Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-24 / 202. szám
1984. július 24., kedd Dunántúlt napló 5 A Déryné u. 12 készül el először A Déryné utca 12. sz. ház felújított udvari homlokzata Lakásfelújítások a belvárosban Pécs városa, a legtöbb magyar városhoz hasonlóan, a szünet nélküli épületfelújítások színhelye. Lakóházak, műemlék- épületek újulnak meg évről évre kívülről régi, belülről korszerűbb formában; a foghíjak helyére úi — szerencsés esetben stílusukban a környező házakhoz idomuló — épületek kerülnek. A PIK-nek ez a tevékenysége két részre oszlik: külön kezelik a belvárossal, külön a külső területekkel kapcsolatos feladatokat. Tegnap a belvárosban folyó felújításokat néztük meg. A fölújításoknál a legnagyobb gondot az okozza, ha födémcserét kell csinálni: ez nem csupán nehéz, hanem lassú is, főként azért, mert a munka kézierőt igényel. Már egy átlagos összehasonlítás is sokat sejtet: födémcserét nem igénylő épületnél a fölújítás egy év, míg a másik esetben eléri a két évet is. Ebben az évben a belváros területén a PIK összesen 97 lakást újít föl, ebből 66 fölújítás lebonyolítója az UNIBER, Radó Józseftől, az UNIBER osztály- vezetőjétől kaptuk a részletes tájékoztatást az őket érintő idei felújítások helyzetéről. Ahová legelőször költözhetnek majd be a lakók, az a Déryné utca 12. számú ház; itt hat lakást újítottak föl, összesen 12 millió forintos tervezett költséggel. A műszaki átadás már megtörtént az elmúlt hónap végén; most a hiánypótlási munkákon dolgoznak. Érre egy hónap áll rendelkezésre, tehát legkorábban augusztusban— szeptemberben költöznek be. Az épületet, már most bárki megtekintheti, rendkívül szép lett. mind a homlokzata, mind pedig a belső udvara igényes, esztétikus. A János utca 12-ben december 20-ra 4 lakás készül el, hatmillió-hatszázezer forintos beruházással. Szintén a János utcában — de a munka csak ezután kezdődik — a 18. számú házat is fölújítják, ugyancsak négylakásos, itt kevesebb a költség, 2,5 millió forint. Befejezése a jövő évben lesz. A Felsőmalom utcában, a 7- es számú háznál éppen javában folyik a munka; befejezése november 30-ra várható. A hat fölújított lakáson kívül, miután az épület szerkezete ezt lehetővé tette, célcsoportos beruházásból három plusz lakást ala kítanak ki a tetőtérben. Költség: 10 millió forint. A Mátyás király utca 1. szám alatt szintén kihasználják a felújítás alatt a tetőtér adta lehetőségeket: az öt lakáson kívül a hatodik a tetőtérben lesz; a munka várható 5,4 millió forint. Október 31-e a határideie a Perczel utca 2. számú épületnek; itt az öt lakáson kívül a földszinti részen még a PIÉRT üzlete és irodaháza kap helyet; a költség 15 millió forint. A Széchenyi tér 2-ben, a gyógyszertár fölött 21 lakás újul meg; a lakások december 15- re, az üzlethelyiségek jövő év január végére lesznek készen, 27 millió forintos beruházással. S végül a Széchenyi tér 8. — ahol nem lakások, hanem köz- intézmények, így többek között a művészetek háza kapnak helyet —, a tervek szerint jövő májusra készül el, 18 millió forintos tervezett beruházással. D. Cs. Hármas halál a Mosoni-Dunán Végzetes családi tragédia történt szombaton Mosonmagyaróvárnál, a Mosoni-Dunán. Egy baráti társaság csónakkal akart leevezni a természeti szépségekben rendkívül gazdag folyószakaszon Győrig. A társasághoz tartozó Sehmidth László 37 éves lábatlan! lakos feleségével és 9 éves, Rita nevű gyermekükkel előbb indult útnak. Mosonmagyaróvárnál a folyó medrét duzzasztómű zárja el. A csónakok ezt egy csatornán át megkerülhetik. A szerencsétlenül járt család szabálytalanul a duzzasztón át haladt tovább, a csónak felborult és mindhárman a vízbe fulladtak. A rendőrségi vizsgálat adatai szerint halálukat a köny- nyelműség okozta. Divatos és egészséges cipők ALFÖLDI CIPŐGYÁR-" ■■ A kórus a pulai amfiteátrumban (Ivasivka Mátyás felv.) Kórustábor az Adrián Több mint két évtizedes hagyomány, hogy a Pécsi ÁFÉSZ Janus Pannonius Női Kórusa tábort szervez hazánk vagy a környező országok szép tájaira. Az idei, a tizennyolcadik kórustábor — immár harmadik alkalommal — az Adriai-tenger partján volt, Jugoszláviában. Az áfész-kórus tagjaim kívül a iNagy Lajos és a Janus Pannonius Gimnázium énekkarainak dalosai is ott táboroztak Ivasivka Mátyás karnagytanár vezetésével. Július 12-én hajnalban indult buszunk az Adria felé egy korábbi kórustáborban született, vidám induló hangjai mellett. Ez a kedves kánon egész úton elkísért bennünket. Istria szép tájain, a Oiinári Alpokban, a tenger mentén újra és újra félcsendült. Este érkeztünk meg az Adriához, Opatijába, az egykori Abbáziába. Szállodánk fölött a hegyoldalban, pálmaliget szélén voltak a kóruspróbáink, melyek során a szeptemberben kezdődő évad inéhány új darabját kezdtük tanulni. Feledhetetlen élményt nyújtott az egész napos Istria - félszigeti, autóbuszos kirándulás, amelyen Pula, Rovinj, iPo- rec, Pazin több évszázados, sőt évezredes emlékeivel lismerkedtünk, és jutott idő fürdésre, úszásra, kajakozásra is. Balaskó Márta, a 'Nagy Lajos Gimnázium második osztályos tanulója Hétmilliónyi a megmentett érték Eloltották az égő nazdonyt Az elmúlt hét szerdáján Pécsett a Megyeri úti vosútátjá- rónál tolatás közben kigyulladt egy mozdony. Szerencsére a vezetője nem vesztette el a lé'ekjelenlétét: nekilátott a tűzoltásnak. így az állami tűzoltók helyszínre érkezésekor már csak a mozdony hűtését végezhették el. Tegnap délután a Baranya megyei Tűzoltóparancsnoksá- gon Török Béla alezredes megyei parancsnok köszönte meq a bátor mozdonyvezetőnek, Pó- kos Jánosnak és segítőjének, Világos István mozdonyfelvigyázónak tűzmegelőzési tevékenységét. Egyúttal tárgy- és pénzjutalmat adott át nekik a köszönő oklevéllel együtt. Pókos János, a Nagykanizsai Vontatási Főnökséq dolgozója így emlékezett vissza a múlthéten történtekre: — Reggel Kanizsáról hoztam a személyvonatot. Bevittem a mosóba, majd kihúztam a vonattal a Megyeri úti váltókig. Tilos jelzést kaptam, és visszanéztem a főnökség felé. Akkor láttam, hogy harminc-negyven centis lángok csapnak ki a púposból (ez az M—40-es diesel mozdony beceneve). Röqtön kaptam a négy porral oltó készüléket, és nekiláttam az oltásnak. Akadt egy ismeretlen segítőtársam is: egy húsz év körüli fiatalember ugrott oda hozzám, és adogatta a kinyitott készülékeket. Világos István a Pécsi’ Vontatási Főnökség mozdonyfelvigyázója a tőle négyszáz méterre álló füstölgő mozdonyra figyelt fel. — Rohantam az égő mozdony felé. ugyanakkor rádión beszóltam a kollégáknak, hogy értesítsék a tűzoltókat. Közben egy szabadon levő mozdonyra raktak a társaim vagy 23 porral oltót, vittük az égő M—40- es felé. Ott már nagyban folyt az oltás. A mozdonyvezető nyakig, füstösen, kormosán végezte a tűz lokalizálását. Elhasználta az összes porral oltó tartalmát. — Csak azt tettem ami a kötelességem, hisz ezzel a „púpossal” járom a vasútat 1969 óta. A szivemhez nőtt. Egyedül az órámat sajnálom. A nagy rohangászásban leesett a kai- romról, és nem lett meg — mondta Pókos János. Mint a szakértő megállapította műszaki hiba okozta a gázolaj visszajelző meghibásodását. A rejtett hiba következtében felcsapó láng hétmillió forint értéket veszélyeztetett. A bátor helytállóknak köszönPókos János és Világos István jutalmuk átvételekor a Baranya megyei Tűzoltóparancsnokságon. hetően csak ötezer forint a becsült kár. így nemsokára újra a szeretett „púpossal” járhatja az utat, és szállíthatja az utazókat Pókos János mozdony- vezető. A. E. A modellek húsz százaléka felelt meg az elvárásoknak Pécsett, a Nevelési Központ évente kétszer ad otthont a hazai bőr- és cipőipari szakvásárnak. így most július 20-tól 30-ig a jövő tavaszi és nyári cipőmodelleket mutatja be a kereskedelemnek 17 vállalat és szövetkezet. A múlt évinél lényegesen több — 1560 pár lábbeli illusztrálja a várható divatirányzatot. Ebből legtöbb — 700 — a gyerekcipő, 510 a nőknek való, és csupán 340 a férfiaknak ajánlott. Ezeknek a bemutatott modelleknek nemcsak szemre kell tetszetősnek, és divatosnak lenni, fontos követelmény, hogy kényelmes viselet legyen. Ennek megállapítására alakult ezelőtt három évvel az a társadalmi bizottság, amely a D+E emblémát javasolja a kényelme» és tetszetős cipőket gyártóknak. Sajnos, a gyárak még nem eléggé érdekeltek abban, hogy a vásárlókat megismertessék ezekkel a nyertes darabokkal. Hisz az elmúlt években a bemutatott lábbelik egy-két százaléka nyerte el az emblémát. Természetesen nemigen jutott mindez a vevők tudomására, mert a gyárak ezt nem alkalmazták a cipők címkéin. Pedig bizonyára szívesebben vennék azokat a márkákat, mely egészségesebb, alkalmasabb a mindennapi viselésre. Ennek ellenére a bizottság tagjai tovább tevékenykednek: most a kiállított darabok közel húsz százaléka — 178 pár — nyerte el a D+E emblémát. Nemcsak a kereskedők, a bőripari szakemberek, a tervezők, és az ortopédusok közös döntése után választódott ki eny- nyi darab. Az idei bemutató sikerének könyvelhető el az, hogy a D+E embléma valószí- nűleq a jövőben a gyárak márkajelzésébe belekomponálva jelenik meg. A kereskedők pedig ígéretet tettek arra, hogy a kijelölt üzletekben külön felirattal, és kiemelt helyen hozzák a vásárlók tudomására, hogy a Divat+Egészség márkajelzésű cipők megfelelnek a legkényesebb igényeknek is. Erre már ebben az évben sor kerül minden városban. Külön említést érdemel, hogy a Pécsi Cipőipari Szövetkezet és a Baranya megyei Cipész Szövetkezet szinte valamennyi modellje elnyerte ezt a márkajelzést. Remélhetőleg ennek az utórezgése sem marad el: így nemcsak bemutatták, mit tudnak gyártani, hanem a jövőben találkozhatunk is valamennyi modelljükkel az üzletek polcain. Adóm Erika A közélet hitei A Szingapúrban tartózkodó Faluvégi Lajos miniszterelnökhelyettes, az Országos Tervhivatal elnöke hétfőn találkozott a szingapúri miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel, kereskedelmi és iparügyi miniszterrel, továbbá a szingapúri Kereskedelemfejlesztési Tanács elnökével. A megbeszéléseken áttekintették a két ország kapcsolatainak jelenlegi helyzetét, fejlesztésük lehetőségeit, különös tekintettel a gazdasági együttműködés kilátásaira. A lehetőségek feltárásaiban, az üzleti kapcsolatok megteremtésében nagy szerepet játszhot a szeptemberben újra megnyíló magyar kereskedelmi kirendeltség Szingapúrban. Faluvégi Lajos tájékoztatást adott a magyar gazdaság helyzetéről, fejlesztési terveiről, és ismertette azokat a területeket, ahol a kereskedelmi, ipari és pénzügyi kapcsolatok fejlesztésére Szingapúrral, illetve a szingapúri vállalatokon keresztül a délkelet-ázsiai térségben lehetőség van. * Dr. Cuj Jüe-li, a Kínai Népköztársaság közegészségügyi minisztere — dr. Sdhultheisz Emil meghívására — 'küldöttség élén, július 16. és 23. között hazánkban tartózkodott. A vendégek tájékozódtak a magyar egészségügy szervezetéről, az ellátás aktuális helyzetéről, a fővárosi és a vidéki orvosi intézmények munkájával ismerkedtek, ellátogattak a Kőbányai Gvógyszerárugyárba és a Medicor Művekhez. A miniszterek tárgyalásokat folytattak a két ország közötti egészségügyi kapcsolatok és együttműködés kiszélesítéséről és fejlesztésének lehetőségeiről. Dr. Cuj Jüe- lit fogadta Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese. * Szalem esz-Szabah sej:k, Ku- vait állam hadügyminisztere Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter meghívására katonai küldöttség élén hivatalos látogatásra hétfőn hazánkba érkezett. * A magyar párt- és kormány- küldöttség, amelyet Sarlós István, az MSZMP PB tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese vezet, hétfőn reggel Lódzba, Lengyelország második legnagyobb városába utazott. Találkozott a nagy ipari központ vezetőivel, délután pedig látogatást tett a „Vera” bútorszö- vetgyárbon. Az évfordulós ünnepségeken részt vevő többi külföldi delegáció is egy-egy vidéki városba indáit. * A Bolgár Eszperantó Szövetség szervezésében nemzetközi eszperantó nyári egyetem nyílt meg hétfőn a bulgáriai Veliko Trnovóban. A nyári egyetemen több mint nyolcvan bolgár, csehszlovák, görög, magyar és NDK-beli eszperantista vesz részt. Véleményt cserélnek a nemzetközi nyelv mai helyzetéről, a világ eszperantistáinak együttműködéséről. Bulgária történelmével, társadalmi-gazdasági fejlődésének eredményeivel való ismerkedés is szerepei a programjukban. * Mohammad ’Ziaul Hakk tábornok, a Pakisztáni Iszlám Köztársaság elnöke július 21-én búcsúlátogatáson fogadta Fer- ró Józsefet, a Magyar Népköz- társaság iszlámábádi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki rövidesen végleg elutazik állomáshelyéről. * A JSZSZK elnökségének meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Belgrádba érkezett Thomas Sankara százados, Felső-Volta köztársasági elnöke. Thomas Sankara vendéglátójával, Veszelin Gyuranoviccsal, a JSZSZK elnökségének elnökével és más jugoszláv vezetőkkel folytat tárgyalásokat a két ország együttműködésének továbbfejlesztéséről, a nemzetközi gazdasági és politikai helyzetről, az el nem kötelezettek tevékenységéről.