Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)

1984-08-01 / 210. szám

1984. augusztus 1., szerda Dunántúlt Tlaplo 3 175 millió forintos beruházás Ellenőrzik a vízórákat a pellérdi telepen Fotó: Erb János ÉSSZERŰBB CSOMAGOLÁSBAN Olcsóbb vegyicikkek A vásárlók igényéhez iga­zodva a Caola Kozmetikai és Háztartásvegyipari Vállalat megkezdte az Exotic pumpás dezodorcsalád utántöltős vál­tozatának gyártását. A dezo­doraié szert olyan dobozban hozzák forgalomba, amely a megüresedett flakon szórófejé­vel kiegészítve ismét használ­ható. így a fogyasztók az ere­deti árhoz képest csaknem egynegyedével kevesebbért jut­hatnak hozzá ehhez a dezo­dorhoz. Ugyancsak gazdasá­gosabb megoldás a vásárlók számára, hogy a BIP-csalód mosogatószerét, illetve öblítő­jét a korábbi félliteres csoma­golás mellett — olcsóbban, mint ha ezekből kettőt vásárol­nának — literes flakonokban is árusítják. Épül a vízmű r • UJ telep­helye A döntő kérdés természete­sen az: milyen előnyét élvez­heti majd Pécs lakossága an­nak, hogy a Víz- és Csatorna- művek új telephelyet épít a vá­ros nyugati szélén. A vállalat és a városban élők sok felüle­ten érintkeznek, mégis a leg­lényegesebbek közül azt em­lítjük, amikor valahol sürgős hibaelhárításra van szükség, s ebben kérik a vízmű szakem­bereinek segítségét. Ezen a területen is tudunk egyet előrelépni — mondja Hainess Jenő főmérnök. — Ed­digi „szétszórtságunk” egyebek mellett a- hibaelhárítást is las­sította, s bizonyosak vagyunk abban, hogy hamarabb, felké­szültebben érkezhetünk a kö­zeljövőtől a helyszínekre. Az új telep több lépcsőben épül, a beruházás teljes ösz- szege 175 millió forint. Eddig mintegy 85 millió forint érték­ben készültek el különböző lé­tesítmények. Már maga ai telep felépíté­sének a helye is szerencsésebb munkafeltételeket biztosít: az ide vezető út egyik oldalán van a vízmű tmk-műhelye, a raktártelep, közel a pellérdi víznyerő terület központja. Már a telepen dolgozik a vízóra­műhely, a kiszolgáló egységek, a gondnokság, a biztonság- technikai részleg. A tavaszi hónapokban lettek készen a hálózati, illetve építési üzem, oda azonban még nem költöz­tek be. mert — hallottuk a fő­mérnöktől — a nyári csúcssze­zon (május 15-től szeptember 15-iq tart) idején nem akar­ták a vízszolgáltatást a köl­tözködéssel zavarni. Koraősz- szel azonban már az új hely­re megy az a két üzem is. A munka pedig folytatódik — a kivitelező a BÉV: ez év végére készül el több kiszolgá­ló létesítmény, eredményeként az üzemviteli részleg a jövő évben „hurcolkodik át’’ o Zó­lyom utcából az új telephely­re. Az építők már elkezdték a szállítási üzemet is, remélik, jö­vő év végére ez is készen lesz. Felvetődhet a kérdés: ha már minden egy helyen lesz, messze a belvárostól, a lako­soknak ügyes-bajos dolgaikban olyan távolra kell buszoznia? Szó sincs erről. A jelenlegi, Zólyom utcai irodaépület föld­szintjén megtartanak egy he­lyiséget, ahol az ügyfeleiket fogadni tudják. Az ámokfutó autós Embereket gázolt, kocsikat tört össze Pécsett Nem mindennapi bűntett játszódott le július 22-én es­te Pécsett, melyben az alkohol­nak nem kevés szerep jutott. A személygépkocsiját ittasan vezető autós ámokfutása utón súlyosan és könnyebben sérült emberek, összetört autók ma­radtak a helyszínen ... A 25 éves Budai Béla pécsi fiatalember két Opel Kadett autóból csinált egyet: az egyik­ből a motort és a rendszámot áttette a másikba, s hogy egyiknek sem volt érvényes mű­szaki engedélye, különösebben nem zavarta. Budai Béla gép­szerelő, géplakatos szeretett bütykölni. Ezt tette aznap dél­után is a kocsin. Igaz, közben sört, majd később némi konya­kot ivott. Munkájának ered­ményéről személyes tapaszta­latot akart szerezni, ezért este nyolc óra körül elment próba- útra. Személygépkocsi-vezetői jogosítvánnyal ugyan nem ren­delkezett, meg hát ivott is, en­nek ellenére elindult a kocsi­jával, sőt még utasokat is vitt magával... Rendben is ment a dolog a Rózsa Ferenc utcáig, az Opel­lel is elégedett volt, ám ekkor felhajtott az utat szegélyező bokrok közé. Mögötte egy szol­gálaton kívüli, civil ruhába öl­tözött rendőr jött saját gépko­csijával, aki miután látta, mi történt, megállt az Opel mö­gött, kiszállt, odament Budai kocsijához, felszólította, hogy szálljon ki, s benyúlt, hogy el­vegye az indítókulcsot. A kocsi utasai kiszálltak, de Budai hát­ramenetbe kapcsolt, félrelökve a rendőrt, nekihajtott a mö­götte álló kocsinak, majd el­indult a Rákóczi út irányában, az egyetem felé. Egy Volán­taxis azonban a kereszteződés­ben eléje állt. Budai megállt, a taxis, Mosdós/ János oda­ment, 6 is ki akarta venni a kocsi indítókulcsát, erre Budai elindult, a taxis elesett. Budai nekihaitott az időközben szin­tén eléje álló magántaxinak és egy személygépkocsinak. Ekkor már teljesen elvesztette uralmát járműve felett, átvágó­dott az út másik szélén lévő járdára, ahol három embert elgázolt, a falnak ütközve ki­perdült az útra, s összeütkö­zött egy, a 48-as térről érkező személygépkocsival, majd meg­állt. (A járdán közlekedők kö­zül egy ember életveszélyesen, ketten könnyebben sérültek.) Időközben nagy tömeg jött össze, lincshangulat uralkodott: Budait kiemelték a Volán mö­gül, s elkezdték verni, amit az időközben a helyszínre érke­zett rendőrök akadályoztak meg. Később Mosdósi János, Vo­lán-taxis ezt mondta: — Kacsázva haladt előttem az Opel, ezért félkeresztben megálltam előtte. Ö is meg­állt, odamentem hozzá, felszó­lítottam, szálljon ki, benyúltam az utastérbe, hogy kivegyem a slusszkulcsot. Erre elindult, én elestem. Láttam, hogy neki­megy két kocsinak, majd a fal­nak ütközik ... Budai Bélát a helyszínen őrizetbe vették, majd vérvétel­re szállították, ahol megálla­pították, hogy 2,06 ezrelék al­kohol van a vérében. Járányi Andor rendőr-főtörzs­őrmester vezeti az ügyben a vizsgálatot: — Budai Béla három rend­beli bűntettet követett el: két­rendbeli közúti veszélyeztetést és egy rendbeli súlyos testi sér­tést okozó ittas vezetést. Ilyen ámokfutással még nem talál­koztam rendőri munkám során. A vizsgálat műszaki és elme- szakértő bevonásával folytató­dik. Mit mond az események után egy héttel, a letartóztatásban lévő Budai Béla: — Csak arra emlékszem, hogy valaki benyúl a kocsiba, én elindulok . .. A fiatalember, aki büntetlen előéletű, elmereng. — Nem tudom, hogy tudtam ilyen hülyeséget csinálni. Ha feleannyit iszom, biztos, hogy nem ülök autóba. Roszprim Nándor Lelki beszélgetések Klinikai kapcsolatok Az orvostudo­mányban sok­szor találkozunk a különböző szakterületek egymásrautalt­ságával. A he­lyes diagnózis felállításához el­engedhetetlen a társszakmák együttműködése. A pszicholó­gia a pácienssel való találko­zás első pillanatától társa kell hogy legyen a bármely szak­területen dolgozó orvosnak. Az orvost a betegek feszült­séggel feltöltődve, a kiszolgál­tatottság érzésével keresik fel. A kórházi ápolás szintén meg­változtatja az ember lelki álla­potát, melyet a betegség amúgy is torzít. Ezeket a fe­szültségeket kell feloldania az orvosnak a találkozás első pil­lanatában ahhoz, hogy az őt felkereső egyén bizalmát meg­nyerje. Sokszor találkozunk olyan gyógyszerekkel agyon­kezelt „betegekkel”, akik hosz- szabb vagy rövidebb bizalmas beszélgetés után „gyógyultan” távoznak. Természetesen, ha a panaszok mögött szervi elté­rést találunk, gyógyszeres vagy műtéti úton próbáljuk orvosol­ni a betegséget, azonban á legnagyobb szaktudással vég­zett gyógyító munka sem éri el a várt eredményt a beteg he­lyes lelki vezetése nélkül. Napi munkám során talál­kozom a születendő gyerme­kéért hosszú kórházi ápolást vállaló terhessel, a saját hi­bájából vagy önhibáján kívül teherbe jutott és terhességét megszakíttató pácienssel, kü­lönböző betegségekkel küszkö­dővei, szülőszobán vajúdó kis­mamával. Találkozom a mű­tőben beteggel, akit altatok vagy operálok, találkozom az egészségügyi felvilágosító mun­ka során betegségtől meg­óvandó fiatalokkal, találkozom a betegek és elhaltak hozzá­tartozóival. Ezen találkozások­ban egy a közös: a két ember egymásrautaltsága. A gyermek várása az egyik legtisztább emberi érzés. Meg kell adni a terhességéért ret­tegő jövendő anyának a biz­tonságérzést, hogy ebből a terhességből egészséges gyer­mek születik — még akkor is, A fényképezés hagyomá­nyos „főidénye" a va­káció. Első, „tanuló" gépként, de még az átlagos amatőrigények kielégítésére is felesleges drága, bonyolult, ko­moly szakértelmet igénylő fény­képezőgépet beszerezni. Ve­gyük tudomásul, hogy a több tízezer forintos japán „csoda­automata” státusszimbólum fe­het ugyan, de helyettünk még ez sem képes fényképezni — nekünk kelt úgy kezelni tudni, hogy használható felvételt ké­szítsen! Egy kifogástalanul mű­ködő, technikailag hibátlan „egyszerű” géppel (pl.; Zenit, Ljubityelj stb.) éppúgy lehet jó felvételt készíteni, mint CA- NON-nal, vagy egy NIKON- nal rosszat — a fotóstól füg­gően. Érdemes olyan jó állapotú, de használt fényképezőgépet is venni, amelyet nem műszaki hibája, hanem azért ad el tu­lajdonosa, mert új, nagyobb teljesítményű gépet kíván vá­sárolni. De jól használhatók a „divatjamúlt” külsejük miatt félretett, öreg masinák éppúgy, Nyári fotótanácsok mint a kölcsönzött, „ismeret­len” gépek is, ha megfelelnek a két alapkövetelménynek: mű- szakilaq kifogástalan állapot — és ellenőrzötten hibátlan működőképesség. Az ellenőrzés, egyben a gép­pel „ismerkedés’’ módja: fény­képezzünk végig egy tekercs fekete-fehér filmet valamennyi zársebességgel és rekesznyílás- változattal, különböző távol­ságállítással, a vacuszinkront is kipróbálva. így a ránézésre észrevehetetlen, rejtett hibákról éppúgy tudomást szerezhetünk, mint ahogy a gép kezelési gya­korlatáról. a berezdülésmentes megvilágítási módról is. Elmé­letileg ugyanis már a haszná­latbavétel előtt tisztában kell lenni a „használati utasítás­sal". Ezt új géphez mellékelik; használt, vagy kölcsönzött gép esetén ne röstelljük elkérni, en­nek híján szakember tanácsát kérni a számunkra ismeretlen fényképezőgép helyes kezelé­sére vonatkozóan. Ha meg is tettünk mindent a működőképesség biztosítása érdekében, előfordulhat, hogy „elakad" a fényképezőgép bo­nyolult szerkezete. Ilyenkor so­ha ne erőltessük, ezzel csak nagyobb kárt okozunk), még kevésbé akarjuk magunk „meg­javítani”! Ez kizárólag a szak­képzett iotóműszerész dolga; a a legügyesebb, „aranykezű” barkácsoló is többet árthat jó­szándékú hozzá nem értésével; mint hinnők. Az ilyesféle fusi­zás rendbehozatala ugyanis éppoly nehéz, mint amilyen költséges, néha pedig a kár helyrehozhatatlan . .. Ennél is nagyobb kár, veszte­ség. ha figyelmetlenségünknek „köszönhetően” elhagyjuk, ha sokszor különböző kompli­kációk fellépésével kell szá­molnunk. Ha nem sikerült ki­hordani a terhességet, de mindkettőnk lelke nyugodt, mert minden emberit megtet­tünk, a kudarc elviselhetőbb, és az újrakezdésre is marad még erő. Ha meg kell szakítani egy terhességet, mert a terhesség kihordása veszélyezteti az anya és az újszülött életét, sokszor a kicsorduló könnyek felszárí­tására elég egy mondat: „így lesz a legésszerűbb”, vagy egy igenlő bólintás. Ha a felelőt­lenség a nemkívánatos terhes­ség oka, sokszor a rideg hall­gatás célravezetőbb a korho- lásnál, a szövődmények kiok­tató felsorolásánál. Persze, ez utóbbira is szükség lehet, mert sem saját, sem mások életével felelőtlenül nem ját­szadozhat senki. Sokszor mondják ismerőse­im: egy élet születésénél asz- szisztálni a legszebb dolog le­het. Ez igaz lehet a szülő anya részéről, de ha szülést veze­tek, ez az érzés nem mindig tudatosul bennem, előfordul­hatnak olyan szövődmények a vajúdás alatt, amelyeket azon­nal el kell hárítani, mert a késlekedés veszélyeztetheti az anya és a gyermek életét egy­aránt. Ezt úgy kell megtenni, hogy közben az anya a leg­kisebb jelét se lássa a belső feszültségnek, legfeljebb a gyöngyöző homlokot, amelynek okozója lehet a meleg is. Mielőtt az altatógép maszk­ját a beteg arcára teszem, elengedhetetlen a számomra már sztereotippá vált mondat: „Most egy picit alszunk.” Né­hány biztató szó elég lehet ahhoz, hogy az injekció ne fáj­jon olyan nagyon ... A tragédiák a kezelőorvos lelkét is megrázzák. Ezt az ér­zést megszokni nem lehet, csak tudomásul venni, és le­hajtott fővel közölni, hogy: igaz... A pszichológiai ismeretek birtokában az orvos—beteg kapcsolatban két ember for­málódik, hogy formálni tudja a többieket is. Dr. Soponyai József szülész-nőgyógyász vagy ellopják fényképezőgé­pünket. Vendéglőben soha ne akasszuk székünk támlájára, vagy látókörünkön kívüli fogas­ra, hanem „szem elé’’ tegyük; így nem is felejtjük ott. Leg­célszerűbb (és legbiztosabb), „rövid szíjon” nyakunkba (és ne vállunkra!) akasztva hor­dani, ahol szemünk előtt, ke­zünk ügyében van és tömeg­ben, tolongásban sem vághat­ják le észrevétlenül szíjáról, de le sem ránthatják motorról. (Nyugati „specialitás".) Az autófeltöréses lopások legbiztosabb előidézője a jót látható helyre tett fényképező­gép, mint „csali”. Ha semmi­képpen sem vihetjük magunk­kal. o legjobb „tárolóhely” az első és hátsó ülések közötti padlórész, ami egyben a nap hevétől is véd. A vámszabá­lyok miatt, de a netáni rend­őrségi feljelentés esetére is ajánlatos indulás előtt felírni az útiholmiként magunkkal vitt fényképezőgép, objektívek váz- és gyári számát, a pontos gyártmánymea nevezéssel. Dr. Szász János

Next

/
Oldalképek
Tartalom