Dunántúli Napló, 1984. júlis (41. évfolyam, 179-209. szám)
1984-07-18 / 196. szám
Dunántúlt napló 1984. július 18., szerda Közgazdász vándorgyűlés Helyre kell állítani az egységes termelési folyamatot Részletek dr. Csíkos-Nagy Béla zárszavából A közelmúltban lezajlott Pécsett a XXIII. közgazdász vándorgyűlés, melynek eseményei minden bizonnyal még sokáig beszédtéma lesz. Közgazdasági élet rovatunkban két dologra térünk vissza. A vándorgyűlések jövőjébe mutatva részleteket közlünk dr. Csikós-Nagy Bélának, a Magyar Köz- gazdasági Társaság elnökének a záró ülésen elmondott beszédéből. Hasonló igénnyel, tehát a vándorgyűlések, mégin- kább gazdasági gondolkodásunk és gyakorlatunk hogyan to- vábbját szem előtt tartva, összefoglaljuk a szekcióüléseken elhangzottakat. Dr. Csikós-Nagy Béla mindenekelőtt rámutatott, a pécsi vándorgyűlés négyéves vitaciklust zárt le, amikor is rendre a gazdaságpolitika nagy kérdései kerültek terítékre. Hogyan tovább? Véleménye szerint most figyelmünkben és gondolkodásunkban 180 fokos fordulatot kell tennünk. Eddig makrokiindulósból néztük a gazdasági folyamatszabályozás rendszerét, mindig feltételezve, hogy a vállalatok úgy fognak reagálni az intézkedésekre, amit az intézkedések megfogalmazásakor feltételezünk. Most néhány évig érdemes meqlorditoni gondolkodásunkat, és megnézni, tényleg az történik-e a vállalati szférában, amit feltételezünk az egyes intézkedések meghozatalakor, ha nem az történik, miért nem az történik, létrejöttek-e azok a feltételek, hogy azok a döntések, amelyek „lent" megfogalmazódnak, racionális döntések. Az egyik leafontosabb kérdés, amire dr. Csikós-Napv Béla szerint figyelmünket kell fordítanunk, a vállalaton belüli szervezettség. Vajon mi az oka: annak ellenére, hogy valamikor Lenin úgy fogalmazott, a fejlett kapitalizmusbon a vállalaton belüli magas fokú szervezettség miatt ezt az alakulatot már úgy lehetett tekinteni, mint a szocializmus előszobája, pontosan ezt a fejlettséget robbantottuk fel, teljesen átalakítva. Az eavséges termelési folyamatot szétbontottuk és létrehoztuk a kutatások, a fejlesztések, a beruházások, az anyagbeszerzés, a termelés és értékesítés, ezen belül még a bel- és külkereskedelem egymástól elhatárolt funkcióit. Az egész innovációs láncot földaraboltuk! Mindegyikre külön vertikális szervezttség alaoján országos hatóságokat hoztunk létre, és ebben a vertikális szervezettségben próbáljuk megoldani azt. amit a meaelő- ző fejlett alakulatban horizontálisan, mikroszinten oldottak meg, s amelyről Lenin azt mondotta. hallatlan magas fokú szervezettsége a fejlett kapitalizmusnak. Nos, ez egy olyan kérdés, amit nagyon érdemes megvizsgálni, hogy vajon mit hoztunk helyre ezekből a hibákból, hol tartunk, milyen intézkedések kellenek. Ezek nagyon lényeges kérdései a racionális vállalati magatartásnak. Amíg ezt nem vizsgáljuk, s nem tesszük a helyére, addig kísértenek azok a problémák, amit úgy szoktunk megfogalmazni, hogy nálunk az innovációs láncban a kutatás-fejlesztésre vagy annyit, vagy többet költünk, mint egy tőkés piacgazdaság, de hogyha az output-ol nézzük, sokkal nagyobb az időkésedelem, sokkal kevesebb hasznosul mindabból, amit befektettünk a termelési folyamatba. Miért van ez? Miért van az, hogy — mert nem marketing szemléletben épül fel a struktúránk — esetleg csak nagy veszteséggel tudunk eladni termékeket, közben a kooperáló vállalatok nagy nyereséggel, élüzem és egyéb elismerések mellett képesek szervezni tevékenységüket, holott az ö tevékenységüket igazából csak a végtermék visszahatása alapján lehetne értékelni. Nagyon lényeges tehát a megbontott egységes termelési folyamat helyreállításának kérdése, annak végiggondolása. A másik fontos a gazdasági kalkuláció kérdése. Abban a bizonyos magas szintű vállalati szervezettségben, amiről Lenin beszélt, vastagon benne volt a számvitelnek, a statisztikának és a kalkulációnak az egysége, amelynek fő meghatározója, hogy a vállalatvezető szempontjából milyen kalkulációs rendszer biztosit racionális megoldást, és nem egy olyan számviteli és kalkulációs rend, amit a vállalat azért készít, hogy „fönt" azt össze lehessen adni, összegezhető legyen, abból országos számokat lehessen csinálni, és esetleg két ember ér rá, hogy foglalkozzon vele. Az egész számvitel és kalkuláció nálunk egy összegezési szempontnak van alárendelve. Pedig: a számviteli mérlegeket Nyugo- ton is összegezik, ott is vannak makroadatok, tehát megoldható az összesítés akkor is, ha a számvitelt és az egész kalkulációs rendszert a vállalati döntések számára készítjük el. Szerencsére — jegyezte meg dr. Csikós-Nagy Béla —, e kérdéssel kapcsolatban ma már sokkal kisebb a vélemény- eltérés. I KSH Baranya megyei Igazgatósága jelenti A szocialista ipar külpiaci értékesítése % 13QI 120 110 100 9CZ fdyóaron A SZOCIALISTA IFAR _ KÜLKERESKEDELMI CÉLÚ , ÉRTÉKESÍTÉSÉNEK ALAKULÁSA BARANYA MEGYÉBEN + 1980=100% Nem rubel elszámolású Ft Rubel el- ' sznmolású, Ft A Nem rubel / elszámoló / sú, 1980 1981 1982 1983 A KÜLKERESKEDELMI CELU ERTEKESfTES MEGKU^KERESKEDELMI ' OSZLÁSA ÁGAZATUNKÉI 0. NT. ____ T Í98ÖT t,9mrd Ft "ITT' 35 . J_LL J I 62 mrd Ft könnyűipar élelmiszeripar + A MEGYEI SZÉKHELYŰ IPARBAN ++ AZ ORSZÁGOS KÜLKERESKEDELMI FORGALOM ÉRTÉkÉvELSULYOZOTT Átlagos kereskedelmi középárfolyamokkal számolva Baranyában a megyei székhelyű iparvállalatok külkereskedelmi célú értékesítése — amely nagyjából fele-fele arányban oszlott meg a rubel és a nem rubel elszámolású piacok között — 1980. és 1983. között folyóáron 24 százalékkal emelkedett, s 1983-ban 6,2 milliárd forintot tett ki. Ezen belül a nem rubel elszámolású értékesítés forintban számított árbevétele dinamikusan emelkedett, devizaárbevétele azonban alig haladta meg az 1980. évi szintet. A forint- és a deviza-árbevételek jelentős eltérését a különböző valuták árfolyamváltozásai okozták. Az elmúlt évben a rubel elszámolású külkereskedelmi célú értékesítés 44 százalékát a nehéz-, 30 százalékát az élelmiszer-, 26 százalékát a könnyűipar adta, ugyanakkor a nem rubel elszámolású kivitel több mint fele (53 százaléka) az élelmiszer-, 43 százaléka a könnyűiparból származott, a nehézipar részesedése pedig csak 4 százalékot tett ki. Mi áll a passzivitás hátterében? Fedezzük fel a vállalatot! Nemcsak érdekes — több mint jellemző adatokat is közöltek a közgazdász-vándorgyűlés témafelelősei a szekciók munkájáról. A pénzügyi szabályozás új formáivol foglalkozó csoport vezetője például elmondta: az elhangzottakhoz kizárólag bank-szakemberek szóltak hozzá. A bér- és jövedelemszabályozás vitatóiról, elemzőiről méq pontosabb képünk van: 8 hozzászólás közül öt volt Baranya megyei, ám ipari egy sem ... Az általános helyzetet a szabályozás legáltalánosabb kérdéseivel foglalkozó csoport vezetője így jellemezte: a vállalati vezetők tartózkodtak; vita csak a tanácskozás végén volt, alig néhány hozzászólóval . .. Ki szil a székből? Igazi aktivitás tehát a szekciók közül csak a negyedikben, a műszaki fejlesztéssel foglalkozóban mutatkozott, ahol tizennégyen kértek szót. Ez sokféleképp magyarázható, de azt hiszem, az — egyébként épp e körben sokat vitatott — adatszerűség ezúttal valóban mélyebbre mutat. Arra, hogy az ilyen formájában is hiányolt vállalati aktivitás okait is egész gazdasági mechanizmusunk „felülről — lefelé1' meghatározott jellegében kell keresni, konkrétabban: az eddiginél jóval többet kell törődnünk egész szabályozórendszerünknek a vállalati tevékenységre gyakorolt hatásával, hiszen „csak a kiváltott hatások pontos ismeretében lehet jól, eredményesen szabályozni.,.” Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy nem hangzottak el figyelemre méltó, nagyon is megszívlelendő gondolatok ott, ahol — hogy ismét az egyik hozzászólót idézzem — inkább ,,a szék szólaltatta meq a benne ülőt". Fölöttébb tanulságos „szekció-közti’’ vita kerekedett többek közt arról, hogy a mai hatékonyságból bontakozik-e ki inkább a holnapi egyensúly, vagy megfordítva: a mai egyensúlyt kell-e a holnapi hatékonyság legfőbb feltételének, sőt előkészítőjének tekinteni. Valószínűleg mindkét nézet hívei egyetértettek viszont abban, hogy a tervezés — vállalati szinten is — a jövőben loJyamat-tervezéssé, tendenciák meghatározójává lép elő, s csak ennek értelmében lehet egy bármilyen terv konkrét gazdálkodói célok kifejezője. Ennek fényében lehet — megintcsak konkrét — gazdálkodói célok kifejezője, s lehet — megin'csak konkrétan — bekalkulálni azt is, hol, mikor, milyen engedményt lehet tenni — átmenetileg és esetenként — a hatékonyság rovására. Lángész és olaj A szekciókban hallottak akkor voltak igazán érdekesek, omikor egy bankszakember, mondjuk, a műszakiak, mérnökök nyelvén, egy munkaügyes viszont a pénzintézetiek nyelvén érvelt, fogalmazott. Amikor például az utóbbiak azon meditáltak, hogy gazdasági átalakulásunk fokozatossága milyen gyorsaságot jelent az előrelépésben, ezt a műszaki fejlesztés szakemberei valahogy így kérdezték: mikor szűnik meg az innováció ösztönzésére létrejött kisbankok „hivatali” szerepe, s meddig még, hogy tőlük kölcsön — az elsőrendűCsak mellékesen került szóba az „emberi tényező” Reform-konferenciák után: konferencia-reform ? en fontos innovációra! — 16 százalékos uzsorakamatra kapható? Vagy: amikor a pénzügyiek arról beszéltek, hogy az intenzívebb, vállalatközi tőkeáramlás feltétele a szabadabb tőkeképzés, a vállalatok fejlesztési eszközeinek bővülése, ugyanezt más oldolról a munka- és bérszekció így fogalmazta meg: „Sok a zseni nálunk, de a lángész lángjához nem árt az érdekeltség olaját is csepegtetni!" Ugyanitt többen, nagyon tanulságosan feszegették: merre tart hát a munkaerő, valóban igaz-e, hogy végül is a dinamikusabb ágazatok felé? Utal- -tak rá, hogy már maga a „di- namika1' fogalma is megkérdőjelezhető, ha ebben az összefüggésben csupán azt fejezi ki, hol dolgoznak többen, hiszen a dinamikához sokszor elegendő a kevés is, csak a minőség legyen megfelelői... S egy Baranya megyei hozzászóló azt kérdezte: vajon miért nem hajlandók a vállalatok anyagilag is támogatni a megyei munkaügyi szolgáltató iroda munkáját? ... Mérni a mérhetetlent? A műszaki fejlesztéssel foglalkozó csoportban először is arról alakult ki parázs vita, mi- lyen a magyar ipar színvonala nemzetközi összevetésben, mennyire vagyunk lemaradva a fejlett országok'ól? Nyers József, a KSH munkatársa szerint a válasz nem könnyű a statisztikai fogalmak, „mérőeszközök" nem egyértelműen megfelelő kiválasztása miatt. Gépiparunkban a teljesen automatizált gépek aránya például nemcsak Jugoszláviáéval azonos. hanem az NDK-éval is, sőt gépeink átlagos „életkora" két évvel fiatalabb, mint az Elba partján. Mi több: nálunk a tíz évnél fiatalabb gépek aránya kedvezőbb még az USA-beli hasonló oránynál is (!) — arról azonban nem tudunk, hogyan áll ez a 2—3 éveseknél. A látszólagos ellentmondást — többek szerint — nemcsak a fogalmak pontosításával lehet feloldani, hanem egyszerűen azzal, ha körülnézünk a világpiacon, szemügyre véve, mit tudunk eladni, mivel kell versenyezni. így a kép már korántsem rózsás: termelési színvonalunkért nemcsak a gépek „felelnek”, hanem egész beruházási színvonalunk műszaki állapota, egész hazai munkakultúránk... Más szóval: műszaki fejlettségünk legjobb mérőeszköze: a külkereskedelmi termék- összetétel, a növekvő csere- arányromlás és hazai termék- struktúránk igen lassú változása ... Még érdekesebb volt oz a vita, amely a műszaki fejlesztés szorgalmazása, az erről való, elsősorban vállalati, vagy szabályozókkal is „szentesített" ál'ami gondoskodás kérdése körül alakult ki. Az alaphangot Pulai Miklós előadása adta meg: a műszaki fejlesztés alapve'ően vállalati „kategória", e tevékenység eqészében és részleteiben ott dől el. Az állami irányításnak is megvan a feladata: az egész gazdasági környezetet — támogatással, adókkal és más eszközökkel — olyanná tenni, hogy a fejlesztés akadálytalan legyen. Jobb döntéseket! Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, az egyik hozzászóló szerint voltaképpen azt kell kimondani, amit a zárszóban dr. Csikós-Nagy Béla mondott ki, hogy ti. a népgazdaságnak szerves része a vállalati mechanizmus — és ez különösen áll a műszaki fejlesztésre. Valaki még tovább ment, hangoztatva: műszaki fejlesztésük egész eszközrendszere nem megnyugtató, mert a kutatási-fejlesztési ösztönzés mindenütt csak hosz- szú távon érvényesül, s eredményének konkrét hasznosításával az ipar már csak akkor törődik, ha az már lényegében kockázatmentes. Ellenpélda: a Magyar Alumíniumipari Tröszt és az MTA Matematikai Kutatóintézetének számitógépes, hosszú távú fejlesztési programja — úgy is, mint nyomós érv az operáció- kutatás hasznára a döntéselőkészítésben. Röviden jellemezve: a mai döntések kockázata még kevés számú változó esetén is oly hatalmas, az alternatívák és variánsok oly sokfélék, hogy a számítás'echnika, az operációkutatás igénybevétele nélkül dönteni: felelőtlenség, a vakszerencsével játszó „totózás”. A MAT programja máris bizonyította, hogy megéri: olyan döntések meghozatalában is segített, amelyre q fel— adatmeghatórozók nem is gondoltak. * Az ilyen példák egyébként azt is mutatták, hogy miközben a konferencia közvetlenül segíti a reformfolyamatot, húszegynéhány év után alighanem maga is megérett a reformra... Elsősorban abból látszott ez, hogy a „jövedelem — bér — vállalat — műszaki fejlesztés” sorral jelezhető gondolatmenetek végéről (hátteréből) többnyire hiányzott a cél: az ember, noha — főleg a hármas és négyes szekcióban — olyan problémákat érintettek — többnyire szükségképp elnagyoltan, kifejtetlenül —, amit társadalompolitikai, munkaszociológiai szemszögből lehetett és kellett volna részletezni. Például: mi legyen az alkalmatlannak bizonyuló vezetők sorsa? Mi „húzza vissza" a fiatal, pályakezdő műszakiakat? Érdemes-e váltig a „fizikai — nem fizikai1' ósatag kategóriáiban gondolkodni, amikor sokfelé, egy-egy fejlett üzem munkájához alig néhány „nem fizikai” is szemlátomást bőven elegendő? Mi van a pécsi egyetemi marketing-szakkal? Hogyan működhetnek együtt sikerrel — vállalaton belül! — különböző szakemberek, például a közgazdászok és a mérnökök, műszakiak? Válasz: jövőre. Varga János Rovatszerkesztő: MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN
