Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-29 / 207. szám

1984. július 29., vasárnap Dunántúlt napló 3 Gádor István emlékezetére Immáron műfajteremtő tri­ászunk harmadik nagy mes­terétől is örökre el kell bú­csúznunk. Meghalt Gádor István, November 11-én lett volna 93 éves! Pátriárka kort ért meg és maradandó élet­művet hagyott hátra, „Nyug­díjasként” is szellemi vezére maradt a magyar keramiku­soknak, mindenütt jelen volt, ahol tenni lehetett és kellett az ügyért, ahol az előrelé­péshez az ő emberi bölcses­sége, példamutatása, lenyű­göző szakmai biztonsága fel­tétlen szükségeltetett. Sze­mélyes kapcsolata a szak­mához magától adódott, hisz a keramikusok derékhada az ő neveltje volt a főiskolán. A triász másik két tagját, Gorka Gézát és Kovács Mar- gitot leszámítva, szinte min­den magyar keramikus Gá­dor Istvánt tartotta mesteré­nek! Pedig csak 1945-től 1958-ig taníthatott az Ipar- művészeti Főiskolán, Pécs és Baranya is renge­teget köszönhet Gádor Ist­vánnak. Az országos kerámia biennáléknak kezdetben résztvevője —első nagydíjasa — később szakmai irányítója- segítője volt. A Siklósi Ke­rámia Szimpozion létrehozá­sáért kezdettől igen sokat tett. Térplasztikákat tervezett a Zsolnay gyárban (sajnos a Tettyén is, a Barbakán kert­ben is vandálok pusztították el szobrait — pótlásuk ugyancsak kívánatos volna!). A vele való szoros szakmai kapcsolat révén alakulhatott ki Pécsett az ország legran­gosabb modern kerámia- gyűjteménye. És végül, de nem utolsósorban a vele való állandó szoros munka- kapcsolat eredménye a sik­lósi Gádor-múzeum is. Két Kossuth-díj, érdemes művész, kiváló művész, két Munka Érdemrend, Szocialis­ta Magyarországért Érdem­rend fémjelzi honi (felsza­badulás utáni) megbecsülé­sét. Pályája hagyományosan szobrászként indult, az Ipar- művészeti Iskolán tanult. 1912-ben két szobra szere­pelt a Műcsarnokban, két évre rá az akkor 23 éves Gádor már kerámiát állított ki ugyanott (a mai kézmű­ves modern kerámia műfaja akkor volt kialakulóban). 1919-ben és 1920-ban Bécs- ben dolgozott, a Wiener Wekstötteben. Húszas évek­beli munkáin még a szecesz- szió és az expresszionizmus szemlélete érződik. Ennek, va­lamint a népművészetnek a tanulságait szervesen beol­vasztotta művészetébe. Erő­sen hatott rá az aktivizmus szemléletmódja és az avant­gárd elvont útkeresése. Korai főművei — nagyméretű figu­rális plasztikái — a képző­művészet egyetemes érvényű remekei. Nála a kezdet a legmagasabb szintről indult, és ma már bizton megálla­pítható, hogy hét évtizedes művészi munkássága során mindig a saját maga által igen magasra emelt mércé­hez igazodott. Szemléleté­ben volt ő korszerű, mindig megújulni kész. Nyughatat­lan szellemű, kísérletező ked­vű, akit az elért eredmény újabbak elérésére sarkallt. Állandóan kereste az egyre újabb megoldásokat, kutatta az anyagban rejlő törvény- szerűségeket. Az alapanya­gok, a mázak sokfélesége, a különböző anyagok, a réz, a vas, az üveg, az acél egy­másra hatásának vizsgálata, ősi technikák felelevenítése, újak kikísérletezése éppúgy fontos összetevője művésze­tének, mint az előadásmód különbözősége, a formai megjelenítés változatossága. Gádor István örökifjú szel­lemisége a tehetséges utódok munkásságában folytatódik. Az életmű örökérvényű érté­kei mellett ez az ő tovább­élésének legbiztosabb zálo­ga. Romváry Ferenc Nincs pénz a nyltvatartáshoz — Belépés a kerítésen... Az iskolai sportpályák nyáron Véget ért a 16. nemzetközi zenei tábor Méltán nagy sikerű záróhangversenyek Használják-e egyáltalán a nyári időszakban az iskolai sportpályákat Pécsett? A kér­dés annak apropójából merült föl, hogy nem olyan régen ügyeletünkre betelefonáltak az­zal a kérdéssel: tanév végezté­vel miért zárják be az iskolák­hoz tartozó sportpályákat? Kü­lönösen olyan területen miért, ahol nincs a közelben „dühön­gő", azaz felnőttek és gyere­kek számára elkerített nyilvános foci pálya? Utána érdeklődtünk: lehet-e nyáron az iskolai sportpályákat használniuk a környéken lakók­nak vagy sem? Nos a válasz: nem. Azaz, hivatalosan nem, mert az többé-kevésbé köztu­dott, hogy mindettől függetle­nül gyerekek és felnőttek át­másznak a kerítésen és fociz­nak. Ez most nem is érdekes: a kérdés sokkal inkább az, mi­ért nem lehet legálisan bejutni egy-egy iskola sportpályájá­ra, vagyis mért tartják zárva a nyári szünidőben ezeket a te­rületeket? A városi tanács művelődési osztályán Gáspár Jánostól kap­tuk a tájékoztatást, tekintve, hogy az iskolák, s így az isko­lai sportpályák is hozzájuk tar­toznak. Gyakorlatilag Pécsett egyetlen iskola pályája sincs nyitva, mégpedig azért, mert nincs fedezet a fenntartásukra. Az iskoláknál ugyanis meg­szűnt a bentlakó hivatalsegéd, s minthogy nem lakótelepi sportpályáról van szó, az isko­lának illetve a tanácsnak fel­ügyeletet kellene biztosítania arra az időre, amíg a pályát Befejeződött az idei Pécsi Nyári Színház programsorozata. Hagyományos évadzáró beszél­getésre kértük a nyári színház igazgatóját, Bagossy Lászlót, mondja el véleményét a bemu­tatókról, a szervezésről, a kö­zönségsikerről. — A nyári színház fennállá­sának hét esztendeje alatt az idei volt a legellentmondáso­sabb. Több szempontból is, amelyeket megpróbálok felso­rolni. Az idén állítottuk össze a legsokszínűbb műsorprogra­mot, műfajilag és a bemutatók számát tekintve is, hiszen tizen­ötféle bemutatót játszottunk öt­ven előadásban. S mindezt ke­vesebb pénzből oldottuk meg, mint a korábbi években. Ugyan­akkor a közönség érdeklődése, hogy finoman fejezzem ki ma­gam, soha nem volt még eny- nyire lanyha. A propagandánk — sajtó, rádió, televízió, plaká­tok — soha nem látott mérete­ket öltött. Az idei nyár volt a legmostohább az összes eddigi között, mindenkit bizonytalan­ságban tartott. Ez a rengeteg használják. A fenntartás a fel­ügyeleten kívül azt is jelentené, hogy az öltözőket is lehetne használni, persze erre sokan azt mondhatják, akik az isko­lák környékén laknak, hogy ez felesleges, ez nem lehet aka­dály. Ez igaz, csakhogy a fel­ügyelet elsősorban azért kell, mert ha ezeken a sportpályá­program túl nagy szelektálásra késztette a közönséget, s elő­fordult, hogy pont a nívós da­rabokat nem tekintették meg elegendően. Soha nem fordult elő ennyi emberi probléma a színészekkel, ennyi szerződés- bontás különböző okokból. Vi­szont soha ennyien nem jöttek ilyen szívesen játszani hozzánk, mint most. Ez utóbbiak oka va­lószínűleg az, hogy már kiala­kult egy speciális nyári színhá­zi munkamódszer, amely külön­bözik a kőszínháztól is, de a haknitól is. S kisebb balesetek is nehezítették a munkánkat, emiatt még beugrásra is sor került. Gazdaságilag nem pa­naszkodhatunk, mert a 650 000 forintos bevételi tervünket kö­rülbelül százezerrel túlteljesítet­tük, de az is igaz, hogy például tavaly az összbevételünk 1 200 000 forint volt. — Hogyan értékeli az elő­adások művészi eredményessé­gét és közönségsikerén — A közönség igényesebb- lett mindenképpen, de, amint már említettem is, például ez kon történik valami baleset, ezért az üzemeltető, így az is­kola, illetve a tanács a felelős. Egyébként a városi tanács igé­nyelt erre a célra pénzt, vagyis arra, hogy óradíjat fizethesse­nek az őrnek, de erre—a szű­kös keretből — már nem jutott. A városban, a lakóházak kö­zött, főként az új lakótelepen én véleményem és a nézőké nem mindig egyezett meg. A balettestek szerintem méltatla­nul kisebb sikert értek el, mint amit megérdemeltek. A tettyei programok azok, amelyek évek óta a legnagyobb nézettséget hozzák az Anna-udvari kamara­produkciók mellett. Az idei tety- tyei bemutató, Az áldozat is sok nézőt vonzott. A darabot én rendeztem. Mint igazgató a lá­togatottságával elégedett le­hetnék, de mint rendező elé­gedetlen vagyok, mert úgy ér­zem, nem sikerült művészileg olyan előadást létrehoznunk, mint amit szerettem volna. Min­dent összevéve, művészi, gaz­dasági közönségsikerbeli szem­pontokból, a mostani évadot közepesnek értékelem. — A fölsorolt ellentmondá­sokból és tapasztalatokból mi­lyen tanulságokat tudnak levon­ni? — Mindenképpen kevesebb programot kell szerveznünk, nemcsak anyagi, hanem mű­vészi meggondolásból is, hi­szen ha egy produkciót igen azért építettek néhány „dü- höngő”-nek nevezett focipályát, ez a Kertészeti Vállalathoz tar­tozik, s e helyeken bárki, fel­nőtt és gyerek egyaránt fociz­hat. Tudjuk, hogy ez nem ele­gendő, s szükség volna valóban így nyaranta a többi meglévő pályára is, dehát a helyzet az, amit elmondtak nekünk. Van a dolognak egy másik oldola is, ez pedig az a bizonyos kétol­dalú, egymásnak ellentmondó iaénv. Az „igen" vagy a „nem” kérdése. Ez pedig azt jelenti, hogy a tanács felé már elég régóta — csakúgy mint a szer­kesztőség ügyeletére — kétféle panasz és kérés érkezik. Az egyik a már ismertetett a mo­zogni, sportolni vágyók részé­ről, a másik pedig, amit a ta­nácstagok rendszeresen jelez­nek: sok lakó kifogásolja azt a zajt, amit a focival. játékkal „csapnak" a gyerekek, felnőt­tek. Ezen persze lehet vitatkoz­ni, hoay mekkora ez a zaj, s hogy kit zavar és kit nem, mi mindössze a két ellentétes vé­leményt szerettük volna ismer­tetni. Az viszont tény, hogy rá­férne még a városra, különösen így nyaranta érezni, egv-két sportpálya, de ha mór nincs, kár kihasználatlanul hagyni a mealévőket — valamilyen meg­oldást kellene találni arra, hogy ezeket is használhassák a pé­csiek. D. Cs. kevesen néznek meg, akkor hiá­ba jó színvonalú. Idén 12—18 ezernyi látogatónk volt körül­belül, 6—8 ezerrel kevesebben, mint tavaly. Egyébként egy— két kivételtől eltekintve, az or­szág más nyári játékhelyein is csökkent a közönség száma. A másik tanulság: megfontolandó, hogy fenntarsuk-e a kezdeti tisztán táncprofilú színház elvét, hiszen a közönség ezt komp­lexebb formában igényli. Sem­miképpen sem szüntetjük meg az önálló balettesteket, de, s ez már a tervhez tartozik, arra tö­rekszünk, hogy a tánc pl. mu­sicalekben, vígjátékokban je­lenjen meg. S az ideinél több előkészületet fogunk egy-egy darabra fordítani, ez is hozzá­járul a művészi színvonal emel­kedéséhez. Azon is gondolko­dunk, miként foglalkozzunk a felnőtt bábszínház kérdésével, mert most igen megcsappant iránta az érdeklődés. S folya­matosan elemezzük majd az idén felmerült gondokat, ered­ményeket. B. A. Néhány kiváló szólista- és kamarazenei produkciónak tap­solhatott a közönség kedd es­te a pécsi Csontvóry Múzeum nagytermében, a cseh zene estjén, amelyet Josel Svejkovs- ky prágai trombitaművész kü­lön e célra komponált fanfárja vezetett be, tíz rézfúvós elő­adásában. (A tábor állandó szignálja is lehetne...) A szer­ző és pozsonyi társa, iozeI Podhoransky ugyanúgy meg­határozó egyéniségei voltak ennek a koncertnek, mint a múlt heti Anna-udvarbeli be­mutatkozásnak, de mélyebben és több értelemben. Ezúttal nem ők álltak a középpont­ban, hanem táborbeli tanítvá­nyaik, akik azonban nyilván általában hangszeres művész­ként, meg különösen a cseh művek előadóiként is megcsil­lantottak egyetmást a tanul­takból. Az egész est műsorából min­denekelőtt négy hangszeres művész produkciója emelke­dett ki, Svejkovsky briliáns könnyedséggel játszotta el a Telemannhoz hasonlítható Ne­ruda Esz-dúr versenyművének két tételét, majd az ugyancsak prágai Vlastimir Mares, fiatal klarinétművész mutatkozott be, hatalmas és teljesen jogos si­kerrel: Martinu Szonatináját adta elő, hangszere minden színét, hangzásbeli lehetősé­gét érzékeltetve, Podhoransky élt ezután azzal a lehetőség­gel, amit a zárt tér, a terem akusztikája és nem utolsósor­ban páratlan hangszeres te­hetsége nyújtott: egyforma meggyőző erővel tolmácsolta a nagyon különböző hangvételű Martinu- és Dvorzsák-műveket. A tábor hallgatóinak produk­ciói közül a magyar fúvóskvin­tett és Nagy Róbert, fiatal, na­gyon tehetséges csellistánk emelkedett ki; a zongoránál Zdena Holovska és Ivan Gájan volt a szólisták egyenrangú partnere. Mint rendesen, a tábor mun­kájára a záró zenekari est tet­te fel a koronát, szombaton este a Liszt Teremben. Az ere­detileg szabadtérre szánt, nép­szerű művekből összeállított program előadása azt bizonyí­totta, hogy a tábor tanárai és hallgatói egyaránt alapos, pontos és odaadó munkát vé­geztek. Az együttes hangszer­csoportonként is, egészében is, versenyműbeli partnerként is igazi, szinte maradéktalan él­ményt nyújtott — ami nercv kis teljesítmény, ha figyelembe vesszük, hogy különböző kép­zettséggel, hangszertudással ér­keztek Pécsre, s a koncert so­rán még „cserélődtek” is, hogy mindenki feladatot kapjon. Ráadásul: valamennyi pro­dukcióban felcsillant valami, ami több annál, hogy csupán — úgymond — „tisztességes mestermunkának” nevezhet­nénk. Liszt A-dúr zongoraverse­nyének — a kiváló szólista, Némethy Attila által is „súlyo­zott" — ereje, lendülete, a Dvorzsák- és Kodály-művek mindig másképp táncos karak­tere, s főleq a Debussy-nok- türn, az ünnepek pazarul fény­lő, sziporkázó szertelensége ar­ra mutatott, hogy a karmester Ligeti Andrásnak nemcsak ah­hoz van különleges ereje, hogy eggyé kovácsolja az előadás más-más dimenziójú, sokféle elemeit, hanem tehetsége ah­hoz is, hogy újat mondjon is­mert művekről, akár egy tánc­ról is. Varga J. Focizó gyerekek a pécsi öz utcai Általános Iskola udvarán Ornódi László felvétele A legellentmondásosabb szezon Mi a Nyári Színház igazgatójának a véleménye?

Next

/
Oldalképek
Tartalom