Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-08 / 217. szám
2 Dunántúli napló 1984. augusztus 8-, szerda Libanon: Élénk tárgyalások, kulisszák mögötti megbeszélések NAGYVILÁGBAN Pérez de Cuellar Bécsben kedden a ciprusi török közösség képviselőjével tárgyalt. Az ENSZ-főtit- kár hétfőn folytatott megbeszélést a szigetország görög lakóinak megbízottjával. ★ Élénk tárgyalások, nyilvános és kulisszák mögötti megbeszélések sorozata folyt kedden Libanonban a különböző pártok és politikai erők vezetői között, hogy a szerdai minisztertanácsi ülés előtt kölcsönösen elfogadható, továbblépéssel kecsegtető álláspontot alakítsanak ki a jelenlegi legfontosabb kérdésben, a hegyvidék meg- békéltetésében. Az eredeti várakozásokhoz képest késésben levő biztonsági program jövője szempontjából figyelemre méltó a damaszkuszi kormánylap, a Tisrin határozott hangú keddi kommentárja, amely leszögezte: Libanonban a biztonsági dossziét mielőbb le kell zárni, hogy azután sor kerülhessen a politikai problémák rendezésére. Bejrut központjában, az egykori zöld vonal térségében változatlanul nagy erőkkel folyHétfőn, a Hirosima ellen végrehajtott amerikai atomtámadás 39. évfordulóján világszerte megemlékeztek annak áldozatairól, és tiltakoztak a fenyegető fegyverkezési verseny ellen. Az Eqyesült Államokban, a texasi Amarillóban, a nukleáris robbanófejeket gyártó Pantex fegyvergyár előtt a leszerelés hívei „béketáborozást" tartottak. Tüntetők tiltakoztak Washingtonban, a Fehér Ház előtt az amerikai kormány békét veszélyeztető politikája ellen. A nebraskai Offutt légitámaszpontnál rendezett megmozdulás 146 résztvevőjét őrizetbe vették. Háborúellenes tüntetéseken emlékeztek meg Kana-da nagyvárosaiban is Hirosima elpusztításának évfordulójáról. A kanadai békeharcosok követelték az ottawai kormánytól: ne engedélyezze amerikai manőverező robotrepülőgépek kipróbálását Kanada területén, és nyilvánítsa atomfegyvermentes övezetté az országot. Háborúellenes tömegtüntetés volt hétfőn a japáni JokoszuA hölgy születésnapja körül viták vannak — nőknél ez megesik —, de abban mindenki egyetért, hogy meglehetősen koros. A vita legfeljebb arról folyik, hogy századik születésnapja idén lesz-e, vagy csak két év múlva, A többség az utóbbi időpont híve, s ha ezt elfogadjuk, a hölgy „alig” 98 éves. A New York-i kikötő világszerte ismert nevezetességéről, a Szabadság-szoborról van szó, amely — a születésnapi előkészületek során — most alapos kozmetikán esik át. A Szabadság-szobor felállításának eszméje nem az Egyesült Államokban született. Franciák kezdeményezték, ők is készítették el — ez a születés- napi viták egyik forrása. Frédéric Bartholdi francia szobrászművész ugyanis most száz éve készült el a hatalmas munkával, az ötvep méternél valamivel nagyobb nőalakkal—, amelynek kicsinyített mása egyébként az egyik párizsi hídnál ma is áll. Az amerikaiak eredetilea nem valami lelkesen fogadták a szobor elkészítésének ötletét. Akkori viszotatják a mellékutcákban az erődítések, a homokzsákokból és autóroncsokból, olajoshordókból emelt úttorlaszok eltávolítását, a nagy mennyiségű, fel nem robbant lőszer összegyűjtését. A főváros és környéke lakosai számára nagy örömmel fogadott fejlemény, hogy a hét eleje óta harmadára csökkentették a kényszerű áramszünetet. Délen, az izraeliek által megszállt országrészben immár negyedik napja tart a Zserzsua település ellen elrendelt blokád, súlyos ellátási problémákat okozva a helyi lakosságnak. Az izraeli vezetés e lépést azzal indokolta, hogy e térségben a hét végén súlyos merényletet követtek el az úgynevezett dél-libanoni hadsereg ellen. kában, ahol a Pentagon nogy haditengerészeti támaszpontot tart fenn. A tüntetők az Egyesült Államok katonai jelenléte ellen tiltakozó nyilatkozatot adtak át a támaszpont parancsnokának. Béketüntetést tartottak a szicíliai Comisóban, ohol korábban már megkezdték a manőverező robotrepülőgépek hadrendbe állítását. Athénban a béke ügyének szentelt nemzetközi konferenciát tartottak, amelyen megemlékeztek az amerikai atomtámadás évfordulójáról. A konferenciát a háborúellenes mozgalmak decemberi világtalálkozója előkészítésének jegyében rendezték frieg. Koppenhágában a béke hívei tömegtüntetésen követelték a nukleáris leszerelést. Lisszabonban a Hirosima és Nagasaki ellen végrehajtott amerikai atomtámadásról való megemlékezés részeként a két város pusztulását megörökítő fotókiállítás nyílt meg. Fotókiállítás nyílt „Hirosima—Nagasaki” címmel a lengyelországi Wroc- lawban is. nyok szerint hatalmas összegbe került: maga a szobor vagy negyedmillió dollárba, a félszáz méteres talapzat külön kétszázezerbe, s a gyűjtés nem sok eredményt hozott. Végül is a magyar származású New York-i lapszerkesztő, Joseph Pulitzer indított hadjáratot a gyűjtés sikere érdekében, s így szedték össze a szükséges pénzt. Amikor azután a szobor végül is elkészült, jószerével az Egyesült Államok jelképévé vált —, annál is inkább, mert a századforduló tömeges bevándorlása idején ez volt az első, amit az Európából az Egyesült Államokba érkező utas megláthatott az országból. (A másik élmény, Ellis Island bevándorlási közoontja már inkább betekintést adott a valóságba.) Bartholdi azt akarta megjeleníteni amit akkor a világ tulajdonképpen a demokratikus eszmék diadalának tekintett: a szavaiban máig is történelmi * .CANBERRA: Kedden az észak-kelet-ausztráliai Townsville közelében hadgyakorlat kezdődött, amelyben az ausztráliai operatív erők több mint 1500 katonája vesz részt. A „Swift eagle" (Gyors sas) fedőnevű hadgyakorlaton a szárazföldi hadsereg alegységeinek légi úton történő szállítását és deszant feladatokat gyakorolnak. Az ausztrál operatív erőket 1980-ban hozták létre. + COLOMBO: Súlyos zavar, gások vannak a hétvége óta Sri Lanka északi részén. A tamil kisebbséghez tartozó fegyveres szakadárok és a biztonsági erők közötti összecsapások következtében több mint 40 ember halt meg — közölték hétfőn Colombóban. Az egykori Ceylon északi részén — ahol főleg tamilok élnek — a katonasáa razziákat tart és kijárási tilalom van érvényben. Eddig 500 személyt tartóztattak le. példát mutató függetlenségi nyilatkozat eszméit. A láncaiból éppen kilépő, koronás nőalak magasra emeli a szabadság fáklyáját, másik kezével a függetlenségi nyilatkozatot szorítja magához. S ha ’ azóta elég sokan kétségbe is vonják, hogy ez a szobor valóban jellemző-e a mai Egyesült Államokra, azért azt senki sem vitatja, hogy a monumentális alkotás jelképe lett. Az igaz. hogy azért a jelképek is elhasználódhatnak. A nemrég elvégzett gondos vizsgálatok kimutatták, hogy a százméteres emlékmű gyakorlatilag életveszélyessé vált. A tengeri sós levegő, a szinte állandó szél kikezdte a hatalmas bronzelemeket összekötő kapcsokat. a belső szerkezet elemeit, elavult a felvonó, a belső lépcső, sőt, a szobor magasra emelt karját a leválás veszélye fenyegette, a fáklya pedig, amely éjjelente egyúttal világíÜdvözlő távirat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Mathieu Kerekou tábornokot, a Benin Népi Köztársaság elnökévé történt újraválasztása alkalmából!. ♦ SALERNO: öt álarcos férfi kirabolt egy helyi vonatot az olaszországi Salernoban. A banda tagjai először meghúzták a vészféket, majd miután megállt a vonat, egy feszítővassal fejbe vágták a mozdonyvezetőt és kilökték a vonatból. Ezután betörték a postavagon ajtaját, megragadták a pénzeszsákokat — bennük legalább 500 millió lírával (300 ezer dollár) — és egy várakozó gépkocsival elrobogtak. Az olasz sajtó szerint az idén vadnyugati módszerekkel már nyolc vonatot raboltak ki. tótoronyként is szolgált a közeledő hajóknak, ugyancsak elhasználódott. Külön bizottság alakult a szobor felújításának irányítására, biztosították a tetemes költségeket is és megindult a helyreállítás, előbb a talapzat korszerűsítésével, átalakításával, most pedig magának a szobornak a rendbehozatalával. Az évente milliót meghaladó számú látogató most jószerével csak az óriási állványerdőt látja, amely a hölgyet körülveszi. Az amerikai függetlenségi ünnepen nem mindennapi élményben lehetett részük a jelenlévőknek: ekkor emelték le daruval az elhasználódott és teljes -cserére szoruló, másfél tonnás fáklyát, A fáklya új példánya már jövőre a helyén lesz, a teljes felújítást pedig 1986-ra fejezik be. A hölgy századik születésnapját fiatalosra kozmetikázva köszönheti majd. ♦ LISSZABON: A portugál acélmunkások egynapos sztrájkot tartottak kedden, amely megbénította a közel hatezer munkást foglalkoztató állam.i acélművek munkáját. Az acélmunkások az ellen tiltakoztak, hogy az igazgatóság büntető intézkedéseket hozott hétszáz dolgozóval szemben, akik munkabeszüntetéseket szerveztek a bérhátralékok kifizetése érdekében. + ISZLÁMÁBÁD: Heten meghaltak, több százan hajléktalanná váltak Pakisztánban az ország több területére zúduló heves esőzések következtében. Haidarábádban öten akkor vesztették életüket, amikor víztől alámosott házuk összeomlott. Ketten áramütés következtében haltak meg. Karacsi- ban sok épület víz alá került. Az áradások miatt az iskolákban szünetel a tanítás. ♦ PEKING: Kedden Peking- be érkezett Sir Edward Youde, Hongkong brit kormányzója, hogy folytassa a brit gyarmat jövendő társadalmi, politikai és jogi berendezkedésével foglalkozó tárgyalásokat a kinai vezetőkkel. Kinai részről korábban közölték, hogy szeptember végéig megegyezésre kívánnak jutni, ellenkező esetben Peking egyoldalúan életbe lépteti az 1997 utáni átmeneti időszakra általa kidolgozott ütemtervet. ♦ ULÁNBÁTOR: A szocialista országok geodéziai és kartográfiai szakértőinek 12. konferenciája kezdődött meg kedden a mongol fővárosban. A konferencián a havannai 11. konferencia óta elfogadott tudományos-kutatási programok végrehajtásának eredményeit, a szocialista országoknak a következő négy évre szóló sokoldalú együttműködési tervét vitatják meg. A szovjet űrhajósok megérkeztek Csillagvárosba Vlagyimir Dzsanibekov, Szvetlána Szavickaja és Igor Volk, a Szojuz T—12 július 29- én a Földre visszatért legénysége' kedden Bajkonurból megérkezett a Moszkva melletti Csillagvárosba. A tiszteletükre rendezett gyűlésen Vlagyimir Satalov altábornagy, űrhajós, az űrhajósok felkészítésének vezetője méltatta az új űrsikert. Georgij Beregovoi altábornagy, űrhajós, az űrhajósok Jurij Gagarin nevét viselő kiképző központjának vezetője a TASZSZ •tudósítójának nyilatkozva kijelentette: a Szaliut—7 űrállomáson a három űrhajós — és az ott járt két látoqató expedíció tagjai — számos, nép- gazdasági szempontból rendkívül fontos tudományos, technológiái, orvosbiolóqíai és egyéb természettudományos kísérletet végzett. Nincs messze az a nap, amikor a mainál lénvenesen tökéletesebb űrkomplexumokat hoznak majd létre — mondotta. Elképzelhető, hogy ez maid a méhkaDtár mintáiéra eavmás mellé ijesztett tömbökből vagy egységekből áll majd. + CARACAS: A Venezuelában hivatalos látogatáson tartózkodó Vu Hszüe-csien kínai külügvminiszter hétfőn a középamerikai ügyekbe való külső beavatkozás megszüntetését sürgette. A kínai külügyminiszter hétfőn venezuelai kollégájával, Isidoro Morales Paullal tárqyalt. csütörtökön Argentínába utazik tovább. + MANAGUA: Elhagyta Nicaraguát hédőn Arturo Cruz, a Demokratikus Koordináció elnevezésű jobboldali párttömörülés vezetője, mert a sandinista kormány nem adott helyt követelésének, és nem kezdett párbeszédet a fegyveres el len- forradalmárokkal. Arturo Cruz kétévi önkéntes távoliét után nemréaiben tért haza Nica- raauába. A novemberre kitűzött elnökválasztásokon a jobboldali pártokat tömöritő szövetség ielöltieként kívánt indulni. Indulását attól tette fünaővé. hoav a sandinista vezetés párbeszédbe bocsátkozik-e az ellenforradalmárokkal. + BERN: Pokolgép robbant kedden hajnalban Rudolf Friedrich svájci igazság- és rendőrminiszter winterthuri lakásában. A svájci igazságügyminisztérium jelentése szerint a miniszter nem sérült meg, de a lakásban tetemes anyagi kár keletkezett. Eddig sem a merénylők kiléte, sem a merénylet oka nem ismeretes. Figyelem! Engedményes nyári vásár! • Szovjet férfi, női és gyermekkerékpárok, • Lengyel táskavarrógépek, • MK—29-es magnetofon, • TEA-tüzhely, 0 Salgó tűzhely • és egyéb háztartási gépek 30-40 százalékos engedménnyel ROBI kapálógépek 2500 Ft-os engedménnyel kaphatók augusztus 17-ig, amig a készlet tart. VARJUK SZIVES ÉRDEKLŐDÉSÜKET! KERESSEN FEL BENNUNKETI 1. sz. Iparcikk-üzlet Pécs, Lenin tér 6. Nyitva: 8—12 óráig, 12.30—16 óráig Szombaton: 8—12.30 óráig Telefon: 13-866. Telex: 12-422 Az amerikai atomtámadás 39. évfordulóján Béketüntetések világszerte Küldöttség élén Varsóban tárgyal a kambodzsai kormányfő. A képen: Chan Sy Wojciech Jaruzelskivel, a LEMP KB első titkárával, miniszterelnökkel tanácskozik. Kis Csaba New York-i levele Amikor a fáklyákat cserélik