Dunántúli Napló, 1984. április (41. évfolyam, 91-118. szám)
1984-04-14 / 103. szám
I EIEN KOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT TAKATS GYULA versei 239 NÁDAS PÉTER; Reptetik testüket a széllel (elbeszélés) 291 RABA GYÖRGY verse 302 KALÁSZ MARTON: Teli bárány (regény, VII.) 303 KEMENCZKY JUDIT verse 309 KALLAMA ERZSÉBET: Békés környék (elbeszélés) 311 SZEPESI ATTILA versei 322 SPIRO GYÖRGY. Változatok a témára (elbeszélés) 323 KERÉK IMRE verse 326 BORI IMRE: Jugoszláviai szem-e 327 TARJÁN TAMÁS: A saját szín joga (fihitlevél) 332 LANCZ SÁNDOR: Képzőművészeti krónika 337 PÁXOLITZ ISTVÁN versei 341 * BÉLÁD! MIKLÓS: Időszakok és irányzatok (Az 1945 utáni költészet nemzedéki tagolása, II.) 343 SIPOS LAJOS: Babits és 1919 348 BALASSA PÉTER; Az önéletiró Babitsról 353 KIS PINTÉR IMRE: Szenvedély és rezignáció (Füst Milán prózaírása 1945 után) 361 VARGA LAJOS MÁRTON •. A semmi hősé (Kis Pintér Imre monográfiájáról) 36S * POMOGÁTS BÉLA: Versek az őszben (Vas István: Ráérünk) 375 NAGY IMRE-. A htány költészete (Kalász Márton: Hozzánk a hóbagoly) 377 1904 4PRIUS életíró Babitsról, Sipos Lajos Babits és 1919, továbbá Kis Pintér Imre Füst Milán regényei c. írása. A rendszeres beszámolók közül Bori Imre jugoszláviai szemléjét Láncz Sándor képzőművészeti krónikáját és Tarján Tamás új filmlevelét találjuk a számban. A kritikai rovat élén Vas István új vérseskötetét ismerteti Pomogáts Béla. Kis Pintér Imre Füst Milán monográfiáját Varga Lajos Márton elemzi. Takáts Gyula Egy krétai virágra Kréta, gyönyörű testű nő, Zöld tenger lánya ... Kékben rózsaszín .,. Együtt, kerted morajló partjain láttuk, hogy vállunk napba nő. Flamingó röpte s az idő ahogy zengett, szoborrá válvc, úgy álltunk festett palotádba Kréta, gyönyörű testű nő, Szonettben ismételni így szokatlan, ám az emlék elragad, mint téged a tél és azt a nyarat! — Hová? — De ragyog az a nap, s száraz Egyiptom, Afrika pora virágaink nem fonnyasetja soha. Rába György Kéztanulmány Nem kér nem fenyeget öt ujja visszagörbed amint magasba nyúlik az ég alantabb pereméig legyőzve mégis súlyát a földnek bütykeinek fejszecsapása hadrendek szövevényén ölelések sűrűjén át vágott utat a térben időszámítás előtt teremtés utón egyedül isten körülötte hallgat valahol elárvult suhogása kaszának kongása harangnak más hősi csontok I televénnyé tiport talapzatán mered föl buzogány az éj falára templomtorony árnya Kéz kezek ki fogta őket a világra A Pécsen szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat új számában Kemenczky Judit, Kerék Imre, Pákolitz István, Rába György, Sze- • pesi Attila és Takáts Gyula verseit valamint Hallama Erzsébet, Kalász Márton, Nádas Péter és Spiró György szépprózai írásait olvashatjuk. Az irodalmi tanulmányok sorában figyelmet érdemel Béiádi Miklós lírCitörténeti összefoglalásának befejező része, Balassa Péter Az önT Jog Sokan vagyunk a buszban, talán ismerem is őket, zötyö- günk valamerre, én középen, az ülések között sétálok föl és alá, kedvesem pedig, most veszem észre, vállára hulló hajjal ül, hosszú a haja, meglepően hosszú, kezében furulya — hogyhogy furulya? érdekes — furulya — és furulyázik — milyen szépen furulyázik — a dallam. Igen, a dallam ismerős, de én nem tudnám ily biztonsággal, hamis hang, félrefogás nélkül elfújni, csak így elsőre, sőt, mit hallok, két szólamban furulyázik, nem tudtam, hogy abszolút hallása van és hogy ilyet tud, két szólamban furulyázni! én ilyet nem tudok — düh ágaskodik bennem, várom, remélem, hogy hamis hangot fog, hogy rámnéz, és bűnét megbánva, gyorsan abbahagyja, de nem törődik velem, elmerült a muzsikálásban, a többiek a buszban, nem látom őket, mind őt figyelik, ő pedig, az ő számára megszűnt a világ, a busz, én is megszűntem, e tevékenységben nem szorul rám, erősebb nálam, de nem azért csinálja, hogy engem bosszantson, egyszerűen ő ezt tudja — érdekes, hogy eddig sosem furulyázott — nem is értem — hogyan lehetséges, hogy eddig úgy érzem most, úgy emlékszem, mindig én voltam az erősebb? hiszen fantasztikusan tud furulyázni! — már nem sétálok az ülések között, állok és hallga-' tóm és megpróbálom egy pillanattal őelőtte intonálni fülemben a hangot, hasztalan, negyed-fél hanggal mindig tévedek, a dallam pedig rég üal- lott, egyszer hallott dallam lehet, csak fölismerni tudom, amint eljátssza, nélküle fölidézni magamban nem — és akkor mellé lépek, ő még játszik, hirtelen ■ megsimítom a haját, ő felnéz rám értetlenül, bár röpke hálával, a játékot nem hagyja abba, aztán megint maga elé meredve fújja a dallamot, én tovább lépek — Az a kurva vekker. Elnyomom, fülemben még az álomi dallam, csodálkozom. Aztán elmosolyodom. Rég voltam ilyen boldog. Mégse lehet velem akkora baj, ha ilyet tudtam álmodni. Ahány nyelv Nyirok. Szalmazsákon alszom. Nagy ház. Talán itt vagyok otthon. Vagy átmenetileg. Lehet, hogy alkotóház. Ez az emelet. Lentről hangok, mosógép? Mosni kell most, igen, mindent ki. kell mosni. Jön, cédulát csúsztat be az ajtó alatt, fölveszem.' Bemutatkozik. Érdekes, hogy most jut eszébe, holott mióta ismerem! De nem jött be. Dolgom van. Székre állok, falipolc tetejéről hányom lefelé a cuccokat, ruhák, régiek, hordtam őket valaha, emlékek homályosan, zűrzavaroson, a ruhákhoz kapcsolódnak, de sietek. Kéziratokat, könyveket dobálok lefelé, ez költézés. Az egész hodályt elborítja a szemét. Lent ülök a halomban, csodálkozom, mennyi ingem volt egykor. Nem tudtam, hogy voltak ingeim. Jön, a céduláról nem szól, nem zúg már a mosógép, jön szortírozni velem ez mégis könnyebbség. Ruha már nincs, csak a kéziratok és a könyvek. Csecsebecsék sokévi együttélésünk maradéka. Az egyik könyv borítója hiányzik, agyonolvashattuk hajdanán, kedvencünk volt, nekünk kettőnknek, nem tudom, mi lehet. A belső borítóra ráírja tintával, nézem. Radnóti: Bor. Ez a vastag könyv tehát Radnóti bori naplója. Milyen jó, hogy megvan. Hogy megírta és nem veszett el. Micsoda érték. Másik fedél nélküli könyv, erről már ő sem tudja, mi lehet. Agyagedények. Hamutartók, sokéves hamu bennük. Kár kiszórni, emlék. Plakátok, festmények. Egy olasz plakát, ezt majd elajándékozzuk valakinek, felirata: Areta caduta — vajon mit jelenthet? Az olasz szótárt nem találni. Bukott Areateus, nőnemben? A plakáton piros háromszög, mellette még valami kibetűzhetetlen írás, egy vízszintes vonal, halványszürke alapon, szőnyeg'nek vélem. Válogatunk. Majdnem mindent a szemétbe. összes drámáim kézirata, mind. Az egyiket még felütöm, sose látott verssorok, kéziratos javításaimmal, rossz lehetett a gépelés valaha. Ágyneműk, mind szennyes. Borotva. Fölismerem: azzal borotválkoztam, mielőtt azt a képet csinálta rólam, a képre ő is emlékszik, volt olyan, nem találjuk. Vajon még mi lehetett rajta, hol vehette föl? És a nyirok, itt van még a szalmazsák valahol Fölébredek. A kisszobában aludtam el, ég a kislámpa. Az órámon háromnegyed tizenegy, kint sötét. Hideg van. Az íróasztalon a megkezdett fordítás a gépben. Ügy látszik, ledőltem egy kicsit, még délután. F.elká- szálódom, benyitok' a hálószobába. Az ágyban fekszik, olvas. Még itt van. Még szólhatok hozzá. Rámnéz. Leülök az ágya szélére. — Mi van? — kérdezi. — Elaludtam — mondom. Fölveszi a könyvet. Jó volna elmondani az álmomat. Amíg itt van. — Van itt egy jó rész — mondja —, felolvasom. — Ne!... Kis csönd. — Akkor hagyjál olvasni. Kimegyek a konyhába, felbontok egy sört. Még téblábolok. A nagyszobában, a fotelban ott alszik a macska. Visszamegyek a kisszo- bába, leülök a géppel szemben. Fordítás szerbről. Az asztalon szótárak, nyelvkönyvek. Éppen franciául tanulok. Néz engem Másodszor csörög a telefon kitartóan. Ölök mellette, várom, hogy abbahagyja. Ha majd harmadszor is rákezdi, föl kell vennem. Hátha nem ö. Hátha pénzkereset. Abbahagyja, ülök. A szemét látom magam előtt. A leggyönyörűbb szemek. Sem életben, sem filmvásznon ilyet nem láttam. Bámulatos mélység és tisztaság. A haja is gyönyörű, azokkal az ősz csíkokkal a feketében, de a szeme, az leírhatatlan. És ezek a szemek engem néznek. Úgy szeretnek, ahogy szeretni lehet, feltétel nélkül. Három éve. Ilyenben nem téved az ember. Három éven át, amíg nem mehettem hozzá, mert végig kellett csinálnom egy másik kapcsolatot a helyrehozhatatlanságig, mindvégig tudtam, hogy ezek a szemek rám várnak, bármikor elmehetek hozzá, szerelemmel fog fogadni. És elmentem hozzá három év múlva, és szerelemmel fogadott. Ilyen egyszer adódik az életben. Mert úgy szeret, ahogy szeretni lehet. ülök. -és fohászkodom, hogy hallgasson a telefon. Ne kelljen fölvennem, ne kelljen meghallanom a hangját, ne kelljen könnyed stílusban, az ő védekező és könyörgő stílusában hazug társalgást folytatnom vele úgy téve, mintha nem sejteném, hogy a halál- félelem mélyéről könyörög hozzám. Ne kelljen átlátszó,, mindkettőnkhöz méltatlan kifogásokat találnom, miért nem megyek. Ne kelljen hallanom, mert ez a legiszonyúbb, amint bárgyú kifogásaimat elfogadja. Annyira szeret, hogy képtelen aljasságot feltételezni rólam. Nem ismeri az aljasságot. Nincs benne olyan. Vakon szeret, ahogy szeretni lehet. Már nem a düh, amiért megint közbeszól a végzet, és nem lehet részem a csodában, ami ő. Már nem a vinnyogó döntés- képtelenség, további életem valószínűtlenül ragyogó esélyei az egyik, és a hónapok és évek mellette, iszonyatban, a másik serpenyőben. A döntést már minősítettem: a legnagyobb aljasság, amit elkövethet ember. Árulás akkor is, ha idegen a másik, és nem ilyenek a szemei. Indokolhatatlan döntés. Indokoltam sokáig. Hogy még egyszer nem csinálom végig olyannal, akit szeretek. Hogy együttlétünknek nincs jövője. Hogy nem lesz belőle utód. Hogy nem tudok miatta dolgozni. Mindez igaz, mindez nem igaz. Talán az életösztön, talán az sem. Talán csak az aljasság maga, mert létezik. Már bólintottam rá. Az érzelgős, maga- kelletó kívánság: dögöljek meg majd én is így, magamra hagyva, már az sincs. Erkölcsöm, melyről büszkén hittem: van, egyetlen fuvallatra távozott. Minősített gyávaság: tudatos, akaratlagos. Imádkozom, meg ne szólaljon a telefon. El kéne szöknöm hazulról. Ez már semmi, ez már belefér. De csak ülök és várok. Ő pedig fel fog hívni még egyszer, én fel fogom venni, ő könyörögni fog, hogy menjek föl hozzá, én pedig könnyed, gúnyoros, társalgási stílusban valami kifogást hozok fel, magam előtt látom majd a szemeit, a világ csodáit, és magam előtt fogom látni, mert akarom hogy döntésemben meg ne inogjak, csomókkal kivert bal mellét, amelyet holnap fognak levágni. HÉTVÉGE 9. Spiró György Változatok a témára A Jelenkor áprilisi száma Pattantyús József rajza
