Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-28 / 206. szám
Zágon Gyula nyolcvanéves Anna-napkor töltötte be nyolcvanadik évét Zágon Gyula, akit ez alkalommal nagy megbecsüléssel köszöntöttek a szigetváriak és a város határain kívül élők — barátok, tisztelők, pályatársak és tanítványok. Az idős művész neve évtizedek óta összefonódik Szigetvárral, a város jelenével és múltjával. Zágon Gyula jellegzetes és köztiszteletben álló alakja Szigetvár kulturális életének, fiatalok seregét tanította korábban e város falai között, felmutatva nekik az alkotómunka szépségeit. Rajztanári, művészetpedagógiai munkája azonban nem állt meg a tanítványok körénél. Zágon Gyula tevékenységét szélesebb körben fafaragásai, szobrai, rézdomborításai, grafikái révén ismerik az emberek. Rippl- Rónai József bíztató szavára indult el több mint ötven évvel ezelőtt ez a művészpálya. Martyn Ferenc baráti búzdí- tásaira, tanácsaira is mindig számíthatott. Zágon Gyula keze alatt a nagyvilágnak azon szelete vált műalkotássá, amit Szigetvár neve jelent: a történelmi múlt, a magyar, horvát és török harcosok múltba veszett világa. Zrínyi Miklós legendás alakja. Hidat teremteni múlt és jelen között, és harmóniát azzal a környezettel, ami körülvesz — ez a most nyolcvan esztendős Zágon Gyula életének, munkásságának summázata. Tisztelettel köszöntjük öt, a Dunántúli Napló olvasói nevében. Gállos Orsolya D eákpályám végnapjait a Szentsarok-ban töltöttem. A városnegyed elnevezése, a stílszerűségen túl, jó humorérzékre vall, mert a székesegyház, az érseki palota és kert, valamint az apácazárda háromszögét jelzi a nevezet: a szent epiteton meg önmagáért beszél, még akkor is, ha a szegelet házaiban helyet kaptak világiasabb eszméket valló, bár az érsekuradalom szolgálatában álló családok és cselédek. A gazdatiszttől, jószág- igazgatótól kezdve, a pincemesteren át, a főfőparádésko- csistól a méntelepvezetőig, a tanártól-tisztviselőtől a gyalognapszámos népekig lakoztak a Szentserokban. Akadt néhány diáktartó család is. ötödmagammal az „alfőpa- rádéskocsis”-nál laktam, a főpap másodkocsisánál, Keller Adómnál. A főparádéskocsis Prugli Péter bácsi sokkal rátar- tibb volt, semhogy kvártélyra fogadott volna bárki diák urat. Ügy feszített a négylovas hintó bakján, hogy még vándorló druszáját, Szent Pétert se kínálta volna hellyel maga mellett a bakon. A dupla előnevű főpap, aki előző rezidenciáján a tönk szélére juttatta káptalanja gazdaságát, új állomáshelyén se gyarapította az uradalmi vagyont. Nem volt költekező, inkább lágyszívű adakozó, aki szó szerint értelmezte nevezetes pályatársa, a franciák rokonszenves szentje, Márton püspök példáját, kiről írva vagyon, hogy egy koldusnak odaadta köpönyege felét. Az alfőparádéskocsis Kelle- réknél olyan volt a lakosztályunk, amilyen: gondolnivaló, nem nagyon ugrándozhattunk az ötágyas „bentlakodában”. Szobaparancsnokunk a rangidős Lasponyák Jani volt, utána én következtem Gotthilf Bálinttal, aztán Kiskovács Lacika, ki még a nevénél is kisebb termetű legénykeként futrinká- zotf a lábunk alatt; Farkasics Pisti volt a legislegfiatalabb. Amíg mi, kicsi szobaköztársaságunk közlegényei a pálya és a szerelem eshetőségeit latolgattuk, főleg fennköltséggel és ábrándokkal, addig szoba- parancsnokunk, Lasponyák János, különb-különbféle ügyelmeinek elbeszélésével azt igazolta, hogy korántsem vallja az elmélet primér voltát, inkább a vaskosabb valóság irányába igazodik. Nem mondom, hogy túl sokat hencegett otthoni menyecskéivel, de bizony kioktatott bennünket főleg engem, aki — szerinte — sápkóros zöngeményekkel igyekszem kedvébe járni ifjonti éveim nagy szerelmének. Kinyilatkoztatásként szögezte le, hogy az apácák se szentek, hát még a zárdista lányok. A tűzrőlpattant menyecskék pedig szívesen veszik a derekasan helytállni tudó ifjak „széptevését”, különösen, ha pipogya fráter a férjük, akit úgy kell fölrakni az ágyra, avagy derék legény a házastárs, csak éppen fegyver alatt jár. Házigazdánk lakásából kilépve, köpésnyire volt a fedeztető állomás, vagyis az udvarunkban. Még jó, hogy palánkkal elkeríttetett a nem mindennapi alkalomra szánt tetthely. A szeparációra azért is szükség volt, mert a zárda hálóinak egyik traktusa pont az udvarunkra szolgált. Lasponyák Jani egyetlen fedeztetést sem szalajtott el; meg is dicsértem, mert otromba kitételek helyett költői körülírással élt: ,,A csődörökkel végrehajttatták a lóállomány szaporításának tervszerű mivel kedetét." A Szentsarok legforgalmasabb pontja s az egész kisváros egyetlen parkja a főpapi kert volt. Az érsek úr a park egy részét átengedte a polgároknak, hadd sétifikáljon kedvére a népség-katonaság. Ez utóbbi kategória negyven- kettő tavaszán telepítődött le a városban. A főpap, zászlósúrként tiltakozott ugyan a Felsőházban a laktanyalétesités miatt, mondván, hogy ahol helyőrséget telepítenek, ott erkölcstelenné fajul az élet; ahol a katonafiúk megvetik a lábukat, letapossák a virágoskertek érett rózsáit, zsenge liliomait. Naiv jajveszékét ki se hallgatta meg a nagy kardesörtetés- ben; viszont azt sem lehet tudni, vajon a honvédség betelepítése mennyiben frissítette föl a városka vérkeringését. Szentsarki szomszédunknál, Csákányiéknál a miénkhez hasonló diáktanya volt, azzal a lényeges különbséggel, hogy ez a kvártély csupa leányból verődött össze. A csapatkapitány Biri Klári személyében testesült meg, akit minden túlzás és részrehajlás nélkül tartottunka legszebbnek valamennyi zárdista közt. Alighanem az egész városban se akadt párja. Netán a Nagy Magyar Alföldön. Az azonban egészen bizonyos, hogy Kaláris a Szentsarok Szépe volt. Nem szokvány-baba- arcú, inkább az enyhén-pimasz fajtából való, semmiképp se lehetett nem észrevenni. Nefelejcskék szeméhez kiválólaq illett sárarany haja. Tekintetében volt valamj^ ravaszdi kihívás-féle, elegyítve naiv gyermeki kíváncsisággal. Kelleténél nem nagyobb és gömbölyűbb popsija, darázsdereka és föltűnően formás lába, nemkülönben két rezgő almácska-di- dije csaknem romlásba döntötte az aranyifjú szegénylegények kilencvenöt percentjét. Lasponyák Jani elkeresztelte Kalárist Görög Ilonának, idézve a balladabeli leányzó amphora-csí- pőjére vonatkozó, nagyon egészséges népdalt: „Bizonnyal meghalok, Anyám, édesanyám, Görög Ilonáért, Sárarany hajáért, karcsú derekáért, Karcsú derekáért, gömbölű faráért.” Jani azonban mégis a realitásra szavazott, arra, hogy a magunkfajta „kolduló rendű” prepák véletlenül se jöhetnek számításba Biri Klarissza olias Görög Ilona kalkulációjában. Legföljebb sóhajtozhatunk. Egyik tavaszira forduló estén meglátogatott szentsarki diák- tanyánkon Bede-Tóth Karcsi barátom, aki éppenséggel nem tartozott a szegényebb emberfajtához. Tehetős földbirtokos szülők gyerekeként különórára járt a Weber tanár úrhoz, aki latinból és németből instruálta. Karcsi apja korán elhalt, kisgyerek kora óta az édesanyja nevelte; Zsuzsika néni éveken ót biztosított számomra ingyenes kosztot. így lettem Karesznek — nem ellenszolgáltatásként, hanem önzetlen barátságból afféle levelező-titkára, tanácsadója. Karcsi egyáltalán nem vágott föl jómódú mivoltára; velem meg pláne nem éreztette templomegér-státu- szomat. Szerelmei közül jól emlékszem a mélybarna szemű, kissé cigányos beütésű, nagyon bájos Réti Majára, majd a nem kevés erotikumot sugárzó Czi- bulka Zsókára. aztán a varko- csos, piszeorrú Bernáth Esztire. Testközelbe — értem ezen az elmélyültebb csókolózást — Czibulka Zsókán kívül senkivel se került eladdig Karcsi barátom. Eladdig. Mig meq nem ismerkedett Biri Klárival. Miután megösmerkedett, sűrűbben kanyarodott felénk a Weber tanár úrnál töltött magánórák után, információ-szerzés céljából; hiszen mi naponta legalább kétszer találkoztunk o Szentsarok Loreleyével,. míg Karcsinak a város túlsó széléről kellett fölkutyagolnia Klári látására. Kaláris mór a kezdet kezdetén úgy megvadította Kareszt, hogy magam is csak hápogtam, szinte csődbe jutottam bölcsködő tanácsaimmal. Karcsi barátom ugyanis egy héttel az ismeretség után azzal a marhasággal állt elő, hogy nem maturál, megszökteti Kalárit. Jóelőre sajnálta, hogy az édesanyjának ekkora szomorúságot okoz, de mást nem tehet; ha kihagyja ezt az elhamarkodottnak látszó — szerinte csak látszólépést, biztosan leütik a kezéről Biri Klárit, Természetesen fölemlegette a reverzálist. hiszen Kaláris református volt. — Sebaj, Karesz — fordultam át a teljes hülyéskedésbe — most nyomban föllórmázzuk az érsek urat, letagadjuk, hogy erősen kiskorúak vagytok; megkérjük őeminenciáját, tüstént adja rótok főpapi áldását a dispenzációval együtt; üstöllést eskessen össze benneteket éjnek évadján, így tisztességesebb kerete vagyon a szöktetésnek, hiszen már a tulajdon feleségedet szökteted. De hová a vaknyavalyába? Szózatom végén mindketten jót vihorásztunk, de Károly barátomon látszott, képes lenne a dolog perfektuálására. Nem ivott, nem dohányzott, ám szenvedélyesen pókerezett, megszokta a nagy tétre menő játékot. a rizikó izgalmát. A reverzálisról már kisgyerekként épp eleget hallottam. Anyám elmondása szerint Rókus bátyám, féltestvérem, bejelentette, hogy feleségül veszi Dörner Matildot, az őslutheránus família ivadékát. Bátyám bejelentése azért hatott a váratlan-hirtelen istennyila1 erejével, mert apám, Rókus bejelentése előtt kb. két héttel, az oldalascsont farigcsálása közben azt nyilatkozta, hogy nem bánja, ki-ki bárakármilyen szegény leányt hoz a házhoz, nem numerái csak katholikus legyen. Mi mást mondhatott volna sekrestyés-harangozó létére? Rókus szándékát apám nemcsak kárhoztatta, de egyenesen megtiltotta. Féltestvérem azzal fenyegetőzött, hogy véget vet az életének, ha nem veheti feleségül Dörner Matildot. Precedenssel is előhozakodott: három évvel ezelőtt Így cselekedett Stadler Berci, aki nemcsak szavalt, de föl is kötötte manót a szülők hailíthatatlanságai miatt. Apám aligha vette volna szivére Rókus öngyilkosságát; nem ellenkezett tovább, beleegyezett a frigykötésbe, de az esketési szertartásra nem ment el a lutheránus templomba. A reverzális azt jelentette, hogy a katholikus egyház nem ismeri el érvényesnek a vegyes- házasságot; a születendő gyermekek pediq nemek szerint követik a szülők vallását. Rókusunk házassága a botrány és botránkozás ellenére olyan jól sikerült, hogy rokonok és idegenek egyaránt példaképül állították a fiatalok elé. De a szülők sebe, főleg apámé, csak akkor kezdett gyógyulni, mikor a második új-' szülött is férligyerek lett s így katholikusnak keresztelték. (Kissé előreszaladva az időben: mikor a valószínűség szerint úgy látszott, hogy Rókusék- nál már nem lesz gyermekáldás, bátyám a katholikus Kánon szerint is házasságot kötött Dörner Mariiddal. Bizonynyal nyugtalanította az egész életén át cipelt batyu, q Szentszék makacsul érvénytelenítő gesztusa. Ezen a megkésett szertartáson apánk is szívesen részt vett volna, de akkorra már magához fogadta örökös fősekrestyésnek a Mennyek Királyné Asszonya.) Karcsi barátom attól reszketett, hogy Kaláris hűsége a nádnál is ingadozóbb, (ugyan honnét sejtette?) s egy-kettőre faképnél hagyja őt; avagy mi lesz, ha valaki meglett ember, tehát nem diák, jelentkezik a lá'óhatáron. Nem is szólva arról, hogy Zsuzsika néni még az egyszem fia kedvéért sem egyezik bele a reverzálisba. Nemcsak Klarisszáról tudott, de azt is megneszelte, hogy Biri Klári nem tartozik a pápista hitfele- kezethez. Cudar helyzetbe keveredtem, mert a néni arra kért, beszélném le fiát a tervezett frigyről, rám bizonyára hallgat a különben vesztébe rohanó Karcsi. Kereken bár, noha tapintattal azt feleltem', hogy ezt a' szerepet nem vállalhatom, mert tudom, Kari sokkal büszkébb, semhogy elviseljen ilyen totoj- gatást. És hát nincs előírva, hogy a vegyesházasságok mindegyike pokolra viszen; jócskán példálóztam Rókus bátyámék vegyesházasságával. Ugyancsak rebesgettem Zsuzsika néninek, hogy a forrókása- kerülgetős lebeszélésnél, vagy a még rosszabb, az erőszakos tiltásnál reménytelenebb dolgot el sem tudok képzelni. Bármily szolid és tapintatos lenne is diplomáciai hadviselésünk, az ilyesmit csak elrontani lehet. Persze Karcsiék is elronthatják, életre-halálra, de akkor nem kereshetnek bűnbakot. Végül is azt javallottam Zsuzsika néninek, ne ellenezzük, így bizonyára ők sem fogják elkapkodni; arról kell őket. elsősorban Károlyt meggyőzni, hogy első a. diploma megszerzése, aztán jöhet a matrikula. Karesz nem tudott arról, hogy hátq megett védelmeztem az anyja előtt, amennyire módomban állt; ennélfogva hallgathattam az egészről. Annyit azonban hangsúlyoztam az öregebb jogán, hogy tessék szíveskedni előbb leérettségizni. mert enélkül kutyagumit se ér az egész miskulancia. Klarissza három nap múlva — „minden külön értesítés helyett” — bejelentette Karinak, férjhez megy. Szóhoz se tudtam jutni. Karcsi annyira odavolt, tartottam tőle, kárt tesz magában. Nem tett kárt. Sőt, higgadtabb, egészségesebb életvitelbe kezdett. Már ami a koránkelést illeti. A távolsági autóbusz reggel 7 órakor érkezett meg a város központjába. Csertő faluból, bejáróként, ezzel a busszal közlekedett Battai Edit óvónénijelölt. Karesz rendszeresen kijárt a buszhoz, alkalmat keresve az ismerkedésre. Egy alkalommal szemrehányást tett a mamájának, mivel nem keltette föl időben, így lekéste a buszt. HÉTVÉGE 9. Pákolitz István Szentsarok Simái Mihály Veronika kendőjére a lét lebegtetése egyébként egyszerű hiszen mi ketten együtt voltunk s vagyunk a Mű mint két szélét a sebnek mely sisteregve nő egymásig összehegeszt s szétroncsol az idő úszó lebegő tárgyak mintha egy űrhajón örülsz a súlytalanságnak táncolsz az ujjamon sorsolhat újra sorsot mind kinek sorsa van — micsoda kaland — mondod s fölszállsz velünk lecsonkolt deres sámsonhajam Oláh János Rejtekhelyen Leülök itt a folyóparton, elrejtőzöm a por függönye mögé, hadd legyek láthatatlan, A hullámok és a nád huhogása átbukik a töltéseken: összecsap fejem fölött az ég.
