Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-19 / 78. szám
Látogatók, vendégek és törzsasztalok az Elefántosban A pécsiek valósággal elözön- lötték újjávarázsolt, kedvenc vendéglátóhelyüket, az Elefán- tos házat a múlt hétfői nyitás óta. Volt olyan nap, hogy a ruhatáros ezernél több kabátot akasztott fogasra. Tegnap is hasonló volt a helyzet, ami elsősorban a nosztalgiával, a meghitt kiszolgálóhely iránti ragaszkodással magyarázható. A vendégkönyvben máris sok oldalt teleírtak elismeréssel, de szaporodnak a feliratok a porcelánkorsók oldalán is, mert szabad a fél és egy literes edényeket megvésni. Egyik legkedvesebb bekarcolás: „Ez Józsi bácsi korsója, ne bántsa senki." Rövid időn belül az 1- es számú asztal egy visszatérő társaság törzshelye lett. A törzsvendégek száma jelenleg majdnem félszázra tehető. Főként idősek tértek be tegnap is az Elefántos házba. Egy öreg úr a hajdan volt tükrös asztalát kereste, ha nem is szólt, sejteni lehetett, hogy visz- szajáró vendég lesz. Nagyon sokan szintén csak átvonulnak kíváncsiskodva a díszes termeken. Sikerül-e a régi Pécs és Baranya jellegzetes ételkülönlegességeivel és a Krúdy Gyula által sokat szeretett tízórai vil- lásreggeiikkel vendégeket tartósan megtartani? Ebben a pillanatban nehéz a kérdésre válaszolni, még ha az elmúlt egy hétben reggel 7-től éjfélig zsúfolásig megteltek a helyiségek és dicsérik a söröző olcsó ételkülönlegességeit a fogyasztók. Az elefántost 1945 előtt Radó- csai vendéglőként emlegették, akkor 100—150 pécsi kocsmával, vendéglővel versenyzett, szép eredménnyel, aminek köszönhető a mai hírneve, rangja. Napjainkban sokkal kevesebb a vetélytárs, de legalább annyit kell bizonyítani, mint egykor, ha nem többet — a talponmaradásért. Nem véletlen, hogy Farkas Zoltán üzlet- igazgató is már az ajtóban fogadja a vendégeket. Hatvan kollégájával együtt jól tudja, hogy a nosztalgiahullám pár hónapon belül elcsitul. Csuti J. Országos elődöntő Kaposváron Ki tud többet a Szovjetunióról? Az idei tanévben tizenegyedik alkalommal hirdették meg a hazai középfokú oktatási intézmények részére a „Ki tud többet a Szovjetunióról?” vetélkedőt, melynek célja a magyar ifjúság internacionalista nevelése, a Szovjetunió népeinek jobb megismerése, a magyar—szovjet barátság elmélyítése. A verseny iránti érdeklődésre jellemző, hogy 854 iskola 60 000 diákja nevezett a mostani sorozatra. Baranyából a különböző szintű vetélkedők után két iskolának a csapata — a Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola (Hári József, Jäger Tibor, Szolga József, Bognár László, felkészítő tanár Roszprim Nándorné) és a Komarov Gimnázium (Szilo- vics Csaba, Szőke József, Dlusz- tus Miklós, Hoffmann János, felkészítő tanár dr. Szakály Sándorné) — jutott az országos elődöntőbe amit tegnap rendeztek Kaposváron, a Dorottya Szálló nagytermében. A vetélkedőn négy megye — Baranyán kívül Tolna, Zala és Somogy — csapatai mérték össze tudásukat, hogy ki tud a legtöbbet a Szovjetunióról. A verseny nagy érdeklődés mellett zajlott, — s nem kevés izgalmat okozott a résztvevőknek, hisz az iskolák csapatai mindvégig nagyon szoros küzdelmet vívtak. A győzelmet a boglárlellei Kertészeti Szakközépiskola csapata szerezte meg, a második a zalaegerszegi Zrínyi Miklós gimnázium lett, így ők jutottak Dél-Dunántúl- ról a vetélkedő országos döntőjébe. A pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközép- iskola a harmadik helyezést, a Komarov Gimnázium az ötödik helyet érte el. Helikon *843000 vendéget vár Keszthely a tavaszi fesztiválra Az Országos Egyetemi és Főiskolai Diáknapok meghirdetői: a Művelődési Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága az idén három helyszínt jelölt ki a nagyszabású fesztiválok lebonyolítására. Sárospatakot, Kecskemétet és Keszthelyt. A Balaton fővárosában született annak idején — a múlt század elején — a Helikoni eszme, amelyet a kultúráért lelkesedő tanulóifjúság azóta is követ. Április 27—30. között az elmúlt évek szokásaitól eltérően Keszthelyen már nemcsak a felsőoktatási intézmények folklórfesztiválját rendezik meg, hanem az itteni rendezvényre érkező 29 dunántúli és fővárosi intézmény közel 3000 képviselője valamennyi művészeti ágban bemutatkozik. A vendégváró város és házigazdaként a keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem már hónapok óta folytatja az előkészületeket. K. G. W ÓRA A NAGYVILÁGBAN Befejeződött a LEMP pártértekezlete Machel beszéde a megnemtámadási szerződésről A Dél-afrikai Köztársasággal a napokban megkötött megnemtámadási szerződést Samo- ra Machel, mozambiki államfő szombaton eszköznek nevezte országának a békéért, az egyenlőségért, az egyenjogúságért és a demokráciáért vívott harcában. A Frelimo-Párt elnöke egy 70 000 fős maputoi nagygyűlésen mondott beszédet. Leszögezte, hogy Moza'mbik következetesen fog haladni a függetlenség, a társadalmi fej. lődés és a szocializmus általa választott útján. Az államfő szerint Mozambik független országként az összes állam egyenjogú kapcsolatai mellett száll síkra. A jószomszédság alapjairól Pretoriával aláírt egyezmény lehetővé teszi Mozam- biknak, hogy teljes erejével a gazdasági építőmunkára összpontosítson, mondta Samora Machel. Az UPI amerikai hírügynökség az elnök beszédéből kiemelte, hogy a szerződés nem jelenti az ideológiai békés egymás mellett élést a Dél-afrikai Köztársasággal. Machel szerint most az egyik fő feladat az ellenforradalmi csoportok felszámolása az országban. (A fegyveres szervezetek eddig élvezték Dél-Afrika támogatósát.) | ¥ ■■ Kubai-angolai tárgyalások Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások szombaton Havannában Jósé Eduardo dos Santos és Fidel Castro között. A* MPLA-Munkapárt elnöke, az Angolai Népi Köztársaság államfője aznap érkezett háromnapos látogatásra a kubai fővárosba párt- és kormányküldöttség élén. Eduardo dos Santos a Kubai Kommunista Párt KB első titkárónok, az állam- és minisztertanács elnökének, Fidel Castrónak a meghívására utazott a szigetországba. A hivatalos tárgyalások megkezdése előtt az angolai küldöttség megkoszorúzta Kuba nemzeti hősének, Jósé Martinak az emlékművét. Olaszország nagyvárosaiban több mint húszezren tüntettek szombaton az amerikai atomeszközök nyugat-európai telepítése ellen. Békés felvonulás volt Rómában, Nápolyban, Velencében, Firenzében, Milánóban és Bolognában. A tüntetéseken az olasz békeharcosok legfontosabb mondanivalója az volt, hogy nincs szükség az amerikai robotrepülőgépekre Szicíliában. A NATO telepítési terve szerint száztizenkét robotrepülőgépet állítanának redszerbe a comisoi támaszponton. Több mint háromszáz brit békeharcos tüntetett szombaton az Upper Heyford-i (Oxfordshire) amerikai légitámaszpontnál. A bázison hadászati bombázók állomásoznak. A megmozdulás résztvevői bírálták Margaret Thatcher kormányát amiatt, hogy a britek többségének véleménye Vasárnap délután befejeződött a LEMP országos pártértekezlete. A konferencia határozatában jóváhagyta a párt vezető szerveinek és a kormánynak a kilencedik kongresszuson elfogadott irányvonal megvalósításában végzett tevékenységét, megszavazta a Miért harcolunk, merre tartunk című nyilatkozatot, amely a párt rövid távú programja. A küldöttek elfogadtak egy vitaanyagot a párt hosszú távú programjának kidolgozásához, véglegesítették a párt ideiglenes választási szabályzatát. A pártértekezlet elfogadott egy békefelhívást, és üzenetet intézett a világ kommunista és munkáspártjaihoz. Wojciech Jaruzelski, a KB első titkára zárszavában sikeresnek minősítette a pártértekezletet, és megállapította, hogy a LEMP konszolidálódott a kilencedik kongresszuson elfogadott szocialista reformprogram körül. döttjelölő gyűléseket. A beérkezett eredmények a volt alelnök, Walter Mondale nagyarányú sikerét mutatják. Az „új szellem, új arc" jelszavával induló és eddig üstökösként szereplő Gary Hort coloradói szenátor sehol sem tudott győzni, vagy a második vagy a harmadik helyen végzett. A fekete bőrű polgárjogi harcos, Jesse Jackson a jelentések szerint kiváltképp a két déli államban szerzett magának sok küldöttet a San Franciscó-i elnökjelölő pártkonvencióra. Az előválasztások és a küldöttjelölő pártqyűlések vasárnapig értékelt eredményei alapján a küldöttmegoszlás: Walter Mondale — 443 Gary Hart — 261 Jesse Jackson - 60 Többiek - 85 El nem kötelezett — 112 A demokrata párti elnökjelöltség megszerzéséhez 1967 küldött támogatása szükséges. Líbiai és etióp cáfolat a bombázás ügyében A líbiai Külkapcsolatokkal Foglalkozó Népi Iroda, amely az ország külügyminisztériumának felel meg, szombaton a legerőteljesebben cáfolta a szudáni kormánynak és Egyiptomnak azt az állítását, hogy Omdurman várost pénteken líbiai harci repülőgép támadta meg. A szudáni hatóságok szerint az öt emberéletet kioltó repülőtámadásban Etiópiának is szerepe volt. Addisz Abebá- ban a Tájékoztatási Minisztérium szóvivője szombaton közölte, hogy az etiópiai hatóságok az incidensről mit sem tudnak. Szombaton szudáni és egyiptomi részről közölték, hogy a két ország 1976-ból származó „kölcsönös védelmi paktumának" értelmében egyiptomi katonai személyek vonultak be a szudáni fegyveres erők kötelékébe. Vasárnap a fél-hivatalos kairói Al-Ahram főszerkesztője, a Mubarak elnökhöz közel álló Ibrahim Nafeh, arról tájékoztatja a lap olvasóit hogy „egyiptomi katonatisztek előőrse vesz részt a közös egyiptomi—szudáni hadműveleti törzskor" tevékenységében, és hogy „az egyiptomi fegyveres erők különböző haderőnemeit képviselő eqyéb katonai csoportok’’ tartanak Szudánba. Ezt Mubarak elnök személyesen hagyta jóvá. A mozambiki külügyminiszter látogatása Japánban Egyhetes látogatásra vasárnap Tokióba érkezett Joaquim Alberto Chissano mozambiki külügyminiszter. Szigetországi tartózkodása során tárgyalásokat folytat a japán poltikai és üzleti élet vezető képviselőivel. Az Abe Sintaro japán külügyminiszterrel tartandó megbeszélések középpontjában a kétoldalú kapcsolatok mellett az Afrika déli részén kialakult helyzettel összefüggő kérdések állnak majd. Ezzel összefüggésben a tárgyalásoknak hangsúlyozott aktualitást ad a Mozambik és a Dél-afrikai Köztársaság között pénteken aláírt meg nem támadási szerződés. Chissano személyében a Mozambiki Népi Köztársaság külügyminisztere első ízben tesz látogatást Japánban. Újabb fordulóra került sor szombaton az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó versengésben. Ezúttal öt államban — Michiganben, Arkan- sasban, Mississippiben, Dél-Karolinában és Kentucky egyes körzeteiben - tartottak a párt- aktivisták választmányai külBéketüntetések Kerítést, kis- és nagykaput, különböző méretű beton- és idomvasat továbbra is legolcsóbban a Vállalat telepein vásárolhat! KERESSE FEL TELEPEINKETI Amerikai előválasztások Walter Mondale volt amerikai alelnök sikerrel vette az akadályokat a hét végi előválasztásokon, megfigyelők azonban arra intenek, hogy még mindig nem dőlt el a verseny az elnökjelöltségért a demokrata politikusok között. ellenére _ London beleegyezését adta elsőcsapásmérő amerikai atomfegyverek rendszerbeállítására Nagy-Britanniq területén. A rendőrség — a légitámaszpont katonai biztonsági szolgálatával együtt — rátámadt a tüntetőkre. Többen megsebesültek. Harminc tüntetőt őrizetbe vettek. A holland oktatók szövetsége május kilencedikére az ország összes iskolájában tiltakozó napot szervez az amerikai atomfegyverek hollandiai telepítése ellen. Az oktatási intézményekben előadásokon fogják megvilágítani azokat a veszélyeket amelyeket az új tömeg- pusztító fegyverrendszerek hordoznak magukban. Hollandiában negyvennyolc robotrepülőgép kerül a NATO tervei szerint. A szakszervezetek felhívására május tizedikén jelképes sztrájkot tartanak az országban a telepítés ellen. A BARANYA MEGYEI ÁLLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT felvesz PÉCS — autószerelőt, — autófényezőt, — lakatost, — segédmunkásokat. Dolgozóinknak térítés ellenében reggelit, ebédet, uzsonnát, valamint vidéki dolgozóinknak munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 37.