Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)

1984-04-18 / 107. szám

1984. április 18., szerda Dunántúli napló 3 A nagy teljesítményt nem tudják tetten érni Ahogy néhány évtizeddel ez­előtt a televízió kavart indula­tokat a rádiósok körében, ami­kor a kezdetleges készülékek még gyakorta „belezavartak" a rádióvételbe, most a CB-rá- dió az, amely fokozódó nép­szerűsége mellett igen nagy ellenérzéseket is kiváltott. „CB-sek szólnak a rádióból” „Hallgatom a rádiót és "be­lebrekegnek* a műsorba a CB-sek”, „Nem tudom nyu­godtan nézni a tévét, mert a legváratlanabb időpontokban bontják meg a vételt a taxi­sok”, „Nemcsak a rádiómból, de a magnómból, a lemezját­szómból is a CB-sek szól­nak" ... - hangzanak a pa­naszok, s a zavar gyakorisá­gától, erősségétől, no meg a zavart elszenvedők egyéni ér­zékenységétől függően az „ügy” előbb-utóbb a Posta Za­varvizsgáló üzeménél köt ki.- A pécsi zavarvizsgálókhoz érkező panaszoknak mindössze negyedrésze az, amelyet való­ban valamiféle külső tényező okoz - tudtuk meg Jeges Jó­zsef üzemvezetőtől. — A „vét­kes" eszközök a legtöbbször hibás nagyfeszültségű ellátó vezetékek, rossz háztartási vil­lamos gépek, de az is előfor­dul, hogy egy-egy elhangoló­dott tv- vagy rádiókészülék su­gároz ki környezetébe zavaró jeleket. A panaszokok sorában csak ezután következnek a CB- rádiók. A pécsi panaszokat 15 nap, a vidékről, a pécsi zavarvizs­gáló körzetébe tartozó három megyéből érkezőket pedig 30 napon belül kötelesek kivizsgál­ni az üzem dolgozói. Ha telefo­non érkezik a bejelentés, álta­lában meg tudnak állapodnia bejelentővel az általa „legka- pásbiztosabbnak" vélt időpont­ban, amikor a posta techniku­sai a helyszínre mennek, leve­lezés útján ez kissé nehéz­kesebben megy. A „kiszállás" során a szak­emberek első dolga, hogy megnézik, megfelelően mérete­zett antennával működteti-e a panaszos a rádióját, tv-jét, mert a posta védelme csak az így működtetett készülékekre terjed ki. Nem tudnak foglal­kozni magnóban és lemezját­szóban jelentkező vételi zavar­ral sem. Ilyen esetekben a ké­szülék tulajdonosának kell be­építenie a megfelelő zavar­szűrőt a lejátszófejbe — ennek különösebb műszaki akadálya nincsen. Ha rendben az an­tenna, a vételi zavart két té­nyező okozhatja: a vevőkészü­lék hibája, vagy valóban, az előírásoktól eltérően működte­tett CB-rádió. A kiszálló tech­nikusok egyike megkeresi a vélt zavarokozót, akinek készü­lékén ellenőrzi, hogy az az engedélyben kiadott műszaki paramétereknek megfelelően van-e beállítva. Amennyiben nem találja rajta az úgyneve­zett felharmonikus szűrőt, vagy nagyobb teljesítményűre van állítva a megengedettnél, határidőt szabnak a készülék megjavítására, s ha ezt nem teszik meg, a CB-rádió for­galmazási engedélyét bevon­ják, esetleg államigazgatási eljárást indíthatnak ellene. Amennyiben rendben találtatik a CB-s „szénája", következő lépésben a vevőkészülék eset­leges hibáját derítik fel. Az a kialakult gyakorlat, hogy az olyan esetekben, amikor a tv vagy a rádió műszaki hibája - legtöbbször elöregedése - csupán a CB-s zavartatásban nyilvánul meg, a javítási költ­séget a zavaró CB-rádió tulaj­donosa fizeti meg. A posta szakemberei szívesen segéd­keznek is a megállapodásban, gyakran előfordul azonban, hogy épp a zavart készülék tulajdonosa az, aki ez elől me­reven elzárkózik. A CB-s ügyben érkező pa­naszokat nem tartják nyilván külön füzetben, így azok szá­mát sem tudhatjuk pontosan. Az üzemvezetőtől kapott tájé­koztatás szerint azonban még nem akadt olyan ügy, amelyet nem tudtak volna megnyugta­tóan rendezni. Legtöbbször az antenna méretével volt prob­léma, vagy a vevőkészülék volt rossz, s minimális volt azon esetek száma, amikor a CB- rádióst kellett készüléke pon­tos beállítására kötelezni. Ez utóbbi esetekben is minden alkalommal időben beszabá­lyozták a készülékeket, így a CB-tulajdonosok ellen drasz­tikus fellépésre nem volt szük­ség. A fentiek alapján úgy tűn­het, szinte kizárt dolog, hogy a megfelelő antennával mű­ködtetett, jó állapotban lévő tv- vagy rádiókészülékbe be­szivárogjon a CB-sek adása. A gyakorlat azonban ennek sok esetben ellentmond, s a szak­emberek tudják is a jelenség valószínű magyarázatát. Nem különösebb műszaki bravúr az, hogy az engedélyeztetés idején felharmonikus szűrővel ellátott, s az engedélyezhető teljesítményre beállított CB- rádiót otthon, zárt ajtók mö­gött felharmonikus szűrő nél­kül, s jóval nagyobb teljesít­ménnyel működtessék. Az adás ilyen esetben már a legjob­ban felszerelt tv és rádió vevőkészülékeket is zavarhatja. A posta szakemberei a CB-rá- diók teljesítményét csak úgy tudják ellenőrizni, ha előtte becsengetnek a CB-rádiós la­kására, s mérőkészüléküket rá­kapcsolják az ominózus CB- rádióra. Mivel a zavarvizsgáló munkatársai természetesen nem törhetnek rá lakásukban a CB- rádiósokra, hogy tetten érjék őket, amint épp nagyobb tel­jesítménnyel adnak, a „cse­lekmény" gyakorlatilag bizo­nyíthatatlan. Mozgó voltuk miatt szintén nehézkes dolog az autóba telepített CB-rádiók engedélyezettnél nagyobb tel­jesítményét bizonyítani. Lepecsételni a készüléket A posta szakemberei szerint szerencsére a legtöbb CB-s tisztességes, s nem akarnak borsot törni mások orra alá. Bár nincs konkrét okunk kétel­kedni optimizmusukban, úgy gondoljuk, mégis megnyugta­tóbb biztosíték lenne a lakos­ság számára, ha - más orszá­gokban már jól bevált módon — nálunk is lepecsételnék a CB-készülékeket a forgalmazá­si engedély kiadása előtt, oly módon, hogy tulajdonosaik utólag ne állítgathassanak teljesítményén — nyom nél­kül ... Barta Zsuzsa Könyv a Nemzetiért Az Állami Könyvterjesztő Vállalat — elsők között csat lakozva az új Nemzeti Szín ház minél gyorsabb felépí tését szorgalmazó felhívás hoz — a reprint sorozatában megjelenő Széchenyi István Magyar Játékszínről című ki adványának tiszta nyerésé gét — várhatóan mintegy háromszázezer forintot —, felajánlotta az építkezés ja­vára. A kötet rövid idő alatt, tetszetős kivitelben elkészült, s a napokban megkezdődik az árusítása. A Nemzeti Színház — mint az ország első színháza — felépítésének ügye, minden­kor közügy volt. Széchenyi korán felismerte, hogy a ma­gyar nyelv ápolásának kiváló eszköze a magyar nyelvű színjátszás, s kidolgozott egy tervet az állandó magyar színház felállítására. E gon­dolatait foglalja magában az 1832-ben megírt és meg­jelentetett „Magyar Játék- szinrül" című röpirata. Mun­kájában szorgalmazta a szín­ház mielőbbi felépítését. Ajánlotta, hogy a tervezett „Theátrum” építéséhez csak akkor kezdjenek, ha megfe­lelő összeg áll rendelkezés­re. Ezért „Nyittassék egy aláírás-ív . ..” és az aláírók alakítsanak részvénytársasá­got, melynek kiválasztott tag­jai feleljenek az összegyűlt tőke célirányos felhasználá­sáért — javasolta Széchenyi. Könyve viszonylag kevéssé is­mert. Reprint kiadása azon­ban sosem volt oly időszerű, mint napjainkban. A könyvre már eddig is több ezer előjegyzés érkezett be, hiszen e kiadvány minden vásárlója egyúttal az új szín­ház építésének költségeihez — ha szerény mértékben is — hozzájárul. Tízéves a pécsi Magyar-Finn Baráti Klub 1984 áprilisában ünnepli 10 éves jubileumát a Hazafias Népfront Pécs városi Bizottsá­gának Magyar—Finn Baráti Klubja. A Baráti Klub alapítói között azok jeleskedtek elsősorban, akik a háromévenként ismétlő­dő Magyar—Finn Barátsági Hetek népes delegációiban lá­togatást tettek az „Ezer tó or­szágában”. A szívélyes ven­dégszeretet, a finn táj vará­zsa, a világhíres finn építészet, népi és iparművészet megra­gad bennünket és mély nyomo­kat hagy a Sibelius muzsikájá­Lovas József erdői Facsemeték a fóliasátor alatt A kora délelőtti napnak még nincs ereje, Ár­pádtető felől metsző északi szél fúj át a kerten, Lo­vas Józsefet ennek ellenére pu­lóverben, nyitott kardigánban találom a ház mögött — örök­zöld birodalmában. — Egyszer már megizzadtam ma reggel. Kiemeltem néhány fát és cserjét, hogy ritkítsam az ültetvényt. Az idén valahogy nehezebben akar kitavaszodni: az örökzöldjeim is mintha szen- dqregnének I /Végigsétálunk a tujákkal, ezüstfenyőkkel, hamisciprusok­kal és borókafélékkel tarkított, arborétumnak is beillő kerten, majd a házigazda kinyitja a fóliasátor ajtaját. Az aliq né­hány négyzetméteres területen több száz csemete fejlődik, vár kiültetésre. — Mindig szerettem a fe­nyőféléket. Amikor közeledtem az ötvenhez, egyre többször fölrémlett bennem: mit csinálok majd, ha nyugdíjba kerülök. Jó tíz éve határoztam el, hogy örökzöldeket nevelek-telepítek, hogy ne essek ki az erdészeti munkából még akkor sem, ha a környéket Fehérhegynek és Meszesnek hívják. Az elneve­zésből is következtetni lehet a talaj összetételére. A fenyők a savanyú földet szeretik, így bi­zonyos mértékig ót kellett ala­kítanom a talaj szerkezetét. Lovas Józsefnek, a több mint négy évtizedes szakmai múlttal mindez nem okozott különö­sebb gondot. Magyarhertelend, Kisvaszar, Zobákpuszta, Egy- házaskozár, Árpádtető — ezek voltak az erdész életútjának rövidebb-hosszabb állomásai. A földművesgyerek napszámos­ként kezdett a hertelendi er­désznél és tulajdonképpen a vadászatnak köszönheti, hogy megszerette az erdőt. Egy haj­tás után azt mondta az erdész a szüleinek: adják oda a Jós­ka gyereket gyakornoknak, jó szakember válhat belőle. A hertelendi uradalomból a ka­posvári erdészképzőbe kerül, majd Kisvaszar következik. — Negyvennyolcban lehetett mikor megkerestek Kisvaszaron: menjek át Zobákpusztára ke­rületvezetőnek. Éppen akkor fejeztem be az éves favágatási terv elkészítését, így aztán nem mondtam nemet a Pintér taná­csosnak. De Zobákon ugyan­csak a vágási tervvel fogad­tak. Am ennek van egy érde­kes előzménye. A tanácsos úr heteken át kínlódott vele, de sehogy se akart stimmelni. Szóltam neki, hadd csináljam meg én! Odalökte elém a pa­pírokat: számolj, ha akarsz! Másfél hét alatt megvolt a zo- bákpusztai terv is — egyetlen hiba nélkül. Ezzel megszerez­tem a tekintélyt az új helye­men, mert ezt követően a ta­nácsos csak édes fiamnak szó­lított. Az alagsori helyiség falán több tucatnyi vaddisznó-, őz- és szarvastrófea, egy-egy vadá­szat emlékei. Hosszú évek óta a MAVOSZ megyei vadász- mestere, a komlói Vörös Csillag vadásztársaság titkára. Ügy tartják vadászberkekben, hogy kevés olyan szakember van a megyében, aki annyira értene a barnitáshoz, a puskák belö- véséhez, mint Lovas József. Időnként még kijár a kisvasza- ri kerületbe. — Az utóbbi időben mind többször fel is ötlik bennem, hogy abbahagyom a vadásza­tot. Elég nekem ez az ötszáz négyszögöl a Tolbuhin úton, a ház mögött. — ön két évtizeden át dol­gozott Árpádtetőn erdészetve­zetőként. Végül is a központ­ból ment nyugdíjba. — Most is visszajárok! Ott éltem húsz éven át, időnként visszahúz a szívem a régi mun­katársakhoz. — Az évek múlásával sokat változott az erdészeti munka... — Az árpádtetői erdészet nagyságát tekintve hasonló a többi baranyai kerülethez, hat­ezer hektárra tehető. Mikor megkezdődött a vágási szezon, háromszáz embert is foglalkoz­tattunk: fűrészeseket, kocsiso­kat. Még a hatvanas évek kö­zepén is 18 pár lovunk volt. Ak­kor kaptuk az első daruskocsi­kat, a motoros fűrészeket. Az­óta nagyot léptünk előre a gé­pesítésben, ennek ellenére az erdészetek ma is munkaerő­hiánnyal küszködnek. Akár hol­nap 20 motorfűrészes brigádot fölvehetne a gazdaság, ami legalább ötven embert jelen­tene. Sajnos, a kitermeléshez nehezen kapni jó Szakembert. Lovas Józsefet kemény em­bernek tartották, katonás fe­gyelmet követelt, amiben nagy része volt az egykori kisvaszari tanítómesternek, Krenóczy Nagy Tibor erdőtanácsosnak és Ka­sza Ferenc, ma már nyugdíjas igazgatónak. Aki az igazgató előtt megállta a helyét, azt mindenütt elismerték az or­szágban. De ez nem jelentet­te azt, hogy Lovas Józsefnek ne kelljen negyven éves fejjel ugyanúgy felvételiznie a sopro­ni erdészeti technikumba, mint másoknak. A z egykori erdészetve­zető az év elejétől kezdve mint magán­ember járja időnként az oly­annyira ismerős tölgyeseket és bükkösöket. Lovas József fái még nem vágásérettek. Késői utódainak leqalább hetven-ki- lencven éviq kell arra várni, hogy kidönthessék a több mint egy évszázados fákat. Késő délutánra jár, odakinn csontfehér felhők takarják a napot. S most veszem észre, a trófeák között felfüggesztett olajfestményét. A távolba vesző erdei út baloldalán kis épület és égnek törő fák .. . — Ki festette ezt a képet? — 6a, még évekkel ezelőtt. Odafönn, a szobákban is van néhány. Tulajdonképpen 1956- ban fogtam először ecsetet. A barna tónusokat szeretem, de az utóbbi időben nem volt elég időm arra, hogy a paletta kéz­be kerüljön. Salamon Gyula ért, a Kalevala rúnáiért, Akseli Gallen-Kallela képeiért rajon­gók egyre népesebb táborá­ban. Nem csoda tehát, hogy mi pécsiek 1973 őszétől szervezet­ten tanuljuk rokon népünk nyelvét. A tíz év alatt 400 be- iratkozója volt a különböző szintű nyelvtanfolyamainknak. Az alapító 140 érdeklődő az eltelt tíz év alatt több százra gyarapodott. A folyamatos és színvonalas ismeretterjesztő munkát végző Baráti Klubban 156 rendezvényt tartottak meg. A látogatók száma közel 13 000-re rúg. Az előadások témái kapcso­lódnak az aktualitásokhoz, év­fordulókhoz. A hazánkban járt finn művészeti csoportok, ének-, tánc- és zenekarok és finn vendéqelőadók nagy sikerrel lépnek fel rendezvényeinken. De rendszeresek a Finnország­ban járt művészeti csoportja­ink és szakembereink élmény- beszámolói is. A Finn Köztár­saság budapesti nagykövetsége filmekkel, kiadványokkal támo­gatja klubunk munkáját. Pécs és Lahti testvérvárosi kapcsolata elsők között jött létre 1956-ban. A Magyar— Finn Baráti Klub ezt személy­ről személyre menő baráti ka­poccsal erősítette, társadalmi és mozgalmi hátteret adva e testvérvárosi kapcsolatnak. Se szeri, se száma a levelező és családi cserekapcsolatoknak a legkülönbözőbb korúak köré­ben. Klubtagságunk rendszere­sen vendégül látja egy-egy órára a finn dalosokat, tánco­sokat családja körében. A vá­rosunkban finnül tanulók a ba­ráti klub szervezésében há­romévenként Lahtiba utaznak tíznapos intenzív nyelvi útra és viszontfogadják otthonaikban a magyarul tanuló lahtiakat. A Finn—Magyar Társaság lahti szervezete immáron 1982- ben ünnepelte megalakulásá­nak 30. évfordulóját, így na­gyobb múltra tekint vissza, mint városunk baráti klubja. A két testvérszervezet hivatalos dele­gációi és előadói, nyelvcso­portjai rendszeres időközön­ként váltják egymást a megkö­tött egyezmények szerint. E hivatalos küldöttségcserék újabb és újabb fejezeteket tárnak fel lehetőségeink kiak­názása terén. így a soron lévő jelentős évfordulók máris he­lyet kaptak programjainkban. A finn—magyar kulturális egyezmény 25. évfordulója, a Finnugor Társaság 100. évfor­dulója, Aleksis Kivi születésé­nek 100. évfordulója, a 150 éves Kalevala és az 1985-ös nemzetközi ifjúsági év az 1984— 85-ös évek feladatai között szerepel. Országaink és ezen keresz­tül városaink és testvérszerve­zeteink között kialakult baráti együttműködésnek alapja az a következetes békepolitika, ame­lyet mindkét nép megvalósít. Népeinkben élénken él a ro­konságtudat, amely tartós pil­lére a barátságnak. A tízéves jubileumát ünnep­lő pécsi Magyar—Finn Baráti Klub elismerést vívott ki váro­sunk kulturális életében. Nem­rég országosan is magasszintű elismerést kapott az Országos Béketanács elnökségétől a „Bé­kemozgalom Emlékplakettjét”. Nagy Sándorné, a HNF pécsi Magyar—Finn Baráti Klubja alelnöke Zavarok az éterben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom