Dunántúli Napló, 1984. május (41. évfolyam, 119-148. szám)

1984-05-05 / 122. szám

w >-y Heti jegyzetünk Asztalitenisz múlt időben? Nem véletlen, hogy ha asz­taliteniszről esik szó, kevés de- ■rűlátó véleménnyel taJálkozhat az ember. Hol van már az aranykorszak? Ma már csak emlék, amikor minden világ- versenyről olyan képeket közöl­hettünk, hogy magyar győztes, vagy győztesek mosolyogtak magasba tartott karral a győ­zelmi emelvény tetején. Moszk­vában a nagy hármas (Jónyer, Klampár, Gergely) már a do­bogó közelébe sem jutott és nem volt olyan új fiú sem, aki feledtette volna az „öregek” fiaskóját. Megingások, kihagyások ter­mészetesen másutt is előfordul­nak. Nemcsak a magyar spor­tolókat érik kellemetlen meg­lepetések. Hiszen, lám a téli olimpián a világhírű osztrák alpesi sízők maradtak arany nélkül. Maga az eset tehát nem áll páratlanul a sport tör­ténetében. Miért akkor a kö­rülötte fellépő pesszimisztikus kórus? Nos nem egyedül a moszkvai sikertelenség miatt, hanem az asztalitenisz helyze­te miatt. A nagy hármas tagjai tizen­két—tizenöt éve szinte megsza­kítás nélkül a magyar asztali- teniszt jelentik a világ szemé­ben. Nem kezdők, és nem is fiatalok. Ritka kivételfel ilyen idős korukban szokták abba­hagyni legtöbben az aktív sportolást. Ez nem azt jelenti, hogy akár jövőre bármelyikük ne lenne képes bármelyik nagy versenyen a doboqó legmaga­sabb fokára felkapaszkodni, de az nyilvánvaló, hogy távla­taik már végesek. A sportág megújhodását rájuk alapozni biolóqiai képtelenség. Viszont mögöttük semmiképpen nem lehet felfedezni egy feltörekvő fiatal gárdát, aki alig várja, hoqy a helyükbe léphessen. (Olyanok pedig végképp nin­csenek, akik képesek lennének „lesöpörni az asztalról’' a nagy hármast, mivel a hazai aszta­lok mellett még mindig a leg­jobbak). Persze az igazsághoz hozzá­tartozik, hogy világklasszisok nem születnek minden évben. De ez a nézet 'eleve a vélet­lenre bíz mindent. Noha már rég bebizonyosodott, hogy a nagy eredmények möqött szin­te minden esetben több tuda­tos munkát találhatunk, mint véletlen körülményt. A fiatalok felkészítése, menedzselése is a tudatos tevékenvséq körébe so­rolható — ' például. Néhány évtizede az asztali­tenisz a legnaayobb tömege­ket megmozgató játék volt Magyarorszáqon. Pingpongoz­tak a kultúrházakban, a hiva­tali tanácstermekben, üdülők­ben, üzemi étkezdékben és méq ki tudja hol. Pingpongoztak gyerekek, felnőttek és idősko­rúak. Eqyszerűen sikk volt a kaucsuklabda ütögetése. Mos­tanában néhány betonasztalt látni köztereken. De mivel azo­kon szinte lehetetlen játszani, hát nem is iqen használják őket. És valahogy ma már nem is sikk pingpongozni. Egy mai tanácsteremben hoqyan feste­ne eay zöld, kopott pinpong- asztal? Mi köze van minden­nek az Európa-bajnoksáqhoz? Tulajdonképpen semmi. Ámbár ki tudja . . .?-K— Téti Zita az oíiaipiára készül 11 Új edző a férfiaknál ■ Ismét van /. osztályú női csapat Tóth Zita, a PMSC tornász­nője (Molnár Ferenc tanítvá­nya) az olimpiára készül. Tag­ja a leszűkített, nyolctagú vá­logatott keretnek. Az év elején Déván, a magyar válogatottal a román tornászközpontban ké­szült a legjobb román torná­szokkal. Legutóbb országos vi­dékbajnokságot nyert felemás korláton. Változatlanul a fele­más korlát és a gerenda a leg­erősebb szere, ugrásban kell még javulnia. A legközelebbi erőpróba a magyar bajnokság lesz, májusban kell Tóth Zitá­nak bebiztosítani olimpiai rész­vételét. Még egy válogatott versenyzővel rendelkezik a PMSC női tornász szakosztálya, Szalontai Eszter a közelmúlt­ban a bolgár—magyar ifjúsági női viadalon képviselte a na, gyár színeket, ugrásban és kor­láton ért el jó helyezéseket. Az egyéni versenyek mellett megkezdődtek a csapatbajnok­ság küzdelmei is. A PMSC női tornász szakosztálya ebben az évben minden korosztályban in­dít csapatot. Hosszú évek után Molnár Ferencnek sikerült női I. osztályú együttest is kiállíta­ni. Az első forduló versenyén már túl vannak a lányok, a 6. helyen végeztek, megelőzve két ,.A”-kategóriós szakosztályt, a Dunaújvárost és a Bp. Honvé­dőt. A női ifjúsági csapat is biz­tatóan mutatkozott be, az első fordulóban negyedik helyen kö­töttek ki, annak ellenére, hogy sérülések, betegségek miatt nem tudtak a legjobb csapat­tal szereoelni. A serdülő I. osz­tály mellett a serdülő M. osz­tály versenyeire is készülődnek. Molnár Ferenc vezetésével a PMSC női tornász szakosztályá­nál sikerült kialakítani egy jó! összehangolt edzőgárdát. Tol­nai Márta, Pozsgai Judit az if­júsági I. és a felnőtt I. osztá­lyú csapat felkészítésénél vé­gez igen értékes munkát, míg Csete Ildikó és Lipcsei Ildikó a serdülő lányokkal foglalkoz­nak. Az elmúlt évben 44 olim­piai pontot szereztek a lányok, 1984-re 50 pontot terveztek. 1983-ban 7 aranyjelvényes tor­nászuk volt, az idén 6 arany­jelvényes versenyző mellett két I. osztályú minősítéssel rendel­kező tornászt szeretnének ne­velni. * •m r Új vezető edző került Fe- renczi Csaba személyében a férfi tornaszakosztáíy élére, Kürtös László egészségi okokra hivatkozva lemondott tisztségé­ről. Egyike volt azoknak az ed­zőknek, aki a PMSC megala­kulása óta tevékenykedett. Je­lentős érdemeket szerzett a férfi szakosztály kibontakozá­sánál. Ferenczi Csaba, a szak­osztály új vezető edzője lénye­gében nem ismeretlen g szak­osztálynál, immár 9 éve segíti a felkészítést. A legfontosabb feladatának az utánpótlás alapjainak lerakását tekinti. Az elmúlt évben negyedik helyen végeztek az ifjúsági I. osztályú csapatbajnokságon, az idén ezt a helyezést nehéz lesz meg­tartani. A budapesti szakosz­tályok lényegesen megerősöd, tek a KSI volt tornászaival. Az első fordulóban a 6. lett az if­júsági fiúcsapat. Biztató gya­korlatokkal mutatkozott be az országos középiskolás ^"-ka­tegóriás egyéni bajnok Kühler. Állandó csapattag lett Harsá- nyi, a régiek, Somogyi, Kauf, mann, Kopeczky és Tüske mel­lett. De Lombra is számítanak, hisz Kopeczkyt és Somogyit a két utolsó fordulóban nem tud­ják szerepeltetni katonai szol­gálatuk miatt. Az egyéni versenyeken Fe­renczi Csaba edző elsősorban Tüske Csabától vár jó eredmé­nyeket, aki, ha fejlődésében tö­rés nem következik be, jövőre ifjúsági válogatott lehet, de még két-három olyan tornásza van a szakosztálynak, akik olimpiai pontot szerezhetnek. Az elmúlt évben ot aranyjel­vényes tornászuk volt, az idén 7 aranyjelvényes - ifjúsági ver­senyzőt terveztek. Ferenczi Csaba segítőtársai Harsányi József, Babies Péter és Keszthelyi Gyula erőfeszíté­sei arra irányulnak, hogy az idén a serdülő II. osztályban is indítsanak két csapatot, jövőre pedig g serdülő I. osztályban is szeretnének elindulni. A szakosztályok bázisa, az ÉPFU a működési feltételek biztosításával nyújt segítséget. A két szakosztály elnöke, Frei Péter jól koordinálja az együtt­működést. Hegyi István Kézilabda PMSC- HÓDI KÖT 24-23 (16-12) A hétvége sportműsora Május 5., szombat Labdarúgás. NB I. mérkőzés: Fe­rencváros—PMSC, üllői út, 19.00. Területi bajnokság: PBTC—Mohács, Bőrgyár pálya, 17.30. Megyebaj­nokság: Szentegát—P. Kesztyűgyár, Szentegát, 17.00. Vasasi Bányász— Steinmetz SE, Vasas, 17.00. P. Pos­tás—P. Kinizsi, Postás pálya, 11.00. P. Zsolnay—Geresdlak, Zsolnay pá­lya, 17.00. NB-s ifjúsági bajnokság: PMSC—22. sz. Volán, Pécsújhegy, 13.00. Kézilabda. NB I. B nők: Postás SE—PBTC, Budapest. 11.00. NB II. nők: Tolnai VL—P. Kesztyűgyár, Tolna. 14.00. Tenisz. Megyei ifjúsági és újonc bajnokság, Balokány-liget, 8.00. Asztalitenisz. NB II. nők: P. Spar­tacus—Kaposplaszt, Testvérvárosok tere. 11.00. NB II. férfiak: U. PEAC —Győri Magasépítők, Egyetemi tor­nacsarnok, 11.00. KSI—Vasasi Bá­nyász, Budapest, 11.00. Kosárlabda. NB II. férfiak: Nagy­kanizsa—U. PEAC, Nagykanizsa, 11.30. P. Postás—Sabaria, Komarov Gimn., 17.00 NB II. nők: P. Pos­tás—Sabaria, Komarov Gimn., 15.30. Nagykanizsa—.U PEAC. Nagykani­zsa, 15.30. Barcs—Komlói Bányász, Barcs, 17.00. Röplabda. NB II. férfiak: U. PE­AC—Esztergom, POTE-csarnok, 13.00. NB II. nők: Pápai Kinizsi—Pécsi Vörös Meteor, Pápa, 11.00. Atlétika. Megyei középiskolás bajnokság, PVSK-pálya, 9.30. Május 6., vasárnap Labdarúgás. Területi bajnokság: Boly—Komló, Boly, 17.30. Sellye— Nagyatád, Sellye, 17.30. K. Rákó­czi—Mázaszászvár, Kaposvár, 17.30. PVSK—Siklós. PVSK-pálya, 17.30. Nagymányok—Szigetvár, Nagymá- nyok, 17.30. Megyebajnokság: U. PEAC—Drávafok, Pécsújhegy, 17.00. Villány—Beremend, Villány, 17.00. Szentlőrinc—Vajszló, Szentlőrinc, 17.00. Harkány—Újpetre, Harkány, 17.00. Somberek—Dunaszekcső, Somberek, 17.00. Kézilabda. NB I. férfiak: PMSC— Tatabánya, Városi sportcsarnok, 11.00. NB I. B nők: PMSC—Eger SE, Városi sportcsarnok, 9.15. NB II. férfiak: Boly—P. Kesztyűgyár, Boly, 10.00. Tenisz. Megyei ifjúsági és újonc bajnokság, Balokány-liget, 8.00. Kosárlabda. NB II. nők: P. Pos­tás—Szombathelyi TK, Komarov Gimn., 11.30. Iskolai spartakiád. A KPVDSZ és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző tömegsport ren­dezvénye atlétika, kézilabda és kis­pályás labdarúgás sportágakban, BTC-pálya, 8.45. Asztalitenisz. Megyei utánpótlás- seiegszemle. Egyetemi tornacsarnok, 8.30. (Munkatársunk telefonjelentése) NB I. férfimérkőzés, Hódme­zővásárhely. 400 néző. V.: Gő- zsy, Völgyi. PMSC: Gerdesics — Steer, Kedves (3), Perger (3), Takács (7), Putics (6), Iva- nics. Csere: Kovacsics (kapus), Kunos (3), Hunyadi (2), Hang. A félelmetes lendületfel kezdő hazaiak meglepték a mélázó pécsieket és a játékidő első felében többször öt góllal is vezettek. A szünet után a ma­guk diktálta sebességben elfá­radt vásárhelyiek ellen szívós védekezéssel ledolgozták hát­rányukat és a 48. perctől át­vették a vezetést a pécsiek, akik a végén kiengedve (né­gyen maradtak a pályán) is biztosan nyerték a találkozót pz agresszív kézilabdát játszó újoncok otthonában. A pécsiek legjobbjai Takács, Putics, Ko­vacsics voltak. A Hódmezővá­sárhely legjobb góldobói Mé­száros (10), Szabó és Ulics (3—3). K. L. Timman-Ribli döntetlen Londonban a nemzetközi sakkverseny 7. fordulójában Ribli Zoltán mérkőzése a hol­land Jan Timman ellen dön­tetlen eredménnyel zárult, mi­ként a szovjet Polugajevszkij és a brit Chandler, a szovjet Vá­gányán, illetve a világbajnok Karpov, továbbá a brit Speel- man és a svéd Andersson ösz- szecsapása. A „brit rangadón” Miles legyőzte Nunnt, s ugyan­csak egy pontot szerzett az amerikai Seirawan a brit Mes­tel ellen. Másodszor is függő­ben maradt — az 5. forduló­ból — a Miles—Torre parti. Péntek szabadnap a tornán, szombaton viszont érdekes for­duló következik, az egyik leg­rangosabb összecsapásnak a Karpov—Korcsnoj mérkőzés ígérkezik. A folytatás előtt a torna állása: Karpov, Poluga­jevszkij 5,5—5,5, Chandler, Seirawan 5—5, Timman, Vágá­nyán 4—4, Ribli 3,5, Korcsnoj 2,5 (1). Nem vagyunk kényelmesek, ha az Ön kényelméről van szó! Május 7—11-ig a DOMBÓVÁRI BÚTORBOLT „SZATMAR” MINTATERMÉBEN bemutatja és árusítja A SZATMAR BÚTORGYÁR SZÉLES VÁLASZTÉKÁT: • elegáns lakószobák, • kényelmes kárpitozott garnitúrák, • MÁTÉ elemes bútor. Gyorsított OTP-ügyintézés helyben. Takarékszövetkezeti hitelleveleket beváltunk. ÁFÉSZ‘ DOMBÓVÁR SZATMAR BÚTORGYÁR MÁTÉSZALKA-w"*~**-*= ^ 4 l\R\KXH Bemutatták az olimpiára készülő sportolók formaruháját. A gyár­tásra elfogadott kék színű férfi-női felvonulási olimpiai formaruhát az OKISZ Labor tervezte és kivitelezte Várnai Zsóka művészeti vezető irányításával. Rónai István: „Nyerni megyünk az ÜHöi útra” Dárdai, Réfi és Kincses sérült Gallai sárga lapja miatt nem játszhat Hajrájához érkezett a baj­nokság tavaszi idénye a Igb- darúgó NB l-ben. Az izgalmat fokozza, hogy még nem dőlt el semmi. Ugyan a listavezető Bp. Honvéd előnye jelentős, de a kispestiek legutóbbi kupa ku­darca azt bizonyítja, hogy ők sem verhetetlenek. A kiesője­löltek közül a Volánnak három ponttal több van mint a Nyír­egyházának, ennek ellenére nem érezhetik még magukat páholyban a közlekedésiek. A 25. forduló mérkőzéseit három napon játsszák, pénteken volt a Vasas—MTK-VM összecsa­pás, szombaton öt találkozóra kerül sor, míg vasárnapra két mérkőzés marad. A szombati mérkőzések közül kiemelkedik a Rába ETO—Új­pesti Dózsa-összecsapás. Ha a győrfek nyernek, akkor hátrá­nyuk egy pontra csökken a li­la-fehérek mögött, és megnö­vekszenek esélyeik a második helyre. A jó formába lendült SZEOL AK számára nem okoz­hat különösebb gondot a Vo­lán legyőzése. A fővárosi csa­pat esetleges sikere nagy meg­lepetésnek számítana. A Nyír­iegyháza számára sorsdöntő lesz a csepeli vendégszereplés. Pontszerzés esetén még re­ménykedhetnek a szabolcsiak. A Haladás—ZTE mérkőzések általában döntetlenre végződ­tek, most is ez a legvalószí­nűbb. A vasárnapi mérkőzések kö­zül a legnagyobb érdeklődés a Videoton—Bp. Honvéd ösz- szecsapás iránt nyilvánul meg. A fehérváriak számára rosszul sikerült a tavaszi rajt, de az elmúlt hetekben már javult a teljesítményük, íqy bizonyára nehéz feladat elé állítják a bajnoki cím esélyesét. A Tata­bánya megadhatja a kegye­lemdöfést a Diósgyőrnek. A PMSC szombaton este vil­lanyfényes mérkőzést játszik a Ferencvárossal az üllői úton. A zöld-fehérek síerdán 120 perces csatában vesztettek Siófokon az MNK negyeddön­tőiében. A PMSC vezető ed­zője, Rónai István ott volt a mérkőzésen és a látottakról a következő a véleménye: — Azt tudtam, hogy ez a Fe­rencváros már nem a régi, de ———— * ■ VASAS—MTK-VM 1-0 (0-0). Fáy utca, 3000 néző. V.: Kurmai. GőTtövő: Birkás. hogy ilyen gyengén játszanak, arra nem gondoltam. Egy pil­lanatig Sem volt esélyük az NB ll-es Siófok ellen. Három nap alatt nem várható jelentős formajavulás az FTC-nél, így bizakodva utazunk szombaton délelőtt a fővárosba. Nem tit­kolom, nyerni megyünk az ül­lői útra. Ha valamennyi játé­kos a megbeszéltek szerint hajtja végre feladatát és nem ijednek meg a zöld-fehér szur­kolótábortól, akkor megszakad­hat egy negatív sorozat, a Pécs ugyanis méq sohasem nyert Pesten az FTC ellen. — Milyen összeállításban lépnek pályára? — Gallai sárga lapja miatt nem játszhat, míg Dárdai, Ré- fi és Kincses sérült. Talán Dár­dai rendbe jön és játszhat. Róth taktikai okok miatt nem a védelemben, hanem a kö­zéppályán szerepel. Czérna is átkerül a középpálya bal ol­daláról a jobb oldalra, ő fog vigyázni az FTC egyik legve­szélyesebb emberére, Pogóny- ra. A tervezett csapat: Bodnár — Kónya, Torna, Schulteisz, Brézniczky — Czérna, Róth, Bendes (Dárdai), Lőrincz — Nagy, Mészáros. Dunantüll napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő * Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf: 134 Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 • Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os -gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs. Fnoel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696 Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti n Maqyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díi eov hóra "*4,— Ft neavedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,- Ft

Next

/
Oldalképek
Tartalom