valóságot jelentő, nyugtalanító következtetések levonására szolgáló séta. Algéria, Argentína, Brazília, Irak, Kolumbia, Libanon, Szíria ... Szépen csomagolt, gusztust csináló élelmiszerek, elegáns ruhaneműk, korszerű iparcikkek, amelyeknek ott a helyük bármelyik gazdag tőkés ország áruházainak polcain. S hogy mi a nyugtalanító ebben? Nos, a magyar áruknak ezekkel, a tőlük színvonalban úgyszólván semmiben el nem maradó, viszont többnyire olcsóbban kínált áruféleségekkel kell megküzdeniük a külpiacokon. Egybevetve a mi és a fejlődők hasonló árucikkeit a leginkább elgondolkoztató, hoqy a kül- csínt illetően eqymással szinte összetéveszthetők, a maqyar áruk többségének nincs olyan megkülönböztető jelzésük, ami harsogna származásukról, hogy itt márkás magyar áruról, belbecsben értékesebb áruról van szó, gondoljunk csak Déldául a hazai élelmiszerek különleges ízeire. A legnagyobb külföldi kiállító ezúttal is a 35 ezer terméket felvonultató Szovjetunió. A szinte az egész fogyasztáscikk- iparra ablakot nyitó bemutatón a látogatók szemét különösen vonzzák a márkás órák, a filmfelvevő és fényképezőgépek, a színházi és tábori látcsövek, köztük egy exportújdonság, a tereptávcső, mellyel gyenge megvilágításnál is végezhetők Helve Udam népművész neve nemcsak Észtországban, hanem szerte a világon ismert. Gyönyörű hímzései eljutottak Japánba, Párizsba, Londonba. I megfigyelések. Először mutatkozik be Észtország, hírt adva a másfél millió lakosú köztársaság és az ezeréves ősi főváros, Tallinn iparáról, művészetéről. Kiállításukon láthatók üveg- és kerámiatárgyak, népművészeti remekek, játékok, ruházati cikkek, bútorok, sportcikkek. Az áruforgalom ennél persze na- ayobb kört ölel fel hazánk és Észtország között, az észtek főként villanymotorokat, exkavátorokat, cementet, formaiint, pamutszövetet, halkonzervet és sportárut küldenek. Külön színfolt a taHinni divatház bemutatója, a legújabb párizsi divat- irányzatokat követő modellekből. A szocialista országok közül kiállítói területben alig marad el a Szovjetuniótól Jugoszlávia, a magyar piac iránti fokozott érdeklődésüket tanúsítva. Tavaly itt voltak, most nem találkoztunk Vietnam, Laosz, Mongólia és Kína kiállítóival, s ez utóbbit azért hiányoljuk, mert újabban megélénkül hazánk és Kína áruforgalma. Itt van viszont Kambodzsa. A tőkés országok közül a tavalyinál több területet foglalnak el az NSZK, Japán és az USA kiállítói, régi ismerősként újfent találkozhatunk néhány világcéggel, mint például az élelmiszerekkel, és élvezeti cikkekkel kereskedő svájci Nestlével és a holland Unileverrel, az óragyártó japán Seikóval és Marvinnal, az angol Gillette céggel és másokkal, melyek a jelek szerint tartósan megvetették a lábukat a magyar piacon. Miklósvári Zoltán A libanoni pavilon árukollekciója Fotó: Läufer L.
