Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-06 / 36. szám
ti iDr 1 KRÓNIKA hl )n krónika! Sűrű köd nehezítette meg a látási viszonyokat február harmadikán hajnalban Baranyában és a környező megyékben is. Az esti, éjjeli Gyúrok Mihály autóbuszvezető órákra még inkább tejszerűvé vált a köd: a meteorológiai jelzés szerint 0,0 méter volt a látástávolság és ehhez még ködszitálás is járult. Ezen az estén több koccanásos baleset történt, szerencsére komolyabb sérülé. sek nélkül. A nehéz útviszonyok miatt késtek a helyi- és a távolsági buszjáratok is. Gyúróik Mihály, a 12. sz. Volán Vállalat gépkocsivezetője ebben a kritikus időben vezette a panorámás Ikarust Szegedre, majd az éjszakai órákban onnan hozta vissza. — 25 éve dolgozom ennél a cégnél. Az utolsó tíz évben távolsági járat vezetőjeként ingázok Szeged és Pécs között. Most pénteken is reggel 9 órakor indultam Pécsről Szegedre. Már odafelé sűrűn gomolygott a köd; csupán az utolsó 50 kilométeres szakaszon volt jó a látási viszony. A visszaút sokkal nehezebb volt. Jóformán semmit nem láttam: sáros volt szinte mindenütt az úttest felezővonala, és az út menti jelzőoszlopok sem látszottak. — Az utasok? — Bizony, a legtöbbjük izgult, hogy mikor érünk már a célunkhoz. Mintha pincébe jöttünk volna, semmi nem látszott. Autók sem jártak rajtunk kívül az úton. A bó- lyi úttól már egy pénzügyőr is segített navigálni — én néztem balra, meg előre, ő pedig a jobb oldalon figyelte az utat. Lépésben jöttünk, hiába sürgettek egyes utasok, hogy igyekezzek egy kicsit hajtani. Azért nem volt pánikhangulat. Én már szinte mindegyik utast jól ismerem. Legtöbbjük diák, jön haza hétvégére. Aztán. sokszor üzennek, küldenek nekik általam a szüleik. Vittem már élelmiszercsomagot, sőt ballagási ruhát is a Szegeden tanulóknak. — Mikor volt hasonlóan kellemetlen vezetési élményben része? — Nézze, én vezettem öt éve újévkor vissza a szegedi járatot. Abban az emlékezetes hóviharban a 79-ik kilométerkőnél este 9'órakor elakadtunk. Csak reggel 7 után szabadítottak ki bennünket a hótorlaszok közül. Hát akkor volt hasonlóan rossz élményem. A mostani koncentrált figyelemtől csak kimerültem. Leadtam a kocsit, aztán reggel nyolcig aludtam. De hát mindez a foglalkozásommal együttjár. Szeretem a hivatásomat. A múlt évben teljesítettem a balesetmentes egymillió kilométert. Sőt, a fiaim is a nyomdokomban járnak. Beléjük is a gépkocsi, autóbusz iránti szeretetet neveltem. És ha az egészségem engedi, akkor még 12 évig, a nyugdijazásomig én viszem és hozom az utasokat Pécs és Szeged között. Adóm Erika Egészségvédő új magyar szabadalom Légtisztitó a lakásban- Csökkentheti az asztmás panaszokat - Elnyeli a dohányfüstöt, pusztítja a baktériumokat- Baranyában csak a Konzum Áruházban kapható Már-már népbetegségnek számít az asztma, egyre többen kínlódnak ilyen panaszokkal. Vétkes ebben környezetünk szennyezett levegője. A járművek ontják a kipufogógázokat, s mi beszívjuk. Aktív, vagy passzív dohányosként nyeljük a mérgező füstöt, a port, s járványos időszakban megfertőződünk a baktériumokkal teleprüszkölt helyiségekben. A tiszta levegő, környezetünk legfontosabb egészségügyi tényezője, létkérdés tehát, hogy legalább otthonunk levegője ne legyen szennyezett. Megoldást kínál egy új magyar szabadalom, a ricsei Új Erő Tsz gyártotta GB 25/F jelzésű elektrosztatikus légtisztító készülék. A kis méretű forma- tervezett készülék már megvásárolható, Baranyában kizárólag a Konzum Áruház műszaki osztályán. Mit tud a készülék? Elnyeli az utcáról beáramló port, virágport, kipufogógázokat, dohányfüstöt, doh- és penészszagot, bántó illatokat, folyamatosan tisztit. A tapasztalati mérések azt bizonyítják, hogy a készülék — 80 százalékos hatásfokkal — elpusztítja a baktériumokat, és „beszippantja" a penészgombákat is. A csíramentes levegő elősegíti a gyógyulást, enyhülnek az asztmás, allergiás jellegű égúti panaszok. A GB- 25/F egy egysége 50 légköb- legű légúti panaszok. A GB lítja hatásosan. Működése zajtalan, észrevétlen, annyit fogyaszt csupán, mint egy 20 W-os, leggyengébben pislákoló villanyégő. Karbantartást nem igényel, néhány évenként ajánlott tisztítását szervizhálózat biztosítja. Hol használhatók eredményesen? Lakótelepek szárazlevegőjű betontömbjeiben, csakúgy, mint szigetelés nélküli, penészes lakásokban, kórházakban, iskolákban, bölcsődékben, éttermekben, presszókban szállodákban, irodákban és könyvtári olvasókban, csakúgy, mint a fodrászatokban, kozmetikai szalonokban, különösen ajánlott nagy tisztaságot igénylő munkahelyeken, számítógéptermekben, laboratóriumokban. A készülék ózon gázt fejleszt, amely igen ritkán fejfájást okozhat ózonérzékeny személyeknek. (Általában, aki nem bírja a kvarclámpát, a légtisztítótól is idegenkedni fog.) Nekik se kell azonban lemondaniok a tiszta levegőről. Az említett esetben ne folyamatosan, hanem néhány órás szüneteket beiktatva üzemeltessük a készüléket. A kitűnő újdonság iránt érthetően igen nagy az érdeklődés, de az áruház minden igényt kielégít. (-) Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, információk, események közölhetők 14-től 16 óráig a 15-000 telefonszámon. Ügyeletes újságíró: MURÁNYI LÁSZLÓ Ma délelőtt 9-től 11 óráig személyes problémákban útbaigazítást ad, telefonon hívható a 10-053-as telefonszámon: KISS LASZLÓNÉ Szerkesztőségi hirügyeletes: LÁSZLÓ JUDIT 16-tól 19 óráig a 10-053 telefonszámon. CB-rádió hívó jelünk: „Napló I.” 16—19 óráig a 25-ös csatornán. Ma Siklóson és Pécsett Beszélgetések az István, a király-ról Oyorsinterjú a film rendezőjével KÖZÉRDEKŰ Áramszünet lesz február 6-tól 10ig naponta 7—15 óráig Pécsett, a Bálicsi úton a Barackos úttól fölfelé és Bálics tetőn hálózat átépítés miatt. Áramszünet lesz február 8-tól 10ig naponta 7-től 16 óráig Patacs területén tr. állomás átépítés miatt. Áramszünet lesz február 6-tól léig naponta 7—15 óráig Pécsett, a Tündér u., Pósa L. u., Sarló u.. Avar u., Tarda u. által határolt területen hálózat átépítés miatt. „Van nemzeti—történelmi rotíkoperánk!” .. . — írtuk a HDN augusztus 22-i számában. az István, a király cimű film szabadtéri színpadi változatának bemutatója után. A szakma és a közönség szavazatai alapján a rockopera, valamint alkotói, előadói ösz- szesen tíz díjat nyertek. Egyedülálló ez a siker a magyar popzene történetében, amit ráadásul nem selyemcukor színvonalú diszkózenével. hanem színpadi drámába oltott' rockkal érték el. Ma, hétfőn délután 5-kor a siklósi művelődési házban, este 8-kor pedig a pécsi Ifjúsági Hóiban Koltay Gábor, a film rendezője találkozik a közönséggel. kőiben ízelítőképp videokazettán részleteket vetítenek az István, a királyból. E két műsor előzeteseként beszéltünk a film rendezőjével: — A film országos bemutatója április 26-án lesz Pesten, és az úgynevezett elsőfilmes vidéki mozikban — mondotta —. Ettől függetlenül a február 10—15 közötti Magyar Játékfilmszemlén is levetítik, mint az előző évi filmtermés egyik erre érdemes művét. — A lemez? Már január elején elérte a százezer példányt, így már akkor aranylemez lett. Azóta újabb százezret eladtak belőle. Megjelenik róla egy könyvem is. Ebben a film, a szabadtéri előadás keletkezés- történetét Írom le, továbbá eddigi hatását, középiskolásakkal, munkásokkal, egyetemistákkal, értelmiségiekkel folytatott sok-sök interjú segítségével. Most már csak egy kérdés van: mekkora lesz a külföldi sikere?. F. D. Előadás Pécs diaképeken. Pécs városáról tart zenés, diavetítéses előadást dr. Varga Gyula, a Nevelési Központban, február 7-én, kedden 17.30-kor. * A mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum délszláv népművészeti anyagáról, a múzeum kutató- és gyűjtőtevékenységéről tart előadást hétfőn este 7 órakor Sarosácz György múzeumigazgató a pécsi délszláv klubban. O Színházi bemutatók a héten. A Pécsi Nemzeti Színház kamaraszínházában február 10-én este mutatják be Jordan Radicskov Zűrzavar c. színművét, rendezője Vas-Zaltán Iván. Február 11-én, szombaton este lesz a nagyszínházban Szakcsi- Lakatos Béla—Csemer Géza: Gigánykerék c. musicaljének ősbemutatója Szegvári Menyhért rendezésében. A Kaposvári Gsiky Gergely Színház Spiro György: A kert c. drámáját tűzte műsorára. Premierjét február 10-én tartják meg, a darab rendezője: Babarczy László. Csorba Győző-est Csorba Győző Simeon tűnődése című verskötete megjelenése alkalmából irodalmi estet rendeznek Pécsett február 7- én, kedden este 6 órai kezdettel, a Várkonyi Nándor Könyvtárban. A költővel Szederkényi Ervin beszélget; versmondók: Győry Emil, Koszta Gabriella, Nagy Réka színművészek; közreműködik Szkladányi Péter fuvolaművész. Várható időjárás hétfő estig: csak átmenetileg szakadozik fel a felhőzet és több helyen várható kisebb eső, elsősorban a hegyekben havaseső, hó. Eleinte mérsékelt déli, délnyugati, később északnyugatira fordul és a Dunántúlon megélénkül a szél. Főként keleten, északkeleten éjszaka és reggel néhány helyen ködre kell számítani. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet —2, plusz 3, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 2, 7 fok között valószínű. Vasárnap reggeli vízállások: Mohács 206 cm, áradó, vízhő 3,4 fok, Barcs —15 cm, apadó, vizhő 3,0 fok, Drávaszabolcs 75 cm, áradó, 3,1 fok, örtilos 22 cm, áradó, 3,4 fok. FIZI KAI :;MM.NJ$AK9.Rjlfij:i:ÍiiÍÍ!Ü!ÍÍÍiÍi:!iÍ:ÍÍÍÍ:ÍiÍÍ:iÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ:Í:ÍÍÍi ♦ váitómüsiakos siaiagkeielöke»,::::::!:::::::::::^ Középiskolát végzett fiatalok]::jelentkezését!Ilii: várjukjI akik a vállalati szervezésben j;lefa'önjpjítptt■ iiái!I■ turbinagépészi tanfolyam elvégzése után::::::::::::::::::::::: :::::::::::::::::::::::::::::: szakmunkás-bizonyítványt käpnälü::::!::::::'::!:::::::::::!::::::::: A .HETI MUNKAIDŐ: 40 ÖRA Üzemi étkeztetést, férfiaknak münkasszgjlast ’biztosjjünkVÁLTÓMÜSZAKOS MUNKAKÖRBEN:3ön VÁLTÓMÜSZAKOS PÓTLÉK, ÉS 10%-OS;ÍinÍÍÍIHÍ?:UÍÍnÍ!IHi ÜZEMVITELI JUTALOM. Kereseti lehetőség: 4500—5000 Ft. JELENTKEZÉS: 6—14 ÓRÁIG A VALLALAT MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN. A MÉV KUTATÓ—MÉLYFÚRÓ ÜZEM felvételre keres: + FÚRÓ SEGÉDMUNKÁSOKAT napi 12 órás munkaidőben, havi 15 nap munka (2 részben), 15 nap szabad. . Kereseti lehetőség: 5000 Ft/hó. Továbbá felvesz: O ESZTERGÁLYOSOKAT. Kereseti lehetőség gyakorlattól függően: 4000—6000 Ft/hó. JELENTKEZÉS: AZ ÜZEM MUNKAÜGYI CSOPORTJÁNÁL, KŐVÁGÓSZŐLŐS. Néhány kérdésre igyekszünk választ adni az Ablak nézőinek. Komáromi Lajos komlói olvasónk érdeklődött arról. a mini szélerőműről, amit a gyö-ngyösi Agromechonikai Szövetkezet gyárt: vajon kapható-e már? S hol lehet hozzájutni? Mindenekelőtt el kell oszlatnunk egy félreértést. Nem generátorról van szó, mint ahogy az tavaly a hazai sajtóban megjelent. Harmath József, a szövetkezet gyártáselökészítő- je elmondta, ' a generátorral egyelőre csak kísérleteznék, s ma még kétséges, hogy sikerül-e piacképes darabot előállítaniuk. Amit viszont sikerrel gyártanak, az a vízszivattyús szélerőgép, amely o háztáji gazdaságokban segíti a gazdákat az itatásban. öntözésben. Olcsó energiával biztosit, va a vízszivcnttyúzást. Kétféle szélerőgépet készítenek a gyöngyösiek: egy hat méter magas 3,5 köbméter/óra és egy négy méteres 0,5 köbméter/óra teljesítményűt. Az elsőt mezőgazdasági üzemek is alkalmazzák. Ezek a berendezések alkalmasak arra, hogy 7,5 méterről szivattyúzzák fel a vizet, amit 10—20 köbméteres tartályba is átnyomnak. Tavaly hatvan szélerőgépet adott el a gyöngyösi szövetkezet, de az igényektől függően évente száz-kétszáz darabot is képesek elkészíteni. Megrendelni személyesen is lehet — sok gazda keresi meg őket levélben — a cím: Agromechonikai Szövetkezet, Gyöngyös, Ipar út 4. Természetesen várják a kereskedelmi vállalatok jelentkezését is. Készen állnak a megrendelések teljesítésére. * Galicz János, a kaposvári Rendezvényi roda vezetője égé. szén más jellegű kérdéssel — panasszal fordult hozzánk: régi partnerei a szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóságának, évente szerveznek vendégeket az alföldi város rendezvényeire. Már január elején elküldték igényüket az István a király nyári bemutatójára, s megdöbbenve vették tudomásul, hogy egyetlen jegyet sem kapnak. Somogy nem részesülhet a bemutatókból. Horváth Mihály, a szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója sajnos megerősítette a somogyiak panaszát: a július 21. és augusztus 20. között tartandó hat előadásra 36 000 jegyet adtak el, és 14 000 jegyigénylőt kénytelenek váltak elutasítani. Szinte perceken múlott, hogy melyik megrendelést tudják teljesíteni, való igaz, nem lehetett elég korán az igénylést megküldeni. S így tényleg előfordulhat, hogy akár egy- egy országrész is kimaradt az elosztásból, bizonyára nem vigasz, de talán az elosztás pártatlanságát bizonyítja, hogy akadt szegedi intézmény is, amelynek ai megrendelését elutasították. Egyelőre nem tudunk több biztatót mondani olvasóinknak, mint annyit, hogy az igazgatóság igyekszik megoldást keresni, újabb előadásokat szervezni a több, mint tízezer érdeklődő megelégedésére. G. M. Mit? Hol? Olcsóbban! A Mecsek Aruház sportosztályának ajánlata: lengőtenisz 750 helyett 300 forintért; a műszaki osztály ajánlata: csodaedény 1890 helyett 890 forintért, húspépesitő mixer 1860 helyett 1490, továbbá szovjet női és férfikerékpárok 1050—1500 forintig, amíg a készlet tart. * A Konzum Áruház vasosztályának ajánlata: koronaszivattyú 1790 Ft helyett 1260 Ft, valamint elektromos feszültségszabályozó 790 Ft helyett 611 Ft-ért; Wartburg és Barkas gépkocsihoz 1080 Ft helyett 778 Ft-ért.