Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)

1984-09-17 / 256. szám

A VOLÁN 12. SZ. VÁLLALAT SZIGETVÁRI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felvesz • ÜZEMGAZDÁSZT közgazdasági egyetemi végzettséggel és # szakképzett MUNKAVÉDELMI ELŐADÓT JELENTKEZNI LEHET: SZIGETVAR, DENCSHÁZAI U. 3. ÜZEM IGAZGATÓNÁL (Folytatás az 1. oldalról) A világ legnagyobb tojásrántottáját készítették el nemrég a Barcelona melletti Castfelldefelsben, egy helyi ünnepség alkal­mából. A spanyol nemzeti étel, a tortilla (rántotta krumplival) egy 4,5 méter átmérőjű óriási serpenyőben sült. A 20 ezer em­bernek szánt ünnepi vacsorához 21 ezer tojást, 3,5 tonna bur­gonyát, 150 kiló hagymát és 28 kiló sót használtak fel. Géprablási kísérlet Szombat este megpróbálták eltéríteni útvonaláról az iraki légitársaság Larnaca—Bagdad között közlekedő, Boeing 737- es repülőgépét, amelyet há­rom iráni férfi, Szíria felett akart hatalmába keríteni. Az iraki biztonsági szolgálat tag­jai azonban meghiúsították a kísérletet és lelőtték a hamis útlevéllel rendelkező irániakat. Az iraki tájékoztatási minisz­ter szerint a géprablási kísér­letet válaszként szánták azokra az akciókra, amelyek során az elmúlt három hétben az iráni légitársaság két gépét és egy katonai gépet Irakba térítették el. ♦ NEW YORK: A kaliforniai Legfelsőbb Bíróság olyan dön­tést hozott, hogy az Egyesült Államok Kommunista Pártjá­nak két vezetője: Gus Hall és Angela Davis nem indulhatnak jelöltként Kaliforniában a no­vemberi elnökválasztásokon. Az amerikai hatóságok ily módon is megpróbálják kirekeszteni a kommunistákat az orszáq po­litikai életéből — írja a TASZSZ New York-i tudósító­ja. A bíróság nem adott helyt a kommunista párt ügyvédei által beterjesztett fellebbezé­sének. amely elvitatta ezt a nyíltan megkülönböztető dön­tést. + RÓMA: Bettina Craxi olasz miniszterelnök vasárnap Helmut Kohl nyugatnémet kan­cellárhoz intézett, némiképp mentegetődző hangú üzenettel kapcsolódott bele a Róma és Bonn között kibontakozott vi­tába. Az üzenet szövegét az olasz miniszterelnöki hivatal is­mertette. Craxi szerint Olasz­ország ,,a legnagyobb tiszte­lettel viseltetik az NSZK alkot­mányban rögzített törekvései iránt". Ez nyilvánvaló célzás a nyugatnémet alkotmány azon cikkelyére, amely lényegében kétségbe vonja az NDK önál­ló jogállását. + TOKIÓ: A szovjet kor­mány meghívására vasárnap Moszkvába utazott Jamamura Sindzsiro japán földművelési, erdőgazdasági és halászati miniszter, hogy szovjet kollé­gájával, Vlagyimir Kamencev- vel tárgyalásokat folytasson a két ország új halászati egyez­ményének megkötéséről. A je­lenleg érvényben levő megál­lapodás — amely az egymás területi vizein való kölcsönös halászati jogokat szabályozza — ez év végén lejár. Jamamu­ra Sindzsiro hosszú idő óta az első japán miniszter, aki a szovjet kormány képviselőivel való hivatalos tárgyalások cél­jából Moszkvába látogat. II. Erzsébet unokája Diana hercegnő egy londoni kórházban egészséges fiúgyer­meknek adott életet — jelen­tette be a Buckingham-palota szóvivője. Az újszülött súlya 3,1 kg. Anya és gyermeke egészségesek. ♦ MEXIKÓVÁROS: Négy ember meghalt, ezrek marad­tak fedél nélkül Mexikó csen­des-óceáni partja mentén a két hete tartó heves esőzések és áradások következtében. Mint a Notimex mexikói hír­ügynökség beszámolt róla. az ország legnagyobb üdülőbe. /yen, Acapulcóban és környé­kén rendkívüli állapotot ve­zettek be. A várost átszelő fo­lyó kilépett medréből és lakó­házakat mosott el. A katasztró. la sújtotta területre érkezett katonai mentőosztagok ötezer embert költöztetnek el. A Ná­ciónál cimű lap szerint a fő­városban is árvíz van, csak­nem négyezer ember vált haj­léktalanná. Mexikó egy másik szövetségi államában a fel­duzzadt folyók vasúti töltése­ket mostak el. A hatóságok in­tézkedései nyomán az ország atlanti-óceáni partján levő te­lepülésekről mintegy tízezer embert költöztetnek el bizton­ságosabb helyre a közelgő Ed­wards hurrikán miatt. Három megyeszékhely zöldövezetei Már az ősz jegyében: ismét itt a gesztenyepüré! A pécsi Sallai utca vasárnap, esőben Éjfélkor csöngetett C-vitaminért Vasárnapi ügyelet a gyógyszertárban 30 négyzetméteres alapterüle­tű házikók emelhetők, van is belőlük elég. Néhány dombte­tő olyan már, mint egy sűrűn lakott falu. A tanácsi bérkerte­ket mintegy 1700 bérlő gon­dozza Az igények egyre nő­nek, a hely viszont fogytán van. A pécsiek közül összessé­gében itt a városban és a vá­ros körül 22 ezer embernek van kiskertje. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya ép­pen most méri fel a további lehetőségeket. Pécs környékén 65 hektárnyi olyan terület van, ami nagyüzemi művelésre al­kalmatlan, így várható, hogy ezeken a területeken tartós használatú bérkerteket alakí­tanak ki. Erről azonban rövi­desen egy átfogó tájékoztatást ad majd a tanács. A pellérdi tavak továbbra is kizáróla­gosan gazdasági célokat szol­gálnak, holott elképzelhető volna másfajta hasznosítás is. Vannak még igénybe vehető területek a vasasi elágazás közelében is. A pécsi, Pécs környéki telekárak négyszög­ölenként 80 és 500 forint kö­zött mozognak. Ami a Malom­völgyet illeti, ezen az egyéb­ként kedvelt kirándulóhelyen a jövőben komolyabb változá­sok nem várhatók, az ezzel kapcsolatos koncepciók meg­valósultnak tekintendők. Három megyében járva él­vezhettük, milyen magas szin­ten éled újra a voltaire-i gon­dolat: „műveljük csak kert­jeinket" . . . Mert az jó, szép, okos és hasznos tevékenység. Bebesi Károly Házépítők boltja Kaposváron Az országos hálózat tizen­harmadik tagjaként Kaposvár füredi városrészében, a 67-es főút mellett megnyitották a Házépítők boltját. Egy volt tsz-major épületét alakította át “a szövetkező Kaposvári Áfész, a megyei Állami Építő­ipari Vállalat, az Építőipari Termelőeszköz-Kereskedelmi Vállalat. Igyekeznek minden olyan cikket árusítani, amit a magánépítkezők eddig csak sok-sok utánjárással tudtak beszerezni. Szolgáltatásaik: méretre vágják, darabolják, hajlítják a betonacélt, szaktanácsokkal szolgálnak, a megvásárolt anyagokat házhoz szállítják1, az OTP-hitelt helyben intézik, kölcsönöznek építési állvány­zatot, ajánlanak családiház-tí- pusterveket. Földmunkagépek, árokásók, autódaru is igényelhető a ka­posvári házépítők boltjában, amely hétfőtől szombatig egész nap nyitva tart. Vasárnap reggel 7-től hétfő reggel 7 óráig átlag 270-300- an fordulnak meg a pécsi 14- es számú gyógyszertárban. Ezek a számok ugyan az el­múlt hetek utolsó napjára vo­natkoznak, de minden bizony­nyal a tegnap adatai sem ma­radnak el tőlük, hiszen délután fél egyig már 170-szer blokkolt a pénztárgép. Pedig most — a beteg­ségeket tekintve — még a csendesebb időket éljük — mondják a pécsi Bajcsy-Zsi- linszky utcai gyógyszertár ügyeletesei. Igaz, a hűvösebb­re fordult idő már érezteti a hatását, hiszen tegnap is első­sorban gyerekeknek szóló re­cepteket váltottak ki az embe­rek. A meghűlésből eredő be­tegségek gyógyítását is szol­gáló maripenből, promptcillin injekcióból, orrcseppekből, láz­csillapítókból és köhögéscsilla- pjtókból fogyott a legtöbb. Ezeknek a gyógyszereknek a receptjei tegnapi dátumozású- ak, vagyis az orvosi vizsgálat után azonnal szükség volt rá­juk. A hétvégi nyitvatartásra, illetve ügyeletre az jellemző, hogy az ilyenkor itt megfordu­lók felének valóban azonnal szükségük van a gyógyszerek­re. Akár az orvos által felírtak­ra, akár a vény nélkül is kap­ható fájdalomcsillapítókra, görcsoldókra. Ugyanakkor legalább eny- nyien vannak azok, akik ilyen­kor váltják ki az ismétlős re­ceptjeiket, ilyenkor kérnek hur­kapálcikát, fogamzásgátlót. Tegnap délelőtt például egy kisfiú calciumfoszfátot vitt ha­za a gyíkjának. Egy fiatalem­ber, aki a receptre felírt gyógyszerekből ítélve minden bizonnyal epilepsziás, tegnap kora délután váltotta ki a szeptember 5-i dátumozású vényt, egy másik pedig cse­csemőnek szükséges tápszerért jött. A legképtelenebb esetként tartják számon annak a férfi­nak a kérését, aki egy vasár­nap éjfélkor egy levél C-vita­minért csöngetett. A nyitvatartásról délután egy órakor ügyeletre váltó 1.4-es számú gyógyszertárban tegnap délelőtt hárman dolgoztak: Kóczián Ákos gyógyszerész, Zelefai Istvánné szakasszisztens és Kovács Éva asszisztens. Dél­után a gyógyszerész és Áts Györgyné asszisztens ügyelt tovább. Este 8 órától ma reg­gel 7-ig pedig a gyógyszerész dolgozott. T. É. Vasárnap esőben, naplényben Szürke, borongós délelőtt, esős kora délután, napfényes késő délután — ennyi időjárá­si és talán hangulati tényező fért bele a tegnapi napba. Ez a pécsi vasárnap két évszak, a nyár és ősz közé szorult, s ma­gán viselte az átmenetiségnek minden jegyét. S ezenkívül egy kicsit a filmek jegyében is csörgedezett az élet a Mecsek alján. Délután kettőig, fél há­romig bizonyára sokaknak egy hatvanas évekbeli film címe és slágere jutott eszébe: „Egy esős vasárnap délután”. Sokak mondtak le tervezett, esetleg megszokott kirándulásukról. A Mecsekre vivő autóbuszjáratok tegnapi forgalma messze el­maradt a szokásostól. Akiknek viszont sikerült tülekedés, hosszas sorbanállás eredmé­nyeként jegyet szerezniük „A Jedi visszatér" című amerikai szuperprodukcióra, nem izgul­tak az időjárás miatt. A belvá­rosi presszók, cukrászdák for­galmán is tükröződött ennek á filmnek a közönségvonzása: egy-egy előadás után a mozi­ból érkezők lökésszerűen ha­talmasat lendítettek a bevéte­len. Akiket nem csábított ott­honmaradásra a tv-ben ját­szott Tolnay-film, a Déryné, a mind szebbé váló időben sé­tára is vállalkoztak. A Mecsek Cukrászda látogatottsága késő délutánra meqközelítette az el­múlt hónapok vasárnapi átla­gát. Akik pediq az Éva cuk­rászdát választották, találkoz­hattak az ősz egyik legbizto­sabb jelével, az idén először kínált gesztenyepürével. A Mi­sinán a tv-presszóból semmit sem lehetett látni a városból még kora délután sem. Három óra után azonban érkezett egy NSZK-beli csoport. Talán azt is ennek a nyár és ősz közötti átmenetnek a rovására írhatjuk, hogy ezen a vasárnapon egyetlen pécsi művelődési ház sem kínált programot az esetleg unatko- zóknak. A múzéumok forgalma viszont azt igazolta újra, hoay Pécsnek nemcsak a nvári idő­szakban erő§ a turistákra gya­korolt vonzereje. Szokás sze­rint a legnépszerűbb a Csont- váry Múzeum volt. Mintegy fél­ezren tekintették meg a kiál­lítást, nem számítva ebbe a csoportosan érkezőket. A ná­lunk dolgozó lengyel építők is ezt a vasárnapot választották múzeumlátogatásra. Lajosmi- zséről általános iskolások, Bu­dapestről két gimnázium tanu­lói, Ajkáról, Gyöngyösről, Zala­egerszegről vállalati kollektí­vák járták a pécsi múzeumo­kat. A Csontváry Múzeum ven­dégkönyvébe amerikai és an­gol turisták is bejegyezték ne­vüket. D. I. A BVM DUNAÚJVÁROSI GYÁRA KOMLÓI GYÁRTELEPE felvesz az alábbi munkakörökbe férfi es női dolgozókat • betonelemgyáró, • vasvázszerelő, • festő, mázoló • építőipari technikus. JELENTKEZÉS: LEHET: KOMLÓ, IPARI ÚT 4. GYÁRTELEPVEZETÖNÉL. ÓRA A NAGYVILÁGBAN I

Next

/
Oldalképek
Tartalom