Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)
1984-08-05 / 214. szám
© Dunántúlt napló 1984. augusztus 5., vasárnap 1984. AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KRISZTINA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.27 — nyugszik 20.12 órakor. A Hold kél 15.21 — nyugszik 0.23 órakor. — Bezártak egy soproni vendéglőt. Bezárták a magántulajdonban levő soproni Aranyfácán vendéglőt. A város üdülőnegyedében működő étterem vendégei közül az elmúlt héten többen ételmérgezést kaptak. Az emiatt indult vizsgálat az ételmérgezéssel kapcsolatosak mellett számos más kirívó szabálytalanságot is feltárt. A Győr-Sopron megyei KÖJÁL ennek nyomán elrendelte az étterem azonnali bezárását. Forgalmi változások Augusztus 6. és 12. között 7 baranyai úton kezdődnek felújítási munkálatok. Az 57-es főközlekedési úton, a pécsbányarendezöi vasúti kereszteződés előtt közműfektetés miatt félpályás útlezárás és sebességkorlátozás lesz. Mohács és Lánycsók között, az 57-es úton, valamint Mohács és Udvar között az 56-oson, a villany—újpetrei, az árpádtető—remeteréti és a pécs—abaligeti úton záróréteg-készitési és pályakiegyen- litési munkálatok miatt sebesség- korlátozást és szakaszos félpályás útlezárást rendeltek el, ezenkívül a kavicsfelverődéssel is számolni kell. A szederkény—Villány—harkányi úton, a mároki elágazásnál hídépítés miatt lesz korlátozás. A forgalom terelöúton bonyolódik, a 12 tonnásnál nagyobb járművek a boly—töt- tös—kislippó—villányi útvonalon közlekedhetnek. A terelöúton 30 km órás sebességkorlátozás és előzési tilalom érvényes hétfőtől. * Mindegy, hol, csak egy kis árnyék legyen. Pihenés kánikulában. Fotó: Läufer László « — Erdészeti múzeum Buga- con. Erdészeti múzeum nyílt szombaton Bugacon. A fenyves erdővel övezett új múzeumban az alföldi erdők történetével és az Alföld állatvilágával ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállított dokumentumok tanúsága szerint fásítással az 1700- as évek végén kezdték meg a futóhomok helyhezkötését: fekete nyárral, majd akáccal, kanadai nyárral és erdei fenyővel egyaránt megpróbálkoztak. A homokkötésre alkalmas erdősítési módszerekkel és fafajokkal foglalkozó első szakkönyv 1835- ben jelent meg — Hubeny József írta. — Elhunyt Závodi Imre. Závo- di Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, Fejér megye tanácsának elnöke augusztus 4-én, életének 57. évében hirtelen elhunyt. Temetéséről később intézkednek. — Hídfelújítás Győrött. Szombaton megindult a forgalom a felújított győri Petőfi hídon. A belvárost és az egyik nagy munkáskerületet összekötő híd korszerűsítésére több mint 10 millió forintot költött a városi tanács. Rövidesen megkezdik a kettős Rába-híd felújítását is. E kettős híd egyik része a Rába fő medrét, a másik része pedig a mellékágát íveli át. — Hídivásár. Idén is megrendezi a híres hortobágyi vásárt augusztus 18-án, 19-én és 20- án a Hortobágyi Idegenforgalmi Bizottság. Közlemény Értesítjük a pécsi forróviz-táyfütő rendszer használati melegvíz-fogyasztóit, hogy 1984. augusztus 6-án 00.00 órától, előreláthatólag 1984. augusztus 18-án 24.00 óráig a használati melegvíz-szolgáltatást szüneteltetjük. A szokásosnál hosszabb üzemszünetet (.; teszi szükségessé, hogy az erőmű gazdaságosabb üzemeltetése és a fogyasztók biztonságosabb ellátása érdekében a távfűtő-rendszereket az erőműben öss&ekapcsoijuk, egységesítjük. A tavasz óta tartó és ősszel befejeződő kivitelezési munka során az üzemszünet alatt a meglévő távfűtő-vezetékek rákötése készül az új elosztóra. Kérjük a fogyasztók szives megértését. Pécsi Hőerőmű Vállalat Pécsi Távfűtő Vállalat Várható időjárás vasárnap estig. Tovább tart a napos, száraz, meleg idő. Napközben helyenként megélénkül a déli szél. A hőmérséklet éjszaka 13, 18 fokig csökken, vasárnap napközben pedig 28, 33 fokig emelkedik. Szombat reggeli vízállások: őrtilos 120 cm, áradó, 18,5 fok; Barcs 45 cm, apadó, 17,0 fok; Drávasza- bolcs 105 cm, apadó, 17,0 fok; Mohács 378 cm, apadó, 20,6 fok. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. heti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 talá- latos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 58 db, nyereményük egyenként 160 136 Ft; 3 találatos szelvény 6075 db, nyereményük egyenként 764 Ft; 2 találatos szelvény 194 128 db, ezekre egyenként 30 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. — Szombati műszak. Kánikulai melegben dolgoztak tegnap a pékek a kemencék mellett. A pécsi Kenyérgyárból 520 mázsa kenyeret, 133 500 kiflit, zsemlét, 2700 cipót, 12 ezer zsemle veknit, valamint 17 és fél ezer vajas péksüteményt szállítottak a boltokba. — Pipakülönlegességek. Eplényi Jenő nyugdíjas szekszárdi főmérnöknek házi pipamúzeuma van. A száznál is több különleges fa- és porcelánpipa között található török vízipipa és kínai sárkánydíszítésű pipa is. — Túratalálkozó. Mintegy háromszáz fiatal részvételével kezdődött túratalálkozó Somogy megyében az MHSZ gyékényesi vízi telepén. A kétnapos rendezvénysorozat ma hajómodel- lek bemutatójával folytatódik. — Szúnyogirtás. Mohács város és üdülőterületén, valamint Harkányban végez repülőgépes szúnyogirtást a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát augusztus 9- én, illetve rossz idő esetén 10- én reggel 4 órától 8 óráig. A felhasznált szer — Unitox 7 ULV — emberre és melegvérű állatokra veszélytelen, méhekre viszont káros. KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK VASÁRNAP—HÉTFŐ: Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. VASARNAP Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző épület). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya-és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. VASARNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7.00—13.00 áráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart. Pécs, Kossuth L. u. 01. 10/0. sz. gyógyszertár, zárt ajtók mellett egész nap ügyeletet tart. 4sí 15-000 Meghibásodott színes televíziójának javítását kérte a Varsány utcai Videoton márkaszerviztől W. Bencze Erzsébet pécsi, Ybl Miklós u. 8. sz. alatti olvasónk. Azt a választ kapta, kedden vagy szerdán felkeresik és elvégzik a szükséges javításokat. Elmúlt a két nap, nem jött' a szerelő. Aztán eltelt egy hét. A férj személyesen reklamált a szervizben, ekkor csütörtököt és pénteket jelöltek meg. Elmúlt az újabb két nap is. A szerelőt tehát már 4 napon át hiába várták. Olvasónk joggal veti fel, miközben a szerviz elvárja, hogy az ügyfél a megadott időpontban otthon tartózkodjon, ő maga a megadott időpontokat nem tartja be. Lassan egy hét szabadság se lesz elég egy színes tv megjavíttatásá- hoz? * Több olvasónk telefonált a Mecseki Szénbányák épületével szembeni park megmentése érdekében. A Tolbuhin út 59—57. szám alatti ház lakói az utcán ruhaszárító köteleket kötnek a lámpákat tartó villanyoszlopokra és a nyárfákra. Látványnak is rossz, hogy a parkban alsóneműk és ágyneműk lengedeznek. Nem is beszélve arról, hogy a nyárfák közül már három kiszáradt. A lakók a tanács többszöri bírságolása ellenére sem hagynak fel a kialakult gyakorlattal. — Georgikon Nyári Egyetem. Ismét megrendezik Keszthelyen a Georgikon Nyári Egyetemet, amelyre hazai és külföldi mező- gazdasági szakembereket várnak. Az ünnepélyes megnyitóra az Agrártudományi Egyetem dísztermében kerül sor augusztus 7-én délelőtt 10 órakor. Az első előadást dr. Debreceni Béla egyetemi tanár tartja A magyarországi agrokémiai kutatások főbb irányai címmel. VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Egészségügyi Intéz* mények az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást a sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére vasárnapi napokon: felnőtt lakosság, valamint az abaligeti körzet lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet: a Lánc utcai Rendelőintézet fogászati ügyeleti helyiségében, vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. A berendelt betegek ellátása 8—13 óráig történik, ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. HÉTFŐ Felnőtt belgyógyászat. I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs — Új típusú energiatakarékos gépeket mutattak be a Szegedi Ipari Vásáron. A győri Rekord Mezőgép Vállalat új megoldású munkagépet, forgóboronát, a gyöngyösi Agromechanikai Ipari Szövetkezet pedig áramot fejlesztő, vizet szivattyúzó szélmotorokat, egyéb szélerőgépeket, valamint új típusú napbojlert mutatott be működés közben. — Gyógyító pirulák. Az agyi keringést javító Cavinton gyógyszerből idén is, teljesíti a növekvő hazai igényeket a Kőbányai Gyógyszerárugyár. A GYÓGYÉRT az első negyedévben 1,6 millió dobozzal rendelt, a második negyedévi 1,3 millió dobozos megrendelését pedig 1,7 millió dobozra emelte fel. — Hétvége a Tejiparnál. Százhuszonháromezer liter tejet, 12 és fél ezer liter kakaót, 27 és fél ezer doboz poharas tejfölt gyártott a pécsi tejüzem 50 dolgozója' a hét végén. A baranyai boltokba ezen kívül 5800 doboz kefirt, 8100 csomag túrót és 2300 doboz habtejszínt szállítottak. Halálozás A Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetvezetősége mély megrendüléssel tudatja, hogy munkatársunk, MARTON JÁNOS vájár, életének 36. évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése augusztus 8-án 15 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Mély megrendüléssel tudatom, hogy felejthetetlen drága jó barátom, IFJ. MÁRTON JÁNOS hűséges szíve 36 éves korában örökre megszűnt dobogni. Utolsó útjára augusztus 8-án 3 órakor kísérjük, a központi temetőben. Ilona. Végtelenül szeretett drága jó anyánk, OZV. DR. RIBÓ ZOLTÁNNÉ Szemerczy Lully 92 éves korában, július 30-án elhunyt, Fonyódon. Veszprémi családi kriptában lesz végső pihenőhelye. Siratja: 2 lánya: dr. Pongrácz Ti- borné és Szoyka Pálné, vői, 3 unokája: Angyal, Éva, Tibor, 7 dédunokája: Bojté, Judit, Kinga, Angyalka, Erika, Bajmi Gábor és Éva, Pongrácz Krisztina, unokavői és unokamenye. Minden külön értesítés helyett. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy feleségem, édesanyánk, TIHANYI DEZSŐNÉ Szép Anna, életének 48. évében, váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 8-án fél 11 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagypapánk és dédipapám, DENKE JÓZSEF, volt hiricsi lakos, a pécsi Vízügy nyugdíjasa, 66 éves korában, hosz- szan tartó betegség után, váratlanul elhunyt. Temetése augusztus 8-án, fél 1 órakor lesz a pécsi köztemetőben. Gyászolják: felesége, gyermekei és széles körű rokonsága. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, egyetlen fiam, édesapám, nagyapánk, CZIRKOS JÁNOS, türelemmel viselt hosszú szenvedés után, 49 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 7-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk, testvérünk és kedves rokonunk, VARGA TAMÁS, július 2-án, 86 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása augusztus 7-én 3 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347 Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel 7 óráig. HDN-elözetes Mi lesz olcsóbb a nyári vásáron? Hétvége a határállomásokon Győrben, a BMK mintaboltjában jégkockát is adnak a tisztitott baromfi mellé • a hét kérdése: Mikor lesz új pécsi telefonkönyv? n koponya-rejtély Miről árulkodnak a csontok? Németh Kornél tervei Mi fűti a hatszoros magyar motocross-bajnokot? Rézrudat adott el aranyként Nagy üzletre számított a hiszékeny áldozat II doberdéi fennsikon Dokumentumfilm készül az egykori olasz hadszíntérről Elégtelen Avas dió, fonnyadt sárgarépa, erjedt lekvár • Ügyeletes újságíró, vasárnap délután 14-től 18 óráig: FERENCI DEMETER Hirek, tudósítások, információk adhatók a 10-053-as telefonon, vagy a Napló I. hívójelű CB-készülékünkön a 25-ös csatornán. MÉG ITT A NYÁR — MÁRIS ITT AZ UJ... 40 százalékos árengedménnyel augusztus 6—18-ig a MECSEK ÁRUHÁZ SZLIVEN ÁRUHÁZ DOMUS ÁRUHÁZ egyes osztályain Mivel a Nyári Vásár kínálatunk nem egységes — érdemes tájékozódni áruházainkban ... NYÁRI VÁSÁR engedménnyel vásárolhat még Pécsett: 19. sz. Szigetvári Cipőbolt (Kossuth L. u. 50.) 45/a LAKÁSTEXTILBOLTBAN Kossuth tér sarkán 38. sz. SPORTBOLTBAN (Saliai u.) Vidéken: 404. sz. Harkányi és 502. sz. Mázaszászvári Vegyesiparcikk szakboltjainkban Egészségügyi szolgálat