Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-15 / 104. szám
Labdarugó fUO 1. Ezúttal be kellett érni a döntetlennel Kerékpártúra Új'mecsekaljp, 8000 néző. V.: Drigán. PMSC: Bodnár — Schulteisz, Torna, Rólh — Ben- des (Réti a 37. percben), Dárdai, Callai, Czérna (Brezniczky a 74. percben) — Nagy, Mészáros, Lőrincz. Edző: Rónai István. ZTE: Balázs — Varga, Pecsics, Kereki, Péter — Sipos, (Konrád a 61. percben), Czi- gány, Soós, Galántai — Gass, Házi (Farkas, a 69. percben). Edző: Gellei Imre. A PMSC sérültjei Nagy és Brezniczky meggyógyultak, de csak Nagy kapott helyet a kezdőcsapatban, mert Rónai István úgy döntött, hogy ezúttal csak három hátvéddel játszik a csapat és így Brezniczky kispadon foglalt helyet. Meglepetésre a vendégek azonnal támadólag léptek fel. Már az első percben helyzetbe kerültek, de Péter beadását Gass a 11-es pontról Bodnár kezébe fejelte. Az első pécsi támadásra 10 percig kellett várni, ekkor azonban Dárdai lesen akadt el. A 12. percben ismét a ZTE-nek volt helyzete, Péter beadását ezúttal Gass mellé fejelte. Nem sokkal később Kereki előtt kínálkozott lehetőség, Torna azonban az utolsó pillanatban becsúszva szerelte. A 16. percben meleg helyzet adódott a vendégek kapujánál. Bendes fejesét Balázs kiütötte, Mészá- ios rácsapott a labdára, de lövésébe Kereki belevetődött és a ZTE játékosáról szögletre pattant a labda. «Küzdelmes, változatos volt a mérkőzés. A pécsi kapu előteréből Schulteisz fejelte el a labdát Házi és Kereki elől, majd a másik oldalon Nagy lövését védte vetődve Balázs. A 37. percben Róth kapott sárga lapot, meit reklamált. Még ebben a percben cseréltek a pécsiek, Ben- dest Réfi váltotta fel. A szüTerületi bajnokság Táncsics—Mohács 0-0. Kaposvár, 600 néző. V.; Dobra. Táncsics: Pesti — László, Óbert, Weitzí Mim — Jurin, Vukmann, Nagy (Ratting); — Pfeifer, Bóhner, (Pazaurek), Meksz. Edző: Csordás Győző. Mohács: Kun — Tóth, Rum- szauer, Pirckhoffer, Reit — Hámori, Dárdai, Markovics, Lőrincz — Freppán, (Martina), Vincellér (Berki). Edző: Mat- hesz Imre. Hullámzó játék, nagy küzdelem folyt, többnyire a két 16-os között. 88 percig alig forgott veszélybe a két kapu, akkor Pazaurer egyedül tört ki, de az elvetődő Kunba rúgta a labdát. Ez volt a mérkőzés egyetlen gólhelyzete. Megyebajnokság Steinmetz SE—P. Postás 2-1 (2-0). Postás DÓIya, 200 néző. V.: Sólyom. A listavezető átgondoltabb támadójátékával nyert. G.: Matoricz, Király, ill. Szabó Sz. Szentlőrinc—P. Kesztyűgyár r 3-3 (3-2). Pécsbányatelep, 150 néző. V.: Kiss. Súlyos védelmi hibákból kétqólos előnyt szerzett a Szentlőrinc és végül az esélyesebb Kesztyűgyár örülhetett az eayenlítésnek. G.: Grosics (2), Zsebe, ill. Erdei, Palotás, Szabó. Villány—Szentegáf 2-0 (2-0). Szentegát, 100 néző. V.: Burai. Az első félidőben határozottabb volt a vendégek játéka és ez döntött. G.: Mocsi, Hasnics. Beremend—P. Kinizsi 1-0 (1-0). Kovácstelep, 100 néző. V.: Kelemen. Közepes iramú és színvonalú mérkőzés, a jobb helyzetfelismerés döntött a vendégcsapat javára. G.: Stölkler. netben Rónai István elmondta, azért cserélt, mert elégedetlen volt Bendes teljesítményével. A 40. percben a csereként beállt Rétinek mutatta fel Drigán játékvezető a sárga lapot, a pécsi játékos Pétert buktatta a PMSC térfelének közepén. A 43. percben Dárdai lövése nyomán a labda megpattant Pecsicsen, de az az egerszegiek szerencséjére elkerülte az üres kaput. Szünet után perceken keresztül unalmas volt a mérkőzés, majd előbb a ZTE har- ’ colt ki helyzetet, de a 60. perctől fölénybe került a PMSC. A 66. percben a vezetést is sikerült megszerezniük a pirosfeketéknek. Gallai vitte fel a labdát, majd szöktette Mészárost, a válogatott csatár egy csellel becsapta Kerekít és 14 méterről úgy lőtt a kapuba, hogy a labda a baloldali kapufáról pattant a hálóba (1-0). A 70. percben Galántai legurított szabadrúgását Péter fölé lőtte. A 73. percben növelhette volna előnyét a PMSC, de Mészáros a 16-osnál túlzásba vitte a cselezést és Pecsicsnek sikerült szerelnie. Egyre nagyobb mezőnyfölénybe került a ZTE és ez a fölény a 83. percben góllá érett. Gass lövése nyomán a labda a baloldali kapufáról visszapattant és a berobbanó Farkas az 5-ösről a kapu közepébe továbbított (1-1). Két perccel a gól után Gass az 5-ösről a felső lécre fejelt. A PMSC-nek nem sikerült folytatnia hazai győzelmi sorozatát, ezúttal be kellett érniük a döntetlennel. Az első negyedóra egyértelműen a vendégek További eredmények SZEOL AK-DVTK 2-1 (0-1). Diósgyőr, 2000 néző. V.: Huták. Góllövők: Kun, Somogyi, illetve Menyhárt. RÁBA ETO-VOLAN 5-3 (3-1). Győr, 15 000 néző. V.: Kovács. Góllövők: Hannich (3, egyet 11-esből), Szentes, Szabó, ill. Nyúl, Hámori, Forintos. VIDEOTON-TATABANYA 3-0 (2-0). Székesfehérvár, 2500 néző. V.: Jaczina. Góllövők; Má- jer (2), Szabó. NYVSSC-HALADÁS 3-0 (1-0). Nyíregyháza, 5000 néző. Vezette: Makó. Góllövők: Horváth (öngól), Barta, Csehi. BP. HONVÉD—FERENCVÁROS 1-0 (0-0). Népstadion, 30 ezer néző.- Vezette: Németh. Kevés örömét lelte a közönség a második rangadóban, sok volt a szabálytalanság, a veszélyes belemenés, anná| kevesebb az igazán ve. szélyes és szép akció. A küzdelmes első játékrész a Ferencvárost kimerítette, számítani lehetett arra, hogy a Bp. Honvéd erőfölénye előbb vagy utóbb góllá érik. így is történt, a piros-fehérek rászolgáltak a győzelemre. Ú. DÓZSA—VASAS 4-1 (2-0). Népstadion: 25 ezer néző. Vezette: Nagy B. Góllövők: Kiss S. (3), Kozma- ill. Kiss L. fölényét hozta, és csak ezután javult fel a piros-feketék játéka, de kapura kevés veszélyt jelentettek. A második játékrész elejének unalmas percei után fölénybe került a PMSC, ekkor már lendületesebb és átgondoltabb volt a támadójátékuk, amelynek következménye a vezető gól lett. Kár, hogy a PMSC megelégedett ezzel az egy góllal és az eredmény tartására törekedett. Ezzel átadta a kezdeményezést a ZTE-nek, akik éltek a lehetőséggel és nem sokkal a találkozó vége előtt kiegyenlítettek. A PMSC ezúttal gyengébb teljesítményt nyújtott, mint az eddigi tavaszi hazai mérkőzésein. A ZTE bátor játékáért rászolgált az egyik pontra. A PMSC kapujában Bodnár megbízhatóan látta el feladatát. A hátvédek közül ezúttal Schulteisz volt a legjobb, de Torna és Róth is határozottan játszottak. Középpályán Dárdai igyekezett, a többiek teljesítménye hullámzott. Ugyanez mondható el Nagyról és Lő- rinczről is. Mészáros elsősorban góljáért érdemel dicséretet. A ZTE legjobbjai Kereki, Péter, Galántai, Czigány és Gass voltak. Rónai István: — Egy jól játszó ZTE-vel kerültünk szembe és mi ezúttal mérsékeltebb teljesítményt nyújtottunk, ezért a döntetlent igazságosnak tartom. Gellei Imre: — örülünk az egyik pontnak, amit megérdemelten szereztünk meg ezen a jó iramú, küzdelmes mérkőzésen. Lázár Lajos A BAJNOKSÁG ÁLLASA: 1. Bp. Honvéd 22 14 5 3 46-17 33 2. Ü. Dózsa 22 11 9 2 41-22 31 3. Rába ETO 22 10 7 5 51-41 27 4. Videoton 22 11 4 7 33-20 26 5. Tatabánya 22 9 6 7 28-29 24 6. Vasas 22 9 5 8 29-25 23 7. Pécsi MSC 22 7 9 6 27-26 23 8. SZEOL AK 22 8 6 8 27-30 22 9. Zalaegerszeg 22 8 5 9 26-27 21 10. MTK-VM 21 8 5 8 31-35 21 11. Haladás 22 8 4 10 22-31 20 12. Ferencváros 22 6 7 9 34-36 19 13. Csepel 21 6 7 8 25-27 19 14. Volán 22 4 8 10 30-43 16 15. Nyíregyháza 22 5 4 13 22-42 14 16. Diósgyőr 22 2 7 13 15-36 11 A Csepel—MTK-VM találkozót vasárnap játsszák. NB-s ifjúsági bajnokság PMSC—Sopron 1-1 (1-1). Sopron. 100 néző. V.: Kovács L. PMSC: Bogyay — Tomka, Bérczy, Márton, Vidák — Túri, Bojás, Csoboth, Vető (Paletta) — Udvardi (Szirtes), Lovász. Edző: Garami József. Góllövők: Bérczy. ill. Furkó. Jók: Bérczy, Túri, Csoboth. Serdülők: PMSC«—Sooron 3-0 (2-0). TOTÓ 1. Dortmund—Mannheim 4-1 1 2. Frankfurt—1. Fc Köln 0-2 2 3. Hamburg—Mönchengladb. 2-1 1 4. Leverkusen—Dremen 0-0 x 5. Hannover—Schalke 04 1-4 2 6. Hertha BSC—Ulm 1-0 1 14. Duisburg—Kassel 3-0 1 A többi mérkőzést ma játsszák. Tömegsport Szombaton, kellemes, tava- szias időben került sor a pécsi ifjúsági tömegsportnapra a PVSK-sporttelepén. A városi KISZ-bizottság és a városi sportfelügyelőség által meghirdetett, első tavaszi spor.na. pon 51 csapat adott ízelítőt a labdarúgó és a kézilabda tudásából. Eredmények. Nőj labdarúgás: 1. Dohánygyár. 2. Baromfifeldolgozó, 3. BÉV. Női kézi. labda: 1. Zsolnay, 2, Baranya- ker, 3. BÉV. Férfi labdarúgás: 1. Baranyaker, 2. BÉV, 3. Húsipari Vállalat. Férfi kézilabda: 1. BÉV, 2. Huögarhotels, 3. Kodály Gimnázium. K. M. Röplabda U. PEAC—Bp. Harisnyagyár 3-1. NB II. női mérkőzés. U. PEAC—Mezőfi SE 0-3. NB II. férfi mérkőzés. Kosárlabda Zalaegerszegi Volán—Komlói Bányász 67-54 (31-26). NB II. női mérkőzés, Zalaegerszeg. Lövészet Az Ifjú Gárda megyei lövészverseny végeredménye. Csapatverseny: 1- Mohács, 2. Komló város, 3. Mecseki Érc- bányászati Vállalat. Egyéni verseny. Nők: 1. Molnár (Komló), 2. Kovács (Szigetvár), 3. Szabó (Pécs). Férfiak: 1. Nagy (Komló), 2. Hudanik (Komló), 3. Takács (Mohács). Asztalitenisz EB Szombaton a moszkvai Luzs- nyiki Sportkombinát kiscsarno- kában megkezdődött a 14. asztalitenisz Európa-bajnokság. A férfi és női csapatversenyben egyaránt 25 ország indul, illetve utóbbiak közül eddig csak 24, mert Svájc női játékosai megbetegedtek, s amig nem gyógyulnak fel, mérkőzéseiket feladják. így az elsőt a spanyoloknak igazolták 3-0 arányban. A magyar női válogatott 3-1 arányú vereséget szenvedett Hollandiától. A férfiak 5-1-re nyertek Bulgária ellen. * NB II. férfi mérkőzés: U. PEAC—Dunaújváros 17-8. Pécsi győztesek: Balázs (5), Gyén (4), Davidovics (3), Há- ber (3), Diófási (2). Kézilabda Komlói Bányász—Cegléd 29-22 (13-12). Komló, 200 néző. NB I. B. férfj mérkőzés. A Komló az utolsó 10 percben húzott el ellenfelétől. Legjobb komlói dobók: Érsek (8), Szálka (7), Ambrusics (5). P. Kesztyűgyár—Balaton Bútor 28-20 (16-8). NB. II. női mérkőzés. LABDARÚGÁS. Területi bajnokság: Komló—Szigetvár, Komló, 16.30. Siklós—PBTC, Siklós, 16.30. Mázaszász- vár—Boglárlelle, Mázaszászvár, 16.30. Nagyatád—PVSK, Nagyatád, 16.30. Boly—Bonyhád, Boly, 16.30. Sellye—Kaposvári Rákóczi, Sellye, 16.30. Megyebajnokság: Űjpetre— P. Zsolnay, Újpetre, 16.00. Vajszló— U. PEAC, Vajszló, 16.00. Somberek— Vasasi Bányász, Somberek, 16.00. Geresdlak—Drávátok, Geresdlak, .16.00. Dunaszekcső—Harkány, Duna- szekcsö, 16.00. KÉZILABDA. NB I. férfiak. PMSC— Szegedi Volán, városi sportcsarnok, 11.00. KOSÁRLABDA. Női Felszabadulási Kupa: PVSK—Csepel, városi sportSzombaton rendezték a Pécs —Szigetvár közötti útvonalon az „Olimpiai ötpróba” megyei kerékpártúráját. A távot 341 -en teljesítették, ötvenhárom indulónak ez volt az ötödik próbája, míg 28-an most vettek részt először az olimpiai ötpróba akcióján. A legfiatalabb induló 13, a legidősebb 57 éves volt. Ezer néző előtt zajlottak tegnap reggeltől estig az összecsapások a városi sportcsarnokban. A versenyen 5 ország 138 sportolója vett részt. A teljes magyar élgárdán kívül képviseltették magukat a jugoszlávok, a lengyelek, az osztrákok és az angolok. A pécsi karatekedvelők világ- és Európa-bajnokok produkcióit is láthatták. Legjobban az angolok szerepeltek, négy első helyet szereztek. Eredmények. Egyéni: Nők — 55 kg: 1. Antalik (Szeged), 2. Czanik, 3. Gémesi (mindkettő Kecskemét). -f55 csarnok, 14.30. Nemzetközi női mérkőzés: Magyar ,,B’' válogatott— Crvena Zvezda, városi sportcsarnok, 13.00. NB II. férfiak: P. Postás-Sop- lon, Komarov Gimnázium, 11.30. NB II. nők: P. Postás—Sopron, Komarov Gimnázium, 10.00. RÖPLABDA. NB II. nők: Pécsi Vörös Meteor—Szombathelyi TK., II. sz. Gyakorló, 11.00. SAKK. OB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Postás SE, Komló, 9.00. TÁJFUTÁS. Országos hosszú távú bajnokság, a pécsiek részvételével. Őriszentpéter, 7.30. Városi iskolás bajnokság, Dömörkapu, 10.00. TEKE. Férfi páros vidékbajnokság, PMSC-tekecsarnok, 7.00. A férfiaknál a Gépipari Szak- középiskola érettségi előtt álló tanulója, Molnár Károly és a PIK dolgozója, Takács Ferenc érkezett elsőként a célba. A nőknél Rihmer Éva harmadéves matematika—fizika szakos főiskolai hallgató volt a leggyorsabb. Képünk: a férfiak rajtján készült. kg: 1. Heinz (Pécs), 2. Olajos, 3. Farkas (mindkettő Kecskemét). Férfiak. 57 kg: 1. Balogh, 2. Gorácz (mindkettő Hunyadi SE), 3. Bank (Pécs). 63 kg: 1. Rindt (Ausztria), 2. Takács, 3. Tézli (mindkettő Hunyadi SE). 69 kg: 1. Licht, 2. Rácz (mindkettő Hunyadi SE), 3. Lilacker (Ausztria). 74 kg: 1. Bajics (Jugoszlávia), 2. Hugyetz (Hunyadi SE), 3. Beck (Pécs). 79 kg: Breighton (Anglia), 2. Nagy (Pécs), 3. Wéber (Szombathely). 84 kg: 1. Wilson, 2. Edwards (mindkettő Anglia), 3. Katona (Hunyadi SE). + 84 kg: 1. Wray (Anglia), 2. Kalamász (Kaposvár), 3. Szivák (Szombathely). Csapat: 1. Anglia, 2. Ausztria, 3. Szombathely, 4. Pécs. Dunántúlt ucroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Lombosi Jenő Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelés kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 19 óra után: 15-726 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi. Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Farkas Gábor Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Indexszám: 25 054 ISSN 0133-2007 Előfizetési díj egy hóra 34,— Ft negyedévre 102,— Ft fél évre 204,— Ft egy évre 400,— Ft II pontos, gyors, munka biztosftáka az ELKH 50-es szalagos számológép Megvásárolhatja KAPOSVÁRON, a Május 1. u. 20. sz. alatti ÍRÓDEÁK BOLTBAN Közületeket s kiszolgálunk! Telefon: 06-82-13-263. Baromfivásár április 16—21-ig. A Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat ajánlata: a konyhakész, részenként is kapható, FRISSEN VÁGOTT VAGY MÉLYHŰTÖTT BAROMFI I A Szőlőskerttel szemben, a 6. sz. ABC Áruházunkban. Karate Az angol Wray súlycsoportjának győztese lett. Itt a magyar Fal- lagit (jobbról) győzi le. Fotó: Arató Hunor Kick Box Kupa Pécsi MSC-ZTE M (0-0)