Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-21 / 199. szám
S Dunántúlt napló 1984. július 21., szombat Mondale — Ferraro: Új realizmus ígéret „Új realizmust" ígért az amerikaiaknak a bel- és külpolitikában Walter Mondale, a Demokrata Párt elnökjelöltje csütörtökön San Franciscóban, a demokrata párt konvencióján. A konvenció Geraldine Ferraro alelnök-jelölt bemutatkozó beszédével, illetve Mondale-nak a jelölést elfogadó beszédével csütörtökön a késő esti órákban fejeződött be. Az „új realizmus” politikája mind a kül-, mind a belpolitikában ismerős tételekből indul ki. „Amerikának erős védelemmel kell rendelkeznie, s józanul kell megítélnie a szovjeteket". A gazdaságban „az egészséges, növekvő magángazdaság a jövő kulcsa". Mondale állást foglalt a Reaqan-féle kozmikus védelmi rendszer kiépítése, a nyugdíjak és az orvosi biztosítás csökkentése ellen. Óriási államadósság felhalmozásával vádolta a republikánusokat, és kijelentette, hogy e gazdaságpolitika következményeként, bárki kerüljön a Fehér Házba januárban, mindenképp adóemeléssel és költségvetés-csökkentéssel kell kezdenie tevékenységét. A külpolitikában Mondale „az amerikai értékek megerősítését" helyezte kilátásba. Kijelentette, harcolni fog az emberi jogok érvényesüléséért Kö- zép-Amerikában és véget vet a Nicaragua elleni „illegális háborúnak". A Szovjetunióval kapcsolatos véleménye kifejtését Mondale „a mély nézeteltérések” hang- súlyozásával kezdte, ám megismételte ajánlatát szovjet— amerikai csúcstalálkozók megtartására és fegyverzetkorlátozási megállapodások megkötését ígérte. Mondale beszédét a pártkonvenció több mint háromezer delegátusa az új elnökjelöltnek kijáró lelkesedéssel fogadta, ám a politikai megfigyelőkben a beszéd nem egy tekintetben hiányérzetet keltett. Mondale — nyilván a párton belül most már felszín alatt folytatódó viták következményeként — nem foglalt állást érdemben a sokat vitatott közel-keleti kérdésekben, az amerikai—kínai kapcsolatokról, az európai középhatótávolságú rakéták problémájáról és a kelet—nyugati kapcsolatoknak is csak eqy vonatkozását, a nukleáris fegyverzetkorlótozási tárgyalásokat emelte ki. 4- JERUZSÁLEM: Három nappal az izraeli törvényhozási választások előtt a közvéleménykutatási adatok tükrében csökkenni látszik, de még fennáll az ellenzéki Munkapárt vezetése a kormányzó Likud-tömb- bel szemben. A helyi sajtóban pénteken közölt két felmérés azt állapította meg, hogy a százhúsz főnyi törvényhozásban, a kneszetben a munkapárti szövetség 50, a Likud-tömb pedig 37 mandátumhoz fog jutni. A számbajöhető koalíciós partnerek mandátumainak arányát tekintve azonban a Samir vezette Likud jobban áll. Samir izraeli miniszterelnök pénteken megjelent sajtóinterjújában megismételte azt a javaslqtát, hogy a választások után a két legerősebb tömörülés tegye félre ellentéteit, és nagykoalíciót alkotva kerülje meg a kisebb pártokat. 4 LUXEMBURG: János nagyherceg előtt pénteken letette a hivatali esküt Luxemburg új koalíciós kormánya. A miniszterelnök a keresztényszocialista Jacques Santer lett, aki az előző jobbközép kormányban a pénzügyi tárca birtokosa volt. A Keresztényszocialista és a Luxemburgi Szocialista Munkáspárt politikusaiból álló kormány hétfőn ismerteti programját. 4 BEJRÚT: Szíria melegen üdvözölte a libanoni kormánynak azt a döntését, hogy egyszer s mindenkorra bezárja a Bejrút melletti Dbajeban nyitott izraeli összekötő irodát. Izraelnek nem maradt más választása, csak a megszállt libanoni területek teljes kiürítése — állapította meg pénteki kommentárjában a Tisrin című kormónylap, hozzáfűzve, hogy a betolakodók nem juthatnak előnyökhöz a libanoni függet- lenséq és szuverenitás rovására. Bejrúti hivatalos körökben ugyanakkor nyílt fenyegetésként értékelték azt a Tel Aviv-i ál- lásfoqlalást, hogy a dbaiei iroda bezárása „megnehezíti" az esetleges izraeli csapatkivonásról, illetve az ezzel összefüggő biztonsági meqállaDO- dásról folytatandó tárgyalásokat. Izrael nyilvánvalóan ürügyet keres a csapatkivonás elodázására — mutattak rá az említett források. 4 WELLINGTON: David Lange, Űi-Zéland néhány napja megválasztott munkáspárti miniszterelnöke pénteken megerősítette, hogy kormánya az amerikai tiltakozások ellenére is kitart az új-zélandi Munkáspárt álláspontja mellett, amely szerint az Egyesült Államok atomfegyvereket hordozó vagy atommeghajtású hadihajói ne köthessenek ki a szigetország kikötőiben. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Megalakult az új francia kormány. Képünkön Mitterrand elnök, s Fabius, az új kormányfő mögött a kabinet tágjai az Elysée-palota lépcsőjén. Vélemények az új' francia kormányról Pénteken a francia saijtó főtémája természetesen az új kormány, valamint az a tény, hogy abban nem vesznek részt a kommunisták. A lapok a kormány összetételével kapcsolatban általában kiemelik, hogy abban ugyan a szocialista párt valamennyi irányzata képviselve van, de a ' kulcspozíciókat azok tartják kezükben, akik a szocialista párton belül Mitterrand legszilárdabb hívei, élükön Fabius miiniszterelnölkkel. A Les Echos szerint Mitterrand elnök most ,;pretoriónus gárdával vette körül magát”. A szocialista párthoz közelálló Le Martin szerint fordulat következett be, s új szakasz nyílt Mitterrand elnökségének történetében. Ezt a szakaszt a „mitterrandizmus korának” lehetne nevezni. De ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szocialisták „most már egyedül vannak és egyedül kell megktsé- reiniök a közvélemény visszahódító sót”. A lap szerint a kommunisták várhatólag fokozzák majd bírálataikat azzal a gazdaságpolitikával szemben, amelyet a párt Központi Bizottsága egyértelműen elítélt és amellyel a kormányból való kiválásukat indokolták. A L’Humanité, az PKP központi lapja, vezércikkében hangsúlyozza: az FKP Központi Bizottsága nem könnyű szívvel hozta meg döntését, de meg kellett állapítania: nincsenek meq a feltételek ahhoz, hogy a kommunisták továbbra is részt vegyenek a kormányban. A Központi Bizottság ezt a döntést harag és keserűség nélkül hozta meg és „nyitva hagyta a reménység kapuit". A lap rámutat: a kommunisták azért nem vesznek részt a kormányban, mert többszöri tárgyalás után sem kaptak kielégítő választ arra a javaslatukra, hogy világosan körvonalazzanak egy olyan új politikát, amely megfelelő eszközöket fordít a munkanélküliség elleni hatékony harcra. A lap ugyanakkor azt is hangsúlyozza, hogy a „többség és az ellenzék határai nem változtak". A kommunisták erőteljesen harcolni fognak a jobboldal ellen. „A többségben foglalunk helyet és ott is maradunk. Ragaszkodunk a baloldali egységhez. Azt akarjuk', hogy az ország előrehaladjon és készek vagyunk hozzájárulni ehhez. Támogatni fogunk minden intézkedést, amely ebbe az irányba mutat" — hangsúlyozza a lap. A Francia Kommunista Párt kormányból való kiválása élénken foglalkoztatta pénteken az olasz sajtót. A L'Unita szerint a kommunista és a szocialista párt, a baloldal nehéz, konfliktusokkal terhes időszak elé néz. A jelenlegi helyzetet ugyanis az elmélyült gazdasági és politikai válság jellemzi, amelynek megoldásához a tömegek egyetértésének csökkenése, az ellenzék jelentős megerősödése közepette fog hozzá az új kormány. Az OKP lapja megállapítja, hogy súlyos hiba lenne, ha Mitterrand azért döntött volna Fabius mellett, mert — az egyetlen lehetséges megoldás jogcímén — a középjobb felé akar nyitni. Magyar-kambodzsai kapcsolatok öt és fél év telt el azóta, hogy a kambodzsai forradalmi erők megdöntötték Pol Pót véres rendszerét, s a fiatal Kambodzsai Népköztársaságban megkezdődhetett a nemzetépítő program meavalósítása, az orszáq újjászületése. A fél évtized alatt a földig lerombolt, lokossáqának felét elvesztett ország népe figyelemre méltó eredményeket ért el. Az 1979-hez képest 40 százalékkal nőtt például a rizs vetésterülete, s megszűnt az éhínség. A Pol Pot-rendszer ideién lerombolt kórházak, rendelőintézetek pótlására 31 nagyobb kórház körül kiépült az orvosi rendelők hálózata. Felszámolják az öt éve méq 90 százalékos írástudatlanságot is, ma csaknem 50 ezer pedagógus irányításával mintegy kétmillió diák iqyekszik elsajátítani a legszükségesebb tudnivalókat. Évente mind többen szereznek szakképesítést, és kezdik meg munkájukat a gaz- dasáq különböző területein. Jelentős eredményeket ért el Kambodzsa a külpolitikai életben is: több mint harminc állam — közöttük a Magyar Népköztársaság - és nemzeti-fel- szabadítási mozgalom létesített diplomáciai kapcsolatot a Kambodzsai Népköztársasággal. A magyar—kambodzsai eqyüttműködés a távol-keleti orszáq forradalmi fordulata óta vált érdemivé, indultak fokozatos fejlődésnek. Orszáqaink között 1956-ban létesült diplomáciai kaocsolat, de első naqykövetünk Delhiből történt akkreditálására csak 1962-ben került sor; az elsők között ismertük el a fiatal köztársaságot. Phnom Penhben 1979. óta működik nagykövetségünk, Budapesten pedig 1981-ben nyitotta meg kaouit a kambodzsai naavkövetség. Kétoldalú kapcsolataink fejlesztését célozzák a magas szintű pórt- és kormányküldöttségek látogatásai is. Kiemelkedő jelentőségű volt Heng Samrinnak, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB főtitkárának — aki jelenleg az államtanács elnöke is — 1980 novemberében, valamint Chea Símnek, a Kambodzsai Népköz- társaság nemzetgyűlés elnökének, a PB tagjának magyar- országi tárgyalása a közelmúltban. A közeli napokban hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezik a Chan Sy miniszterelnök vezette párt- és kormányküldöttség. A kambodzsai avőzelem, első évfordulós Phnom Penhi-i ünnepségein 1980-ban magyar kormányküldöttség vett részt dr. Markója Imre igazságügyminiszter vezetésével, s mindkét részről több magas .rangú közéleti személyiség tárgyalt Kambodzsában, illetve Magyarországon. Gazdasági kapcsolatainkban meghatározó szerepet játszik a baráti országnak nyújtott segítség. Hazánk évente 25 millió forint értékű térítésmentes kormánysegéllyel segíti a kambodzsai népet orszógépítő munkájában. Az idei árucsereforgalmi egyezmények 550 ezer rubel magyar exportot és ugyanilyen értékű kambodzsai exportot irányoznak elő. Az utóbbi években mind szélesebb körű együttműködés bontakozik ki a kukorica- és zöldségtermelés, a gyógynövény-hasznosítás, valamint a bútorgyártás területén. Három évre szóló együttműködési megállapodás van érvényben külügyminisztériumaink között. A magyar Külügyminisztérium különféle felszereléseket, berendezéseket juttatott el a baráti országba, s a kulturális munkaterv alapján tizenhat kambodzsai külügyi szakembernek ad lehetőséget nyelvi és szakmai továbbképzésre a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Társadalmi és tömegszervezeteink kapcsolatai is folyamatosan fejlődnek. Jelentős lépésként értékelhető az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizottság segélyakciója, amellyel — a KISZ védnökségével — létrehozták az ezer gyermek elhelyezését biztosító Kompony Kantout-i „Kambodzsai-Magyar Barátság" Gyermekvárost. A Szolidaritási Bizottság ösztöndíjat létesített, amelynek segítségével tizenhét diók sajátít el különböző mesterségeket szakmunkásképző intézeteinkben. Az elmúlt tanévben tíz ösztöndíjas kambodzsai fiatal kezdte meg felsőfokú tanulmányait hazánkban, az új tanévtől pedig további tíz diák tanul majd egyetemeinken, főiskoláinkon. Kapcsolataink további szélesítését szolgálja az a magyarkambodzsai légügyi és tenger- hajózási egyezmény is, amelynek megkötését most készítik elő. Kambodzsai párt- ís kormányküldöttség érkezik Magyarországra A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa meghívására Chan Sy, a Kambodzsai Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagja, a Kambodzsai Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke a közeli napokban párt- és kormányküldöttség élén hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezik. Letartóztatások Chilében Letartóztatósi parancsot adtak ki csütörtökön a chilei hatóságok két kommunista vezető, Leopoldo Ortega és Jairne Insunra ellen. Ismét száműzni akarják őket az országból. Lakásukat a politikai rendőrség átkutatta. A vizsgálatot kiterjesztették közeli hozzátartozóikra is. A chilei legfelsőbb bíróság az ellenük indított hajsza jegyében kedden jóváhagyta és alkotmányosnak minősítette Pinochet elnök rendeletét a két politikus száműzetéséről. In- sunza a Demokratikus Népi Mozgalom (MDP) főtitkára, Ortega pedig az emberi jogok chilei bizottságának tagja. A rendőrség áprilisban egyszer már mindkettőjüket letartóztatta és kitoloncolta az országból. Egy fellebbviteli bíróság június végén mégis engedélyezte visszatérésüket, de ezután újra börtönbe, majd megint szabadlábra kerültek. A legfelsőbb bíróság — a kormány közbelépésére — most érvénytelenítette a korábbi bírói döntést. Ortega és Insunza egyaránt közölte, hogy nem jelentkezik a rendőrségen, és mindent elkövet, hogy a saját hazájában élhessen. Marjai József fogadta a Világbank elnökhelyettesét Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese pénteken fogadta Willi Wapenhanst, a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Világbank) elnökhelyettesét. A szívélyes hangulatú megbeszélésen áttekintették Magyarország és a Világbank közötti kapcsolatokat, azok bővítésének lehetőségeit, és eszmecserét folytattak az időszerű nemzetközi gazdasági, pénzügyi kérdésekről. Hazánk és a Világbank kapcsolatait illetően megelégedéssel nyugtázták az eddigi együttműködés eredményeit, és meggyőződésüket fejezték ki a gyümölcsöző kontaktusok további alakulásáról. A találkozón részt vett Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, valamint Bartha Ferenc, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok titkárságának vezetője. 4 BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte I. Baudouin királyt, Belqium nemzeti ünnepe alkalmából. Péntek este négyes ikreknek adott életet Budapesten, az Orvostovábbképző Intézet Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján Lados Józsefné 23 éves kartali fiatalasszony, bolti pénztáros. A terhesség 32. hetében, császármetszéssel világraho- zott egy lány és három fiú, valamint a fiatalasszony állapota kieléaitő. A gyermekek a koraszülöttosztály inkubátoraiban kapnak megfelelő orvosi ellátást, gondozást. A négyesikrek születése rendkívül ritka, hiszen az orszáaunkra is érvényes világstatisztika szerint, minden századik szüléskor jön viláqra két, minden tízezredik szüléskor három, és minden eqymilliomodik szülésnél négy újszülött. * Szenzációs világcsúcs született a berlini nemzetközi atlétikai versenyen, meadőlt férfi gerelyvetésben a 100 méteres álomhatár. Uwe Hohn (NDK) 104,80 méterre javította Petra- noff (amerikai) 1983-ban felállított 99,72 méteres világcsúcsát. * A berlini nemzetközi atléti kai versenyen női magasuqrás ban a bolgár Ludmilla Andono va 2,07 cm-es eredménnyel ú világcsúcsot állított fel. A rég rekordot a szoviet Bikova tar tóttá 2,05 cm-rel. ezt az ered ményt az idén érte el. A TSZKER PÉCS ÉS A PÉCSI ÁLLAMI GAZDASÁG befőzésre alkalmas szervez 1984. július 20—27-ig bezárólag, a TSZKER Pécs, Sallai u. 11. sz. alatti szaküzletében. Telefon: 12-017. Az előrendeléseket a fenti időpont alatt teljesítjük. AR: 12,- Ft/Kg. (SeS) Mozgó átvevőhely JÚLIUS 23-ÁN 14—17 ÓRÁIG A SZALAI A. ÚTI, IFJÚSÁGI HÁZ ELŐTTI PARKOLÓBAN átvesszük a lakásában feleslegessé vált papír- és textilhulladékot, kimerült, ép személygépkocsi akkumulátort és a helyszínen kifizetjük az ellenértéket.