Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-08 / 97. szám
o nie i. Továbbra is veretlen a PMSC Volán SC-PMSC 2-2 (1-0) (Munkatársunk telefonjelentése) Czabán Samu tér, 1500 néző. V.: Urbán. Volán: Varga — Szabó S., Hatvanger, Hámori, — Kékesi, Szeibert, Seres, Forintos, Zom- bori (Szabó A. 68. percben), — Nyúl (Vincze 64. percben), Kajdi. Edző: Kiss Imre. PMSC: Bodnár — Schulteisz, Torna, Róth — Bendes (Gallai 69. percben), Dárdai, Czérna, Lőrincz, Brezniczky (Réti a szünetben) — Nagy, Mészáros. Edző: Rónai István. Ilyet sem lehet minden nap látni: Mindkét csapat öt—öt középpályást vonultatott fel. A PMSC-ben Brezniczky, a Volánnál Forintos lépett egy sorral előrébb. Két kihagyott pécsi helyzettel kezdődött a találkozó. A 2. percben Bendes átadásával Mészáros kilépett a leálló védők közül, a válogatott az alapvonal közeléből balról visszagurított, de előbb Dárdai, majd Nagy sem volt képes a hálóba találni. Az első öt perc végén újra Dárdai hibázott, Nagy beadása után erőtlenül fejelt kapura, labdája a felső lécről hullott vissza. A 9. percben az addigi egyetlen valamire való támadásából vezetést szerzett a Volán. Kékesi cselezgetett a jobboldalon, onnan élesen belőtt, és Brezniczky olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy az a lábáról az elvetődő Bodnár mögött a hálóba vágódott, öngól. (1-0). A 20. percben Nyúl csúsztatott fejesét védte szögletre Bodnár. Hat perc múlva Róth buktatta Nyúlt, sárga lapot kapott érte. A 31. percben Bendes kísérletezett távoli lövéssel, Varga öklözött, Nagy ismételhetett, pattogó fejesét követően azonban a védők a gólvonalról kivágták a labdát. Áz első félidő lefújása előtt 5 perccel Bendes szöktette Nagyot, aki viszont túlkomplikálta a dolgot, gólhelyzetben addig térült, fordult, amíg szerelték. A 44. percben Kajdi elől Bodnár kifutva mentett. A szünet utáni első esemény: Hatvanger szabálytalanul lebir- kózta Mészárost. Urbán sárga kártyát mutatott fel neki. A 49. percben egyenlített a PMSC. Lőrincz szöktette a csereként beállt Réfit, a friss ember jobbról, kisodródva 10 méterről a hosszú sarokba bombázott (1-1). Nem sokat váratott magára a Volán vezető gólja. Az 53. percben Nyúl elcsípett egy lepattanó labdát a jobb oldalon, és majdnem az ötös sarkáról nagy erővel lőtt a hálóba, a labda a kapufát is érintette, Bodnár valószínűleg begurítást várt. (2-1). A 75. perc hozta meg a második pécsi egyenlítést, Mészáros kétszer is megforgatta Hámorit, aztán jobbal 6 méterről a hálóba zúdította a labdát (2-2). Ezután már egyik csapat sem erőltette a góllövést. Majdnem érvényesült a régi igazság: gólhelyzetek sorozatát büntetlenül nem lehet kihagyni. A PMSC az első 10 percben megnyerhette volna a mérkőzést, a végén ellenben örülhetett az egyik pontnak. Nagyék sorsdöntő pillanatokban később is hibáztak, emiatt eléggé nehezen sikerült meghosszabbítani a tavaszi pécsi veretlenségi sorozatot. 2-2-t követően mindkét gárda belenyugodott szerintük a megmásithatatlan- ba: hogy ez a találkozó nem hozhat más eredményt, csak X-et. A PMSC ha bátrabb, a Czabán Samu térről is győztesként távozhatott volna. A PMSC-ben Bodnár a második gólnál jobb helyezkedéssel talán háríthatta volna a lövést. A védelemben Torna biztos pont volt, Schulteisz sokat szabálytalankodott, mig Róth fáradtnak tűnt. Bendesnek a Dz NB I. további eredményei MTK-VM—Diósgyőr 3-1 (0-1). Hungária körút, 3000 néző, v.: Kovács. Góllövők: Fodor (2), Balogh, illetve Borostyán. A jól szervezett diósgyőri védőkkel 50 percig nem boldogultak a hazaiak. Fodor két ügyes megoldása viszont megfordította a játékot, s végeredményben a hazaiak megérdemelten győztek. Jók: Kürtösi, Fodor és Borsó, illetve Veréb, Görgei és Borostyán. Vasas—Tatabánya 2-0 (1-0). Fáy utca, 3000 néző, V.: Divi- nyi. Góllövők: Híres, Kiss. A Vasas — főleg akarata ré. vén — rászolgált közepes formával is a két pontra, a győzelemben nagy szerepet játszottak védőjátékosaik, Híres és Komjáti, akik fáradtságot nem ismerve segítették sokszor enervált csatáraik tevékenységét. Jók: Leboniczky, Híres, Komjáti, Balogh, Rixer, illetve Barabás (csak igyekezetéért). Bp. Honvéd—ZTE 3-2 (2-1). Zalaegerszeg, 6000 néző, v.: Nagy B. Góllövők: Bodonyi (2), Esterházy, ill. Gass, Kereki. Az izgalmas 'hajrá a Honvédé volt, s több lehetőség el- puskázása után végül is kicsi, karta a helyzetek alapján megérdemeltnek nevezhető, nagyón értékes győzelmet. Jók: Sallai, Nagy, Bodonyi, Esterházy. Gere, illetve Pecsics, Kereki, Galántai, Gass. Rába ETO—Ferencváros 3-2 (2-1). Győr, 15 000 néző. V.: Hartmann. Góllövők: Burcsa (2), Hannich illetve Kerekes, Szabadi. A rengeteg kihagyott gólhelyzete miatt vált a győriek számára szorossá és izgalmassá a mérkőzés a nem túl sokat mutató Ferencvárossal szemben. Jók: Burcsa, Kurucz, illetve Haaz és Rab. Ú. Dózsa—Nyíregyháza 3-0 (2-0). Megyeri út, 3000 néző, v.: Nagy L. Góllövők: Kisznyér (2). Fekete. Gyenge színvonalú, iram nélküli mérkőzésen az Újpest félgőzzel is biztosan qyőzött, a nyíregyháziaknak alig volt lehetőségük, szinte minden ere. jüket a védekezés kötötte le. A vasutascsapat helyzete egyre kilátástalanabbnak látszik. Jók: Kovács J., Kardos, Ambrus, Fekete, Kisznyér, illetve Moldván. SZEOL AK—Videoton 1-0 (0-0), Szeged, 8000 néző, v.: Győri. Góllövő: Segesvári. Közepes színvonalú, de rend. kívül küzdelmes mérkőzést láthatott a szép számú nézősereg. A szegedi gólig a hazaiak játszottak fölényben, a Videoton gyors kontraakciókra épített, de ezek nem sok veszélyt jelentettek. A helyzetek alapján a SZEOL AK egygólos győzelme megérdemelt. Jók; Szabó Gy.. Kozma, Segesvári, illetve Csuhay, Szabó.J. Haladás VSE—Csepel 0-0. Szombathely, 6000 néző, v.: Lauber. A 29. percben Marton összefejelt a védőkkel, a földre esett, majd letámogatták a pályáról, kisebb agyrázkódást és orrporc sérülést szenvedett. A látottak alapján az egyik pontot megérdemelten vitte el a fővárosi együttes. Jók: Vörös, Preszeller, Nagy, illetve Kovács. Kőhalmi, Wéber. AZ NB I. ÁLLASA 1. Bp. Honvéd 21 13 5 3 45-17 31 2. Ű. Dózsa 21 10 9 2 37-21 29 3. Rába ETO 21 9 7 5 46-38 25 4. Videoton 21 10 4 7 30-20 24 5. Tatabánya 21 9 6 6 28-26 24 6. Vasas 21 9 5 7 28-21 23 7. Pécsi MSC 21 7 8 6 26-25 22 8. MTK-VM 21 8 5 8 31-35 21 9. Zalaegerszeg 21 8 4 9 25-26 20 10. SZEOL AK 21 7 6 8 25-29 20 11. Haladás 21 8 4 9 22-28 20 12. Ferencváros 21 6 7 8 34-35 19 13. Csepel 21 6 7 8 25-27 19 14. Volán 21 4 8 9 27-38 16 15. Nyíregyháza 21 4 4 13 19-42 12 16. Diósgyőr 21 2 7 12 14-34 11 középpályán több jó átadása volt, kár hogy a második félidőre elszürkült. A többiek közepesen játszottak. Elöl Nagy óriás helyzeteket hagyott ki. Mészárosnak nem ment jól a játék, mégis egyszer megvillant, akkor viszont megmutatta: valójában mit tud. A Volán legjobbjai a pálya minden pontján felbukkanó Kékesi, Szeibert és a sérülés miatt lecserélt gólveszélyes Nyúl voltak. Kiss Imre: — Biztos győzelmet engedtünk ki a kezünkből. Az utolsó 10 perc játéka megbocsáthatatlan egy olyan csapatnál, amelyik kiesés ellen küzd. Rónai István: — Kétszer is egyenlíteni tudtunk, ez dicséretes. A döntetlen- igazságos. Horváth László NB-s ifjúsági bajnokság PMSC—Videoton 3-1 (3-0), Pécsújhegy, 200 néző. V. Hő- dör. PMSC: Bogyay — Tomka, Márton, Bérczy, Vidák (Sági) — Csoboth, Túri (Paletta), Vető (Szirtes), Bojás — Lovász, Ud- vardi. Edző: Garami József. G.: Bojás, Udvardi, Pál (öngól), ill. Hetyési. A PMSC-ből Bérczy, Csoboth és Lovász nyújtott átlagon felüli teljesítményt. Pécsi tájfutó napok 800 induló a Mecsek Kupán Szombaton délelőtt kellemes tavaszi időben Komló—Zobák- puszta térségében folytatódott a IX. nemzetközi pécsi tájfutó napok rendezvénysorozata. A Mecsek Kupán 800 tájfutó, köztük finnek és jugoszlávok indultak. A Keleti-Mecsek gyöngyszeme, a Móré vár sok borsot tört a versenyzők orra alá, nemkülönben Pápai János, a PVSK válogatottja, mint a viadal pályakitűzője. Az idény első tétre menő viadalán a felnőtt I. osztályú számok voltak a legizgalmasabbak. A férfiaknál sokáig a volt pécsiek, most veszprémi színekben futó Sziebert Péter és Nagy Márton állt a legjobban. A verseny derekán a székesfeTOTÓ 1. Bremen—Uerdingen 5-2 1 2. Bayern M.—VFB Stuttgart 2-2 x 3. Mannheim—Kaiserslautern 2-0 1 4. Oberhausen—Freib. vas. játsszák 5. Charlottenburg—Aachen vas. játsz. 6. Lüttringhausen—Karlsr. vas. játsz. 7. Saarbrücken—Duisburg 2-0 1 8. Stuttg. K.—Wattenscheid 0-0 x 9. Cavese—Cagliari vas. játsszák 10. Empoli—Monza vas. játsszák 11. Padova—Atalanta vas. játsszák 12. Palermo—Arezzo vas. játsszák 13. Perugia—Varese vas. játsszák Pótmérkőzések: 14. Offenbach—Leverkusen 0-2 2 15. Pistoiese—Pescara vas. játsszák 16. Sambenedettese—Lecce vas. játsz. Területi bajnokság Nehéz helyzetben bravúrral tisztáz a BTC kapusa a Kisdorog elleni területi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Fotó: Szabó G. Megyebajnokság Pécsi Postás—Kesztyűgyár 2-1 (0-0). Postás-pálya, 100 néző. V.: Kelemen. Küzdelmes mérkőzésen tíz emberrel győzött a Postás. Kiállítva a 62. percben Szabó Szilárd. G.: Szabó Sz., Peti, illetve Erdei. Beremend—Vajszló 6-0 (3-0). Beremend, 150 néző. V.: Benkő. A hazaiaknak nem kellett megerőltetni magukat, könnyed játékkal is fölényes győzelmet arattak. G.: Ragány (2), Németh (2), Horváth, Tobi 11-es- ből. Vasasi Bányász—Szentegát 4-0 (2-0). Vasas, 300 néző. V.: Sör. A bányászcsapat a helyzetek alapján még nagyobb arányban is győzhetett volna. G.: Szabó, Dobsi, Varga, Bogdán II. Steinmetz SE—Zsolnay 3-1 (2-0). Zsolnay-pálya, 100 néző. V.: dr. Rákóczi. Jó játékvezetés mellett a helyzetek jobb kihasználásával a Steinmetz megérdemelten nyert. G.: Gettó, Matoricz, Bodró ill. Czinger. Újpetre—U. PEAC 3-1 (1-0). Ifjúsági stadion. Az újpetrei csapat pécsi győzelme meglepetés. Kézilabda Pécsi BTC—Eger 22-17 (14-8). NB I. B női mérkőzés, Pécs. Ld.: Dukát (7), Tollas (4). Szo- mor (3). Komlói Bányász—TFSE 24-23 (13-9). NB I. B férfi mérkőzés, Budapest. A komlóiak legjobb dobói: Ambrusics (5), Szalka (5), Érsek (5). Kisdorog—BTC 3-1 (1-0). Bőrgyár-pálya, 150 néző. V.: Laskai. Kisdorog: Kiss I. — Ber- ning, Nagy, Éppel, Papp — Marton, Spiel, Klein, Kiss II. (András) — Szabó, (Hos- nyánszki), Kerekes. Edző: Lo- sonczi István. BTC: Péter — Papp, — Bálint Gy., König, Görög, Lutz — Aradi, Bodor, Szabó — Vajda (Bagoly), Ábrahám, Bálint Cs. Edző: Görgényi János. A nagyon gyenge teljesítményt nyújtó BTC sima vereséget szenvedett a közepes játékot produkáló Kisdorogtól. G.: Spiel, Klein, Kiss II., ifi. Nagy öngól. Tenisz a mű jégen Van, aki a salakra esküszik, mások a műanyagon érzik jobban magukat és a labdát. Teniszezője válogatja . .. Vége már néhány hete a korcsolyaidénynek, a műjégpályán egy tipikusan tavaszi-nyári sportág, a tenisz lesz ismét egyeduralkodó. Idén újra három műanyag-pályán, kulturált körülmények (öltözők, büfé) között püfölhetik a labdát a teniszkedvelők, április 9-től egészen szeptember 2-ig. A városi műjégpálya játékterein szünnap nincs, mindennap 7.00—12.00 és 14.00—20.00 között lehet teniszezni. Ebben az évben új szolgáltatást is bevezetnek, aki igényli, havi 40 forintért öltöző- szekrényt bérelhet, ahol megőrzik teniszfelszerelését. A családtagoknak, ismerősöknek, várakozóknak lengőteke áll rendelkezésre, amit ingyen használhatnak. Az idényre különféle bérleteket bocsátanak ki. Egy pálya egy órára, létszámtól függetlenül (akár négyen is igénybe vehetik) 80 forint, egy olyan bérlet ára, ami 10 alkalomra (mindig egy-egy órára) érvényes: 500 forint. Egy pálya ára a teljes szezonra, alkalmanként egy-egy órára összesen 1050 forint. Hétköznap délutánonként majdnem teljesen foglaltak a pályák, szombat-vasárnapra viszont még elfogadnak előjegyzéseket, mert a hétvégeken üresek a játékterek. A nyáron tenisziskola is indul ugyanott, április végén pedig női és férfi párosok részére lakóterületi bajnokságot rendeznek. A csapatbajnokság — 22 együttessel — április közepén indul, a csb-találkozókra hétfőn és csütörtökön délutánonként kerül sor. Egyébként szó van arról, hogy idővel hat újabb műanyag borítású pályát alakítanak ki a műjégpálya melletti szabad területen. hérváriak válogatottja, Benedek kitűnő részidővel élre ugrott és ezt az előnyét a 13. kilométer végén is megtartotta. A nőknél a válogatott Káló, Csőkör és Rostás szoros küzdelemben egymás közt el is döntötték a Mecsek Kupa sorsát. A többi 16 kategóriából kitűnt a két junior; Oláh és Nagy, a serdülőknél a kaposváriak üdvöskéje, Pavlovics Gábor teljesítménye. Az A-kategóriás PVSK mint házigazda egyetlen versenyzőjét sem indította a versenyen, a rendezés sikere érdekében. Eredmények: Nők. Felnőtt I. o.: 1. Káló, DVTK, 2. Csőkör, Veszprém. 3. Rostás, Hódmezővásárhely. II. o.: 1. Muzs- nai, OSC. ... 6. Vass P. orvosegészségügy. III. o.: 1. Barócsi, Jászárokszállás, Szenior: 1, Schlosszer, Bp. Postás. 2. Fal- tiszné, Pécsi Meteor ... 4. Ba- ronekné, P. orvosegészségügy. Juniorok: 1. Oláh, Nyíregyháza. Ifjúságiak: 1. Káló, DVTK. Serdülők: 1. Pfeiffer, SMAFC. Úttörők: 1. Deseő, K. lombik. Férfiak: fein. I. o.: 1. Benedek, Szfv. Volán. 2. Lantos, BEAC. 3. Nagy, Veszprém. II. o.: 1. Bokros, MEAFC. III. o.: 1. Rie- sing, Szegedi VSE. Juniorok: 1. Nagy, Veszprém. Ifjúságiak: 1. Makra, OSC. Serdülők: 1. Pavlovics, Kap. Rákóczi. Úttörők: 1. Panyi, Bp. Postás. Szenior 43 évesek: 1. Schmidt, Pét, 35 évesek: Deseő, K. lombik. Dr. Kiss Endre Kosárlabda NB I. A BP. HONVÉD NYERT ZALAEGERSZEGEN A férfi kosárlabda NB l-ben szombaton lejátszották a záró fordulót. Egy mérkőzés elmaradt, mert a pécsiek nem érkeztek meg Körmendre. A nap legkiemelkedőbb teljesítménye a listavezető Bp. Honvédhoz fűződik, a sokszoros bajnokcsapat imponáló fölénnyel nyert a 3000 nézőtől támogatott ZTE otthonában. Ezzel szilárdan őrzi első helyét és nagy küzdelem várható a rájátszásban, amelyen az első négy csapatnak részt kell vennie. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: K. Rákóczi—Komló, Kaposvár, 16.30. Bonyhád—Sellye, Bonyhád, 16.30. PVSK—Boly, PVSK-pálya, 16.30. Nagy- mányok—Mázaszászvár, Nagymányok, 16.30. Mohács—Siklós, Mohács, 16.30. Szigetvár—Táncsics SE, Szigetvár, 16.30. Megyebajnokság: Drávátok— P. Kinizsi, Drávátok, 16.00. Villány— Geresdlak, Villány, 16.00. Szentlő* rinc—Dunaszekcső, Szentlőrinc, 16.00. Harkány—Somberek, Harkány, 16.00. TÁJFUTÁS. Pécsi tájtutó napok. PVSK Kupa váltóverseny, Komló, Zo- bákpuszta, 8.00. KÉZILABDA. NB I. tértiak: PMSC— Veszprémi Építők, városi sportcsarnok, 11.00. NB I. B. nők: PMSC— Goldberger, városi sportcsarnok, 12.45. NB II. tértiak: Boly—Katona SE, Bály, 14.00. NB II. nők: Z. Caola—P. Kesztyűgyár, Zalaegerszeg, 11.30. KOSÁRLABDA. NB II. tértiak: Sopron—Pécsi Postás, Sopron, 14.30. Péti MTE—U. PEAC, Péttürdő, 11.30. NB II. nők: Soproni Postás—P. Postás, Sopron, 13.00. RÖPLABDA. NB II. nők: Nagykanizsai Olajbányász—P. Vörös Meteor, Nagykanizsa, 10.30. Dimaptan napló ___ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf: 134 Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj e-iv hóra 34,- Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,- Ft egy évre 400,— Ft