Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)

1984-07-27 / 205. szám

labdarugó l\IES I. sorsolást A PMSC az Új kezd Pécsett Űszi rajt szeptember elsején Három kettős rangadó a Népstadionban A Magyar Labdarúgó Szö­vetségben elkészítették az NiB I. 1984/85-ös bajnokságának őszi sorsolását. Az 1. fordulót szeptember 1-én rendezik, az utolsó, 15. fordulóra december 5-én kerül sor. A bajnoki cím védője, a Bp. Honvéd az 1. fordulóban fővárosi ellenfelet kap, az MTK-VM-et fogadja. Az újoncok közül a DMVSC a ZTE-t, az Eger pedig a Hala­dást látja vendégül, míg a Bé­késcsaba a csepeliek otthoná­ba látogat. Az őszi idényben is lesznek kettős rangadók a Népstadi­onban. Az első ilyen „duplára" szeptember 29-én kerül sor, ek­kor lesz az Cl. Dózsa—Vasas, illetve a Bp. Honvéd—Ferenc­város találkozó. Ezt követően október 10-én, illetve október 27-én randevúzik a Népstadi­onban a négy fővárosi együt­tes. Páncsics Miklós, az'MLSZ fő­titkára elmondta, hogy idén ősszel is lesznek szerdai, szom­bati, illetve vasárnapi játékna­pok is. Az érdekelt egyesüle­tek augusztus 6-án tárgyaló- asztalhoz ülnek, s orról dönte­nek, hogy az egyes fordulók­ban kik mérkőznek szombaton, illetve vasárnap, továbbá, hogy milyen kezdési időponttal. Az NB I. 1984/85-ös bajnok­ságának őszi sorsolása: 1. ford, szept. 1. szombat: PMSC—Ú. Dózsa. Csepel—Bé­késcsaba, DMVSC—ZTE, Video­ton— Vasas, Eger—Haladás, FTC—Szeol AK, Bp. Honvéd— MTK-VM, Tatabánya—Rába ETO. 2. ford, szept. 8., szombat: MTK-VM—Eger, Szeol AK—Bp. Honvéd, ZTE—Tatabánya, Va­sas—PMSC, Ú. Dózsa—Csepel, Rába ETO—Videoton, Békés­csaba—DMVSC Haladás— FTC. 3. ford., szept. 12., szerda: Eger—Vasas, Videoton—Ú. Dó­zsa, Bp. Honvéd—Haladás, FTC—MTK-VM, PMSC—ZTE, DMVSC—Rába ETO, Csepel— Szeol AK, Tatabánya—Békés­csaba. 4. ford., szept. 15., szombat: Vasas—Csepel, Haladás— DMVSC, Szeol AK—Eger, MTK- VM—Videoton, Ú. Dózsa—Ta­tabánya, Rába ETO—Bp. Hon­véd, Békéscsaba—PMSC, ZTE— FTC. 5. ford., szept. 29., szombat: Ú. Dózsa—Vasas, Bp. Honvéd —FTC, Csepel—ZTE, Tatabá­nya—Szeol AK, Eger—Rába ETO, Videoton—Békéscsaba, PMSC—Haladás, DMVSC- MTK-VM. 6. ford., okt. 6., szombat: Szeol AK—DMVSC, Haladás— Csepel, Békéscsaba—Eger, Va­sas—Tatabánya, FTC—Video­ton, MTK-VM—PMSC, ZTE— Bp. Honvéd, Rába ETO—Ú. Dózsa. 7. ford., okt, 10., szerda: Ú. Dózsa—Bp. Honvéd, Vasas— FTC, Videoton—Haladás, PMSC—Szeol AK, Eger—ZTE, DMVSC—Tatabánya, Rába ETO —Békéscsaba, Csepel—MTK- VM. 8. ford., okt. 20., szombat: FTC—PMSC, Bp. Honvéd—Vi­deoton Tatabánya—Eger, Ha­ladás—Ű. Dózsa, MTK-VM— Békéscsaba, Szeol AK—Rába ETO, Csepel—DMVSC, ZTE— Vasas. 9. ford., okt. 27., szombat: PMSC—Rába ETO, Eger—Cse­pel, Videoton—DMVSC, ZTE— Szeol AK. MTK-VM—Tatabá­nya, Békéscsaba—Haladás, Bp. Honvéd—Vasas, FTC—Ú. Dó­zsa. 10. ford., nov. 3., szombat: Szeol AK—Békéscsaba, Csepel —Videoton, Vasas—MTK-VM, Haladás—ZTE, Rába ETO—FTC, 0. Dózsa—Eger, DMVSC—Bp. Honvéd, Tatabánya—PMSC. 11. ford., nov. 10., szombat; Békéscsaba—Vasas, Bp. Hon­véd—Eger Videoton—Szeol AK, PMSC—DMVSC, FTC—Csepel, MTK-VM—Rába ETO, Tatabá­nya— Haladás, ZTE—Ü, Dózsa. 12. ford. nov. 21., szerda: DMVSC—FTC, Csepel—Bp. Honvéd, Vasas—Szeol AK, Eger —PMSC, Békéscsaba—ZTE, Rába ETO—Haladás, Videoton —Tatabánya, 0. Dózsa—MTK- VM. 13. ford., nov. 24., szombat: ZTE—Videoton, Haladás—Va­sas, 0. Dózsa—Békéscsaba, Atlétika Martina három bajnokságot nyert Négy napon keresztül folyt a 15-16 éves serdülő atléták és az ifjúságiak (17-18 évesek) bajnoki vetélkedése Budapes­ten. A PMSC és a KBSK ver­senyzői képviselték megyénk szakosztályait. Az 1—8. hélye- zettek kaptak bajnoki pontot, míg az 1—6. helyen végzett at­léták'olimpiai pontot szereztek. Martina Tibor (PMSC) tart­ja megbízható formáját és há­rom távon nyert országos ser­dülő bajnokságot: 400 és 800 méter mellett meglepetésre 200-on is a legjobbnak bizo­nyult. Mellette Kovács Emilia egy-egy arany- és ezüstérem­mel volt a másik legeredmé­nyesebb PMSC-s versenyző, A komlóiak közül Lovrencsics Fe­renc 3000 méteren jó ered­ménnyel második helyezést ért eL Az ifjúságiaknak már nehe­zebb dolguk volt az ellenfelek­kel: Rogányi és Kaszler erejé­ből három bronzéremre tellett, • míg többeknek 4—8. helyekkel kellett beérni. Serdülő fiúk eredményei. 200 m: 1. Martina (PMSC) 22.63 mp. 400 m: 1. Martina 48.30,7. Krikler (PMSC) 51.95 mp. 800 m: 1. Martina 1:56.8, 2. Krik­ler 1:57 p. 3000 m: 2, Lovren­csics (KBSK) 8:46.0 p„ 1500 m: 4. Lovrencsics 4:08.9 p. Ma­gasugrás: 3. Kárpáti (PMSC) 189 cm. Súlyilökés: 3. Márton (PMSC) 15,00 m. Hármasug­rás: 4. Rittler (PMSC) 13,36 m. Kalapácsvetés: 5. Verebes (PMSC) 51.60 m. Lányok: Ge- relyhajítós: 1. Kovács E. (PMSC) 46,64 m. Súlylökés: 2. Kovács E. 12,54 m. 300 m gát­futás: 6. Lendvay (PMSC) 46,54 m. Ifjúsági fiúk. Súlylökés: 7. Pernecker (PMSC) 12,99, 8. Csák (PMSC) 12,66 m. Lányok: 800 m: 6. Rogányi (PMSC) 2:13.8 mp, 7. Csoboth (KBSK) 2:13.84 mp. 1500 m: 3. Rogá­nyi 4:31.14 p„ 5. Csoboth 4:33.7 p. 3000 m: 3. Rogányi 9:58.0 p., 6. Csoboth 10:22.6 p. Súlylökés: 3. Kaszler (PMSC) 13.11 m, 6. Ormai (PMSC) 11.55 m. Dlszkoszvetés: 5. Or­mai 39.10 m, 7. Kaszler 38.22 m. A serdülő „B” 13 évesek négypróba-bajnokságán Szabó Piroska (TASI) 2. volt. Dér Andrea (TASI) 6. helyet szer­zett, a négyes csapatverseny­ben a TASI csapata 4. volt. Villányi Nándor Eger—DMVSC, Rába ETO- Csepel, Szeol AK—MTK-VM, Tatabánya—FTC, PMSC—3p. Honvéd. 14. ford., dec. 1., szombat: ZTE—Rába ETO. MTK-VM— Haladás, Szeol ÁK—Ú. Dózsa, Vasas—DMVSC, Videoton— Eger, Csepel—PMSC, Bp. Hon­véd—Tatabánya, FTC—Békés­csaba. 15. ford., dec. 5., szerda: Rá­ba ETO-Vasas, DMVSC—Ú. Dózsa, MTK-VM—ZTE, Hala­dás—Szeol AK, Tatabánya— Csepel, PMSC—Videoton, Eger —FTC, Békéscsaba—Bp. Hon­véd. Ökölvívó Baranya-Steinmetz Kupa Jól kezdtek a komlóiak Tíz válogatott versenyző az inőnlák között Csütörtökön délután megkez­dődött az ökölvívó Baranya Steinmetz Kupa. Az ünnepélyes megnyitón a házigazda sport­egyesület elnöke, Szász Károly őrnagy köszöntötte o 20 egye­sület 61 versenyzőjét. Sojnos a jugoszlávok nem érkeztek meg, pedig a borovóiak a határát­kelés időpontját is megadták a rendezőknek. Hiába várták őket a határnál, még üzenetet sem küldtek... Itt van viszont a résztvevők között a szocialista országok Kubában megrende­zésre kerülő barátság versenyé­re készülő 10 magyar váloga­tott. Láthatják a nézők a szorí- tóban Váradit, Botost, Gönczit, Bácskáit, Tánczost, Hraneket, Füzessyt, Csépányit, Alvicsot és Somod it. Az első napon 14 pár mérkő­zött és többségében küzdelmes, eseményekben gazdag össze­csapásokra került sor. Nehezen tudtak dönteni a pontozók a Tóth (Kun Béla SE)—Csik (Zal­ka SE) találkozón. Végül is 3-2-es pontozással Tóth nyert. A válogatott Botos Tibornak nem okozott gondot Danó (Épí­tők), a salgótarjáni fiú már a második menetben feladásra késztette ellenfelét. Az 57 kg-os súlycsoportban mérkőzött a komlói Pirbus és Kalányos is. Pirbus vereséget szenvedett Al- mádytól (Építők), Kolányos vi­szont könnyedén nyert Tomhau- ser (Kun Béla SE) ellen. Ugyan­csak továbbjutott a 60 kg-os súlycsoportbon Urszán (Komló), aki Kottánál (Ajka) bizonyult jobbnak 4-1-es pontozással. Az érdekesebb mérkőzések közé kell sorolni a Torma (Paks)— Csató (Kecskemét) és o Csobán (Nyíregyháza)—Tihanyi (Vasas) összecsapásokat. A válogatott Hranek (Bp. Honvéd) ellen Gál (Kun Béla SE), már az első me­netben feladta. Pénteken a selejtező második fordulójában 15 pár lép szorí- tóba. L. L. Nyolc mérkőzés, nyolc győzelem Hazaérkezett a labdarúgó­válogatott keret Szerdán este kéthetes NSZK- beli edzőtáborozásának utolsó mérkőzését játszotta a magyar labdarúgó-válogatott. A Stutt­gart melletti kisvárosban, Mai- chingenben a helyi, harmadik ligás csapat volt az ellenfél. Magyar vál. keret—Maichingen 7-2 (3-0). Magyarország: Disztl P. — Csuhay, Disztl L., Nagy A., Preszeller — Hannich, Csong­rádi, Varga (Détári) — Bodo- nyi (Dajka), Mészáros, Hajszán. — A szerény tudású ellenfél nem késztette különösebb erő- bedobásra játékosaimat — mondta Mezey György szövetsé­gi kapitány az MTI-vel folyta­tott telefonbeszélgetésében. — Tetszetős, könnyed játékkal arattuk nagy gólarónyú sike­rünket. — Kéthetes kinntartózkodá- sunk alatt az elénk tűzött cé­lokat tel jesítettük — értékelte a túrát Mezey. — összesen nyolc mérkőzést játszottunk, s valamennyit megnyertük. Ezen­kívül tizennyolc edzést tartot­tunk, s mindez igen hasznos­nak bizonyult a fizikai alapozás és a csapatjáték csiszolása szempontjából is. Most az egyesületi túrák ideje követke­zik, a honvédosok már az NSZK­ban csatlakoztak ott-tartózkodó klubtársaikhoz, s a győriek is most indulnak Közép-Ameriká- ba. A válogatott augusztus 20- án találkozik újra, s napokkal később két mérkőzést játszik a Népstadionban: 22-én Svájc, 25-én Mexikó az ellenfél. Eze­ken az erőpróbákon már vb- szemüvegen keresztül figyelem a jelölteket — mondta befeje­zésül a szövetségi kapitány. Kerékpáros IBV NDK-győzelem az egyéni versenyben Csütörtökön szemerkélő eső­ben gyülekeztek Orfűn, a nagy tó mellett, a horgászbüfé előtt a kerékpáros IBV országúti egyéni versenyének résztvevői. Nyolc nemzet 54 kerékpárosa állt fel a rajtnál. 19 körben 116 kilométeres út várt rájuk. Borbély Tibor, a versenybíró­ság elnöke, a Magyar Kerék­páros Szövetség országos el­nökségének tagja fél ötkor adott jelt az indításra. A szak­emberek elsősorban a szovjet versenyzőktől vártak jó ered­ményeket, de a vélemények abban is megegyeztek, hogy az NDK és Csehszlovákia kerék­párosai méltó ellenfelei lehet­nek a nagyszerűen felkészült szovjet versenyzőknek. Az első kör megtétele után egy kubai versenyző haladt az élen, a pécsi Kovacsics a 3. helyen kerékpározott. 8 perc 20 mp volt az első körben az élen vágtatok részideje. Szo­rosan együtt hajtott a mezőny, az eső időközben megeredt. Váltott vezetéssel hajtottak a kerékpárosok. A magyar Vere- bélyi a kempingnél bukott, sok időt vesztett, s a verseny fel­adására kényszerült. Öf körrel a befejezés előtt a magyar Já­vor Péter vezette a mezőnyt, Kovacsics az élmezőnyben fog­lalt helyet. 41-42 kilométeres átlaggal száguldottak a kerék­párosok. A célba szinte együtt vágódtak be. Az elsőséget az NDK kerékpárosának, Ralf Az elsőséget az NDK-beli Ralf Schmidt szerezte meg. Ornódi László felvétele Schmidtnek sikerült megszerez­nie. A 2. helyen a szovjet Vladimir Galouchko végzett, a harmadik helyet a csehszlovák Andrej Glajza biztosította ma­gának. Az első helyen végzett versenyzőnek az ideje 2 óra 44 perc 12 mp volt. H. I. Ez történik Los Angelesben Bombariadó volt szerdán a McDonald-uszodában. Egy is­meretlen telefonbejelentés alapján az egész létesítményt tüzetesen átvizsgálták, de sem­mit sem találtak. * Szerdára virradóra az egyik olimpiai falutól alig 1 km-re egymás után hat lövés dördült el. Azonnal riadóztatták a rend­őrséget és a biztonsági szol­gálatot. A hírek szerint egy it­tas gépkocsivezető vaktában lö­völdözött a levegőbe, * Franz Untersberger, az NSZK vitorlás-válogatottjának edzője az egyik hajó szállításakor meg­csúszott, elesett és három bor­dáját eltörte. Ezzel ő az olim­pia első súlyos sérültje. * Mint ismeretes, Amszterdam is bejelentette, hogy szeretné megrendezni az 1992-es nyári olimpiai játékokat. A holland város polgármestere, Ed van Thijn a tervek szerint augusz­tus 2-án adja át a NOB illeté­keseinek a hivatalos jelentke­zést. * A nyugatnémet Willi Daume, az olimpiai részvétellel foglal­kozó NOB-bizottság elnöke sú­lyosan megbetegedett, s ezért nem lesz ott a Los Angeles-i já­tékokon. A 71 éves Daume, az NSZK olimpiai bizottságának elnöke egy müncheni kórház­ban fekszik tüdőbetegséggel. * A belga férfi kettes evezős­hajó kormányosa, Philippe Ceu- lenaere az olimpia legfiatalabb résztvevője, mindössze 12 éves. Az iskolásfiú 170 cm magas és 50 kiló. Vereség a labdarúgó IBV-n Csütörtökön folytatódott a labdarúgó IBV. A legjobb négy között a magyar fiatalok meg­lepetésre kikaptak: Csehszlovákia— Magyarország 2-1 (1-0). Salgótarján, ' 2000 néző, v.: Liszkewicz (lengyel). Góllövők: Furda (28. p.), Gostic (75 p.), illetve Zvara (61. p.). Ont is várjuk/ 1984. augusztus 1-én megnyitjuk műszaki bizományi részlegünket KONZUM ÁRUHÁZ (Pécs, Kossuth tér) II. emeletén. ADÁS — VÉTEL KEDVEZŐ ÁRON! Mai sportműsor Ökölvívás. Baranya—Stein­metz Kupa selejtezői, városi sportcsarnok, 17.00. AKONZUM SKALA COOP ÁRUHÁZBAN PECS. KOSSUTH TER Dunantölt napló Az MSZMP Baranya megyei 'Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombos! Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkitfdó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Fnqel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti n Maqvar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj eqy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400,— Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom