Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-29 / 207. szám
1984. július 29., vasárnap Dunántúlt napló 3 Gádor István emlékezetére Immáron műfajteremtő triászunk harmadik nagy mesterétől is örökre el kell búcsúznunk. Meghalt Gádor István, November 11-én lett volna 93 éves! Pátriárka kort ért meg és maradandó életművet hagyott hátra, „Nyugdíjasként” is szellemi vezére maradt a magyar keramikusoknak, mindenütt jelen volt, ahol tenni lehetett és kellett az ügyért, ahol az előrelépéshez az ő emberi bölcsessége, példamutatása, lenyűgöző szakmai biztonsága feltétlen szükségeltetett. Személyes kapcsolata a szakmához magától adódott, hisz a keramikusok derékhada az ő neveltje volt a főiskolán. A triász másik két tagját, Gorka Gézát és Kovács Mar- gitot leszámítva, szinte minden magyar keramikus Gádor Istvánt tartotta mesterének! Pedig csak 1945-től 1958-ig taníthatott az Ipar- művészeti Főiskolán, Pécs és Baranya is rengeteget köszönhet Gádor Istvánnak. Az országos kerámia biennáléknak kezdetben résztvevője —első nagydíjasa — később szakmai irányítója- segítője volt. A Siklósi Kerámia Szimpozion létrehozásáért kezdettől igen sokat tett. Térplasztikákat tervezett a Zsolnay gyárban (sajnos a Tettyén is, a Barbakán kertben is vandálok pusztították el szobrait — pótlásuk ugyancsak kívánatos volna!). A vele való szoros szakmai kapcsolat révén alakulhatott ki Pécsett az ország legrangosabb modern kerámia- gyűjteménye. És végül, de nem utolsósorban a vele való állandó szoros munka- kapcsolat eredménye a siklósi Gádor-múzeum is. Két Kossuth-díj, érdemes művész, kiváló művész, két Munka Érdemrend, Szocialista Magyarországért Érdemrend fémjelzi honi (felszabadulás utáni) megbecsülését. Pályája hagyományosan szobrászként indult, az Ipar- művészeti Iskolán tanult. 1912-ben két szobra szerepelt a Műcsarnokban, két évre rá az akkor 23 éves Gádor már kerámiát állított ki ugyanott (a mai kézműves modern kerámia műfaja akkor volt kialakulóban). 1919-ben és 1920-ban Bécs- ben dolgozott, a Wiener Wekstötteben. Húszas évekbeli munkáin még a szecesz- szió és az expresszionizmus szemlélete érződik. Ennek, valamint a népművészetnek a tanulságait szervesen beolvasztotta művészetébe. Erősen hatott rá az aktivizmus szemléletmódja és az avantgárd elvont útkeresése. Korai főművei — nagyméretű figurális plasztikái — a képzőművészet egyetemes érvényű remekei. Nála a kezdet a legmagasabb szintről indult, és ma már bizton megállapítható, hogy hét évtizedes művészi munkássága során mindig a saját maga által igen magasra emelt mércéhez igazodott. Szemléletében volt ő korszerű, mindig megújulni kész. Nyughatatlan szellemű, kísérletező kedvű, akit az elért eredmény újabbak elérésére sarkallt. Állandóan kereste az egyre újabb megoldásokat, kutatta az anyagban rejlő törvény- szerűségeket. Az alapanyagok, a mázak sokfélesége, a különböző anyagok, a réz, a vas, az üveg, az acél egymásra hatásának vizsgálata, ősi technikák felelevenítése, újak kikísérletezése éppúgy fontos összetevője művészetének, mint az előadásmód különbözősége, a formai megjelenítés változatossága. Gádor István örökifjú szellemisége a tehetséges utódok munkásságában folytatódik. Az életmű örökérvényű értékei mellett ez az ő továbbélésének legbiztosabb záloga. Romváry Ferenc Nincs pénz a nyltvatartáshoz — Belépés a kerítésen... Az iskolai sportpályák nyáron Véget ért a 16. nemzetközi zenei tábor Méltán nagy sikerű záróhangversenyek Használják-e egyáltalán a nyári időszakban az iskolai sportpályákat Pécsett? A kérdés annak apropójából merült föl, hogy nem olyan régen ügyeletünkre betelefonáltak azzal a kérdéssel: tanév végeztével miért zárják be az iskolákhoz tartozó sportpályákat? Különösen olyan területen miért, ahol nincs a közelben „dühöngő", azaz felnőttek és gyerekek számára elkerített nyilvános foci pálya? Utána érdeklődtünk: lehet-e nyáron az iskolai sportpályákat használniuk a környéken lakóknak vagy sem? Nos a válasz: nem. Azaz, hivatalosan nem, mert az többé-kevésbé köztudott, hogy mindettől függetlenül gyerekek és felnőttek átmásznak a kerítésen és fociznak. Ez most nem is érdekes: a kérdés sokkal inkább az, miért nem lehet legálisan bejutni egy-egy iskola sportpályájára, vagyis mért tartják zárva a nyári szünidőben ezeket a területeket? A városi tanács művelődési osztályán Gáspár Jánostól kaptuk a tájékoztatást, tekintve, hogy az iskolák, s így az iskolai sportpályák is hozzájuk tartoznak. Gyakorlatilag Pécsett egyetlen iskola pályája sincs nyitva, mégpedig azért, mert nincs fedezet a fenntartásukra. Az iskoláknál ugyanis megszűnt a bentlakó hivatalsegéd, s minthogy nem lakótelepi sportpályáról van szó, az iskolának illetve a tanácsnak felügyeletet kellene biztosítania arra az időre, amíg a pályát Befejeződött az idei Pécsi Nyári Színház programsorozata. Hagyományos évadzáró beszélgetésre kértük a nyári színház igazgatóját, Bagossy Lászlót, mondja el véleményét a bemutatókról, a szervezésről, a közönségsikerről. — A nyári színház fennállásának hét esztendeje alatt az idei volt a legellentmondásosabb. Több szempontból is, amelyeket megpróbálok felsorolni. Az idén állítottuk össze a legsokszínűbb műsorprogramot, műfajilag és a bemutatók számát tekintve is, hiszen tizenötféle bemutatót játszottunk ötven előadásban. S mindezt kevesebb pénzből oldottuk meg, mint a korábbi években. Ugyanakkor a közönség érdeklődése, hogy finoman fejezzem ki magam, soha nem volt még eny- nyire lanyha. A propagandánk — sajtó, rádió, televízió, plakátok — soha nem látott méreteket öltött. Az idei nyár volt a legmostohább az összes eddigi között, mindenkit bizonytalanságban tartott. Ez a rengeteg használják. A fenntartás a felügyeleten kívül azt is jelentené, hogy az öltözőket is lehetne használni, persze erre sokan azt mondhatják, akik az iskolák környékén laknak, hogy ez felesleges, ez nem lehet akadály. Ez igaz, csakhogy a felügyelet elsősorban azért kell, mert ha ezeken a sportpályáprogram túl nagy szelektálásra késztette a közönséget, s előfordult, hogy pont a nívós darabokat nem tekintették meg elegendően. Soha nem fordult elő ennyi emberi probléma a színészekkel, ennyi szerződés- bontás különböző okokból. Viszont soha ennyien nem jöttek ilyen szívesen játszani hozzánk, mint most. Ez utóbbiak oka valószínűleg az, hogy már kialakult egy speciális nyári színházi munkamódszer, amely különbözik a kőszínháztól is, de a haknitól is. S kisebb balesetek is nehezítették a munkánkat, emiatt még beugrásra is sor került. Gazdaságilag nem panaszkodhatunk, mert a 650 000 forintos bevételi tervünket körülbelül százezerrel túlteljesítettük, de az is igaz, hogy például tavaly az összbevételünk 1 200 000 forint volt. — Hogyan értékeli az előadások művészi eredményességét és közönségsikerén — A közönség igényesebb- lett mindenképpen, de, amint már említettem is, például ez kon történik valami baleset, ezért az üzemeltető, így az iskola, illetve a tanács a felelős. Egyébként a városi tanács igényelt erre a célra pénzt, vagyis arra, hogy óradíjat fizethessenek az őrnek, de erre—a szűkös keretből — már nem jutott. A városban, a lakóházak között, főként az új lakótelepen én véleményem és a nézőké nem mindig egyezett meg. A balettestek szerintem méltatlanul kisebb sikert értek el, mint amit megérdemeltek. A tettyei programok azok, amelyek évek óta a legnagyobb nézettséget hozzák az Anna-udvari kamaraprodukciók mellett. Az idei tety- tyei bemutató, Az áldozat is sok nézőt vonzott. A darabot én rendeztem. Mint igazgató a látogatottságával elégedett lehetnék, de mint rendező elégedetlen vagyok, mert úgy érzem, nem sikerült művészileg olyan előadást létrehoznunk, mint amit szerettem volna. Mindent összevéve, művészi, gazdasági közönségsikerbeli szempontokból, a mostani évadot közepesnek értékelem. — A fölsorolt ellentmondásokból és tapasztalatokból milyen tanulságokat tudnak levonni? — Mindenképpen kevesebb programot kell szerveznünk, nemcsak anyagi, hanem művészi meggondolásból is, hiszen ha egy produkciót igen azért építettek néhány „dü- höngő”-nek nevezett focipályát, ez a Kertészeti Vállalathoz tartozik, s e helyeken bárki, felnőtt és gyerek egyaránt focizhat. Tudjuk, hogy ez nem elegendő, s szükség volna valóban így nyaranta a többi meglévő pályára is, dehát a helyzet az, amit elmondtak nekünk. Van a dolognak egy másik oldola is, ez pedig az a bizonyos kétoldalú, egymásnak ellentmondó iaénv. Az „igen" vagy a „nem” kérdése. Ez pedig azt jelenti, hogy a tanács felé már elég régóta — csakúgy mint a szerkesztőség ügyeletére — kétféle panasz és kérés érkezik. Az egyik a már ismertetett a mozogni, sportolni vágyók részéről, a másik pedig, amit a tanácstagok rendszeresen jeleznek: sok lakó kifogásolja azt a zajt, amit a focival. játékkal „csapnak" a gyerekek, felnőttek. Ezen persze lehet vitatkozni, hoay mekkora ez a zaj, s hogy kit zavar és kit nem, mi mindössze a két ellentétes véleményt szerettük volna ismertetni. Az viszont tény, hogy ráférne még a városra, különösen így nyaranta érezni, egv-két sportpálya, de ha mór nincs, kár kihasználatlanul hagyni a mealévőket — valamilyen megoldást kellene találni arra, hogy ezeket is használhassák a pécsiek. D. Cs. kevesen néznek meg, akkor hiába jó színvonalú. Idén 12—18 ezernyi látogatónk volt körülbelül, 6—8 ezerrel kevesebben, mint tavaly. Egyébként egy— két kivételtől eltekintve, az ország más nyári játékhelyein is csökkent a közönség száma. A másik tanulság: megfontolandó, hogy fenntarsuk-e a kezdeti tisztán táncprofilú színház elvét, hiszen a közönség ezt komplexebb formában igényli. Semmiképpen sem szüntetjük meg az önálló balettesteket, de, s ez már a tervhez tartozik, arra törekszünk, hogy a tánc pl. musicalekben, vígjátékokban jelenjen meg. S az ideinél több előkészületet fogunk egy-egy darabra fordítani, ez is hozzájárul a művészi színvonal emelkedéséhez. Azon is gondolkodunk, miként foglalkozzunk a felnőtt bábszínház kérdésével, mert most igen megcsappant iránta az érdeklődés. S folyamatosan elemezzük majd az idén felmerült gondokat, eredményeket. B. A. Néhány kiváló szólista- és kamarazenei produkciónak tapsolhatott a közönség kedd este a pécsi Csontvóry Múzeum nagytermében, a cseh zene estjén, amelyet Josel Svejkovs- ky prágai trombitaművész külön e célra komponált fanfárja vezetett be, tíz rézfúvós előadásában. (A tábor állandó szignálja is lehetne...) A szerző és pozsonyi társa, iozeI Podhoransky ugyanúgy meghatározó egyéniségei voltak ennek a koncertnek, mint a múlt heti Anna-udvarbeli bemutatkozásnak, de mélyebben és több értelemben. Ezúttal nem ők álltak a középpontban, hanem táborbeli tanítványaik, akik azonban nyilván általában hangszeres művészként, meg különösen a cseh művek előadóiként is megcsillantottak egyetmást a tanultakból. Az egész est műsorából mindenekelőtt négy hangszeres művész produkciója emelkedett ki, Svejkovsky briliáns könnyedséggel játszotta el a Telemannhoz hasonlítható Neruda Esz-dúr versenyművének két tételét, majd az ugyancsak prágai Vlastimir Mares, fiatal klarinétművész mutatkozott be, hatalmas és teljesen jogos sikerrel: Martinu Szonatináját adta elő, hangszere minden színét, hangzásbeli lehetőségét érzékeltetve, Podhoransky élt ezután azzal a lehetőséggel, amit a zárt tér, a terem akusztikája és nem utolsósorban páratlan hangszeres tehetsége nyújtott: egyforma meggyőző erővel tolmácsolta a nagyon különböző hangvételű Martinu- és Dvorzsák-műveket. A tábor hallgatóinak produkciói közül a magyar fúvóskvintett és Nagy Róbert, fiatal, nagyon tehetséges csellistánk emelkedett ki; a zongoránál Zdena Holovska és Ivan Gájan volt a szólisták egyenrangú partnere. Mint rendesen, a tábor munkájára a záró zenekari est tette fel a koronát, szombaton este a Liszt Teremben. Az eredetileg szabadtérre szánt, népszerű művekből összeállított program előadása azt bizonyította, hogy a tábor tanárai és hallgatói egyaránt alapos, pontos és odaadó munkát végeztek. Az együttes hangszercsoportonként is, egészében is, versenyműbeli partnerként is igazi, szinte maradéktalan élményt nyújtott — ami nercv kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy különböző képzettséggel, hangszertudással érkeztek Pécsre, s a koncert során még „cserélődtek” is, hogy mindenki feladatot kapjon. Ráadásul: valamennyi produkcióban felcsillant valami, ami több annál, hogy csupán — úgymond — „tisztességes mestermunkának” nevezhetnénk. Liszt A-dúr zongoraversenyének — a kiváló szólista, Némethy Attila által is „súlyozott" — ereje, lendülete, a Dvorzsák- és Kodály-művek mindig másképp táncos karaktere, s főleq a Debussy-nok- türn, az ünnepek pazarul fénylő, sziporkázó szertelensége arra mutatott, hogy a karmester Ligeti Andrásnak nemcsak ahhoz van különleges ereje, hogy eggyé kovácsolja az előadás más-más dimenziójú, sokféle elemeit, hanem tehetsége ahhoz is, hogy újat mondjon ismert művekről, akár egy táncról is. Varga J. Focizó gyerekek a pécsi öz utcai Általános Iskola udvarán Ornódi László felvétele A legellentmondásosabb szezon Mi a Nyári Színház igazgatójának a véleménye?