Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-19 / 108. szám
1984. április 19., csütörtök Dunántúlt napló 3 Mire képes a nagykörzet? Egy népművelői kísérlet tanulságai Jó ideig úgy látszott, hogy Sásd nem fogja kiheverni őzt a sokkot, omelyet az okozott, hogy a nagyközség megszűnt járási székhely lenni, A hetvenes évek végén sokan gondolták úgy a sásdi lokálpatrióták közül, hogy falujukat örökre leírták, fejlődése megszakad. A szemük előtt játszódott le Kom. ló előretörése — jó néhány sásdi bányász és iparos keze- munkája is benne volt —, tisztában voltak a bányászváros vonzó hatásával, mégsem tudtak szabadulni attól a gondolattól, hogy a nagy rivális apró, szenes falucska volt még, amikor Sásdot a lexikonok már a Hegyhát földrajzi és gazdasági központjaként emlegették. A nagyközség azonban nem hagyta magát, s a nyolcvanas évek közepére túlszárnyalni látszik egykori önmagát. Ebben igen nagy szerepe van a művelődésügy munkásainak is. A Hegyhát északi részének művelődési centruma továbbra is a Jusztinger János által vezetett sásdi ,,kultúrház'' maradt. A község nyugodtan építhet erre az ügybuzgalmáról ismert népművelői gárdára. Nem véletlen tehát, hogy 1981-ben, amikor a közművelődés berkeiben — egyelőre kísérleti jelleggel — kibontakozott az ún. nagykörzeti házak koncepciója, Mohács mellett Sásdra esett a választás. Mivel a kísérletezés lendülete Mohácson alábbhagyott, jelenleg — a járások megszűnte után még indokoltabban — Sásdra figyel a megye népművelő társadalma. Lehet, hogy van kiút az aprófalvas közművelődés egyre nehezebb helyzetéből? S ha most megemlítjük a Megyei Művelődési Központ egyik új kezdeményezését, érthető lesz számunkra, miért szállta meg Sásdot és környékét a közelmúltban egy hétvégén mintegy félszáz baranyai népművelő: Bokor Béla igazgató és munkatársai úgy gondolták, helyesebb, ha a közművelődés napi robotosai maguk minősítik kollégáik munkáját, felmérve lehetőségeiket, $ ehhez mérve eredményeiket. Első alkalommal Pécsváradra látogattak el (ezelőtt néhány hónappal), s végeztek a központi és társközségekben szociológiai igényű felmérést. Március hétvégén Sásd és a körzetéhez tartozó huszonhárom község volt a célpont. Három-három tagú csoportok mentek ki a falvakba, s az igazgatási tevékenységtől a kereskedelmi ellátásig vizsgálták az adott település életét. A fő érdeklődési területük természetesen a közművelődés volt. Mi jellemző erre a körzetre? Sok apró, többé-kevésbé elhanyagolt falusi klub, könyvtár. „Telephelyek" ezek, a közművelődés utolsó végvárai az igen gyakran sorvadásra ítéltetett falvakban. Ahol mégis építkeznek, ott a tehetős porták mellett kiáltó ellentétként hívja fel magára a figyelmet a hulló vakolatú, tört ablakos középület, a klubkönyvtár. Az egész területen nincs egyetlen szakképzett népművelő sem, jó esetben pedagógusok látják el ezt a tisztet. Ezért is kardoskodnak a sásdi művelődési központban amellett, hogy most a legfontosabb az anyagi és a szellemi erők koncentrálása. Egy-egy kisközségben évente 2—3000 forint ha jut kulturális rendezvényekre. Nem szükséges részletezni, mit ér ez az összeg manapság. Ha viszont már a tervezés, az igények fölmérésének időszakában közös koncepciót tudnak kidolgozni, a közös kalapba beadott pénznél lényegesen nagyobb értékű és számú művelődési szolgáltatást kaphatnak vissza a kisközségek. Kétségtelenül vannak ennek a koncepciónak hátulütői is, például az, hogy a községi kulturális pénzek összegyűjtésével a faluközösség joggal érzi úgy, hogy maradék önállósága is megszűnt, s legfeljebb igényei megfogalmazására maradt jogköre. Az erők egyesítésének és a döntési szabadságnak olyan egyensúlyát kell tehát megteremteni, amely egyaránt biztosítja a lakosság közérzetének javulását, valamint a szellemi és anyagi javak optimális elosztását. Vélhetően a sásdi összejövetel is hozzájárult ahhoz, hogy ez a kényes egyensúly megtaláltassék. Havasi János Tankönyuhelyzet az egyetemeken A jó tankönyv az egyetemisták, főiskolások számára is nélkülözhetetlen. Természetesen itt nem akkora a szerepük, mint más iskolatípusokban, hiszen a bennük talált ismeretekhez — nagyobb munkával — több más forrásból is hozzá lehet jutni. Viszont az egyetemi, főiskolai tankönyvek jelentősége éppen az, hogy — az egyébként is szükséges más olvasmányok átnézése, megkeresése mellett —- az alap ismeretanyagot egy helyen tartalmazzák. Ez azért is praktikus, mert egy-egy felsőoktatási intézményben sokszor hetente 30—35 órát is a padokban töltenek a hallgatók, és legfeljebb ezután kezdhetnek hozzá a folyamatosan is megkívánt és a félévi vizsgákra elvárt tudnivalók elsajátításához. Késik vagy el sem készül Az esetek többségében minden tantárgyhoz van tankönyv vagy jegyzet a magyarországi felsőoktatási intézményekben A tankönyv nyomdai úton, központilag előállított, képekkel is illusztrált könyv, míg a jegyzet általában egy-egy egyetem közreműködésével kiadott fénymásolt ismeretszerző forma, tehát gyorsabban elkészülhet, ugyanakkor használatát — az egyes szakkérdésekben meglévő eltérő vélemények miatt — nem mindig kívánják meg valamennyi egyetemen és főiskolán. A tankönyv- és jegyzetellátás enyhén szólva nem zökkenő- mentes manapság. Késnek, el sem készülnek, nem mindig megfelelő színvonalúak a könyvek. A tankönyvkészítésnek szövevényes az útja: az illetékes minisztérium felkér valaki(ke)t a tankönyv megírására (az esetek egy részében nehezen talál megfelelő vállalkozót), a felkért ember megírja a könyvet, ezt lektorálják. A kiadó elfogadja és elküldi kinyomtatásra a nyomdába, amely túlterhelt és nyereségérdekeit (szemben a tankönyvek kiadójával, amely jelentős támogatást kap a könyvekhez). A könyv elkészül és elkerül a könyvterjesztő vállalathoz (eddig két könyvterjesztő is foglalkozott a tankönyvek közvetítésével, ma már csak a Művelt Nép), a könyv- terjesztő a beérkezett igények alapján elküldi a könyvet az egyetemnek vagy főiskolának, ahol boltban vagy városi üzletek részeként, esetleg az intézményben működő bizományos segítségével a hallgatóhoz kerülhet. Az itt vázolt folyamat, ideális esetben, minden zökkenő nélkül, három-hat évet (!) vehet igénybe. (A jegyzetek útja nem ilyen bonyolult, de ott egyrészt Iskolaújság Szentlőrincen Kilencedik évfolyamánál tart és negyedévenként lát napvilágot a szentlőrinci 1. számú általános iskola újsága, a Hattól Tizennégyig. Az újságot átlapozva a diák toliforgatók hangjának, stílusának frisse- sége, üdesége ragadja meg az olvasót — ezt a lapot ugyanis teljességében a gyerekek az iskola újságíró szakkörének tagjai írják, ők készítik a riportokat, interjúkat egymással vagy a felnőttekkel, és ők kezdeményezik és vezetik a lap hasábjain folyó vitákat is. A stábban csak a felelős szerkesztő felnőtt: Varga Ferenc, az iskola tanára. A kezemben lévő számot egy interjú indítja Gazsó Ferenc miniszterhelyettessel, majd következik egy örök újságtéma, eqy jeqyzet az iskolai rongálásokról. Itt máris rovatokra figyelhetünk fel. A jegyzet a Csak egy szóra ... felcím alatt jelenik meg, aztán jön a Barangolások szabadidőben, amely a Méta együttessel ismerteti meg az olvasót, majd a Krónika, amely tudósítást közöl a szentlőrinci újságíró szakkörnek a Dunántúli Napló szerkesztőségében tett látogatásáról, riportot a Bóbita Bábszínház bábkészítőivel. Ebben a rovatban található egy a kívülálló számára érdekes beszámoló az iskolaszövetkezetben tartott zárszámadásról. Megtudjuk, hogy a munkaiskola kísérletéről nevezetes szentlőrinci iskolában 1,5 százalékkal teljesítette túl termelési tervét az iskolaszövetkezet, és a 450 000 forint tiszta nyereséget táborépítésre és jutalmakra használják fel, továbbá ebből bővítik az idei termelést. Az iskola nyomdája is túlteljesítette tervét 12 000 forinttal, míq a kertészeti és a faipari műhely bevétele elmaradt a tervezettől. Az iskolaújság természetesen közzéteszi a diákok verseny- eredményeit a tanulás és a sport területéről, vitát közöl egy iskolai rendezvényről, és beszámolókat a parlamenti fenyőünnepség, a zánkai táborozás résztvevőitől. Bemutatkozik hasábjain az iskolarádió és végül találunk itt egy szellemes szerkesztőségi beszélgetést a hosszú télről — a meteorológiai és a politikai télről, váltakozva. Végül ismét a lap hangvételéről szólnánk — elismeréssel. Az írásokban nyoma sincs a fontoskodásnak, a felnőttes póznak, a cikkek írói saját világukban mozognak, ám megtalálják az ezzel találkozó pontokat, és felnyitják a külvilágra nyíló ablakokat. A tevékenységüket irányító pedagógusok mindvégig háttérben maradnak, de jelenlétük, okos tanácsaik azért ott érződnek valamennyi írás hátterében. Gállos Orsolya Képünkön Pécs legjobban ellátott jegyzetboltja látható. A JPTE Tanárképző Karán működő Makarenko könyvesboltban az oktatáshoz szükséges jegyzetek és tankönyvek mellett az éppen megjelent más könyvekből is széles választék várja az érdeklődőket. Nincs, de van az említettek miatt még nehezebb megjósolni a kívánt példányszámot, másrészt azoknál a tantárgyaknál, ahol tankönyv van, jegyzetet csak kivételes esetben lehet készíteni, mondja ki az érvényes jogszabály.) Csak utalványra Nézzünk most meg egyetlen intézményt! A POTE esete azért külcmösen érdekes, mert itt más tényezők is közrejátszanak a tankönyvhiányban, bár ellátása nem rosszabb, mint a többi felsőoktatási intézményé. Dr. Kutas László, az egyetem tanulmányi osztályának vezetője : — A helyzet meglehetősen bonyolult. Vannak tantárgyak, amelyekből létezik tankönyv, de pillanatnyilag nem kapható. Más esetekben (három ilyen tantárgy van) nincs is hivatalos tankönyv. Harmadrészt pedig — és ez a kisebb probléma — van tankönyv, kapható is, de a tárgyat tanító profesz- szor az anyag kisebb-nagyobb részét más formában kéri. Mivel azok a könyvek, amelyekből a hallgatók tanulhatnak, a praktizáló orvosok számára is alapmunkáknak számítanak, a medikusok részére olcsóbb változatban is kiadják őket. Így az egyetemi tankönyv sokszor harmad-negyedannyiba sem kerül, mint a könyvkereskedelemben árusított változata. Ezért vált szükségessé, hogy utalványokat adjunk ki minden egyes hallgatónak, minden egyes tankönyvre. Ezzel elmegy az épület alagsorában található árusítóhelyre és megveheti az olcsóbb könyvet. Dr. Barta Ottó professzor, rektorhelyettes: — Fontos lenne, hogy készüljön egy pontos lista a hivatalos tankönyvekről. Ennek alapján a kiadó több évre előre kinyomtathatná a megfelelő mennyiségű tankönyvet. Ezen kívül elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy a hallgatók már a tanév kezdetén rendelkezzenek valameny- nyi, az oktatás folyamatosságát biztosító tankönyvvel, ezzel is tehetnénk egy lépést az egyetemen sajnos, még ma is meglévő „elég az elégséges"- szemlélet ellen. Itt jegyezzük meg, hogy a távlati tervek közt szerepel olyan kiegészíthető jegyzet kiadása több tantárgyból is, amelyet szinte naponta kiegészítenének, az adott szaktárgyban megjelent magyar és hozzáférhető külföldi szakiroda- lommal. Ez azért is lenne jó, mert megvalósítása egyetemi döntést kíván, csupán és végre hivatalossá tenné az egyes professzorok előadásairól amúgy is közkézen forgó „jegyzetelésmásolatokat". Kiadót a felsőoktatásnak? Nézzük végül, milyen megoldást látnak a legilletékesebbek. Dr. Barta Ottó: — Megfontolandónak tartanám egy olyan könyvkiadó létrehozását, amely csak a felső- oktatást látná el a szükséges oktatási anyaggal. így talán rövidebb lenne a tankönyvek elkészülésének ideje és időben kézhez is kapnák őket a hallgatók. Dr. Kutas László: — A meglévő nehézségek mellett legfeljebb arra törekedhetünk itt a tanulmányi osztályon, hogy megfelelően koordináljuk a munkát. Megszervezzük az egyetemen, hogy a beszerezhető tankönyvekből legyen elegendő és ezekhez itt az épületben hozzá is lehessen jutni. Egyébként a minisztérium változtatásokra készül. Dr. Lukáts Jenő, az Egészségügyi Minisztérium felsőoktatási és kutatási főosztályának vezető helyettese: — Szerintem még az orvos- egyetemeken a legjobb a tankönyvellátás. Igaz, hogy három tárgyból (biokémia, pszichiátria, radiológia) nincs hivatalos tankönyv, de közülük kettő hamarosan megjelenik. Az elkövetkezendő években várható a szintén hiánycikknek számító Anatómiai atlasz bővített, modernizált változata is. Egyébként mi a kiadóval két—három évre előre tervezünk, és évente 3—4 millióval támogatjuk az egyetemi tankönyvek kiadását. A továbbiakban pedig — anyagi okok miatt — elhaqyiuk az egy tantárgyból szóló kettős tankönyveket, és arra törekszünk, hogy az újonnan kiadott művek szerkesztett kiadványok legyenek, melyekben minden egyetem egy-egy professzora ír fejezetet. Bozsik László Képernyő Leltár Azért kínos, ha hétfő reggel végig kell lapoznom a műsorújságot, hogy hát mit is láttam én az elmúlt héten. Pedig néztem én, legalább annyit, mint egy átlagos előfizető, néztem én rendesen és összevissza. Jobb lenne, persze azt mondani: néződött velem a televízió. Lapozok hát most dühösen, nem igaz, hogy ennyire nem maradt meg semmi, nem létezik. Na ugye, itt van mindjárt szerdán a Magyar- ország— Bulgária olimpiai selejtező, ezt is láttam, de legalább nem csoda, hogy ott rögtön, a sípszó pillanatában el is felejtettem. De miért csak most jut eszembe a csütörtök esti amerikai tévéfilm, a Védtelen áldozatok? Hiszen volt abban minden, tragédia, izgalom, szép szőke girl, fordulat s legalább fél órán át kétséges volt, hogy tud-e győzni az igazság, aztán persze győzött, a magányos hős (erős, markáns, határozott, vívódó, lágy) a rendőrség diszkrét, ám hathatós segítségével megharcolt érte. Szó se róla, szívdobog- tatóan szép eszmény, még el is szórakoztat, s bár a valóságban használhatatlan és követhetetlen, el lehet rajta ábrándozni. Szombatig. Mikor az olasz—NSZK film, A rendőrség megköszöni kigyógyít minden illúzióból. E tárgyban a politikai krimiben az olaszok verhetetlenek. Ez a (legkeserűbbek közül való) film is a sémát, hogy tudniillik az állam tehetetlen az állammal szemben, ki tudja hányadszor tölti meg már élettel, valódi dühökkel és persze vérrel, sok vérrel. Kemény műfaj ez, nem cukroz és csücsörít, itt is van „maaányos hős", de kényszerűen válik magányossá, bukása viszont szükségszerű, az öklök és magányos pisztolyok diadalma dajkamese. Naná, hogy szemben a nyolc hullás amerikai produkcióval, csak felnőtt nézőinknek ajánljuk, oly sok benne a valóság, a csúnyaság, meq ronda szavakat is használnak verés közben. Amin még el lehet tűnődni: vajon a televízió amolyan kedves, udvariassági gesztusnak szánta ezt a vetítést Craxi olasz miniszterelnök látogatása alkalmából? Vaqy csak puszta véletlen ez az egybeesés? Ha már jeqyzet helyett leltárt csinálok, el ne felejtsem, uqyancsak csütörtökről, a holland televízió újabb Mau- passant-miniatűrjét, az Egy nap vidéken-t. Ritka szép munka, olyan tökéletes adaptáció, mely nem másik történetté „tévésí- ti” (értsd sokszor: zanzásítja) a novellát, hanem képpé, látvánnyá dolgozza föl, s nem az alapanyaq kárára és ellenére akar művészetté, önálló alkotássá válni. És el ne felejtsem a valószínűleg igen magas nézettségű Szeszélyes évsza- kok-at pénteken este. üres volt, áttétsző, mint a fáradt szódavíz, egy-egy vónyadt poén, szóvicc ha véletlenül föl- kínlódta magát a fölszínre, ijedtében pukkadt el és mérhetetlen csodálkozásában, hogy „hát ezek (mármint a stúdió vidám és hálás közönsége) mit is röhögnek énraj- tam.” Irritál ez a görcsös stúdió-kacaj. Jó nem, de agresz- szív az lesz tőle a szórakoztató magazin. Süt a mű-jó- kedv a képernyőről, szegény néző meg nem érti, most vele szórakoznak, vagy saját magukkal netán ott a kamerák előtt, de egyik se esik neki túl jól. Mert azt megszokta már, hogy a legócskább vicceket is megmagyarázzák neki, olyany- nyira, hogy a magyarázat mo- solyogtató, nem a vicc, de hogy a nevetést, a saját, leg- szuverénebb reakcióját is kottára kelljen végrehajtania, az már sok. Inkább megtanul tá- togni. Álmosan vagy álmél- kodva. Parti Nagy Lajos Van, de nincs
