Dunántúli Napló, 1984. szeptember (41. évfolyam, 240-269. szám)

1984-09-15 / 254. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! mmmm ohm napló XLI. évfolyam, 254. szám 1984. szeptember 15., szombat Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Befejeződött a Pajzs '84 hadgyakorlat . Jantner Antal a kistelepülések ■ ■■ ff m r ff I jovojerol Kirándulóközpont a Halomvölgyben Jelentősen szaporodott a korszerű termékek száma és aránya Megnyitotta kapuit az őszi BNV. A képen: Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke a nem- zetiszinű szalag átvágásával ünnepélyesen megnyitja a vásárt. Megnyílt a BNV jjpjgn—m ir’iim'HMH"*1,1 i’ffm '■*»' • <111 ■ «iiH' w rrnrr H azánkkal együtt 40 ország kiállítóinak részvételével péntek délelőtt 10 órakor ünnepélyesen megnyílt a 80. BNV, ezúttal a fogyasztási cikkek őszi szakvására. A vásár főterét a résztvevő országok zászlói és a nemzetközi vásárok szövetségének emblémája díszíti. Itt gyülekeztek a megnyitó ünnepség vendégei: Havasi Ferenc, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Közpon­ti Bizottság titkára, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottság tit­kára, Marjai József miniszterelnök-helyettes, ott volt az Elnö­ki Tanács és a kormány több tagja. Részt vett a megnyitó ünnepségen Flavio Bravo, a kubai nemzetgyűlés elnöke, Ja- nusz Obodowski lengyel miniszterelnök-helyettes, jelen voltak a Budapesten akkreditált diplomáciai testületek vezetői, va­lamint a hazai és külföldi kiállítók képviselői. A Himnusz elhangzása után Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke mondott beszédet. Befejeződött az országos árkonferencia-------------------------------------------------------------------/ Káplár József külkereskedelmi miniszterhelyettes előadása a külpiacokon követendő üzletpolitikáról iként változik az árrendszer, milyen árpolitikát köves- grejfe senek az ágazatok és a vállalatok? — Két napon át erről tanácskozott az ország minden részéből ideér­kezett ezerötszáz szakember a Pécsi Orvostudományi Egye­tem aulájában és előadótermeiben. A 4. országos árkonfe­rencia, melyet a Szervezési és Vezetési Tudományos Társa­ság, a Magyar Agrártudományi, az Építőipari és a Gépipari Tudományos Egyesület rendezett, tegnap befejeződött. A zá­ró napon előadásokra, konzultációra, majd a szekcióülések tapasztalatainak összegezésére, a konferencia ajánlásainak megfogalmazására került sor. A fővárosi tanács elnöke kö­szöntötte a megnyitó ünnepség résztvevőit, majd ezeket mon­dotta : — A ma megnyíló 80. Budapesti Nemzetközi Vásár kitűnő alkalom a világ külön­böző országaiban gyártott fo­gyasztási cikkek bemutatására, az új termékek és a gyors technikai fejlődés megismeré­sére, összehasonlításokra, a gyártók és a kereskedők kap­csolatteremtésére. — A hazai kiállítók bemu­tatóin érzékelhető, hogy jelen­tősen szaporodott az új, kor­szerű termékek száma és ará­nya, valamint az is, hogy ipa­runk a korábbiaknál is na­gyobb erőfeszítéseket tesz a belföldi és külföldi igényeknek megfelelő termékek előállításá­ra. — Visszatérő kiállítóink már tapasztalhatták, és akik elő­ször • vendégeink, érzékelhetik majd, hogy vállalataink az egyenjogúságon, a kölcsönös előnyökön és á korrekt part­neri kapcsolatokon alapuló együttműködést szorgalmazzák, és minden ilyen irányú kezde­ményezést örömmel fogadnak. Ennek megfelelően kívánjuk bővíteni ipari és kereskedelmi kapcsolatainkat, s teszünk ele­get kötelezettségeinknek. Úgy gondoljuk, hogy ennek a gya­korlatban is érvényesülő elvnek köszönhető, hogy évről évre je­lentősebb kereskedelmi talál­kozóhellyé, piackutató fórum­má válik a budapesti nemzet­közi vásárközpont. A fővárosi tanács elnöke a továbbiakban köszöntötte a BNV-n elsőként jelenlevő Nica­ragua és Zimbabwe kiállítóit, valamint a több éves szünet után^jsmét bemutató iraki, tö­rökországi, kolumbiai és uru­guayi cégeket. Hangsúlyozta, hoav Algéria önálló nemzeti kiállítása hű tükre hazánk e fontos gazdasági partnere fej­lődésének, majd így folytatta: — A vásár legnagyobb kül­földi kiállítója már hagyomá­nyosan hazánk legjelentősebb külkereskedelmi partnere, a Szovjetunió. A többi szocialis­ta ország is gazdagította idei vásári kínálatát, s közülük je­lentősen bővítette árubemuta­tóját Lengyelország és Jugo­szlávia. A vásár jól tükrözi a KGST-országok törekvéseit is, hogy összehangoltan bővítsék korszerű árucikkeik körét. A szocialista gazdasági integrá­ció és a szakosítás, valamint a gyártmánymegosztás számos kitűnő példája látható a vásá­ron. — A nem szocialista orszá­gok kiállítói és a fejlődő világ baráti államai ugyancsak is­merik hazánk gazdasági fejlő­dését, a magyar piac igényeit, és bemutatóik összetétele is tükrözi, hogy fogyasztási cikk importunk mintegy 40 száza­lékát a világ e részéből sze­rezzük be. A korszerű import- termékek nemcsak a választé­kot bővítik üzleteinkben, ha­nem versenyre hívják a hazai gyártókat is. — A magyar és külföldi áru­cikkek bemutatóját a vásárlá­togatók minden bizonnyal most is éles figyelemmel kísérik. A leendő szállítók, az exportőrök, az importőrök s a magyar gyártó cégek is körülbelül egy­millió látogató véleményét is­merhetik meg akár saját ta­pasztalataik, akár a Fogyasz­tók Országos- Tanácsának vá­sári közvéleménykutatása alapján. — A korábbi tapasztalatok­ból is ismert, hogy a vásár jó alkalom az ipar és a kereske­delem közös érdekeltségének bővítésére, s ez a fogyasztók érdekeit is szolgálja. Lehető­ség nyílik arra is, hogy mind a gyártók, mind a forgalma­zók megismerjék a vevők igé­nyeit, s ezt figyelembe venni tisztes kötelessége a magyar iparnak és kereskedelemnek egyaránt. Szépvölgyi Zoltán a további­akban elmondotta, hogy mivel a gyártók áruik egy részét pi­ackutató szándékkal hozták el a bemutatóra, több vállalat már a vásár területén megkez- _di az újdonságok árusítását, de a termelők és a kereske­delem ígérete szerint a kere­sett fogyasztási cikkek jelentős része rövidesen megvásárolha­tó lesz. Reményét fejezte ki, hogy a Budapestre érkezett kül­földi partnerek eredményes üz­leteket kötnek, s a magyar vál­lalatokkal és szövetkezetekkel megtalálják a lehetőséget a közös gyártásra és értékesítés­re, a hosszabb távú ipari és kereskedelmi együttműködésre. Felhívta a figyelmet a BNV- vel eqyidőben rendezett 6. Nemzetközi Kereskedelemtech­nikai és Vendéglátóipari Kiál­lításra, valamint a 4. Nemzet­közi Vízgazdálkodási és Kör­nyezetvédelmi Kiállításra, ame­lyek szintén sok látnivalót nyúj­tanak a szakembereknek és a közönségnek egyaránt. A fővárosi tanács elnöke el­ismerését és köszönetét fejez­te ki a vásár rendezőinek és szervezőinek eredményes mun­kájukért. Végül megnyitotta az őszi Budapesti Nemzetközi Vá­sárt. A beszéd elhangzása után a vendégek sétát tettek a vá­sáron. A tegnapi záró napon hang­zott el Káplár József külkeres­kedelmi miniszterhelyettes elő­adása, melyben felvázolta * a nemzetközi árfejlődést, a kül­piacokon ajánlatos üzletpoliti­kát. Néhány gondolat Káplár 'ózsef fejtegetéseiből: A kibontakozás szempontjá­ból fontos tényező, hogy cse­rearányromlás esetén is javít­ható a külkereskedelem haté­konysága, ha az exporttermé­kek gazdaságossága gyorsab­ban javul, mint amennyivel a cserearány romlik. Ez döntően a termelés szervezésében és fejlesztésében dől el, fontos szerepe van azonban a piaci­kereskedelmi munkának is. A sikeres külpiaci üzletpoli­tika fontos feltétele, hogy a vállalatok ismerjék termékeik elhelyezési lehetőségeit, a ver­senytársak árait, ráfordítási vi­szonyait, a bizonytalansági té­nyezőket, azok mérséklési lehe­tőségeit. A siker kulcsa min­denekelőtt a fejlesztési irányok jó megválasztása, a termelés- szervezés hatékonysága, de je­lentősek a lehetőségek a pi­acfeltáró és -bővítő munkában, a piaci szervezet célszerű ki­alakításában. A külső feltételek változása a vállalati üzletpolitika alakí­tásában részben felerősített már korábban is jelentkező kö­vetelményeket, részben olyan bizonytalansági tényezőket is számításba kell venni, amelyek korábban elhanyagolhatók vol­tak. A sok figyelembe veendő szempont közül néhányra kü­lön is rámutatott a miniszter- helyettes, így arra, hogy meg­nőtt a több piacra való tá­maszkodás jelentősége, a kül­piacokon egyre fontosabb a minőség, a korszerűség s a termékekhez kapcsolódó kiszol­gálás, az új feltételek között nagyobb figyelmet kell fordíta­ni a piaconkénti árelemzések­re, s hogy a vállalatoknak he­lyesen kell megválasztaniuk a külkereskedelmi csatornákat. A 4. országos árkonferenciát dr. Szikszay Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke zár­ta be, hangsúlyozva, a talál­kozó elérte célját. Sikerült is­mertetni az árrendszer tovább­fejlesztésének irányait, hátte­rét, megvitatni az ezzel kap­csolatos feladatokat, útmutatá­sokkal szolgálni a hatéko­nyabb vállalati munkához. Lázár György köszöntése Lázár Györgyöt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politi­kai Bizottságának tagját, a Minisztertanács elnökét több évtizedes munkásmozgalmi te­vékenységének és a szocialista társadalom építésében szerzett kiemelkedő érdemeinek elis­meréseként — 60. születésnap­ja alkalmából — az Elnöki Ta­nács a Magyar Népköztársa­ság Érdemrendjével tüntette ki. A kitüntetést pénteken, a Parlamentben Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Az eseményen jelen volt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Né­meth Károly, a Központi Bi­zottság titkára és Sarlós Ist­ván, a Minisztertanács elnök- helyettese, a Politikai Bizott­ság tagjai. A kitüntetés átadása után az MSZMP Politikai Bizottsága Lázár György tiszteletére ebé­det adott, amelyen részt vet­tek a Politikai Bizottsáq és a titkárság tagjai. A Központi Bizottság nevében Kádár Já­nos köszöntötte Lázár Györ­gyöt. Lázár György szovjet kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Lázár Györgyöt, az MSZMP Politkai Bizottságának tagját, a Mi­nisztertanács elnökét a Szov­jetunió és a Magyar Népköz- társaság közötti testvéri barát­ság és sokoldalú együttműkö­dés fejlesztésében és megszi­lárdításában szerzett kiemelke­dő érdemeiért, 60. születésnap­ja alkalmából az Októberi Forradalom Érdemrenddel tün­tette ki. Az SZKP Központi Bizottsága és a Szovjetunió Miniszterta­nácsa ebből az alkalomból táviratban köszöntötte Lázár Györgyöt. A szovjet vezető tes­tületek méltatták a magyar államférfi kiemelkedő politikai tevékenységét, s érdemeit a szocialista Magyarország épí­tésében, a magyar—szovjet barátság és együttműködés erősítésében, sok sikert, jó egészséget kívántak további felelős munkájához. A pécsi 500-as Szakmunkásképző Intézet tanműhelyében 11 szakmában 350-en tanulják meg szakmájuk alapelemeit. Ké­pünkön: épület-villanyszerelők Sértő Gáspár oktatóval. Erb János felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom