Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)
1984-02-11 / 41. szám
t 0ffk % \ Esti fürdés Orbónéknól A kis Szabó István nagyon ragaszkodik édesanyjához Gyermekeink Három egyforma kabát, sapka, csizma - ezek az utcoi holmik. Idebent a lakásban csők a pulóverek azonosak a három Ferenczi kislányon. Zsuzsi a legidősebb, ötéves múlott, Magdi négy lesz. Hajnalka pedig júliusban tölti be majd a hármat. Ferencziéknek nyolc évi házasság után született az első lányuk. A gyermektelenséget különösen a feleség viselte nehezen, hiszen ő nap-nop után segítette világra az újszülötteket, a pécsi szülészeti klinika szülőszobáján. — Minden kezelést vállaltam, csakhogy egyszer a miénknek örülhessek - mondja Ferencziné. — így aztán az sem esett nehezemre, hogy Zsuzsival héthetes terhességi időtől 38 hetesig végig a klinikán feküdtem. A három kislány egy pillanatra sem hagy magunkra. Magdi rajzol, Zsuzsi az akváriumokra akarja terelni a figyelmünket magyarázva, hogy a legkisebb a Hajnalkáé, a két nagyobb pedig Magdié és az övé. Hajnalka közben elődből egy macit, jóval nagyobb nála és azzal .forog előttünk. — Ebből is három van — nevet Ferencziné. — Ugyanúgy, mint a faragott fabölcsőből, moncsicsiből, kiskutyából és még egy csomó játékból. Nem akarunk, de nem is tehetünk kivételt. Hacsak oz egyik kapna valamit, rögtön kérdezné, hogy a másik kettő miért nem. Szerencsénkre a játékokat az ügyeskezű nagymama készíti. Nagyon kedves szomszédaink vannak, szeretik a gyerekeket és a lányokat gyakran behívják. A múltkor csak Magdi volt itthon, ő ment át, süteményt és csokit kapott. Kért Zsuzsinak és Hajnalkának is. A három kislány külön szobában alszik. Este, amíg a fürdővíz készül, egymást vet- kőztetik. Éjszaka a szüleik zavarása nélkül felkelnek, s mivel a két kisebb még nem éri el a W. C. villanykapcsolóját, édesapjuk papucsával segítenek magukon. — Zsuzsi és Magdi két és féléves koruk körül egy-két A Ferenczi kislányok szüleikkel hónapig rendre átjöttek hozzánk éjszoka. Nem is vettük észre, olyan óvatosak voltak, csak reggel, amikor felébredtünk. De jól emlékeztünk rá, és nogyon kíváncsiak voltunk, hogy mit csinál majd Hajnalka. Nos, ő valamivel korábban kezdte az átmászkálást, ugyanúgy megismételt mindent, mint a testvérei. De már visszaszokott a saját kiságyába. A szőke hojú, barna szemű Molnár István márciusban lesz hároméves. Az első percekben kicsit tartózkodó, de hamarosan megbarátkozik, és egymás után hozza a nappaliba bemutatni az autókot, lovacskákat. Készségesen mesél a nagykőrösi mama négy cicájáról, hogy az anyuval, apuval nyáron a szabadidőparkban szoktak sétálni, játszani. De mindig úgy áll, hogy lehetőleg az édesanyjához legyen közelebb. Nem kell sokat biztatni - verseket is mond. — Szinte hónapról hónapra változik most is - mondja az édesanyja - és ezt olyan szép dolog figyelni. Rengeteg képet és magnófelvételt készítünk róla a születésétől kezdve. Gyakran megnézzük, meghallgatjuk és mindig csodálkozva örülünk - mennyire más ma. Az első szavát, a baba-t sem felejtjük. DeminFebruárra várták, de január 31-én megszületett Lévaiék második kisfia,' Gáborka dig mond volami újat, valami meghökkentőt, amin aztán hetekig derülünk. A férjem édesanyja még ma is könnyesre neveti magát, ha eszébe jut egy balatoni emlék. A strandra készültünk, ő is feltette a szalmakalapját, napszemüvegét. István elé- óllt, hosszasan nézegette, és azt mondta: - De kacifántos vagy így nagymama! István édesapja egyetemre jár, s emiatt időnként későn ér haza. — Ilyenkor nagyon sokszor megkérdezi, hol van az apa, mikor jön haza? Ritkán, de előfordul, hogy én vagyok távol, s a férjemtől tudom, hogy olyankor engem hiányol. De olyan jó érzés tudni, hogy külön-külön egyikünk sem elég Istvánnak. Most csak a húszhónapos Zsolti van itthon, az ötéves Tímeát elvitték o nagymamához. A hét végéből legalább egy napot ott tölt, hiszen hét közben nem találkoznak. — Kicsit sajnálom, hogy elengedtük Tímeát — mondja az édesanya, Orbánné Beck Ildikó -, mert így nem láthatja, hogy milyen hancúrozást szoktunk rendezni négyesben lefekvés előtt. Tudom, hogy minden kisgyermekes családban vannak olyon együttlétek, amelyekről az ember azt hiszi, hogy csak náluk léteznek, de pont ettől olyan szépek. Nálunk ez a közös játék ilyen. Fürdés és vacsora után együtt ágyazunk, és amikor már minden a helyén van, kezdődik a birkózás. Egyszer-kétszer előfordult, hogy én kiszöktem a konyhába mosogatni, de a két gyerek együtt jött értem, nem engedték, hogy kimaradjak. Zsolti közben lecsúszik édesanyja öléből, kézenfogja az édesapját, a színes televízió felé vezeti. — Nagyon szeretik nézni - mondja Orbán László.—Amikor láttuk egy ismerősnél, hogy milyen áhítattal figyelik, elhatároztuk, hogyha lesz pénzünk, okkor színes tévét veszünk, hadd örüljenek. A családi munkamegosztás szerint reggel az édesanyjuk Proksza László felvételei viszi őket bölcsődébe, óvodába, délután pedig az édesapai hozza őket hoza, mivel ő végez korábban.- A járda szélén megállunk és Timinek kell mondania, hogy mikor mehetünk át. Most már nagyon magabiztosan el tudja dönteni, hogy mikor léphetünk le az ÚttestLévai Józsefék e hónapban várják a második gyermeküket. Kisfiúk, Józsika, májusban lesz négyéves. — Gondban vagyunk, egyelőre nem tudjuk, mi lesz a neve a másodiknak, ha ő is fiú lesz — mondja derűsen Lévainé. — Az elsőnél sem választottunk nevet, de a férjem azt kérte, ha kislány lesz, az én nevemet, a Magdolnát kapja. Kisfiú lett és én ezek után természetesnek vettem, hogy akkor a férjem keresztnevét viselje. A kistestvérre várva, most is csak a Magdolna a biztos. Természetesen a lényeg az, hogy egészséges gyermekünk szülessen. Lévaiéknál már nagy a készülődés a második gyermek fogadására. Józsika is a kistestvér után kérdezősködik: hol van?, mit eszik?, amikor hazajön, hol fog aludni? — Engem sokszor megsimogat, hozzám bújik, mintha csak a kicsit akarná szeretni — meséli Lévainé. — Józsika különben meglehetősen érzékeny kisfiú és nagyon kötődik hozzánk. Olyannyira, hogy bár nagyon szereti a nagyszüleit, s mindig megígéri nekik, hogy ottmorad náluk éjszakára, ám az induláskor meggondolja magát és hazajön. Az óvodás társai közül is többnyire egyet kedvel csak igazán. Természetesen nagyon jól esik ez a kötődés, s annak is örülünk, hogy nem kell büntetni, elég ha szigorúan ránézünk: már bújik hozzánk és kérdezi, hogy ugye nem haragszotok, szerettek engem. Ugyanakkor reméljük, hogy később jobban megtalálja majd a ba- rátkozás hangját a társaival. Úgy gondoljuk, hogy ebben segítségére lesz a születendő kistestvér... Török Éva A propagandista és hallgatósága A propagandistának munkája megtervezése és végzése során számos tényezőt kell figyelembe vennie. Az egyik tényező a hallgatóság életkor szerinti összetétele. Ez a megállapítás első hollósra megkérdőjelezhető, hisz a pártoktatáson részt vevők életkor szerinti összetétele oz elmúlt évtizedek során lényegesen nem változott. Ez szinte törvényszerűen következik abból, hogy a pártban minden generáció tagjai megtalálhatók. A hallgatók többségét általában mindig o 25-45 év közöttiek alkották. Miért fontos akkor felhívni o figyelmet az életkor szerinti összetételre? Az, hogy közben megváltoztak a körülmények! Hogyan? A tömegpropagandában feldolgozott anyagok — egy-egy ’kivételtől eltekintve — mindig döntően o szocializmus építése kérdéseivel foglalkoztak, foglalkoznak és minden valószínűség szerint a jövőben is ezt teszik. Az egyes kérdések vizsgálatánál középpontba a magyarországi fejlődés problémái kerültek és kerülnek. Ügy gondolom, hogy ez így van jól, tehát ezen nem is kell változtatni. Csakhogy oz 1960-as években egészen másképp lehetett és kellett feldolgozni — hogy egy rövid időszakot vegyek — az T950-es évek magyor fejlődését, mint ahogyan ezt ma lehet és kell. Miért? Az 1960-as évek_ ben az akkor is a hallgatóság zömét odó 25—45 évesek mindegyike részese volt az ötvenes évek társadolmi, politikai életének. Gondolkodásukban a helyes nézetekkel együtt megtalálhatók voltak a szektás és a revizionista nézetek. Választ kellett adniuk oz ellenforradalom alatti magatartásukra: megtévedtem, tehetetlenül szemléltem az eseményeket, esetleg azon kevesek közé tartoztam, akik kezdettől fogva világosan láttok? Ezekre a kérdésekre nem lehetett egyszerre választ adni. Újra és újra felmerültek és a tisztázódás csők egy, az egyes egyéneknél különböző időtartamú vívódás eredményeként valósult meg. Mi következett ebből? Az említett időszakot feldolgozó foglalkozások mindegyike pezsgő, vitázó volt. Élesen kerültek szembe az egyes nézetek. A viták nem egy esetben személyeskedésig fajultak. A vitázók nemcsak érveket állítottak egymással szembe, hanem egyben önigazolást is jelentettek: bizonyítom, hogy magatartásom helyes, vagy lényegében helyes volt. Mi volt ebben az időben a propagandista funkciója? Vigyázni, hogy a vita helyes mederben folyjon. A közbeszólásokkal, az összefog lolással segíteni a helyes álláspont kialakítását. És most tegyük fel a kérdést: oz 1983—84-es pártoktatási évben ónnak ellenére, hogy a csoportok résztvevői között többségben a 25—45 év közöttiek vannak, lehet-e oz adott témáról az említett módon hatékonyan szemináriumokat tartani? Az elmúlt években o pártoktatás különböző formáin szerzett tapasztalataim és a különböző módokon szerzett információim alapián nyugodtan állíthatom: nem! Miért? Mert a ma 25—45 év közötti korosztály nem volt cselekvő részese oz ötvenes évek politikai küzdelmeinek, mert — többnyire hiányos - ismereteit közvetett utakon szerezte, következésképpen az eseményeket nem tudia saját tevékenységéhez kapcsoltan feldolgozni, s ez .nagy mértékben csökkenti a feldolgozás életszerűségét. Mit várnak tőlünk hallgatóink? Elsősorban hiányos ismereteik teljesebbé tételét, az általuk mór elfogadott elvi tételek tényekkel való bizonyítását. Azt mo már mindenki elfogadja, hogy 1956. október végén ellenforradalom volt hazánkban, de kíváncsiak arra, hogy az ellenforradalmárok kegyetlenkedésein túl ezt még milyen tények bizonyítják. E tények - az alatkuló pártok programján, a Mindszenty beszéden át a Varsói Szerződésből való kilépés deklarálásáig — rendelkezésre állnak, különböző művekben olvashatók, de nem általánosan ismertek. A propagandista feladata e tények megismertetése, azon művek olvasásra ajánlása, amelyekben a tények megtalálhatók. Vagy egy másik kérdést miért volt ellenforradalmi köve. telés a Kossuth-címer visszaállításának követelése, hisz e címerhez — történelmi ismereteink alopján — inkább a haladó jelző illik? E kérdésre megnyugtató válasz úgy adható, hogy bemutatom a címert, elmagyarázom jelentését (ezt ugyanis az említett korosztály tagjainak döntő többsége nem ismeri!). Ezután a következtetést már a hallgatók maguk levonják. Végül a meglevő sok közül még egy orobléma: a megjelent pártoktatási anyagok mindegyikében lényegében azonos megfogalmazásban olvasható, hogy 1953 után Rákosi Mátyás és Nogy Imre között elvtelen kompromisszum jött létre. További magyarázat nem következik. Ez a megállapítás - bár igaz — túl tömör ahhoz, hogy lényegét a hallgatók megértsék. Mit tud a hallgató a kompromisszumról? A kompromisz- szum olyan megegyezés, amelyben a felek kölcsönösen engedményeket tesznek.' Elvtelen — tehát elítélendő — az ai kompromisszum, amelyben az egyik fél túl sok, benne alapvető érdeket sértő engedményt tesz (lásd Bethlen-Peyer oaktum, mint típuspélda!). Tudjuk, hogy megeavezés Rákosi és Nagy Imre között ténylegesen nem jött létre. Ennek ellenére az elvtelen kompromisszum jelző mégis helyén való, de azt jelzi, hogy egyik fél sem tudta (merte?) a másik politikai koncepcióiának egészét bírálni, mert tudta, hogy a saját koncepciója egyes részei (egésze?) szintén bírálható. Az 1960-as évek szemináriumain ezt — épp azért, mert az akkori résztvevők részesei a politikai életnek — nem kellett külön megmagyarázni. E három példa, úgy hiszem, elégséges ahhoz, hogy levonjam a következtetést: az 1950- es évek magyar munkásmozgalmát feldolgozó foglalkozásaink akkor lesznek hatékonyak, ha hallgatóinkkal több tényanyagot ismertetünk meg, a tényekre támaszkodva közösen vonunk le elvi következtetéseket, tehát erősödik a foglalkozások konzultációs jellege. Végig kell továbbá gondolnunk. melyek azok a meaállaoítások. amelyek a mai 50 éven felülieknek valószínűleg maguktól értetődő- ek, de a fiatalabb korosztályoknak részletesen megmagya- rázandók. Kár nosztalgiával visszaemlékezni a „régi szép idők" Darázs vitáira ezek elmaradásáért közömbösséggel vádolni hallgatóinkat! A réai módszerrel se ma. sem a jövőben nem tudiuk feldolaozni történelmünknek ezt az időszakát! Hallgatóink között - egyre csökkenő számban - vannak olyanok, akik cselekvő részesei voltak a tárgyalt időszaknak. Ök azza1, hogy elmondják élményeiket, tapasztalataikat, szintén segíthetnek foglalkozásaink életszerűbbé tételében. Ezt a lehetőséget fel kell használnunk. Ugyonakkor figyelmeztetek két veszélyre: az első, hogy a visszaemlékező nem lesz eléggé objektív, tehát az általa elmondottakat kritikával kell fogadnunk. A másik (a nagyobb veszély), hogy túl sok részletet kíván elmondani (ez a hibo az idősebb propagandistáknál is kísért!), így a foglalkozás „mesedélutánná válik". Úgy vélem, ez a veszély is kiküszöbölhető. Az elmondottakkal arról szeretném meggyőzni propagandista társaimat, hogy munkánk eredményességének biztosítása érdekében állandóon vizsgálni kell eddigi módszereinket, együttesen és külön keresni kell az új,’ hatékony módszereket. Kovács József főiskolai docens, az Oktatási Igazgatóság tanóra