Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)
1984-05-12 / 129. szám
MÉNKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT Radnóti Miklós születésének 75. évfordulójára RADNÓTI MIKLÓS: A la x-echerche (vers) 385 VAS ISTVAN-LATOR LÁSZLÓ: Radnóti nyomában 387 RADNÓTI MIKLÓS: Napló (részletek) 397 * WEÖRES SÁNDOR versei 409 MÁNDY IVÁN: önéletrajz (elbeszélés) 411 BALASSA PÉTER: Mándy és a kisértetek 417 KERESZTURY DEZSŐ versei 425 NÁDAS PÉTER: Ha minden így marad (elbeszélés) 427 SOMLYÓ GYÖRGY versei 435 KALÁSZ MÁRTON: Téli bárány (regény, VIII.) 437 LÁSZLÓ LAJOS: Sorsváltozatok (riport, I.) 443 KAROLYI AMY versei 450 KÖLT AI TAMÁS: Egérfogó (Színházi esték Kaposváron) 452 BÉCSY TAMÁS: Színházi előadások Budapesten 460 TARJÁN TAMÁS: Mitér (filmlevél) 465 VÉSZI ENDRE versei 472 KULCSÁR SZABÓ ERNŐ: Szemlélettörténet versprózában (Orbán Ottó: Helyzetünk az óceánon) 474 ORBÁN OTTÓ verse 477 SÖTÉR ISTVÁN: Könyvek és éjszakák 478 KIRÁLY ISTVÁN: A részvét verse (Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd) 484 VEKERDI LÁSZLÓ: Földrajz és társadalom (Enyedi György tanulmánykötetéről) 499 1984 május A Jelenkor májusi száma A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számának élén Radnóti Miklós születésének 75. évfordulóját köszöntő összeállítást olvashatunk. Az A la recherche c. költeményt, Vas István és Lator László beszélgetés-szövegét, valamint Radnóti kiadatlan Naplójának részleteit találjuk az összeállításban. A szépirodalmi közlemények sorában Károlyi Amy, Keresztury Dezső, Orbán Ottó, Somlyó György, Vészi Endre és Weöres Sándor verseit, továbbá Kalász Márton, László Lajos, Mándy Iván és Nádas Péter prózai írásait közli a folyóirat. A művészeti rovatban Bé- csy Tamás budapesti, Kottái Tamás kaposvári színházi beszámolója és Tarján Tamás új filmlevele kaptak helyet. Az irodalmi tanulmányok, jegyzetek közül figyelmet érdemel Király István Koszto- lányi-elemzése, Sőtér István Olvasónaplója és Balassa Péter írása Mándy Iván elbeszéléseiről. Érdeklődésre tarthat számot Vekerdi László kritikája Enyedi György földrajzi tanulmányairól, valamint Bali- pap. Ferenc, Csepeli György és Csordás Gábor írása Vitányi Iván: Vitairat a mai magyar művelődésről c. kötetéről. KERESZTURY DEZSŐ Kiégő táj Takáts Gyulának Mert lelked költözik beléjük nem tárgyak, mik elédbukkannak, ha mély, szűk vízmosásokban tehetetlen várnak: elvadult tőkék, omló gádorok, miket odahagytak a vincellérek, akár a lankák szomjas, gyér füvének volt őrei: immár árny-pásztorok, merülvén partját-nyelő játékóceán iszapos habjaiba, mely talán nem is ellenünk, de értünk csobog. Hallgatózol és halkan szól a csönd: ifjúságod idézed föl, a boldogot, sajgó szép emlékként köszönt, bár csak lidércként imbolyog, könnyű álomként; hinárosodó vízben is keresnéd a gyors halat: remegő bársonyos zsombékon jár a jó bokájú láb s amint továbbhalad, úgy lép már, könnyen, mint a boldogok, s az ősz rubintláng színében fölszárnyaló kócsag, lesvén a hullámzó Vék-ben elúszó vadludat. Körülnézel: lejtőid kifosztottan emelik rozsdaszürke, tar sziklafejeik; új tavasz tépi őket: lám rügyezve csügg róluk pár tovaindázott vad venyige. Micsoda burjánzó rendetlenség! Nincs karó-sor, mely fölfoghatná az Égből ide ömlő tűzözönt, ha az milliószor erősebb, mint sok megroggyant derekú régi gát, s mindent fölgyújtogatván ömlik le vastagnyakú pincéink közt a tóra: nézd, lobog a nád, s a sarjadó tGvaszi tájra csak pernye hull, por, hamu. Kelle Sándor rajza F élix és Hollandéi. Két név fehér papírlapon. A fiú csak nézte. Félix és Holländer. Kik ezek? Hogy kerültek ide? És egyáltalán! Mióta ül itt az asztalnál? Mióta bámulja a papírlap hómezőjét? Valaki föléje hajolt.- Félix és Holländer? Két kereskedő? üzlettársak? Két ólomkatona! — Ne mondja uraságod! Két ólomkatona. Andersen beérte eggyel. Andersen! i — Egyetlenegy ólomkatonával. — De opa! Hátrafordult. Apa sehol. Csak az üres szoba. Szivarcsutka belenyomva egy hamutartóba. Még füstölgött halványan, gunyorosan. A bútorok bizalmatlanul hátrébb húzódtak. Többé senki se lép be ebbe a szobába. Se apa, se más. Nincs senki és semmi. Csak azok ketten. Félix és Holländer. Elveszetten a papír hómezőjén. A fiú a térdét kaparta. Ceruzáját belenyomta az orrába. Láthatatlan sorokat írt a levegőbe. Mindenféle vonalakat. Megint a térdkaparászás. Váratlanul a papír fölé hajolt. Elkezdte valami eszelős gyorsasággal. Egyetlen idegrángásban. Félix és Holländer, a két ólomkatona régi jó barátok voltak. Félixnek egy csatában behorpadt a homloka. Holländer pedig ... Elakadt. öszetépem! Áthúzom és összetépem! Nem tépte össze. Nem húzta át és nem tépte össze. De nem is folytatta. Csak ült a lassan sötétedő szobában. Kancsók vették körül. Teletöltött kancsók. Szinte már túlcsordultak. Valaha arcok lehettek. Emberi arcok. Beszéltek. Vitatkoztak. Nevetgéltek vagy éppen siránkoztak. Később már csők egy-egy megjegyzés. Rémült suttogás. Sóhaj. Csend. Beállt a csend. És akkor már csak a házigazda. Ahogy öntötte az élményeit. Emlékeit. Bőségesen merített emlékeiből. Emlékei gazdag tárházából.- Ó ha ismertétek volna apát! Költő volt, igazi költő! Alig jelentek meg versei, de mit számít az! Soha életében nem volt állása, de mindig össze tudott kaparni annyi pénzt, hogy ... Rájuk zúdította apa kalandjait. Apa, a lapalapító. A szerkesztő. A cirkuszigazgató. Ez volt az álma. Egy nemzetközi cirkusz. Igazgató?! Ugyan kérem! Az semmi! Bohóc! Zenebohóc! Igen, igen! ö maga is fellép, mint zenebohóc. Ez a legtöbb, amit valaki elérhet. Ahogy egy szék támláján ül a hegedűjével abban o fehér fényben. Szünet. Majd váratlanul.- Hahó! Azért valamit ne felejtsünk el! Azt mondtam, hogy költő? Zenebohóc? Álmok lovagja? De az a mozdulat, ahogy fölém hajolt! ö! Az álmok lovagja! Egy rövidnadrágos kis kölök fölé, aki éppen elkezdett volna valamit. Aki életében először odaült a papír elé! Úgy a vállamon keresztül belenézett óbba az irományba. És azon a gunyo- ros, elnyújtott hangján. Aha! Félix és Holländer! Két ólomkatona. Uraságod igazán eredeti tehetség! Roppant eredeti! Mi tagadás! Andersen némi nyomot hagyott abban a novellában. De akkor is! így elindítani valakit! Elcsuklott! A kancsók társasága előtt felcsillant némi remény. Egy halvány kis reménysugár. Talán abbahagyja. Hiszen kifulladt. A semmibe bámul. Apa meg Andersen. Ez leikavarta. Kikészítette. Talán elfeledkezik rólunk. De nem! Az előbb apából egy jó nagy adag. Most meg anyából apró, kis csep- pekben. Anya a család rendes tagja. Gépírónő egy biztosítónál. Apa tökéletesen kifosztotta. De olyan kedvesen, olyon elegánsan! Egyébként alig törődött vele. A lányok! A kenyeres lányok a kávéházból! Ahogy apa körül röpködtek a tálcájukkal I A házigazda az asztal körül keringett. Könnyedén rávert az egyik kancsóra. Néhány csepp ide, néhány csepp oda. Senkit se hanyagolt el.- A lányok a Simplonból! A New Yorkból! A Japánból! A Népoperából! Az Abbáziából! Szünet. Rövid, pihentető szünet. A presszóslányok a Lukácsból! A Darlingból! A Zserbóból I A Művészből! Az Intimből! Végignézett a társaságon. Rájuk mordult.- De ez már az én ügyem! Vagy tévedek?! Akárcsak a Tisza Kálmán téj-i lányok! A fehér motrózblúzos gimnazista lányok! A nevelőnők a Károlyi kertből! A kalauznők! Egy szakácsnő a Sas-utcából! Királynői alkat! Nem vettem feleségül Koch Idát! Miért? Talán feleségül kellett volna vennem? Azok csak hallgattak. Elkínzottan. Megrémülve. Mi jön még? Mi várható? A folyóiratok! A Nyugat. A Nyugat ostroma. Betörni Babits folyóiratához! Meghódítani. Indulókat énekeltem útközben. Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át, mert nékem az árnyas erdő vidám kedvet ád! A zsebemben három novella. Sose vittem egyet Mindig hármat. Hogy legyen miből választani. A Napkeletet is megostromoltam. Pergőtűz alá vettem. Miért ne? Pajzsra emelnek a Nyugatnál. Dajzsrai emelnek a Napkeletnél. Kurta nevetés. — Pajzsra?! Engem?! Na, hagyjuk! Bosszúsan dúdolt. Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron át, mert nékem az árnyas erdő... Elokadt. De máris újra töltött. A futball és a mozi. Ebből aztán bőven . .. — Először is tisztázzunk valamit! Nekem igenis futball és nem labdarúgás! Taccs és nem partdobás! Taccs! Taccs! Drukker MÁNDY IVÁN • • Önéletrajz vagyok! Tessék tudomásul venni! Drukker és nem szurkoló! Én még láttam Orth Gyurit! A legnagyobb magyar futballistát! Igaz, hogy már csak a sérülése után. És akkor már nem volt a régi. Többé nem nyerte vissza régi formáját. És most egy kis meglepetés! Úgy ám, kedveseim! Egy kis meglepetést tartogatok a számotokra! Úristen!- Ki volt a sporthírlapíró? Én! Igenis, hogy én! Mégpedig negyvennégyben! Egy elpusztult városban. Az utcák romokban, a házak a levegőbe repültek. És én odalent az óvóhelyen felvetettem a kérdést. Klasszis csapat-e még az Újpest? Miért nincs 'kedve Zsengellérnek? A csatársor csillagának? Hányszor próbáltam megírni! Nekirugaszkodtam. Nekifeküdtem. Hiába! Egykét oldal és elakadtam. Azt hiszitek, hagy feladtam? Hohó! Azért még várjunk egy kicsit! Hogy is írta rólam Póth Edit? Szerzőnk egy bulldog makacsa dühével veti rá magát anyagára és addig el nem engedi ... ... erényeit néha szemfárosztásig csillogtatja, hibái kiküszöbölésére viszont csak egy-két féligvállalt kísérletet tesz. De ezt már nem Póth Edit írta. Póth Edit később egy elég ronda regényt írt rólam. Nahát nem éppen rólam. Én éppen csők felbukkanok. Egy lepasz- szolt mellékfigura. Nem érdekes. EgyáItalian . . . egyáltalán . . . Még motyogott valamit, de már leragadt szemmel. Feje előrecsuklott. A mester álmos! Aludjon! Ú, aludjon! Fel rezzent. A Quo Vadis a Tivoliban! Azzal kezdődött. Az volt az első film. Emil Jannings olokította Ursust, a nagy erejűt. Vagy nem is Ursust? Mindenesetre benne volt a filmben. Eláruljak valamit? A kancsók néma könyörgése. Ne! Ne!- Sose szerettem Janningsot. Teátrális- nak tartottam. Ha egyáltalán értitek, hogy ezzel mit akarok mondani. Fritz Kortner az igazi! Jannings eltörpült Kortner mellett! Dehát ti nem is hallottátok ezt a nevet! Kortner! Fritz Kortner! Előrehajolt. És szinte suttogva.- Barátaim! Igazán nem akarok kellemetlenkedni. Távol áll tőlem az ilyesmi. Nem vagyok Pázmán tanár úr. De mégis .. . Felfogtatok-e valamit abból . . . Szóval, hogy is mondjam? Abból amit átadtam nektek. (Száraz nevetés.) Amivel megkínáltalak benneteket! Hátrébb húzódott.- Mit tehetek? Egy kis ördög incselkedik velem. A kíváncsiság ördöge. Rátenyerelt az asztalra.- Ha megkérdezném, csak úgy véletlenül! Ki volt Milkó bácsi? Hol ismerkedtem meg vele? Hol és mikor? Hol halt meg? Melyik 'kórházban? Milyen körülmények között? Ez már mentőkérdés, beláthatjátok. És ha még azt is hozzáteszem, hogy mindez negyvennégy telén?! Nos? Újabb név röppent fel.- Bartos Méda! Hol tanított? A Veres „Pálné-ban? Vagy máshol? Lehet, hogy valahol máshol? A Nádler Pubi hol focizott? Melyik klub színeiben? Mit jelent nektek az a név, hogy Mészáros Paulette? Lohr Furu? Jónás Stefi? Domó Oszkár? Mosolyogva megrázta a fejét.- Elég ebből! Nincs feleitetés. Mint már említettem, én nem vagyok Pázmón tanár úr. Az ilyesmi még viccnek is rossz. Idétlen. Megalázó. Tovább töltögetett. A figyelmes házigazda tudja mi a kötelessége. A kedves kötelessége. Apából bőven csorgatott. Ó, apa kimeríthetetlen. Anyából már kissé mértékletesebben. Hiába. Ó, szegényke azért szerényebb egyéniség. Vali néni! Anya nagynénje. Az elnöknő- A nőegyleti elnöknő. Díszmagyarban szavalt a Zeneakadémián. Oldalán kard. A gimnazista lányok fuldokoltak a nevetéstől. Néhány csepp Vali néniből. Olga! Apa második felesége. Apa őt is kifosztotta. Olga és Olga testvérei. Az előkelő Teri, az örökké lompos Margit. Olga testvérei. Apa testvérei. No lám! Apa testvéreiről majdnem elfeledkeztünk! Béla és Andor. Béla el akarta csábítani anyát. Le akorta csapni opa kezéről. Andor pedig... Mi tagadás! Ő is legyeske- dett anya körül. Egy csepp Bélából. Egy csepp Andorból. Kiadagolva. És megint anyából. Aki talán nem is volt olyan ártatlan virágszál. Valami ostoba kis dalocskát dúdolgatott. A ligetben elmerengve sétál grófnő Me- lani! A házigazda töltött. Fáradhatatlanul. Kifogyhatatlanul. Még csak annyit, hogy nem pályázok világhírre ezzel a darabbal, de azért... Egyébként meg kell mondanom, hogy külföldön se egészen ismeretien a nevem. Külföld! Kedélytelen nevetés. — Ezzel igazán nincs mit dicsekednem. Ne áltassuk magunkat. Nézzünk szembe az igazsággal. Elvesztettem a mérkőzést. A játékos lemehet a pólyáról. A játékos kiöregedett. Nincs helye a pályán. Politika .. . Politikai izgatottság. Ez megy. Ez a cikk. Legfeljebb még némi olcsó szórakoztatás. Dehát ezt tőlem hiába várják! Döbbent csönd. Az elmaradt világhir! Ezért is mi lelelünk! Nekünk kellett volna fordítani a munkáit. Munkáit?! A műveit! Se házasság, se gyerek, se utazás. Csak fordítani, fordítani! Felhajtani egy kiadót. Hogy aztán rávessük magunkat, mint a vérebek. Dehát mi csak henyéltünk, léháskodtunk. Amit majd most ezért kapunk...! Mi az? Egy szava sincs? Csak ül és hallgat? ült és hallgatott. Megkövült arc. Jeges tekintet. Ahogy úgy elnézte őket. Mit akarok én tőlük? Érdekli ezeket valami? Ide se figyelnek! Rám se hederítenek! Pletykafészkek. Az ám! Ostobo, kis pletykákra lesnek. Intimitások. Aprócska hírek innen-onnan. Vagy talán már az se. Egyszerűen semmi se jut el hozzájuk. Semmit se értenék. Talán néhány egyszerűbb mondat. Egy-egy szó. Feléjük hajolt. És iskolásán tagolva. — Borbásné lakáso beázott. Markosék elköltöztek. Nindler Frigyes autót vásárolt. Bözsi imádja a banánt. Lajos felhozza az újságot. Szenesné buszra vár. Bem rakpart. Havazik. Mandulagyulladás. Orrcsöpp. Csöpp-csöpp I Felugrott. Elég! Befejeztük! Faképnél hagyom az egész díszes társaságot! Máris túl sok időt pazaroltam rájuk! Maradjanak magukra. övék o lakás! Tessék! Azt csinálnak, amit akarnak! Én meg majd meghúzom magam valahol. Egy szállodában, vaqv tudom is én! Megkerülte az asztalt. Közben rájuk se nézett. Egy pillantásra se méltatta őket. Keze a kilincsen. Megenyhült a tekintete. Elmosolyodott} Ugyan! Ugyan! Miféle butaság ez? Miféle ostoba érzékenykedés? Visszafordult. Egy kancsó fölé hajolt valami olyan gyengédséggel. Mintha csak át akarná ölelni. — A Dolly Sisters! Anyával láttuk őket a Fővárosi Operettben. Dolly Rózsi és Dolly Jancsi. Páholyban ültünk és én egyszerre csak leszóltam a színpadra . . . Repedés futott végig a kancsón. Haj- szólfinom, alig látható repedés. A következő pillanatban összetörve, opró darabokra hullva . .. Ahogy minden kiömlött belőle. Nekiesett egy pogácsának. Egy mogorva, öreg pogácsának az asztal sarkán. A pogácsa ellenállt. Nem adta meg magát. Darabokra esett szét. De csak úgy cselből. Mindegyik darabka külön, kemény kis földrész. Zene egy távoli szobából. Rádió recsegés. Ó, bajadérom, kit a szívem imád! Felcsillant a tekintete, ahogy fennhangon énekelte. Ó, bajadérom, megöl érted a vágy! Kihunyt tekintet, ahogy abbahagyta. A pogácsa morzsáit tologatta. Akárcsak egy furcsa fejtörő játékban, ahol minden lépést alaposan meg kell fontolni. Régebben kedvelte az édességet. A mogyorótorta volt a kedvence. Mogyorótorta vörös borral. Úgy egy pohórkával. Éppen- csak egy-egy pohárkával. Odalent imbolygott az udvaron. Homályos udvaron vasszürke kukák között. Egyik kezében a szemetesvödör, a másikkal a kukák fedelét nyitogatta. A fedelek kinyíltak és visszacsukódtak. Zord zuhanás. Meqtelt! Megtelt!! Már nem is próbálkozott. Állt az udvaron a kukák között. Pléhkanalóval kongatta pléhtányérját. — Én Baumgarten-díjat kaptam! Igenis! Baumgarten-díjat! — Jó, jó, öreg!
