Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-31 / 90. szám
CSUKA ZOLTÁN Délutáni álom Pécsett aludtam. Forró délutánban tikkadtan égtek künn a háztetők, s hogy hirtelen, rázkódva fölriadtam, tér és idő széthullt szemem előtt. Hol is vagyok? Zengett a kérdés bennem, csellóként szólt a múlt s a tűnt terek. Berlinben egyszer, máskor Újvidéken fáradt vándor így sokszor ébredett. Egy árva percig vagy egy évig lengtem tudat és álom között? Nem tudom. S közben mi volt? Hol jártam? Kit szerettem? S honnan fordultam vissza félúton? Nem, nem tudom. Mint búvár mély habokból, fölértem végre. Élek. Itt vagyok. Világra jöttem, és éhes tüdőmmel e levegőből nagyot harapok. Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Csuka Zoltán József Attila-dijas író, műfordító. írói pályája Pécsett kezdődött. Fiatal költőként a Diák, majd a Krónika cimű lapot itt szerkesztette. A Tanácsköztársaság alatti működése miatt kényszerűit áttelepülni a Vajdaságba, ahol magyar irodalom szervezőjeként, a jugoszláv népek irodalmának tolmácsolójaként tevékenykedett. 1933- ban települt ismét haza és életét a szomszéd népek irodalma megismertetésének szentelte. Ismét megnyílt a vajszlói Kodolányi emlékmúzeum Berze Nagy János életrajza Hevestől Baranyáig Ezzel a címmel jelent meg újabb könyv dr. Berze Nagy Jánosról, a Pécsett is élt nagy magyar néprajztudósról. A mű származását, gyermekkorát, szülőfalujának történeti adalékait, népszokásait, az emberi és tudományos megalapozódást, az egyes állomáshelyeken eltöltött éveket, valamint a kapcsolódó munkásságát mutatja be. A kötet írója dr. Dömötör Sándor budapesti múzeumigazgató. Szerkesztette: dr. Bánó István nyugalmazott főiskolai tanár és dr. Fülöp Lajos budapesti egyetemi adjunktus. Ismeretes, hogy dr. Berze Nagy János Heves megyében, Besenyőteleken 1879. évben született és több megyében kifejtett tanügyigazgatási munkája után Pécsett, 1946-ban halt meg. Hogy a megírandó életrajzba minél több hiteles és értékes adat kerülhessen, dr. Dömötör Sándor múzeumigazgató és ifj. dr. Berze Nagy János, a néprajztudós fia, együtt és közösen Heves és Szolnok megyében felkeresték mindazon helyeket, ahol dr. Berze Nagy János néprajztudós gyermekkorában nevelkedett és tanult. így sok értékes adat birtokába kerültek. Baranya megye Tanácsa a Berze Nany-életrajz kiadásának tervével egyetértett, de anyagi fedezet hiányában a könyv- nyomtatás költségét nem tudta magára vállalni. Ifj. dr. Berze Nagy János ezért a Baranya megyei Tanács írásbeli engedélye alapján a pénzfedezet biztosítása céljából 115 különböző szervezet, tanács, nagyüzem, vállalat és szövetkezet vezetőit kérte fel a tervezett mű kiadásának anyagi támogatására. A felkért vezetők a megajánlott összeget a Baranya megyei Tanács vb letéti számlájára küldték be a könyv megjelentetése érdekében. így ez a kiadvány a benne név szerint felsorolt szervek támogatásával jelenhetett meg. Az értékes mű részletesen ismerteti a Berze Nagy család hagyományait, valamint a művelődési tényezők hatását. Nyomon követi a néprajzkutató útját Lúgostól Szekszárdig, majd kitér pécsi munkásságára. Adatokat közöl a Berze Nagy családról és név szerint felsorolja Berze Nagy mesemondóit. Élvezetes olvasmány a könyvben közölt néprajzi gyűjtemény. Pusztai József 8. HÉTVÉGE Tatarozva és anyagát kibővítve megnyitotta kapuját a vajszlói Kodolányi János emlékmúzeum. Az esemény időszerűségét az író születésének 85. és halálának 15. évfordulója adta. A Kodolányi család 1909- ben költözött a falu közepén álló házba: az író édesapja erdőtanácsosként dolgozott Vajszlón: a házban volt lakása és irodája. A gyermek Kodolányi Jánosnak sok szép élményben volt része az Ormánság központjának számító mozgalmas faluban, s miután elköltözött, gyakran visszatért Vajszlóra: a Süllyedő világ című önéletrajzi művében és a Vízválasztó című regényében írta meg gyermek- és ifjúkora eseményeit. 1934-es baranyai utazása után is, amikor az ormánsági egykézésre akarta fölhívni az ország figyelmét — gyakran volt „támaszpontja" Vajszló, és ellátogatott ifjúsága színhelyére 1961-ben a második baranyai utazás idején is. Az egykori erdőgazdaság épületét 1979-ben nyitották meg Kodolányi emlékmúzeumként. A falu közepén álló házat ma is sok turista keresi fel. A legbelső szobában a régi ormánsági népélet emlékeit idézik fel fotók és faragott, festett bútorok: „szökröny” (láda), pad, szék s néhány edény, majd Vajszló múltjának néhány érdekes dokumentumát láthatjuk: a falu nevének első oklevélbeli említését 1244-ből, s például a a vajszlói jobbágyok robotmegváltási szerződését. Nagyon érdekes a kiállítás fotóanyaga. Korabeli fényképek örökítik meg az első és második baranyai utazás eseményeit. Külön tárlóban láthatjuk az immár történelmi jelentőségű szárszói találkozó képeit, az egyik éppen Kodolá- nyit mutatja előadás közben. Illyés Gyula, Sinka István, Németh László, Darvas József és mások társaságában. És itt vannak Kodolányi művei: az Ormánság, a Süllyedő világ, a Baranyai utazás, a Feketevíz, a Szakadékok; Földindulás című drámájának plakátja; barátjának, Hidvégi Jánosnak Hulló magyarság című könyve; Tüskés Tibor KodoláTájmúzeum lett a Kondoros melletti Csákópusztán, az egykori Geist-kastély kertjében álló, 150 éves cselédház. A négylakásos, közös konyhás nyiról irt tanulmánya; levelek, beszédek, cikkek a Pécsi Naplóban, a Sorsunkban, a Dunántúlban — egy gazdag és részben még felfedezésre váró életmű jelentős dokumentumai. És itt vannak Kodolányi finnországi útjának emlékei is, köztük élete egyetlen kitüntetése, amelyet a finn köztársasági elnök tűzött mellére a két nép barátságának erősítéséért. Az eredetihez hasonló módon őrzi a múzeum idős Kodolányi erdészeti irodájának berendezését: régi térképekkel, telefonnal, írógéppel és az eredeti bútorokkal. A múzeum épülete kívül-be- lül megszépülve várja az érdeklődőket: a megyei tanács művelődésügyi osztálya új ismertetőt is megjelentetett erre az alkalomra. cselédházban minden bútor eredeti, s ugyanígy a hajdani pusztai cselédélet összegyűjtött, s itt kiállított egyéb tárgyi emlékei is. G. T. Tájmúzeum cselédházban Az olvasás varázsa A két világháború között működött hazánkban a Dante Könyvkiadó. E cég választotta mottójául, hogy „a szép élet titka az olvasás”. I Akkor nagyon igaznak éreztem. Később valamennyire módosítottam véleményemet, mert ráébredtem, hogy a szép életnek bizony rengeteg titka van. Abban viszont ma sem kételkedem, hogy a titkok közül az egyik, méghozzá nem ís a jelentéktelenek közül való mindenképpen az olvasás. A könyvet gyerekkoromtól kezdve szerettem. Apám- anyám szintén könyvszerető emberek voltak, csak • hát ebbeli érzelmeiknek szigorú határt szabott a szegénység. Bizony nagyon kevés könyvünk volt. Egy hatkötetes Móra-sorozat — sárga vászonkötésben —, amit nászajándékul kaptak szüleim, I ebből állt egész könyvtó» runk. Móra persze jó iskolának bizonyult. Az olvasás örökre való megszeretése felé vezető úton. Sokáig úgy éreztem, mintha ott ülne mellettem egy kényelmes fotelban, illatos szivarfüstbe burkolózottan, és mesélne, egyre csak mesélne; köny- nyedén, lebilincselően, a fáradtság jelét egyetlen pillanatra sem mutatva. Hálát, szeretetet éreztem iránta. Egy idő után azonban észrevettem Móra írásművészetének fogyatékosságait is. Az olvasó ember világa nem statikus. Állandóan mozog, változik. Ami tegnap még tetszett, az holnap esetleg már a feleslegesnek vélt olvasmányok listájára kerül. Szükségszerű folyamat, nem lehet se el- sem megkerülni, mindenkinek át kell esnie rajta, és ez néha megrázkódtatásokkal is jár, hiszen előfordul, hogy az ember rákényszerül tegnapi önmagának részleges megtagadására. Ennek megfelelően alakult, módosult könyvgyűjteményem sorsa ís. Lassacskán kialakítottam azt a gyakorlatot, hogy évenként átböngésztem az állományt. És selejteztem. Antikváriumba vándoroltak azok a kötetek. amelyekről úgy éreztem, nem érdemes őket tovább őrizgetni, csak a helyet foglalják. Persze — minek tagadjam —, akadtak néha afféle vargabetűk is. Előfordult, hogy amiből kiszerettem és amin aztán könnyű szívvel túladtam, az iránt később újfent feltámadt bennem az érdeklődés. Ilyenkor nem volt mit tenni, vissza kellett ballagni az antikváriumba, hétről hétre átböngészni a polcokat, mikor akadok rá, hogy — újra megvásárolhassam. Az olvasás olyan szenvedély, amely fokozatosan keríti hatalmába az embert, s végül egészen elhatalmasodik rajta. Már nem törődik azzal, hogy a könyvek egyre drágulnak, azzal sem, hogy nem tudja elhelyezni őket, csak vásárol, egyre csak vásárol. , Könyvvásárlás, olvasás közben jön rá az ember, hogy olyan szenvedély karmaiba került, amelynek étvágyát nagyon nehezen lehet lecsillapítani. Észreveszi például, hogy az idő múlá- lával kezd mind szerteágazóbbá válni érdeklődése. Olyan tárqykörök felé fordul, amelyekről korábban esetleg tán tudomása sem volt — vagy teljesen közömbösen hagyták —, és egyszerre csak azon veszi magát észre, hogy már nyakig belemerült a régészet, a történelem, a filozófia, a csillagászat, netán éppen az orvostudomány tanulmányozásába. Ily módon természetesen rengeteg ismeretre tesz szert. Ám észreveszi azt is, hogy étvágya ennek ellenére sem csökken, sőt még tovább növekszik. Afféle szellemi láncreakció ez. Minden megszerzett ismeret további ismeretek elsajátítására ösztönöz, új és új ösvényeket nyit az ember számára a szellemi élet igen kiterjedt, szerteágazó birodalmában. S ahogy telik-múlik az idő, kiderül, hogv egymásnak távolinak tűnő dolgok között megmagyarázhatatlan — később aztán érthetővé nyilvánvalóvá váló — kapcsolat van. Előderengenek az ösz- szefüggések, a struktúra kör- I vonalai. Ez az a pillanat, amikor az ember úgy érzi, hogy újra birtokba veszi azt a világot, amelyről már azt hitte, véglegesen és visszavonhatatlanul a tulajdonában van. Hegel mondotta valahol, hogy aki a világra értelmesen néz, arra a világ hasonlóképpen tekint vissza. Meghökkentően eredeti meghatározás és mélységesen igaz. laazsáqára azonban csak akkor és úgv döbbenhet rá az ember, ha vé- I giqmegv az úton, ha sok száz, több ezer könyvön átrágja magát, és eljut — szenvedések örömök önkínzás, gyönyörűségek útján — odáig hogy valóban értelmesként szemlélje a mindannyiunkat körülvevő nagyon bonyolult világot. A közelmúltban hurcolko- dásra kényszerített a sors. Nem vagyok az a típus, aki akkor érzi elégedettnek — boldognak — magát, ha mindenféle kacattal teletömi a lakását. így hát motyóm meglehetősen kicsinek bizonyult. Nem számítva persze a könyveket, amiket ruháskosarakkal kellett felliftezni a hetedik emeleten lévő új otthonba. A költözés mindig ideiglenességet szül. Nem történt másként most sem. A kisebbik szobába kerültek — ömlesztve — a könyvek, a na- I gyobbikba a polc nagy vas- I létrái, különböző méretű, I barnára pácolódott deszka- szálai. — szintén halomba rakotton. Időközben megbetegedtem, úgyhogy két hónap is beletelt, mire a polcok új helyükön fölállítta- tódtak és a könyvek —, ha egyelőre még rendezetlenül is, de — fölkerültek a polcokra. , Amikor a nagy munkával elkészültem, ott álltam izzadton, csapzottan kimerültén. S akkor valami különös érzés kerített hatalmába. A lakás, amelyet eddig idegennek, sivárnak, unalmasnak éreztem, egyszeriben élni, mocorogni kezdett. A falak — a levegő minden köbmétere — megtelt fénnyel, színnel ragyogással. Csak álltam, egyre csak álltam, és néztem a hatalmas, mennyezetig érő könyv- I falakat. Leemeltem egy Thomas Mann-kötetet a polcról, belevetettem magam a fotelbe, és meggyújtottam az állólámpát. A körte sárga fénykort vetett: centrumában én — és a könyv. S mór zizegtek is a feneketlenül nagy csöndben a könyvoldalak. Kezdtem otthon érezni magam. Papp Zoltán
