Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-09 / 98. szám
Kalendárium 1984. ÁPRILIS “ HÉTFŐ Erhard NAPJA . HÉTFŐ: Nyolcvan évvel ezelőtt, 1904. április 9-én született Pécsváradon, és 73 éves korában, 1977-ben halt meg Budapesten Andor Ilona karnagy, neves zenepedagógus, Liszt-díjas kiváló művész. Rövid ideig —* 1927-ben, 1928-ban — Pécsett volt zongoratanár, majd 1929-től a budapesti Leőwey Klára Gimnázium ének-zenetanára. KEDD: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. április 10-én halt meg — 72 éves korában — Algernon Charles Swinburne angó^ költő és esszéista. Válogatott költeményeinek kötete (Tenger és alkonyság között" 1965- ben jelent meg magyarul. SZERDA: Száz évvel ezelőtt, 1884. április 11-én született, és 82 éves korában, 1966-ban halt meg Piero Jahiner olasz költő és regényíró. Nagy népszerűséget szerzett neki háborús naplója. CSÜTÖRTÖK: Száz évvel ezelőtt, 1884. április 12-én született Győrött, és 77 éves korában, 1961 márciusában hunyt el Budapesten Szerdahelyi Sándor újságíró, kritikus. Már diákkorában részt vett a szociáldemokrata ifjúmunkás-mozgalomban és aktív részese volt az októberi polgári demokratikus forradalom előkészítésének. A Tanácsköztársaság leverése után a Népszava szerkesztőségében dolgozott. PÉNTEK: Kilencven évvel ezelőtt, 1894. április 13-án született Szombathelyen, s 40 éves korában, 1934-ben halt meg Budapesten Der- kovits Gyula festő- és grafikusművész, a magyar képzőművészet egyik legnagyobb alakja, akinek munkásságát utólag, 1948-ban Kossuth-díjjal ismerték el. SZOMBAT: Százharmincöt évvel ezelőtt, 1849 április 14-én a Debrecenben ülésező országgyűlés egyhangúlag kimondta Magyarország függetlenségét és deklarálta a Habsburg- ház trónfosztását. VASÁRNAP: Hetvenöt évvel ezelőtt, 1909. április 15-én született Sátoraljaújhelyen Tótfalusi Sándor villanyszerelő-segéd, a kommunista ifjúmunkás mozgalom kiváló harcosa, aki 36 éves korában, fiatalon halt meg Budapesten. Az 1929. évi, majd az 1932-es debreceni sztrájkok egyik kiváló szervezője volt és a debreceni ifjúmunkások elismert vezetője. ti iD n 1 KRÓNIKA ti ldiii KRÓNIKÁÉ Külföldön, ha bárki jár, azt látja: az ablakok, ófrancia erkélyek, s a loggiák mindenütt tele virággal. A színes, illatos, szép növényekkel változatossá lehet tenni még az egyhangú lakótelepet is,- és nemcsak virágokat, fűszernövényeket' is lehet ültetni. Minthogy nálunk ez még nem mindennapos gyakorlat, és éppen tavasz ideje van, amikor a legtöbb növényt tanácsos kiültetni, mi is több helyen érdeklődtünk, mit ajántanak a szakemberek, elsősorban azoknak, akik panelházakban élnek? Ihárosi Jánosné, a Kossuth utcai virágbolt dolgozója, sok-sok virágkötészeti verseny győztese és előkelő helyezettje, a következőket tanácsolja: — Való igaz, hogy nálunk még nem szoktak rá az emberek az erkélyek hasznos és esztétikus kihasználására, pedig milyen gyönyörű lehetne mindegyik! Azt tudom tanácsolni, hogy májusban. PBpijili hét kérdfae: |||| Mi zöldelljen az erkélyen? amikor már nemigen várható fagy, akkor érdemes kiültetni a virágokat, de itt is különbséget kell tenni az északi és déli fekvésű erkélyek között. A déli fekvésűeknél már április vége—május eleje megfelelő időszak a kiültetésre, az ' északiaknál inkább május közepe. A déli erkélyekre leginkább a petúniát, muskátlit — a közönséges vagy futómuskátlit —, agirátumot ajánlom. A nyugati—keleti fekvésű erkélyekre a gumós begónia, a fukszia, a nagyon meleg helyekre pedig a pozsgás növények ültethetők. Ezeken kívül alacsony növésű, örökzöld cserjéket is lehet nevelni, például a futótuját. Szép ha asszimetrikusan ültetjük őket. A fűszernövények közül talán a sáfrányt, bazsalikomot, kakukkfüvet tudnám ajánlani. Akinek pedig francia erkélye van, oda is lehet ültetni; különösen árnyékos helyre az egyik legszebb növény az estike. Ha kinyit juk az erkélyajtót, kellemes, bódító illat árasztja el a lakást. Jól tartható erkélyen a petrezselyem, a snidling — vagy magyarul á metélőhagyma —, amiket emeletesen is lehet ültetni, 5 centiméterenként kifúrt nylonzsákba. Palántáról májusban érdemes ültetni az erkélyre paradicsomot, paprikát, karalábét, karfiolt. Mások is ajánlják az erkélyek beültetését, dr. Bálint György például ezt írja a Magyar Konyha egyik számában: — Igen hasznos kaprot ültetni óz erkélyen: magja gyorsan és könnyen kikel, s a nyár folyamán célszerű háromhetente megismételni a vetést. Majoránnát április végén tehetjük ki ládába, ugyanígy, már palántaként ültethetjük ki a bazsalikomot, és a rozmaringot is, amelyet már csak illatáért is érdemes nevelni. (D. Cs.) Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: SALAMON GYULA Ma délelőtt 9-től 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hivható a 10-053-as telefonszámon KISS LASZLONÉ Szerkesztőségi hirügyeletes: NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. CB-rádió hívójelünk: „Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. O Tüskés Tibor új könyve. Nemrég jelent meg és a boltokban kapható Tüskés Tibor: Illyés Gyula alkotásai és vallomásai tükrében című könyve. A fényképekkel, eredeti dokumentumokkal gazdag kötet a Szépirodalmi Könyvkiadó Arcok és vallomások című sorozatában látott napvilágot. O Nemzetközi vörösbor-fesztivált rendeztek az elmúlt héten Sopronban, ahova szinte egész Európából érkeztek a rendezvény iránt érdeklődők és résztvevők. A verseny legeredményesebb hazai résztvevője, a Villány-Mecsekaljai Borgazdasági Kombinát volt: borai három aranyérmet nyertek. A Szekszárdi Állami Gazdaság borai közül egy kapott aranyérmet. O Családi levelek minikönyvben. Háry János legendás alakja költői megalkotójának, Garay Jánosnak a válogatott családi leveleiből szerkesztett minikönyv készült el a közelmúltban a Szekszárdi Nyomdában. A fényképekkel illusztrált 360 oldalas könyvecske a nyomda minikönyvgyűjtők klubjának gondozásában jelent meg 500 példányban. O Májakció. Március 31-gyei befejeződött a tavaly augusztusban a húsipar által meghirdetett zsírszalonna-akció. Ez év február végétől újabb akciót hirdettek meg: a sertés- és marhamájakciót. A sertésmáj árát 76-ról 61 forintra szállították le. O Középkori város — középkori élet címmel dr. Levárdy Ferenc kandidátus, művészet- történész tart előadást hétfőn fél 7-kor a Pollack Mihály Műszaki Főiskola építészettörténeti sorozata keretében, a Boszorkány úti kollégiumban. Mit? Hol? OlcsAbban! MECSEK ÁRUHÁZ: A cipőosztályon egyes fazonú férficipők 40 százalékos árengedménnyel vásárolhatók. Az első emeleti divatáruosztályon olcsó gyermek és férfi kempingnadrágok érkeztek. KONZUM ÁRUHÁZ: Rövid ujjú férfiingek 195 Ft-os, takaró, 150x200 cm 225 Ft-os reklámáron. Különböző biztonsági zárak nagy árengedménynyel, egyes könnyűzenei és komolyzenei lemezek 20—50 százalékos engedménnyel kaphatók. Tojáscukorka (10 dkg) 3,80 helyett 2,50 Ft-ért. Autó üléshuzat-vásár, Lada személy- gépkocsikhoz és Skoda 120-as típushoz igen kedvező áron kapható, amíg a készlet tart. CENTRUM ÁRUHÁZ: A Centrum hétfő keretében ma 20 százalékkal olcsóbban vásárolható a pécsi áruházban kínai lapostányér, csemegetányér, valamint leveses csésze aljjal. O Nagy értékű szakkönyvtárral gyarapodott a pécsi Janus Pannonius Múzeum. Dr. Fenyő Iván Herder-díjas művészettörténész hagyatékának közel 3000 kötetes könyvtárát adományozta nemrégiben elhunyt özvegye, dr. Fenyő Ivánné, Helena Kästenbaum. Közte és a múzeum között már 1982-ben létrejött a megállapodás, amely szerint a könyvtár és biedermeier bútorzata a múzeum gondozásába kerül. A Baranya megyei Múzeumigazgatóság Kulich Gyula utcai barokképületében dr. Fenyő Iván hagyatékából az elhunyt művészettörténész tiszteletére, emlékszobát rendeznek be. O A Pécsi Zsolnay Porcelán- gyár termékeiből nyílt kiállítás a napokban Zalaegerszegen, a Szakszervezetek Művelődési Központjában. A vásárral egybekötött bemutató április közepéig fogadja az érdeklődőket. O Bélyeg-gyorscsere. A Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége Dél-dunántúli Területi Irodája április 9-én 17 órai kezdettel gyorscserét rendez a Szekszárdi Művelődési Központban. Három megyeben dolgoztak a vakmerő betörők Van néhány érdekes kicsengése ennek a szinte már fantasztikusnak minősíthető betöréssorozatnak. Például az, hogy vannak nevelhetetlennek tűnő bűnözők. Nem szívesen írunk le ilyen súlyos szavakat, de a tények alátámasztják: Bencsik rendőrségi felügyelet alatt állt, jópárszor volt már büntetve betörés miatt, jónéhány évet töltött börtönben, a múlt év októberének közepén szabadult, november elején már el is követte újabb bűncselekményét. Természetesen betörést. Azután Tislér: korábban is bűntársa volt Bencsiknek, ő is ült már több mint két évet, szeptember Ötvenhárom betörés három hónap alatt Több mint I millió forint értékű lopott holmi ) ENERGIAFEL HASZNÁLÓK, FIGYELEM! TÜZELÉSTECHNIKAI --------- BOLT --------P rométheusz-RAMOVILL tüzeléstechnikai szaküzleteink 0 CARBOROBOT 2,5 40 kW teljesítményű out. sz. kazán, 0 KT 80 alternativ tűz. kazáncsalád, 0 GANZ Müszerművek olaj- és gázégő termékei, 0 napkollektorok, 0 olaj- és gázégő-alkatrészek BESZEREZHETŐK SZAKÜZLETEINKBEN. Pécs, Engel J. u. 11 A. Telefon: 24-567, Kaposvár, Füredi u. 12—14. Telefon: 14-155. 1/ ' elején szabadult, s ugyancsak nem sokáig tartotta magát takarékon. Egyedül Nagy volt az, aki eddig nem volt büntetve, de ha megemlítjük, hogy társaival együtt azért járta éjszakánként három megye bezárt italboltjait, presszóit, butikjait, műszaki boltjait, hogy az onnan szerzett értékekből teremtse elő tervezett szép jövőjének anyagi alapjait — maszek redőnyös akart lenni —, akkor ő sem sorolandó az ártatlan bárányok közé. ötvenhárom felderített bűn- cselekmény, összesen 1 millió forint értékű kár — ez szerepel az 1956-ban született, komlói Bencsik Gyula, a nála két évvel fiatalabb Tislér Károly és a 24 éves Nagy Péter számláján. Utóbbi kocsijával jártak „beszerző körútra”, de béreltek is — egy komlói lakostól — autót, vagy ha másképp nem jutottak hozzá, „elkötöttek” egyet. így azután a kép tarka: betöréses lopás, rongálás, jármű önkényes elvitele, életveszélyt okozó súlyos testi sértés kísérlete. Csak Tolna megyében: Báta- széken, Alsónyéken, Kakasdon, Pörtönyben, Decsen — ezekre a helyekre egy éjszaka, múlt év december 5-ére virradó éjjel —, Dalmandon, Nagykónyiban, Szekszárdon, Iregszemcsén, Ka- posszekcsőn törtek be. Ebben a megyében 23 alkalommal feszítették fel vagy le a rácsot, az ajtót. Somogybán kilenc ízben, Baranyában huszonegyszer. Volt persze/ ahol többször is jártak. Például Vajszlón, a presszóban. Először november 16-án Tislér és Nagy, egy pénzeskazettából emeltek el 8400 forintot. Másodszor Tislér és Bencsik, január 5-én, a kazettát most nem találták, megelégedtek „készáruval". Volt olyan eset, hogy egy maszek butikjából 210 000 forint értékű árut pakoltak be a kocsiba, a ka- posszekcsői butikból — a termelőszövetkezeté — csaknem 90 000 forintnyit. Vakmerőek voltak, íme, a nagybajomi eset: a műszaki boltba törtek be, ez a község központjában van, kitűnően megvilágított helyen. Benyomták a kirakatüveget, odatolattak a „nyíláshoz" a kocsival, és szépen megpakolták, 44 000 forint értéket vittek el. A szentlőrinci műszaki boltból a nyomozás megállapítása szerint 90 000 forint értékű árut. Ennyit a betöréses lopásokról. A garázdaság? Amikor már megpakolták magukat, vagyis végeztek a „munkával", vandál módon törtek-zúztak. Például: több ezer forint értékű palackozott italt vágtak a falhoz, leöntözték a nekik felesleges cigarettákat. Életveszélyt okozó, súlyos testi sértés kísérlete: Erzsébeten akartak betörni az italboltba, szerződéses üzemeltetője — ugyancsak jó kondícióban lévő ember — a 'zájra felfigyelt. Bencsik egy vasrúddal éppen a rácsot feszegette, amikor megjelent a kocsmáros. Már zuhant is' a fejére a vascső, reflexszerű mozdulattal kapta a karját az arca elé, a homlokát így is elérte a súlyos vas, a szemét elöntötte a vér... Ennek köszönhették Bencsikék, hogy megléphettek. Az első betörést november elején az utolsót január 12-én követték el. Nem túl hosszú idő 53 bűncselekmény elkövetéséhez. Nekik sikerült megoldani. Valószínűleg lett is volna folytatása, ha a rendőrség egy rendkívül körültekintően, jól szervezett akció végén el nem fogja őket, s 13-án már őrizetbe is kerültek. Egyébként a három jó megjelenésű fiatalember Mecsekjánosi-pusztán bérelt egy épületet, ott gyűjtögették a „szajrét”, már amit a keszthelyi, vagy a nagykanizsai vásárban el nem adtak. így is csaknem 400 000 forint értékű bűnjelet foglalt le a rendőrség. Az utóbbi évek legjelentősebb betöréses lopássorozatában a vizsgálat folyamatban van. Mészáros Attila Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. Hycomot (Bp.) 544 Trabant Hycomot Combi (Bp.) 40, Trabant Limouiise (Bp.) 2t 415 Trabant Limousine (Győr) 10 111 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 954 Trabant Combi Spec. (Gy6i) 3 612 Wartburg Limousine (Bp.) 10 223 Wartburg Limousine (Győr) 6 420 Wartburg de Luxé (Bp.) 15 605 Wartburg de Luxé (Győr) S 700 Wartburg de Luxe TT (Bp.) 3106 Wartburg Tourist (Bp.) 6 375 Wartburg Tourist (Győr) 2 515 Skoda 105 S (Bp.) *337 Skoda 105 S (Győr) 6 522 Skoda 120 L (Bp.) 15 679 Skoda 120 L (Győr) 11 214 Skoda 120 GLS 662 Lada 1200 (Bp.) 24 777 Lada 1200 (Győr) 9 672 Lada 1300 (Bp.) 10 041 Lada 1300 (Győr) 4 149 Lada 1500 (Bp.) . 11 064 Lada 1500 (Győr) 3 220 Lada Combi (Bp.) 5 725 Moszkvics 13 439 Polski FIAT 126 (Bp.) 17 306 Polski FIAT 126 (Győr) 5 706 Polski FIAT 1500 (Bp.) 4 526 Dacia (Bp.) 19 743 Zastava (Bp:) 4 950 A pécsi színházak heti műsora SZERDA Nemzeti Színház: A hétfejű tündér (du. 3 órakor), Balett ’84 (este 7 órakor) Szigligeti-bérlet (Komarov Gimn., Zrínyi Keresk. Szakisk. ea.) CSÜTÖRTÖK Nemzeti Színház: A denevér (este 7 órakor) Mikszáth-bérlet (Radnóti Közgazd. Szakközépisk. ea.) Kamaraszínház: Charley nénje (este 7 órakor) Móricz/B bérlet (Széchenyi Gimn., Vegyipari Szakközépisk. és Horvát-Szerb Gimn. ea.) PÉNTEK Nemzeti Színház: Cigánykerék (este 7 órakor) örkény-b. (Kodály Gimnázium ea.) SZOMBAT Nemzeti Színház: A denevér (du. f3 órakor) A katonák (este 7 órakor) Somlay-bérlet Mecsek cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . (este 10 órakor) VASARNAP Nemzeti Színház: Luxemburg grófja (du. f3 órakor) A denevér (este fd órakor) Uray-bérlet Mecsek cukrászda: Nem bánok semmit sem . . . (este 10 órakor) Bóbita Bábszínház: Karácsonyéj (de. 10 órakor) SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A katonák (este 7 órakor) Sarkadi-bérlet MOZI Petőfi: Ezermilliárd dollár (f4, 6, f9) Kossuth: Csillagok háborúja (10, f3) Az óriás (nő, n8) Park: Ezermilliárd dollár (hn3, nő, hn8) Nevelési Központ: Piedone Egyiptomban (4, 6) Gyilkos bolygó (8) Rákóczi: Csillaghullás (5, 7) Fekete Gyémánt: Szuperexpressz (6) Jószerencsét: A Jó, a Rossz és a Csúf (5) Mohács: Johohoho (ő) Filmklub (8) Komló, Zrínyi: Donald kacsa (4) Kisvárosi fojtogató (ő, 8) Komló, Május 1.: Mi, büszke magyarok (f5, f7) Szigetvár: ördögfajzat (ő. 8) Siklós: D. B. Cooper üldözése (7) Harkány: Katasztrófa földön-égen (7) Boly: Kvartett (7) Dunaszekcső: Va- bank (8) Pécsvárad: A karatézó Cobra visszatér (7) Sásd: A francia hadnagy szeretője (8) Sellye: A reménység szele (5, 7) Szentlőrinc: Délibábok országa (8) Villány: Együttélés (7) Mágocs: Excalibur (7) Beremend: A Tű a szénakazalban (f8) SOMOGY MEGYE Kaposvári Vörös Csillag: Gyanútlan gyakornok (5) Veronika Voss vágyakozása (7) Szabad Ifjúság: Gyerekek a Kéktó hegyről (4) Vérvonal (ő, 8) Mozimúzeum: Kortárs filmklub Lola (fő) Siófok: Nőrablás (7) Mar- cali: Kincs, ami nincs (7) Nagyatád: Kutya éji dala (5, f8) Barcs: Anna és a vámpír (8) JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.30: Videooldalak (Zg). 16.40: Ritmus, ritmus (Zg). 16.55: Mesét mondunk (Zg). 17.00: Magyar nyelvű tv-napló (Bg). 17.10: Dubrovnik (Zg) 17.40: Hírek (Zg). 17.45: Szlovén népmesék (Zg). 18.00: Adás gyermekeknek. 18.15: Tv-naptár (Zg). 18.45: Pódium — ifjúsági adás (Bg). 19.15: Rajzfilm (Zg). 19.21: Reklám (Zg). 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: A furcsa zakó — tv-film (Zg). 21.00: Reklám (Zg). 21.05: Kiválasztott pillanat. 21.10: Külpolitikai adás (Bg). 21.40: Egy szerző, egy film (Bg). 22.00: Tv-napló. MÁSODIK MŰSOR 18.15: Történelmi elbeszélés — művelődési adás (Zg). 18.45: Zenei album (Zg). 19.00: Sportgrafikon. 19.27: Ma este (Zg). 19.30: Tv-napló. 19.55: Reklám (Zg). 20.00: Adás a tudomány köréből. 20.50: Zágrábi körkép (Zg). 21.05: Reklám (Zg). 21.10: Nő a pult mögött — filmsorozat (Zg). 22.00: Könnyűzenei adás (Zg)-