Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-29 / 207. szám
6 Dunántúli napló 1984. július 29., vasárnap 1984. JÚLIUS VASÁRNAP A Nap kél 5.18 A Hold kél 5.57 I Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából I MÁRTA, FLÓRA nevű kedves olvasóinkat nyugszik 20.22 órakor, nyugszik 21.31. órakor. Marjai József és Ognjan Dojnov megbeszélései Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese szombaton találkozott Ognjan Dojnov- val, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottságának tagjával, a KB titkárával, gépgyártási és elektronikai miniszterrel, aki szabadságát tölti hazánkban. A megbeszélésen — amelyen részt vett Ka- polyi László ipari miniszter is — áttekintették a dinamikusan fejlődő magyar—bolgár gazdasági együttműködés helyzetét, és véleményt cseréltek a kétoldalú, valamint a KGST- országok közötti sokoldalú ipari kooperáció és termelési szakosítás továbbfejlesztésével ösz- szefüggő feladatokról. pártmunkásküldöttség látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Viktor Lobuszowal, az SZKP KB levelezési osztálya vezetőjének első helyettesével az élen július 23—28. között szovjet pártmunkásküldöttség tett látogatást hazánkban. A delegációt fogadta Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára. A szovjet vendégekkel megbeszélést folytatott Katona István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KB irodájának vezetője és Somogyi Imre, a Központi Ellenőrző Bizottság titkára, valamint Borbély Gábor, az MSZMP budapesti Bizottságának titkára. A küldöttség, amely többek között ellátogatott Győr-Sopron megyébe, magyarországi tartózkodása során tanulmányozta az MSZMP tapasztalatait a közérdekű bejelentések. javaslatok, panaszok intézésében. Értesítés Értesítjük a pécsi forróvíz-távfűtő* rendszer használati melegvíz-fogyasztóit, hogy 1984. augusztus 6-án 00.00 órától előreláthatólag 1984. augusztus 18-án 24.00 óráig a használati melegvíz-szolgáltatást szüneteltetjük. A szokásosnál hosszabb üzemszünetet az teszi szükségessé, hogy az erőmű gazdaságosabb üzemeltetése és a fogyasztók biztonságosabb ellátása érdekében a távfűtő-rendszereket az erőműben összekapcsoljuk, egységesítjük. A tavasz óta tartó és ősszel befejeződő kivitelezési munka során az üzemszünet alatt a meglévő távfűtő-vezetékek rákötése készül az új elosztóra. Kérjük fogyasztóink szives megértését. Pécsi Hőerőmű Vállalat Pécsi Távfűtő Vállalat Kapcsolatlélektani tanácsadás. Egyéni és páros beszélgetések a Megyei Művelődési Központban (Széchenyi tér 9., II. emelet) hétfőn 16.30-tól 19 óráig. Tanácsadó: Telkes József. Időjárás Előrejelzés az ország területére vasárnap estig: lassanként jelentősen csökken a felhőzet, egyre hosszabb időszakokra süt ki a nap, már csak egy-egy futó zápor valószínű. Az északnyugati szél többnyire élénk — főként a Dunántúlon — időnként erős lesz, majd vasárnap délutántól jelentősen mérséklődik. Folytatódik a hűvös idő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10—15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 20 fok körül várható. A szombat reggeli vízállások: őrtilos 138 cm, áradó, vízhő 17,0 fok; Drávaszabolcs 150 cm, áradó, 17,1 fok; Mohács 252 cm, apadó, 19,0 fok. A héten többen telefonáltak Pécsről, a Lvov-Kertvárosból, hogy a Sa- rohin út 10—12-es számú épületek közelében napról napra duzzad a szeméthalmaz, rendetlen emberek még ételmaradékot is kiszórnak. Mint mondták, az ,,eredmény” nem marad el, mert már a patkányok is megjelentek a környéken. Mit lehet erre mondani: egy olyan városrészben, ahol jól szervezett a szemétszállítás, egyszerűen érthetetlen, miért nem a konténerekbe öntik az emberek a háztartási hulladékot. Rengeteget beszélünk, írunk környezetünk védelméről, úgy látszik mindhiába. Talán a szigorú büntetés visszatartaná ezeket a szemetelő- két, a rendre fittyet hányákat. . . — Iskolabővítés. Négy tanteremmel bővül az Egyházasha- raszti Általános Iskola, mintegy 12 millió forintos költséggel. A kivitelező Sellyéi Költségvetési özem várhatóan a jövő év szeptemberében készül el a munkával. — Megszépül a gyermekotthon. Ötmillió forintért felújítják a bakócai gyermekotthont. Az épület külső és belső rekonstrukcióját a Sásdi Költségvetési üzem végzi. — Óriásretek. Tegnap délelőtt a pécsi vásárcsarnokban sok csodálója akadt Gergelics Lajos pogányi termelő standjának, ahol a nagy fehérretkek között egy óriásit is eladásra kínált: ennek a kapitális méretű reteknek a súlya 2,20 kilogramm volt. — Szünetel a „Segítő kapcsolat”. A Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsága székházában működő „Segítő kapcsolat” szolgálat egyhónapos nyári szünetet tart. Legközelebb augusztus 27-én, hétfőn délután lesz a „Seqítő kapcsolatnak” ügyelete a Geisler Eta utca 16. szám alatt. Vízkorlátozás Komlón Értesítjük Komló város lakosságát, hogy 1984. július 30-tól tekintettel a vízbázisok (kőlyuki, felszíni és barlangi, az orfű-vízfői és az Orfű pécsi-tavi felszíni vízkivételi művek, valamint a kutak) vízhozamának jelentős csökkenése miatt a városi tanács elsőfokú vízkorlátozást rendel el. A vizfcorlátozás időtartama alatt tilos az öntözés és a gépjárművek mosása. Egyúttal értesítjük a kiskert- társulások tagságát, hogy az előzetes bekötési feltételként szabott megállapodás értelmében a korlátozás ideje alatt a kiskertekben a vízszolgáltatást szüneteltetjük. A vizkorlá- tozás megszegőivel szemben szabálysértési eljárás indul. Kérjük a lakosság szives megértését, valamint a korlátozottan rendelkezésre álló ivóvízzel való takarékoskodását. Betoncserépgyár magyar-osztrák közös vállalkozásban Befejeződtek a hivatalos eljárások, s ezzel életbe lépett az a szerződés, amely szerint a magyar és az osztrák partnerek vegyesvállalata, a VÁÉV—Bramac KFT nagy teljesítményű betoncserépgyárat létesít Veszprémben. A közös vállalkozásban a magyar részesedés aránya 51, az osztrák félé 49 százalék. A Veszprém megyei Állami Építőipari Vállalat házgyárának kihasználatlan csarnokában ad otthont a korszerű, osztrák betoncserépgyártó gépsornak, és gondoskodik a termeléshez szükséges kiszolgáló üzemekről, az ipari háttérről. Üdvözlő távirat A Perui Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Fernando Belaunde Terry köztársasági elnököt. Lottónyereménvek A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlés« szerint a 30. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. 4 találata 63 fogadónak volt, nyereményük 154 262 forint. A 3 találatot szelvények száma 7893, ezek nyereménye 616 forint. A 2 találatot szelvényekből 237 139 darab volt, ezekre egyenként 26 forintot fizetnek. A közölt adatok nem véglegesek. — Takarmánykeverőt épít a mohácsi Dunavölgye Termelő- szövetkezet saját kivitelezésben. Az óránként öt tonna takarmány előállítására alkalmas üzem átadását augusztus közepére tervezik. — Mozgó átvevőhely. A MÉH Vállalat július 30-án 14—17 óra között Pécsett, a Varsány utcai, ABC mögötti autóparkolóban mozgó átvevőhelyet üzemeltet. Átvesznek papír- és textil hulladékot, személygépkocsi akkumulátort, s a helyszínen kifizetik az ellenértékét. Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy SARDI GYULA július 18-án hirtelen elhunyt. Temetéséről hamvasztása után intézkedünk. A gyászoló rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiunk, férjem, édesapánk, testvérünk, sógorunk és kedves rokonunk, SOMOGYI GYULA életének 37-ik évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése július 31* én 13 órakor lesz a komlói temetőben. Autóbusz a Hóvirág u. 1. sz. elől 12 órakor indul. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa és rokon, BERKA JÓZSEF siklósi (volt gordisai) lakos, július 26-án 73 éves korában, hosszabb szenvedés után elhunyt. Drága halottunktól augusztus 1-én 13.15 órakor veszünk végső búcsút a siklósi temetőben. A gyászoló család. AZ IGALI „ARANYKALÁSZ” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET „B” kategóriás” pályázatot hirdet fűrészüzemvezetői munkakör betöltésére. KÖVETELMÉNY: szakirányú felsőfokú végzettség vagy középfokú szaktechnikusi képzettség és több éves szakmai gyakorlat. Fizetés a 25/1983. (XII. 29.) MÉM számú rendelet szerint. Jelentkezni lehet személyesen a termelőszövetkezet elnökénél. CÍM: „ARANYKALÁSZ" MGTSZ 7275 IGAL, VÖRÖS HADSEREG U. 115. TEL.: 31. HDN-előzetes Szibériában gyógyították a szigetvári kisfiút Nicsovics Gábor karja szemmel láthatóan javul A hét kérdése: mikor lesz olcsó zöldség és gyümölcs a piacokon? • „Ez a parti elrepült...” Egy lebukott rablóbanda „hölgytagjai” Magyar filmesek a Sierra Névadóban HDN sport-előzetes: válogatottak a szoritóban: Az ökölvívó Baranya- Steinmetz Kupa döntőjéről jelentjük. Készülődnek a labdarúgó NB I. csapatai Spanyolországban forgatott Gergely Róbert A hét emberei: Akik megtalálták az elveszett kisgyermeket „A szája kirepedezett a szárazságtól, a lábát felkarcolták a tövisek...” Ügyeletes újságíró vasárnap délután 2-től 6-ig: ROSZPRIM NÁNDOR Hírek, tudósítások, adhatók a 15-053-as telefonszámon, illetve a Napló I. hívójelű CB-készülékünkön, a 25-ös csatornán. A beruházás magyar fedezetéhez szükséges anyagi eszközöket az Állami Fejlesztési Bank, a Nikex, valamint a Tégla- és Cserépipari Tröszt adja. Az osztrák partner szállítja az automatikus gépsort, amely a nálunk szokásosnál nagyobb méretű színes betoncserepeket készíti, évente 20 millió darabot, ami 32 millió hagyományos cserépnek, a jelenlegi teljes hazai termelés mintegy 30 százalékának felel meg. A korszerű gépek felszereléséhez és a gyár leendő dolgozóinak betanításához is segítséget nyújt a2 osztrák fél. A vegyesvállalat tagjai befektetéseik arányában részesülnek majd az új gyár hasznából. Az osztrák fél részesedésének kiegyenlítésére a gyár termékeinek mintegy tíz százalékát Ausztriában értékesíti. A tervek szerint kezdetben piros és barna betoncserepeket gyártanak, s később fokozatosan áttérnek más színárnyalatokra is, tehát az új termékek alkalmasak arra, hogy a műemlékektől a családi házakig bármilyen épületet korszerűen fedhessenek be. EE-05-07 Halálod kimenetelű közúti beleset történt pénteken este 11 óra körül Sásd külterületén, ahol Takács István 35 éves sásdi traktoros eddig ismeretlen okból nekiesett egy vele szemben szabályosan közlekedő teherautónak és annak kerekei közt lelte halálát. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Ágyban dohányzás miatt keletkezett tűz a Magas- és Mélyépítő Vállalat Zsolnay Vilmos utca 4—6. szám alatti munkásszállásán szombaton hajnali 4 órakor. Róth László segédmunkás cigarettájától meggyulladt a szoba berendezése, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően csak 3000 forint kár érte a vállalatot. Eddig ismeretlen körülmények miatt lángra gyúlt és leégett Schneider Miklós és Kiss János Erreth Lajos utca 18. számú családi házának teljes tetőszerkezete pénteken este fél 11 körül. Mintegy 60 000 forint az anyagi kár. Az ügyben a vizsgálat megindult. Kérés A Pécs megyei város Tanácsa V. B. építési és közlekedési osztálya a lakosság tudomására hozza, hogy a tanácsháza Széchenyi téri homlokzatának állványozási munkái befejeződtek. A megromlott vakolat leverését az itt dolgozó lengyel munkások 1984. július 31-én (kedden) reggel 5.00 órától megkezdik. A munkálatok idejére a lakosság türelmét és megértését kérjük. A munkák időtartamára célszerűnek tartjuk a terület lehetséges kikerülését. Kérjük, hogy csak abban az esetben vegyék igénybe a Széchenyi tér keleti oldalát, amennyiben az ott lévő intézményekben elfoglaltságuk, feladatuk van. Megértésüket ezúton is köszönjük. Pécs megyei város Tanácsa V. B. építési és közlekedési osztálya KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK VASÁRNAP—HÉTFŐ: Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórház« felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. VASÁRNAP Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat) : III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg-és Elmeklinika. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. VASÁRNAP NYITVA TARTÓ GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár 7.00—13.00 óráig, utána zárt ajtók mellett ügyeletet tart. Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, zárt ajtók mellett egész nap ügyeletet tart. VASÁRNAPI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Az Egyesített Egészségügyi Intézmények az alábbiak szerint biztosítja a körzeti orvosi ellátást a sürgős orvosi ellátásra szoruló betegek részére vasárnapi napokon: felnőtt lakosság, valamint az abaligeti körzet lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben, vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet: a Lánc utcai Rendelőintézet fogászati ügyeleti helyiségében, vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), vasárnap reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. A berendelt betegek ellátása 8—13 óráig történik, ugyanitt. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. HÉTFŐ Felnőtt belgyógyászat. I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati KK- nika. Sebészet, baleseti sebészet, égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől), 7 órátóf másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK Pécs, Kossuth L. u. 81., 10/8. sz. gyógyszertár. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23., 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel 7 óráig. A közelmúltban adták át a 6,3 millió forint értékben épült új gyógyszertárat Szigetváron, a Lenin lakótelepen. Fotó: Proksza László