Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-07 / 185. szám
CSANÁDY JÁNOS Otthonok Ferencváros sötét utcáin bolyongva leltem ködben kihalt otthonomra; a házak ablakszeme úgy világit, mind melegbe zártan engem áhít, kit beton-odu vár, vár a magány; agyamban jövő-káprázatokkal nyúlok végig a pókhálós vaságy matracán, de bévül csalogány szól idegen otthonok között, és nem fázim, forró a vérem zubog 16 éves gyermekségem falai közt, a verőér-csomók működnek, mint a világegyetem törvényei — nem hagynak el,, boldog álommal köszönt a reggel, mely, mint jövő, a végtelenbe tárul, s letörli a gondot fia homlokárul. KISS DÉNES Sorok a suhanásban Mcjd évek múlnak el és arra rettenek hogy rázkódik az ágy és zúgnak a falak s fölsikoltanék hol van az anyám? Hol van aki volt? Majd évek múlnak el észre se veszem irgalmaznak-e éhínségeim? Szeretetlenül vergődve tovább mivé változik a csillagarculat? Minden ugyanúgy fájdít és emészt? Vagy föl se fonhatom pillanatokban évezred suhan?! B. Szabó József rajza ANTALFY ISTVÁN Goethe es Herder pécsi fordítója Rajnai László hatvanéves Második alkalommal honorálta nívódíjjal a Kiadói Fő- igazgatóság Rajnai László, Pécsett élő műfordító munkáját. Három évvel ezelőtt Goethe; A művészet igazságáról és valószerűségéről című munkájának magyarra ültetéséért, idén pedig Herder: Értekezések és levelek című kötetéért kapott műfordítói nívódíjat. Mindkettő a Corvina Könyvkiadónál látott napvilágot. Rajnai László Pécsett él, július 12-én lesz hatvan esztendős. Bár az utóbbi tíz évben elsősorban a műfordításnak szenteli idejét, emlékeztetnünk kell arra, hogy irodalmi munkásságát a Sorsunk című folyóirat segédszerkesztőjeként kezdte 1947—48-banr és kritikái, tanulmányai jelen voltak a Sorsunk, a Diárium. az Életünk, a Dunántúl és a Jelenkor számaiban. Néhány cím fordítói munkáiból: Winckelmann: Művészeti tanulmányok, Walter Benjamin: A német szomorújáték eredete, Goethe: Színtan, Wilhelm von Humboldt: Válogatott írások, Guiccardini: Itália története. A címeken végigfutva is érzékelhető, hogy nem akármilyen fordítói feladatokat oldott meg Rajnai László. Az európai kultúra alapvető filozófiai, esztétikai, történelmi, művészettörténeti opusza- it fordította, olyan műveket, amelyek igen nagy hatással voltak az európai szellem alakulására. — Való igaz. hogy a kiadóktól mindig ilyen nehéz feladatokat kapok — mondja, amikor úgy vélekedem, hogy igen bonyolult szövegeket kellett magyarra ültetnie. Vajon miként sikerül megteremtenie a kapcsolatot azzal a korral, amelyben az eredeti mű született? — Fiatalon is nagyon érdekelt Goethe és Herder kora, tehát az 1770-től az 1848-as forradalomig terjedő időszak. Az újklasszicizmus és a romantika. Nem én kértem, mégis ebből a korból kaptam általában az első fordítói feladatokat. Ezek végül is felaj- zották a kedvemet, és igaz, hogy nem könnyű, mégis szívesen foglalkozom ezekkel a munkákkal. Olyan művekről van ráadásul szó, amelyek soha nem jelentek mea magyarul, mert ezeket régen eredetiben olvasták nálunk. — Milyen módon adható át a magyar olvasónak például Goethe prózája, hogy az ne hasson túl távolinak? — Valamikor szenvedélyesen olvastam e kor magyar irodalmát, ám tudnunk kell, hogy az akkori magyar nyelv még készületlen volt Goethe prózai írásainak átvételére. Ám egy finoman elhelyezett archa- izmus vagy a szövegben valahol elhelyezett korabeli magyar szó, amit a mai olvasó is ért. visszaadhatja annak a kornak a légkörét. így a fordító tulajdonképpen egy eszmei nyelvet konstruál, és munkáját ez teszi izgalmassá — azon túl, hogy elsőrendű klasz- szikusokat fordít. Érdekes, hogy minden klasszikusnak van egy stiláris atmoszférája, amit nem lehet definiálni, ami nagyon illékony, teljesen szubjektív alkotás, ám a kor mégis benne van épp úgy, mint az író egyénisége. Ezt visszaadni mai magyar nyelven — ez a törekvésem, és azt hiszem, a nívódíjak is ezt honorálták. A másik, ami gyönyörűséget okoz a fordítónak, és érdekessé teszi munkáját, hogy az általam fordított szerzők, tehát Goethe, Herder, Winckelmann és századunk fia, Walter Benjamin, noha mind tudományos témákról írtak, elsőrendű írók is voltak ugyanakkor. Mi, mai emberek azt szoktuk meg, hogy a széppróza és a tudományos próza külön világ. Goethe korában viszont a tudós számára még kötelező volt, hogy írása helyt álljon tisztán irodalmi szempontból is. Stílus tekintetében, olyan műfajt jelent ez. amely ma már történeti jelenség, s olyan alkotói magatartást, amely mára: eltűnt a világból. — Mennyiben gazdagíthatja a magyar szellemi életet, hogy most napvilágot látnak magyarul is Goethe természet- tudományos írásai? — Ez a könyv, amely mára kiadónál van, és a jubileumi Goethe-sorozat zárókötetét képezi majd, valószínűleg alaposan megváltoztatja a Goethéről alkotott hazai felfogást. Olyan ember képe rajzolódik ki előttünk Goethe meteorológiai. geológiai, botanikai, ásványtani kutatásaiból, aki utolsóként testesítette meg a reneszánsz univerzális embert. Az utolsó, aki sikeresen tett kísérletet arra, hogy egyszerre képviselje a természettudományt és a művészeteket. Ö maga: egyébként ezeket az írásait tartotta fontosnak, s úgy vélekedett, hogy mint költőt idővel nem kevesen túlszárnyalhatják . . . — A fordítások mellett milyen elképzelések foglalkoztatják? — Egész életemben két nagy téma érdekelt igazán. Az egyik Goethe itáliai évei, almikor a romantikus Goethéből klasszikus lett. A másik pedig Dante. Az ő életéből is a leghomályosabb korszak, az utolsó, a ravennai száműzetés évei. Ezen túl mindig figyelemmel kísértem a kortárs magyar irodalmat, amelyből e pillanatban Csorba Győző és Weöres Sándor költészete áll hozzám a legközelebb. Anélkül korszerűek és modernek ők hogy szakítanának a klasz- szikus formával. Ez rendkívüli teljesítmény, és engem mindig ez a kettősség vonzott. — Gondolkodására kik voltak a legnagyobb hatással? — Két ember. A legjobb barátom és a mesterem volt húsz esztendeig Várkonyi Nándor. Olyan mester és tanítvány kapcsolat volt közöttünk, amit — attól félek — a mai ember egyre kevésbé ismer. A másik pedig Kodolányi János. — A mai pécsi irodalmi élettel milyen a kapcsolata? — Hosszabb szünet után az utóbbi időkben megelevenedett a kapcsolat, köteteket kapok a pécsi szerzőktől, meghívásokat az írócsoporttól, és ha nem is tudok minden meghívásnak eleget tenni, igen örülök annak, hogy ez a kapcsolat elevenebbé vált. Gállos Orsolya szólni... Leáldozóban már a Nap. A fény is elmúlik vele. Még egyszer megszólítanak. Kérdezni, szólni kellene ... (rótt betűk, mondott szavak. De engem — megértettek-e? (téletet kik mondanak? Egy sütemény. Egy fekete. Egy szó emléke, egy kegyetlen viharból mentett, ütközetben sebzett virág; fekete fény, „A nyomor útján jöttem én ..." Hiába fájó költemény. Minden olyan megérthetetlen ... Tóth-Máthé Miklós A CSUPOR A szép, virágdíszítésű mázas csuprot is vitte magával az öregember, amikor legidősebb fiához, Imréhez költözött a városba. Hosszú évek óta óbból itta a tejet reggelenként, hát az új helyen sem akarta másból és másként. A kenyeret gondosan a tejbe aprította, és úgy kanalazgatta ki jóízűen. — Nekem már csak így estik jól, Klárikám — mondta a menyének —, ilyen parasztosan. De nem ám csak enni jó belőle, hanem ránézni is. És végigsimítani a kezemmel, ott, ahol még az apám is simogatta. A csuprot mindig ő mosta el használat után, aztán föltette a polcra. Jól mutatott a házgyári lakás gyufásdoboznyi konyhájában, és valahányszor rápillantott az öregember, úgy érezte, nagyobbra nő, terjedelmesebbre. És ilyenkor a virágok helyén, a hasán, élesen kirajzolódott a régi ház, a porta és mindaz, ami már csak az emlékezetében élt. Egy este vendégek érkeztek. Imre hivatali főnöke látogatott el a feleségével vacsorára. Jó hangulatban töltötték az időt, sokáig ott maradtak. Az öregember már régen aludt a kisszobában,, amikor a két asszony kiment a konyhába kávét főzni. Na, meg egy kicsit azért is, hogy ezalatt a férjek nyugodtan beszélgethessenek a hivatali dolgokról. — Gyönyörű — akadt meg a főnökné szeme a csupron. — Látszik rajta, hogy eredeti. Hol szereztétek? — Az apósomé — mondta Klári —, ő hozta a faluból. — Megnézhetném? — Parancsolj. Klári levette a csuprot, a főnökné forgatta, nézegette. — Az uram gyűjti az ilyesmit — mondta —, már két szekrény dugig van velük, de ettől elbújhatna valamennyi. Nem adjátok el? — Tudod, ez amolyan emlék az apósomnak, még az apjától maradt... — Emlék? Ja, az más... — mondta csalódottan a főnökné, és visszaadta a csuprot. Aztán bementek a szobába, és meghallgatták a főnök legújabb vicceit. Ezután néhány parti kanaszta következett, és elmúlt már éjfél, amikor a vendégek szedelőzködték. — Istenien éreztük magunkat — mondta a főnök —, legközelebb majd ti jösztök el hozzánk. A háziak lekísérték őket a kocsihoz. És ekkor Klári egy papírba csomagolt tárgyat nyújtott át a főnöknének. — Csak otthon bontsd ki —• mondta, és aztán még sokáig integették az autó után. Szép este volt, csillagos. HÉTVÉGE 9. Beszélni, Kondor Béla emlékkiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. 1. Muzsika, 2. Nagy László — illusztráció, 3. Önarckép.