Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-01 / 179. szám

ÖkHlifi«QS Területi bajnokság (2.) Csodás tavasz lUlőzaszaszifőron A Szigetvár megtette a magáét Hiányoztak a góllövők Sellyén A területi bajnokságban sze­replő baranyai labdarúgó- cscpatok értékelésének máso­dik részében a középmezőny­ben végzett együttesekkel fog­lalkozunk, Itt végzett a Máza- szászvár, az újonc Szigetvár és a Sellye. 8. Mázaszászvár 30 12 9 9 42-28 33 A Mázaszászvári Bányász évek óta azért küzdött, hogy el­kerülje a kiesést a területi baj­nokságból. Ugyanerre a baj­nokságra emelték a mércét, az volt a vezetés véleménye, hogy a 7—12. hely valamelyikét kell elérniük. Ősszel mindössze 13 pontot gyűjtöttek össze, és 1 pont választotta el őket a ki­eső helytől. Tavasszal viszont olyan remek teljesítményt nyúj­tott a gárda, amire sokáig em­lékezni fognak a szurkolók. A nyitányon legyőzték a Siklóst, majd a Táncsicstól ugyan vereséget szenvedtek.de újabb győzelem következett a Szigetvár ellen. Március 25-én még kikaptak Mohácson, ezt követően viszont tíz fordulón keresztül veretlenek maradtak. Ebben az időszakban gólzápo­ros győzelmet értek el Nagy- mányokon és a Boglárlelle el­len, jobbnak bizonyultak a Bonyhádnál. a Sellyénél és a Komlónál. A legnagyobb bra­vúrnak a Kaposváron szerzett két pont számít, A tavaszi 15 mérkőzésen 20 pontot 'gyűjtöt­tek össze, és ezzel a nyolcadik helyen végeztek. Ha az utolsó fordulóban nyernek Kisdoro- gon, akkor akár a negyedik he­lyet is elérhették volna. Ilyen sikeresen a Mázaszászvár még egyszer sem szerepelt a területi bajnokságban. — A bányaüzem mindent biztosit a sikeres szerepléshez, ezért joggal voltunk elégedet. lenek az elmúlt évek eredmé­nyeivel — mondotta Ditrói Ist­ván, a szakosztály vezetője. — A tavaszi idény kezdete előtt küíön-külön elbeszélgettünk a csapat kulcsjátékosaival. El­mondtuk, hogy mit várunk, és azt kértük, a támogatásnak megfelelően küzdjenek a pá­lyán. Az eredmény nem ma­radt el. NB l-es csapat is felfigyelt, a játékos ősztől a PMSC-1áen folytatja. 9. Szigetvár 30 11 7 12 35-38 29 A szigetváriak az elmúlt év­ben bajnokságot nyertek a megyében és kiharcolták a te­rületi bajnokságba kerülést. Az újonc számára az elsődleges cél a bentmaradás biztosítása volt. Az egyesület bázisai az indulásnál összefogtak és igye­keztek olyan feltételeket bizto­sítani, amelyek garanciát je­lenthetnek a magasabb osz­tályban való eredményes sze­repléshez. Jól sikerült az erősí­tés is, és ekkor úgy fogalmaz­tak, hogy minél jobb helyezés­sel kell biztosítani a bentma- radást, lehetőleg a tíz között végezzenek. Ezt az elképzelést végül is sikeresen megvalósí­totta a csapat. Már az őszi szezon végén kedvező pozíciót foglaltak el a bajnoki táblázaton. A tavaszi idény előtt MNK-mérkőzéseket játszottak és a kupában nagy­szerűen helytálltak. Többek kö­zött kiütötték az NB Il-es Nagy­kanizsát és eljutottak a legjobb 32 közé. Jól indult a tavaszi forduló is, de sérülések miatt a szezon közepén megtorpant a gárda, és bizony a kiesés szele is megcsapta őket. A haj­rára azonban sikerült rendezni a sorokat. A 23 fordulóban 17 ponttal a kiesőhelyen álltak. Ezután öt győzelmet arattak zsinórban. Legyőzték otthon a BTC-t, a Boglárlellét és a Bony- hádot, idegenben nyertek a Nagymányok és a PVSK ellen. • Alaposan megizzasztották Ka­posváron a Rákóczit, végül is a bajnok egy góllal nyert. Az utolsó fordulóban biztosan fek­tették két vállra a Sellyét. Hét fordulóban tehát 12 pontot szereztek. —- A játékosok közül Révész, Iványi, Tóth, Uhrik, Szilágyi és Vörös végig megbízható, egyen­letes teljesítményt nyújtottak — nyilatkozta a Szigetvár edzője, Csaba Gábor. — Palotai és Herbszt ősszel játszottak jól. Bódog egyes mérkőzéseken nyújtott, átlagon felülit, mig Bodó és a sérüléssel bajlódó Tapaszd a hajrában talált magára. remény volt, menet közben módosították a célkitűzéseket. Erre azért volt szükség, mert tavaszra meggyengültek (négy játékosuk vonult be), erősíteni viszont nem tudtak. Végül is 45 százalékos telje­sítménnyel a 10. helyen végez­tek. Az MNK-ban a legjobb 32 közé kerültek, a PMSC búcsúz­tatta ott el őket. — Tavaly jó alapot raktam le, azt hittem, ezt ebben a baj­nokságban meg lehet „lova­golni". Sajnos, nem lehetett. A bevonulások után kevesen maradtunk, éppen a góllövő csatároktól kellett megválnunk. „Olaszos" támadójátékot pro­dukáltunk, mindössze 27-szer találtunk a hálóba, a 27-ből Otártics egymaga 16 gólt lőtt — mondotta dr. Dunai János, a csapat edzője. Dr. Dunai szerződése egyéb­ként lejárt, ő nem marad Sely- lyén. Távozik Mózer (Bolyba), Martin (Komlóra), Irinyi (Fo­nyódra). Krén minden bizony­nyal szögre akasztja a focicsu­kát. Helyettesítésükre 6—8 kör­nyékbeli fiatalt akarnak igazol­ni, úgynevezett nagy halra az átigazolási piacon nem vetet­ték ki hálójukat a sellyeiek. Az új szakvezető személyéről még nincs döntés. Tenisz Wimbledonban a nemzetközi teniszbajnokságon szombaton Temesvári Andrea a női egyes harmadik fordulójában 6-2, 6-2 arányban győzött az ausztrál Susan Leo ellen. Pécsi sárkányrepülő az Európa- bajnokságon Kriston Barnabást, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főisko­la MHSZ sárkányrepülő szak­osztályának versenyzőjét is be­válogatták abba a négytagú magyar csapatba, amely részt vesz a Norvégiában megrende­zésre kerülő III. sárkányrepülő Európa-bajnokságon. A magyar válogatott 1984. július 18-án in­dul az EB színhelyére, s Kriston Barnabás személyében első íz­ben visz magával vidéki ver­senyzőt. 1. Ferencváros—Klagenfurt 0-0 x 2. Videoton—Vitkovice 1-0 1 3. Lyngby—Mönchengladbach 4-0 1 4. Aarhus—Bánik Ostrava 1-0 1 5. Wismut Aue—Lilleström 0-2 2 6. Bröndby—Liégeois 2-0 1 7. Braunschweig—Standard L. 3-1 1 8. Aik Stockholm—Nürnberg 8-2 1 9. Magdeburg—Gornik Z. 2-1 1 10. Malmö—Luzern 1-0 1 11. Spartak Trnava—Zürich 2-0 1 12. Valerengen—Oesters 4-3 1 13. Katowice—Innsbruck 2-1 1 pótmérkőzések: 14. Göteborg—Linzer ASK 4-1 1 15. Sturm Graz—Karl-Marx-st. 1-1 x 16. Maccabi N.—Wettingen 2-2 x Verebes Győrben marad Június 30-án, szombaton le­járt Verebes József szerződése a Rába ETO labdarúgó-szak­osztályánál, ahol eddig három évet öltött el. A győri csapattal kétszer bajnokságot nyert és egyszer pedig a második helyet megszerzett sikeredző nem bú­csúzik a Rába partjától: újabb, két évre szóló szerződést írt alá. Korábban elterjedtek olyan hí­rek, hogy Verebes József nem hosszabbít, hanem külföldre, vagy más hazai klubhoz szer­ződik. Ezek a „jóslatok” tehát nem bizonyultak igaznak. A Rába ETO szakvezetése nagy erőfeszítéseket tesz a csa­pat megerősítéséért. Több já­tékos aláírta már az átigazolá­si lapot Győrbe, egyebek között Kardos József is, az Újpesti Dó­zsa válogatott hátvédje; az át­igazolások azonban csak a kö­vetkező hetekben válnak végle­gessé. A PVSK-s Horváth (balról) győz Nagy (Haladás) ellen Preiner Tamás felvétele A PVSK sikerével ért véget a vasutas bajnokság Szombaton befejeződtek az országos vasutas ökölvívó-baj­nokság háromnapos küzdelmei. Az utolsó nap egyetlen kérdése volt, hogy a PVSK tartani tud­ja-e eddigi eredményes szerep­lését. Sokáig várni kellett, amíg a döntőknek megfelelő légkör kialakult, amíg a mintegy 300 főnyi közönség igazán tűzbe jött. A feladások és döntő fö­lények miatt idő előtt félbesza­kadt mérkőzésekre gyógyírt csak a PVSK ökölvívók győzel­mei jelentettek. A serdülőknél előbb a ne­hézsúlyú Kiss, majd pehely­súlyban az ifjúsági Keszég, a felnőtteknél pedig ugyanebben a súlycsoportban Horváth ara­tott fölényes győzelmet. Szép mérkőzést, izgalmat először a Juhász (NYVSSC)—Hende (Ha- ladás)-mérkőzés hozott. Érté­kelhető tiszta ütéseikkel, kitű­nő lábmunkájukkal a szurkoló­kat is lázba hozták és a har­madik menet végén nagy tap­sot kaptak. A bírók végül 3-2 arányban a szombathelyi fiút látták jobbnak. Ettől kezdve feljavult a színvonal is, és elő­ször a nyíregyházi Sárközi, majd a pécsi — Szili, Bozsér és Markó teljesítményét fogad­ták ncgy tetszéssel. Az ünnepélyes eredményhir­detésen Matis Géza, a PVSK elnöke adta át az érmeket. A legtechnikásabb versenyzőnek felajánlott tiszteletdíjakat a felnőtteknél Váradi (NYVSSC), az ifiknél pedig Keszeg (PVSK) kapta. Az egyesületi pontver­senyt nagy fölénnyel nyerő PVSK edzőjét, Horváth Gézát nehezen ” lehetett szóra bímí —, a győzelmeknél talán csak a fiatalok szembetűnő fejlődé­sének örült jobban. A vasutas bajnokság 1984. évi győztesei. . Serdülők 63,5 kg-tól felfelé: Fekete (Szolnok), Habda (Ha­ladás), Kiss (PVSK), Horváth (Haladás). Ifjúságiak 57 kg-tól felfelé: Keszeg (PVSK), Berki (Hala­dás), Urszuj (NYVSSC). Felnőttek 54 kg-tól felfelé: Váradi (NYVSSC), Horváth (PVSK), Zámbó, Hende és Su­lyok, mindhárom (Haladás), Sárközi (NYVSSC), Szili, Bo­zsér és Markó (PVSK). Sz. Cs. 10. Sellye D panaszokat elutasították... A csapat edzőjének, Róth Antalnak sikerült egységessé kovácsolnia a gárdát, és he­lyenként már jól is játszottak, méltó partnernek bizonyultak a legjobbak ellen. Eayénileg Ka­tona, Komáromi, Róth J. és Kó- lya nyújtotta a legjobb telje­sítményt. Közülük Róthra több 30 9 9 12 27-38 27 Az első 6 hely valamelyiké­nek megszerzése volt a célja a Sellyének, de mivel erre kevés Az NB I. osztályú labdarúgó­bajnokság utolsó fordulójában lejátszott Volán SC—Budapesti Honvéd, valamint DVTK—Nyír­egyháza-mérkőzések ügyében az MLSZ elnöksége — 1984. június 7-én megtartott rendkí­vüli ülésén — mind a négy csapatot elmarasztaló döntést hozott. Az MLSZ döntése ellen az érintett sportegyesületek veze­tése panasszal fordult az OTSH elnökéhez. A panaszokban el­térő indokokkal ugyan, de lé­nyegében az MLSZ elnökségé­nek eljárását kifogásolták és jogkörét vitatták, ugyanakkora döntést megalapozatlannak, a hozott intézkedéseket pedig aránytalanul súlyosnak találták. Ezért azok megváltoztatását — enyhítését, illetőleg törlését — kérték. A beadványban foglaltakat az OTSH elnöke kivizsgálta, ennek során az érintett sport­egyesületek képviselőit, vala­mint az MLSZ vezetőit szemé­lyesen is meghallgatta. A vizsgálatok alapján meg­állapítást nyert, hogy — az MLSZ-elnöksége a dön­tés meghozatalakor a labdarú­gó-bajnokság 1983—84. évi ver­senykiírásában meghatározot­tak szerint jogszerűen járt el, az eljárás lefolytatása és az intézkedés meghozatala hatás­körébe tartozott; — a rendelkezésre álló ada­tok, dokumentumok és ismere­tek kellő bizonyítékot szolgál­tattak annak megállapítására, hogy a csapatok mindkét mér­kőzésen sportszerűtlen, komoly­talan játékot mutattak, amelyet alapvetően a Volán SC-nek és a Nyíregyházának a bajnok­ság végső sorrendjének alaku­lására vonatkozó érdeke moti­vált; — a hozott intézkedések az elkövetett cselekménnyel, a lab­darúgás érdekeinek okozott sé­relemmel arányban állnak. A vizsgálat megállapította, hogy az egyes csapatokat érin­tő intézkedések formáinak és mértékének meghatározásánál az MLSZ helyesen vette figye­lembe a sportegyesületek eltérő helyzetét, a sportszerűtlen, ko­molytalan játék kialakulásában való közreműködésüket, vala­mint az egész bajnokságban tanúsított magatartásukat, a magyar labdarúgás érdekében kifejtett tevékenységüket. Mindezek alapján az OTSH elnöke az MLSZ elnökségének intézkedéseit — melyek szerint a Budapesti Honvéd SE 1983— 84. évi eredményéből öt bajno­ki pontot levont, és a bajnoki címért járó 500 000 forintos MLSZ helyezési jutalmat vissza­tartotta, a Volán SC csapatát az NB I. osztályból kiesettnek nyilvánította, a DVTK és a Nyír­egyházi csapatát az 1984—85. évi bajnokságra kihatóan négy—négy büntetőpont levo­násával sújtotta, mindkét mér­kőzés eredményét megsemmisí­tette — helybenhagyólag tudo­másul vette, egyúttal a sport­egyesületnek az új eljárás le­folytatására és az intézkedések enyhítésére vonatkozó kérelmét elutasította. A konkrét ügyekkel, valamint az NB I. és II. osztályban a bajnokság egyes fordulóiban tapasztalt kedvezőtlen jelensé­gekkel kapcsolatban az OTSH elnöke felhívta az MLSZ elnök­ségét, hogy továbbra is kellő szigorral járjon el azokkal a já­tékosokkal, sportvezetőkkel és sportegyesületekkel szemben, akik, illetőleg amelyek a lab­darúgásban sportszerűtlen, meg nem engedett eszközök igény- bevételével maguknak vagy egyesületüknek jogtalan elő­nyöket igyekeztek szerezni. Kö­telezte az MLSZ elnökségét ar­ra is, hogy a még vizsgálat alatt álló ügyekben a szüksé­ges intézkedéseket tegye meg. Mai sportműsor ATLÉTIKA. Területi serdülő „BM-ka- tegóriás összetett bajnokság, Tüzér utca, 9.00. ntmfmtült napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Enael János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj eqy hóra 34,- Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft Ipari vállalat pályázatot hirdet y GAZDASÁGI IGAZGATÓHELYETTESI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE közgazdasági egyetemi, vagy számviteli főiskolai végzettséggel, több éves vezetői gyakorlattal T SZÁMVITELI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKOR BETÖLTÉSÉRE: számviteli főiskolai, illetve mérlegképes könyvelői (ipari) végzettséggel és legalább 5 éves gyakorlattal. Pályázatokat kérjük leadni a Hunyadi úti hirdetőbe „MÁSODIK FÉLÉV" jeligére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom