Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-12 / 101. szám

1984. április 12., csütörtök Dunántúli napi ft 3 Kisvállalkozásból — repertoárdarab Jókedvű szórakoztatás Camoletti bohózata a Ságvári Kamaraszínházban Nincsenek adataim a fran­ciaországi válási statisztikáról, így összevetést se tehetek a fölfelé ívelő — s a világrang­listán is előkelő helyen álló — magyar helyzettel. Ezen belül is a házasságtörés okozta vá­lások számával. Érzésem azon. ban megalapozott lehet, mi­szerint a franciáknak alkati, életvitel- és életmódbeli sajá­tosságuk, hogy az „örök har­madik" megjelenését, s a nyo­mában támadó családi viharo­kat valahogy könnyedebben „reagáják le”, viselik el. Nem bonyodalmak nélkül, persze. Ami azután megannyi vidám színpadi darab középponti té­mája, színháztörténeti távla­toktól napjainkig. Scribe-től Faydeau-r» át Marcel Achard- ig. Különösképp, mióta a múlt század közepe tájt Eugene Seribe kitalálta a „jó megcsi­nált darabot", szalonvígjáté­kok özöne foglalkozik a fel- szarvazások, félrelépések min­dig időszerű és (szenvedő ala. nya kivételével) mindenki szá­mára mulatságos helyzeteivel. S ezt teszi voltaképp egy Ca­moletti nevezetű, franciaorszá­gi szerző is, akiről annyira nem tudunk semmit, hogy a 14 forintokért árusított műsorlap­ról még a keresztneve sem de­rül ki... Azon túl, hogy hír­tik, párizsi színművész, akinek itthon két vidéki színház mu­tatta be egy-egy darabját (A Leszállás Párizsban címűt és a mostanit); az egyik Pes­ten is sikert aratott. A Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában látott Bol­dog születésnapot! c. kétré­szes (egyébként háromfelvo- násos) bohózatából még az is sejthető, hogy ez a párizsi szí­nész nem csupán „lejátszotta” szerepeit. Mindenkitől igyeke­zett közben mindent megta­nulni, ami az élvezetes, szóra­koztató műfajú színdarabírás­hoz szükséges, így ez a műve is olyan, amivel a rendezőnek — ha okos — nincs túl sok dolga. Hangsúlyokra, arányok­ra, szituációkra és a poénok előkészítésére kell ügyelnie; a színészeket e közös célra rá­hangolva — a többit hozza maga a darab. Vas-Zoltán Iván szerencsé­sen erre koncentrál. Sem a szerző, sem a darabja nem akar mást, mint két órán ke­resztül szórakoztatni egy félre­értés-vígjáték bohózati hely- zetsorozatóval, amit a rendező mértéktartóan kedves távolság­gal, rokonszenvesen; nem „agyonötletezve”, ám ahol a szituáció kínálja, ott a csön­des iróniát sem kendőzve állít színpadra. Helyenként, például az intim hatású „pánflikás” jelenetben picit merészebb is lehetne. Egészében véve azon­ban fő értéke a gördülékeny, megbízható, jó előadás, a de­rűs kikapcsolódás élménye. Jól követi, s színészei tehetsége­sen érzékeltetik a szerző alko­tó módszerét: kiélezett pilla­natokban —, amikor mór ez- redmásodperceken múlik a „minden kiderül” helyzete — valami, valaki mindig tovább­lendíti a kacagtató cselek­ményt a fonák-mulatságos végkifejlet irányába. Az öt szereplő vidáman, iga­zi jótékkedvvel teremti meg a jóízű szórakoztatás légkörét. Hangszálbeteqsége miatti hosszabb kényszerű távolléte Jelenet a darabból: Unger Pálma, N. Szabó Sándor, Gyuricza Liliann, Bieder Éva és Balikó Tamás. (Ornódi László felvétele) Két évtizedről Könyv az országos kamarakórus- fesztiválok történetéről A Pedagógusok Szakszerveze­te Nevelők Háza megjelentette az Országos Kamarokórus Fesz­tiválok Pécsett (1964—1982) cí­mű kiadványát. Kezébe tudta adni annak a több száz kórus­tagnak, szakembernek és zene­barátnak, akik az elmúlt napok­ban, a nemzetközi kamarakórus fesztivál idején Pécsett tartóz­kodtak. A könyv korszakot zár le: az országos kamarakórus fesztiválok két évtizedének ese­ményeit foglaljo össze. Az ízléses külsejű könyv gon­dosan összeválogatott adato­kot, dokumentumokat tartal­maz. A bevezető visszanyúlik azokhoz az évekhez, amikor a „kodályi magvetés egyik magá­tól nyílt, kedves virága", az énekkari mozgalom legfiatalobb hajtása, o kislétszámú, de mű­vészi igényességű kamarakórus- éneklés még csak bontogatta szárnyait. Egy — dátum szerint is pontosan meghatározott — hangversenyen megszületett a kamorakórusok országos talál­kozójának gondolata, igénye. A kezdeményezés és a megva­lósítás feladatának nem köny­nyű vállolósa Pécs érdeme. A könyv lapjain nyomon követ­hetjük azt o tevékenységet, amely a fesztiválok megrende­zését kísérte, azokat a célkitű­zéseket, amelyek megvalósulá­sa a tíz fesztivál jelentőségét, országhatárokon túl is ható eredményességét igazolják, és bizonyítékai annak, hogy az egész kórusmozgalom reper­toárjának felfrissítésében, mű­vészi színvonalának emelésé­ben, az új, fiatalokból álló együttesek létrejöttében a pé­csi fesztiváloknak komoly sze­rep jutott. Mindezt adatokkal „fesztiváli statisztikával" tá­masztja alá a kötet. Értékét, dokumentumjellegű hitelessé­gét növeli, hogy a napi sajtó­ban, szakfolyóiratokban elszór­tan megjelent és ma már nagy­részt hozzáférhetetlen vagy ne­hezen megszerezhető cikkeket, kritikákat, személyes emléke­ket, a fesztiválokkal kapcsola­tos műsordokumentumokat, fényképeket tesz közzé. A for­rásjegyzék az érdeklődők szá­mára további ismeretszerzést tesz lehetővé. K. E. után örömmel láttuk N. Szabó Sándort a gátlástalan férj szerepében. Balikó Tamás egyéni színekkel formálja meg a „bepalizott" jóbarát alak­ját: Bieder Évából, bár hiteles, gyanakvó feleséget alakít, épp ezek a sajátos színek hiányoz­nak. Gyuricza Liliann kellemes, vonzó, szekszepiles ifjú hölgy, fanyar humorral. Unger Pálma felszabadultan jókedvű „szlen- ges" játékkal egészíti ki az est sikeres hangulatát. A Komló­ról indult kisvállalkozás reper­toárba emelése jó ötlet, sze-~ rencsés választás volt. W. E. Preitner Tamás (508-as Szakmunkásképző Intézet, Pécs); Látkép ÜJabb naiiv-kiöllíftas Komlón Kalányos Flóra képeivel a kiállításon Kalänyos Flöra képei Komlói naiv festők. Számom­ra ebben a formában vált fo­galommá az a kör, amely Komló városában élő alkotó­kat jelent. Olyan alkotókat, akik a komlói cigányság köré­ből származnak, szakmunkás­ként vagy segédmunkásként dolgoznak, és a festés, a szö­vés vagy a tárgyalkotás más módjaival teszik életüket gaz­dagabbá. Ez a gazdagodás persze környezetüket is gyara­pítja, s egyben az emelkedés egyfajta útját is jelenti a ci­gányság számára. Az emelke­dést, az önbecsülést is az ön­kifejezés mellett. Tudjuk azt is, hogy ennek az alkotókörnek a tagjai a Fürst Sándor utcai általános iskola képzőművésze­ti szakköréből, majd az erre épülő felnőttszakkörből érkez­nek. Ezek a közösségek és Koltai Magdolna rajzpedagó­gus, szakfelügyelő szakmai és emberi támogatása jelenti szá­mukra a fő erőforrást. És tá­mogatást ad e naivfestőknek maga Komló városa is, amely évek óta érzi, milyen érték és milyen felhajtó erő rejlik e ci­gányalkotók tevékenységében és alkotásaiban. Tudjuk, képe­ik számára a luzsoki tájház­ban adott helyet Baranya me­gye Tanácsa és a kecskeméti Naivfestők Múzeuma is őriz alkotásaikból. Mindezt abból az alkalom­ból írtuk le, hogy ismét kom­lói naivfestő, Kalányos Flóra képeiből volt kiállítás a kom­lói Május 1. Művelődési Ház­ban. Akár sorozatról is beszél­hetnénk, hiszen talán két hó­napja láthattuk ugyanitt Orsós Ferenc képeit. Itt van a cigány naivfestők galériája is, ahol az egyéni kiállítások után mutat­ják be a képeket. Egyéniségek formálódtak ka­rakteressé Koltai Magdolna szakköreiben. Sajátos világot jelenítenek meg a 19 éves Ka­lányos Flóra képei is. Ö talán a legigazibb naivfestő ebben a körben, akinek nem is a rajz, hanem a festés az erő­sebbik oldala. Képeinek fő motívuma az anya, ő jelenik meg a gyermekkel, a gondos*- kodás, a magához ölelés moz­dulatával. Ha táj vagy város­kép kerül ki Flóra keze alól, az is mindig egy központi nő­alak köré komponálódik. A fia­tal segédmunkásnő maga is két gyermék anyja. Kiállítását, akár a korábbi naiv-tárlato­kat dr. Romváry Ferenc mű­vészettörténész, a Janus Pan­nonius Múzeum osztályvezető­je nyitotta meg. Gállos Orsolya Országos középiskolai fotókiállítás Közel két évtizedes hagyo­mánya van Pécsett a diákfotó- kiállításoknak. 1966 óta éven­ként április 4-én nyílik Pé­csett, a középfokú oktatásban részesülő fiatalok legjobb fényképeit bemutató tárlat, amelynek ezúttal a Ivov-kert- városi 508. sz. Tarr Imre Szak­munkásképző Intézet adott otthont. A Magyar Fotóművészek Szö­vetsége és a Népművelési In­tézet bíráló bizottságának nem volt könnyű feladat kivá­logatni a hazánk 62 taninté­zetének 138 diákjától érkezett csaknem félezer fotóból a nyil­vánosság elé kerülő alkotáso­kat. Bállá Árpád Kazincbarciká­ról, Chikán Zoltán Vácról, Princzinger László Pannonhal­máról küldött díjnyertes képet, de kitűnő fotókat láthatunk Nagykállóról, Sarkadról, Csor­náról, Makóról. Pápáról, Ta­tabányáról is. Hagyományosan jól szerepeltek a székesfehér­vári diákok, akiknek 13 kiállí­tott képéből három is tisztelet­díjban részesült, valamint a budapesti 6. sz. Szakmunkás- képző Intézet, ahonnét szintén 13 fotó kapott nyilvánosságot, közülük egy díjazott. A pécs-baranyaiaknak sem kell szégyenkezniük. A komlói Kun Béla Gimnázium­ból Kovács Norbert két külön­leges technikájú, tónusredu­kált képével hívja fel magára a figyelmet, míg a pécsi Ko­marov Gimnázium tanulója, Schneider Zoltán „Repülés" c. fotójával emelkedik stílszerűen az átlag fölé. A rendező, 508-- as intézet szakmunkástanulói közül Preiner Tamás a kiállí­tás legeredményesebb szerző­je: mindhárom képe díjat ér­demelt. Látványos képpárral szerepel Tóth Árpád („Gólya- halál") és csakugyan bájos Tóth Tímea „Báj" c. fotójának modellje. A kiállítás 1984. április 23- ig tekinthető meg naponta 9— 18 óráig az Eszék u. 12. sz alatti intézetben. (Megközelít­hető a 16. sz. helyi járattal.) Dr. Szász János KlSZ-kiildöttgyűlés a PMMF-en Pécs városának minden ha­todik KISZ-tagja valamelyik felsőoktatási intézményben ta­nul vagy dolgozik. Az első is­kolai szintű küdöttgyűlést teg­nap tartották a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, ahol 850 KISZ-tagot 75 küldött képviselt. Berta Márton KISZ-titkár a bizottság beszámolójához fű­zött szóbeli kiegészítésében rendhagyónak minősítette a beszámolót. Elmondta, hogy a jelenlegi, korántsem optimális mozgalmi helyzet miatt csak tényszerű megállapítások meg­tételét és konkrét esetek le­írását látták jónak. Az alapszervezeti munka elégtelenségének okát a be­számoló azzal indokolta, hogy ezek a legkisebb szervezeti egységek — legalább is a PMMF-en — egyetlen kérdés­ben sincsenek döntési helyzet­ben, így az egyik legfontosabb funkcióként megjelölt érdek- védelmi tevékenységet sem tudják megfelelően ellátni. A beszámolóból az is kiderült, hogy a főiskola oktatói-dolgo­zói alapszervezetében is csök­kent a taglétszám. Az önkri­tikus, a jövőre vonatkozóan vi­szont csak általános feladato­kat megjelölő beszámoló után a küldöttgyűlésen a vártnál kevesebb hozzászólás hangzott el, vita nem alakúit ki. Ketten is szorgalmazták an­nak kísérleti bevezetését, hogy az alapszervezeteket érdeklő­dési körök szerint alakítsák meg. Hantos Ferenc negyed­éves hallgató kifejtette, hogy nem a legnépszerűbb dolog ma ifjúsági vezetőnek lenni. Többen hangsúlyozták a kol­légiumi élet szerepét, az itt szervezett politikai képzési for­mák és más közösségi meg­mozdulások jelentőségét. A küdöttek végül megvá­lasztották a PMMF új KlSZ-bi- zottsógát, melynek titkára Ha­lász László, az intézmény ma­tematikai—számítástechnikai intézetének 32 éves program- szervezője lett. Bozsik L. Jó napot, Magyar­ország! És jó estét! Az adás ugyanis, melyről előre kitervelten írni kívánok, eltartott este 11-ig. „Áthanyattfeküdtem" az egész szerda délutánt, hogy cseppjét se mulasszam. Mondanám, megnéztem a török—magyar meccset, aztán ottragadtam, de ez se igaz teljesen, egyszerűen kíváncsi voltam, lehetséges-e élőben 10 órányi műsoridőt ki­tölteni dögunalom és patakzó veríték nélkül. Bármilyen meg­lepő: lehetséges. Legalábbis Vitraynak és riportertársainak sikerült. Szépen, tempósan foly- dogáló délután volt, Vitray „csak ült és meséltetett, nóga­tott, organizált és ironizált, va­lóban összefogta a négy hely­színt, Bujákat, Hajóst, Őriszent- pétert és a stúdiót, nem jött zavarba és nem engedte el ma­gát, egyszerűen eltöltötte és el­töltette Magyarországgal ápri­lis 4.-e délutánját. Mondta: ve­télkedő lesz, de mondta: nem ám komoly! és a tévé által véres versengéshez szoktatott helyszínek szép lassan megér­tették: lehet játékból is ját­szani. Elsőnek a magyar válo­gatott fogadott szót és a nagy körkapcsolás nyitányaként hat laza gólt rúgott a törököknek. Aztán a kihelyezett riporterek nyugodtak bele, hogy itt a ve­télkedő csak forma és bizony elég ironikus forma, időtöltés és nem érdemes görcsösen győ­zelemre seqíteni „falujukat”, hi­szen az már a puszta bemutat­kozással is nyert. Híveket, tu­ristákat, s nem utolsósorban magas rangú állami tisztviselők figyelmét, jóindulatát. Ami bi­zony elkél, mint az a rögtön­zött fórumból ki is derült. Mely fórum az egész nap legsikerül­tebb és a demokrácia mai ál­lása szerint leginkább példa­szerű része volt. Nem tudom, Vitray-feszabadultsága ragadt-e rá a stúdióban üldögélő mi­niszterekre és államtitkárokra, vagy maguk is ezt a stílust ked­velik szívük szerint, minden­esetre hajbók- és protokoll- mentes beszélgetést láttunk, előkészített, de nem kifundált kérdezz-felelek játékot. A bujá- ki, hajósi, őriszentpéteri állam­polgár bizony kérdezett, direkt- ben és kapkodva, hogy minél több búja-baja beleférjen eb­be a ritka alkalomba. A ma­gas rangú tisztségviselők pedig hasalós nélkül válaszoltak, vi­táztak, visszakérdeztek, a me­zőny legjobbjának ravasz cse­leivel és ritmusváltósaival Ván- csa Jenő bizonyult. És az előze­tesen aligha egyeztetett kérdé­sektől bizony, hogy nem vete­medett el a nyilvánosság abla­ka, sőt mintha élvezte volna az egészséges huzatot, a konkrét kérdések áradatát. Váltott köz­ségekkel és miniszterekkel min­den héten el tudnék képzelni ilyen televíziós „fogadóórát”, élőben persze és leqalább ilyen nyitott „ablakokkal”. Mert láttuk, kérdés van, annyi, hogy az elmaradtaknak Vitray külön postafiókot ajánlott. így telt a nap. Az este aztán aálaműsor- ba torkollott, vagy süppedt, ki- nek-kinek ízlése szerint. Játék­kal, mely abból állt, hogy me­lyik falu ismeri föl előbb ne­ves fővárosi művészeink lábát térdtől lefelé. Nem hittem vol­na, de fölismerték. Ennek az örvendetes jártasságnak lett ju­talma a soros műsorszám — egy közepes kívánságműsor színvonalán. Szóval, mire én az eltökélt hanyattfekvésbe, a nagy körkapcsolás önmaga sztereotí­piába fáradt bele. Nem na­gyon — teszem hozzá — hisz egy ilyen monstre vállalkozás, ha nem látványos kudarc, már siker. Jó riporterek és riport­alanyok sikere és eqy műsortí­pusé, melyet ugyanilyen komo­lyan véve jó lenne avakran vi­szontlátni a képernyőn. Parti Nagy Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom