Dunántúli Napló, 1984. február (41. évfolyam, 31-59. szám)

1984-02-10 / 40. szám

6 Dunántúli napló 1984. február 10., péntek A gombák különleges világa (18.) A következő csoportba oz enyhén mérgező gombák tar­toznak. Az ide tartozó fajok kisebb mennyiségben esetleg bekövetkező ártalom nélkül fo­gyaszthatok, de nagyobb meny- nyiségben mérgezőek. Egyes esetekben, különösen érzékeny gyomrú egyéneknek már ki­sebb mennyiség is rosszullétet okoz. Azok a gombák, amelyek ebbe a csoportba sorolhatók, közülük néhány faj különleges elkészítési móddal felhasznál­ható, mégis kerüljük ezeket a gombákat. Ide tartozik; vala­mennyi csípős ízű galambgom­ba, valamennyi csípős ízű teje­lőgomba, a csípős ízű peresz- kék, a citromgalócq, a nyárfa-tő- kegomba, a sárguló csiperke, a retekszagú kígyógomba, a -büdös őzlábgomba, a tüskés őz­lábgomba, a gyapjas fülőke és a cifra korallgomba. A felsorolt fajok közül kiemelném a kö­vetkező fajt: A citrom­galóca Kalapja: félgömbalakúból la­posra kiterülő, 4—12 cm átmé­rőjű, Színe halvány sárgászöld, de lehet majdnem fehéres, szalmasárgás-zöldessárgás is. A burokmaradványok — a ka­lapon lévő pettyek — is sárgá­sak, szürkésbarnásak, csak rit­kán fehérek. A kalap bőre vé­kony, kissé ragadós, könnyen lehúzható. Széle lehet néha kissé bordás. Lemezei: sűrűn- állók, fehérek, nem lefutók és a kalap szélén a legszéleseb­bek. Tönkje: karcsú, fehér, megközelítőleg — a nagyobb példányoknál — 10 cm hosz- szú, és 0,5—1,5 cm vastag, kezdetben tömör, később odva- sodó. A gallér lelógó, sárgás vagy fehéres. A tönk alsó része golyószerűen gúmós, s ennek felső részén a burokmaradvány csak peremszerű. A fiatal gom­bán a burok hamar felszakad, és már fiatalon is sárgás színű. Húsa: fehér, puha, a kalap­ban elég vékony, színe nem változik. Többnyire retekszagú, ize rossz, kissé emlékeztethető nyers burgonyára. Nyárvégi és őszi gomba. Különösen augusz­tustól novemberig terem, néha igen nagy tömegben. Legtöbb- nyire tölgy- és fenyőerdőben, de előfordul vegyeserdőkben, és egyéb más erdőkben is. Leg­gyakoribb a lapos, nedves töl­gyesekben — savanyú homok talajú erdőkben pl. a barcsi borókásban, ősszel igen nagy tömegben fordul elő —, és a hegyvidéki fenyvesekben. Mé­reganyagáról eltérőek a véle­mények. Régebben a gyilkos, galócához hasonló mérges gombának tartották, újabban nem olyan veszélyesnek mond­ják. Mérgező híre onnan ered, hogy összetévesztették a gyil­kosgalócával, és annak a mér­gezéseit a citromgalócának tu­lajdonították. Éppen ezért, mert a gyilkosgalócóval összeté­veszthető, ezért emeltem ki a többi faj közül. Bár újabban nem tartják olyan súlyosan mérgezőnek, fogyasztásától mé­gis tartózkodjunk, mert egy fe­lületes megfigyelés, összeté- vesztés halált okozhat. Dr. Vass Anna 295 évvel ezelőtt szabadult fel Szigetvár a török uralom alól A hajdani török birodalom terjeszkedésével szemben foly­tatott harcokból hazánk dere­kasan kivette a részét. A Hu­nyadiak korában még határa­inkon kívül is vívtunk győzelem­mel végződő harcokat, de a ké. sőbbiek során már saját orszá­gunk területén vívtuk kétségbe­esett harcainkat puszta meg­maradásunkért, európaiságunk megtartásáért, miközben saját testünkkel védtük a keresztény Nyugatot. Ezek voltak azok az idők, amikor hazánkat „a ke­reszténység védőbástyájának, Nyugat erős falának, Ausztria pajzsának” nevezték. A török elleni harcoknak nemcsak hazánkban, hanem Európa-szerte voltak króniká­sai, akik híven feljegyezték a fontosabb eseményeket. Ezek­nek a történeti munkáknak egyik legjelentősebbike a „Die neueröffneten ottomanischen Pforten" címet viseli. Ennek a folytatásaként jelent meg 1700. augusztus 1-én Augsburgban egy monumentális kötet, közel 1000 oldalas terjedelemben „Der neueröffneten ottomani­schen Pforten Fortsetzung, oder Continuirter Historischer Be­richt” címmel. A rendkívül érde­kes munkának egy példányát a Szigetvári Várbaráti Kör saját gyűjteményében őrzi. A hatal­mas kötet mindazokat az ese­ményeket tartalmazza, amelyek részint a török birodalomban, részint a vele szomszédos álla­mokban zajlottak le 1664 és 1700 között. A tudósítások sorát a katonaköltő Zrínyi Miklós 1664. évi téli hadjáratának a leírása nyitja meg. Magyar szempontból különösen fontos a tudósítások időszaka, mert a 150 éves török uralom felszá­molásának minden lényegesebb mozzanatát megemlíti, nemegy­szer európai relációban, tehát elsőrendű forrásmunkának szá­mít. A kötet szerkesztésében olyan kiváló történészek vettek részt mint Ricaut, Donado, Foscarini, Beregano stb. A sok szép metszettel díszített munka Augsburgban Johann Christoph Wagner műhelyében készült. A hanyatló török birodalom a Köprüli-dinasztiából szárma­zó nagyvezérek idején még egyszer összeszedte minden energiáját és 1683 nyarán óriá­si erővel megtámadták Bécset. Az ostrom azonban teljes ku­darccal végződött, sőt a Bécs alatti blokád széttörése után megindult végre a törökök ki­űzésének a lavinája. A Szent Ligába tömörült európai álla­mok a magyar erőkkel együtt 1686. szeptember 2-án vissza­vették a töröktől Budát, még ugyanabban az évben felsza­badították Simontornyát, Ka­posvárt, Pécset, Siklóst, sőt Sze­gedet is. A következő évben 1687. augusztus 12-én Nagy- harsánynál megvívott győztes csata után újabb területek sza­badultak fel hazánk déli ré­szén. A felszabadítók nem siet­tették a török katonasággal jól megrakott, műszakilag is igen jól megerősített Szigetvár visszafoglalását, hanem vele szemben az elszigetelés, a ki- éheztetés módszerét alkalmaz­ták. Forrásmunkánk a következő­képpen adja elő Szigetvár visz- szafoglalását: .......A császári csapatok im­már teljes egészében megkezd­ték a téli szállásra való vonu­lásukat, amelyeket Magyaror­szágon, Erdélyben, Szerbiában, Szlavóniában és Boszniában je­löltek ki számukra, de a hadi­nép egy jelentős része nem sok ideig vehette igénybe ezeket a szállásokat. Ennek az évnek a végére ugyanis (1688-ban: a fordító megjegyzése!) a fran­cia királyság és a római biro­dalom császára között kötött béke és fegyverszünet felbom­lott, ezért több ezredet riasz­tottak és a rossz időjárás elle­nére útnak indították őket Észak-Németorszógba. A be­szállások császári katonaság­nak nem kevés része arra volt kirendelve, hogy a Magyaror­szágon már ez ideig is blokád alatt tartott várakat (Nagyvára­dot, Kanizsát és Szigetet) ébe­ren szemmel tartsák, vonják egyre szorosabbra a blokádot, akadályozzák meg az esetleges kitöréseket, illetve azt, hogy akár élelmet, akár fegyvereket szállíthassanak be. Az előbb említett várakban a nélkülözés meglehetősen nagy méreteket öltött, és ámbár a benn szorult védők hol heves kitörésekkel, hol csellel igyekeztek valamit bevinni, ez sohasem sikerült ne­kik. Többnyire üres kézzel, gyakran nagy veszteséggel és véres fejjel vonultak vissza. Ka­nizsának mégis megvolt a re­ménye — amit az idő igazolt is —, hogy nem egykönnyen fogják felszabadítani. A min­den megközelítési lehetőség­től elzárt Sziget viszont már végszükségre jutott, úgyhogy a védők nem is reménykedhettek abban, hogy az élelem hiánya és a nagy emberveszteségük miatt a blokádot hosszabb ide- iq tűrni tudják. Mint az előző évben a munkácsi várban, itt viszont az 1689. esztendőben lehetett a kapitulációra számí­tani. Ezt az óhajt minteqy meg­valósítandó a vezénylő pasa január 15-én déltájban kiüzent a közelben tartózkodó császári tiszthez, és engedélyt kért arra, hogy két aqát túszként kiküld- hessen a kapitulációról tárgyal­ni. Amikor ezt lehetővé tették neki, a két kiérkezett aqa elle­nében a Heister-féle ezredből két főtisztet küldtek be a vár­ba. A törökök Eger és Székes- fehérvár példája nvomán akar­tak tárayalni az átadásról. E célból Hasszán bég (a vár tö­rök parancsnoka: a fordító m eaieavzése!) és helyettese, továbbá eav német százados Bérsbe utaztak, ahova ianuár 24-én érkeztek mea. Itt qróf Stahremberg táborszernagy úr kihallaatáson fogadta őket. A kihallgatáson az előbb emlí­tett parancsnokhelyettes közöl­te, hogy nekik Szigetben sem­miféle hírük nem volt Nándor­fehérvár visszafoglalásáról (a vár 1688. szeptember 6-án ka­pitulált! — a fordító megjegy­zése), különben ők minden ké­sedelem nélkül megadták vol­na magukat. Nejn várták vol­na meg a végszükséget, amely most sajnos, a legnagyobb romlást hozta rájuk: 9000-ből csak kevés, mintegy 100 kato­nája maradt életben, a többiek az éhség és az állandó munka következtében elpusztultak. Ami az átadási szerződést illeti, amelyet Macario ezredes és a Sziget török parancsnoka kötöttek, majdnem ugyanaz volt, mint Eger és Székesfehér­vár esetében. A törökök töb­bek között szabad és bizton­ságos elvonulást kaptak, sőt a szükséges szárazföldi és vízi járművekről is gondoskodtak részükre. Már csak mindennek a megerősítése, az imént kötött szerződés pontjainak a ratifi­kálása, és saját kézzel történő aláírása várt a legkegyelme­sebb császári felségre. Ezután Hasszán bég január 19-én az előbb említett Stahremberg gróf úrnál búcsúkihallgatáson vett részt, ahol nemcsak az aláírt kapitulációs okmányt kapta meg, hanem egyúttal az összes magasabb és alacso­nyabb rendű tiszthez, tisztvise­lőhöz és beosztotthoz szóló igen szigorú császári paran­csot arról, hogy őket senki semmiféle módon ne merészel­je a császár legkegyelmesebb rendeletével biztosított szabad elvonulásukban akadályozni. Az említett bég mindezért alá_ zatosan köszönetét mondott és alig talált szavakat a csá­szári kegy dicsőítésére és ma- gasztalására. Az ily szerencsés végzés után január 31-én ismét útra keltek. Gróf Daun úr (Sziget­vár későbbi katonai parancs­noka: a fordító megjegyzése!) postakocsin követte őket, hogy a szigeti várban mindent meg­szemléljen, leltárt készítsen és új berendezésről gondoskod­jék. Amint oda megérkeztek, a törökök február 12-én el­hagyták a várat, amelybe elő. szőr egy százados vonult be 100 emberével, majd a követ­kező napon egy generális a többi katonáival, hogy vég­képp birtokba vegyék a várat. Ugyanitt adta át neki a török parancsnok a város és a vár kulcsait. Február 17-én történt meg a törökök elvonulása, akiknek száma az asszonyok­kal és gyerekekkel együtt 600 fő volt, de ezek között alig akadt 100 fegyverfogható fér­fi. A Dráva mellékére szállítot­ták valamennyiüket, ahonnan pedig vízen Vidinbe. Rögtön a törökök kivonulása után szem­lét tartottak a raktárépületben, ahol nagy mennyiségű lőszert és fegyvert találtak, köztük 85 nagyágyút is. „Sziget egyébként három­részes erősség, és úgy tűnik, hogy részint a természet, ré­szint a mesterséges munka bevehetetlenné tette. Mocsa­rakkal, széles és mély vizes­árkokkal, erős falakkal van körülvéve. Maga a vár is egy meglehetős síkságon terül el úgy, hogy minden oldalról megközelíthetetlen. Bár a há­zak a városban nem bírnak különös jelentőséggel, de van ott két szép fürdő: egyik a fér­fiak, a másik a nőszemélyek részére. Az ott található há­rom mecset, vagy templom kö­zül az egyiket Ali pasáról ne­vezték el. Ezt teljes egészében ólommal fedték be, belülről pedig pompás oszlopokkal és márványból faragott kutakkal díszítették. Egyébként a körös­körül elterülő vidék és gazda­ságok, az ott található gyü­mölcsöskertek és termékeny szántóföldek különösen szép és kellemes látványt nyújtanak. Eqy bizonyos helyen, amit törö­kül „Türbe Daghi"-nak nevez­nek, számtalan más gyümölcs között rendkívül nagy szemű cseresznye terem, amelyhez hasonló sem Magyarországon, sem az egész oszmán biroda­lomban nem található. A lige­tekben és az erdőkben annyi szarvas, vaddisznó, fácán és más szárnyas él, a vadaknak olyan bősége, hogy a vadásza­tok alkalmával néha egy. na­pon száz nagyvadat is fel le­het hajtani. Röviden szólva: ez a terület vadban, szárnyasban, halban, továbbá minden más élelemben felülmúlja Magyar- ország minden más vidékét is. Éppen ezért nem csoda, hogy a törökök ezt a számukra oly fontos és hasznos helyet, ame. lyet 122 évig tartottak birto­kukban, most ilyen érzékeny fájdalommal hagyták el. Ezt az erősséget ugyanis 1566-ban maga Nagy Szulejmón szul­tán támadta meg és vette be 164 000 katonájával, miközben a bátor Zrínyi Miklós gróf ha- sonlíthatatlan hősiességgel, bátorsággal védelmezte mind­halálig, vérének legutolsó cseppjéig. Ezt a helyet életével eqyütt igen drágán adta oda: ellenfele több mint 30 000 em­bert veszített itt. Ezzel szem­ben most a visszafoglalás a keresztényeknek egyetlen em. berü!< életébe sem került, tu­lajdonképpen valódi roham nélkül kanták meg." Szigetvár elestének időpont, ja sokkal mélyebben vésődött be a városlakók és a nemzet tudatába, mint a visszafogla­lásé, sokkal többet emlegetik. Ez a tény is nyilvánvalóan köz­rejátszik abban, hogy népünk hazafias érzése oly szorosan, talán a kelleténél is jobban kötődik a nemzeti balsors motívumaihoz. Ezt a szemléle­tet kívánja ellensúlyozni a Vár­baráti Kör azzal, hogy minden év február 13-ón — az idén mór a 10. alkalommal — meq rendezi a városháza homlok­zatán elhelyezett emléktáblá­nál a koszorúzósi ünnepséget. Bimmi PÉCS SZÜLETTEK Gallai Mira, Berkes István, Mo- ticska Gábor, Schvarcz Eszter, Ott- rok Balázs, Nagy Edina, Károly Alexandra, Nagy Ágnes, Szabó Zsolt, Lutz György, Kajsza Gábor, Lengi Zoltán, Princz András, Pailc Diána, Kovács Eszter, Gyarmati Krisztina, Rész Ibolya, Marosy And­rea, Megyés Marina, Vucskics Éva, Schlitt Péter, Kopcsányi Tamás, Ra­dies Péter, Kardos Marcell, Cseri András, Fenyvesi Viktor, Pfeiffer Anita, Villányi Andrea, Deák Gab­riella, Maczkó Adrien, Pott Vero­nika, Scheich Dóra, Végi Lajos, Jankó Mátyás, Hideg Diána, Freund Judit, Bernáth Péter, Szabó Ger­gely, Erdélyi Dávid, Seres Zoltán, Horváth János, Takács Péter, Frezik András, Csille Zoltán, Szomor Anett, Novrechky Kamilla, Dobri László, Bérces István, Szkrajcsics Zsolt, Bo- gáthy Nikolett, Bite Angéla, Barna Nóra, Dunavölgyi Éva, Peregi Diá­na, Helesfay Richárd, Fullér Éva, Galambos Judit, Kosa Linda, Mit- nyek Adrien, Gresa Szilvia, Baschta István, Varnyu Melinda, Fie­der Renáta, Szabó Ildikó, Bilonka Anett, Arató György, Boda Boglár­ka, Kelemen Ágnes, Sztankó Krisz­tina, Gazdag Attila, Konkoly Zsolt, Suti Zsanett, Breznyczky Andrea, Mező Péter, Sasvári Dóra, Gyurkó Zsolt, Kubai Brigitta, Kőszegi Tün­de, Bercsényi Ilona, Hergenrőder Anett, Kovács Krisztián, Berta Gá­bor, Nyéki Hajnalka, Majoros Ildi­kó, Walek Dávid, Bottlik Ildikó. MEGHALTAK Túri Vendelné Rostás Erzsébet, Bence György, Rónai Iván Alfréd, Csőiig József, Izsáki Imréné Rabb Regina, Ferenc József, Sági Jánosné Kovács Katalin, Nébel Mihály, Kiss Gyözőné Tamaskovics Julianna, Bo­dor György, Kovács Sándor, Czumi József, Kovács Lajos, Berki Mihály, Pataki Istvánné Dómján Szidónia, Radnai Antal, dr. Kovács Ferencné dr. Endrő Edit Erzsébet, Gödény Józsefné Rácz Margit, Mezőfi Ká- rolyné Makai Mária, Gergely Lászlóné Hendzsel Piroska, Boros János, Tiszay András, Bukács Mi- hályné Töttö Katalin, Herre Augusz­ta Julianna, Garai Nándor, Benkő Istvánné Tankovics Rozália, Hegyi József, Szabó Karola, Borbély Ilona, Szabó Károly, Szilágyi Józsefné Kecskés Anna, Gábelics Istvánné Bo­ros Mária, Réz Pál, Horváth Antal- né Györkös Mária, Horváth Károly­né Göntér Éva, Péterfai Györgyné Illés Katalin, Kovács Józsefné Lóga Katalin, Kasza Sándor, Stetina György, Süveggyártó Miklós, Hü- bert Ferenc, Kis Károly, Filipovics Pálné Fehér Erzsébet, Pálinkás Jó­zsef, Váradi János, Gyotsi Józsefné, Ballassa Józsefné Tóth Mária, So­mogyi Mihály, Kerényi Jánosné Nagy Mária, Kolompár Péter, Antal Lajosné Trauninger Mária, dr. Sza­bó Gézáné Hóllósi Mária, Horvát Balázsné Benkő Emília, Maár Ru­dolf, Hosszú Jánosné Fányó Juli­anna, Meszler Natália, Stefánovics Károlyné Stefánovics Julianna, Né­meth Lajosné Neubert Margit, Ter- jánszky József, Frei Kázmér, Frank István, Fülöp Jánosné Zsiga Ilona, Gadár István, Ripszám Fülöp, Dö- römbözy István, Horváth Pálné Ambrus Mária, Suvák István, Kis Szabó János, Galambos Lajos, Flaksza János, Kovács Béla, Si­mony Attila, Kovács János, Lempák Jánosné Dolezsár Borbála, Csokona József, Vuits Józsefné Dugalits Juli­anna, Hulina Gyuláné Csathó Má­ria, Papp Rudolfné Horváth Ilona, Tótok Ferenc, Mátics József, Neme­sid Ferenc, Miklós István, Weisz Károlyné Bodzái Anna, Tóth Kovács Piroska, Kis Lehel, Temesi Józsefné Foki Mária, Borbás Károly, Pál Já­nosné Dani Mária, Meiszter János­né Kerner Franciska, Dömötör Gyu­láné Klein Gizella, Takács József, Brudics Károlyné Kozári Julianna, Horváth Márkné Orovica Márta, dr. Martényi András, Schneider Já­nosné, Kis-Szabó József, Orsó Péter, Bernáth Jánosné Szente Mária, Gyöngyös Ferenc, Berdál Gyula, Schweiger János, Vas Jánosné Spiesz Mária, Klein Istvánné Sáray Mária, Czebei István, Kovács Imré­né Keresztes Sarolta, Bakó Balázs, Radics Péter, Reiszter Henrikné Dé­nesi Hedvig, Bozsér János, Batko­vics Jánosné Boros Anna, Gungl lg- nácné Túri Erzsébet, Szőlősy, Gyu­láné Lajkó Rozália, Peák Péter, Budi Sándor, Török Jenő, özv. Su- pot Milosné Pabilla Dragina, Bátori Béla, Jung Ernőné Sarkadi Ilona, Kurcz János, Becző Lajos. Farsangolnak a legkisebbek is. Képünk a pécsi Magyar Lajos utcai óvoda kiscsoportosairól ké­szült szerdai álarcosbáljukon. Fotó: Maletics L. Molnár Imre, a Várbaráti Kör elnöke EGYETEMI-FŐISKOLAI VÉGZETTSÉGGEL közgazdászt terv- és üzemgazdasági osztályunkra fe lueszünk JELENTKEZÉS: DÉL-DUNÁNTÜLI ROVIKOT KÉR. VALL. PÉCS, Közraktár u. 1., személyzeti vezetőnél. /

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom