Dunántúli Napló, 1984. március (41. évfolyam, 60-90. szám)
1984-03-29 / 88. szám
Dunántúlt napló 1984. március 29., csütörtök Újságíró-olvasó találkozó Sásdon MÁRCIUS CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük . névnapjuk alkalmából AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.29 — nyugszik 19.10 órakor. A Hold kél 4.51 — nyugszik 14.57 órakor. Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14—16 óráig a 15*000 telefonszámon Ügyeletes újságíró: DUCSÖ CSILLA Szerkesztőségi hirügyeletes NAGY ISTVÁN 16-tól 19 óráig a 10-053-as telefonszámon. Ma délelőtt 9-től 12 óráig panassügyekben fogad, illetve hívható a 10-046-os telefonszámon: HETÉNYI JANOSNÉ CB-rádió hivójelünk: ,,Napló I." 16-tól 19 óráig a 25-ös csatornán. — Női kórusok hangversenye. Március 29-én. csütörtökön este a Pécsi Művészeti Szakközépiskola leánykara és a Janus Pannonius~Tudomány- egyetem női kara koncertet ad este fél 7 órai kezdettel a Lisztteremben. Vezényel: Váradi István. Az Egészségügyi Minisztérium tájékoztatója az influenza- helyzetről A 12. naptári hétről (március 19— 25.) a fővárosból és 15 megyéből jelentettek influenzára vonatkozó adatokat: ezek szerint országosan 53 ezer megbetegedést észleltek, mintegy 20 ezerrel kevesebbet, mint az előző héten. Budapesten a 11. naptári héten 10 600, a 12. naptári héten viszont már csak 8 ezer megbetegedést jelentettek. Továbbra is jellemrő, hogy a betegek csaknem fele 14 éven aluli gyermek. Az esetek három százalékánál észleltek szövődményt, és emiatt kórházba 122 beteg került. Kórházi látogatási tilalom jelenleg csak két megyében van: Békés megyében valamennyi kórház szülészeti osztályán, Hajdú- Bihar megyében pedig a debreceni megyei kórház és a berettyóújfalui kórház gyermek- és szülészeti osztályain, valamint a Debreceni Orvostudományi Egyetem gyermek- és szülészeti klinikáján. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Hamlet (du. 5 órakor) — A későn érkezők csak a szünetben foglalhatják el helyüket! Mecsek cukrászda: Nem bánok .semmit sem . . . (este 10 órakor) MOZI Petőfi: Excalibur (5, 8). Kossuth: Vészjelzés a tenger alól (10, 12), Boszorkányszombat (2, 4), Kincs, ami nincs (6, 8). Park: Vészjelzés a tenger alól (4, 6, 8). Rákóczi: E.T. (5). Fekete Gyémánt: Puska és bilincs (6). Jószerencsét: Helga (4, 6). Mohács: D. B. Cooper üldözése (6, 8). Komló, Zrínyi: Forróvérű kísérlet (4, 6, 8). Komló, Május 1.: Együttélés (f5), Filmklub (f7). Szigetvár: Vámpír négy keréken (6). Siklós: Amit tudni akarsz a szexről (7). Harkány: Spagetti-ház (7). Boly: Istenke teremtményei (7). Dunaszekcső: Veronika Voss vágyakozása (7). Pécsvá- rad: A csoda vége (7). Sásd: Szuperzsaru (7). Szentlőrinc: Akit Bulldózernek hívtak (8). Villány: Piedone Egyiptomban (7). Beremend: Bűnös életem (6). Időjárás Várható időjárás csütörtök estig. A Dunántúlon lassan megnövekszik a felhőzet és délnyugaton, nyugaton már lehet zápor, esetleg zivatar. Erős, időnként viharos lesz a délnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön nyugaton 12, 16, keleten 17, 21 fok között várható. A szerda reggeli vízállások: Örti- los 82 cm, apadó, vizhő 9,0 fok; Barcs 62 cm, apadó, 8,0 fok; Drá- vaszabolcs 106 cm, áradó, 5,3 fok; Mohács 228 cm, áradó, 6,6 fok. hírei Szerdán Csongrád megyébe látogatott Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke. Délután a megyei pártbizottság tanácstermében rendezett aktíva ülésen időszerű bel- és külpolitikai, valamint gazdasági kérdésekről tájékoztatta a megyei, a városi, a nagyközségi pártszervek tisztségviselőit, a gazdasági és a társadalmi élet vezetőit, aktivistáit, majd válaszolt kérdéseikre. & I. A. Tivancsuk, egyetemi tanár, a Lvovi Műszaki Főiskola tanszékvezetője, a Lvov Területi Pártbizottság előadója tegnap a Mecseki Szénbányák Vállalatnál tett látogatást. A központi székházban Zentai József, a pártbizottság titkárhelyettese és Gerber György igazgató fogadta és tájékoztatta a vendéget a vállalat helyzetéről, bányászok élet- és munkakörülményeiről. Tivancsuk elvtárs a szénelőkészítő üzemben a pártbizottsági titkárok, propagandisták és az MSZBT aktivisták részére előadást tartott Az SZKP gazdasági stratégiája címmel. JU Fred Mohto, a NSZEP Politikai Főiskolája szocializmus politikai gazdaságtan tanszékének vezetője tegnap délelőtt a Porcelángyárban üzemlátogatáson vett részt. Délután a pécsi Mozgalmi Házban előadást tartott a Német Szocialista Egységpárt gazdasági stratégiája az 1980- as években címmel. Fred Mohto professzor a délutáni órákban elutazott Baranyából. •íc A SZOVOSZ vendéneként háromtagú bolgár küldöttség érkezett tegnap Pécsre, a MESZOV-höz. A delegáció vezetője Ludmilla Alpieva, a bolgár szövetkezetek nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának vezetője: a küldöttség tagjai Konsz- tadinka Marinova, a Szliven megyei MÉSZÖV elnöke és Galina Denkiva, a Mihajlov menyei nőtanács elnöke. A vendégeket Kasza Tibor, a MÉSZÖV elnöke fogadta és tájékoztatta a Baranya megyei Fogyasztási Szövetkezetek életéről, valamint Pécs és a megye gazdasági, politikai, kulturális életéről. — Jubileumi hangverseny. 25 éves a qyárvárosi úttörőzenekar, s ebből az alkalomból ju. bileumi hangversenyt tartanak március 31-én, délelőtt 10 órakor a pécsi Ságvári Művelődési Házban. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, hogy kedves fiam, férjem, édesapánk és nagyapánk, BOROCZ LÁSZLÓ siklósi lakos 52 éves korában súlyos betegségben elhunyt. Temetése március 30-án 3/4 2 órakor lesz a siklósi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, rokonunk CSIZMAR MÁTYÁS kásádi lakos, türelemmel viselt, hosz- szú szenvedés után életének 60. évében elhunyt. Temetése 30-án, pénteken 16.00 órakor lesz a kásádi temetőben. A gyászoló Csizmár, Hámor és Géczi család. Újságíró -olvasó találkozót tartott a Dunántúli Napló tegnap Sásdon a Művelődési Házban. A baráti beszélgetésen mintegy félszázan vettek részt és mondták el véleményüket a lap munkájáról, illetve a nagyközség fejlesztésgondjairól. Fotó: Läufer László Rendezvények NEMZETKÖZI KAMARAKÓRUS FESZTIVÁL-nak ad otthont Pécs 1984. április 4—8. között. A rangos zenei eseményen neves hazai és külföldi (belga, csehszlovák, német, olasz) együttesek lépnek föl. A koncertek délután és este lesznek a Liszt teremben, a Pécsi Nemzeti Színházban és a Janus Pannonius Tudományegyetem aulájában. A fesztiválhangversenyekre jegyek még kaphatók a Nevelők Házában (Pécs, István tér 6. Telefon: 15-679). Ugyanitt felvilágosítást is adnak a részletes programról. * A nagy érdeklődésre való tekintettel április hónapban hat alkalommal kerül bemutatásra Scserbakov: Nem bánok semmit sem (Edit Piaf) című éjszakai színházi produkció a Mecsek Cukrászdában az előadások időpontjai április 2, 6, 7, 14, 15, 21, este 22.00 órakor. Jegyek válthatók a színház pénztárában, valamint a Mecsek cukrászdában. * A Pécsi Kertbarátok és Kistenyész- tök Klubjának tavaszi utolsó foglalkozásán, március 29-én, csütörtökön szőlőtermesztési és tökekiala- kitási bemutatót tartanak a pécs- szaboicsi szőlőhegyen. Az érdeklődők számára a találkozó helye és időpontja 15 órakor a 10-es autóbuszjárat pécsszabolcsi végállomásánál. * „Új helyzetjelentés" címmel ma délután 18 órakor mutatja be műsorát a DOZSO-ban a Bütykös brigád. Ugyancsak a DOZSO a színhelye egy másik rendezvénynek is: 19.30-kor kezdődik Gyuricza Liliann estje a Zsebszínházban. Műsoron Weöres Sándor: Psyché c. műve. •3c A lakóházak tűzvédelmét bemutató kiállítást nyitnak csütörtökön 12.30 órakor Pécsett, a Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet központi telepén, az Ágota u. 1—3. szám alatt. A nyilvános kiállítás munkanapokon 8—16 óra között tekinthető meg. * Váci György kétszeres aranydijas könyvkötőmester alkotásait március 30-án, délután 17 órakor a pécsvá- radi Művelődési Központban mutatják be. * Ma délután 5—7-ig, s minden csütörtökön és hétfőn ugyanebben az időpontban kapcsolatlélektani tanácsadás van a Széchenyi tér 9. sz. alatt, a II. emeleten. Többen telefonáltak, hogy Pécsett a József Attila út és a Megyeri út kereszteződésében lévő gyalogátkelőhelynél egy hete rossz a közlekedési lámpa. Már többször tettek bejelentést, de nem történt semmi. Ezúton kérik az arra közlekedők nevében, hogy minél előbb javítsák meg a lámpát. — Kikeltek az első mulard kiskacsák a Bikali Állami Gaz. dasóg telepén. — Több építőanyag. Bertram Jenő, a Baranya megyei Tanács Magas- és Mélyépítési Vállalat igazgatójának elnök, letéve! ülést tartott tegnap a 18 építőipari szervezetet tömörítő Baranya megyei Építőipari Szervezetek Gazdasági Társasága. Az ülésen megvitatták a Gazdasági Társaság elmúlt évi tevékenységét és ez évi munkatervét, döntöttek arról, hogy a BÉV gesztorsága alatt működő Építők Boltjában a tagvállalatok is értékesítik az elfekvő és leértékelt építőanyagokat, valamint a saját előállítású ipari termékeiket. A Zöldért mai árai Folyamatosan érkezik a szállítmány hónapos retekből, ennek csomója — a retek méretétől függően — 4,50— 6 Ft. A hideg idő miatf kissé késett a zöldhagyma és a fejes saláta is, s ez megmutatkozik árakban is: a zöldhagyma csomója 5 Ft, a fejessaláta, súlyától függően 8—14,50 Ft között mozog. A kígyóuborka kilója 90 Ft; a fóliás paradicsom még rendkívül drága, kilója 340 Ft. A hegyes, erős paprika darabja — mérettől függően — 7—12 Ft, a tölteni való darabja 14—16 Ft között mozog. Újdonság a napokban megjelent friss karalábé; ára átmérőjétől függően darabonként 8—9 Ft. Fifivf... Film... Film. AZ ÓRIÁS Déry Tibor azonos című novellájából írta és rendezte: Szántó Erika. Szereplők: Bubik István, Pap Vera, Dörner György, Meszléri Judit. Mintha mese kezdődne . . . Egy nagyerejű fiatalember a hegyekből, a favágók ősi birodalmából a háború végének hírére elindul a nagyvárosba, hogy szerencsét próbáljon. Egy külvárosi pályaudvaron megismerkedik egy fiatal lánnyal. A fiú természetes mozdulattal viszi „ot- honába”. Egv naptól kezdve azonban valami megváltozik közöttük. Az élet egyre nehezebbé válik, közeleg az ősz, az árak az egekbe szöknek, nincs mit enni, több a jelszó, mint a kenyér. A fiú változatlanul hiszi, hogy a világ jobbra fordul . . . EZERMILLIÁRD DOLLÁR Színes, szinkronizált francia politikai krimi. Rendezte: Henri Verneuil. Szereplők: Patrick Dewaere, Anny Duperey, Jeanne Moreau. Paul Kerjean újságírót arról informálják, hogy egy nagy hirű cég feje korrupt. A privát nyomozás egyre nagyobb darázsfészekhez ér . . . Amikor a cikk meqjelenik, a leleplezett öngyilkos lesz. Az újságíró tovább nyomoz, egészen a II. világháborús német kapcsolatok bizonyításáig . . . Ekkor azonban már Paul élete is veszélyben forog . . . fiZ OftlflJ — Iskolások elsősegélynyújtó versenye. Huszonhét pécsi és négy városkörnyéki csapot részvételével általános iskolások elsősegélynyújtó versenyére került sor tegnap, a Pécs városi Vöröskereszt szervezésében. Az ötfős csapatok elméleti és gyakorlati feladatok végrehajtásában adtak számot tudásukról. A pécsi csapatok közül első lett a Belvárosi Iskola, második a Köztársaság téri, harmadik a 39-es dandár úti Általános Iskola gárdája: a város- környékiek közül az abaligeti iskolások nyertek, s e négy együttes vehet részt majd a megyei vetélkedőn. A tudományos hetek mai programja Reggel 9 órakor ankét lesz a Technika Házában a szarvasmarha vertikum fejlesztésének agrokémiai és ökonómiai kérdéseiről. A megnyitó előadást dr. Széles Gyula kandidátus, a Mezőgazdasági Főiskola főigazgató-helyettese tartja. 11 órakor kerül sor a DDGáz tanácstermében Bognár Gabriellának, az MTA— SZTAKI kutatómérnökének és Csonka Ernőnek, a DDGáz osztályvezetőjének előadására, ,,A DDGáz gázelosztó hálózati és fogyasztói számitógépes adatkezelő rendszere" címmel. 14 órakor, ugyancsak a DDGáz tanácstermében kerül sor a DDGáz három mérnökének, Szentéi Józsefnek, Szirtes Andrásnak és Tombi Lajosnak az előadására a PTK 4000 ' típusú személyi számítógépről — ezt az előadást 22-ről tették át a mai napra. 15 órakor a Technika Háza klubhelyiségében a Magyar Kémikusok Egyesülete ismerteti az 1983. évi pályázatra beérkezett szakdolgozatokat. Szintén 14 órakor, a Technika Házában tart előadást dr. Dobozy István, az MTA Világgazdasági Kutatóimé-^, zet munkatársa a világgazdaságból való kilábalás lehetőségeiről és ennek a magyar gazdasággal való kapcsolatáról. A Technika Házának Bartók Klubjában kerül sor Pusztai Gyulának, az Országos Találmányi Hivatal elnökének előadására 14 órakor. Előadásának témája: a műszaki és szellemi alkotások oltalma és felhasználása. Balatoni kulturális program Az idei nyár balatoni kulturális és szórakoztató programjáról tárgyalt szerdán Balaton- füreden a BIB kulturális szak- bizottsága Tóth Dezső művelődési miniszterhelyettes elnökletével. A szezonnyyitót május 19— 20-án tartják Balatonfüreden és Siófokon. Ezt követően mintegy 700 kulturális és szórakoztató műsort, kiállítást, rendezvényt tartanak a tópart 40 üdülőtelepén. A programok időpontjának megállapításánál számolnak a főszezon fokozottabb igényeivel és az üdülők tpmusváltásaival. Több helyen rendeznek komolyzenei koncerteket, hangversenysorozatokat, így Tihanyban, Boglárlellén, Veszprémben, Keszthelyen és Kőröshegyen. — Újfajta vakolóanyag. A Pécsi ÁFÉSZ Szupered Áruházában az elmúlt napokban újfajta vakolóanyagot kezdtek árusítani. A Vliesin elnevezésű új termék homlokzatképző, védő és díszítő színvakolatként egyaránt alkalmazható. Többféle színben, öt- és húázkilós kiszerelésben gyártja a Barcsi Che. mikál. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (belgyógyászat). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések : Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Felnőtt fül-orr-gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felríott lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti fogászati ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok u. felől) 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. Ha a megadott telefonszámok nem jelentkeznek, a beteghez hívást a 09-nek (posta) is be lehet jelenteni. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon — este 7-től másnap reggel 7 óráig. SABINE 7 ÉVES Színes NDK film. Rendezte: Helmut Dziuba. Sabine Kleist autóbaleset következtében elveszítette szüleit. A gyermekotthonban nagyon megszerette nevelőnőjét, Edithet, akitől most meg kell válnia. A fiatalasszony ugyanis babát vár. A kislány 7 éves korára tehát másodszorra maradna egyedül. Ezt már nem képes elviselni. Megszökik az otthonból, s napokig Berlin utcáit rója . . . A Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat felvesz if termelésszervező if piackutató munkakörbe felsőfokú végzettségű dolgozót if elektronikában jártas, gyengeáramú villamosmérnököt if gépésztechnikust művezetői munkakörbe if gépkönyvelésben jártas könyvelőt. JELENTKEZNI LEHET: PÉCS, ENDRESZ GYÖRGY U. 2., SZEMÉLYZETI VEZETŐNÉL.