Dunántúli Napló, 1984. augusztus (41. évfolyam, 210-239. szám)

1984-08-22 / 230. szám

a Dunántúlt napló 1984. augusztus 22., szerda Alkotmánynapi rendezvények, ünnepségek országszerte (Folytatás az 1. oldalról) Befejezésül az előadó arról szólt, hogy bár igen nehéz kül­ső és belső körülmények között dolgozunk, de nem eredmény­telenül. El tudtuk kerülni a fe­nyegető, súlyos visszaesést. Talpon áll az ország, és van programja a kihívásokra. To­vább fejlesztjük gazdasági irá­nyítási rendszerünket is. A kül­ső körülmények nem javulnak, és a belső gyengék leküzdésé­nek útja sem könnyű. Ezért az alkotó demokráciát, népünk szocialista egységét, munkánk eredményességét tovább kell erősítenünk. Készülünk hazánk felszabadulásának 40. évfordu­lójára, és a párt XIII. kong­resszusára. Ma erős, kipróbált, tanult társadalmunk van, az elmúlt években is sokat edződ­tünk. Ezért is van okunk bízni abban, hogy gondos előkészí­téssel, jó munkával meg tud­juk alapozni a szocializmus építésének újabb lendületes szakaszát Magyarországon! Az ünnepi beszéd elhangzá­sa után a gazdaság dolgozói­nak képviselői átnyújtották az új kenyeret a szónoknak, aki azt megszegte. Zámbó István, a gazdaság igazgatója Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést nyújtott át Mázsár Férenc gépműhelyve­zetőnek, Farsang János villany- szerelőnek, Kniesz Ádám trak­torosnak, Simonies János aszta­losnak, Török Zoltán autósze­relőnek. Az ünnepi gyűlés a máza- szószvári bányász fúvószenekar és a hosszúhetényi népi együt­tes műsorával ért véget. M. E. Vasárnap és hétfőn megye- szerte zajlottak az alkotmány­napi ünnepségek, rendezvé­nyek. Vasárnap tartották a megemlékezést Bicsérden, Ge- resdlakon, Kékesden, Sellyén, Boksán, Magyarbólyban. Az ünnep alkalmából Somogyhár- ságyon művelődési házat avat­tak. Munkás-paraszt találkozó keretében közösen ülték meg az ünnepet a mohácsi Duna- völgye Mgtsz és a mohácsi öntödei Vállalat, a kétújfalui termelőszövetkezet és a Sziget­vári Konzervgyár, a Szigetvári Cipőgyár és a nágocsi, görge- tegi, sombereki termelőszövet­kezet, a mozsgói termelőszövet­kezet és a szigetvári malom, valamint a Szigetvári Állami Gazdaság és a Sopiana Gép­gyár dolgozói. Hétfőn rendezték meg az alkotmánynapi ünnepséget Du- nafalván, Magyarteleken, Fel- sőszentmártonban, Szigetváron, Újpetrén, Szebényben, Bükkös- dön, Hetvehelyen, Szalántán aratóbál zárta a 20-ai progra­mot. Fazekasbodán az ünnep­séget egybekapcsolták a fel­újított művelődési ház átadá­sával. Komló és Magyareg- regy lakossága a magyareg- regyi strand szabadtéri szín­padánál ünnepelt. A népi együttesek immár hagyomá­nyos alkotmánynapi műsorá­ban a Komló és vidéke ÁFÉSZ hosszúhetényi népi együttese, a magyaregregyi hagyomány- őrző együttes és a pécsi „Jó­zsef Attila" Művelődési* Köz­pont néptáncegyüttese szóra­koztatta a közönséget a kom­lói bányász fúvószenekarral együtt. Egyházaskozáron nép­dalköri találkozót tartottak, amelyen a helybelieken kívül részt vett a magyaregregyi, az algyői és az érsekcsanádi népi együttes is. Pécsett az ünnep napjára több helyszínre is hirdettek szórakoztató műsorokat. A sok helyszín és az egybeeső idő­pontok megosztották a közön­séget. A Ivov-kertvárosi Melin­da utcai szabadidőparkban hétfő délelőtt a gyerekek szá­mára rendeztek zenés, játékos vetélkedőket. A Balokány-lige- ti Ifjúsági Parkban délután sporthorgászversenyt, cicabe­mutatót és vásárt rendeztek. A műsorban fellépett Nagy Bandó András és Maksa Zol­tán, Muzsay András, Fülöp Gyula bűvész és az Apolló együttes. A Xavér téren a MÉ­TA együttes tartott táncházat a kicsiknek. A tettyei romoknál a „Históriások" együttes rene­szánsz költők és muzsikusok műveiből összeállított hangu­latos műsora vonzott szép szá­mú közönséget. A vidámpark szabadtéri színpadán a KPVDSZ színjátszó csoportja, Fülöp Gyula bűvész, valamint az egyházaskozári és az érsek­csanádi népi együttes szerepelt. A szerencsésebb nézők között a kultúrpark ajándékaként ten­geri malacokat, nyulakat, pe­csenyekacsát és pezsgőt sor­soltak ki. A Nevelési Központ művelődési házában délután a Meruker tartott gyermekruhá­zati divatbemutatót, majd Csizmadia Sándor és együttese históriás énekeket és történelmi dalokat adott elő. Este amatőr együttesek mutatkoztak be a közönségnek, amely ezt köve­tően utcabálon rophatta a tán­cot a Minaret együttes zené­jére. * Az első alkotmánynapi nagy­gyűlésre Mosonmagyaróváron került sor augusztus 19-én oz új művelődési központ előtti té­ren, ahol Pozsgay Imre, a Ha­zafias Népfront Országos Ta­nácsának főtitkára mondott ün­nepi beszédet. Augusztus 20- án Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára volt az ünnepi szónok Székes- fehérváron. Az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban Köpeczi Béla művelődési miniszter, Ta­polcán pedig Gyenes András, oz MSZMP Köeponti Ellenőrző Bizottságának elnöke tartotta az ünnepi beszédet. Üdvözlő távirat Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Afganisztán független­ségi évfordulója alkalmából táviratban üdvözölte Babrak Karmait, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bi­zottságának főtitkárát, az Af­ganisztáni Demokratikus Köz­társaság Forradalmi Tanácsá­nak elnökét. + HELSINKI: Az .atomkor­szakban a háború é% a béke kérdéseivel nem lehet tréfál­ni — húzza alá az a nyi­latkozat, amelyet a Béke-Vi- lágtanács hozott nyilvánosság- re kedden Helsinkiben, és amelyben a világszervezet ha­tározottan elítéli az amerikai elnök cinikus kijelentését. Hazánk új lengyel és mnngol nagykövete Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Sarlós István, a Minisztertanács elnök, helyettese és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke fogadta Biczó Györgyöt, hazánknak a Lengyel Népköztársaságba akk­reditált rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki a kö­zeljövőben utazik állomáshelyé, re. * Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Ta­nács helyettes elnöke, Sarlós István, a Minisztertanács elnök- helyettese és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke fogadta Kádár Lászlót, hazánknak a Mongol Népköztársaságba akk. reditált rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetét, aki a kö­zeljövőben utazik állomáshelyé­re. * • Gáspár Sándor, az Elnöki Tanács helyettes elnöke kedden fogadta Nicolae Veres rendkí­vüli és meghatalmazott nagy­követet, a Román Szocialista Köztársaság új magyarországi ^ nagykövetét, aki átadta meg­bízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen volt Garai Ró­bert külügyminiszter-helyettes is. * Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Sarlós István, a Minisztertanács elnök­helyettese és Apró Antal, az Országgyűlés elnöke fogadta Kovács Károlyt, hazánknak a Pakisztáni Iszlám Köztársaság­ba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állo­máshelyére. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Légi- és víziparádé Budapesten Légi- és víziparádé Budapesten Manek Attila felv. Az alkotmánynapi rendezvénysorozatokat záró tűzijáték egyik pil­lanata. Képünk az Erzsébet-hid pesti hídfőjén készült. Plávicz L. felvétele + BUDAPEST: Szikszay Béla államtitkárnak, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökének meghívására kedden delegáció élén Budapestre érkezett Wal­ter Halbritter miniszter, az NDK Minisztertanácsa mellett működe árhivatal vezetője. Szikszay Béla és Walter Halbritter véleménycserét foly­tat o két országot érintő idő­szerű árpolitikai kérdésekről. ♦ DALLAS: A pártprogram kérdéseivel foglalkozott kedden a republikánus párt elnökjelölö tanácskozása a texasi Dallas­ban. A program különböző fe­jezeteiről kongresszusi albi­zottságok vezetői tájékoztatták a küldötteket, akik az esti — magyarországi időszámítás szerint már szerda kora haj­nali — ülésen fogadják el vég: legesen azt. Az esti ülésen szó­lalt fel Gerald Ford volt el­nök is. ♦ TRIPOLI: Harmincon hal­tak meg és százhuszonötén se­besültek meg az észak-libanoni Tripolibon kedden kiújult har­cokban. A heves csatározások a szíriai- támogatást élvező arab demokratikus párt és a konzervatív szunnita iszlám egyesülési mozgalom fegyvere­sei között robbantak ki. Az ál­dozatok a polgári lokosság so­raiból kerültek ki. / ♦ WASHINGTON: Szeptem­ber elsejétől bezárják Panamá- oan az Egyesült Államok kato­nai kiképző központját, ahol elsősorban a latin-amerikai diktatúrák katonái kaptak ki­képzést a leiszabadító erők el­leni harchoz. A több mint két évtizede működő központban egyúttal amerikai katonákat is képeztek ki a gerillák elleni dzsungelháborúra. Jelenleg a salvadori rezsim különleges alakulatai számára tartanak talolyamokat a Fort Gulick ne­vű támaszponton. A kiképzési program nem szűnik meg, ha­nem az iskolát áttelepítik Pa­namából vagy Puerto Ricába, vagy Floridába. •f LONDON: Ismét össze­csaptak egymással a sztrájk­törőket védelmező rendőrök és a hatodik hónapja sztrájkoló bányászok Észak-Angliában és Skóciában a hét elején, ösz- szesen hatvankilenc bányászt vettek őrizetbe. A sztrájko'ák több helyütt lángoló úttorla- szokat emeltek és kőzáport zú­dítottak a kivezényelt rend- fenntartó erőkre. Arthur Sacrgill, a bányász szakszer­vezet vezetője kijelentette, hogy a véres összetűzéseket is­mét a rendőrök kezdeményez­ték. A sebesültek számát, több* tucatra becsülik. Már a kora reggeli órákban több tízezren keltek útra, hogy idejében érkezzenek oz Or­szágház elé, ahol pontban fél 12-kor megszólaltak a fanfá­rok, jelezve: megkezdődött az egyik leglátványosabb augusz­tus 20-i esemény: a hagyomá­nyos vízi- és légiparádé. A dunai rakpartok mentén és tévékészülékek előtt helyet fog­laló több milliós nézőközönség üdvözlése után a Margit-híd felől nemzeti és vörös zászló­val díszített szárnyashajó tűnt fel, nyomában motorcsónakok, átkelő-, kitűző hajók és vízi­buszok haladtak el fegyelme­zett rendben a tribünök előtt. A hajókon elhelyezett transz­parensek a 35 éves alkotmányt, az ugyancsak 35. születésnapját ünneplő KGST-t köszöntötték, a jobb munkára, a hatékonyabb gazdálkodásra mozgósítottak, a szocializmust és a békét éltet­ték. Eközben fellobogózott heli­kopterek érkeztek o Parlament előtti térségbe, majd nyomuk­ban vitorlázó repülőgépek kö­vetkeztek, az ünnepet köszöntő feliratokat húzva maguk után. A Dunán a Magyar Néphad­sereg úszóegységei, vízi szállí­tó- és harci járművei szelték o ■habokat, majd háromszoros díszsortűz dördült az alkotmány törvénybe iktatása 35. évfordu­lójának tiszteletére. Nagy tap­sot kaptak a Darádén ezúttal ismét szereplő férfi és női egyé­ni műrepülők, akiknek bemuta­tóját helikopterek manőverei követték. Ugyancsak a program látványos percei voltak, amikor az MHSZ rádióirányítású repü- lőmodelljei mutattak be buk­fencet, orsót, dugóhúzót és más gyakorlatokat a Duna fölötti légtérben. A folyón időközben vízisíelők lovagolták meg a hullámokat, majd az idei parádé leabravú- rosabb bemutatói következtek: motoros sárkányrepülő szállt le a vízre, s onnan emelkedett is­mét a magasba, ezt követően pedig egy ejtőernyős, 600 mé­ter magassáaból, motoros sár­kányrepülőből hajtott végre ug­rást. Ezután a hagyományos ej- főernvős-parádé következett: az MHSZ soortolói 800—1300 mé­ter közötti magasságból hagy­ták el a reoülőgéoet és eresz­kedtek a Duna vizéne. Újra egyéni műrepülők, maid mo­toros sárkányrepülők tűntek fel a légtérben, maid a Magyar Néphadsereg ejtőernyős spor­tolói következtek: deszantcsil- lagalakzatú és kupola formájú csoportos ugrásaikkal zárult az idei másfél órás látványosság. Alkotmányunk ünnepén Kiss Gáspárnénak talán az évtizedekkel ezelőtti verejtékes aratások jutottak eszébe, mi­kor elérzékenyülve átvette Pes­ti Lajos tanácselnöktől az új kenyeret. A sokat megélt idős asszony ölbe fogta a nemzeti­színű szalaggal átkötött veknit, és merengve ült a közönség so­raiban ... Alkotmányunk 35. évforduló­ja alkalmából augusztus 19-én délután utat avattak Kékesd és Fazekasboda között. Az ün­nepségre eljöttek megyénk párt- és állami vezetői is. A kékesdi faluvégen, a díszkapu­nál Gorjanácz Edina negyedik osztályos tanuló köszöntötte többek között Lukács Jánost, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának első titkárát, va­lamint dr. Földvári Jánost, Ba­ranya megye Tanácsának álta­lános elnökhelyettesét. A sza­lagátvágást követően a ven­Ötavatás Kékesd és Fazekasboda között dégek végighajtattak az új összekötő úton, amelynek meg­építése régi óhaja volt az er­zsébetieknek, a kékesdieknek, a geresdlakiaknak, a fazekasbo- daiaknak. A környező közsé­gekből több százan érkeztek ez alkalomból Kékesdre. Az alig több mint fél esztendő alatt megépült út — amely 1,3 kilométer hosszú — ünnepélyes átadását követően a szomszé­dos sportpályán rendezték meg az Erzsébethez tartozó társköz­ségek lakói az alkotmányna­pi megemlékezést. A megje­lenteket Illa József községi nép­fronttitkár köszöntötte, elismer­ve a kivitelezők és a körzet­ben lévő mezőgazdasági üze­mek és különböző vállalatok áldozatkész támogatását, a megyei szervek segítségét. Megemlítette, hogy a kékesd — fazekasbodai út átadásával a körzet lakói „közelebb kerül­nek" Mohácshoz: mintegy 14 kilométerrel rövidül ezáltal a távolság. Illa József megnyitóját köve­tően dr. Földvári János mél­tatta 35 éves alkotmányunkat, az új kenyeret és megemléke­zett Istvánról, az államalapító­ról. Az ünnepség befejező ré­szében Pesti Lajos, az erzsé­beti közös községi tanács el­nöke adta át az új kenyerét Kékesd legidősebb lakójának, Kiss Gáspárnénak, majd em­léklapok ótnyújtásával tette emlékezetessé az út építésé­hez adott segítséget, elismer­ve a kátolyi, a geresdlaki ter­melőszövetkezet, a Pécsi Álla­mi Gazdaság, a Pécsi Posta Igazgatóság, a DÉDÁSZ pécs- váradi kirendeltsége és a Pécsi Közúti Igazgatóság képviselő­jének. Ezt követően kultúrmű­sor következett: fellépett a szebényi, a kátolyi tánccsoport és az erzsébeti citerazenekar, majd a körzet községei labda­rúgócsapatainak körmérkőzésé­vel zárult az alkotmánynapi megemlékezés. Újpetre és Vidéke Áfész pályázatot hirdet üzemeltetésre 3 ÉV IDŐTARTAMRA 1984. október 1-től 1987. szeptember 30-ig VI. sz. Presszós Italbolt, III. o., Vokány X. sz. Büfé, IV. o., Újpetre IV. sz. Italbolt, IV. o., Peterd Vili. sz. Italbolt, IV. o., Kistótfalu A pályázatok beküldésének határideje 1984. szeptember 15., Újpetre és Vidéke Áfész, Újpetre, Kossuth L. út 16. A versenytárgyalás ideje: 1984. szeptember 20-án, csütörtökön 9 órakor az áfész központi irodahelyiségében. Érdeklődni lehet ugyanott az áfész főkönyvelőjénél személyesen, vagy telefonon. Telefonszám: 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom