Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-16 / 105. szám

Magánállatkert Vékényben ■ Autóscsárda, kamionpihenő ■ Pécsett a RASTRA Világ proletárjai, egyesüljetek! hétfői Duncintüli napló XLI. évfolyam, 105. szám 1984. április 16., hétfő Ara: 2,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kertba r a t boltok Dél-Dunőntűlon Az Egyesült Államok agressziója Nicaragua ellen A nicaraguai nemzetvédelmi minisztérium közlése szerint a népi hadsereg alakulatai San Juan del Norte kikötőtől mint­egy két kilométerre heves har­cokban megakadályozták a vá­ros elfoglalását. Nyugati hír- ügynökségek az ARDE ellenfor-- radalmi szervezet szóvivőjére hi­vatkozva azt a hírt tették közzé, hogy az ellenforradalmárok be­vették a Costa Rica-i határához közeli kikötővárost. Dániel Ortega, a iKormányzó Tanács koordinátora, a Sandi­nista Nemzeti Felszabadítási Front Országos Vezető Taná­csának tagja a harcokkal kap­csolatban a tv-nek nyilatkozva kijelentette, hogy az Egyesült Államok egyre jobban kiterjesz­ti agresszióját Nicaragua ellen. Washington több mint 600 ak­nazárat létesített a nicaraguai kikötők közelében, s összehan­golta a Hondurasból és Costa Ricából kiinduló ellenforradal­mi támadást országa ellen. Sarlós István Indiába utazott Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Minisztertanács elnökhelyette­sének vezetésével vasárnap kül­döttség utazott Indiába. A delegáció részt vesz Körösi Csorna Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából rendezendő emlékünnepsége­ken és tudományos ülésszakon. Stíriai kormánynyilatkozat Szíria legfontosabb kül- és belpolitikai feladatairól kor­mánynyilatkozatot olvasott fel Abdul-Rauf Kasszem miniszter- elnök a törvényhozásban. A parlament szombaton ülésezett. A nyilatkozat szerint a szíriai kormányzat az ország legfőbb külpolitikai .feladatának az összes megszállt arab terüle­tek felszabadítását és a Pa­lesztinái arab nép nemzeti jo­gainak érvényesítését tekinti. Politikáját az „amerikai impe­rializmussal és az izraeli cioniz­mussal szembeni ellenállás alapján a közös arab fellépés erősítésének szándéka" vezérli. A Kasszem vezette kormány szerint a közel-keleti helyzet elmérgesedése az amerikai és az izraeli agressziós politika következménye. A kialakult, veszélyes körülmények Szíriától azt követelik, hogy szélesítse és szilárdítsa a baráti együtt­működést azokkal az erőkkel, amelyek támogatják az arab népek küzdelmét a szabadság­ért és függetlenségért.“ Kapálógéptől a szalma kalapig... Van egy üzlethálózat ha­zánkban, amely csöndes karri­ert futott be az utolsó tíz év­ben: a kertbarátok boltháló­zata. Három megyében készí­tettünk róluk körképet, ugyan­akkor azt is elmondhatjuk, hogy ahol nincs ilyen üzlet, ott is árusítanak kerti kisgépeket a vas-műszaki boltok, mago­kat, műtrágyát és permetező­szert a háztartási üzletek, alap­vető cikkekhez, például apró­magokhoz a községek vegyes­boltjában hozzá lehet jutni, és műtrágyaárusítással már egyes benzinkutaknál fs foglalkoznak. Sajátos és gazdag áruvá? lasztékot alakítottak ki éppen az erősödő konkurenciától hajtva a kertbarát- és gazda­boltok, melyek közül Dunántúl egyik legellátottabb szaküzlete éppen Pécsett található, a Bé­ri Balogh Ádám utcában. A kispiac melletti üzlet idén ta­vaszi árubemutatót szervezett, szórólapokon tájékoztatta vevő­it a mezőgazdasági kistermelés­hez szükséges anyagok, eszkö­zök széles választékáról és a szolgáltatásokról. Mint dr. Moí- vav László üzletvezetőtől meg­tudtuk, megszervezik a ház­hozszállítást; előrendelést, elő­jegyzést vesznek fel telefonon is, továbbá állandó szaktanács- adással állnak a vevő rendel­kezésére. Eqyik specialitásuk most az olcsó akáchordó, 500— 240—210—100 literes méret­ben, és hiánycikket pótoltak az alumíniumkádak beszerzésével is. Vásárolnak egyenesen a ter­melőtől, szélerőqép beszerzésé­ről tárqyalnak Gvönqyössel, megkeresik a qyártókat az úi cikkekért, sőt az úiítások mellé is odaállnak. Mintegy 40 szál­lítóiaktól több ezer cikk talál­ható az üzletben az aprómaa- vaktól a szerszámokon, kisgé­peken át a növényvédőszere­kig, kerti bútorokig, vagy a szalmakalapig ... Hasonlóan gazdag Siklós két éve megnyílt szakboltja, ahol ugyancsak jelen vannak a bo­rászati eszközök, és ahol szin­téh adnak szaktanácsadást. A pécsi Hajnóczy utcai, a Me­gyeri úti gazdabolt, a Hal téri üzlet mellett Komlón, Mohá­cson, Sásdon és Egyházaskozá- ron van még szakosodott bolt, és az áfészek mindenütt ösz­tönzik ezek megnyitását. Boly­ban a vas-műszaki bolt a mezőgazdasági kisgépek köl­csönzését vezette be. — Becsülete van a termő­földnek Tolnában is —, fogal­mazott Szoboszlai Jenő, a MÉ­SZÖV képviseletében. — A me­gye legnagyobb^ertbarát szak­boltja a szekszárdi Skála ker­tészeti ABC-je, és egyben ez a legjobban ellátott. Tolna me- qye 10 fogyasztási szövetkezete foglalkozik a háztáji és kis­gazdaságok ellátásával és ezek székhelyén, Dombóvárott, Ta­másiban, Tolnán megtaláljuk a szakosodott üzleteket is. Duna- földváron a vegyibolt foglalko­zik e cikkekkel. Somogy megye legjobb ilyen szaküzlete Marcaliban van, ahol ugyancsak igen széles körből szerzik be az árukat. Kevésbé szerencsés e tekintet­ben Kaposvár, ahol a város szélén, Szentjakabon található gazdabolt, de itt is keresik a megoldást egy belvárosi szak­üzlet kialakítására. Somogybán 14 a kertbarátboltok száma, melyekből egész fűzér települt a Balaton mellé: önálló üzlet van Siófokon, szakbolt Kőrös­hegyen, Boglárlellén, valamint Fonyódon, ahol a Tüzép vál­lalta a lakásépítéshez, beren­dezéshez szükséges cikkek mellett a mezőgazdasági cik­kek árusítását is. Gállos Orsolya Kézműves kirakodóvásár volt Pécsett, a vásárcsarnokban. (Riport a 2. oldalon.) Az első győzelem PMSC-Szegedi Volán 28-26 (12-15) NB I. férfi mérkőzés. Városi sportcsarnok, 1500 néző. V.: Baumann, Becsi. PMSC: Kova- csics — Hunyadi (2), Kedves (9), Takács (7), Perger (3), Pu- tics (4), Ivanics (1). Csere: Gerdesics (kapus), Steer (1),' Fehér (1). Edző: Koleszár György. Két vereség után a Szegedi Volán ellen mindenképpen ja­vítani szeretett volna a PMSC és ez sikerült is, megszerezték első idei győzelmüket. A piros­feketék kezdtek jobban, de az első félidő hajrájában érthetet­lenül kapkodtak, a Szeged for­dított, és elhúzott négy góllal. A második félidőre rendezte so­rait a Pécs, ledolgozták a hát­rányukat, a 39. percben ki­egyenlítettek (18-18). Ezután Takács vezérletével ötgólos előnyre tettek szert (25-20), és ekkor úgy tűnt, hogy könnyű győzelem lesz. Sajnos, az utol­só percekben ismét könnyel- műsködtek a hazaiak és az 57. percben már csak egy gól volt az előny (27-26). Rendkívül iz­galmas volt a hátralevő idő­szak, végül is a PMSC-nek si­került itthon tartania a két baj­noki pontot. A Szegedi Volán legeredményesebb játékosai: Szabó (6), Szabadíts (6) és Lé­ié (5) voltak. Felvételünkön: Putics nagy erővel dobja a labdát a szege­diek kapujába. Fotó: Arató Asztalitenisz EB Győzelem a dánok ellen, férfi vereség a svédektől Szép számmal akadnak a moszkvai Európa-bajnokságon, akik már 1958, a budapesti el­ső találkozó óta „bábáskod­nak" a kontinesvetélkedők mellett. Egyes vezetők már ak­kor is különböző funkciókat töl­töttek be, s egykori játékosok, akik most mint edzők vagy kí­sérők figyelik a 14. EB esemé­nyeit, de öreg tudósítók is akadnak a nemzetközi mezőny­ben. Vasárnap délelőtti körkér­dés alapján egyöntetű volt a megállapításuk: az idei, talán az eddigi legkiegyensúlyozot­tabb Európa-bajnoksóg, soha annyi jó csapat nem állt asztal­hoz, mint most, amit egyébként az eredmények is bizonyítanak. Vasárnap délelőtt a harma­dik, este a negyedik forduló mérkőzései szerepeltek a prog­ramban. A magyarok ezen a napon csak északiakkal talál­koztak délelőtt könnyebb ellen­felekkel, este viszont a két svéd válogatottal. Bérezik Zoltán ve­zető edző bevetette Gergelyt és Molnárt is, a női csapat a már megszokott összeállításban játszott a dánok ellen. A két eredmény 5-1, illetve 3-0 volt. A sérülés miatt a versenyek­től távolmaradt egyéni világ­bajnok Appelgren nélkül is jobb volt a Klampárral és Jó- nyerrel felvonuló magyar vá­logatott ellen a svéd együttes. Az északiak 5-2-re nyertek, s ezzel az Európa-bajnoki címvé­dő magyarok elszenvedték első vereségüket. Néhány játszma viszont biztos vezetés után ve­szett el, Jónyer például Lindh ellen a döntő szettben 15-7-es vezetés után kapott ki, Klam- pár pedig U. Bengsson ellen ugyancsak a döntő játszmában 18-15-ről vesztett. — Szoros volt a mérkőzés, amit mutat, hogy hat találkozó csak a döntő játszmában dőlt el — mondta a vereség után Bérezik Zoltán, a válogatott ve­zető edzője. De még nincs minden veszve, hiszen, ha nye­rünk a franciák ellen, bejutunk az elődöntőbe. TOTO 1. Dortmund—Mannheim 4-1 1 2. Frankfurt—1. Fc Köln 0-2 2 3. Hamburg—Mönchengladb. 2-1 1 4. Leverkusen—Dremen ’ 0-0 x 5. Hannover—Schalke 04 1-4 2 6. Herthg BSC— Ulm 1-0 1 7. Genoa—Milan 2-1 1 8. Roma—Juventus 0-0 x 9. Torino—Udinese 0-1 2 10. Arezzo—Campobasso 2-0 1 11. Monza—Sambenedettese 1-0 1 12. Palermo—Padova 0-1 2 13. Triestina—Cremonese 1-1 x +1 14. Duisburg—Kassel 3-0 1 Növényápolószerek a Pannónia Afész Béri Balogh Adóm utcai kertbarátok boltjában Proksza László felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom