Dunántúli Napló, 1984. június (41. évfolyam, 149-178. szám)
1984-06-30 / 178. szám
Olaj iszap csat a f2D f: Van megoldás, de... Mit tesznek a vállalatok? Egy hivatalos levelet ad a kezembe Kecskeméti Károly, a Pécsi Autójavító Kisszövetkezet műszaki vezetője — „Papírt, azt rengeteget tudok mutatni" — amelyben a VILLGÉP igazolja, hogy a kisszövetkezet a jogutódja. Erre pedig azért volt szükség, mert a Talajerőgazdálkodási Vállalat csak ennek ismeretében vállalta továbbra is az olajiszap elszállítását a Diósi úti szervizből. — Ez volt a közelmúlt — teszi hozzá Fodor János elnök —, mert korábban még zavarosabb volt a helyzet. Röviden szólva: „elsinkófáltuk” az olajiszapot, vagyis úgy szabadultunk meg tőle, ahogy lehetett ... Erre persze felfigyeltek, megszorítottak bennünket. A Talajerőgazdálkodási Vállalattal kötöttünk egy szerződést, ők pedig vállalták, hogy aránylag olcsón — 15—16 köbmétert 6—7000 forintért — Ga- réba viszik, ott lerakják a hulladéktárolóba. A kormányrendelet hatálybalépése után az UNIBER 22 vállalatot, „olaj- iszaptermelőt” szervezett egy olyan társulásba, amelynek célja — meghatározott összeg befizetése után — az, hogy az olajiszapok elhelyezését lehetővé tevő beruházás épüljön meg. Mi 27 000 forintot fizettünk a tervezési költség ránk eső hányadaként. Áprilisban volt egy értekezlet az UNIBER- nél, ahol tudomásunkra hozták: az Orszáqos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal nem engedélyezi az olajiszap lerakását Garéban. Erre a Talajerőgazdálkodási Vállalat felmondta a velünk kötött szerződést ... — És azóta mit csinálnak az olajiszappal? — Most úgy állunk, hoqy ha 3—4 héten belül nem szállítják el az összegyűlt mennyiséget, „belefulladunk” ... — Hallottunk egy olyan lehetőségről, miszerint a Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat fogadja és felhasználja az olajiszapot. — Igen, mi is tudunk róla. A múlt hónapban elküldték egy szerződéstervezetet, de meglehetősen bonyolult szállítási feltételekkel találtuk magunkat szemben, költségeink pedig jelentősen megemelkednek. — Mennyi olajiszap keletkezik egy évben a szövetkezetnél? — Nyolcvan köbméter. A Téglaipari Vállalat köbméterenként körülbelül 1000 forintért fogadja az olajiszaDot, amihez hozzá kell még számítani a nagyjából 20 000 forintos szállítási díjat, amit a Talajerőgazdálkodási Vállalatnak fizetünk. — Más lehetőség nincsen? — Nincs, legalábbis minket senki sem tájékoztatott arról, mit lehet még kezdeni az olajiszappal. így a szerződést meg kell kötnünk, a költségek a korábbiaknak háromszorosára— négyszeresére emelkednek, ami azt eredményezi, hogy szerviztevékenységünk veszteségessé válik. — Van két olyan kérdésünk ehhez kötődően, amire eddig még nem kaptunk választ — mondja Fodor János. Egyrészt: ha eddig lehetett, a jövőben az OKTH miért nem engedi az olaiiszap lerakását Garéban? A másik: ha már létrejött a 22 vállalat társulása, miért nem lehet meggyorsítani a szükséges beruházást, hogy megszabaduliunk ettől a terhes és veszélyes hulladéktól. A XIV. Autójavító Vállalat — ma már — a „kistermelők” közé tartozik: amióta a céget átszervezték, évente mindössze két köbméter olajiszapjuk keletkezik. (Korábban a pécsi vállalathoz tartozó telepeken 4. HÉTVÉGE évente 220—230 köbméter gyűlt össze.) — Május 7-én kaptunk egy levelet a Baranya—Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalattól, milyen feltételekkel tudják fogadni az olajiszapot — mondja Regény/ Ders műszaki ügyintéző. — Azt kell mondanom, ilyen feltételek mellett nem valószínű, hogy szerződést kötünk vele. — Ezer forint köbméterenként! — háborog Kovács Ferenc, az üzemfejlesztési és üzemfenntartási osztály vezetője. — Azt kell mondjam: „elszabadult” ár... — Ha nem kötnek szerződést, mit csinálnak ezzel a két köbméterrel? Hiszen a vállalat egyszer — 1983-ban — már fizetett bírságot, 140 000 forintot. — Úgy látom — mondja —, korábban „fütyültek" a vállalatok az olajiszapra. Én tudom, hol és hogyan rakták le, dugták el. De hogy szervezetileg megerősödött az OKTH, hogy gyakorlattá vált a bírságolás, sürgősebb lett a dolog. — Hány vállalat jelentkezett? — Mondjuk 8—10, de ezek közül többnek nagyon sok otyan telepe van, ahol olajiszap keletkezik. Levélben ösz- szesen 1500 tonna elhelyezését kérték tőlünk, szóban további 2000—2500 tonnára van kilátásunk. — Hol tudják fogadni az olajiszapot? — Tizenhárom gyárunk van, ebből 11 alkalmas erre. A téglagyárak agyagbányáiban ürítik a környéken képződött olajiszapot, mely megsemmisül a téglagyártás során. Képünk Gör- csönyben készült. — Házilagos megoldást kell találnunk. Arra gondoltunk, csinálunk egy kétköbméteres konténert, az egy év alatt szépen megtelik, természetes módon szikkad, azután egyik telepünkön tároljuk. — Utána is kell vele valamit csinálni... Az, hogy itt most mindössze két köbméter olajiszap keletkezik, felveti a kérdést: van-e értelme, hogy a vállalat továbbra is a garéi veszélyeshulladék-tároló elkészítésére szövetkezett társulás tagja maradjon. — Jó két évvel ezelőtt azt mondták: a beruházás köbméterenkénti fcilaaos költséae mintegy 300—350 forint lesz. Azóta ez változott, mert víztelenítő berendezésre is szükség lesz, ez természetesen emeli a költségeket. így már valahol 13—14 millió forint körül járunk . . . Ennek ellenére azt mondjuk: a konténer tényleg nem véqleges megoldás, viszont az is teljesen bizonytalan, hogy — mondjuk három év múlva, egy hirtelen jött profilváltás következtében — mennyi olaj- isznnunk keletkezik, Lehet, hogy szükségünk lesz a garéi tárolóra. — Már a múlt évben megkeresett bennünket a „régi” AFIT — mondja Kosztolányi György, a Baranya—Tolna megyei Tégla- és Cserépipari Vállalat energetikai csoportvezetője. — Nekünk nem okozott gondot a kérésük: sajátunkat már korábban is el tudtuk oly módon helyezni, hogy a téglagyárakban az agyagprizma tetejére terítettük, a feités során összekeveredett, a feldolgozás során kiégett az alapanvagból az olajiszap. De az utóbbi néhány hónapban mindenki ,,felbotydult" . .. Levelek, megállapodás-tervezetek, papírhalmok tornyosulnak Kosztolányi György asztalán, a vállalatok képviselői egymásnak adták szobája kilincsét: vegyék át tőlük az olajiszapot! — Hány százaléka lehet az alapanyagnak az olajiszap? — Mi egy-egy évben 300 qzer tonna agyagot használunk fel. A prizmák tetejére legfeljebb 10 centiméter vastagon lehet teríteni, ha 6 méter magas az agyagfal. Ennél több nem megy, vagyis 2—3 százalék benne az olajiszap... összesen 8000 tonnát tudunk fogadni. — Mennyiért veszik át az olajiszapot? — Kezdetben szívességből, ingyen csináltuk. Amióta lényegesen megnövekedett az igény, 1000 forint köbmétere. Januárban állapítottuk meg az árat. — Ezt a vállalatok sokallják. — Máshol kell megcsinálni a prizma tetejére vezető utat, hosszabb sínt kell építeni az agyagfalat bontó gépnek, előfordulhat, hogy nem tiszta olajiszapot borítanak az agyagra, hanem csavarok, vashulladékok is benne maradnak, ez nekünk a gépeknél meghibásodást, a téglánál mi- nőséncsökkenést eredményezhet. Ezt be kellett előre kalkulálnunk. — Kaptak már választ a vállalatoktól az innen kiküldött megállapodás-tervezetekre? — Nem. Gondolkodnak még felette, lényegében majd akkor tudjuk meg, mennyi olajiszap elhelyezéséről kell gondoskodnunk, ha ezek az aláírt válaszok megérkeznek. Ezek után ideje lesz szólni arról is: hogyan áll a garéi beruházás, hol lehet kapni víztelenítő berendezést és 'mennyiért, mi lesz azzal az olajiszappal, amit a „téglások“ nem tudnak felhasználni, az elhelyezésnek milyen járható, vagy járhatatlan útjai vannak. Cikksorozatunk következő részében ezekről lesz elsősorban szó. Mészáros Attila „Szépet akartunk, nem valami szupercsodát...0 A Nagy Jenő utca 4-es ház és „Az év lakóháza” pályázat 1982 végén bizonyára sok pécsi felfigyelt arra, hogy a Nagy Jenő utca elején hozzányúltak az ütött-kopott 4-es számú házhoz, hónapokkal később pedig, ahogy kezdett kibontakozni a régi ház új arca, még többen figyeltek oda, s amikor 1983 végére elkészült, a figyelést elismerés tetézte. A felújítás tervezőjéé, Erb Jenő építő mérnöké volt az ötlet, hogy a házzal induljanak „Az év lakóháza '83" pályázaton, Érdemes volt! A házat így minősítették: „A meglevő jellegzetes pécsi »külvárosi« iparosház korszerűsítése folyamán az épület hagyományos értékei megmaradtak, sőt fokozódtak, homlokzatai egyszerűek, szépen illeszkednek a környezetbe. Az épület ° többféle funkció ellenére építészetileg egységes." Az eredmény pedig: különdicséret nyolcezer forintos pénzjutalommal, amit a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület — éppen a fentiekre való tekintettel — még megtoldott kétezer forinttal. * Az eredeti ház az utca vonalával párhuzamos, a középen levő kapubejárat mellett kétoldalt két-két ablakkal, a fedett kocsibehajtó mellett két szárnyban folytatódott. A korszerűsítés ezt az alapformát megőrizte, de a főfalakon belül szinte minden megváltozott, a házat a mai életvitel kívánalmai szerint alkották újra úgy, hogy lakás, kisipari műhely és üzlet céljának feleljen meg. Fehérre festett homlokzatú, téglalábazatú ház lett a Nagy Jenő utca 4., boltíves kapubejárattal, a hajdan szokásos vq. salt kapuzattal. A kapu a homlokzatsík mögé került, így helyet ad az üzlet bejáratinak, azaz nem kellett egy úiabb bejárattal megzavarni a homlokzat harmóniáját: megmaradhatott a két-két ablak, amelyek stílusukban igazodtak a boltíves kapualjhoz. Ezek is íveltek lettek. A mély kapualj is a régi hangulatot idézi, amit a keskeny, a két épületszárijy által közrefogott udvar emel. A keleti szárnyon van a konyhájával és étkezőjével az utcára nyíló kétszintes lakás, és egy iroda-műterem, a nyugati szárnyra került a rézműves műhely a kiszolgáló helyiségekkel, valamint a rnár említett üzlet- helyiség. A lakás a maga 103 négyzetméterével ma két felnőttnek és két gyermeknek ad otthont. Hogy hány szobás, azt nehéz lenne megmondani, hiszen csupa félszobából áll. A földszinten a konyhán és étkezőn kívül van egy fürdőszoba és az udvarra néző nappali, ahonnan lépcső vezet az emeletre: a gyerekek szobáihoz, a fenti fürdőszobához és a szülők eredeti megoldású hálófülkéjéhez. Elsőre itt is egy nagyobb tér lett volna, de éppen kivitelezés közben született meg a kisebbik gyermek, s az örvendetes eseményt egy gyors tervmódosítás követte: meglett a második gyerekszoba és a fürdőszoba, s az említett hálófülke, amely alig nagyobb egy kétszemélyes franciaágynál, s nem ajtó, hanem függöny választja el a külvilágtól az íves ajtókivágásnál. A berendezés ízléses, célszerű. * Hogy ilyen lett a ház, az kettőn múlott: a tervezőn és az építtetőn. Kettejük szerencsés találkozásán, ahogy az utóbbi, Glock József mondta, s azon, hogy mindketten szépet akartak. Erb Jenő ezt így fogalmazta meg: „Azt kérték, hogy olyant tervezzek, ami a belátásom szerint esztétikailag a legjobb. Számomra a legfőbb tervezési szempont az volt, hogy a régi városmagon kívüli öreg épület jellegét új anyagok fel- használásával, eredeti formában megőrizzem." A feltehetően a századforduló előtt épült házat nagyrészt vályogból emelték, s ebből a ma reneszánszát élő építőanyagból amit csak lehetett, meg is hagytak. A korszerű műanyagalapú külső festés hosszú időre jó védelmet jelent a háznak. * Glockékkal az építkezésről beszélgetünk: „Szépet akartunk — ezzel kezdi Glock József. — Hagyományosan egyszerű fehér falakat, piros cserepet, sötétre festett ajtókat, ablakokat...” A felesége még hozzáfűzi: „Nem valami szupercsodát..." Már a vételnél sok mindenről eldöntötték, hogyan s hol lesz, pl. azt is, hogy a forgalom miatt lakószoba nem kerülhet az utcafrontxa. Tulajdonképpen nem sokkal több volt a tervezési megbízásban sem. A ház kerek egy évig készült, 1982 karácsonyától az 1983 karácsonyi beköltözésig, s ha mindent beleszámolnak, 1,2 millióba kerülhetett az egész, benne az OTP-kölcsön, az eladott saját autó ára, s azé is, amit Glock az édesapjától kapott használatra. Az építés néhány epizódját eleveníti fel a fiatal házaspár, miután „kikesergik” magukat a nyílászárók miatt, mennyi baj volt velük, s ez máig sem ért véget, mert <3 nyers fa még mindig „dolgozik". Viszont derűsen mesélik esetüket a szép piros cseréppel: „A békéscsabai nem ért volna ide időre, ezért ° helyben éppen kapható, valamivel drágább osztrák cserepet vettük meg, eredeti rakodólapos, fóliás csomagolásban. Három iparos is megijedt ettől ez anyagtól, míg a negyedik elvállalta. Mindig csak annyit bontottunk, ami el is fogyott. Ma is hihetetlen a számunkra, hogy egyetlen repedt, vagy törött nem volt az egész szállítmányban." A beszerzés természetesen Glock József dolga volt, rengeteg időt. energiát emésztett fel, hiszen a cementen, mészhidrá- ton és a homokon kívül szinte mindenért külön-külön meg kellett szenvedni. A vasbeton gerendákat darabonként szedte össze, a tégla egy részét maradékként innen-onnan vesze- gette. Egy kisebb vagyon m'ent el a szállításra is .. . No és a szervezés! Jobbára hétvégeken dolgoztak, ezért úgy kellett intézni. hogy pénteken mindaz a helyszínen legyen, amire szombat-vasárnap szükség lesz. Nem volt kevés a „csúszó” sem, amit ki kellett (!) fizetni. „A pesti tüzépesek mindent meg tudnak szerezni, ha..." — mondja rezignálton Glock József és elmeséli a C—21-es kazánok esetét. Sehol nem kapott, pedig már égetően szükség volt a helyiségek fűtésére ősszel, a belső vakolás miatt. Ha fagyban csinálják, lejön és az mibe kerül .. . Budapesten finoman az értésére adták: esetleg lenne kazán, ha . .. Megértette. 5000 forintot „csúsztatott". * Mindez ma már rossz álom. A szépen sikerült ház, aminek most is a csodájára járnak ismerősök, ismeretlenek, bőven károótolja Glockékat. Büszkék a házukra, ami hivatalos elismerést is kapott. Hársfai István Egy sikeres korszerűsítés története
